A kétségtelen tények 2
A Loretói Kápolna építőkövei is rendkívüli tanúsítványok! Az építmény kövein vésett és karcolt feliratok (graffitik), keresztet, Krisztus-monogramot, Mária “M” vagy “MA”-t, alfát és omegát, a zarándokok neveit, de rövid fohászokat is tartalmaznak, melyek jóval az Efezusi Zsinat (Kr. u. 431) előttről már tanúsítják a virágzó Mária-tiszteletet. A ház belső falán látható freskótöredékek azonban későbbi időkből valók!
A szakértők véleménye szerint a graffitik világosan zsidó-keresztény zarándokoktól valók. A Ház palesztinai származását bizonyítják továbbá a felhasznált anyagok és a kötőanyagban található pollenmaradványok is! Maga a tény, hogy az épület három oldalú, amiként ennek pontos méretei is tökéletesen megegyeznek az eredeti Názáreti Szent Ház körülményeivel! A Loretói Ház keleti része – ahol most az oltár áll – (ahol nem volt fal), közvetlenül csatlakozott egy lakható sziklabarlanghoz. De ha sorolgatjuk a csodákat, akkor ide kell számítanunk a „második legnagyobb csodát” azt, hogy e három falnak nem volt semmi alapozásuk, és mégis kibírták a „szállítást” – pláne, ha emberi erőfeszítéssel hajóval történt!
És itt kell beszélnünk a bizonyítottan Názáreti Ház Loretóba kerüléséről, mely kétség kívül mesés! Ámde Istennek semmi sem lehetetlen, és minden mesével és legendával ellentétben a Názáreti Szent Ház utazásának az időpontjai pontosan ismertek (1291, 1294)! Ráadásul – mint említettem –, a ház minden külső jegye és anyaga tökéletesen megerősíti a názáreti eredetet.
A ház utaztatása hipotéziseihez segítséget nyújthat egy 1294-es dokumentum, amely szerint a kövek Nikéforosz Angelosz (Angeli) epiruszi király leányának, Ithamárnak a hozományához tartoztak, és vélhetőleg a nápolyi király fiával kötött házassága révén kerültek mai helyükre. Egy ún. „titkos vatikáni dokumentum” szerint, Angeloi bizánci császári család tagjai mentették meg a muszlimok elől a Szent Ház maradványait és hozták Itáliába. Mindenesetre az Angeli név (angyalok) magyarázzák az angyalok képbe kerülését. A fentieket tanúsító dokumentum szövege azonban megadja a rejtély kétségeit is: »Amikor Nikéforosz Angelosz epiruszi uralkodó kiházasítá Ithamár nevű lányát a nápolyi király fiával, II. Tarentói Fülöppel, a hozományához tartoznak azok a szent kövek is, amelyeket a Szűz és Istenanya, Miasszonyunk házából hoztak el.«
Nagy kérdés, hogy a „szent kövek” alatt egy 3 méter magas falakkal és tetővel bíró házat érthetünk-e?
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
(Az első kép a Szent Ház hátsó része az ablakkal, a második kép a sziklabarlanghoz csatlakozó „üres” oldal, az oltárral!)