HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Késve kaptam! Mirco Agerde, a schio-i kegyhely (Olaszország) vezetőjének kérése: A nyári napforduló éjjele (június 21-22), az okkultisták és a sátánisták kiemelt ünnepe. Ilyenkor rituális szertartást és felvonulást rendeznek az Új Világkormány győzelmének sikere érdekében, amin már láthatóan…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

SzármazásaLengyelország, 1046 körül - Nyitra, †1095. július 27.     László király erős hitű katolikus, kegyes, adakozó, szeretettel teljes, bátor és harcias király volt. „Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban,…

Szólj hozzá!

Elmenni, elmenni! 2      1843. szeptember 14-én,  Garets gróf Dardilly-be érkezett. Szentünk öccse, Ferenc, hogy a váratlan látogatót félrevezesse, azt állította, hogy fivére eltávozott s maga sem tudja hová. Garets gróf tehát kénytelen volt megelégedni azzal, hogy a plébánosnak papírra vetett…

Szólj hozzá!

A Szeplőtelen Édesanya „válságterve” 1         A Boldogságos Szűz üdvtörténeti hivatásának értelmét a gyermekei örök boldogságáért folytatott küzdelem adja. Korunkban is arra törekszik, hogy összefogja gyermekeit és a bűn végzetes pusztításával szemben rendkívüli módon és rendkívüli eszközökkel…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Források: 1) http://magyarkurir.hu/hirek/hogyan-vedekezzunk-satanista-marketing-ellen2) Dr. Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő, Kisboldogasszony plébánia Eger 2000. Hogyan védekezzünk a sátánista marketing ellen? 2     Porzia Quagliarella emlékeztetett rá, hogy a sátánizmus (a sátánimádás)…

Szólj hozzá!

Az Egyház Anyjának bolygónkat átfogó munkája napról-napra erősödik, és egyre világosabban kirajzolódnak a kontúrok is. A Szűzanya arra biztat, hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja az ő szavát, és válaszolni kíván felhívásaira, ajánlja fel önmagát Szeplőtelen Szívének. Ez az…

Szólj hozzá!

Elmenni, elmenni! 1      A jobb táplálkozás dacára Vianney éppoly sápadt és sovány maradt, mint betegsége előtt. 58 éves volt és egy aggastyán benyomását keltette. Ennek okán az orvosok sötétnek látták a helyzetét és szükségesnek tartották, hogy egy kis levegőváltozásra menjen. Azt nem merték neki…

Szólj hozzá!

 A Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángja Lelkiségi Mozgalom bemutatása  Kibontakozása és egyházi jóváhagyása          „Szeretetláng” néven terjedt el az a Lelkiségi Mozgalom, mely Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony 1961 és 1983 közt a Lelki Naplójában lejegyzett magánkinyilatkoztatásai…

Szólj hozzá!

Jézus Szentséges Szíve     Jézus Szívének tisztelete dogmatikailag a Szentíráson alapul: Jézus kereszten átszúrt Szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Magát az Istenembert ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte.     Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is…

Szólj hozzá!

Források: 1) http://magyarkurir.hu/hirek/hogyan-vedekezzunk-satanista-marketing-ellen2) Dr. Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő, Kisboldogasszony plébánia Eger 2000. Hogyan védekezzünk a sátánista marketing ellen? 1     A 2014. május 5. és 10. között lezajlott ördögűzésről szóló római…

Szólj hozzá!

A csodás gyógyulás       Szentünk, miután siralmas állapotban volt és a szíve is alig vert, úgy látszott, mintha elvesztette volna eszméletét. Ekkor mindenki letérdelt ágya mellett, csak Saunier orvos maradt állva, nem kételkedve többé abban, hogy a vég el­közelgett. Ezalatt a beteg csukott szemmel…

Szólj hozzá!

 Erzsébet asszony bemutatása  A Szeretetláng Lelki Naplóból való idézetek római/arab számmal, a négy kéziratos napló sorszámára, ill. oldalára utalnak! A Lelki Naplót egyházi jóváhagyás mellett a Szent István Társulat adta ki 2010-ben. A bemutatott szemelvények helyenkénti összevonása, a…

Szólj hozzá!

Ki van a mi segítségünkre?     ,,Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé, ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba'' (Ter 3,15). Ezek az ószövetségi szavak (protoevangélium) szünet nélküli, történelemre szóló harcot hirdetnek az ember és a sátán…

Szólj hozzá!

     Apponyi tudta: „A morális járványok ellen minden torlasz hatástalan”. De a hazánkat elárulók olyanok számunkra, mint azok a zsidók, akik Pilátus kérdésére Barabást választották Krisztus helyett. Nem jelenthetnek többet, mint azok, akik az emberi létük alantasabb oldalát megtestesítő bűnöző…

Szólj hozzá!

Egészségügyi gondok      1844. május harmadikán délután is belefogott az olvasmányba, amikor hirtelen fulladás akadályozta a folytatásában. Letérdelt, hogy elmondja az imát, alig tudta kiejteni az első szavakat. Magas láz fogta el őt. Hozzá rohantak és elvitték a lakására a szobájával szomszédos…

Szólj hozzá!

 A "kiváltságolt" Erzsébet asszony bemutatása  Dr Antalóczi Lajos pápai prelátus, Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyve nyomán. Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000          Modern világunkban az üdvözülni akaró ember hitét az erőtlenség súlyosan veszélyezteti. A hívő emberek egyre jobban…

Szólj hozzá!

Közel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyúlni, és abban a pillanatban is vakká lesz a sátán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizalmatokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki fogja érezni, akihez csak eljut, mert nemcsak a Nekem ajánlott országban, hanem az…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Osztogatni a szentelt érmeket és a rózsafüzért, az is evangelizáció!         Amikor Vianney a zsolozs­máját mondta, arckifejezése lelkének szépséges érzelmeit sugározták. Szája, mintha ízlelte volna azt, amit értelme felfogott, szemei ragyogtak, tüzeltek. Azt lehetett volna mondani, hogy a földinél…

Szólj hozzá!

Bevezető     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

     A Szűzanya biztató szavai a Szeretetláng Lelki Naplóban:  „Kedves gyermekeim! Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísértenie. A reményét…

Szólj hozzá!

Aki a szenteknek is prancsolt? 2       Ebben az időben Toccanier káplán, kérdőn fordult plébánosához: ‒ Főtiszte­lendő plébános úr! Azt hallom egyre inkább, hogy a faluban az emberek ön ellen beszélnek! ‒ És ugyan mit? ‒ kérdezte szentünk, kissé csodálkozva. ‒ Neheztelik, hogy ön Szent…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta! Légy te az első!

Szólj hozzá!

Bevezető     Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

       Az Istenre figyelő ember számára nem lehet kétséges, hogy korunk – emberiség nagyságrendű tétje –, az üdvösség vagy a tömeges kárhozat lehetősége! Népek és egyének vannak kitéve a veszélynek, ennek ellenére sokak észre sem veszik, hogy az anyagi és lelki szorongattatások vagy akár a csillogó…

Szólj hozzá!

HÁROMNAPOS SÖTÉTSÉG? Midőn a gonoszság mindenhol nyomorgatja a jókat, Isten közbelép és akkor jön egy háromnapos teljes sötétség, amely alatt csak a szentelt gyertyák égnek. Az emberek nem tudják, mi lesz és ez annyira meg­rémíti őket, hogy részben meghal­nak, részben megtérnek. Mikor ez a…

Szólj hozzá!

Aki a szenteknek is parancsolt? 1       Egy Lyon-i cipész Antoin Saubin, bár fiatalon buzgón gyakorolta a hitét, idővel elvesztette, annál is inkább, mert rabja lett a spiritizmusnak. Ám szörnyű rémálmai miatt, felkereste az Ars-i plébánost. A templomhajóban odáig sétált, ahonnan jól lehetett látni…

Szólj hozzá!

Bevezető       Ezen ima-kilencedet, Édes Magyar Hazánkért, Népünkért és a Nagy Magyar Engesztelés megvalósulásáért mondjuk közösen! Kérjék meg családjaikat, ismerőseiket, barátaikat, hogy ők is imádkozzák velünk!Ismeretes az ígéret, melyet Natália nővérnek mondott a Szűzanya: »Magyarország…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása