HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Vajon igaz lehet mindez? 1      Akár elhisszük akár nem, a tisztítótűz valósága ugyanaz marad! „A purgatórium túltesz mindenen, amit képesek vagyunk elgondolni vagy elképzelni!” – ezek Szent Ágoston szavai. Ezt nyomatékozza Szent Fausztina nővér is Naplójában: »Őrangyalom utasított, hogy kövessem…

Szólj hozzá!

„A megtéréstől függ a jövőtök!” 3      A politikában az erős egyéniség a döntő tényező. A kimagasló személyiséghez és nagy ideákhoz zseniális taktikai készségnek is járulnia kell, hogy e kettőnek sikere legyen. Háborúban ennek példája a jó tábornoki stratégia. A keresztény szimbolika ezért…

Szólj hozzá!

 Aulich Lajos (1793-1849)némethonvéd tábornok"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot."  Damjanich János (1804-1849)szerbhonvéd tábornok"Legyőztük a halált, mert bármikor készek…

Szólj hozzá!

   Az 1867-es „rendszerváltás” után, a vérbírák és hóhérok felelősségét senki nem firtatta. Nem csak a bocsánatkérés maradt el osztrák részről, hanem Windischgrätz és Haynau megbecsült személyek maradtak. Az utóbbi még földesúr is lehetett Magyarországon. Nem történt meg a kivégzettek és…

Szólj hozzá!

A purgatórium különböző mélységei       Pazzi Szent Magdolna és mások kinyilatkoztatásaiból tudjuk, hogy a purgatórium nem egyetlenegy hely, hanem a bűnök súlyossága szerinti szintjei vannak. Hogy a büntetés ezen helyét jobban megismerhessük, Római Szt Franciska híres látomásához kell folyamodnunk,…

Szólj hozzá!

     XI. Pius pápa „Ingravescentibus Malis” körlevele a Szent Rózsafüzérről (részletek): „Aki ezt a lelkületet megveti, az isteni Megváltó tanítása szerint nem juthat a mennyek országába. Lehet, hogy a gőgös jelenkor lebecsüli és elutasítja Mária rózsafüzérét, de a szentek minden korban nemcsak…

Szólj hozzá!

„A megtéréstől függ a jövőtök!” 2       A sátán kimeríthetetlen ötletgazda, untalan kísértő, övéit sugalmazó és egyúttal fogva-tartó. Az ő gondolkodása egyben cselekvés is, sőt még ennél is több, fáradhatatlan aktivizmus. Célja az embernek állati szintre való aljasítása, a Teremtés kudarcának…

Szólj hozzá!

     Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett további százakról és nem tesszük szóvá…

Szólj hozzá!

Miért olyan kemények a purgatórium kínjai?      A tisztítótűz nem Isten büntetése, hanem a bűnnel szennyezett lelkek tisztulási lehetősége! Kimondható, hogy a purgatórium az Isteni Irgalmasság helye, az utolsó utáni lehetőség az emberlélek megtisztítására, amely enélkül alkalmatlan lenne Isten…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó egyébként arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg…

Szólj hozzá!

„A megtéréstől függ a jövőtök!” 1      Az általános megtérésben rejlik tehát az emberi társadalmak fennmaradásának kérdése! Látható és tapasztalható, hogy csak két törekvés létezik – nem három vagy több –, és e kettőnek elsősorban nem politikai különbözősége a lényeg, még csak nem is a határai,…

Szólj hozzá!

A szenvedés mértéke 4      Amit a tisztítóhely szigorúságáról eddig mondottam, azt a következő történettel fejezem be. Spanyolország Leon nevű kerület Zamora városában, egy domonkos szerzetest szent és benső barátság fűzött egy szent életű ferenceshez. Egy napon, az örökkévalóságról beszélgettek és…

Szólj hozzá!

     XIII. Leó pápa hosszú pontifikátusa alatt 12 enciklikát írt a rózsafüzérről, nem számítva a számtalan levelet és brévét. Az egyháztörténelemben egyedülálló, hogy egy pápa egyazon témáról ennyi enciklikát írjon. De ennek komoly indoka volt! Tekintettel az antikeresztény erőkre, melyek az…

Szólj hozzá!

Ártatlanokat is megszállhat az ördög? (http://www.hagiosz.net/?q=ordongosszent)       A fizikai és erkölcsi rossz között különbség van! Az erkölcsi bűn, az a rossz, amit minden körülmények között kerülnünk kell. A gonosz lelkek csak akkor gyakorolhatnak fölöttünk végzetes hatalmat, ha akaratunkat…

Szólj hozzá!

     Assisi Szent Ferenc 1182. július 5-én született gazdag kereskedő családban Assisiben és ott is halt meg 1226. október 3-én.     1209. február 24-án, a Máté evangéliuma 10,9 sorainak hatására elhatározta, hogy elhagyja az akkori úrifiúk léha életét, és apostoli szegénységben fog élni. Durva…

Szólj hozzá!

A szenvedés mértéke 3      Az emberek nem tudatosítják magukban, hogy valójában mi is a purgatórium. Elképzelésük sincs a fájdalom mértékéről, arról, hogy milyen lehet hosszú éveket eltölteni ilyen szörnyű állapotban. Ennek eredményeképpen semmit vagy keveset törődnek azzal, hogy ők maguk miként…

Szólj hozzá!

     V. Piusz pápa (aki maga is domonkos volt) Consuéverunt romani Pontifíces bullájában 1569-ben, látva a törökök készülődését az európai kereszténység ellen, rózsafüzéres körmenetek tartására buzdította a Rózsafüzér Társulatokat, hogy ezzel elősegítsék a keresztény sereg győzelmét az iszlám hadak…

Szólj hozzá!

A démonok nem ismerhetik a jövőt! (Bamonte részlet)       Kizárólag Isten ismerheti a jövőt és azok, akiknek Isten kinyilatkoztatja: Isten nem „jövőbe látó”, hanem a „jelenében” (az örökkévalóság „mostjában”) egyidejűleg látja a múltat, a jelent és a jövőt. A démonoknak ellenben csak arról lehet…

Szólj hozzá!

     Az Őrzőangyalok ünnepét a XVI. században kezdték megülni Spanyolországban. Liturgikus ünnepük a XVII. században vált általánossá; X. Piusz intézkedésére került Mihály arkangyal nyolcadába, október 2-ára.     A katekizmus a következőket tanítja: a gondos szülő védő vezetőt biztosít az útra…

Szólj hozzá!

Hogyan imádkozzuk? 1      A keresztvetés és a Szentlélek segítségül hívása után, helyezd lelkedet Isten jelenlétébe! Minden tized előtt egy pillanatra nézz a lelkedbe. Ébreszd fel a titkot, amit a következő tized alatt tisztelsz, s a Kegyelmek Anyjától kérj lelked számára egy erényt, mely a szent…

2 komment

A szenvedés mértéke 2      Nincs az az éhség, nincs az a szomjúság, nyomor, fájdalom és szenvedés, mely összehasonlítható lenne azzal, amit a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek kell elszenvedniük. Ebből fakadóan, nincs tehát az az áldozat, melyet ne lenne érdemes meghoznunk értük, legyen az saját…

Szólj hozzá!

Miért engedi meg Isten a démonok tevékenységét? (Bamonte részlet)      A démonok ma is, akárcsak Jézus idejében, megpróbálnak tevékenységükkel befurakodni az emberbe (életébe). Isten végtelen bölcsességében és jóságában megengedi ugyan, próbálkozó ártó szándékaik térnyerését, „hogy az ember a jóval…

Szólj hozzá!

A gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise-Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a Kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.X. Piusz pápa „a modern…

Szólj hozzá!

A szenvedés mértéke 1      A tisztítótűzben szenvedő lelkek elsődleges kínjait egyfelől az önvád okozza, másfelől Isten közelségének a hiánya, jóllehet ezek a szenvedések a tisztulási folyamatot is intenzívebbé teszik. A kárhozottakkal ellentétben azonban nem lázonganak az ítélőbíró ellen, sőt hála…

Szólj hozzá!

     Az előzőkben felvázoltam, hogy miként állt össze a "Domonkos" Rózsafüzér, melynél azért hangsúlyoztam az elnevezést, mert sajnos, korunkban számtalan “rózsafüzér-forma” ismeretes, ám ezek közt egyedül az Irgalmasság füzére van pápailag ajánlva! Meglehet, hogyha valaki egy bizonyos szándékra…

Szólj hozzá!

A sátán nem „a rossz istene” (Istennek nem egyenlő ellenfele) (Bamonte részlet)      Mielőtt rátérnénk a megkülönböztetés rendkívül fontos témájára, tisztáznunk kell az Olvasó előtt, hogy mire képes az ördög és mire nem! Nehogy egyfajta istenségnek tekintse bárki is – mintegy a „gonoszság…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása