LUTHER ÉS VI. SÁNDOR A NEMI ERKÖLCS TEKINTETÉBEN 1
Luthert a nemi erkölcsök terén hasonlónak látjuk VI. Sándorhoz. Van, amiben bűnét az övénél kisebbnek és van, amiben nagyobbnak találjuk.
VI. Sándor csak pap volt, Luther szerzetes. Mindketten hűtlenek lettek hivatásukhoz. VI. Sándor külön fogadalommal nem kötelezte magát a szüzességre; Luther, mint szerzetes, esküt tett rá. VI. Sándor nem akart pap lenni. 25 éves korában rokonszerető nagybátyja bíborossá teszi, de csak azért, hogy rangot és úri megélhetést adjon neki. Azt, hogy egyúttal pap is legyen, nem kívánta tőle. Három évvel később meghal a jóságos pápa-nagybácsi. Utódjától, II. Piustól már dorgálást kap. Ekkor még csak 29 éves, 3 éve bíboros, de még nem pap. Kezdik szorítani, hogy vagy tessék felszenteltetnie magát és paphoz méltóan élni, vagy pedig a bíborosi rangról és jövedelemről lemondani. Húzza, halasztja a döntést ameddig lehet. 12 éven át sikerül is, de végül 37 éves korában végleg döntenie kellett. Ő a pappá szentelést választotta. Ez mindenesetre jellembeli gyöngeség, az ellenkezőhöz azonban oly jellembeli nagyság kellett volna, olyan önzetlenség és akkora becsület, amekkora száz között, tízben van meg. Ha az ember még fiatal, száz közül egyben, ha az ember már 37 éves, ezer közt talán egyben. De (mi várható) ha az ember már 12 éve élvezte a rang és nagy vagyon előnyeit, s a reneszánszkor élvhajhász, feslett és cinikus légkörébe születik és az ettől a szellemtől legjobban megmételyezett főúri társadalomban nevelkedik és él?
VI. Sándor tehát nem elvetemült volt, csak gyenge. Életkörülményei olyan helyzetbe sodorták, amelyben csak jellemóriások tudták volna a jobbat választani, így ez nem annyira gonoszságát, mint inkább gyengeségét mutatja. Még inkább enyhén kell megítélnünk, ha meggondoljuk, hogy nem kimondottan bűnös hátsógondolattal szenteltette magát pappá, hanem abban a reményben és azzal az elhatározással, hogy meg fog majd javulni, tisztességes papi életet fog élni. Ez ugyan nem sikerült neki, de hogy a jóakarat meg volt benne, vagyis hogy nem cinikusan élt a bűnben, hanem gyakran fel-felsajgó lelkiismerettel, az a következőkből kétségtelenül kitűnik.
Luther éppúgy megszegte szüzességi fogadalmát, mint VI. Sándor, illetőleg nem éppúgy, mert VI. Sándornak nem volt szüzességi fogadalma, mint neki. És Luthernek nem hozhatjuk fel mentségére mindazt, amit VI. Sándor mentségére felhozhatunk. Luther nem életkörülményeinek szinte kényszerítő hatása miatt került bele a papi rendbe, mint VI. Sándor. Ő hosszú, érett megfontolás után és apjának és barátainak ismételt és komoly óvása és lebeszélése ellenére, Isten iránti szeretetből kötelezte magát arra, hogy az érzéki gyönyörökről örökre lemond. Aztán ne feledjük, hogy Luther nem nevelkedett és élt a feslett reneszánszkor Itáliájának rothadt erkölcsű főúri köreiben. Amint hogy VI. Sándor abban nevelkedett, neki ez nagy mentsége. Mert igaz ugyan, hogy a bűn minden körülmények között bűn marad, de viszont az is bizonyos, hogy ha valaki Szodomában nevelkedett és ott járt iskolába, Isten és emberek előtt egyaránt enyhébb megítélésben részesül, mint a ki Sion szent hegyén élte le életét és mégis bűnbe süllyedt. Kortársaihoz és különösen azokhoz viszonyítva akikkel dolga volt, VI. Sándor egyáltalán nem látszik erkölcstelen embernek. A nápolyi királyok (akár Ferrante, akár utóda Alfonso, kinek egyik törvénytelen fia vette el másodszor VI. Sándor leányát, Lukréciát), a Mediciek Firenzében, a Sforzák Milánóban, az Esték Ferrarában, a Dogék Velencében nem érték el még VI. Sándor erkölcsi színvonalát sem. A Medici család legnagyobb alakja, a híres Lőrinc is, erkölcstelenebb volt VI. Sándornál, sőt látni fogjuk, hogy magyar kortársa a mi dicső Mátyás királyunk, se volt különb nála, hiszen az ő ivadéka (Corvin János) az egyetlen fattyú, aki szerepel a magyar történelemben. Legnagyobb ellenfele VIII. Károly francia király, aki hadsereggel ment Itáliába, hogy VI. Sándort letaszítsa a trónról és „megreformálja” az Egyházat és akit Savonarola, mint az Isten emberét üdvözölt és akiről később még bővebben lesz szó, szintén még VI. Sándor erkölcseinek is mélyen alatta állt. Mikor hazamentében az olaszok a poggyászát zsákmányul ejtették, többek közt megtalálták ott azoknak az olasz hölgyeknek arcképét is, kik hadjárata folyamán kegyeikkel kitüntették, s bizony e hölgyek arcképei egy hatalmas albumot tettek ki.
Otthon Parisban pedig várt rá a törvényes felesége!
Mikor egyszer a spanyol királyi udvarból is igen sürgették az Egyház megreformálását és a spanyol királyi követ uralkodója nevében szemére hányta VI. Sándornak, hogy vesztegetéssel került a pápai trónra s fiának, Juannak, meggyilkolása is az Isten büntetése volt bűneiért, VI. Sándor fölénnyel vágta vissza, hogy sokkal nagyobb joggal ül ő a pápai trónon, mint a spanyol király a királyin; ő azért lett pápa, mert megválasztották, őfelsége pedig fegyveres erőszakkal szerezte meg a spanyol trónt. Ami pedig Isten büntetését illeti — folytatta — őfelségéiket sokkal jobban megverte az Úr, mint engem, mert őket gyermektelenséggel sújtotta.
S e visszavágást meg is érdemelték a felségek, mert az Egyház megreformálásának követelését csak politikai okokból zsarolásra használták fel időnként VI. Sándor ellen, de mihelyt az érdekellentétek elmúltak, mindjárt nem volt semmi kifogásuk a pápa élete ellen. Bizony, ha az Egyház szolgái a legrosszabbak és magukban véve a legjogosabb kifogások alá esnek is a világ fiaival, a pénz és a hatalom birtokosaival és szolgáival akár jellemben, akár erkölcsben, akkor is könnyű szerrel fel tudják venni a versenyt.
Szeretett olvasóm és testvérem Máriában! Ugyanaz az áhítat, amely engem e könyv megírására indított, az késztetett egyúttal téged is, hogy elolvasd, minek folytán mindketten ennek a jóságos Anyának lettünk boldog gyermekei. Ha valaki azt találná mondani, hogy megtakarít-hattam volna a fáradságot e mű megírásához, mivel már sok tudo-mányos és híres mű van e tárgyról.
zsákmányszerzésből sem vette ki részét, de a véres csatákat követő tivornyákon, ahol elosztották a szerzett zsákmányt, neki is részt kellett vennie, ám ő semmire sem tartott igényt.
Az élet velejárója a mindennapi gondok, problémák, nehézségek ‒ melyeket ha tetszik, ha nem ‒, meg kell oldanunk. Sokszor első ránézésre úgy tűnik, hogy a durva erőszakosság a legrövidebb út, mely a céljainkhoz vezet. Flüei Szent Miklós közbenjárására segíts Urunk, hogy gondjainkra választ keresve soha ne a gyűlölet, az erőszak, a háború szakadékába zúduljunk bele, hanem még ha keskeny és meredek is a békesség-, a szeretet útja, akkor is azon az úton maradva haladjunk Feléd. Az irgalmasság, a jóság útja, amelyet Te mutattál, tudjuk, hogy felvezet a Golgotára, de azt is tudjuk, hogy csak ez az út vezet a dicsőséges húsvéti feltámadáson keresztül az örök boldogságba.
Íme édes Megváltóm, Uram Jézus Krisztus! Én a te szegény szolgád felismertem, mily nagy örömet szerezhet Neked, szentséges Anyád tiszteletének terjesztése ‒ Édesanyá-dét ‒, akit Te oly forrón szeretsz és mindenki által szeretve, tisztelve látni, ezért kívántam ezt a könyvet kiadni, amely Mária kiválóságait tárgyalja. Nem hinném, hogy helye-sebben cselekedhettem volna, mint amikor Neked ajánlom fel ezt a könyvet, akinek olyannyira szívén fekszik jóságos Édesanyád tisztelete. Neked ajánlom tehát, ó isteni Meg-váltóm! Fogadd kegyesen Irántad és szeretett Anyád iránt érzett szerete-temnek e gyönge bizonyítékát. 
Csodaszép szülőföldjét széltélbe-hosszába bebarangolta. 16 éves korában, házuktól nem messze, egy tiszta vizű hegyi patak partján, egy mély szurdok alján, a Ranft nevű helyen imádkozás közben egy égig érő, hatalmas tornyot látott. Ez a látomás vágyat ébresztett benne az engesztelő elvonultság, a remeteélet iránt, és nemcsak gyermekkorát, de egész életét meghatározta. Közel 40 évvel később sok vívódás után, ezt az erdős szép domboldali tisztást, patak parttal választotta remetesége helyszínéül.
E legenda szerint a császár, miután Maxentius trón-követelő fölött győzelmet ara-tott és meghódí-totta Rómát, még egyszer üldözést kezdett a keresz-tények ellen. Ezért leprával bűnhődött. Betegségében az egyik éjszaka álmot látott: megjelent neki Péter és Pál apostol, és megmondták, hogy gyógyulást sehol máshol nem remélhet, csak Szilveszter pápánál, aki tud egy csodatévő forrásról, melynek vize mindazokat meggyógyítja, akik megmerülnek benne.
Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútja alkalmával 
Nagy Szent Leó pápa beszédéből való ez a gondolat. Most, az ünnep ezen óráiban mindnyájan gondol-kodjunk el ezen a mondaton, mert szeretném útravalónak is adni ezt az elkövetkező napokra. Egyszerre van himnikus fennköltsége, ugyanakkor felszólító ereje ennek a néhány szó-nak. Arra hív bennünket, hogy Isten nagy ajándékát igyekezzünk megér-teni és kibontakoztatni az életünk-ben, mert Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Ezt a teológiai igazságot erősítik meg Leó pápa szavai is, mintegy ösztönözve a keresztényeket arra, hogy ne csak csodálják ezt az isteni ajándékot, az istengyermekségüket, hanem éljenek is annak szellemében! Ismerd fel hát, ó keresztény, nagy méltóságodat!
Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig volt pápa és 335. december 30-án hunyt el Rómában. Elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, amikor Nagy Konstantin a Milviusi-hídnál legyőzte őt. Ez meghozta az Egyház számára a szabad vallásgyakorlást is. 
Tanúk szólnak amellett, hogy Szilvesztert hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben, Diocletianus idejében állhatatosan megvallotta Krisztust. A felszabadulás első időszakában ugyanis az egész birodalom területén az volt a szokás, hogy olyan férfiakat választottak és szenteltek püspökké, akik az üldözés idején is kitartottak Krisztus mellett.
A XVIII. század közepéig senki nem foglalkozott a magyar népzene gyűjtésével, hiszen ami mindennapos, "természetes" volt, azzal nem foglalkoztak. A népzene a Monarchia számára a magyar nemzettu-dat megerősödését, az önkényuralommal való szembehelyezkedést és a nemzeti ön-tudat ébredését jelentette, így tudatosan nem foglalkoztak ezzel, annál is inkább, mivel zenei hagyományunk a legkevésbé sem támasztotta alá a magyarság finnugor származásának teóriáját. 
magyar népzene kapcsolatáról Bartók Béla 1923-ban a következőket írta: "A falusi cigány többnyire paraszti műsort játszik, népzenét népies stílusban". (Forrás: Kiszely István: A magyar nép őstörténete)
befolyásolták sem a régi, sem a mai magyar dallamvilág kialakulását, sőt valamennyien többé vagy kevésbé hatása alá kerültek. Így esett, hogy régi, a keleti örökséghez tartozó dallamaink feltünedeznek a tót, a horvát és a román gyűjteményekben. (Szerk: Lásd a 
"A magyar népdal - olvassuk Kodály Zoltánnál - az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados - évezredes - használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. A nyelvvel, a táncművészettel, a hiedelemvilággal, a mesevilággal és a viselkedési formáinkkal bennünk élt, hozzánk kötődött és ma is magyarságunk szerves részét alkotja. 
közeledő avarokról jegyezte fel a görög Theophylaktosz, hogy "vallásos énekekkel magasztalják az áldott anyaföldet"; ugyanő három csoportba osztotta az avarok muzsikáját: hősi énekekre (hümnoi), csatadalokra (paiones) és népi táncmuzsikára (aszmata). Leírása szerint dalaikat részben magányos énekesek - afféle pusztai rapszodoszok -, részben többen énekelték esténként a tábortűznél. Éneküket húros hangszerrel kísérték. A Nesztor-féle Krónika a 885-ös Kijevi hadjárattal kapcsolatban is említést tesz a magyarok énekeiről. Az ősmagyaroknál a regősök a harci cselekmények előtt hosszan és részletesen adták elő őseik harci erényeit és tetteit, hogy a harcosokat bátorítsák. Anonymus Gesta Hungarorumában olvassuk, hogy "a tekerőlantok, az édes szavú kobzok és sípok valamennyien megszólaltak és az énekesek is éneküket mind előadták". Az Árpád-házi magyar királyok mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy magyar zenészeik legyenek. 1458-ban Bartolomeo Maraschi pápai legátus jelentést küldött a pápának a magyar énekes kultúráról: "A királynak olyan énekkara van, hogy annál különbet nem láttam… Megszégyenülve kellett belátnom, hogy felülmúlnak minket". Mátyás király figyelmet szentelt arra, hogy udvarában "honi zenék is elhangozzanak". Az ősök és a hősök emlékét századokon át mondák, mesék és énekek segítségével tartotta fenn az emlékezés. A török idők után kialakult a históriás ének, a magyarság igazi zenéje azonban ott lappangott a nép ajkán. (folyt.)
Amíg nézelődtem, észrevettem egy kisfiút, aki ötévesforma lehetett s egy babát szorított a mellkasához. Egyre csak a baba haját simogatta és nagyon szomorúnak tűnt. Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:
Aztán két nap múlva értesültem az újságból, hogy a fiatalasszony elhunyt. Vettem egy csokor fehér rózsát és elmentem a temetésére, ahol a ravatalon fekvő édesanya kezébe egy fehér rózsa, és egy kis gyűrött fénykép, a mellkasára egy hajas baba volt helyezve. 
December 28. Aprószentek ünnepe. Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy a Megváltó Messiás személyében Király született. Hatalmát féltve ("parlamenti döntés nélkül") Betlehemben és környékén megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket; rájuk emlékezik az Egyház. A 'vesszőzés' – azaz az újévi szerencsekívánás – archaikus formája kapcsolódik ehhez a naphoz. A vessző az élet szimbóluma, többnyire gyermekek járták ezzel a házakat, megvesszőzve a háziakat. 
A XIX. században vezették be Szent Család ünnepét (Vízkereszt utáni vasárnapra), melyet 1969-ben a karácsony utáni eső vasárnapra helyeztek át. E napon az Egyház szeretet-tel szemléli a betlehemi bar-langban a Szent Család tagjait, s a keresztény családokat oltal-mukba ajánlja.
Az apostol így szólt: Megteszem, amit csak akarsz, hogy megengesztelődj. Az így válaszolt: Ha azt akarod, hogy higgyek a te istened-ben, mérget itatok veled és ha semmi kárt nem tesz ben-ned, kiderül, hogy a te Urad az igazi Is-ten. Mire az apostol: Tégy úgy, ahogy mondtad. Erre ő: Azt akarom, hogy előbb láss másokat meghalni, hogy jobban megrémülj! Aristodemus pedig elment a proconsulhoz, és két halálra ítéltet kért tőle, majd mindenki szeme láttára mérget adott nekik. Rögtön ki is itták a mérget, és kilehelték lelküket. Akkor az apostol kezébe véve a méregpoharat, és a kereszt jelével magát megerősítve az összes mérget kiitta, de semmi baja nem esett, ezért valamennyien dicsérni kezdték az Istent.” (Ford. Grüll Tibor, in Jacobus de Voragine: Legenda aurea. Helikon, Budapest 1990. 32.)
A Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb, két könyörgésből álló, és egy hosszabb, a 22. zsoltárból, préceszből, majd három, de a magyar hagyományban ismertektől eltérő könyörgésből álló formulát. A bort mindkét formula végén szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott. 
Farkas Péter idéz II. János Pál Familiaris Consortio kezdetű buzdításából: „A keresztény család Isten országát építi a történelemben azokkal a mindennapos dolgokkal, amelyek életének föltételei, vagy annak meghatározói.” A II. Vatikáni Zsinat is azt hangsúlyozza, hogy „A házasság és a család szent.” 
Krisztus kereszthalálát követően István, egyike volt a jeruzsálemi keresztény közösség első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. Egyben ő volt az első vértanú is, akit Krisztus-követése miatt megöltek. 
A Szentcsalád útja Betlehembe Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augustus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kvirínus kormányozta. El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába. Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. (Lk 2,1-5)
Az Üdvözítő születése Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
Egy megtört, igen fáradt asszony lépett be egy boltocskába és a karácsonyi vacsorához kért némi élelmiszert. A boltos nem szívlelte a kéregetőket, az asszonyhoz mégis türelmesen szólt: "és mennyit tud rá költeni?" Az asszony szégyenlős keserűséggel ezt felelte: 
Legnagyobb meglepetésére azonban az asszony elővett zsebéből egy összehajtott papírost és mentegetőzve átadta: 
Az évtizedek múltán már-már csak karácsonyi álomnak hitte volna a történet, de az a megsárgult "értékpapír" – bekeretezve, mint valami kiváltságlevél –, a szoba főhelyén emlékeztette. A cédula történetét a családban mindenki ismerte és azóta, ha Szentesténként összejöttek unokástól, mindannyiszor együtt imádkozták a Miatyánkot, s a "mindennapi kenyerünk"-höz érve, valamennyiük szemében megcsillantak a könnyek!
Keresztelő János születése Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és együtt örvendeztek vele. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. De az anyja így szólt: "Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni". Erre azt mondták: "De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének". Megkérdezték tehát az apját, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért és ezeket a szavakat írta rá: "János a neve"! Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt és magasztalta Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s e dolgok híre elterjedt Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt és kérdezgették: "Mi lesz ebből a gyermekből?" Mert az Úr keze volt vele.
Az Üdvözítő Kisdedet várva imával, áldozattal és ajándékok-kal készülődünk a Szentestére! A Betlehemi Pásztorok is tehet-ségük szerinti ajándékokkal kö-szöntötték az Istengyermeket és Boldogságos Anyját! Mi magunk is kifejezhetjük hódoló gesztu-sunkat azzal, ha őszinte szívjó-ságból megajándékozzuk a Jé-zuska Édesanyjának magyaror-szági Rádióját! 
A megváltó születésének hírüladása Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: "üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr van teveled!" Máriát zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: "Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni {Iz 7,14}. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33 és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége" {2 Sám 7,13; Iz 9,6}. Mária erre így szólt az angyalhoz: "Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?" Az angyal ezt felelte neki: "A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje ragyog be téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennek semmi sem lehetetlen {Ter 18,14; Jób 42,2}. Mária erre így szólt: "Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint." És eltávozott tőle az angyal. (Lk 1,26-38)
Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. (Mt 1,1) Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék. (Mt 1,17)
Akkor megjelent neki az Úr angyala és megállt a tömjénoltár jobb oldalán. Ennek láttára Zakariás zavarba jött és félelem szállta meg. Az angyal ezt mondta neki: "Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked és a nevét Jánosnak fogod hívni {Ter 17,19}. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik {Szám 6,3; Bír 13,4}, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa {Mal 3,23-24}, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak". Ekkor Zakariás megkérdezte: "Hogyan győződjem meg erről? Hiszen én öreg vagyok és a feleségem is előrehaladott már napjaiban." Az angyal pedig ezt felelte neki: "Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok és az a küldetésem, hogy szóljak hozzád és ezt az örömhírt meghozzam neked. De íme – mivel nem hittél szavaimnak –, megnémulsz és nem tudsz beszélni mindaddig a napig, amíg ezek meg nem történnek, míg be nem teljesednek."
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Égi Királynőnk és Anyánk!
Legszentebb Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek!
Égi Királynőnk és Anyánk!
Ezen a napon volt a guadalupei esemé-nyek fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: 
Jövő héten, az irgalmasság rendkívüli szentévének kezdetén a magyarországi és külhoni egyházmegyék kijelölt templomai-ban is sor kerül a szentévi kapuk ünnepé-lyes megnyitására. A Szent Kapuk megnyi-tásának időpontjait az alábbiakban közöljük.
1854. december 8-án IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplő-telen Fogantatás dogmáját. Az ekkor már nagyon idős és egészsé-gileg is törékeny pápa a szentély-ben foglalt helyet és rekedten beszélt. Akkoriban még nem voltak erősítők, ám amikor a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyan-ebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkön átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. E mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogsá-gos Szűzanya tetszésnyilvánítása-ként magyarázták. 
Az ember teljesen szabadon dönthet az Isteni Irgalmasság üzenetének elfogadása vagy elutasítása ügyében. Ajánlatos azonban tudnia Jézus figyelmeztetéséről: „Ó, szegények, akik nem akarnak élni Isten irgalmasságának csodájával; hiába fogtok majd könyörögni, már késő lesz” (Napló 1448). „Aki nem akar az irgalom kapuján átmenni, annak igazságosságom kapuján kell áthaladnia” (Napló 1146).
A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.
A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet! 
Volt egy salgótarjáni fiatal, 
%20--.jpg)
az evangelizációs tevékenységet. Így a Mária-üzenetek meg-maradtak a népi vallásosság szintjén és még nem érték el a teljes célt: Szeplőtelen Szíve végső győzelmét! Sőt, azt kell látni, hogy az evangelizáció álcázott akadályai, a tetszetős eszmék (mint pl. a racionaliz-mus, a felvilágosodás, a mo-dernizmus, az ateizmus, a liberalizmus) egyre nagyobb mértékben fordítják el és tartják távol az Istentől a tö-megeket (Corrado Balducci), s ebből fakadóan mind az öt kontinensen súlyos mérete-ket kezd ölteni a hitetlenség. „Kétségtelen, hogy a keresz-ténytelenedés olyan méretű-vé vált, amely még rémál-mainkban is elképzelhetetlen volt a II. Vatikáni zsinat le-zárása idején” (J. Ratzinger). Ez a folyamatos leépülés pe-dig elindítja és mind teljeseb-bé teszi a bűnnek és követ-kezményeinek elhatalmasodását, esetenként az iszlamizációt.
Háromszor: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, akik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.
Fel kell figyelnünk a Szeretetláng üzenetére, melyben a Szent Szűz határozottan kijelenti: „akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a fénycsóvát, mely Szívem Szere-tetlángja!” (III/144) „Szeretetlángom kegyelmi kiáradását indítsátok már el. Az összefogáshoz csodálatos erővel és kegyelmekkel árasztalak el benneteket tömegesen és külön-külön, egyénenként is. A felelősség nagy, de munkátok eredménye nem lesz meddő. Az összefogó munkából egyet-len lélek se maradjon ki. Szeretetlángom szelíd fénye gyújtani, gyulladni fog az egész földkerekségen, és a sátán megalázottan és tehetetlenül hatalmát veszti. Csak ezt a vajúdást ne akarjátok meghosszabbítani.” (III/130) Az Istenanya ígérete: „Szívem Szeretetlángja megvakítja a sátánt!” Ezért kéri, hogy minden Hozzá intézett imához, fohászhoz fűzzük hozzá a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! (folyt.)
másik oldalon pedig először jelenik meg Jézus Szentséges és Mária Szeplőtelen Szívének együttes ábrázolása, s ezzel egyértelmű égi utalást kapunk a Két Szív közös lélekmentőmunkájára. A Szent Szűz Jézus akaratából erőteljes és hatékony mozgósítást kezdeményez a dinamikusan fejlődő emberiség hitének, keresztényi életének megőrzéséért és kiteljesedéséért.
