Az előzőkben Erzsébet asszony, a Lelki Naplóinak sorsáról mesélt.
A harmadik eset aztán végképp lehetetlen helyzet volt! A naplókat Kosztolányi István atya kérte el tőlem, mert ő a Szeretetláng ügyét nagyon komolyan vette. Teológiailag tanulmányozta a tartalmát, kijegyzetelte, mert ő értett hozzá, hiszen nem csak a szeminárium professzora volt, de bibliafordító is!
De tudod fiacskám, az Isten olyan „sakkjátékos”, aki lesöpri a fél táblát, és néhány paraszttal is képes nyerni. Ez történt ez esetben is! Az, aki végre valóban tehetett volna valamit az Ügyben, hirtelen meghalt!
Amint hírét vettem Fuhrmann atyától, már másnap mentem a lakására, hogy elhozzam a naplókat. Igenám, de a húga és annak családja egyenesen engem tett felelőssé a professzor haláláért, mivelhogy megtartotta a 12 hetes csütörtök-pénteki szigorú böjtöt, és véleményük szerint ez okozta a halálát! A nagyobb baj pedig az volt, hogy nem voltak hajlandók kihozni a szobájából a naplóimat, merthogy „zárolva van minden”! És ez annyiban igaz is volt, mivel egyházi szabály szerint az elhunyt pap könyvei és iratai az Egyház tulajdonát képezik!
Na nekem magyarázhattak, egyszerűen berontottam a szobába, és az íróasztalán lévő naplókat felkapva, kirohantam a lakásból. Mire a család szóhoz jutott volna, én már hetedhét határon túl voltam!
(folyt.)
