Egy csodatévő szent 2
A legnagyobb kérdés, hogy az Egyház miként szerzett tudomást Szent Filoména élettörténetéről? Tekintve, hogy élete fehér folt volt, sokak kezdtek hozzá könyörögni, hogy nyilatkoztassa ki magát és közölje valamiképp, hogy ki is volt ő tulajdonképpen?
És lám, a kis szent ezt a kérést is meghallgatta! Egymástól távol eső három különböző személynek, álomban vagy látomásban kinyilatkoztatta az életét.
Az persze egy dolog, hogy ki mit álmodott! Ámde az, hogy három különböző helyen, egymást nem ismerő személyek egyidőben, ugyanazt a történetet írják le, az már igen rendhagyó!
Ezek a magánkinyilatkoztatások 1833. karácsonyán jelentek meg nyomtatásban, melyeket a Szentszék később jóváhagyásával ajánlott a híveknek! Bár a jóváhagyás nem arra volt garancia, hogy minden pontosan úgy történt, sőt arra sem, hogy valóban természetfeletti eredetű. Azt azonban elismerte, hogy a kis Szent kinyilatkoztatott története hihető, nem ellenkezik az egyházi tanítással, amiként az adott kor történelmi helyzetével sem!
Végül a három személynek adott magánkinyilatkoztatás közül az maradt a köztudatban, amelyet Filoména, Maria Luisa de Gesu anyának, a Fájdalmas Mária Kongregáció főnökasszonyának tett. Ez a szentéletű szerzetesnő ugyanis életszentségével bizonyította, hogy nem öntetszelgésből tette közzé álmát, de valóban méltó lehetett ezekre a közlésekre.
A Maria Luisa de Gesu által leírt Filoména mártíromságát a Szentszék 1835. december 21-én fogadta el és ellátta imprimaturral. És lám, Maria Luisa erényes és tartalmas élete 1875. augusztus 10-én, Filoména ünnepén ért véget.
Az viszont majdnem egyedülálló Európában, hogy Franciaországban már 1815. táján beszéltek e szent csodatettekről, amely persze Vianney Szent Jánosnak is köszönhető!
A „Benfratelli” ‒ vagyis istenes Szent Jánosról nevezett testvérek ‒, akiket a forradalom elűzött, faluról-falura jártak és alamizsnát gyűjtöttek intézeteik részére. Kéregetés közben Szent Filoména siralmát énekelték. A rendfőnökük Mongallon atya Lyon-t érintette útjában, ahol meglátogatta a tehetős Jaricot-családot. A 17 éves Paulina Jaricot kérésére hozott neki Mugnanóból egy Filoména ereklyét a kiváló szerzetes. Ebből az ereklyéből kapott aztán Vianney is egy darabkát. S így került a kis Filoména Ars-ba.
Itt kettős szerep várakozott Filoménára, az egyik nyilvános, a másik egészen bizalmi szerep volt. Ő nemcsak az a mennyei csodatevő lett a nép szemében, kinek közbenjárására csodák történtek, hanem közte és a szent pap között ártatlan és titokzatos kötelék létesült: „Beatrix-e, ideálja, szelíd csillagja, vezérlője, vigasztalója, tiszta fénye lett”. És ez a misztikus barátság olyan mély lett, hogy szíveik mindegyre jobban és jobban egyesültek és pedig olyannyira, hogy az utolsó években közöttük közvetlen érzelmi állapot alakult ki. A kedves Szent kezdet óta megfelelt földi hódolója minden óhajának. Ettől kezdve a földön élő Szent a legbensőbb barátságban élt a mennyei Szenttel. A pap részéről örökös könyörgés, a másik részről pedig érzékelhető támogatás nyilvánult meg!
Ez „az égő és majdnem lovagias szeretet” nem maradhatott rejtve. A zarándok tömegek tudtak róla, s tőle jótékony hatást vártak. Vianney nem szűnt meg tanácsolni napközben, a szószéken, a gyóntatószékben, a templomtéren, hogy hívják segítségül „drága kis Szentjét”, az ő követét és ügyvivőjét az Istennél.
Az Ars-i plébános, amikor az emberek részéről meg nem értés érte szentünket, és a pokol részéről is szakadatlan támadásban volt része, Szent Filoménától kapott bátorítást. És szentünk élete végéig megőrizte azt a derűs kedélyt, erkölcsi erőt és azt a fiatalos szívet, amely a kiválasztottak elpusztíthatatlan jellemzője.
(Források a 2. részben!) (folyt.)
Képen: Pauline Jaricot, Szent Filoména és az Ars-i plébános