HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Második elmélkedés ITT VOLNA AZ IDŐK TELJE? KÖZELEDIK? Ha az ember fellapozza Boldog Grignon könyvét a tökéletes Mária-tiszteletről, megdöbbenve látja annak lapjain azokat a sejtelmes jósláso­kat, amelyeket első elmélkedésünk­ben csak úgy távolról érintettünk. Az ember lelkében önkéntelenül…

Szólj hozzá!

Mily boldogság, amikor megpihenhet az ember!       1845. egyik reggelén Poiqnard Stefánia kisasszony Marcy-ból, vidám társasággal foglalt helyet az omnibuszon, mely Ars-ba indult. Egész úton csacsogtak. A jámbor Stefánia egyenesen a templomba ment, ahol Vianney éppen miséhez kezdett. A…

Szólj hozzá!

A házibuli     A végzős diákok meghívtak néhány elsőéves lányt egyikük családi villájába, bulizni. A vendégek sorra érkeztek és fogyott a "welcome drink", csak egy fiú Lénárd nem akart inni semmit, pedig mindenki azt várta, hogyha becsiccsent, még jobb hangulatot teremt maga körül.Valamennyien ötöd…

Szólj hozzá!

Bevezető      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

SOHA MEG NEM BÉKÜL Itt van az óra! Ne kételkedjünk abban, hogy a sátán most nekiszabadulva, minden pillanatot kihasznál arra, hogy Isten gyermekeit és a Szűzanya szolgáit gyötörje. Lucifer soha meg nem békül. Első perctől kezdve, midőn megtudta, hogy Isten a bukott angyalok helyé­t üdvözült…

Szólj hozzá!

A siker ára!        Másnap reggel Maissiat geológus művész és filozófus kíváncsiságból részt vett a Szentmisén. Szentünk amikor a sekrestyéből az oltár felé ment, mélyen be­lenézett a hittagadó szemébe. A mise vé­geztével Vianney egyenesen feléje tartott, vállára tette csontos kezét és hívta, hogy…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Bevezető      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

Cicero feledhetetlen beszéde:  „Egy nemzet képes túlélni bolond vezetőit még az ambiciózusait is. De nem lehet túlélni a belső hazaárulást. Az ellenség a határokon kevésbé félelmetes, mert ismert, és nyíltan hordja zászlaját. De az árulók határainkon belül mozognak szabadon, az ő ravasz suttogásuk…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Gyónás, kétkedés, könnyek, sikerek!      Vianney a paptársakkal, sok tekintetben azonos módon viselkedett, kérve-kérte őket, hogy az evangéliumi tanácsokat mindig maradéktalanul kövessék. Az egyik lelkipásztornak, aki Vianney előtt panaszkodott híveinek közömbösségéről, és fáradozásainak…

Szólj hozzá!

Bevezető      Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

Ördögi zaklatások éjjel 3       1842-ben egy csendőr Messimy-ből, aki egy megpróbáltatása ügyében szeretett volna az Ars-i plébánostól sürgősen tanácsot kérni. Késő este érkezett a faluba. Amint éjféltájban a zörgetését követően a plébánia kapuja előtt várakozott, a mély csendben ő is hallotta a…

Szólj hozzá!

Az Úr Testének és Vérének ünnepe      Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni 10.…

Szólj hozzá!

Bevezető         Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

Egy megújult élet       Amikor az őrzőangyal befejezte mondandóját, Howard rádöbbent, hogy az ágyon fekszik, túl van az operáción, és egy nővér mossa meleg vízzel és szappannal a gyomrán lévő műtéti sebét.      Ez a halálközeli élmény a neves művészt és a professzort teljesen megváltoztatta, úgy…

Szólj hozzá!

Ördögi zaklatások éjjel 2       Vianney többször úgy érezte, mint amikor valaki kezével arcát érinti, vagy végig futott volna a testén. Volt, hogy éjszaka a méhraj zümmögéséhez hasonló zajt hal­lott, felkelt s meggyújtotta a gyertyát, kinyitotta az ablakot, hogy kiűzze őket, de nem látott semmit.…

Szólj hozzá!

Bevezető         Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

A Remény Csillaga       Abban a rémisztő sötétben, ami körülvette, nagyon vágyott egy őt feltétel nélkül szerető személy jelenlétére. A "Jézus szeret engem" dalocska, most az imájává, egész lényének legnagyobb óhajává vált. Mélyen legbelül érezte, hogy ebben a reménytelen helyzetben Jézus…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ördögi zaklatások éjjel 1      Egy éjjel a zaj megismétlődött a hóval fedett udvarban. Mintha kozák csapatok lettek volna, akik oly nyelven beszéltek, amit szentünk nem tudott megérteni. Kinyi­totta az ajtaját, ám a hófehér havon nem látott egyetlen lábnyomot sem. Persze már tisztában volt, hogy…

Szólj hozzá!

Bevezető     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaitokat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

Felismerés       Storm az imádság ismételgetése közben meglátta a valódi önmagát és látta életének jó és rossz vonatkozásait. Rájött, hogy egész földi élete során a saját istenét, vagyis az önzőség oltárát építette. Mindenáron híres akart lenni és arra vágyott, hogy a képeit az egész világon…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ünnepe: június 8. Prága, 1205-1282. március 2.     Sok információ van a köztudatban az Árpád-ház női szentjeiről, így Szent Erzsébetről, Szent Margitról, vagy Szent Kingáról, ugyanakkor szinte a teljes feledés homálya borul Prágai Szent Ágnes személyére, aki nőágon magyar származású, ezért…

Szólj hozzá!

Puskával az ördög ellen?       Az éjjel csendjében ajtódörömbölés és mindeféle lárma hallatszott az udvarban. Talán tolvajok akarják a gazdag egyházi ruhákat elvinni? Szentünk bátran ki­ment az udvarra, de senkit sem látott, viszont csend volt. Amint visszatért a szobájába, az aggasztó hangok…

Szólj hozzá!

Lucifer a gyóntatószékben         Egy egészen különös eset történt 1840. január 23-án délután Vianney gyóntatószékében. Egy asszony, akin semmi különöset sem lehetett észrevenni letérdelt, hogy gyónjon, de hallgatott. Vianney több ízben is sürgette, hogy kezdje meg a bűnvallomást. Aztán egyszeriben…

Szólj hozzá!

Ízelítő a halálból       Howard Storm professzor szemeit ólomsúlyként zárta le valami. A fájdalomtól összetörten egyszerre csak ijesztő sötétség vette körül és úgy érezte, hogy a nemlét szakadékába zuhant. Bár a földi érzékelés számára gyakorlatilag meghalt, mégis tudatosult benne, hogy él,…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása