HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szólj hozzá!

 Az Oltáriszentség gyümölcsei    Testvérem tudjuk, hogy az Oltáriszentség gyümölcsei az örök élet igéi, melyek közvetlenné és bensőségessé teszik az egész hitéletet. Nem véletlen, hogy olykor még másvallásúak is tanúságot tesznek, hogy egyedül a katolikus templomokban találnak valami bensőséges…

Szólj hozzá!

     Az előzőkben Erzsébet asszony, a Lelki Naplóinak sorsáról mesélt. A harmadik eset aztán végképp lehetetlen helyzet volt! A naplókat Kosztolányi István atya kérte el tőlem, mert ő a Szeretetláng ügyét nagyon komolyan vette. Teológiailag tanulmányozta a tartalmát, kijegyzetelte, mert ő értett…

Szólj hozzá!

Próféták Királynője – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – A próféták jövendölései Őrá mutatnak, mint Isten által adatott jelre: Íme a szűz méhében fogan, Fiat szül és Emánuel lesz a neve!  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for…

Szólj hozzá!

A munkaszerző Csodásérem      Súlyos betegen szállították be a Klinikára Rufina nővért, a kalocsai Miasszonyukról nevezett apácarend egyik tagját. Bélcsavarodása volt, hashártyagyulladással egybekötve. A professzor a bélcsavarodásán elvégezte ugyan a műtétet, de kijelentette, hogy a beteg…

Szólj hozzá!

 Az alábbiak forrása: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998.. (Részletek)  A biztos út      "...Fatimában, a Cova da Iriában történt 1917. május 13-án, eljöttem az égből, hogy kijelöljem számotokra azt az…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóm! Egy alkalommal utazás közben, a rózsafüzérek végeztével megakadtam, és nehogy csönd legyen, hát hirtelen kérdeztem valamit Erzsébet nénitől. – Tessék nekem beszélni a naplókról! – mondtam, nem eléggé kifejtve a kérdést. Ő mindjárt rá is kérdezett: – Mit mondjak neked…

Szólj hozzá!

Pátriárkák Királynője – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ Máriában érvényre jutott az ősi Ígéret, az ős-evangélium, mely szerint az Asszony ivadéka ‒ Krisztus ‒, megrontja a kígyó fejét.  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace…

Szólj hozzá!

Az imádságos kislány      A váci Karolina-intézet főnöknője a következő levelet kapta egyik volt tanítványától:     Kilencéves leánykám gyermekhűdést kapott, jobboldali bénulással. Még beszélni sem tudott. Ha mondani akart valamit s nem bírta, csak a fogát csikorgatta. Ilyenkor a könny is…

Szólj hozzá!

 https://youtu.be/svnn8pT0dIo

Szólj hozzá!

     Az előző részben Erzsébet asszony egy álmáról beszélt! Ma reggel még sok mindent mondott (az Úr) és kérdezett. Én rácsodálkoztam, mert előző napi álmommal kapcsolatban is kérdezett és mondott több mindent: „Tudod-e, hogy mi az a fekete korong? Ez a Magyarok Nagyasszonya országa. A fehér…

Szólj hozzá!

Angyaloknak Királynője – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!) Elmélkedés a Szűzanya szavaival: ‒ Ti, akik ezen a néven tiszteltek, az angyalaimat mégsem kéritek! Pedig nap mint nap tapasztalhatjátok, hogy a gonosz ádáz küzdelmet folytat minden egyes lélekért! Gondolkozzatok és…

Szólj hozzá!

Csodásérem a gyulladt sebre      Súlyos beteget szállítottak be kórházunkba – mesélte az egyik irgalmas nővér –, körülbelül 30 éves lehetett. Többgyermekes apa. Lábát egész hosszában összeroncsolta egy kocsi. A szerencsétlenség este történt egy mezőn, úgyhogy csak megkésve jutott segítséghez. Sebe…

Szólj hozzá!

     Magyarország Királynőjének bensőséges kultuszát királyaink is elmélyítették népünk szívében, hiszen tudták, hogyha a Földön nincs már segítség, kihez fordulhatunk! Szent László király, mint „Szűz Mária választott vitéze” a csatákban mindig Máriához fohászkodott segítségért. Mária tiszteletére…

Szólj hozzá!

      Idézet a Naplóból: Nemigen szoktam álmodni, és ha igen, mire felébredek, azt is elfelejtem.De ezt az álmot nemhogy elfelejtettem volna, hanem inkább a felébredés után még jobban és élénkebben előttem volt. Egy nagy, fekete korongot láttam. A korong a felhők közepe táján volt, körülötte…

Szólj hozzá!

Keresztények segítsége – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ Napjainkban hihetetlen méreteket öltött a keresztényellenesség a világban, amely csírájában akarja kiirtani a Katolikus Egyházat! Négy percenként végeznek ki egy keresztényt a hitéért! – Hogyan történhet ez meg? Úgy, hogy…

Szólj hozzá!

Hívják azt a papot!      Egy budapesti klinikán súlyos epekővel operáltak meg egy katonatisztet. Öt-hat hétig jóformán csak injekciókkal tartották benne a lelket. Meg is mondták neki, hogy betegsége emberi számítás szerint halálos. Megtéréséről azonban hallani sem akart, de egy jól eltalált…

Szólj hozzá!

Az előzőek bizonyítására három példát hozok fel. 1) A Szent Koronának Magyarországon nem csak birtok-, de jogi státusza is van! Emlékeztetőül pl. a II. Világháború előtt, minden állami vagy igazságügyi döntést, a "Szent Korona nevében" hirdettek ki. 2) Egyedülálló tény, hogy a Szent Szűz képeinek,…

Szólj hozzá!

     Az előzőkben említést nyert, hogy Erzsébet asszony pihenni és kikapcsolódni elment az egykori „Szociális Testvérek” rendházába, ahol alázatból megkérdezte, hogy mit segíthetne? Egy fiatal „nővér” azt ajánlotta, hogy takarítsa ki a padlást! A padlás természetesen olyan volt, mint a rossz…

Szólj hozzá!

Szomorúak vigasztalója – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ A nagy szomorúságok alkalmával egyedüli vigasztalónk a Fájdalmas Anya. Hisz' van-e fájdalom, amelynél Ő nagyobbat ne szenvedett volna. A Kereszt alatt álló Anyára joggal alkalmazza az Anyaszentegyház Jeremiás szavait: „Ó ti…

Szólj hozzá!

Harctéri csoda      S. L. irgalmas nővér saját öccséről mesélte a következő történetet:     Amikor kitört az első rettenetes világháború, öcsém külföldön tartózkodott. Bevonulásra haza kellett térnie. Mielőtt harcba ment volna, azzal bátorítottam, hogy Isten és a Csodásérmű Szűzanya nem fogja…

Szólj hozzá!

De lássuk e három ünnep történetiségét! Augusztus 15-e nem csak Mária Mennybevételének ünnepe okán, de a szentistváni Országfelajánlás által lett nemzetünk legnagyobb ünnepe. Sajátos módon épp Magyarországon nem munkaszüneti nap. Ezt ugyanis az eddigi kormányok csak annak feltételével adták volna…

Szólj hozzá!

     1965 második felében, minden imádság, elvonultság és küzdelem ellenére sem zajlott az élet zökkenőmentesen! Gondoljunk bele! Erzsébet asszony égi kérésre böjtölt és adorált, sorra felkereste azokat a papokat Budapesten, akiket az Úr név szerint kijelölt neki! És végül, nem csak ezen…

Szólj hozzá!

Bűnösök menedéke – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ A bűnös ember nem tehet jobbat, minthogy teljesen a Boldogságos Szűz anya karjaiba veti magát. Az Ő Szíve Szeretetlángja felperzseli a bűnt, csodálatos Tisztasága fertőtleníti a lelket, és Tökéletessége természetfölötti…

Szólj hozzá!

Eredményes kilenced      A 10-es számú Honvédkórházban történt az alábbi eset:     Komoly szívbajjal szállítottak be egy alezredest. Bár katolikusnak vallotta magát, közben azonban bevallotta, hogy több, mint 25 éve nem volt templomban s azóta nem is gyónt, mert nézete szerint ezt csak a papok…

Szólj hozzá!

     A magyarság Boldogasszony-tisztelete a történelem homályába vész. Jóllehet később nem volt számukra ismeretlen az őskeresztény tanítás sem. Ezt igazolja a honfoglalók sírjaiban talált keresztek, hátoldalukon a tárt karokkal imádkozó Babba Mária, mintegy a "Megváltó Társaként"! Ezen…

Szólj hozzá!

     Az előzőkben felsoroltam a kármelita Marcell atya sanyarú sorsát és annak vélt indokait, ami miatt Erzsébet asszony lelkivezetését elutasította! e). Nyomorúságos életkörülményei miatt az idegzsába egyre jobban kezdte gyötörni, melyre nyugalom és meleg lett volna a terápia. Ennek ellenére…

Szólj hozzá!

Betegek gyógyítója – Könyörögj Érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: ‒ A Máté evangéliumában elhangzó szavak visszhangzanak minden Mária-jelenésben: ”Beteljesedett az idő... Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” (1,15) Mária ismételt felhívásai, az aggódó Édesanya kérései a…

Szólj hozzá!

Gyógyulás és életerő       Germány Károly írta Nógrádverőcéről 1937. február 21-én:Feleségem megkért, hogy a Tisztelendő Nővéreknek leírjam a betegségem és gyógyulásom lefolyását. Szolgáljon ez is hálaadásul a mindenható Istennek és Szűz Máriának, hogy engem így megsegített és életben hagyott…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása