HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A dolgok, nem mindig mennek egyszerűen!      Jean-Marie példás magaviselete mindegyre beszédesebb volt a hivatás erejéről, és nagyon valószínű, hogy Jean-Marie közölte Rey plébánossal is a vágyát, az akadályokkal együtt. Ő azonban nem segített! Sajnos ez az atya a száműzetés ideje alatt fájdalmas…

Szólj hozzá!

Húsvét vasárnapja és az ezt követő időszak      A nyugati kereszténység húsvétja mindig március 22. és április 25. közé esik (beleértve e két határnapot is). A következő nap, húsvéthétfő a legtöbb keresztény hagyományú államban hivatalos ünnep.     "A húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig tartó…

Szólj hozzá!

Tormay Cécile: Feltámadás      A természet kínosan vajúdott a véres golgotai emlékek súlya alatt. Egyszer már megvirradt a földön azóta, hogy Elvégeztetett, de Jeruzsálemben csak felhők között látták a napot. Könnytől volt nehéz a lég, elfojtott bánat sóhajtott még a szélben is… A második gyászos…

Szólj hozzá!

017) https://youtu.be/bXdNn8abiwM

Szólj hozzá!

A történet vége      Széchenyi és Crescence házasságának két szakasza van, akárcsak Széchenyi életének. Az első, a forradalomig tartó felfokozott időszak, amikor a rendületlenül szerelmes grófnak csak az volt a baja feleségével, hogy az nem tartja vele a szédületes tempót (pl. szeret nála tovább…

Szólj hozzá!

A hivatás bontakozása       1802. tavaszától kezdve a liturgikus ünnepségeket újból megtartották! Szentünk az Úrnapján rózsát szedett, amit elszórt az úton, testvéreinek pedig segített füzéreket fonni pusz­pángból és a magyalfa lombjából. Micsoda megremegtető érzés volt számára, amikor a templom…

Szólj hozzá!

     „ A hét első napján, amikor a nap felkelt, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága kenetekkel elindultak a sírhoz, hogy megkenjék Jézus holttestét. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odaértek látták, hogy a kő el van…

Szólj hozzá!

Az egyetlen tiszta megoldást a sors kínálta      Zichy Károlyt ebben az évben helyezték Budára, a magyar udvari kamara élére, családja is vele költözött. Széchenyi is hamarosan ide tette át székhelyét. További nagy tettekkel akarta elkápráztatni szerelmét. “Crescence lehet az oka, hogy egy egész…

Szólj hozzá!

A hajnal szép sugara a francia égen      Jean-Marie, aki az iskolapadokat nem sokat koptatta, a napi munka közepette élesítette eszét s finomította ítélő- és emlékezőképességét. Mindezeknek majd papi élete során vette hasznát, mert Jézus példáját követve, az igazság hirdetésénél a termé­szet…

Szólj hozzá!

Az árulás éjszakája – (HOLNAP - NAGYPÉNTEKEN - KEZDŐDIK AZ ISTENI IRGALMASSÁG KILENCEDE! - Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között fennálló szoros összefüggésre utal.…

Szólj hozzá!

     Manapság a világban olyan elvek, eszmék és törvények érvényesülnek, amelyek nemegyszer szemben állnak a családban élő hittel és erkölccsel, és magát a családot veszélyeztetik. A család nem vonhatja ki magát teljesen a korszellem, elsősorban az elszemélytelenedett, haszonra és versenyre épülő…

Szólj hozzá!

A szerelem, felszínre hozta a jóra való készséget      Széchenyi azonnal beleszeretett Crescence-ba, és érzelmeit nem is tartotta titkokban: levelekkel ostromolta választottját, a színházakban és a bálokon minden alkalmat megragadott, hogy az asszony közelébe kerüljön. A bécsi udvari körök kedvenc…

Szólj hozzá!

A liberalizmus külsőt válthat, átmenetileg hirdethet jót is, de a célja az egyházellenesség mindig megmarad!      Az államcsíny (1799. nov. 9.), amely Bonaparte kezébe helyezte Franciaország sorsát, megszabadította az Egyházat az ateista-liberális járomtóI. Az első konzul engedékenységét…

Szólj hozzá!

Előre kell bocsájtanom, hogy bár kutyám nincs, de kutyabarát vagyok. Ezért e „kétpercest” fogadják tőlem szeretettel! A kis 'pótlék'      Köztudomású, hogy egy munkahelyi közösség, gyakran többet tud a kollégák és kolleginák benső gondolkodásáról, mint a házastársuk – ha egyáltalán... Nos, egy…

Szólj hozzá!

Az ismert férfi, aki feleségül vett egy 14 gyermekes nőt Forrás nyomán: http://www.nimrod-mohacs.hu/content/1824-legnagyobb-magyar-mag%C3%A1n%C3%A9lete      Széchenyi István (1791-1860) az ismert férfi, feleségül vett egy 14 gyermekes nőt, mely a manapság címlapokra kívánkozó különös történetnek…

Szólj hozzá!

Hősök nevelik a hősöket!      E négy lelkész, a hatóságok megtévesztésére külön-külön lakott Écully-ben. Elővigyáza­tosságból mesterséget vállaltak, amit azonban nem gyakoroltak. Balley asztalos volt és Groboz szakács. Csak az éj beálltával léptek ki lakásukból és félreeső utakon haladtak a…

Szólj hozzá!

Előre kell bocsájtanom, hogy bár kutyám nincs, de kutyabarát vagyok. Ezért e „kétpercest” fogadják tőlem szeretettel! A becézgetett csöppség      Egy vallási zenéket játszó együttes a Duna tévétől kölcsönkapott egy videó kamerát, hogy azzal felvételeket készíthessen az anyaságról szóló zenei…

Szólj hozzá!

Az istentelen forradalom nem csak a hitet pusztítja, de felfalja saját követőit is!      Robespierre bukása (1794. júl. 27.) mégis a gyer­mekoktatás terén szerencsés fordulatot hozott. A Forradalmi Nemzetgyűlés nem követelte meg a tanítóktól az előírt eskü letételét. Elismerte, hogy minden polgár…

Szólj hozzá!

Előre kell bocsátanom, hogy bár kutyám nincs, de kutyabarát vagyok. Ezért e három „kétpercest” fogadják tőlem szeretettel! Drágám szeretlek Egy vidéki kisváros plébánosa, amint naponta ment az egyházi-tulajdonú temető kis templomába misézni, elhaladt az utca felé néző kőfeszület előtt.. Az atya…

Szólj hozzá!

Minden hatalom, a közoktatással próbálja polgárait a maga képére alakítani!      Az este vándorai között volt néha egy-egy elítélt pap, néha egy-egy istentagadó, aki teleszívta magát ezen időszak szerencsétlen gondolataival. Az isteni Gondviselés mégis megakadályozta a Vianney-család elárultatását.…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása