Bevezető
Kedves Olvasóim visszajelzéseiből tudom, hogy szívesen olvassák a szentek életét feldolgozó posztjaimat. Nos, el kell árulnom, hogy jelentős kutatómunka szükséges egy-egy ilyen sikerhez! Nem elég az internetről letölteni valamely életrajzot, mert ezek csupán a főbb adatokat és életfordulatokat közlik, hiányában az életszerű történeteknek, melyek számunkra igazi például szolgálhatnak. Ugyanakkor az „életrajzi regény” szintjére sem pályázhatok, mert az hosszúságánál fogva sokakat elriaszthat! Tehát maradok a lényegre tömörített egyéni összeállításnál, mely megfelel, mind a magam „evangelizációs indíttatásának”, mind pedig (remélhetőleg) az Olvasók kívánalmainak! Ehhez pedig az interneten fellelhető magyar és idegen nyelvű cikkek mellett, némi könyvészeti munka is szükséges. Ez történt e különös és nagyhatású szent ‒ Folignói Szent Angéla ‒ esetében is, már ami a kutatómunkát illeti, merthogy némely „Szentek élete” említést sem tesz róla!
Alább felsorolom a forrásaimat, hogy kedves Olvasóim is utána nézhessenek.
A forrásjelölés hosszú sorát ne vegyék „nagyzolásnak”, mert esetenként egyik-másikból csupán egyetlen mondatot, vagy adatot vettem át (de az kellett!).
Fogadják tehát szeretettel Folignói (folinnyói) Szent Angéla életét 11 részben!
Forrás 1. Kühár Flóris OSB., Szunyogh X. Ferenc OSB. közreműködésével szerkesztette Radó Polikárp OSB.:AZ EGYHÁZ SZENTJEI ‒ PALLAS RT. kiadása, Budapest, 1940
Forrás 2. Schütz Antal: SZENTEK ÉLETE. Az év minden napjára ‒ PANTHEON kiadó 1995
Forrás 3. Begyik Tibor OCDS: Útravaló A BENSŐSÉGES LELKI ÉLET keresőinek ‒ (kézirat)
Forrás 4. Thier, Ludger OFM., and Calufetti, Abele OFM. Il Libro della beata Angela da Foligno, Grottaferrata 1985.
Forrás 5. Mácz István: Szép az Isten, Gondolatok, vallomások, imádságok ‒ SZIT 1999
Forrás 6. Forrás 7. Forrás 8. Forrás 9. Forrás 10. Forrás 11. Forrás 12. Forrás 13. Forrás 14.
Forrás 15. Forrás 16.