HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

2. Következtetések, melyek ebből a tökéletes odaadásból folynak 123. a) Ebből az következik, hogy ezáltal az áhítat által a legtökéletesebb módon – vagyis Szűz Mária kezei által – adunk mindent Jézus Krisztusnak, amit egyáltalán csak adhatunk, éspedig sokkal…

Szólj hozzá!

Szeretetláng üzenete 5 Mit értsünk az „egész emberiség” alatt?      A kibontakozó Mária-korszak jelenéseiben egyre inkább körvonalazódik, hogy az égi Édesanya egy határozott mennyei terv szerint gyűjti egységbe gyermekeit a végső harcra, mely a sátán és…

Szólj hozzá!

     Figyeljük meg a választottaknál ez miként nyilvánul meg:Eleinte rugdalóznak, amint Saul is – menekülnének, a teljes felajánlás megtételével már Isten akaratára hagyatkoznak. Mint Jézus, ők sem könyörögnek saját egészségükért, vagy saját…

Szólj hozzá!

Akit érdekel, hogy honnan merítem az álláspontomat, kérem olvassa el az Úr Jézus, személyesen hozzánk intézett HITELES NAGY FIGYELMEZTETÉSÉT! (És gondolkozzon el, hogy kell-e ennél több? Vajon a fenyegetőzésen túl mit tud még pontosabban kifejteni, mondjuk Mary Divine Mercy,…

Szólj hozzá!

Bűnös dolognak tartja az azonos neműek házasságát Kirill orosz pátriárka      "Ha az ember úgy dönt, hogy ilyen életmódot választ, joga van hozzá, de az egyház feladata az, hogy leszögezze: ez Isten színe előtt bűnös dolog" – mondta a Catholic World News…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 4      A „Hajnal Szép Sugaraként” (II/100) ragyogott fel a végveszélybe sodródó emberiség Reménye, Mária Szíve Szeretetlángja. De miben áll ez az üzenet, ez a kegyelmi eszköz, melyről a Lelki Napló tanúsága szerint az Úr Jézus és…

Szólj hozzá!

NEGYEDIK KÖNYV A TÖKÉLETES MÁRIA-TISZTELET LÉNYEGE VAGY A LÉLEK TÖKÉLETES ÖNÁTADÁSA JÉZUS KRISZTUSNAK 120. Minthogy tökéletességünk abban áll, hogy Isteni Megváltónkhoz – Jézus Krisztushoz hasonlókká legyünk –, vele egyesüljünk és magunkat neki szenteljük.…

Szólj hozzá!

A meghívottság és a kiválasztottság jellemzői      "Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak." (Mt 22,14)     Alapjában véve, első engesztelő szentünk Pál apostol volt, aki örömmel szenvedett "Krisztus testének, az Egyháznak javára."…

Szólj hozzá!

Az Úr Testének és Vérének ünnepe "Az Úr napja, a föltámadás ünneplése, a keresztények napja, a mi napunk. Az Úr napjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világossága,…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 3 Csak az Egyházban, az Egyházzal!      A Szeretetláng Lelkisége töretlenül kiállta az idők próbáját és ötven év távlatában kevéssé tekinthető „időszakos fellángolásnak”! Ezt igazolja egy ekvádori egyházmegye, 20 éves…

Szólj hozzá!

117. Az igazi Mária-tiszteletnek van még egy sereg más gyakorlata is, melyeket a Szentlélek sugallt szentéletű egyéneknek, s melyek megszentelődésünkhöz nagyban hozzájárulnak. Bővebben olvashatunk róluk „A nyitott paradicsom” című könyvben P. Paul Barry SJ-től.* A szerző…

Szólj hozzá!

Engesztelő szentjeink közé sorolhatjuk még Boldog Apor Vilmos püspököt is, aki halála előtt szintén felajánlotta magát engesztelésül. Ha figyelmesen elolvastuk a fenti szentek rövid életét, feltűnhetnek a következő szempontok, melyek mindegyikre jellemzőek: 1./ Mindenekelőtt…

Szólj hozzá!

"Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok az ismeretnek, és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek…

Szólj hozzá!

A nagyfigyelmeztetes.hu "üzenetekkel" kapcsolatos püspöki állásfoglalás: Kedves Testvérek!        Tudomásomra jutott, hogy egyes plébániákon nagyon elterjedtek a „nagy figyelmeztetésről” szóló üzenetek, amelyek egy ír látnoknő állítólagos…

2 komment

A Szeretetláng üzenete 2      A világszerte „Szeretetláng” néven vált ismertté az a Lelkiségi Mozgalom, mely 1961 és 1983 közt Erzsébet asszony naplóiban lejegyzett magánkinyilatkoztatása nyomán terjedt el az egész világon. Tekintve, hogy az adott kor…

Szólj hozzá!

II. FEJEZET Az Igazi Szűz Mária-tisztelet gyakorlatai 1. A közönséges gyakorlatok 115. A Boldogságos Szűz igazi tiszteletének különféle belső gyakorlatai vannak. A legfontosabbak röviden összefoglalva a következő: a) Szűz Máriát, mint Istennek méltó Anyját tisztelnünk kell,…

Szólj hozzá!

Edith Stein Szent Benedikta nővér, Európa társvédőszentje      Zsidó származású és zsidó vallásban nőtt fel. Édesapját hamar elveszítette. Okos lány volt, a filozófia érdekelte, tanulmányait ennek megfelelően végezte. Nagy tudása felfelé vitte,…

Szólj hozzá!

A nagyfigyelmeztetes.hu "üzenetekkel" kapcsolatos egyházi állásfoglalás: Denis J. Hart melbourne-i érsek körlevele a főegyházmegye papságához  „Az 'Isteni Irgalom(ról nevezett) Mária' Írországban élő asszony, aki prófétának mondja magát, és azt állítja, üzeneteket…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng üzenete 1 A reveláció kora és a kiváltságolt személye      Modern világunkban az üdvözülni akaró ember hitét az erőtlenség és ennek folytán túlzott hiszékenység súlyosan veszélyezteti. A hívő emberek egyre jobban nélkülözik a stabil hitű…

Szólj hozzá!

NEGYEDIK KÖNYV A TÖKÉLETES MÁRIA-TISZTELET LÉNYEGE VAGY A LÉLEK TÖKÉLETES ÖNÁTADÁSA JÉZUS KRISZTUSNAK     120.  Minthogy tökéletességünk abban áll, hogy Isteni Megváltónkhoz – Jézus Krisztushoz hasonlókká legyünk –, vele egyesüljünk és magunkat…

Szólj hozzá!

Szent Pio atya      Korunk kiemelkedő, karizmatikus, stigmatizált engesztelő szentje. Már kisgyermekként telve van részvéttel, szeretettel, mély érzésekkel. Gyakran elvonul, imádkozik a csendben játszópajtásai elől elbújva. Egyszerű, falusi kisfiú, szülei…

Szólj hozzá!

(Folytatás!) Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagyfigyelmeztetés.hu-ról” szóló üzenetekről Ménesi Krisztina, a Magyar Kurirban 2013. 05. 24-án közzé tett összeállítása nyomán. A teljes cikk…

Szólj hozzá!

A Szeretetláng kegyelmi hatása, a fatimai üzenet megvalósulása?      Fatima, századunk reménycsillaga – így fogalmazott Kondor Lajos SVD atyánk Fatima nagy apostola. És valóban, Fatima fénye beragyogja üdvtörténetünk végső szakaszát és ennek milyensége…

Szólj hozzá!

    117.  Az igazi Mária-tiszteletnek van még egy sereg más gyakorlata is, melyeket a Szentlélek sugallt szentéletű egyéneknek, s melyek megszentelődésünkhöz nagyban hozzájárulnak. Bővebben olvashatunk róluk „A nyitott paradicsom” című könyvben P. Paul Barry…

Szólj hozzá!

Szent Fausztina nővér      Született Helén, Isten irgalmasságának hírnöke szegény családból született.     Már 5 éves korában megjelent álmában az Istenanya és elvitte őt a Paradicsomba. Hétévesen Isten a tökéletes életre hívta meg. 15 évesen…

Szólj hozzá!

Egyházi nyilatkozatok és értékelés a „nagyfigyelmeztetés.hu-ról” szóló üzenetekről Ménesi Krisztina, a Magyar Kurirban 2013. 05. 24-án közzé tett összeállítása nyomán. Két részben közöljük. A teljes anyag…

Szólj hozzá!

http://www.magyarkurir.hu/hirek/egyhazi-nyilatkozatok-es-ertekeles-nagy-figyelmeztetesrol-szolo-uzenetekrol

Szólj hozzá!

Fatima 12 Figyelmeztetés      Aki figyelmesen olvassa az úgynevezett III. fatimai titok szövegét, az a sok korábbi találgatás után valószínűleg csalódik vagy elcsodálkozik. Hiszen semmiféle „titok” nem lepleződött le; a függönyt nem vonták föl a jövő elől.…

Szólj hozzá!

II. FEJEZET Az Igazi Szűz Mária-tisztelet gyakorlatai 1. A közönséges gyakorlatok    115.  A Boldogságos Szűz igazi tiszteletének különféle belső gyakorlatai vannak. A legfontosabbak röviden összefoglalva a következő: a) Szűz Máriát, mint Istennek méltó…

Szólj hozzá!

Alacoque Szent Margit      Jézus Szívének apostola nagy engesztelő, misztikus szent.     Alig hét évesen már tisztasági fogadalmat tesz. Keresi a magányt, sokat imádkozik. Sokat szenved már gyermekkorában a családban ért támadások, szeretetlen légkör…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása