Kedves Hallgatóim!
Többen kérdezték tőlem, hogy egészen pontosan, miben is áll a Szeretetláng lelkisége a gyakorlatban? Nos, a Szeretetláng nem egy – ma oly divatos – tetszetős üzenet, mely zarándoklatra hív vagy imádkozásra, nem is a Mária-tisztelet egy újabb formája, hanem tulajdonképpen egy soha eddig nem volt "kegyelmi eszköz", amely az Istenanya ígérete szerint áldozataink és imáink kegyelmi "hatásfokozója"! Ezért kérjük imáinkban a Szeretetláng "kegyelmi hatásának kiáradását".
A Szeretetláng lelkisége, vagy pontosabban lelkülete azok jellemzője, akik követni kívánják a Szűzanya lélekmentő munkáját, befogadták szívükbe, élik és tovább adják Mária Szíve Lángját, mely maga Jézus Krisztus!
Az pedig, hogy mit jelent ez a gyakorlatban?
- Először is a Lelki Napló szerinti ‒ a mi lábunk együtt járjon ‒ jézusi ima megélését.
- Másodszor, a Szűzanyához intézett minden imához, fohászhoz fűzzük hozzá a könyörgést: "Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre".
- Harmadszor, cselekedjünk a Fatimai Angyal útmutatása szerint: "Mindent, amit tudtok, ajánljatok fel áldozatul Istennek a bűnök engesztelésére és imádkozzatok a bűnösök megtéréséért. Így ki fogjátok eszközölni a békét". Mindez azt eredményezheti, hogy már nem mi, hanem Krisztus él bennünk, és ez kihat szentségi és mindennapi életünkre!
A gyakorlat tehát: Máriával élni Jézusért!
A Szeretetláng ‒ mint Mozgalom ‒ nemzetek felett álló, imádsága tehát nem Magyarországért, nem a kereszténységért, hanem az egész emberiségért könyörög!
„Úgy, ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén.” (II/18)
Fontos! Ezt az erőt, ezt az ajándékot, EZT A CSODÁT csak az nyerheti el, aki kinyújtja érte a kezét, kitárja a szívét! Mint már mondottam, a szívünkben kigyúlt Szeretetláng, az Úrhoz való egészen bensőséges közelség megvalósulását eredményezheti, Mária közbenjárása által! Vagyis, közel állni – mi több – eggyé válni a kegyelem Forrásával, mely valóban krisztusivá formálhat bennünket „szívünk együtt dobbanásáig”. És ennek a „krisztusinak” a kegyelmi kisugárzása hatással lesz sajátos jelenlétünkre és apostolkodásunkra felebarátaink körében.
Ezzel kapcsolatban, meg kell jegyeznem: hogy a Szeretetláng kegyelmi adománya egyetemes ajándék, a bűn elleni eszköz, sőt fegyver − jóllehet ,,kegyelmi hatása” − minden látványosságot nélkülöz! Egyéni és közösségi imái, tevékenységei, mindenkor az Egyházon belül és az Egyházért nyilvánul meg. Tehát a világ minden emberéért imádkozó társaság, mely az Evangéliumon, az Egyház tanításán és Erzsébet asszony Lelki Naplója alapján áll, mindenkor szem előtt tartva az egyházi hierarchia útmutatását és döntését!
Célja: a megváltás jézusi művének a Fatimai Szeplőtelen Szív szerint való segítése a lelki élet hagyományos eszközeivel (áldozat, imádság, böjt, virrasztás, szentségimádás, szentmise, életfelajánlás, apostolkodás). Az áldozat egyik jellemző motivációja a tisztítótűzben szenvedő lelkekkel való együttműködés a lélekmentés, a családok és a papok megszentelődése érdekében!