II. NAP: A felnőtt kor valósága
Életrajz
Álmodozó ifjúságának az 1440-ben kitört négy éves Zürich elleni polgárháború vetett véget. Miklóst is elvitték katonának és ő éveken át hűen követte csapatát a csatatérre, de nála két fegyver is volt, az egyik a rózsafüzére! Amint tehette, mindig félrevonult imádkozni. Korabeli társai szerint, a harcok során nem sok kárt tett az ellenségben, és a zsákmányszerzésből sem vette ki részét, de a véres csatákat követő tivornyákon, ahol elosztották a szerzett zsákmányt, neki is részt kellett vennie, ám ő semmire sem tartott igényt.
Miklós ha tehette, ott állt a haldokló bajtársai mellett, de látta a legyőzött ellenség kétségbeesett vergődéseit is az életükért. Lehetőségei szerint, próbálta fájdalmaikat enyhíteni és imádkozott felettük. A négy évnyi öldöklés, életveszély és a sátorbani fagyoskodás a magas hegyek között, kegyetlen és szörnyű iskola volt a 23 éves fiatalember számára.
Elmélkedés
Isten a szeretet, a békesség útjára akarja vezetni lépteinket. A gonosz lélek, a gyűlölet, a harag és a háború földjére vezetne mindannyiunkat, amiként ez sajnos sikerül is neki akkor, ha teret adunk a működésének és nem fogjuk erősen egymás kezét testvéri szeretetetben.
Nap mint nap döntések előtt állunk, melyeket saját valós, vagy látszólagos érdekeink mentén meg kell oldanunk! És bizony, dönthetünk a gyűlölet, a háború mellett, de dönthetünk az önzetlen szeretet szellemében, Krisztus Békéje mellett is!
Jézus az egyházra törő Sault nem pusztította el, hanem párbeszédet kezdeményezett a damaszkuszi úton. Akit a szeretet vezérel, az nem legyőzi, hanem meggyőzi ellenfelét a szeretet és a jóság magasabbrendűségéről. Saul véres csaták nélkül vált Szent Pállá, és vált a népek apostolává, aki élete végén megírta Szeretet Himnuszát. Krisztus erejével mi is próbáljuk meg sauljainkra a pálfordulást kiesdeni!
Könyörögjünk! Az élet velejárója a mindennapi gondok, problémák, nehézségek ‒ melyeket ha tetszik, ha nem ‒, meg kell oldanunk. Sokszor első ránézésre úgy tűnik, hogy a durva erőszakosság a legrövidebb út, mely a céljainkhoz vezet. Flüei Szent Miklós közbenjárására segíts Urunk, hogy gondjainkra választ keresve soha ne a gyűlölet, az erőszak, a háború szakadékába zúduljunk bele, hanem még ha keskeny és meredek is a békesség-, a szeretet útja, akkor is azon az úton maradva haladjunk Feléd. Az irgalmasság, a jóság útja, amelyet Te mutattál, tudjuk, hogy felvezet a Golgotára, de azt is tudjuk, hogy csak ez az út vezet a dicsőséges húsvéti feltámadáson keresztül az örök boldogságba.
Hogy kéréseink meghallgatásra találjanak az Úrnál, így imádkozzunk: Miatyánk... Üdvözlégy (a Szeretetláng betéttel)... Dicsőség...