HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A Szentlélek sugallatára hívunk mindenkit ebben az esztendőben is az engesztelő ima-hadjáratra a lelkek és hazánk megmentéséért! Kapcsolódjatok be minél többen, mindenki ott, ahol tud! Alapszándék: Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a…

Szólj hozzá!

A Kármel elkötelezett a Szent Szűz különleges szolgálatára!      Aki a skapulárét viseli, szorosabb vagy tágabb módon, a Kármelita Rendhez társul. Elkötelezettnek kell tehát magát éreznie a Szent Szűz különleges szolgálatára, tiszteletére, követésére, és a rózsafüzér naponkénti…

Szólj hozzá!

A földi szentet tömegek keresik      Tudni kell, hogy a rózsafüzért szorongató Vianney a gyóntatásnál, mindig csak az épp szükséges időt vette igénybe, és hogy hosszabb napokon 16-18 óra hosszat is gyóntatott. Mégis mindennek dacára, szentünk életének utolsó tíz éve alatt, a zarándokok kénytelenek…

Szólj hozzá!

 A Szent Szűz biztatása      »Oly sok bűn van az országban. Segíts Nekem, mentsük meg. Én fénycsóvát adok a kezed-be, ez Szívem Szeretetlángja. Az Én Szívem Szeretetlángjához add a te szeretetedet, s add tovább! (…) Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek…

Szólj hozzá!

Lengyelország, 1046. körül, †1095. július 27.   Szent László királyunk! Védd meg Édes Magyar Hazánkat a folytonos ármánykodás ellen,  és könyörögj népünk megtéréséért!  

Szólj hozzá!

A Kármelita skapuláré      A (barna) skapuláréhoz fűződő ájtatosság elterjedését az Egyházban, nagyban előmozdította a híveknek azon bizalma, hogy a Szűzanya nem csak életükben segíti meg őket, hanem haláluk után is, mégpedig a lehető leggyorsabban, különösen a neki szentelt napon, vagyis…

Szólj hozzá!

Egy csodatévő szent 2      A legnagyobb kérdés, hogy az Egyház miként szerzett tudomást Szent Filoména élettörténetéről? Tekintve, hogy élete fehér folt volt, sokak kezdtek hozzá könyörögni, hogy nyilatkoztassa ki magát és közölje valamiképp, hogy ki is volt ő tulajdonképpen? És lám, a kis szent…

Szólj hozzá!

A Szűzanya kérése, a családi engesztelés       »Általad kívánom nyilvánosságra hozni Anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásom mindenek előtt hozzátok intézem és veletek összefogva akarom a…

Szólj hozzá!

Nemzetünk büszkesége     Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre…

Szólj hozzá!

Regula és kiváltság      A Sarutlan Kármeliták Konstitúciója (1986) négy pontban foglalja össze, hogy mire kell figyelni ahhoz, hogy a liturgiában is érvényesüljön a Rend mári­ás jellege: a) a Boldogságos Szűz Mária ünnepeit méltósággal, az ünnepi alkalomnak megfelelően kell megtartanunk.…

Szólj hozzá!

Egy csodatévő szent 1       Szent Filoména ereklyéje a szentszéki rakárban maradt, egészen 1805. júniusáig, amikor a Mugnanó-i missziónárius-plébános Francesco di Lucia megyéspüspöke kíséretében megérkezett Rómába, hogy temploma részére kérjen egy teljes erekléyét, ha mást nem, akkor a legutóbb…

Szólj hozzá!

 A Fájdalmas Anya panaszos kérése     »A sátán munkája szédítő iramban söpri a lelkeket. Miért nem igyekeztek ezt minden erőtökkel, minél előbb megakadályozni? Szükségem van a ti erőtökre, emészti lelkemet a sok fájdalom, mert látnom kell a sok lélek elkárhozását. (…) A gonosz vihogva tárja ki…

Szólj hozzá!

(Forrás nyomán: Szent László király és emlékezete népünk mondáiban – Windhager Kft. Decens Kiadó 34-35. oldal. Illusztráció: Nyíri Márton)      Szent László királyunk dicsőséges híre és neve akkorra már széltében-hosszában elterjedt Európában Franciaország, Spanyolország, Németország, Anglia…

Szólj hozzá!

A Kármel történetisége 3      Szent Simon örömmel vette át a skapulárét és azonnal gondoskodott elterjedéséről. Ezután a Kármelita Rend gyorsan virágzásnak indult Európában. Mikor Stock Szent Simon 1265-ben meghalt, a fiatal szerzetes közösség már 40 kolostort és remeteséget számlált. Ez a bizonyos…

Szólj hozzá!

Egy új természetfeletti segítség        Gróf Julius Maubou, szentünk gyónógyermekének a földbirtoka nem messze volt Ars-tól. A gróf az év nagyobb részét Párizsban töltötte, ámde szívesen kereste föl Vianney-t, akit barátjának tekintett. Tudnunk kell, hogy 1850 táján a spiritizmus divatját járta…

Szólj hozzá!

 Jézus panasza: Aki nem gyűjt Velem, az szétszór! (Mt 12.30; I/73-74)     Jézus: »Szívem fájdalma oly nagy (…). Hogyan fogtok számot adni az elfecsérelt időtökről? (...) Én magam vagyok a szeretet, a türelem, a jóság, a megértés, a megbocsátás, az áldozat, az üdvös-ség, az örök élet. És ez nem kell…

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum eszmeisége     A kor szelleme, másrészt László nagy tekintélye és egyházias gondolkodása hozta magával, hogy az egyháziak életviszonyainak szabályozásába is belenyúlt. Az 1092-ben Szabolcsba összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak…

Szólj hozzá!

A Kármel történetisége 2      A szentföldi kármeliták a 13-14. században a szaracénok elől menekülni kényszerültek, így kerültek Európába, ahol azonban a szétszórtságukban szűnni látszott a közösségük. Angliában Stock Szent Simon (egy faodúban élő remete) a Kármelhegyi Szent Szűzhöz, a…

Szólj hozzá!

Ahol árad a kegyelem, ott a gonosz lélek is teret akar nyerni       Egy szegény özvegyasszony Clermont-Farrand környékéről egész nap az Ars-i piac­téren énekelve táncolt. Szenteltvizzel meghintették, mire hirtelen olyan düh fogta el, s a templom falát kezdte harapdálni. A fia, aki jelen volt, nem…

Szólj hozzá!

Ki volt Keresztelő Szent János?      Személyéről maga az Úr tanúskodik: "bizony, mondom nektek: az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál." (Mt 11,11) Az Egyház pedig azzal ismeri el egészen egyedülálló módon, hogy az Üdvözítőn kívül János az egyetlen szent, akinek a…

Szólj hozzá!

      A protestantizmus jóformán teljesen elhagyta első vezetőinek alapvető tanításait (az ember teljesen romlott, a jóra képtelen – egyedül a hit üdvözít – a jó-cselekedetek az üdvösségre szükségtelenek – a törvényt megtartani nem lehet, tehát megtartani nem kell – a predestináció). Megmaradt…

Szólj hozzá!

Az országépítő    A hadjáratokban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken, mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte. VII. Gergely és IV. Henrik küzdelmében a pápa oldalán állt. A sok háborúság, amit kényszerűségből kellett vállalnia, váltotta ki…

Szólj hozzá!

"Bevittelek benneteket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek” (Jer 2,7). A Kármel szó annyit jelent, mint Isten kertje. A poszt-sorozat fő forrásai: A Kármelhegyi Boldogasszony skapuláréja – Rendi kiadvány Bp-Győr Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő – Kisbold.…

Szólj hozzá!

Ha erőtlenül is, de maradni, nagy tervekkel!           Szentünk pár pillanatra betért a Gondviselésbe, ahol ha­tártalan öröm fogadta. Ám a fáradtság erőt vett rajta. Az esti ima idejét korábbra tűzték ki, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő mondja el. „Íme tehát ‒ írja Lassagne Katalin ‒, kívánságunkat…

Szólj hozzá!

A lovagkirály     Az ország védelmében még mint fiatal herceg ismételten kitüntette magát. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt…

Szólj hozzá!

Ars a szentek közössége      Az Ars-i plébános hölgyek jelenlétében soha nem ült le! Kimért beszédéből, szelíd tekintetéből és komoly magavi­seletéből, egy testbe öltözött angyalra lehetett következtetni. Egyik gyónó gyermeke mondta róla: „Első szempillan­tásra a lélek mélyére hatolt, de ezt…

Szólj hozzá!

A Szeplőtelen Édesanya „válságterve” 2        A 'Csodásérem' üzenetével a „Hajnal Szép Sugaraként” (II/100) ragyogott fel a végveszélybe sodródó emberiség Reménycsillaga. Az 1830-ban elkezdődött Mária-korszakot követően, az Istenanya valamennyi jelenésében felismerhető Isten kegyelmi stratégiája,…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása