Egy asszony, aki a Teológia Mesternője
Bár Angéla vízióinak többsége Krisztus felé irányul, olvashatunk ezen kívül a Szentháromsághoz, Szent Ferenchez és kimondottan Istenhez fűződő látomásairól is. Szűz Mária is gyakran megjelenik Angéla vízióiban, többször dicsőséges Istenanyaként, vagy mint a Fájdalom Anyja. Ám találunk olyan jellegű víziót is, amelyben Angéla szinte egyenlő félként beszél a Szűzről, sőt egy ízben, Arnaldo szerint: ,,...akkora szenvedést látott meg a lelke, hogy még maga Szűz Mária sem volt képes azt szavakkal kifejezni.”
Hírneve és sorozatos misztikus megélései, ezek mélységes tartalma, Fra Arnaldót ‒ mint lelkivezetőt ‒ arra késztette, hogy igyekezzen feltárni a látomások okait és legpontosabb részleteit, lejegyezze és latinra fordítsa. Így született meg Folignói Szent Angéla könyvének első része, avagy a Fra Arnaldo testvér által tollba vetett lelki önéletrajz a Memoriale (Emlékirat), melynek megszerkesztésén körülbelül négy évet dolgozott (1292-1296-ig).
Az írás tartalmazza Angéla megtérésének állomásait, és ezek legfontosabb tényezőiként: a vezeklést, az alázatosságot, a megpróbáltatásokat jelölve meg.
Folignói Szent Angéla misztikus élményei isteni megvilágosulások és tanítások, amelyek lelkéhez szóltak és számára váratlan pillanatokban érkeztek. Ezek olyan események voltak, amelyek megmutatták, hogy az egyetlen és igaz Mester, Jézus Krisztus minden hívő szívében ott él, és melyet Ő (Krisztus) a sajátjának tekint, amiként Pál apostol fogalmaz a Galatákhoz írt levelében: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20) Őt kizárni a bűnökkel, nem csak hálátlansága, de iszonyatos felelőtlensége az embernek, mivel kiszolgáltatja magát a sátánnak! Ezért van az, hogy senki nem képes „egyetlen súlyos bűnben megmaradni”, mert nyomban sorakozik hozzá a többi is! Ezért kell mihamarabb élni a Bűnbánat Szentségével!
A könyv tanítása világos, bűneink megbocsátását, a megváltást csak Jézus – aki kereszthalált halt értünk – szeretete adhatja meg! Ő, aki bennünk szeretne élni, mibennünk és miértünk!
Fra Arnaldo atya, annak szándékával, hogy saját magát is igazolja, szakértők véleményét kérte. Elsőként Giacomo Colonna bíborosnak mutatta meg az első összeállítást, majd a bíboros ajánlására, egy nyolctagú francia minorita teológusból álló bizottságnak. Ezen látomások ismeretében Angélát, a „Magistra Theologorum” (teológusok mesternője) címmel tisztelték meg.
(folyt.) (A forrásokat lásd az I. részben!)