Tény, hogy Máriában megjelent a földön a bűntelen ember, akiben Istennek kedve tellett. Figyelemreméltó, hogy a magyarság a kereszténység egyik legmisztikusabb ünnepét mindig a legelsők között tartotta számon. A Szeplőtelen Fogantatás tanában ugyanis az emberi lét misztériumát ismerhetjük fel, mert Mária tiszta mivoltában annak beteljesedését szemlélhetjük, amire valamennyien meghívást kaptunk.
Szent Ambrus így ír:"Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez!"(In Luc. 2,17)
A Keresztség által mindannyian megszabadulunk az áteredő bűntől és a régi teremtményből mi is új teremtménnyé válunk, miáltal sebzett természetünk helyreáll – pontosabban elkezdődik az –, ami be fog teljesedni, ha együtt haladunk vele. Tehát a szeplőtelenséget csak az üdvösségben fogjuk elnyerni!
Egyedül Mária volt fogantatása pillanatától mentes az eredendő bűntől, sőt ez tette Őt alkalmassá, hogy a Szentlélek elhalmozza őt – mint jegyesét – minden kegyelmi karizmával és ezért szólíthatjuk a Szűzanyát malaszttal teljesnek!!
Ó Mindenkor Szeplőtelen Istenszülő Anya könyörögj érettünk,
és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
(Vége, Előző rész)