HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

     Augusztus 2. - az Angyalok Királynéja vagy népiesen Angyalos Boldogasszony ünnepe, mely egyben a Porciunkula kápolna fölszentelésének emléknapja és a ferencrendiek legnagyobb ünnepe. Porciunkula – egy kis kápolna, amit Szent Ferenc épített újjá 1208-ban. Itt éltek az első testvérek, és maga…

Szólj hozzá!

A tiszteletreméltó plébános         Langalerie megyéspüspök így búcsúztatta: „Jól van derék és hűséges szolgám, lépj be uradnak örömébe, más szóval napszámod véget ért, eleget dolgoztál. Jöjj élvezd munkád jutalmát. És tudd meg kedves és tisztelendő paptársam, hogy püspöki életem legszebb,…

Szólj hozzá!

Lengyelország, LEGNICA 2013      2013. december 25-én a legnicai Szent Jácint-templomban szentáldozás közben egy Szentostya véletlenül a földre esett. Azonnal fölvették, és a kánonjog előírásai szerint vízzel teli tartóba, majd azzal együtt a tabernákulumba helyezték. Andrzej Ziombra atya más…

Szólj hozzá!

A Szűzanya részéről, valami nagy esemény van készülőben 1  Én, a Hajnal Szép Sugara, megvakítom a sátánt!       „A kegyelemmel teljes lánggal, melyet Szívemből adtam nektek (...) lesz a csoda, mely tüzet fog és a Sátánt megvakítja.” (I/39) Ennek megvalósulása egy folyamat, mely „észrevétlenül,…

1 komment

     Augusztus elsején Liguori Szent Alfonzra emlékezik az Egyház. Az itáliai katolikus teológus, egyháztanító a Redemptorista Rend megalapítója, a barokk kor katolikus erkölcsteológiájának egyik legjelentősebb alakja volt. Jogi, zenei, művészeti tanulmányok után lett pap.        Liguori Szent…

Szólj hozzá!

„Arckifejezése nyugodt és derűs volt, mintha élt volna.”        A lélekharang ismét megszólalt, mire a hitközséget mélységes fájdalom fogta el. Könnyes szemekkel mondogatták: „Meghalt a mi szent lelkipásztorunk!” De a környező falvak templomai is harangoztak, tudatva mélységes…

Szólj hozzá!

Lengyelország, KRAKKÓ 1345      1345-ben III. Kázmér lengyel király elrendelte, hogy az abban az évben elismert eucharisztikus csoda tiszteletére építsenek egy templomot, és az a Corpus Christi nevet kapja. A csoda Krakkó közelében, egy Wawel nevű faluban történt. Tolvajok törtek be a kis falusi…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng litánia és a rózsafüzér eredetisége Sokakban merült fel a kérdés, néhány imádság és imaszokás eredetét illetően. 1) Az un. Szeretetláng Litániát egy ágyhoz kötött pécsi pap Dr. Kálmándy László írta 1977-ben. Ő egyike a tizenkéthetes böjtöt vállaló "tizenkét papnak”. Erzsébetet és e…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Békésen elaludt, mint aki jól végezte dolgát      Augusztus 2-án délután 3 órakor, gyóntatója jónak látta, hogy Vianney-t újra a Betegek Szentségében részesítse. Gyóntatója visszaemlékezett szentünk mondására: „Mily jó az Isten, mert ha mi nem keressük fel őt, akkor Ő jön hozzánk!” (Szentkép az…

Szólj hozzá!

Peru, ETEN 1649      Az eteni eucharisztikus csoda 370 évvel ezelőtt történt Peru északi részén, Puerto Eten városában. A szentségimádásra kitett Oltáriszentségben az Isteni Gyermek és három egymáshoz kapcsolódó ragyogó fehér szív jelent meg. Az eucharisztikus csoda először 1649. június 2-án…

Szólj hozzá!

Az isteni Szeretet által         A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyház sátántipró asszonyként tanít. (Ez a jellemzés semmivel sem materiálisabb kép, mintha azt mondjuk, hogy a „Szeplőtelen Szív Szeretetlángja megvakítja a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

„Mily szép a halál annak, ki a kereszten élt!”       Szentünk a 11 órai katekézis előtt a sekrestyébe hívta az egyik önkéntes templomőrt, és kevés bort kért tőle. Néhány csepp ivott belőle és segítség nélkül indult, hogy beüljön a gyóntatószékbe, de már nem értették meg. Annyit mégis kivettek a…

Szólj hozzá!

     Dr. Odorado Linoli az anatómia és patológiás szövettan, valamint a kémia és a klinikai mikroszkópia professzora a korábbi századok során elkövetett csalás lehetőségét is kizárta. Ezt a jelentést a Sclavo Notebooks in Dignostics-ban publikálták (Collection #3, 1971) és nagy érdeklődést váltott…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

      A Regnum Marianum Fogadalmi Templom alapkövét 1925-ben rakták le, benne a Tanácsköztársaság bukását is megemlítő dokumentumot elhelyezve. A tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. A kupolás épület alapterülete 1820 négyzetméter volt, erősen emlékeztetett a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Amíg élünk, a lélekmentés a legfontosabb!      A természet ösztönös lázadozásai dacára soha nem hosszabbította meg ágybani pihenését, amely úgy­ sem volt alvás! „Kedvem lett volna egy kissé tovább aludni ‒ mondta egy alkalommal, de nem haboztam fel­kelni: a lelkek üdve nagyon fontos!” Gyakorlatilag…

Szólj hozzá!

     1574-től kezdve számos egyházi vizsgálatot rendeltek el, amelyet a XX. században 1970-71-ben, majd 1981-ben folytattak a legmodernebb orvostudományi eszközökkel. A legnagyobb tudományos pontossággal végzett szövettani és laboratóriumi vizsgálatok a következő eredményeket állapították meg: 1. A…

Szólj hozzá!

A Szentlélek sugallatára hívunk mindenkit ebben az esztendőben is az engesztelő ima-hadjáratra a lelkek és hazánk megmentéséért! Kapcsolódjatok be minél többen, mindenki ott, ahol tud! Alapszándék: Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a…

Szólj hozzá!

„Majd pihenünk eleget a másvilágon!”      Mint az előzőkben olvashattuk, a Szent Szűz és Szent Filoména jelenéseire szentünk maga is tett célzást. Erről élete vége felé 1859. májusában újból említést tett. A paplak fogadószobájában Belvey bárónő kérdést tett fel az agg plébánosnak: „Az a gondolat…

Szólj hozzá!

Olaszország, LANCIANO 750 Források nyomán: https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=en&u=http://www.visionsofjesuschrist.com/weeping2219.html&prev=search      A közép-olaszországi Abruzzo tartomány városában, az ősi Anxanum romjaira épült Lanciano több, mint 1200 éve őrzi a…

Szólj hozzá!

Szemelvények a Szeretetláng Naplóból:             Ma az Úr Jézus a názáreti hajlékról kezdett beszélgetni, „mely a család kedves, meleg fészke volt. Tudod, itt készítettem elő Én is lelkemet a nagy áldozatra, a szenvedésekre, melyeket értetek vállaltam. Neked is a családi szentélyben kellett…

Szólj hozzá!

Fogadják szeretettel a "Kelet Pió atyájáról" készült fimeket! SZENT CHARBEL 7 perc 4/I https://youtu.be/UOW3hvblc7I SZENT CHARBEL 7 perc 4/II https://youtu.be/qqye7meRsfc SZENT CHARBEL 7 perc 4/III https://youtu.be/ZhoxqOw6u7Q SZENT CHARBEL 7 perc 4/IV https://youtu.be/X2lO7ok6meU

Szólj hozzá!

Az Ars-i plébános látomásai      Egy alkalommal szentünk azt hívén, hogy magában van, nem vette észre, amint Chanay Johanna a konyhába lépett, épp így sóhajtott: „Ó, vasárnap óta nem láttam a mi Urunkat!” Ám összerezzent, amikor a nővér megkérdezte tőle: „Mért, vasárnap előtt látta Őt?” Szentünk…

Szólj hozzá!

Olaszország, Bolsena 1263     A bolsenai eucharisztikus csoda, amit Raffaello egy vatikáni freskóján is megörökített, 1263-ban történt. Egy prágai pap Rómába tartó zarándokútján megállt Bolsenában. Bár istenfélő ember volt, nehezére esett elfogadnia, hogy Krisztus az átváltoztatás után valóságosan…

Szólj hozzá!

 A kezdet kezdete        Magyarországon az első plébániai Szeretetláng imacsoport 1968-ban a budapesti Szent Család kápolnában jött létre (VI. ker. Székely Bertalan u. 25. A képen, a mára már felújított állapotában), ahol kezdetben a papság engedélyével, majd aktív vezetésével és részvételével…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása