Harctéri csoda
S. L. irgalmas nővér saját öccséről mesélte a következő történetet:
Amikor kitört az első rettenetes világháború, öcsém külföldön tartózkodott. Bevonulásra haza kellett térnie. Mielőtt harcba ment volna, azzal bátorítottam, hogy Isten és a Csodásérmű Szűzanya nem fogja elhagyni, ha jobban bízik bennük, mint a fegyvereiben. Arra kértem őt, maradjon hű a Szentolvasóhoz és a Csodáséremhez.
Az olasz frontra került. Egy alkalommal 24-órás folyamatos golyózáporban húzódott meg katona társaival egy sziklába vájt fedezékben. Mikor a lövöldözés kissé szünetelt, valami ellenállhatatlan belső ösztönzésre előmásztak fedezékükből. Friss levegő után kívánkozva, egy kis sétára indultak. "Várjatok, – szólt öcsém társaihoz – hozom a fegyvereimet!" – s pár pillanat múltán diadalmasan felmutatta olvasóját, rajta a Csodáséremmel – mert a nővérem lelkemre kötötte, hogy állandóan magamnál hordjam! Most éppen ráérünk, imádkozhatunk is együtt néhány "Üdvözlégyet"!
Barátai szívesen ráálltak. Szentolvasó imádkoztatás közben vagy fél kilométeres utat tehettek meg, amikor az olaszok hatalmas ágyúzásba kezdtek. Egy-egy gránát a közelükben is lecsapott anélkül, hogy egyiküknek is baja esett volna.
Mikor ismét visszatérhettek fedezékükhöz, elképedve látták, hogy az telitalálatot kapott. Holmijukból semmi sem maradt. Kézzel foghatóan a Szeplőtelen Szűz mentette meg életüket.