HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

A III. Fatimai Titok

     »A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárral. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval így szólt: „bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk «valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt, akiről úgy éreztük, hogy a Szentatya. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek, szerzetesnők és különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket«. (vö. Fatimáról beszél Lúcia nővér 193-209)

 (folyt.)

Előző részfatima_3_titok_540.jpg

Szólj hozzá!

Miért pont a Regnum templom és miért pont ez az eszme?

Maria Magdolna templom.JPG     Az 1945-1947-es kármentő felmérések szerint Budapest 39.643 épületéből 26% maradt meg teljes épségében az ostrom után. 47% sérült, 23% súlyosan megsérült és 4% ingatlan totálisan megsemmisült. A romeltakarítások során azonban nem 27 százaléknyi (23+4%) bérház, palota és templom bontását rendelték el az 1949-től "tervgazdálkódó" kommunisták, hanem politikai okok miatt 36 százaléknyit! Tehát további 9%-ot, vagyis 3500 olyan építményt is megsemmisítettek barbár módon, amelyek teljesen épek vagy kevéssé sérültek voltak – és sokat azokból is –, amelyek önerőből már funkciójuknak megfelelően rendbe voltak hozva, pl. a városligeti Regnum Templomot! Tették ezt a "népdemokrácia" nevében azok, akik 1968-ig egyetlen kórházat sem építettek Budapesten, mélyen a föld alatt viszont milliárdokat költöttek kazamatákra, alagutakra! De ezzel nem ért véget egy gyönyörű főváros tönkretétele! Központi parancsra ki volt adva, hogy a felújítandó épületekről – kevés kivétellel – le kell hagyni a díszítményeket, stukkókat! Egy-egy szecessziós, klasszicista vagy eklektikus objektum így válhatott lecsupaszított torzóvá! És azok akik így bántak a "kövel", hogyan is bánhattak az emberekkel és más nemzeti vagyonnal? – Tudott!

    Budapest elveszett templomai között kivételes helyet foglal el a Regnum Marianum templom. A második világháború után ugyanis több templomot is lebontottak a fővárosban, a sérült állapotukból való úm. "költséges helyreállításuk" miatt. Ilyen volt a Tabáni Szerb Templom vagy épp a Budavári Mária Magdolna-templom is (fentebb), amelynek ma csak a tornya áll. Ezekkel szemben viszont, legalább további három – ám teljesen indokolatlan – templomrombolás volt még a kommunisták tervében.
     1) A Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás-) templom teljes lebontása (jóllehet valóban romos volt), 2) a Batthyányi téri Szent Anna templom teljes el-dózerolása és 3) a Városligeti Rengnum Mariánum templom totális megsemmisítése! Az ördögi tervek ismerete, eleve kétségeket ébreszthet az utókorban, hogy a nemzeti kultúra kincseiként, az említett romos templomok "helyrehozhatatlansága" minden esetnél indokolt volt-e, nem beszélve azon árulkodó jellegről, miszerint a libero-marxistáknak leginkább a nemzeti-történelmi és máriás objektumok szúrták leginkább a szemüket! De nem csak a nemzeti- vagy egyházi épületeknek voltak (Nemzeti Színház) a rendszer szerinti ádáz ellenségek, hanem azon pedagógusok és papoknak is, akik nemzeti- és valláserkölcsi téren nevelték az ifjúságot!
     A Szent Anna templomot például azért akarták lebontani, mert ha Sztálin Budapestre látogat, parlamenti szobájából kitekintve, ne lásson már annyi templomtornyot a Duna túloldalán! – De milyen templomokat is láthatott volna a Generalisszimusz? – A Budai Református Egyházközség imaházát, a Fő utcai Kapucinusok-, a Szent Anna- és a Szent Ferenc Sebei templomokat. Hogy ez sok? Vajon miért épp a Szent Szűz gyermekségének temploma volt a legjobban útban? A Budavári Nagyboldogasszony Koronázó- (köznevén Mátyás-templomról) nem is beszélve!
A regnumi eszme, vörös posztó volt a kommunisták számára. Még a szót sem volt szabad kimondani és mindenféle fotót zároltak!
karhatalom..jpg     Csak egyetlen példa: Kádár János kommunistáival általános támadást intézett a regnumi papok ellen. „1961. február 6-án éjjel ismereteink szerint 865 helyen tartottak hajnalig tartó házkutatást katolikus papoknál, cserkészvezetőknél, a Regnum Marianum töretlenül munkálkodó tagjainál. A „recept” a szokásos volt:
fegyvereket, a pártállam ellen izgató írásokat (ilyeneknek nyilvánították a gépelt, sokszorosított vallási iratokat), titkos levelezéseket, fénykép- és magnófelvételeket kerestek. A házkutatás végeztével mintegy száz helyen letartóztatási parancsot mutattak föl. Akiknek lefoglalt anyagát feldolgozták, azokat később vitték el. Az ezt követő bírósági tárgyalásokon 1961. október 6-ig hetvenhat személyt ítéltek el egytől tizenkét évig tartó börtönbüntetésre, további száznyolcvan főt szabadlábon nyilvánítottak terheltté, százhúsz személy ellen pedig állami fegyelmi felelősségre vonást (értsd: iskolából, egyetemről való eltávolítást, állásvesztést) kezdeményeztek.” (Ivaska Mátyás – Arató László: Sziklatábor)
     Keglevich István atyát összesen tíz évi börtönnel sújtották csupán azért, mert a "regnum" keretében fiatalokkal foglalkozott (ami esetenként csak egy kirándulást jelentett)! A tárgyalásokon – különösen az utolsó szó jogán – rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot. A kommunista hatalom úgy félt tőle, mint a tűztől. A koncepciós ítéleteket az ateista agresszió nyíltszíni vereségének tartotta és végig eszerint viselkedett. A rendszerváltást követően rehabilitálták ugyan, elismerve, hogy ártatlanul hurcolták meg koncepciós perekben elítélve, de fiatal éveit és egészségét nem adhatták vissza! Hogy mennyien szenvedtek haltak meg vagy maradtak rokkantak, tanúságot tesznek Hetényi Vargha Károly atya, Szántó Konrád atya, Havasy Gyula és mások megjelent könyveikben, melyek több ezer világi és egyházi személy, egyéni és csoportos tragédiáit ismertetik! (Kedves Olvasóim! Ez volt az un. "kádár-korszak" addig is, azt követően is! (Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy 1961-ben kezdődött a Szeretetláng kegyelmi diadalútja Magyarországról, az egész emberiség megmentésére!)

Forrásként, több helyütt felhasználtam a www.varaljaszovetseg.hu felületén kínált linkeket,
továbbá Ágotha Tivadar: A Magna Domina Hungarorum templom felépítése és lebontásának részleteit
a "Megalkuvás nélkül" c. regényéből, valamint a Regnum Mozgalom: "Így vagy sehogy" c. kiadványát!regnum füzet 061.JPG

Szólj hozzá!

Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk,

kik Hozzád menekülünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását

az egész emberiségre! 

Szólj hozzá!

448nefogadj_el_semmit_545.JPG

Szólj hozzá!

szent_csalad_3_535_1.jpg     Jézus Krisztus nevelőatyja, a Boldogságos Szűz Mária jegyese és hitvese. Dávid király családjából származott, Éli fia. Amikor Gábor főangyal megvitte Máriának az istenanyaság örömhírét, József már Mária jegyese volt. Amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Mária áldott állapotban van, József szívében megérezte a Szent Szűzből áradó kegyelmi hatást (Erzsébethez hasonlóan), ami megrendítette. Mint mélyen istenfélő igaz ember, nem tartotta magát ugyanis méltónak az isteni misztériumban való részvételre. Ezért a törvény lehetőségei szerint, titokban akarta elbocsátani jegyesét. Álmában az angyal szavára mégis magához vette Őt. Szűzi jegyesével Názáretből a júdeai Betlehembe ment a népszámlálásra, ahol egy istálló-barlangban jött el Mária szülési ideje. A Kisded Jézus Templomban való bemutatásakor fölajánlott áldozatból (két gerlice) következtethetően szegény ember volt. A Háromkirályok látogatása után a Gyermekkel és anyjával Egyiptomba menekült, majd Heródes halála után visszatért Izrael földjére és Názáretben telepedett le.
jozsef_a_kisjezussal_4_200.jpgSzent József üdvtörténeti szerepe az volt, hogy jogi biztonságot és oltalmat nyújtott a Megváltó szűz Anyjának és Isten megtestesült Fiának. Halála előtt József adta át Dávid családjában az Ábrahám óta apáról fiúra szálló elsőszülöttségi áldást Jézusnak. Ebből következik a tiszteletnek az a foka, mellyel az Egyház Józsefet tiszteli. IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette.
Az egyházatyák beszéltek Józsefről, de az ősegyházban külön ünnepe valószínűleg nem volt, mert a hagyomány nem ismerte sem a halála napját, sem sírjának emlékét. Nyugaton a 10. századi Fulda martirológiuma március 19-én említi. A 12. században a keresztes vitézek Názáretben templomot építettek tiszteletére. Tiszteletét főként a ferencesek terjesztették.

Hivatalosan március 19-ét IV. Sixtus pápa (1471-84) rendelte el ünnepnapjává. XV. Gergely pápa (1621-23) 1621-ben parancsolt ünneppé tette. 1956-tól az ünnep neve: „Szent József, Jézus nevelőatyja, a Boldogságos Szűz Mária jegyese és az Egyház patrónusa”.
„Munkás Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese, hitvalló, a munkások patrónusa” címen XII. Pius pápa  alapított 1955. május 1-én új ünnepet. Mária és József eljegyzésének ünnepét (január 23.) I. Lipót kérésére engedélyezte XI. Ince pápa a török fölötti győzelem emlékére.
A Mindenszentek litániájába szintén I. Lipót, majd III. Károly kérésére 1726-ban került be Szent József.
Magyarországi tiszteletének első írásos emléke, egy középkori esztergomi misekönyvben található.
A József keresztnév hazai népszerűsége I. Lipóthoz kötődik. Lipót Szent Józsefhez könyörgött fiúgyermekért, akit azután így is nevezett. Ezzel virágzó névdivatot teremtett.

I. Lipót Szent József oltalmába ajánlotta egész birodalmát, s 1675-ben a Habsburg-ház patrónusává választotta. 1683-ban Bécs, 1686-ban Buda és hazánk felszabadulását Szent József közbenjárásának is tulajdonította. Buda ostromakor a kapucinus Avianói Márk dárda hegyén magasra emelte Szent József képét, ezzel lelkesítve a döntő támadásra induló katonákat.
Attribútumai: liliom, kivirágzott vessző, vándorbot, fűrész, szekerce, fúró.
Védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, mindenféle famunkások, tímárok; jegyesek, ifjú házasok, családok, árvák, haldoklók. Segítségét kérik házépítéskor, kísértésben, hirtelen halál, reménytelen ügyek, szembetegségek esetén. A 20. századtól a munkásság védőszentje!

Forrás nyomán: http://www.ktp.hu/kalendar/szent-jozsef-founnep-marcius-19

Szent  József  könyörögj  érettünk!

j_sao_jose_535_1.jpg

Szólj hozzá!

Csak az anyagot tudták nagy nehézségek árán lerombolni, de a máriás-néplelket és nemzettudatot nem!

regnum romjai.JPG     1951. szeptember 23-án megkezdték a bontást, amit a lehető legnagyobb csendben, és a leggyorsabban akartak elvégezni. A Kotsis-féle épület azonban vasbeton vázzal épült, amin a csákányok és a korabeli gépek alig-alig fogtak. Elbeszélések alapján tudjuk azt is, hogy az épület a terv szerinti csöndben nem volt lebontható. A háborús sérülések miatt a kupola gerendás biztonsági aládúcolását a kommunisták felgyújtották azt remélve, hogy a dúcolás elégése után a kupolaszerkezet beomlik. Ehelyett azonban csak megrogyott és életveszélyessé vált a templom, úgy hogy még a munkások sem mehettek be. Végül, már csak robbantani lehetett, mely eget-rengető volt! A romokat a hatalmas területű altemplomba döngölték be, majd a területet lekövezték. Cseppet sem kevésbé megalázó módon a templom lebontását részben egyházi szellemiségű diákokkal végeztették el.

De egyáltalán szükséges volt-e vandál módon lerombolni a Magyarság Nemzeti Kegyhelyét? Egyáltalán nem! Ha úm. útba is volt Varsói Kármelita templ. 19.századi foton02.JPGa gigantomán bolsevikoknak, épp úgy eltolhatták volna akár 50 méterre is, mint Varsóban a Kármelita templomot egyetlen éjszaka alatt tették hajdan! Egyszerűen arrébb húzták ötven méternyit és kész! Tehát lehet, csak akarni kell, ám az akarat megvalósításához emberség szükséges, márpedig ez a kommunistákból "gyárilag" hiányzik, ha ugyanis netán valamelyikükben nyomokban mégis kimutatható volt, akkor azt nyomban oppurtunistának, dekadensnek és revizionistának bélyegeznék /sőt ki is végezték/!

     A Regnum Marianum templomnak még a nyomait is igyekezett eltüntetni a szocialista kultúrpolitika, fényképeit még az építészeti szakirodalomban sem engedték megjelentetni, mintha nem is létezett volna. Mindenben görcsös vágyukat akarták végbe vinni, a "múltat végleg eltörölni"!
-bolsi rém(1).jpg     Ám a kommunista diktatúra cinikus politikája itt nem ért véget: 1969-ben (Kádár János javaslatára) nagyjából az egykori Regnum helyén állították fel Kiss István tanácsköztársasági emlékművét, mely lényegében Berény Róbert nevezetes, 1919-es "Fegyverbe!" plakátjának térbeli -fegyverbe.jpgmegjelenése volt. Spirális talpazatát Hofer Miklós tervezete. (Az emlékmű, a Liget fái közül kirohanó hatalmas munkásfigurája ma is megvan a Szoborparkban!)
     A máig élő közhiedelemmel ellentétben a Sztálin-szobor nem a templom helyén, hanem attól északra állt; ezt ma jól mutatja az 1956-os "emlékmű". A Tanácsköztársaság-szobor spirális talapzatát a rendszerváltást követően a templom emlékhelyévé alakították. A templom helyének nagy részén ma autóparkoló és (a Sztálin 70. születésnapjára beindított) 70-es trolinak -regiregnum03 tartóeleme.jpga ligetbe vezető, beton terelőelemekkel határolt, rendezetlen útszakasza található.


     A rendszerváltás után a Regnum – mint lelkiségi szervezet – ismét visszanyerhette polgárjogát, s a plébániatemplom jogutódjaként épült meg a zuglói Zoborhegy téri templom és közösségi ház. A új templom építkezésének megkezdésekor, Hajnal György atya, 3 méter mélyről ásatott ki darabokat az eredeti templomból, így egy beton tartóelemet, egy márvány oszlopfőt-regiregnum05.jpg és egy másik-regiregnum06.jpg kisebb követ mementóul.
     A megépült új Magna Domina Hungarorum semmiben nem képviseli a városligeti, HÁROM hercegprímás által megszentelt templom miliőjét. Sem architektúrájában, sem építési helyét, sem a "hely szellemét", sem pedig eredeti célját illetően: a Szűzanyának való HÁLÁT az 1919-es vörösterrortól való szabadulásért! A Regnum Marianum padjai egyébiránt, a terézvárosi Szent Család Plébániatemplom közösségét szolgálják a mai napig, kisharangja pedig 2005 óta a dióspusztai Szent Mihály kápolnában található.

 (Alul, a Zoborhegyi Regnum Marianum Templom )

Forrásként, több helyütt felhasználtam a www.varaljaszovetseg.hu felületén kínált linkeket,
továbbá Ágotha Tivadar: A Magna Domina Hungarorum templom felépítése és lebontásának részleteit
a "Megalkuvás nélkül" c. regényéből, valamint a Regnum Mozgalom: "Így vagy sehogy" c. kiadványát!

-zoborhegyi 349.jpgzoborhegy583.jpg

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA II. Fatimai Titok

     „Az általános pusztulás megakadályozására újra jövök és kérem, ajánlják föl Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és béke lesz; ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni. Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világra egy békés korszak virrad.”

(folyt.)

Előző részfelajanlas_1984_540.jpg

Szólj hozzá!

499csaladfa_545.JPG

Szólj hozzá!

Nem voltak tekintettel se Istenre se az emberre

     Mindenki csak sírt, imádkozott és csendben búcsúzott a templomtól. Sokan járultak utoljára szentáldozáshoz e templomban. Közben szállt az ének, szinte dörögve, csengve a "Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat". De hiába fenséges ez az ének, hogy "Krisztus győz", mindenki arra gondolt, ami augusztus 1-jén fog bekövetkezni. De mégis énekeltek, mert Krisztus legyőzte a világot és többé nem lehet felette diadalmaskodni. 8 óra felé ért véget a Szentmise. Utoljára hangzott el a templomban a pápai-, majd a Magyar Himnusz. Tóth János segédletével bevonult a sekrestyébe.      A hívek még sokáig maradtak s bár sokan hazamentek, a templom újra meg újra tele lett. Állandóan újabb emberek jöttek. sztalin-troli.jpgVoltak, akik az egész éjszakát ott töltötték. Nem akarták árván hagyni a szomorú sorsú templomot. A templom előtt elsuhanó "sztálin-trolikból" kíváncsi és csodálkozó tekintetek néztek a templom felé. Sokan leszálltak. Nem is tudták, miért volt ott a szomorú sokaság. Kérdezősködtek és megtudták, hogy nem egyszerű temetés volt, hanem egy egész nemzeti eszme romlásra ítéléséről volt szó, templomával együtt.
     Katolikusok, protestánsok, zsidók, még kommunisták is, ott álltak a templom előtt és döbbenten nézték – utoljára – az est sötétjében egyre halványuló templomot. Sokak nézték, de könnyeiktől már nem látták. Búsan hallatszott a sok Máriás ének. A kijövő hívek kint is énekeltek. Mária templomától búcsúzni jöttek. Mária Temploma többet nem fogja éneküket hallani. Helyén majd felvonuló csapatok, tüntető tömegek fogják Sztálin és Rákosit éltetni. De július 29-én még Máriát dicséri jöttek a népek, amíg lehetett. És megérte Budapest, megérte Magyarország, megérte Európa, meg az egész katolikus világ, hogy egy virágzó katolikus templomot, át kellett adni az enyészetnek, sátáni törekvésre! 
     Augusztus 1-jén délelőtt 9 órakor kellett a templomot átadni. Erre az időpontra teljesen üresen állt a templom. A nagy kaput lezárták és 9-kor az állam átvette a templomot. 11 órakor csak pár ember nézte, mi történik a templom körül. Körülkerítették a templomot, hogy zavartalanul mehessen a bontás.
Dél volt, de a harang már nem szólalt meg. Dél volt és zárva volt a templom kapuja. 20 évig hirdette a templom Isten dicsőségét. 20 évig vigasztalta a csüggedt lelkeket.
086.jpg     Visszaemlékezések szerint a hívek olyannyira ragaszkodtak templomukhoz, hogy azt élőlánccal vették körbe s a végsőkig mindent megtettek a megmentéséért. Azokat, akik a templomért felemelték szavukat, az ÁVH válogatott büntetésekben részesítette: a résztvevőkre gyakran több évtizedig tartó börtön várt.

     Kevesen tudják, hogy a budapesti Regnum Mariánum templom lerombolására, a napóleoni vereségért hálából épített moszkvai Megváltó Krisztus székesegyház sztálini földig rombolását követő 20 évre került sor.
(Minő párhuzam és ellentét, hogy míg Sztálin egy hatalmas Lenin-szobrot akart a helyére állítani, addig magyar állampolgárságú marxistái egy Sztálin szobrot állítottak a Regnum közelébe. Azt azonban el kell mondani, hogy Sztálin terve a Lenin-szoborral nem valósultak meg, de a magyar kommunisták lelkendezve felállították az istentagadó sátáni Géniusz szobrát Budapesten (sőt a főváros díszpolgárává választották, melyet csak a rendszerváltozást követő 20 évre rá sikerült töröltetni!!!). Az viszont mindenképp példaadó a számunkra, hogy az orosz rendszerváltás elején az volt az első Moszkvában, hogy az eredeti helyén újraépítették a Megváltó Krisztus Székesegyházat, míg Budapesten ez 25 év múltán sem valósulhatott meg, de még a betemetett altemplomát sem engedték feltárni! Ki fél mitől vagy Kitől?

Forrásként, több helyütt felhasználtam a www.varaljaszovetseg.hu felületén kínált linkeket,
továbbá Ágotha Tivadar: A Magna Domina Hungarorum templom felépítése és lebontásának részleteit
a "Megalkuvás nélkül" c. regényéből, valamint a Regnum Mozgalom: "Így vagy sehogy" c. kiadványát! (Alábbi ma.kow12.jpgképek: a lerombolt Megváltó Krisztus székesegyház romjai, az ide tervezett sztálini rémálommal; a Szovjetek Palotájával, rajta a 70 méteres lenin-szoborral. Mindez akkor nem készült el, a Székesegyházat viszont most újraépítették a moszkvaiak ugyan oda és ugyanúgy!)Palace_of_Soviets.jpgRussia-Moscow-Cathedral_of_Christ_the_Saviour-6.jpg

Szólj hozzá!

ima_540.jpg

Erőben kelek fel a legszentebb Háromság hívásában,

a Háromság vallásában,

a mindenséget teremtő Egység megvallásában.

Erőben kelek fel,

Krisztus születésének és keresztelésének,

megfeszítésének és sírba tételélnek,

feltámadásának és mennybemenetelének,

másodszori eljövetelének erejében kelek föl.

Erőben kelek fel,

körülvesznek az ég és föld erői,

a Nap és Hold fényei,

a tűz és villám ragyogása,

átjár a vihar zúgása és a tenger morajlása.

Erőben kelek fel,

lábam alatt a Föld szilárdsága,

megerősít a sziklák keménysége.

Erőben kelek fel ma reggel,

és magamat egészen

Isten erős vezetésének engedem át,

magamat

Isten őrködő szemére,

Isten figyelmes fülére,

Isten oltalmazó kezére,

Isten közbenjáró igéjére,

Isten kinyújtott fegyverére,

Isten őrködő pajzsára,

Isten szabadító seregére bízom.

Ő oltalmazzon engem, hogy el ne nyeljen a Sátán.

Ő oltalmazzon engem a bűn kísértésétől,

a test kívánságától, mindentől, ami árt, közel vagy távol,

ha egyedül vagyok, és ha másokkal.

Ő oltalmazzon engem ma, az irgalmatlan és kegyetlen,

testemet-lelkemet fenyegető erőszaktól,

Ő oltalmazzon ma a hamis prófétáktól,

az istentelenektől és a közönségesektől.

Krisztus velem – Krisztus előttem – Krisztus bennem.

Krisztus alattam – Krisztus jobbomon – Krisztus balomon.

Ő az erő, Ő a békesség.

Krisztus legyen ahol fekszem, Krisztus legyen ahol állok,

Krisztus legyen, ahol ülök,

Krisztus a magasságban – Krisztus a mélységben – 

Krisztus a térben.

Ő szóljon hozzám mások ajkával,

Ő tekintsen rám mások szemével,

Ő hallgasson engem mások fülével.

Krisztus, én Uram!

Krisztus, én Megváltóm!

Erőben kelek fel, a legszentebb Háromság hívásában,

a Háromság vallásában,

a mindenséget teremtő Egység megvallásában.

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgAz I. Fatimai Titok

     »A Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, melyről úgy tűnt, a föld alatt van. A tűzben elmerült ördögöket és lelkeket úgy láttuk, mintha átlátszó fekete vagy barna izzó szénparázs lettek volna emberi alakban, s hányódtak a lángok között. Magukból az ördögökből és lelkekből is lángok, füstfelhő és szikrák csaptak ki, mint a szikrák hatalmas tűzvészben: súlytalanul és egyensúlyt vesztve. Közben jajgattak iszonyatukban és félelmükben, s kétségbeesetten kiáltoztak fájdalmukban. Az ördögök szörny és fölismerhetetlen állatok iszonyatos és visszataszító formájában mutatkoztak, átlátszóak voltak és feketék. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. És hála a mi jóságos Mennyei Anyánknak, aki korábban (az első jelenéskor) megígérte nekünk, hogy az Égbe visz, különben meghaltunk volna az iszonyattól és a félelemtől. Akkor tekintetünket a Szűzanyára emeltük, aki jósággal és szomorúsággal telve ezeket mondta: 'Láttátok a poklot, ahova a szegény bűnösök lelkei zuhantak. Megmentésükre akarja megalapítani Isten a világban az én Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha megteszik, amit mondok, sok lélek megmenekül és békéjük lesz. A háború a vége felé jár; de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Piusz pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad, tudjátok meg, hogy ez a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen irányuló üldözések által«.

 (folyt.)

Előző részpokol_latomasa_2j_540.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgAz úm. jólértesültek, tán erről nem is tudnak?! 4

     A hiteles jelenések és üzenetek, az emberi dolgok elevenére tapintva kísérik a világ folyamatát, hívőket és nemhívőket egyaránt ámulatra késztetve. E megnyilvánulásoknak, melyek nem mondhatnak ellent a hit tartalmának, a krisztusi örömhír felé kell irányulniuk.

Ilyen a fatimai üzenet is, mely megtérésre és bűnbánatra indító fölszólításával az Evangélium szíve felé irányít és indít.

A modern kor jelenései között kétségtelenül Fatima a leginkább prófétai. A „titok” első és második része a pokol rettenetes látomásáról és Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, majd azokról a károkról szólnak, melyeket Oroszország tévtanai okoznak az emberiségnek azzal, hogy elpártol a keresztény hittől és a totalitárius, kommunista rendszert építi ki. (Vö. Fatima üzenete, L'Osservatore Romano 2000. június 30.) A harmadik titokban viszont, a lehetséges büntetés elkerülhetőségének kulcsaként írja le a háromszoros felszólítást, mely a világot meg fogja rengetni: „Bűnbánat, Bűnbánat, Bűnbánat!” Az evangélium kezdetére kell emlékeznünk: Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumnak! (Mk 1,15.) Érteni az idők jeleit azt jelenti: megérteni a bűnbánat-megtérés-hit sürgető voltát.” (FBLN 225 o.)

Az eddigiekben elmondottakhoz újra idézem Jézus szavait Szent Fausztina Naplójából: „Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani és irgalmas Szívemre szorítani. A büntetést csak akkor alkalmazom, ha ők maguk kényszerítenek erre. Nem szívesen nyúlok az igazságszolgáltatás kardjához. Az igazság napja előtt az irgalmasság napját küldöm” (Napló 1588). Az Isteni Irgalmasság „a végső idők jele, utána eljön az igazság napja. Amíg van idő, meneküljenek irgalmam forrásához” (Napló 848). Az Isteni Irgalmasság üzenete utolsó esély (Napló 998), a végső idők jele (Napló 848), biztos lehetőség, de utolsó mentőöv (Napló 687), ami a világnak adatik. Sok lélek fog általa visszafordulni a pokol kapujától (Napló 639).

Szent Fausztina Kowalska Naplójának tanítása szerint az Isteni Irgalmasság üzenete „új fény lesz az Egyház számára” (Napló 378).

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

A kommunisták gyalázatos terve

     A Regnum Marianum temploma viszonylagos épségben vészelte át az ostromot, az idők változásával azonban, egyre sorakoztak a közösség számára baljós jelek.
kommunizmus(2).jpg     1948-ban Csiszér Ferenc atya egyik napról a másikra eltűnt. Mint később kiderült az Andrássy út 60-ba vitték, ahol érdekesmód "bevallotta", hogy belga kém és ezért 5 évre elítélték. Újabb gondokat okozott, hogy a Regnum közössége színre vitte James F. Coopernek – a Nagy indiánkönyv írójának – egy 1828-ban írott, „A vörös kalóz” című művét, melynek plakátjait a hatalom provokációnak minősítette. (Az ügy korra jellemző sajátossága, hogy a bíróság által kiszabott pénzbüntetés és szabadságvesztés mértékét már az ítélethirdetést megelőző napon lehozta a Népszava.)
     A Regnum közössége azonban arra aligha számított, hogy a Városligetben felépített templomuktól is megfosztják őket. A negyvenes évek végén kezdett körvonalazódni ugyanis a pártnak az az elképzelése, hogy a Városligetből a Dózsa György út mentén a Műcsarnok és az Ajtósi Dürer sor között 20-25 méter széles sávot lecsípve alakítsák ki a hitlerista típusú demonstratív állami ünnepségek felvonulási terét. Ebbe a sávba esett bele a templom, valamint az Erzsébetvárosi Színkör szecessziós, a neves Vágó-fivérek tervezte színháza, hasonlóképp a külső-erzsébetvárosi villamosvonalak Aréna úti végállomása.
És lám, 1951. június vége felé megjelent egy pársoros cikk, mely arról számolt be, hogy Sztálin szobrának felállításával kapcsolatban szükségessé válik a Városliget átrendezése. Akkor már mindenki rosszat sejtett. De bizonyosat még senki sem tudott. tömegek.JPGRémhírek kaptak lábra: ,,lebontják a templomot'', mások "könyvtár lesz belőle" stb. stb. Amint az már történni szokott, mindenki beszélt, ám senki sem tudott semmi biztosat. 1951. június 22-én a város tanácsa először a templom plébánosát hívatta és közölte vele, hogy a templomot le fogják bontani. Az érseki helynök tanácsára a dolgot titokban tartották, mivel a bontást csak szeptemberben szándékoztak elkezdeni. Június első felében hivatalos írás érkezett Tóth János plébánoshoz, mely a templom kiürítését rendelte el, mivel augusztus 1-én megkezdődik a bontás. Mikor a sok rémhír valónak bizonyult, nem akarta elhinni senki, hogy a háború után teljesen rendbe hozott templomot lebontják! Az első megdöbbenést legyűrve, sokan siettek a templomhoz, és nap mint nap ezernyi ember kérdezgette  "Igaz, hogy lebontják a templomot?", az arcokon azonban még mindig ült némi remény, hogy ez nem lehet való.
De a válasz úgy hangzott: "Igen!"
     A regnumi atyák Esztergomhoz fordultak panaszaikkal, ahol többek visszaemlékezései szerint parázs viták voltak Hamvas Endre püspök és Marosán György, a pártbizottság első titkára között, nem mellőzve az olyan kifejezéseket sem, mint „csirkefogó” vagy „gazember”. E viták eredményeképpen Marosán ígéretet tett arra, hogy a bontási anyagot az egyház rendelkezésére fogják bocsátani, illetve hogy csereingatlant biztosítanak. Ebből mindössze annyi valósult meg, hogy 1957-ben megkapták a Damjanich utca 52-es számú ház pincéjének egy részét (vagyis 6 évre rá!).
     A templom 20 éves fennállása óta sem ennyi embert, sem ennyi könnyes arcot nem látott. A 20 év alatt azonban neem volt olyan szomorú nap egy sem, mint az utolsó hetek napjai.

      Úgy építették ezt a templomot, hogy évszázadokig hirdesse a Mária-tisztelő magyarság élni akarását. Úgy emelték, hogy ez az ajándék Magyarország Királynőjének.

     1951. július 29-én, vasárnap volt az utolsó ünnepi mise. Este 6-kor már tömve volt a templom és a hatalmas kórus is. Pedig még egy óra volt hátra a mise kezdetéig. A hívek egész délután énekeltek, imádkoztak és sírtak. Nem csupán nők, de meglett férfiak is könnyeztek. A Magna Domina Hungarorum templom ilyet még nem látott. De nem is látott más magyar templom sem ehhez hasonlót. A visszaemlékezések szerint a mise után alig lehetett kiterelni a zokogó híveket.
Július 29-én, vasárnap este pontosan 7 órakor csendült meg utoljára a misét jelző csengő. Mintegy 25 ministráns kíséretében megjelent Dr. Tóth János plébános az oltárhoz vonult, hogy utoljára mutassa be templomában a mi urunk Jézus Krisztus Szent Áldozatát. A templom zsúfolásig meg volt telve bánkódó, de mégsem megtört szívű hívekkel. Ezek ajkán felcsendült a "Boldogasszony édes" éneke és bizonyára el is jutott oda, ahova küldték! A nagy áhítattal szálló énekben itt is ott is sírás hallatszott. Könnyes szemek néztek körül és megállapodtak a kitett Oltáriszentségen. Evangéliumkor az egyik káplán felment a szószékre és felolvasta a Fővárosi Tanács határozatát, valamint a plébános vigasztaló szavait. A hívek hallgatták, amit a pap olvasott. Sírtak és tudomásul vették, hogy a Dózsa György út 90 méterre való kiszélesítése miatt bontják le a templomot. És ez az a 90 méter szélesség annyira fontos volt, hogy az 1929. évi XXX. tc. 56.§-a értelmében fellebbezésnek helyet sem adtak! És még nyomaiban sem volt kimutatható, a "demokrácia", a "vallásszabadság", az "emberi jogok", na meg a "törvényesség"? Ezzel szemben nagyon is érezhető volt a "tűzvörös sárkány" görcsös akarata, hogy farkával lesöpörje az "ég csillagainak" egyikét a Magyarok Nagyasszonyának tündöklő Templomát! (vö. Jel 12,3-4)regnum füzet 05.JPG

Szólj hozzá!

SZENT PATRIK /389-461/ /március 17./

Írországban Szent Patrik napján így köszöntgetnek az emberek egymásnak:
"Áldjon meg az Isten és Szent Patrik!"
Ennek a csodálatos hitvallónak, apostolnak tisztelete kiemelkedő az írek körében.
Ki is volt ez a tiszteletreméltó szent ember?

07.png     Minden valószínűség szerint 389-ben született Skóciában, Kilpatrick-ban. Apja katonatiszt, vagy szerpap volt, ez bizonytalan. Édesanyja rokona volt a tours-i Szent Márton püspöknek. Patrik neve püspökké szentelése előtt Szukát volt.
     Két hiteles levél is fennmaradt tőle, amikből az életére vonatkozó adatok kikövetkeztethetőek. 16 évesen portyázó ír pogányok elrabolták és rabszolgaként, pásztorként tartották 6 éven át országukban. Ezalatt ő hidegben, fagyban is hajnalban kelve elvégezte napi imádságát és megedződött későbbi feladatára. Majd egy álmot látott, amiben hang szólította, hogy hajó várja, ami haza fogja szállítani. Így is történt.
     Amint hazatért, újabb álmot látott, amiben egy hang Írországba hívta. Ekkor hozzálátott teológiai tanulmányainak elvégzéséhez Franciaországban. Tours-ban lett szerzetes, majd Auxerre-ben tanult. Nagy tudásra tett szert. Amikor meghallotta, hogy meghalt az írek misszionáriusa, felszentelt püspökként Celesztin pápa megbízásából tért vissza Írország nyugati és északi vidékeire.
     A 30 éven át tartó apostoli munkája alatt az Üdvözítő igéjének hirdetésével rengeteg embert keresztelt meg, s a pogány szigetet a szentek szigetévé változtatta. Sok püspököt szentelt fel, a családokat az evangéliumi erények gyakorlására tanította, számos papot szentelt fel az országnak és megszervezte az ír egyházat. Beszédei hasonlatosan hatásosak voltak Szent Péter beszédeihez.
saint_75.jpg     A csodálatos szent életpéldája, hősies áldozatossága és rendkívüli imaélete bő aratásokkal és kegyelmi gyümölcsökkel áldották meg Írországot. Elmondott naponta 150 zsoltárt 200 imádsággal, éjjel ennél is  többet. Alig aludt, és imádságai mellett tevékeny apostoli életet folytatott.
     Szent Patrik hasonlóan Szent Pálhoz, maga kézi munkájából élt, semmit el nem fogadott. Gyakran erős honvágy gyötörte, de soha egyetlen pillanatra sem hagyta el új hazáját, nehogy távollétében nyája hiányt szenvedjen. 461. március 17-én Down város mellett halt meg, anélkül, hogy hazáját viszontláthatta volna.
     Halála után sokan zarándokoltak ahhoz a barlanghoz, melyben a hitetleneknek megmutatta a pokol kínjait és a mennyei örömöket. Ez a hely a középkorban a vezeklés helye lett. (Lásd alsó kép!)


     A sok megtérés miatt ezt a barlangot Szent Patrik Purgatóriumának nevezték el. Már a hetedik században Írország védőszentjeként tisztelték.

st_patrik_barlangja.jpg

Szólj hozzá!

     A Magyar Országgyűlés 45/2014. (XII. 17.) határozatában a magyar zászló és címer emléknapjául március 16-át jelölte ki.

Nemzeti jelképeink e napja újabb kapocs lehet az anyaország és az elszakított magyar nemzetrészek között, amely alkalmat és lehetőséget teremt a magyar zászló és címer nemzeti összetartozást jelképező méltó és közös megünneplésére. (Ez lenne az ideális nemzeti zászló!)

edes_magyar_hazank_cimere2.jpg

Szólj hozzá!

510sepru_545.jpg

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgAz úm. jólértesültek, tán erről nem is tudnak?! 3

     A végső idők egyik legfontosabb jele egy teljesen istentelen antikrisztusi kormány felemelkedése lesz, melyet egy démoni diktátor vezet majd. A nagy gazdasági válság megoldását ettől a „szuper-szakembertől” várják majd, aki persze nyomban meg is oldja (hiszen ők csinálták)! A világállami Nagy Vezető természetesen jót, szépet és békét ígér, azt, hogy nem csak a nukleáris veszélynek vet véget, hanem a vallási különbözőségnek is! Természetesen elsőként betiltatja a Szentmisét (az Eucharisztiát)! (Dán 8,23-25; 11,21-24; 2Tessz 2,3-4). Persze ő, aki az ördögtől való, „hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44)

Hiszékeny az a lélek, aki megtéveszthető! Az ilyenek nem csak saját hóhéraikat képesek maguk fölé megválasztani, de majdan az Antikrisztus egyházellenes 'észérveit' is óhatatlanul követendőnek találják majd (Jel 13,3-4)! Sajnos okkal aggódik az evangélista: „amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8) „Az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj!” (1Tessz 5,2)

Mindazáltal – int Pál apostol – „tudnod kell, hogy az utolsó napokban veszedelmes idők következnek. Az emberek önzők lesznek, kapzsik, kérkedők, kevélyek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, gonoszok, szeretetlenek, békétlenkedők, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, rosszakarók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak; inkább fogják szeretni a gyönyört, mint Istent. A vallásosság látszatát viselik ugyan magukon, de megtagadják annak erejét. Az ilyeneket kerüld! Ezek közül valók ugyanis azok, akik beosonnak a házakba, (...), akik mindig tanulnak, de az igazság ismeretére soha el nem jutnak. (...) Ellene szegülnek ezek az igazságnak, mert bomlott elméjű, megbízhatatlan hitű emberek. De sokra nem jutnak ezzel: ostobaságuk éppúgy nyilvánvalóvá lesz mindenki előtt.” (vö 2Tim 3,1-9)

Ezek a jelek mind napjaink jellemzői! De felmerül az óhatatlan kérdés, mikor lesz vége a megpróbáltatásoknak? Ezt Grignon Szent Lajos így válaszolja meg: „Ez az idő csak akkor fog felvirradni, ha azt a Mária-tiszteletet, melyet én tanítok, megismerik és gyakorolják!” (TMT 217) Ugyane művében több helyütt pontosítja ezt a jövendölését: „Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először e világra, Őáltala kell eljönnie másodszor is.” (TMT 1)

Később még hozzá fűzi, „jóllehet más módon” (TMT 50/d). Nos, ez a „MÁS MÓDON” elgondolkodtató, hiszen a Szűzanya azt mondja: „Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus!” (I/107)

 (folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum templom felszentelése

serédi.jpg     1931. június 14-én Magna Domina Hungarorum, vagyis Magyarok Nagyasszonya néven Serédi Jusztinián (1884-1945) hercegprímás szentelte fel. A harang, amely szintén áldásra várt, mindössze 210 kg volt. A 20 méter átmérőjű, 25 méter magasságú kupola tetején a Szent Korona másolata vigyázott a hívekre. Orgona, sem akkor sem utóbb nem volt a templomban. De volt nagy tömeg, akik áhítatosan énekeltek. A templom kisvártatva a magyarság szimbólumává vált: e kettős küldetés – a kommunista diktatúra elleni küzdelem és a magyar keresztény-nemzeti szellem továbbörökítése –, kiemelte a Regnum Marianumot a templomok sorából. Egy kitűnő lelki közösség működött benne, különös tekintettel a kor ifjúságára.
     A hercegprímás főpapi miséjében, többek között így szónokolt: "A nagy tömegek befogadására alkalmas templom századok múlva is hirdetni fogja, hogy az Úrnak 1931. és előtte való, de utána következő éveiben is ennek a Fővárosnak olyan vezetősége volt, amely nemcsak szóval hirdette, hanem tettekkel is megmutatta, hogy hiszi és vallja azt az elvet, hogy egy ilyen hatalmas város életében és kormányzásában Istent kikapcsolni nem lehet, hanem ellenkezőleg: az egész életnek Istenre kell támaszkodnia."
     Némethy Ernő dr. plébános a következőket írta: "Habár a nagy templom belül még egyszerű, nem jut eszünkbe a jeruzsálemi zsidókkal siránkozni, hogy belül nem olyan, mint kívánnók. (...) Úgy érezzük, járja át előbb falait áhítatos lelkünk illata, csiszolja előbb és koptassa le lépcsőit, padozatát lépésünk, térdünk. S ha lelkünk ott az Isten imádásában s testvéri szeretetben úgy forrott össze egy csodás egységgé, mint hatalmas építőkövek, akkor majd eljön a legnagyobb nap is, amelyet várunk."
     Anyagi gondok persze maradtak rendesen, hiszen a templom 600.000 pengő tartozással volt megterhelve. Évente 50.000 pengőt kellett fizetni. És fűtése sem volt, ezért télre elnéptelenedett a szimpla üvegezésű szent épület. Toronyépítésre egyáltalán gondolni sem lehetett. Tartozást fizetni volt a nagy parancs. És a hívek fizettek. Sok szegény vitte el pár fillérjét, gazdagok is adakoztak, ki nagylelkűen, ki sehogy sem. Lassanként fogyni kezdett az adósság. Közben az egyházközségi élet egyre szebben fejlődött. Különböző egyesületek alakultak. Különösen az ifjúság nevelése volt elsőrangú. A Szent Imre kör, Kis Szent Teréz kongregációja, később pedig a farkaskölyök csoport is bizonyította, hogy jó kezekben vannak a halhatatlan lelkek.
bx314.jpg     Az idő gyorsan haladt és a Regnum Marianum templom már beletartozott az Aréna út képébe, melynek fenséges képet kölcsönzött. Az 1945-ös ostrom sokat ártott templomunknak. Különösen az ablakok kitörése okozott jelentűs gondot, mert akkoriban nem lehetett az üveget pótolni. Építészetileg azonban az ostromot túlélte a toronytalan templom. Ekkor végre a 600.000 pengős tartozástól is megszabadult a plébánia. 1946. szeptember 12-én iktatták be az új plébánost, Dr. Tóth Jánost, aki a nyugdíjba küldött Dr. Némethy Ernő pápai kamarás helyébe lépett. Tóth atya nagy lendülettel fogott bele munkájába és sikerült is szép eredményeket elérnie.   Leginkább dicsérhető a ministráns gárda, mely 40-50 állandó taggal, a felrobbantásáig  működött. Belső berendezése egyre inkább gazdagabbá vált. Minden virágzásban volt. A hívek szeretettel csüngtek templomukon. Hat pap fáradozott, hogy mindenben a legjobbat tudja nyújtani. Már hangszóró is volt. Már kupolavilágítás is díszítette a templomot. Már egyre több nagyszerű dologgal dicsekedhetett a kívülről egyébként is gyönyörű templom.

Forrásként több helyütt felhasználtam a www.varaljaszovetseg.hu felületén kínált linkeket, továbbá
Ágotha Tivadar: A Magna Domina Hungarorum templom felépítése és lebontásának részleteit a "Megalkuvás nélkül" c. regényéből, valamint a Regnum Mozgalom: "Így, vagy sehogy" c. kiadványát!
 (A Regnum Marianum templom belső tere) 

ANagyRegnumBelsejeRombolásElőtt.JPG 

 

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgAz úm. jólértesültek, tán erről nem is tudnak?! 2

     Az első ezredforduló közeledtével a „jelek” megint mindenben tökéletesen igazolták az „időket”. Aztán véget ért az a középkor, melyet a „felvilágosodás” kora már következetesen sötétnek nevezett, holott soha nem köszöntött az emberiségre akkora sötétség, mint épp a Felvilágosodás által, amely az észt, a tudást emelte az emberi élet céljává, központjává! A liberalizmus vezető alakjai kezdetben tollal harcoltak a kereszténység ellen, ám a francia forradalom éveiben már tömegesen és válogatott kegyetlenséggel gyilkolták a papokat, lelkészeket, apácákat, a szerzeteseket és egész falvakat mészároltak le az „emberközpontú” új társadalom jegyében! A fokozódó „felvilágosodottság” a városi hívek ezreit küldte a vérpadra, mert nem voltak hajlandók behódolni a párizsi Notre Dame oltárára emelt kurtizán, az ,,Ész istennője” kultuszának! Talán erről írja Szent János a Jelenések könyvében: ,,Az asszony pedig bíborba és karmazsinba volt öltözve, felékesítve arannyal és drágakővel és gyöngyökkel. Kezében arany serleget tartott, telve utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságával. A homlokára ez a név, ez a titok volt írva:

A nagy Babilon, a paráznaságoknak és a föld utálatosságainak anyja! És láttam, hogy az asszony részeg a szentek vérétől és Jézus vértanúinak vérétől.” (Jel 14, 4-6)

Amiként Jeremiás próféta máig ható szavai mondják: „amely féktelen paráznaságának borával itatott meg minden nemzetet” (Jer 51,7-8) (miként máig is ez megy)!

Vajon értünk-e a jelekből, vagy mindent kész magyarázatként várunk a különféle „látnokoktól”? Mert...

 (folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

Nem kapkodni, hanem tudatosítani!

neurohiruga Evrope2.JPG     A kamaszévek végére az agyban 10 milliárd neuron, idegsejt található. Ezek egymástól elszigetelten állnak, a kapcsolat egymás közt az ún. szinapszisokon keresztül valósul meg. Ezek a kapcsolatok azonban csak addig maradnak fenn, amíg ingerület megy át rajtuk. Amit nem használnak az megszűnik ugyan, de minden ingerélmény elraktározódik, stabil kapcsolatot megtartva a neuronok közt. Ha egy adott élmény ismétlődik ez a kapcsolat egyre erősödik – olyannyira –, hogy egy idő után mindig az lesz az alapválasza az ismert helyzetre. (És itt a bökkenő!) Példaként felhozva, ez sajnos érvényes a fogamzásgátlás következetességére is! Aki tehát szexuális életet él, miközben nem akar gyermeket – még ha átmenetileg is –, később nagy eséllyel terméketlen is marad, hiszen agyi reakció-központját erre programozta! Hasonlóképp érvényes ez akár a dohányzásra is! Tekintve, hogy egy fiatal ember agya rendkívül képlékeny és fogékony, könnyebben alakulnak ki új szinapszisok az idegsejtek közt és létrejön a rögzült "szokás", ez persze lehet a jóravaló készségek indíttatása is (és ez a következetes nevelés lényege)! (A fenti képen az idegsejtek csodálatos mikrovilága, amely mégis meghatározója lehet akár az egész világ sorsának is!)

     Közbevetőleg: Hogy milyen nagyságrendet képvisel a szexuális aktusnak a szent mivolta – jól példázza –, hogy a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint, a házasság nem a gyűrű felhúzásával, nem az aláírással és még csak nem is a Szentség felvételével valósul meg, hanem a gyermekáldást nem kizáró ELHÁLÁSSAL! (vö. A Kat. Egyház Katekizmusa 1625; 1627; 1640; 1652)

a gyonas szentsege 405_n.jpg     De mit tehet az, aki számára már késői e poszt-sorozat igazságának felismerése? Merthogy, „négy dolgot, nem lehet visszavonni: Isten parancsait, a kimondott szót, az elhált kapcsolatot és az elmúlt időt.” (UH 768) – Nos, már említést nyert, hogy az agy képlékeny szerv és egész életünk során változik, így tehát a rossz beidegződéseket is meg lehet szüntetni, de csak tudva és akarva! Ne kedvetlenítsen el senkit a tradicionális kínai medicina álláspontja miszerint , ha valakit 10 év káros életmódja juttatott a megbetegedésbe, annak 10 év kell a kilábaláshoz is! A távolkeleti filozófiák ugyanis nem ismerik a Bűnbánat Szentségét, mely természetfeletti módon képes áthatni az ember személyiségét, a lelkét és gondolkodás módját!

     A teendő tehát először is: mélységes átgondolásban (bűnbánatban) tudatosítanunk kell a „mi a helyest” és ez is rögzülni fog  nemcsak agyunkban, hanem a lelkünkben is, következésképpen a személyiségünk részévé válik. A megtérés, a szentgyónás valódi lelki gyógyulást eredményezhet, ezáltal az újjászületés esélye mindenki előtt nyitva áll!

     „Legcsodálatosabb az életben, rátalálni arra az egyetlen igaz társra, akivel a kapcsolat az évek múlásával is mélyül, szépül és örömmel telik meg. A szerelemnek ez a bensősége két ember között a legbámulatosabb jelenség.” (UH 979) Ezt azonban érdemes kivárni!

(vége!) 5 - NEM AKAROM HALLANI.JPG

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum templom építése

Csernoch János esztergomi érsek.jpg     A külső-erzsébetvárosi egyházközség 1918 végén alakult meg, kápolnájuk a Damjanich utca 50-es számú ház udvarán működött. Innen indult valami "régi-új", a Regnum Marianum szellemisége. Ennek folytán a "Regnum Marianum Plébánia" már 1919. május 4-én létrejött Csernoch János esztergomi érsek rendelkezése folytán.
     Eszmei irányultságuk, hogy egy új nemzedék kinevelésével kell elősegíteni Magyarország felemelkedését. Ennek magvalósítását négy, egymással párhuzamos iránymutatással kívánták elérni: a szentségi élettel, a Mária-tisztelettel, a szent magyar példaképekkel és a nemzettudat előtérben tartásával.
     Látva a nemzetietlen és destruktív erők erőszakos nyomulását, egy központi úm. a nemzet egységét szimbolizáló engesztelő templom kiépítést tervezték Magyarország örökös Királynőjének tiszteletére. A mozgalom növekvő népszerűsége miatt az említett kápolna kicsinek bizonyult, ezért az építést már a XX. század elejére eltervezték, döntő elhatározásra azonban csak a trianoni traumát követően jutottak, miközben a "nagy templom" építésének terve egyre erősödött. 1921-ben templomépítő bizottság alakult az egykori horvát bán, Skerlecz Iván vezetésével. Ahhoz azonban, hogy az álmodozásból tett legyen még hat évnek kellett eltelnie.
     1924. december 15-én építészeti tervpályázatot hirdettek ki a Városliget szélén felépítendő Magyarok Nagyasszonyáról nevezett (Magna Domina Hungarorum) Plébániatemplom tervezésére.
     A már kezdettől fogva Nemzeti Kegyhelynek tartott templomot, csak később nevezték át Regnum Marianum-nak, mely végül a Tanácsköztársaság bukása iránti hálából épült meg a nagy püspök, Prohászka Ottokár (1858-1927) kezdeményezésére. Nem csoda, ha az egész nemzet ilyeténképp kívánta nyomatékolni háláját Isten
felé, hiszen a 125 napos kommunista terror, soha nem látott gyilkos brutalitással csapott le a magyar nemzetre, a Magyar Egyházra! Miközben valamely szegénynek titulált gyermeket vendégül láttak a Margitszigeten zsömlével, kakaóval, a hangszórókon üvöltve sulykolták beléjük: "Ugye szép, ugye jó a proletár diktatúra?". Eközben persze megesett, hogy az apját, nagyapját épp felakasztották valahol semmiért, minden tárgyalás nélkül! Ettől a terrortól való megszabadulás vetette fel országosan az un. regnumtemplom_alap_220x350.jpg"Hálatemplom" ötletét, hasonlóképpen a párizsi Sacre Coure megépítéséhez, melyet a francia nép a Gyilkos Francia Forradalomtól való megszabadulásért állíttatott hálájának kifejezéséül!
     Az ünnepélyes alapkőletételre Csernoch János (1852-1927) hercegprímás-bíboros jelenlétében 1925. október 10-én került sor, a felirat szerint a tanácsköztársaság alóli megszabadulás iránti hálából. A tényleges építkezés azonban csak közel egy év múlva, 1926. augusztus 11-én kezdődhetett meg.
regnum terv.JPG     Idézve az alapítólevélből: "A teljes Szentháromság: Atya, Fiú és Szentlélek Isten nevében és segedelmével, Boldogasszony Anyánk, a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére és dicsőségére ...emeljük e hajlékot." E levél az alapkőben – máig is megtalálható lenne a felrobbantott és betemetett ép altemplom alatt –, mely 1925. október 10-én nyert elhelyezést. A munkálatok a következő évben meg is kezdődtek Kotsis Iván (1889-1980) tervei alapján. Az építész a historizáló – Hősök tere – környékére tervezett egy neoromán, neo-bizánci, a Szent István korát idéző templomot. Így az épület egyszerre hasonlított a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikára és az árpád-kori templomokra is.
     1926-ban kezdtek a nagyszabású templom építéséhez. Hívek kíváncsiskodó tömege kereste fel napról-napra a készülő templomot. Aztán elfogyott a pénz.
     Gyűjtöttek és adakoztak. Segített a Főváros is. Amerikából is érkezett adomány. A Pesti Kereskedelmi Bank pedig adott 320.000 pengő kölcsönt. Így folytatódhatott az építkezés. Az emberek vidám arccal járkáltak a befejezéshez közel álló Nemzeti Szentély körül.
     És végre állt a templom, mely büszkén hirdette a világhódító katolicizmus diadalát és mindenki örvendezett, aki látta és persze katolikus volt. Igaz, a templom csak kívülről volt szép. Belül jóformán üresen állott. De mégis a tervezett 51 méteres tornyát leszámítva sikeresen megépült. Az elkészült templomot a köznyelv Nagy Regnumnak, a Damjanich utca 50 alatti udvari kápolnát pedig Kis Regnumnak hívták.

Forrásként több helyütt felhasználtam a www.varaljaszovetseg.hu felületén kínált linkeket, továbbá
Ágotha Tivadar: A Magna Domina Hungarorum templom felépítése és lebontásának részleteit a "Megalkuvás nélkül" c. regényéből, valamint a Regnum Mozgalom: "Így, vagy sehogy" c. kiadványát!

ANagyRegnumRombolásElőtt.JPG

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Vers

https://www.youtube.com/watch?v=ZmxbvXgdh9Iv

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgAz úm. jól értesültek, tán erről nem is tudnak?! 1 

     Kétezer év óta minden nemzedék a maga korára értelmezi a végidők bekövetkeztét, mert mindig voltak ,,biztos jelek”! Nincs ez másképp napjainkban sem, amikor nemcsak a szélsőséges jelek vélhetők ,,végsőknek”, de még az utolsó időket hirdető hamis próféciák is, melyek szintúgy az ,,idők” jelei (Apcsel 2, 17-18).

A hamis üzenetek zavart kelthetnek egy-egy közösségben, sőt társadalmi méretekben is, hiszen a bűn szerzőjének, a megtévesztő szellemnek biztosítanak működési lehetőséget (vö. 1Tim 4,1), „tévútra vezetve az egész világot” (vö Jel 12,9b). Sokak a „jólértesültségük” gőgjében, „beigazolódottnak” látnak sok próféciát, „világvégi” (kiliaszta) reménytelenségbe keverve magukat! A Szent Szűz is óv bennünket a Szeretetláng üzenetében: ,,Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti (számára). Ó, gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben.” (IV/30)

Az Ige Megtestesülésével elérkezett az Idők Teljessége, melyet követően az emberiség egyfolytában számolhatott a végidőkkel.

A Bibliában van néhány nagy prófécia, főként Dániel- és a Jelenések könyvében, amelyek megadják „az idők és időszakok” rendjét Pál apostol kifejezése szerint (1Tessz 5,1; vö.: 2Tessz 2,1-3). Ezek arra mutatnak, hogy az emberiség jelenleg már az ún. végidő korszakában, vagyis a Jézus visszajövetele előtti időben él.

De ez bizony minden korok jellemzője volt! Már az első századokban naprakészen várták az utolsó időket, melynek ,,jeleit” valóban és ténylegesen meg is tapasztalták! Az első keresztényüldözés hármas krízist okozott az egyházban. A világvéget váró apokaliptikus látomásoknak kedvezett Jeruzsálem ostroma és a keresztényüldözés, ámde mindkettő elmúlt tragikusan, de az Úr nem jött el lángba borítani ezt a bűnös világot, így sajnos sokan kiábrándultak és elhagyták a hitet. (...) Igaz, még száz évig tudták igazítani a hamis látnokok és az álpróféták az időpontokat a kitartás érdekében, de a mennyei Jeruzsálem csak nem szállt le. 

(folyt.)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

Ha idejekorán el nem rontanánk! (Na ez az, amit sehol nem fognak tanítani!)

     Beszédes tény, hogy amikor egy nő először létesít egy férfivel érzelemmentes alkalmi szexuális kapcsolatot, akkor csupán 11%-uk jut el a csúcsra. A második és harmadik ilyen alkalomkor ez 16%, míg a negyedik alkalmi együttléttől kezdve kúszik fel 34%-ra. Ugyanakkor a stabil paula-england-2009-09.jpgkapcsolatban élő nők esetében ez az adat 68%, ahogy ez prof. Paula Englandnek, a New York-i egyetem szocilógusának kutatásaiból kiderül.

     Az élet legintimebb történése a szexualitás, manapság mégis akarva-akaratlanul szembetaláljuk magunkat a testi érintkezés látványával. A könyvek, a filmek, a reklámok többsége mind azt sugallja, hogy az egyik legfőbb – könnyen elérhető – „élvezeti cikk” a nemi aktus. A valóság ezzel szemben az, hogy a nők többsége ritkán, vagy élete folyamán szinte soha sem talál örömet, felszabadulást a testi együttlétben! (vö. Patika Tükör folyóirat, 2004.XII.évf.11) Ennek pedig oka van! Hogyan is?

     McIlhaney és Bush hangsúlyozzák, hogy az emberi agy legmagasabb régióiból származó döntéshozó képesség, el tudna vezetni mindenkit a legörömtelibb szexualitás megéléséhez – hacsak nem csúszna be valami „programozási hiba”, még a kamasz évekből! És ez lehet egyetlen elhamarkodott, megfontolatlan 'esemény' következménye is, melynek esélyével valójában, sem a fiatalok, 3 - MÁR A NAGYI IS MEGMONDTA.JPGsem a szülők nincsenek tisztában! Bizony sajnálatos, hogy az erre a veszélyre időben figyelmeztető személy, könnyen megkaphatja a "maradi" jelzőt! (Ezzel együtt, ha a figyelmeztetettet megkérdezzük 15 év után, már nagy eséllyel igazat ad nekünk!) De hát mindenki a maga életének és boldogságának a "kovácsa"! Áldozat nélkül nem csak üdvösség nincs, de földi boldogság sem! 

A boldogító szex 8 feltétele: I. A kölcsönösség. II. A testi-lelki alkalmasság. III. A Házasság Szentségének oltalma. IV. Az egymás iránti felelősségtudat. V. A gyermekvállalás készsége. VI. Az egymásra figyelő türelem. VII. A méltó körülmények. VIII. A józan emberi ész. (UH 24)

(folyt. köv.)

boldogsag_image2.jpg

Szólj hozzá!

A Regnum Marianum Ifjúsági Mozgalom

regnum cimer.jpg     A "Regnum" mindmáig valódi fogalom, egyféle varázs, bűvölet, úgy a hajdani diákok, papok és hívek lelkében egyaránt. Egy fogalom, amely a mélyebb hitéletet, a bensőségesebb Mária-tiszteletet, vagyis az aktív katolicizmust jelentette és jelenti. Ezt fejezte ki és bizony ezt kell, hogy kifejezze ma is a Regnum kifejezése.
     Eredendően, úgy kezdődött mint egy mese. Volt egyszer, hol nem volt, valahol a nagyreményű huszadik század legeslegelején, amikor a "világbéke" sejtetően sivár volt és a liberalizmus madarai próbakörökben károgtak Magyarország felett, akkor a fővárosban két pap, Majláth Gusztáv és Kánter Károly elkezdték a mélyebb és bátrabb katolicizmus szárnyait bontogatni.
     Hogy hogy nem, az Úr 1899-ik évében a kongregációs mozgalom összehozott a Damjanich utcában kilenc papot, akik mind ifjúsági társaságokat vezettek. A mozgalmat már 1902-ben elismerte Róma, miután láthatóan és eredményesen a magyarországi cserkészmozgalom alapítói közé tartozott, és egyre meghatározóbban a katolikus fiatalok szellemi, valláserkölcsi és fizikai nevelésével foglalkozott. Nos, ebből fejlődött ki 1903-ban a Regnum Marianum Lelkiségi és Ifjúságpasztorációs Mozgalom, mely egyben egy fiatal papi nemzedék összetartó testületévé is vált.
     A Damjanich utcai Regnum-házban tizenkét kongregáció működött, a cserkészet, majd később a regnumi szeniorok gárdája. Hogyha csak ennyi lett volna a Regnum szerepe, már akkor is nagy és nemes hivatást töltött volna be. Ám ennél több is történt! Mégpedig olyan kezdeményezések, amelyek az egész ország ifjúságát kívánta bevonni a Regnum szellemiségébe. Mindazáltal mégsem egy széleskörű ifjúsági mozgalom kívánt lenni, hanem a minőségi nevelést célul kitűző Evangelizációs Mozgalom. Ez pedig köztudomású kell legyen, nem megy a bensőséges Mária-tisztelet nélkül! Ötletei, teóriái lehetnek az utókornak, de tartós sikereket nem érnek el, mert egy egészséges társadalom alapja, nem jólét vagy a tudás, hanem kizárólag a lelkiség (a többi hozzá adatik)!
A jelentkező fiatalok mindegyike, egyévi próbaidőt töltött egy atya vezetése alatt, és ha ez alkalmasnak találta őt, akkor kérhette a felvételét. A felvétel viszont a közösség titkos szavazásával történt: aki egy fekete golyót [is] kapott, nem lehetett tagja a háznak.
diadalmas-vilagnezet--4.JPG     A Regnum szelleme a Prohászka Ottokár-féle "Diadalmas világnézet", vagyis a vallásnak s a hit kérdéseinek átélt és gyakorolt valósága, és a katolikus világnézetnek az ifjúsággal oly módon való közlése, hogy az őket fölvillanyozza, lelkesítse.
     A mozgalom papjainak kötelességük volt a fenti szellemben tanítani, önmagukat e téren állandóan művelni és az ún. keddi házi gyűléseken pontosan és aktívan részt venni. Ennek a bensőséges (diadalmas) katolikus papi szemléltnek, a komoly eucharisztikus élet, a gyakori szentáldozás volt a megvalósítója. Ehhez természetesen nagy műveltség, önnevelés, szent odaadás és az ifjúsággal minél szorosabb együttélés volt szükséges. És ennek meg is voltak a gyümölcsei!
zaszlonk_1903_04_belso.jpg     Kezdeményezések, amelyek először mutatták be a Prohászka által megfestett diadalmas katolicizmust; kezdeményezések, amelyek hamar átlépték a Regnum szűkebb határait s az egész magyar katolicizmusnak közkincsévé váltak. És ennek folytán kelt szárnyra a legszebb és leghódítóbb ifjúsági irodalom, a Zászlónk, a tüneményes, felülmúlhatatlan magyar ifjúsági lap (1902). Ezt követte aztán a kisebb gyermekek lapja, a Kis Pajtás (1906) és még később a Nagyasszonyunk a leányifjúság számára. (Nyisztor Zoltán, "Ötven esztendő, Századunk magyar katolikus megújhodása" c. regénye és Svoy Lajos püspök visszaemlékezései nyomán)

     A Regnum Marianum mozgalmat ’51-ben betiltották. Az illegalitásban tovább működő katolikus szervezet tagjait, titkos összejövetelinek résztvevőit többször perbe fogták megverték, megkínozták és 5-10 évnyi szabadságvesztésre ítélték. A civileket és diákokat munkahelyről iskolákból elbocsátották és egy életre tönkre tették!regnumi atyak.JPG

Szólj hozzá!

Agyunk ennél jóval komplikáltabb!

neuron42.jpg     Az előzőkben hivatkozott kutatások másik korszakalkotó felfedezése az, hogy a szeretetért és a szexualitásért felelős agyi területek más és más helyen helyezkednek el. És ez egyben választ ad arra a régi kérdésre, hogy létezhet-e barátság szexualitás nélkül? Igen létezhet!
     Ez a kutatási eredmény egyben cáfolata azoknak a genderfeminista elméleteknek is, amelyek szerint nem létezik szexualitásmentes emberi kapcsolat. Ezen beteges elmélet azt is sugallja, hogy a szexuális kapcsolathoz nem szükségesek az érzelmek. Nyilvánvaló, hogy ilyen létezhet, ámde súlyos következményekkel! Aki ugyanis folyamatosan kizárja az érzelmeket a szexualitásából annak az agya egy idő után ehhez a normához alkalmazkodik és agyában szerkezeti változások lépnek fel. Ebbe a torzult normába aztán igen nehéz visszacsempészni az érzelmet, a gyengédséget és az intimitást − és bizony − ez a prostituáltak tragédiája! Eredendően mindegyik harmonikus családi életről álmodik, kertes házzal, csak éppen úgy gondolja, hogy „előbb megkeresi rá a pénzt”. Természetesen, súlyosan téved!
     A mentális környezet egyik legfontosabb eleme az egészséges elképzelés arról, hogy kik vagyunk szexuális értelemben. Ha ezek az elképzelések beszennyeződnek (pl. perverziók), akkor az énképünk egy kritikus része károsodik. És épp ezt eredményezi a pornográfia – azt sugallva –, hogy bárhol, bármikor, bárkivel, következmények nélkül folytatható szex, mert a lényeg a puszta kielégülés. (vö. http://www.everystudent.hu/a/mergezo.html) Hatalmas tévedés!
     Az agy bonyolult rendszere úgy van megszerkesztve, hogy a szexualitás örömet okozzon (dopamin), tehát legyen kedv újra és újra gyakorolni, ezáltal kötődés alakuljon ki a felek között (oxitocin, vasopressin), hogy összetartsanak, egymást és a születendő utódaikat szeressék, felnevelésüket biztosítsák. Az egymáshoz kötődés stabilizálása pedig úgy van kialakítva, hogy a legtöbb örömet, a legmélyebb intimitást és a legnagyobb gyönyört a tartós és monogám kapcsolatban érhesse el az ember. Ebből egyenesen következik, hogy a felek, nem nélkülözhetik a bensőséges hitet Istenben, Aki a Szeretet ősforrása!

(folyt. köv.)

szerelem st-jpg.jpg

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

060rozsafuzer_535_2.jpg

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgÚjdonság-e a régi?

     Csupán közvetve tartozik témánkhoz, de a nagy érdeklődés miatt megemlítem Boldog Taigi Anna Mária (†1837) híres jövendölését a háromnapos sötétségről. A hiteles fordítás ezzel kapcsolatban a következő: „Mély sötétség fogja elborítani az egész földet három napon és három éjszakán keresztül. Semmit sem lehet majd látni, a levegő járvánnyal lesz tele, amely főleg – de nem kizárólag – a vallás ellenségeit ragadja el. E sötétség alatt nem lehet majd mesterséges fénnyel sem világítani.

Csak a megszentelt gyertyákat lehet meggyújtani, hogy világosságot nyújtsanak. Aki kíváncsiságból nyit ajtót, hogy kinézzen, vagy elhagyja a házát, ott fog nyomban holtan összeesni. E három nap alatt az emberek maradjanak házaikban, imádkozzák a rózsafüzért és könyörögjenek Isten irgalmáért. E szörnyű esemény következtében a gonosz emberek, Isten és az ő Egyháza ellenségeinek akkora sokasága pusztul el az isteni büntetéstől, hogy a rengeteg holttest úgy hever majd Róma körül, mint ahogy a Tevere legutóbbi áradásakor kivetett halak tömege feküdt a partokon. Az Egyház valamennyi ellensége – az ismertek és titkosak – el fognak pusztulni az egész földön a mindent ellepő sötétségben, mindössze néhány kivétellel, akiket Isten rögtön utána magához fog téríteni. A levegőt a démonok jelenléte fogja megfertőzni, akik mindenféle gyűlöletes formákban jelennek majd meg... Megszámlálhatatlanul sok megtérés lesz... Oroszország, Anglia és Kína is az Egyházhoz fog térni.”

„Mert olyan szorongattatás napjai lesznek ezek, amilyen még nem volt mostanáig a világ kezdetétől, amit Isten teremtett, és nem is lesz többé. És ha az Úr nem rövidítené meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidíti azokat a napokat.” (Mk 13,19-21)

Hogy nyomatékot adjak az előzőknek közlöm, hogy B. Taigi Anna Marián kivűl, hányan és hányan foglalkoztak a „3 napos sötétség” kérdésével: Buffaloi Szent Gáspár †1837, Rosa Asdenti nővér †1847, Palma Maria d'Oria †1863, a Megfeszített Jézusról nev. Paui Maria nővér †1878, La Fraudais-i Marie Julie Jahenny †1947. (Connor, E.: Jövendölések a világ végéről, Ecclesia, 1994. 35-36. p.)

 (folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgMost akkor higgyünk a Szűzanya üzeneteinek, vagy sem?

Ha valakiben felmerül „akkor tán, ne higgyünk a Szűzanya üzeneteinek? Mert végtére is kihez szólnak?”

‒ Egy ilyen kérdésfeltevés igen sarkos! Én laikusként azt válaszolom, hogy

Először is teljesítsük az Evangélium hozzánk szóló üzenetét: „tartsatok bűnbánatot, higgyetek az Evangéliumban!” (Mk 1,15)

Másodszor: A magánkinyilatkoztatások közül, teljesítsük az Úr Jézus kérését és végezzük el az első-péntekeket, amiként kiválasztottja, Fausztína nővér naplójában leírt "üzeneteket", az Irgalmasság Órájának megtartásával, a Kilenceddel és az Irgalmas Rózsafüzér mondásával!

Harmadszor: teljesítsük a Szűzanya már jóváhagyott kéréseit, például a fatimait (öt első-szombat, engesztelés, rózsafüzér, a magunk és szeretteink felajánlása)!

Negyedszer: hordjuk a Kármelita Skapulárét, a Csodásérmet, imádkozzuk naponta a rózsafüzért, melyben kérjük a Szeretetláng kegyelmi hatásának mielőbbi kiáradását az egész emberiségre!

És csak ezt követően nézzünk utána a jóváhagyatlan régebbi, vagy újabb üzeneteknek!

‒ És melyik az a jóváhagyatlan régi jelenés és üzenet, melyet követnünk lehetne?

Nos, miután még a jóváhagyottakat sem kötelező elhinne, a Garabandál-i üzenetet (1961-65) meg pláne nem! De viszont ez elgondolkodásra felettébb méltó! Sőt hozzáfűzöm, hogy a garabandáli prófécia annyira mély és aktuális, hogy a hamis üzenetközlők szinte mind ebből hazudják az "igazat"!

Mindazáltal, valamely jelenés valódiságát, soha ne a csodák igazolják számunkra! Mert "a mai keresztény már elfeledte az ima erejét, vagyis ha bárhol összegyűlik ezer ember imádkozni, ott a csodák is megtörténhetnek! Következtetésképpen, lehet hogy ott nem volt semmiféle jelenés, az üzenetek meg kitalálások, ámde a megtérések és gyógyulások mégis igazak!" (P. Kondor Lajos SVD mondása)!

Ha a fenti sorok el nem gondolkoztatják a kedves „kérdésfeltevőket”, akkor jobb ha nem az üzenetekre tekintgetnek, hanem csakis az Evangéliumra, mert ezáltal soha tévedésbe nem eshetnek!

Ne aggodalmaskodjunk tehát, mert Jézus mondja: „A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16,33) Maga a Szent Szűz is azt ígéri, hogy végül Szeplőtelen Szíve győzelmeskedik!

Az viszont nem lehet közömbös számunkra ‒ akik folytonos szorongattatásban élünk ‒, hogy mikor következik be az Egyház megjövendölt végső diadala, merthogy személyesen rajtunk is múlik!

NE APRÓZZUK EL MAGUNKAT MINDENFÉLE ÚJABB ÜZENETEK MELLETT!

Jegyezzük meg, a hozzáállásunktól lelkek örök sorsa függhet! Ennél pedig nincs és nem is lehet fontosabb "üzenet" a számunkra!

 (folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

058szentjozsef_530_3.jpg

Szólj hozzá!

A kölcsönös "ökumené" jegyében tett protestáns gesztus?

„Kárhozatos bálványimádás”?

Írva vagyon: "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg őbenne" (Jn 6,56)

     „A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklusának 10. ülésén szavaztak a 450 évvel ezelőtti Heidelbergi Káté 80. paragrafusáról, mely szerint a katolikusok miséje, az Eucharisztia tisztelete és annak vétele „kárhozatos bálványimádás.” A jelenlevő 74 személy 57:17 arányban a „kárhozatos bálványimádás” mellett szavazott.
     Nem mehetünk el emellett a szavazás mellett szó nélkül, mert akkor ökumenikus törekvésünk „tapintatból”(?) hazugságba torkollana. Az Igazság iránti tiszteletem és a katolikus és református testvéreim iránti szeretetem késztet arra, hogy a következő megjegyzéseket fűzzem a történtekhez.
     Köszönjük annak a 17 református testvérnek, hogy nem tekinti a mi Szentmisénket, amely kétezer év óta annyi szentet nevelt, kárhozatos bálványimádásnak!
     Természetesen itt nemcsak rólunk, katolikusokról van szó, hanem az egész keleti kereszténységről és a Kálvin előtti másfél ezer év hitéről is.
A Katolikus és Ortodox Egyházban az a tény, hogy Jézus valóságosan jelen van-e a Szentségben vagy nincs, soha nem volt, ma sem az, és soha nem lehet megszavazás tárgya. Minden erőmmel és testvéri szeretettel próbálom megérteni katolikus hitem világosságában a Heidelbergi Káté ezen kitételét és az 57 mai szavazó testvérem állásfoglalását!
     Azon túl, hogy heves viták és ellenséges érzelmek korában fogalmazódott meg, mégis mint katolikus hívő hogyan tudnám megérteni ezt a megfogalmazást éppen katolikus hitemben?
Talán a következőképpen.
     Kálvin nem volt felszentelt pap, tehát nem konszekrálhatta a kenyeret és a bort. Ő és követői nagyon is katolikus módon gondolkoztak, amikor a maguk Úrvacsorájára vonatkozóan tagadták az átváltoztatást (a valóságos jelenlétet).
A Katolikus Egyházban is előfordulhatna ilyen tagadás, amely pontosan a hit lényegéből fakadna. Ha mondjuk pár férfi és nő katolikusként, fölszentelt pap hiányában, összejönne és elvégezné a mise szertartását, kimondaná a kenyér és a bor felett az alapítás igéit és „megáldozna”. Miséjüket nem tartaná a katolikusok közössége „érvényes” misének, hanem kárhozatos bálványimádásnak, ha ugyanakkor térdet hajtanának előtte.
      Kálvin és követői akkor gondolkodnának katolikus- és ortodox-ellenesen, ha saját Úrvacsorájukra vonatkozóan vallanák az átlényegülést, és imádással borulnának le a kenyér és bor előtt.
Azt azonban újra át kell gondolniuk, hogy joguk van-e a katolikus és ortodox misét „kárhozatos bálványimádás”-nak nevezni, hiszen a katolikus és ortodox hívő úgy tudja, hogy a feltámadt Krisztus valóságosan jelen van a konszekráció után a kenyérben és borban, úgy, ahogy zárt ajtók mellett jelen volt a tanítványoknak éppen az Utolsó Vacsora termében. Tehát a feltámadott testnek nem akadály a zárt ajtó, sem a kenyér és a bor állaga.
Ha ezt mi így tudjuk, akkor le kell borulnunk előtte, mint Szent Tamás apostol tette, és megvallani: „Én Uram, én Istenem” (Jn 20,28). Ha egy református testvér úgy tudná, hogy tőle egy méterre valóságosan ott áll a föltámadt Úr, bár láthatatlanul, bizony ő is leborulna előtte.
     Erre mondhatná valaki, hogy ez szubjektíve rendben van, de objektíve hogy áll a dolog? Ez azok részére, akik a kétezer éves folyamatos hiten kívül vannak, tudományos kutatás kérdése.
     Akik a Kálvin által alapított közösségben lettek megkeresztelve, kutassák szorgalmasan a Kálvin előtti másfél ezer év hitét, hiszen ők sem csupán ötszáz éves kereszténység tagjai, hanem a kétezer éves kereszténységé.
Ebben a kutatásban segíthet (mert az Eucharisztia egyháztani kérdésekkel van kapcsolatban) Boldog John Henry Newman bíboros Apologia pro vita sua c. műve (magyarul: Európa Könyvkiadó, Bp. 2002).
     Ugyanakkor egy katolikus hívő nem nézheti le a református testvérek Úrvacsoráját. Nekik ez marad a Szentmiséből. Ez vonatkozás az Úr Utolsó Vacsorájához, ahol áldozatként ajánlotta fel életét értünk, bűnösökért és adta magát eledelül.
Egy református testvér, ha Úrvacsorát vesz, bizonyára kegyelemben részesül, mert neki ez maradt meg – ismétlem – a Szentmiséből. A mi hitünk szerint nem áldozik, nem veszi az Úr testét és vérét, de hitében mégis kapcsolatba lép az Úrral, aki (hozzá) hozzánk akar jönni, és bennünk lakni (ld. Jn 14,23).
     Ha soraim bárkiben, reformátusban vagy katolikusban gyűlöletet keltenek, tudja meg, hogy nem értette meg, amit írtam. Nem végeláthatatlan indulatoktól parázsló vitát nyitottam, hanem szeretetben, ahogy tőlem tellett, szóltam.  (Fr. Barsi Balázs)  Forrás  http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1847

Most akkor mi van? A "nagy reformátorok" képtelenek egy csipetnyit is megreformálni a 450 éves, "nyakas" állításukat, mondjuk csak azért, hogy "ne sértsük a pápistákat" – amellett –, hogy lépést tettek volna az "ökumené" és az Igazság felé? Bizony, nem lett volna csekély gesztus Krisztus iránt sem, ámde nem tették meg!

zsinat_cimer.jpg

 

Szólj hozzá!

Egyáltalán megéri?

Memoryz.jpg     „Sokan a szexuális kapcsolattól érzelmi biztonságot remélnek, de csak látszatot kapnak. Bensőséges kapcsolatra vágynak, miközben kizárják magukat a valódi intimitásból.” (UH 140) Az a fiatal, aki belemerül egy futó kapcsolatba, ami persze szakítással végződik, majd egy következőbe is, amelynek szintén szakítás a vége − és így tovább −, óriási kárt tesz magának a bizalom és kötődés kiépülésére szolgáló agyi mechanizmusában. A „futó kapcsolat” lesz agya számára az „alapnorma”, amit aztán nagyon nehéz megváltoztatni, és ennek tényszerűségét statisztikai eredmények is alátámasztják!
image00137.jpg     Az amerikai Center for Disease Control and Prevention felmérése szerint azon lányok, akik 16 éves koruk előtt szerzik az első szexuális tapasztalatukat, közel 60%-ának hat vagy több szexuális partnerük lesz az életük során. Viszont azok, KASZÁLT VIRÁG 2.jpgakik 20 éves koruk után szerezték az első szexuális tapasztalatukat, csak 15,2%-a éri el a fenti adatot, sőt 52,2%-uknak mindössze egyetlen szexuális partnere lesz az életében. A szexuális hűség a hosszú, boldog párkapcsolat egyik titka! Márpedig két tipikus válóok van, az alkoholizmus és a hűtlenség. Aki tehát hűségen alapuló monogám házasságban szeretné leélni az életét, az jól teszi, ha minél később kezdi el szexuális aktivitását! „Az elhamarkodott testi kapcsolat: kaszált virág.” (UH 611)
     De van-e olyan 16 éves, aki ezt így fel tudja mérni és a jövőjére is helytálló racionális döntést tudna hozni? Nos, aligha! És ezt az imént idézett kutatók meg is tudják indokolni. A legújabb képalkotó eljárások általi fontos felfedezés például az, hogy az agynak az a régiója amelyik az érett, a következményeket is figyelembe vevő racionális döntésekért felelős, teljes érettségét és fizikai fejlettségét csak valamikor az ember 20-as éveinek közepén éri el. Ezért bizony egy kamasz számára fizikai lehetetlenség, hogy teljesen érett és felnőtt döntést hozzon meg (jóllehet, önmaga azt hiszi). Tehát a szülőknek nem szabad támasz és intő tanácsok nélkül magára hagyni gyermeküket!!! A helyes szülői hozzáállásban felnövő fiatalok, kimutathatóan később lesznek szexuálisan aktívak. Mellesleg, a tisztaság- és önfegyelem "megszenvedése", csupán töredéke a csalódások és következmények személyiség- és életminőséget romboló, múlhatatlan fájdalmainak! Ennek ismeretét pedig tanítani kéne!

T A N Í T A N I ! ! !

(folyt. köv.)megbanva final.jpg

Szólj hozzá!

057vegul_530_4.jpg

Szólj hozzá!

Egyoldalú ökumenizmus

(Részlet egy püspöki /ML/ interjúból)

      Két vagy három évvel ezelőtt készítettek egy ökumenikus Bibliát, amelyet számos püspök elfogadott. Azt nem tudom, hogy a Vatikán hivatalosan helyeselte-e ezt, de mindenesetre nyomatékosan nem ellenezte, hiszen sok egyházmegyében használják már. Például, két héttel ezelőtt Svájcban a Fribourg-i püspök protestáns lelkészekkel ezt az ökumenikus Bibliát magyaráztatta a katolikus iskolák összes gyermekének. Ezeket az órákat közösen tartották a katolikus és protestáns gyermekeknek. Vajon, mi köze lehet ennek az ökumenikus Bibliának már Isten igéjéhez? Mivel a szót: Isten, nem szabad megváltoztatni (márpedig ezt tették), s ez még csak nagyobb zavarokhoz vezet. Vagy például a Houston/Texas-i érsek mindaddig megtiltja a gyermekek bérmálását, amíg azok szüleikkel együtt részt nem vettek egy 15 napos kurzuson, amit a helybéli rabbi és egy protestáns lelkész vezet. (!) Ha a szülők megtagadják, hogy gyermekeiket ilyen oktatásra vigyék, nem szabad a gyermekeket megbérmálni! Ehhez ugyanis fel kell mutatniuk a bizonyítványt, amit a rabbi és a protestáns lelkész állít ki! Ilyenek ezek az abszurditások, amelyekbe a liberális országutakon beleütközik a Katolikus Egyház! És nem csak ilyenekkel: most már a buddhistáknak és muszlimoknak is elébe kell mennünk. Bár legutóbb sok püspök zavarba jött, mikor a pápa küldöttével a muzulmánok megalázó módon viselkedtek.

    Erre nem tudok minden részletre pontosan emlékezni, de Tripoliban, Líbia fővárosában történt, hogy a pápa képviselője a muszlimokkal akart együtt imádkozni. Ők azonban megtagadták ezt és elmentek a maguk módján imádkozni. Egyszerűen faképnél hagyták a pápa képviselőjét, aki nem tudta, hogy mit is csináljon. Ez világosan illusztrálja a liberális katolikusok naivitását, akik azt gondolják, hogy elegendő egyszerűen beszédbe elegyedni a más vallásoknak! (Ez azonban nem kölcsönös, sőt) a szorosabb kapcsolat utáni vágy puszta ténye a muszlimok megvetését vívja ki felénk. Jól ismert tény az is, hogy a muszlimok soha semmit nem akarnak és nem fognak a vallásukban megváltoztatni, ez minden kétségen felül áll. Ha a katolikusok a saját vallásukat az övékével akarják összeegyeztetni, ez a kísérlet csak tanácstalansághoz és megvetéshez vezet. A muszlimok arra fognak gondolni, hogy az iszlámot akarjuk ezzel rossz hírbe keverni és azt is, hogy mi, katolikusok nem szeretjük a saját vallásunkat. Sokkal jobban tisztelik azokat, akik azt mondják: „Én katolikus vagyok, és nem tudok Önökkel együtt imádkozni, mert nem ugyanaz a hitünk.” Egy ilyen embert sokkal többre becsülnek a muzulmánok, mint egy olyant, aki azt állítja, hogy minden vallás egyforma, alapjában véve mindenki ugyanabban hisz. Az ilyen emberről azt gondolják, hogy sértegetni akarja őket.
      Az iszlám elismeri Jézust, mint prófétát és nagy tiszteletet tanúsít Máriával szemben, és ezért közelebb áll a vallásunkhoz, mint például a judaizmus, amely sokkal távolabb áll a miénktől. Az iszlám a 7. században alakult ki és akkoriban bizonyos fokig sokat tanult, átvett a keresztény tanításból. Másfelől a judaizmus egy olyan felfogás utódja, amelyik a Mi Urunkat keresztre feszítette és e vallás követői – akik nem ismerik el Krisztust, vagyis nem konvertáltak –, továbbra is Jézus radikális ellenségei. Ők semmilyen formában nem ismerik el a Mi Urunkat. Még ebben a kérdésben is a katolikus hit alapja és léte ellen vannak. Ezért lehetetlen, hogy mindkettőnknek igazunk legyen, mert Jézus Krisztus vagy Isten Fia vagy nem. Ez olyan kérdés, amelyben a legkisebb kompromisszum is elképzelhetetlen anélkül, hogy ne a katolikus hit alapjait zúznánk szét. De ez nemcsak azokra a vallásokra vonatkozik, akik Jézus Krisztus, mint Isten Fiának istenségét direkt tagadják, hanem azokra is, akik nem ismerik el Őt Isten Fiának. Az iszlámnak például Istenről is teljesen más képe van, mint nekünk. Az ő elképzelésük nagyon is materialisztikus. Lehetetlen azt állítani, hogy az ő istenük ugyanaz, mint a mi Istenünk. De a többi vallásnak is egészen más elképzelései vannak. A mi katolikus hitünk az egyetlen igaz hit. Nem állíthatja magáról valaki többé, hogy katolikus, ha ebben nem hisz abszolút mértékben. A mi hitünk az, amelyik ebben a világban semmilyen kompromisszumba nem egyezhetik bele. Forrás

2004. május 5-én nemzetközi botrány Fatimában: egy hindu szekta a Jelenési Kápolnában mutathatott be rituális áldozatot. Vendéglátóik a szentély rektora Guerra, valamint Leiria-Fatima püspöke, D. Serafim de Sousa Ferreira e Silva volt. A Szentszék tiltakozott. Első kérdés, mit nevezünk megszentségtelenítésnek? Második kérdés, lehetséges lenne-e ez fordítva, hogy az ő nevezetes szentélyükben Szentmisét celebráljunk? Híranyag

Forrás

botrány cr77pg02a.jpgbotrány cr77pg02b_1.jpgBotrány Fatima-09_1.jpgbotrány HindFtm08.jpg

Szólj hozzá!

Nem érdemes korán kezdeni, sőt nagyon veszélyes!

(A következőkben, több helyütt merítettem a „KÉPMÁS” c. folyóirat 2014/III. számának „Szex és agy” c. cikkéből, valamint – már az előzőkben is – a szerkesztő „ÚTRAVALÓ HÚZÓ” c. kiadványából.)

     Tipikus mai vélemény, hogy az a jó, ha valaki fiatalon kiéli magát, mert nyugodtabban él majd a házasságában. Nos, a valóság pont az ellenkezőjét igazolja! A felnőtt korának boldogságát teszi kockára az, aki fel ül annak a materialista propagandának, miszerint a szexuális vágyak fizikai kielégítése is épp oly természetes, mint az éhség vagy a szomjúság csillapítása. Mint alább bővebben kifejtem, tehát lényegesen többről van szó!
     A szexualitás bár Isten ajándéka, de a házasság szentségén kívül élni vele, kisiklathatja az életet! – De miért is? – Mert az első „villámfotó” maradandó képe lesz az imázs-meghatározó! – Hogyan is? –
Joe McIlhaney.jpgFreda_McKissic Bush-President-CEO_2012.jpg     A legújabb agykutatási eredmények összefüggést mutatnak a korán elkezdett szexuális élet, és a tartós elköteleződésre való hajlam (képesség) közt. Joe S. McIlhaney Jr. és Freda McKissic Bush szülész-nőgyógyász kutatóorvosok, a „Új tudományos eredmények arról, milyen hatással van az alkalmi szex a gyerekeinkre” c. könyvükben pl. arról számolnak be, hogy minél fiatalabb korban kezdi el valaki a szexuális életét elkötelezettség nélkül, annál inkább csökken a képessége a későbbi végleges elkötelezettségre, a hűségre.

     Törvényszerűség, hogy az ideálist örökkévalónak tartjuk, ezért a hűség az igaz szerelem szükségszerű velejárója! Sőt, a ragaszkodás több mint a hűség! A hűség ugyanis önmagában csak morális tényező. A ragaszkodás ezzel szemben érzelem is, mely igényeli a másik társaságát! Ezt fejezi ki a „soha el nem hagylak” esküje.
2 - AZZAL KEZDTE, HOGY SZÉP VAGYOK.JPG     Különösen „észnél kell lenniük” a romantikus alkatúaknak! Annak eldöntését, hogy a vonzalmat; szeretet, szerelem, szimpátia vagy csak az ösztön motiválja, ajánlatos imában tisztázni! Mert, nehogy a partner csak divatos „pótléka” legyen az igaziról való elképzelésnek, miközben csupán a vágyott szituáció "próbája” zajlik le!

     Egy kutatás szerint az egyéjszakás kaland után a lányok fele érezte úgy, hogy a fiú csak "használta" őket. Nem érezték úgy, hogy a kedveskedés, udvarlás kifejezetten az ő személyüknek szólt volna. Emellett attól is szorongtak, hogy csorba esik a hírnevükön, ha a kapcsolatra fény derül. Ezzel szemben a férfiak körében inkább kifejezetten dicsekedni szokás azzal, hogy megint volt egy egyéjszakás kalandjuk. (Forrás  nyomán) Ám a lényeg az, hogy: „minden 'szerelemnek' vélt kapcsolat – még az elfeledett is – nyomot hagy az ember lelkén. Valamennyi emelhet, de ronthat is lelkületen!” (UH 41) Sajnos általában, fiatal lányok esnek abba a hibába, hogy azt hiszik, az alkalmi partnerük is azt érzi, amit ők. Sajnos, kiábrándító csalódások árán tanulják meg, hogy ez nem így van! „A 'nem véglegessel' elhált első szexus az agyban és a tudatalattiban, maradandó negatív kódot indukál. Ez dezinformálja az agyat, az önbizalmat, a személyiséget és kihatással lehet a majdani házaséletre is!” (UH 341)

(folyt. köv.)brains.png

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgMég mire vártok?

     Furcsának tűnik, de az ateista Nietzschét kell idéznem ‒ más célzatú ‒, de lényegileg igaz következtetésében: ,,Idő kell a fénysugárnak és a villámnak, a csillagok fényének s a tetteknek is, hogy lássák és hallják őket.” Tehát, sajnos idő kellett, hogy az emberiség megértse a Mária-jelenések célját és komolyan vételének szükségét. De az túlzás, hogy száz év kellett ahhoz, hogy megértsük a fatimai üzenet ijesztő valódiságát, mélységét és jelentőségét.

Egy angol történész szerint a 20. század ‒ melyet „rövid századnak” nevez ‒, 1914-ben az első világháborúval kezdődött, és 1989-ben a berlini fal leomlásával ért véget! Nos a fatimai üzenet épp ezt az időszakot fogja át!

És ezt követően hiába ismétlődtek a figyelmeztető Mária-üzenetek (Beauring; Banneux; Amszterdam /kiv. alatt/; Tre Fontane; Szirakuza; Szeretetláng; Zeitoun; Akita /kiv. alatt/; Medjugorje /kiv. alatt/; Kibeho), ezek felhívásai, még részleteiben sem jelentek meg az evangelizációban! (Pedig ez lett volna a céljuk!)

Ennek tudható be, hogy a 20. század két nagy konfliktusa, mely szinte összegezte az Istenanya kérései figyelmen kívül hagyásának minden következményét: a pusztulást, a borzalmakat és szenvedést! És mindez teljesen felkészületlenül (az imára és engesztelésre való egyházi felszólítások nélkül) érte az egyszerű embereket! És a gonosz igazi sikere, hogy sokan káromolták Istent, hogy "miért engedte meg mindezt".  Pedig  Ő előre figyelmeztetett Édesanyja által a bűnök következményeire, melyet persze (az illetékesek) nem vettek komolyan és nem hirdettek ki!

S lám, hiába volt a horrorisztikus pusztulás, az egyetemes megtérés mégsem következett be!

Vajon mi kell még, hogy az emberiség magába szálljon? Mert, ha nem tartunk bűnbánatot és nem kérjük Isten irgalmát, akkor a 21. században már csak rosszabb következhet, melyben már Szodoma és Gomorra erkölcsi romlottsága és a büntetése pusztán "diákcsíny"!

P. Gobbi Kék Könyvében világosan érzékelteti a gyermekeit végsőkig menteni akaró mennyei Édesanya szerepét. Összegyűjti pap fiait és övéit, hogy lelkileg előkészítse őket egy olyan harcra, aminek súlyossága és jelentősége a jelzések szerint példátlan a történelemben. „Nem kell, hogy sokan legyetek, de szentekké kell lennetek.” (1973. 10. 13.) A küzdelem igen nehéz lesz!

„Kimondhatatlanul nagy megpróbáltatások ideje van készülőben, hogyha az emberek tudnák, talán megtérnének.'' (1973. 12. 01.) Az Istenanya 1974. 05. 20-án az emberiség várható helyzetéről még szomorúbb képet fest: „Oly súlyos idők közelednek, hogy el sem tudjátok képzelni. Azért szeretnélek most felkészíteni benneteket, hogy a kellő időre mindig készen legyetek.”

A Szeretetláng üzenetéből: „...a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt.” (II/93-94) 

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

512sok_szent_545.jpg

Szólj hozzá!

A valláserkölcs igazságát, igazolja a tudomány?

     De miért és mitől bűn a szentségi házasságon kívüli szexuális aktus (vagy az ezt provokáló cselekmény)?

biblia186409.jpg1) Azért, mert Isten már a Tízparancsolatban óvott ettől! „Majd összetöröm parázna szívüket, amellyel elpártoltak tőlem és (...) házasságot törve bálványaikra tapadtak. Saját magukat utálják majd meg azért a gonoszságért, amit szégyenletes tetteikkel véghezvittek.” (Ez 6,9)

2) Azért, mert az Evangélium is súlyos bűnként nevezi meg, miszerint a paráznák osztályrésze a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz! (Jel 21,8) „Ne ejtsétek tévedésbe önmagatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak (...) nem részesülnek Isten országában”. (1Kor 6,9-10) „Értsétek már meg és jegyezzétek meg magatoknak, hogy semmiféle paráznának vagy tisztátalannak, kapzsinak, vagy bálványimádónak nincs öröksége Isten országában.” (Ef 5,5) „Tartóztassátok meg magatokat a paráznaságtól; hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent”. (1Tessz 4,3-5) „Tisztességes legyen a házasság mindenben, és szeplőtlen a házaságy; mert a paráznákat és a házasságtörőket megítéli Isten.” (Zsid 13,4)

sexevill5.jpg3) Azért, mert a szexualitás kerete és méltósága fentiekből következően, erkölcsi kritérium is − annál inkább −, mert az erkölcsi tartás a társadalmak összetartó ereje! „Ha egy nép egységes tartását meg akarod törni, lazíttasd fel erkölcseit!” (UH 425) „A közerkölcs; a társadalom lelkülete.” (UH 705) „Minden nemzet alapköve a tiszta erkölcs!” (UH 449)

4) Azért, mert súlyosan rombolhatja az emberi méltóságot és az üdvösség esélyét! „Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok és ne teljesítsétek a test kívánságait! Mert a test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek (...). A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, (...), részegeskedés, tobzódás és hasonlók. (...) akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát.” (Gal 5,16-21)

5) Azért, mert mondva van: 'övön alul' szent a hely, mert a teremtés részese lehet! „A test nem a paráznaságért van, hanem az Úrért...” (1Kor 6,13)

6) Azért, mert a paráznaság bűne kétszeresen is megkötözi a lelket és az élet menetét! „Nem tudjátok, hogy aki paráznával egyesül, egy testté lesz vele? /a megszállottságban is!/ (…) Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! (...) Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi?” (1Kor 6,16-19) „Ha a szexualitás elszakad az emberi-, erkölcsi értékrendtől, s főleg ha ennek testi megnyilvánulása a nemi aktus kiszakad az emberi erotika teljességéből, – egyszerre a rossz soha nem sejtett mélységei nyílnak meg ott –, ahol azelőtt minden gyengédnek s bájosnak látszott!” (UH 354)

7) Azért, mert már tudományosan is igazolt tény, hogy úgy a korán kezdett szexuális élet – miként az ismétlődő alkalmi kapcsolatok –, rendkívül káros agyi reakció-sémákat váltanak ki, melyek nem csak a jövőbeni tartós kapcsolat képességét akadályozzák, hanem az aktus örömét is! Erre vezethetők vissza a (másik számára) később "érthetetlen" reakciók, averziók, perverziók és fásultságok.

     A fenti intelmekre senki ne vágja rá, hogy ez megvalósíthatatlan, mert az isteni elvek be nem tartásának következményei még inkább elviselhetetlenek! "A helytelen vágyak feletti önuralom szenvedése, csupán töredéke az esetleges következmények kínjának!" (UH 897)

     A következőkben, ezzel a kérdéssel szeretnénk bővebben foglalkozni – na nem az egyes rögzült sémák boncolgatásával –, hanem az agyi reakciók megtéveszthetőségével!

 horizontal-gallery.jpg

Szólj hozzá!

(Részlet a "Fatimáról beszél Lucia nővér" c. könyvből. IV. kiadás 2006. 190-192. oldal)

     Ez a Függelék nem Lúcia írása, hanem gyóntatójától, P. José Bernardo Gonçalves S.J.-től származik. Hitelessége minden kétségen felül áll, mert Lúcia leveléből írta ki szóról-szóra a lenti szöveget. 

     A látomás 1929. június 13-án történt Tuyban (Spanyolország). Lúcia leírása a Szentháromság látomásával kezdődik. Ezután a Szűzanya jelenése következik Szeplőtelen Szívével, ahogy ezt az 1917 júniusi és júliusi leírásból már ismerjük. Az akkori ígéret most valóra vált. Lúcia nővér Tuyban hallotta a Szűzanya kérését: elérkezett a pillanat, hogy a Szentatya ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívének a meghatározott körülmények között.

     A kért felajánlás azonban csak 1984. március 25-én történt meg. Erre az alkalomra II. János Pál pápa meghívta a világ valamennyi püspökét és a felajánlást Rómában a Szent Péter téren végezte el a fatimai Szűzanya kegyszobra előtt. Erre következett Oroszország megtérése az ateizmusból és a vallásszabadság visszaállítása. Mivel ez a felajánlás elég későn valósult meg, a szöveg utolsó sorai a szörnyű következményekről tájékoztatnak bennünket. (...) 

Spanyolország, Tuy 1929. június 13

     Engedélyt kértem és kaptam főnöknőmtől és gyóntatómtól, hogy minden csütörtökről péntekre virradó éjjel 11 órától éjfélig szentórát tartsak. Egyik éjjel egyedül voltam. A kápolna közepén a rácshoz térdeltem, hogy az angyal imáját elimádkozzam. Mivel fáradtnak éreztem magam, fölkeltem és tovább imádkoztam kitárt karral. Csak az örökmécs égett. Hirtelen természetfölötti fény világította be az egész kápolnát, és az oltáron megjelent egy fényből való kereszt, amely a mennyezetig ért. Jól kivehetően lehetett látni a kereszt felső részén egy ember arcát és felsőtestét, mellén egy galambot, szintén fényből, és keresztre szegezve egy másik ember testét. Kissé a dereka alatt, a levegőben lebegve egy kehely látszott és egy nagy ostya, amelyre a Megfeszített arcáról és mellsebéből néhány csepp vér hullott. Az ostyáról legördülve aztán ezek a cseppek a kehelybe estek. A kereszt jobb szára alatt állt a Szűzanya. A fatimai Szűzanya volt ez Szeplőtelen Szívével, balkezében nem tőr és rózsa volt, hanem töviskoszorú és lángok... A kereszt bal szára alatt néhány nagybetű képződött, amelyek az oltár felé haladtak, mintha kristálytiszta vízből lettek volna. A betűk e szavakat alkották: «Kegyelem és irgalom». Megértettem, hogy a Szentháromság titkát szemlélhettem, és megvilágosításokat kaptam erről a titokról, de ezeket nem szabad nyilvánosságra hoznom.

Ezután így szólt a Szűzanya:

– Elérkezett a pillanat, amelyben Isten fölszólítja a Szentatyát, hogy a világ valamennyi püspökével együtt ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívemnek. Megígéri, hogy ezáltal megmenti. Oly sok lélek kárhozik el Isten igazságossága folytán azon bűnök miatt, amelyeket ellenem elkövetnek. Jövök, hogy engesztelést kérjek: áldozd fel magad erre a szándékra és imádkozzál!

     Beszámoltam erről gyóntatómnak. Megbízott, hogy írjam le, mit kíván a Szűzanya. Később, egy benső közlés útján, a Szűzanya panaszkodva mondta:

– Nem akartak kérésemre hallgatni! ... Amint Franciaország királya, meg fogják ezt bánni és majd teljesítik a kérést, de akkor már későn lesz. Oroszország akkorra már elterjeszti tévtanait a világon, háborúkat és egyházüldözést idéz elő, a Szentatya sokat fog szenvedni.

    (Lábjegyzet:) Szent Margit Mária 1689-ben, vagyis halála előtt egy évvel, többször is megkísérelte, hogy eljuttassa a napkirályhoz, XIV. Lajoshoz, Jézus Szent Szívének üzenetét, amely a következő négy kérést tartalmazta: a királyi zászlókat díszíttesse fel Jézus Szentséges Szívének képével; építtessen egy templomot tiszteletére, hogy ott az udvar hódolatát fogadhassa; a király ajánlja fel saját magát a Szentséges Szívnek és használja fel tekintélyét arra, hogy a Szentszéknél kieszközölje a misét Jézus Szíve tiszteletére. Sikertelen volt minden igyekezete, és úgy látszik, hogy az üzenet el sem jutott a királyhoz. Néhány évvel később a királyi család, a körülményeknek megfelelően, teljesíteni kezdte a kéréseket. XVI. Lajos 1792-ben előkészítette ugyan a felajánlást Jézus Szívének, de már csak a Templom-börtönben tudta megvalósítani. Azt is megígérte, hogy kiszabadulása után teljesíti a többi kérést is, amelyeket Szent Margit közvetített számára. Ez azonban túl későn volt az isteni Gondviselés számára: XVI. Lajost 1793. január 21-én kivégezték.

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgAz idők jelei

     Értsük meg! A jövendő dolgok előre megmondásának mozzanata teljesen másodlagos, mert a lényeg az lenne, ha (az üzenet) az egyetlen Kinyilatkoztatásra hívná fel a figyelmet, (melyben persze a jövendő is benne van)!

Aki különféle „tanokra” hivatkozik, ahelyett, hogy az Evangéliumot, vagy az Egyház tanítását idézné, az hazudik! Egy-egy hiteles üzenet, az „prófétai szó: figyelmeztetés vagy vigasztalás, vagy mindkettő egyszerre! E tekintetben összekapcsolhatjuk a prófécia karizmáját az 'idők jeleivel', melyre a II. Vatikáni Zsinat világított rá: 'A föld és az ég jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok fölismerni?' (Lk 12,56) (...) Az idők jeleit a hit fényében értelmezni azt jelenti, hogy fölismerjük az adott időben Krisztus jelenlétét. Az Egyház által elismert magánkinyilatkoztatásokban ‒ tehát Fatimában is ‒ erről van szó: segítséget adni az idők jeleinek megértéséhez, s a hitben a megfelelő válasz megtalálásához. (FBLN 222)

XVI. Benedek pápa 2010. május 13-i fatimai látogatása során így nyilatkozott: Tévedne az, aki azt hinné, hogy a III. Fatimai Titok történései már beteljesedtek.

Tény, hogy a világ sorsával kapcsolatos proféciák egybehangzóan súlyos próbatételeket jövendölnek! A Szentírás egyes helyei is arra utalnak, hogy a sátán az utolsó időkben igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (1Tim 4,1; 2Tessz 2,3-4) és teljes hatalmával fog a lelkekben pusztítani. És bizony ezt tapasztalhatjuk napjainkban, amit persze már jó száz (vagy akár 500) éve lépcsőzetesen épít a sátán, melyhez már felhasználja a technika minden eszközét, de legfőképp az emberi hiszékenységet!

Néha az Üdvözítő személyesen nyilatkoztat ki valamit, példa erre Szentséges Szívének kinyilatkoztatása Alacoque Szent Margit révén, amiként az Isteni Irgalmasság üzenete is Szent Fausztina által. Természetesen a leggyakoribb, hogy Szent Anyját ‒ a Boldogságos Szüzet ‒ küldi a figyelmeztetésünkre. De az viszont kifejezetten ritkaság az Egyház történetében, hogy angyal jelenik meg a figyelmeztetésünkre ‒ ahogyan például Fatima esetében is ‒, előkészítve a Szent Szűz érkezését. Úgyhogy angyali szózatokat hirdetni, eleve gyanús lehet ‒ pláne anélkül ‒, hogy azt az egyházi hatóság kivizsgálta volna!

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

francoise-romaine_260_1.jpg

Római Szent Franciska özvegy és szerzetesnő
Ünnepe: március 9

forrás: Hankovszky Miklós

Előkelő római családban született 1384-ben. Már gyermekkorát is elmélyült vallásosság jellemezte. Szülei akaratából férjhez ment: Lorenzo de Ponziani felesége lett. Áhítat-gyakorlatait és a felebaráti szeretet cselekedeteit 40 évi házassága alatt sem hanyagolta el. A keresztény feleségek és édesanyák példaképe – 6 gyermeke volt. Fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről, sőt, amikor már anyagi tehetsége nem volt, még koldulni is elment a szegények részére. Megalapította az Obláták társulatát, akik Szent Benedek szabályai szerint, de fogadalomtétel nélkül éltek. Férje halála után, 1437-ben az általa alapított kolostorba kérte felvételét. Itt fejezte be földi életét 1440 március 9-én. 1608-ban V. Pál pápa avatta szentté.

Szent Franciska, könyörögj érettünk!h_-francisca-romana2_530.jpg

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgMég a kivizsgált magánkinyilatkoztatásokat sem kötelező elhinni!

     Súlyos ismerethiányra vall az a feltevés, hogy Jézus majdan felróhatja nekünk, amiért nem hallgattunk a legújabb „prófétáinak” (mai látnokainak) figyelmeztető szavára! 

De hogy is van ez? Lássuk az evangéliumi választ: „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk...” (Zsid 1,1-2) Nos, maga az Úr figyelmeztet: „Sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: 'Én vagyok a Krisztus', és sokakat félre fognak vezetni.” (Mt 24,5) Tehát az Újszövetség emberének csakis az Evangélium követendő, és ennek elhanyagolása súlyos bűn, nem pedig az épp aktuális látnok szózatainak a követése.

Az utóbbi évtizedekben feltűnő mértékben megsokasodtak a „végidőkről”, az „idők végéről”, a „nagy figyelmeztetésről” sőt, a világvégéről való próféciák! Ezeknek a közeli időkben való megtörténtét nem zárhatjuk ki, hiszen akkor mi is hasonlatos prófétai szerepben tetszelegnénk, hiszen mondva van, hogy „azt a napot és az órát senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.” (Mk 13,32)

Tény, hogy a világ sorsával kapcsolatos próféciák egybehangzóan súlyos próbatételeket jövendölnek! A Szentírás egyes helyei is arra utalnak, hogy a sátán az utolsó időkben igyekszik minden erejét bevetni az Isten ellen (1Tim 4,1; 2Tessz 2,3-4) és teljes hatalmával fog a lelkekben pusztítani. És bizony, történelmünk utolsó századában a sátáni erők valóban minden tekintetben példátlan rombolást végeztek (és most még inkább kezdenek elfajulni!), és parttalanul felhasználják a csábítás-, a technika minden eszközét, de legfőképp az emberi hiszékenységet!

(folyt.)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

(P. Gérard Mura Fatima – Róma – Moszkva (1999) c. könyvének részletei nyomán)

 

     1517-ben zajlik le Luther téziseinek kitűzése. Ez a döntő kezdet – legalábbis kívülről nézve – a protestantizmus számára. Luther a két megadott küldetésből csupán egyet: Krisztus Isten felé való közvetítését fogadja el, míg az Egyház közvetítését Krisztus felé már nem! Ezért hangzanak el Luther programszerű kijelentései: „Egyedül az írás” (és az Egyház tanítóhivatala nem); „Egyedül a kegyelem” (és a papság és a szentségek által való közvetítés nem); „Egyedül Isten” (és a menny szentjeinek közvetítése nem).

 

     1717. hozta meg az elszakadás második fokát. Ez a szbdkművesség megalakulásának éve Angliában. A protestantizmusnak az Egyház és tanítóhivatala szembeni visszautasításából logikusan következett az isteni Kinyilatkoztatás alapvető elutasítása is. De mivel a kinyilatkoztatásnak Isten emberré válása a csúcspontja, ez valójában Isten emberré válásának elutasítását jelenti. Ezzel az első megjövendölt lépés valóraválása valósult meg: „Aki titeket elutasít, engem utasít el.”

Ahogy Luther az Egyház közvetítő szerepét elutasította, úgy utasítják el a szbdkművesek Krisztust, és vele minden közvetítést vagy hidat Istenhez. Ezért képviselik ők a deizmust, mely mind az isteni gondviselést, mind a csodák lehetőségét tagadja.

 

     1917. hozta meg az istenellenesség második logikus lépését, még ha ezt "szociális forradalomnak" álcázták is. Miután 1717. óta Isten mindennemű működését és gondviselő beavatkozását megtagadták (deizmus), ebből következett az utolsó lépés, az antideizmus, a tökéletes ateizmus. A kommunizmus ugyanis lényegét tekintve nem más, mint harcos ateizmus, mely szociális gazdasági rendszerként adatja el magát (holott ebből tartósan semmit sem valósít meg)!

 

     "Aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött" vagyis "aki engem gyűlöl, az az Atyát is gyűlöli”, melyet Krisztus világosan felvázolt. Ez a második következmény – az Istennel szembeni gyűlölet, mely a késő-szbdkművességben egyértelműen kirajzolódott – ez mutatkozik meg világosan és harciasan a kommunizmusban. Aki nem bírja Krisztust, az nem bírja az Atyát sem.

     A modern kor mindeme tévtanai azonban nem maradnak csupán elvi síkon, hanem minden időben világforradalomra és világuralomra törekszik.

 

tömeggyilkosok 3.JPG

Szólj hozzá!

Elkerülni? Hogyan, mit és ki által?

lelki szerelem_.jpg     A szerelem több az érzelemnél, az érzelem több a testi vágynál, de mindkettőt felülírhatja a szeretet! Ahhoz, hogy a szeretetet átéljük kapcsolatainkban, először Isten szeretetét kell megtapasztalnunk felénk, ehhez pedig nélkülözhetetlen az Isten felé fordulás: a hit. A szeretet több az érzelmeknél és sokkal több, mint egy jó hangulat. Ezzel szemben a közfelfogás mindarról amit Isten mondott a szeretetről, szexualitásról és intimitásról, azt egyszerű érzésként, szükségletként vagy akár csupán hangulatként állítja be. A Szentírás részletesen leírja mi a szeretetet, az (1Kor 13). Ja, hogy mi a szerelem? Nos, a férfi és nő közti azon vonzódás, melyet nem gondolat, tetszetősség, vagy testi akarat indít, hanem az egész embert hatalmába kerítő lelki érzés. 
     Jézus Krisztus befogadása, a Belé vetett bizalom az, ami az életünket egyensúlyba hozza. A hit Istenben azt is eredményezi, hogy nem megyünk a saját fejünk után. Ő ott van velünk, miután a hitünket és bizalmunkat Belé helyeztük, átélhetjük vele az intimitást. A megbocsátása mindig ott van, hogy megtisztítson a legrejtettebb bűntől, legmélyebb énközpontúságtól, a legsúlyosabb problémától vagy küzdelemtől, amivel szembesültünk vagy szembesülünk.
     Isten hozzáállása a szexuális élethez világos a Szentírásban. Isten a házasságra tartotta fenn a szexust – és csakis a házasságra! Nem azért, mert terhet akar ránk helyezni, hanem mert meg akarja óvni életünket olyan nem várt fordulatoktól, amely szédítő örvényként a kárhozatba vihetnek! Hogy egyszerűbben megismételjem: a Házasság Szentségének oltalma nélküli szex súlyos veszélyt jelent nem csak a földi-, de az örök életre is!

     Még mielőtt bárki is felvetné, miért van az, hogy a „szentségi házasságokban is előfordulnak hűtlenségek, sőt gyakran a válás is?” – nos íme a válasz: a házasság szövetségének meglazulása, nem a Szentség 'hatástalanságának', hanem az életszentségre való törekvés ellanyhulásának vagy hiányának róható fel!
     Márpedig, mindannyiunk életének hat fő területe van: a testiség, az intimitás, az érzelem, a szellem (intellektus), a közösségi viszony és a lelkiélet. Mind a hat részt úgy tervezték, hogy zökkenőmentesen működjenek együtt. Mára a hit gyakorlása háttérbe szorult, a szexualitás viszont többletet kapott, mégpedig az intimitás kárára. A gond az, hogy manapság sokkal egyszerűbb testileg kerülni intim helyzetbe valakivel, mint a másik öt terület bármelyikével. Az azonnali kielégülésre való (testi) vágy, az intimitás auráját is rombolja, melynek egyenes következménye a CSAK KIHASZNALTAL.JPGbűntudat és kiábrándultság. A lányok számára az első együttlét, ritkán jár más örömmel, mint a "túl vagyok rajta" ujjongó érzése (ez pedig nem több, mint kijönni a fogorvostól)! És ez rögzül a női agyban, miként a férfi részéről az, hogy mohóságának végeredménye: íme, "boldoggá tettem"! Aztán a férfiak és nők egyik kapcsolatból a másikba ugrálva keresik az intimitást azt remélve, hogy „most majd olyan kapcsolatot találok, ami tartós lesz.” Ám az az intimitás – amely a boldogság kulcsa –, igazában az életünk teljes megosztását jelentené, melyet csak a bensőséges lelki élettel együtt lennénk képesek egészként megtalálni, ez pedig – írd és mondd – feltételezi a Házasság Szentségében való biztonságot!

(Forrás felhasználásával!)

Szentségi házasság _3.jpg

Szólj hozzá!

Mire kéne vigyázni és hogyan? (Ez csak egy rövid bevezető!)

ábránd.JPG     Az emberi lény testi-neurológiai és pszichikai felépítése milliószorta differenciáltabb és komplikáltabb, mint azt a legmerészebb kutatóbiológus, akár csak hipotetikusan is elképzelte! Az emberi agy másodpercenként egymilliónál több üzenetet dolgoz fel. Az agy mérlegre teszi minden egyes adat fontosságát és kiszűri a viszonylag szükségteleneket, ráadásul az ismétlődéseket törvényszerűségként állítja be. Ez a szűrési folyamat tesz képessé mindenkit, hatékonyan elboldogulni a világban. Az agy másképp működik, mint a többi szerv. Képes érzéseket átélni, álmodni és tervezni, cselekvésekre késztetni vagy ezek iránt érzéketlenné tenni, sajnos azonban a helyes életvitel szempontjából, meg is lehet téveszteni! (vö. http://www.everystudent.hu/a/letezik.html)

     Ezen cikksorozat kezdetén, szükségesnek tartok némi magyarázatot adni arra, hogy a továbbiak fejtegetésében az intelmek jelentős részét, miért elsősorban a 'gyengébb nemre' példázom? Nos egyszerűen azért, mert a férfi libidója, a szexussal kapcsolatos érzelmi-lelki kötöttségei, az ebből fakadó biológiai és élet-következményei jóval egyszerűbbek! Ez persze nem jelenti azt, hogy a hatodik parancs megszegése ne lenne ugyanolyan bűn a férfi esetében, vagy ne jelentene ugyanolyan lelki-, erkölcsi-, etikai- és egészségi rombolódást (a fogamzás és szülés örömét és sokkját kivéve), mint a nő esetében! Röviden: igazságtalan, de az marad és az is lesz! Egy lánynak jobban kell vigyáznia magára, mivel anya lesz! 

SLON3.jpg     A fentiekből következően tehát állítom, hogy az untalan szajkózott „egyenjogúság”, elsősorban nem a formális „jogokban”, hanem az egyenlő esélyekben nyilvánulna meg! (vö. Útravaló húzó 210; a továbbiakban UH) Csak egyetlen példa: az alkohol, nikotin és drog, fiúknál károsítja a spermiumokat (de ez 200 naponta megújul), a lányok esetében ugyanez végleg (!) károsíthatja 2-300 ezer petesejtjük egészét! Sőt! Lánymagzat esetében a bennük lévő petesejtek károsodásával, még unokáik is kárát szenvedhetik a "szabados" életmódnak!

Ó, hőn áhított egyenjogúság! Hát senkiben sem tudatosul, hogy „minél hosszabb egy (egyenjogú) átmeneti kapcsolat, annál inkább a nő húzza a rövidebbet!”? (UH 418) – Na de erről ennyit!

     Mindazáltal, sorozatunkban korántsem erkölcsi megfontolásokról lesz szó, még csak nem is biológiai intimitásokról, hanem nagyon is tényszerű agykutatási eredményekről! 

(folyt. köv.)

 MINDENEM MEG VAN, MEGIS KISEMMIZETTNEK ERZEM MAGAM.jpg

Szólj hozzá!

Sajnos, a kommunizmus nem pusztult el, nem hátrált meg, csak átalakult. Más néven, más jelszavakkal, de ugyanazt a célt akarja elérni! Mi már ismerjük, de nyugati testvéreink még nem! – A Fatimai Szűzanya erre figyelmeztetett már 1917-ben!

"A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja" (Alexandr Iszajevics Szolzsenyicin)

 

kepatmeretezes_hu_388648_10150447629654019_724874018_8612757_151215887_n.jpg

1956.gifVigyázzatok, mert miközben a kommunizmus szelleme még nem halt meg, a mi imáink egyre csak csökkennek!

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgHát nem értitek?

     Az emberek sokaságának figyelmét már-már oly mértékben kötik le a burjánzó próféciák, hogy az Evangélium igazságai már nem jelentenek hitükre és értékrendjükre aktuális útmutatást! A megtévesztő szellem (a sátán), a krisztusi tanítás tisztaságáért (a magánüzenetek iránt) felelős Egyház óvatosságát ügyesen a hierarchia iránti ellenszenvvé formálja a méltatlankodó hívek lelkében! Mi több, egyesekben oly konok ellenszenv alakul ki az apostolutódok (püspökök) iránt, hogy túl a bírálatukon, elhagyják az Egyházat és óhatatlanul a szekták felé sodortatják magukat.

Holott nyilvánvaló, hogy az egyházi illetékesek óvatosságát épp a hamis üzenetek, a megtévesztő szellem inspirálta „végtelenített naplók” és ezek alig nyomon követhető terjedése teszi szükségessé. Jézus intelme számukra és számunkra is világos: „hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek.” (Mk 13,21-23)

Álságos tehát az a kérdés, hogy melyek az „igazi jelenések” és ki hivatott ezt egyértelműen eldönteni? „Uram, kihez mennénk?” (Jn 6,68), mint a kétezer éves Egyházadhoz? Igaznak tehát azt tekinthetjük, amelyet az egyházi hatóság tartalmilag és a látnok személyére vonatkozóan is megvizsgált és az Evangélium tanításával ellentétesnek nem ítélt.

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!


(Részlet a "Fatimáról beszél Lucia nővér" c. könyvből. IV. kiadás 2006. 188-190. oldal)


     1926. február 15-én ismét megjelent neki a Gyermek Jézus. Mégkérdezte tőle, hogy elterjesztette-e már Anyjának tiszteletét. Lúcia megemlítette a gyóntató részéről felhozott nehézségeket, és azt is említette, hogy a főnöknő kész terjeszteni, de a gyóntató kijelentette, hogy egyedül nem sokra megy. Jézus azt válaszolta:

– Az igaz, hogy főnöknőd egyedül nemsokra megy, de kegyelmem segítségével mindent megtehet.

Lúcia nővér szövege szerint adjuk közre, aki először a nevét is leírta itt, de utána kitörölte. Az eredeti levélben azonban a név látható maradt. Előterjesztette Jézusnak egyesek nehézségeit a szombati gyónással kapcsolatban és azt kérte, hogy a gyónás legyen érvényes nyolc napig. Jézus ezt válaszolta:

– Igen, sőt hosszabb ideig is lehetséges, feltéve, hogy a kegyelem állapotában vannak, amikor lelkükbe fogadnak, és megvan az a szándékuk, hogy Mária Szeplőtelen Szívét engeszteljék. Lúcia megkérdezte:

– Jézusom, ha valaki elfelejti felindítani ezt a szándékot?

Jézus ezt válaszolta:

– Ezt megtehetik a következő gyónásnál, amennyiben kihasználják az első gyónási alkalmat.

     Néhány nappal a jelenés után Lúcia nővér beszámolt gyóntatójának Msgr. Manuel Pereira Lopes-nek, az 1926. február 15-i eseményről. Ezt a levelet először Dr. Sebastiăo Martins dos Reis hozta nyilvánosságra az «Uma Vida ao Serviço de Fátima» c. könyvében (336-357, oldal: külön lapon):

«15-én (1926 február) nagyon elfoglalt a munkám és erre már nem is emlékeztem vissza. Szemétlapáttal a kertbe mentem, ahol pár hónappal előtte egy gyermekkel találkoztam. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e az Üdvözlégyet. Igennel válaszolt. Kértem, hogy mondja el, hogy halljam. Mivel egyedül nem akarta elmondani, elmondtam vele háromszor. A három Üdvözlégy után arra kértem, hogy ismételje meg egyedül. De ő csak hallgatott, egyedül nem tudta elmondani. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, melyik a Boldogságos Szűzanya temploma. Ismét igennel válaszolt. Kértem, hogy menjen el oda mindennap és így imádkozzon: «Mennyei Anyám, add nekem Kisded Jézusodat!» Megtanítottam erre és otthagytam.

1926. február 15-én szokásom szerint újra odamentem és ismét találkoztam a gyermekkel. Mintha ugyanaz lett volna, mint előbb. Megkérdeztem tőle:

– Kérted a mennyei Anyától a Kisded Jézust? A gyermek felém fordult és így szólt:

– És te elterjesztetted a világon azt, amire a mennyei Anya kért?

Ebben a pillanatban ragyogó Gyermekké változott. Amint

felismertem Jézust, így szóltam:

– Jézusom, jól tudod, mit válaszolt gyóntatóm abban a levélben, amit Neked is felolvastam. Azt mondta: fontos lenne, hogy a látomás megismétlődjék; tényekre van szükség, hogy elhiggyék; a főnöknő egymaga semmit sem tehet, hogy a dolgot ismertté tegye.

– Valóban, a főnöknő egyedül semmit sem tehet, de kegyelmem segítségével mindenre képes. Hogy elhiggyék, ahhoz elég lesz az, hogy gyóntatód neked engedélyt adjon és főnöknőd azt kihirdesse anélkül, hogy megtudnák, ki kapta ezt az üzenetet.

– Gyóntatóm azt mondta levelében, hogy a világnak nincs szüksége erre az ájtatosságra, mert úgyis sokan magukhoz vesznek Téged elsőszombaton a Szűzanya és a rózsafüzér 15 titkának tiszteletére.

– Igaz, lányom, hogy sokan megkezdik, de kevesen fejezik be. Azok, akik befejezik, csak azért végzik el, hogy a kegyelmeket elnyerjék, amelyek az ígérethez vannak fűzve. Jobban szeretem azokat, akik buzgón elvégzik az öt elsőszombatot, mégpedig azzal a céllal, hogy mennyei Anyád Szívét engeszteljék, mint azokat, akik lanyhán és közömbösen végzik el mind a tizenötöt. 

Szólj hozzá!

501la_salle_545.jpg

Szólj hozzá!

Az Arsi Szent Plébános, Vianney Szent János (1786-1859) katekézise

vianney st janos.jpg5     Mesélik, hogy volt egyszer egy szegény asszony, aki évek hosszú sorát egy betegotthonban töltötte. Egyszer megkérdezték tőle, hogy mi ad neki annyi bátorságot a türelmes szenvedéshez, ezt felelte: „Én elégedett vagyok az életemmel így, ahogyan azt Isten akarja! A világ minden kényelméért sem szeretnék a helyzetemen változtatni. Ha arra gondolok, hogy Isten akarata az, hogy itt és így szenvedjek, akkor teljesen megvigasztalódom.”
     Szent Teréz mesélte, hogy egy nap megjelent neki az Úr és azt mondta: „Lányom, ne csodálkozz azon, amit látsz. Az én hűséges szolgáim kereszttel és megaláztatással élik le életüket. Minél jobban szeret Atyám egy lelket, annál több lehetőséget ad neki a szenvedéshez.”
     Szent Bernát olyan szeretettel fogadta a keresztet, hogy egy napon sírva mondta Istennek: „Ó Uram, milyen boldog lennék, ha minden ember ereje bennem lakoznék, hogy a világ összes keresztjét hordozhatnám!” Szent Erzsébet magyar királylány, amikor saját alattvalói kiűzték kastélyából az erdőbe, nem bosszúra gondolt, hanem a templomba sietett, hogy hálából elénekelhessen egy Te Deumot.
aranyszaju st janos.jpg     Aranyszájú Szent János, a keresztnek ez a nagy szerelmese mondta, hogy inkább akar Jézus Krisztussal a kereszten szenvedni, mint a mennyországban uralkodni. Keresztes Szent Jánosnak szerzetestársai összes kegyetlenségét el kellett szenvednie, akik őt börtönbe dobták és kegyetlenül ütlegelték – olyannyira –, hogy egész teste vérrel volt borítva. És mégis azt válaszolta azoknak, akik tanúi voltak ezeknek a rettenetes jeleneteknek: „Ah barátaim, ti azért sírtok, mert én szenvedek? Ó pedig én azt mondom, soha nem volt részem boldogabb órában.” Az Isteni Üdvözítő egyszer megjelent neki és azt mondta: „János, mit adjak neked jutalmul mindazért, amit Irántam való szeretetből elszenvedsz?” „Uram! – válaszolta – tedd, hogy mindig többet és többet szenvedjek!” Láthatjuk, hogy a szentek sokkal jobban megértették mint mi, mekkora szerencse a Jóistenért szenvedni.

    (És itt nem valamiféle "mazochizmusról" van szó, de annál inkább a szeretetből való "értékmentésről", a magunk és mások bűneinek jóvátételéért! Némi hozzájárulás az Üdvözítő értünk vállalt szenvedéseihez – mondhatnánk –,  részvállalás a megváltó munkában. Ne feledjük, hogy Isten Fia – aki számtalan más módot is találhatott volna megváltásunkra –, mégis a szenvedést találta egyedül alkalmasnak! Ebből tudhatjuk tehát, hogy szenvedés nélkül nincs üdvösség! - szerkesztő)   

    Ó, mekkora boldogság, minden reggel feláldozni magunkat a Jóistennek és bűneink vezekléséért magunkra venni minden rosszat. Könyörögni kell a kereszt szeretetéért, csak akkor lesz viselésük édes. Én megtapasztaltam ezt négy vagy öt éven át. Rengeteg rágalmazást, tiltakozást és megrovást kellett elviseljek. Ó, mennyi keresztem volt! Majdnem több mint amennyit el tudtam viselni. Ezért kezdtem el keresztjeim megszeretéséért imádkozni. S akkor boldog lettem. Azt mondtam magamnak: „Csakugyan, mekkora boldogság!”

     Soha nem szabad arra figyelni, honnan származnak a keresztek: a Jóistentől jönnek. Mindig a Jóisten az, Aki ezzel lehetőséget ad nekünk, hogy az Iránta érzett szeretetünket bebizonyíthassuk.

(Forrás) 

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgVigyázzatok és szüntelenül imádkozzatok!

     Az Úr evangéliumi szavai: „Vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket bölcselettel és hiú megtévesztéssel, amely emberi hagyományhoz, a világ elemeihez, nem pedig Krisztushoz igazodik. (Kol 2,8) Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: 'Én vagyok a Krisztus', és sokakat félre fognak vezetni. (Mk 13,5) Van ugyanis sok engedetlenkedő, üres fecsegést folytató, csaló ember is, főképp a körülmetéltek köréből. Ezeket le kell inteni, mert feldúlnak, rút haszon kedvéért olyasmiket tanítanak, amiket nem kellene. (Tít 1,10-11) Sokan fogják követni eltévelyedéseiket, s miattuk becsmérelni fogják az igazság útját. Nyereségvágyból fakadó szavaikkal igyekeznek megvásárolni titeket; de az ítélet már régóta készül ellenük, és a rájuk váró pusztulás el nem alszik. (2Pét 2,2-3) Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, de lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) Lesz ugyanis idő, amikor az emberek (...) elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek. (2Tim 4,3-4) Akkor, ha valaki azt mondja nektek: 'Íme, itt a Krisztus, íme, amott', ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek.” (Mk 13,21-23)

A Biblia nem hagy kétséget afelől, hogy a hamis látnokokat és követőiket Isten keményen bünteti!

Hazugságot prófétálnak nevemben..., nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. (Jer 14,14) Igen, kitör az Úr haragjának vihara; pusztító szélvihar zúdul a gonoszok fejére: Az Úr haragja nem fordul vissza, míg meg nem valósítja, s be nem teljesíti szívének szándékát. Majd az idők végén értitek ezt meg világosan. Nem küldtem ezeket a prófétákat, mégis futnak. Nem is szóltam hozzájuk, mégis prófétálnak. Ha részt vettek volna tanácsomban, tudtára adták volna népemnek szavaimat, és visszatérítették volna őket gonosz útjaikról, gonosz tetteiktől. (Jer 23,19-22) 

(folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

 
(Részlet a "Fatimáról beszél Lucia nővér" c. könyvből.
IV. kiadás 2006. 187-188. oldal)
 
     A jelenés 1925. december 10-én volt Lúcia cellájában, a spanyolországi Pontevedrában. Lúcia hamarosan a jelenés után megfogalmazta ezt az írást, de utána megsemmisítette. A leírás tehát már a második, de teljesen azonos az elsővel, kivéve a bevezető részt, az 1927. december 17-i dátummal kapcsolatban.
Ezt az írást Mária Szíve nagy ígéretének nevezhetjük. Valóban, az isteni akarat irgalmas és nagylelkű megnyilvánulása. Biztos és könnyű eszközt mutat ahhoz, hogy a lelkek az üdvösségre jussanak.
    Ez a kinyilatkoztatás a legismertebb katolikus hagyományra támaszkodik, amely szerint Mária közbenjárása az üdvözülés egyik legbiztosabb eszköze. A szöveg ismerteti az engesztelő elsőszombatok feltételeit is. A fő feltétel: Mária Szeplőtelen Szívének engesztelése a vele szemben elkövetett sérelmekért.
 
MÁRIA SZÍVE NAGY ÍGÉRETÉNEK A SZÖVEGE A
PONTEVEDRAI (SPANYOLORSZÁG) JELENÉS SZERINT
J. M. J.
    1927. december 17-én, a tabernákulumhoz ment, hogy Jézust megkérdezze, hogyan tudja a kérést teljesíteni, amivel megbízták: a Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosságának megalapítása nincs-e összekapcsolva a titokkal, amelyet rájuk bízott a Szűzanya. Jézus jól érthetően ezeket a szavakat hallatta: Leányom, írd le, amire
kérnek. És mindazt, amit a Szűzanya abban a jelenésben tudomásodra hozott, amelyben erről az ájtatosságról szólt, ugyancsak írd le. Ami a titok többi részét illeti, továbbra is hallgass felőle.
 
    Amit 1917-ben ezzel kapcsolatban közöltek vele, ez a következő:
Azt kérte, hogy az égbe jusson. A Szűzanya ezt válaszolta:
– Igen, Jácintát és Ferencet rövidesen magammal viszem. De neked még hosszabb ideig itt kell maradnod. Jézus téged akar fölhasználni arra, hogy engem megismerjenek és megszeressenek. Meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem az üdvösséget, és ezeket a lelkeket Isten úgy fogja szeretni, mint a virágokat, amelyeket én állítok oda, hogy trónját díszítsék.
– Én egyedül maradok itt? - kérdezte szomorúan.
– Nem, leányom. Én soha nem hagylak el. Szeplőtelen Szívem lesz menedéked és Istenhez vezető utad.
    1925. december 10-én megjelent a Szűzanya Pontevedrában, és mellette fénylő felhőben egy gyermek. A Szűzanya Lúcia vállára tette a kezét, és egy tövisekkel körülvett szívet mutatott neki, amelyet másik kezében tartott. A gyermek ezt mondta:
– Szánd meg Szűzanyád tövisekkel körülvett Szívét. A hálátlan emberek állandóan megsebzik, és senki sincs, aki engesztelné és a töviseket kihúzná.
Ezután a Szűzanya folytatta:
– Leányom, nézd tövisekkel körüivett Szívemet. A hálátlan emberek káromlásukkal és hálátlanságukkal állandóan megsebzik. Legalább te vigasztalj, és hozd tudomásukra ígéretemet, hogy a halál órájában mellettük állok az üdvösségre szükséges kegyelmekkel, akik öt hónapon keresztül minden első szombaton meggyónnak, megáldoznak, a rózsafüzért elimádkozzák és 15 percet a rózsafüzér titkairól elmélkedve velem töltenek. hogy ezáltal engeszteljenek.

Szólj hozzá!

Az Arsi Szent Plébános, Vianney Szent János (1786-1859) katekézise

vianney st janos.jpg4     Nos, ha arra az életre tekintetek – amelyet a szentek éltek –, elsőként azt az utat nézzétek amelyen ők jártak. Szerencsétlennek és Istentől elhagyatottnak érezték magukat, ha nem volt miért szenvedniük. „Én Istenem, én Istenem – kiáltott fel Szent Ágoston –, ne kímélj engem ezen a földön, hagyjál szenvedni. Akkor vagyok elégedett, ha csak a másik életben mutatsz irántam könyörületet.” „Ó, milyen boldog vagyok – mondta Szalézi Szent Ferenc a betegségében –, hogy ilyen könnyű módot találtam, amivel vezekelhetek a hibáimért. Ó, mennyivel édesebb és megnyugtatóbb az Isteni igazságszolgáltatás szerint bűneimért a betegágyban, s nem a túlvilági lángokban vezekelni.”
     Szenvedni, miért? A szenvedés csak egy pillanatig tart. Ha nyolc napot a mennyországban tölthetnénk, felfognánk a szenvedés rövid pillanatának értékét. Egyetlen keresztet sem tartanánk többé nehéznek, egyetlen vizsgát sem keserűnek. A kereszt ajándék, amit Isten a barátainak ad. Állítom, az összes szentekre támaszkodva, hogy a szenvedés, az elutasítások és más sorscsapások a leghatásosabb eszközök ahhoz, hogy egy lelket Isten Magához vonzzon. Valóban azt látjuk, hogy a legnagyobb szentek szenvedték a legtöbbet, hiszen a Jóisten csak a barátait tünteti ki a kereszttel. (Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a bűnösök nem szenvedhetnek. Ellenkezőleg, a bűnösök egész életútja keresztekkel van borítva, de ezeket ők maguk teremtik maguknak. A szentek azonban a Jóistentől kapják a keresztjüket, s ezért ezek tele vannak belső édességgel és egyúttal érdemeket szereznek.) Tekintsetek Szent Elekre, aki 14 évig egy szűk sarokban megbújva élt és aki ebben a szörnyű helyzetben csak azt mondta: „Én Istenem, Te igazságos vagy, Te büntetsz engem, mert bűnös vagyok és mert szeretsz engem.”
szent_lidvina_06.jpg     Tekintsetek Szent Lidvinára is. Mivel különlegesen szép volt, arra kérte a Jóistent, hogy vegye el tőle a szépségét, ha az a lelkének kárát vagy romlását idézi elő. Ettől a pillanattól kezdve egész teste kiütésekkel lett tele, úgy hogy a világ szemében az irtózat tárgya lett, még pedig 38 éven át, vagyis a haláláig. És ez alatt az egész hosszú idő alatt egyetlen egy panaszt sem ejtett ki. Milyen sokan azok közül, akik most a mennyben vannak, barátaim, lennének a pokolban, ha a Jóisten nem adta volna meg nekik a sokévi betegség kegyelmét. „Gyermekeim! – kiáltja Szent Ágoston – az áldozatvállalásban azzal bátorítsátok magatokat, hogy a jutalmat, ami számotokra fenn van tartva, emlékezetekbe idézitek.” (Forrás) 

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgHa nem vagyunk bensőséges Mária-tisztelők és Krisztus-követők, attól még megy az élet, de hogyan és meddig?

»„A sátán is ad hatalmat híveinek. Olykor – mivel ő a hazugság atyja (Jn 8,44) –, e bámulatos tudás birtokosai nem fogják fel, honnan származik a képességük, vagy esetleg nem akarják megérteni, mert túlontúl boldogok ezen ingyenes „adományokkal”. Így előfordulhat, hogy valakinek jóstehetsége van, mások, ha kapnak egy fehér lapot és irónt a kezükbe, többoldalnyi üzenetet írnak mintegy „diktálásra” maguktól (akár 16 kötetnyit is)! (…) Általánosan elterjedt, hogy bizonyos emberek „hangot” hallanak, amely olykor imádságokat sugall, máskor egészen más dolgokat. (…) Vajon mi a forrása ezeknek a sajátos adományoknak? Talán a Szentlélek karizmái volnának? Vagy talán ördögi eredetűek?« (Vö. D.G. Amorth, Egy ördögűző tapasztalatai /A sátán adományai/ Ecclesia 2005.) Ez itt a kérdés és a veszély!

Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. (...) Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani... (Mt 10,26-28) Keressétek azt, ami az Úrnak tetszik. Ne vegyetek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, sőt inkább korholjátok azokat. Mert amiket ők titokban tesznek, még kimondani is szégyen. Mindenre azonban, ami elmarasztalásban részesül, arra világosság derül, s minden, ami napvilágra jut, világossággá válik. (Ef 5,10-14)

(folyt.)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

506vianney-2_545.jpg

Szólj hozzá!

 Évtizedekkel ezelőtt kutatni kezdték a levegőben, éterben lévő információs mezőket. Tapasztalat igazolta, hogyha egy csoport jókedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, majd pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte a teremben voltak. Nos, ha ez igaz, akkor mindenhol erről beszélnének. Vagy mégsem? 

A válasz: Bizony mégsem! A CIA és a KGB több mint 50 éve kutatja azt, hogyan tudnának a távolból kutakodni mások agyában. (Ez még a HAARP-nak sem sikerült eddig!) Viszont a gyalázatos kutatások legnemesebb mellékterméke az, hogy rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett, boldog életet élhessen, vagyis ha egy embernek megnövekszik a személyes tudatossága, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.                                                                                                                                                                                                                                                             Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmara-dását. 

A magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, embereket öljenek. Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valakik az emberek életét úgy irányíthassák, ahogy akarják, ahhoz a Szeretet, a Hit, a Hála és Ítélkezés-mentesség állapotában kell őket tartani! Nem véletlen tehát, hogy az ilyen hatalmaknak mindig legfőbb ellensége Krisztus Egyháza volt!

Szólj hozzá!

Az Arsi Szent Plébános, Vianney Szent János (1786-1859) katekézise

vianney st janos.jpg3     A kereszt égi lajtorja. Milyen vigasztaló Isten tekintete előtt szenvedni és esténként elmondani a lelkiismeretvizsgálat során: „Nos én lelkem, neked ma két-három órán át hasonló sorban volt részed mint Krisztus urunknak, Vele együtt megostoroztak, tövissel koronáztak és keresztre feszítettek téged is.” Ó, milyen kincs ez a halálhoz! Milyen jó úgy meghalni, hogy a kereszten éltünk.
     Úgy kell sóvárognunk a kereszt után, mint kapzsinak a pénz után. Csak a keresztek jelenthetnek számunkra biztonságot az utolsó ítéletkor. Ha az a nap elérkezik, örülni fogunk életünk minden szenvedésének, büszkék leszünk a megaláztatásainkra és gazdagok leszünk az áldozatokban.
     Ha valaki netán kérdez benneteket: „Mit kell tennem, ha gazdag akarok lenni?” – azt válaszoljátok, hogy dolgozzon! Nos, ahhoz, hogy valaki a mennyországba kerülhessen, szenvednie kell. Az édes Üdvözítő Cirenei Simon személyében megmutatta nekünk az utat. Az Üdvözítő hívja a barátait, hogy kövessék Őt a keresztjükkel.  A Jóisten azt akarja, hogy soha ne vegyük le tekintetünket a keresztről. Ezért állítják fel mindenütt, az utak mentén, a magaslatokon, a nyilvános tereken, hogy mi rápillantva tanúságunk legyen: „Látjátok, Isten ennyire szeretett bennünket.”
     A kereszt, mind a négy világtáj felé körülöleli a földet. A lelkek keresztjei az ég felé vezető úton állnak, mint egy szép kőhíd, amely egy folyó fölött vezet át. Azok a szegény keresztények, akik nem szenvednek, igen törékeny hídon ülnek a folyó felett, egy ingatag kötélhídon, mely minden pillanatban lezuhanással fenyeget. Bár azok is üdvözülhetnek, akik nem szerették a keresztet, de sz ő kedves fényük, csak egy kis csillag lesz a mennybolton.
     Aki azonban a Jóistenért szenvedett és küzdött, világítani fog, mint egy ragyogó nap. Ha a kötegelt tövishez hasonlító keresztek a szeretet lángjában átalakulnak, hamuvá égnek el. A tövisek kemények, de a hamu lágy. Ha egy szép szőlőfürtöt a prés alá tesznek, finom lé jön ki belőle. A kereszt prése alatt a mi lelkünk is olyan levet ereszt, amely táplál és erősít bennünket. Ha nem viselünk keresztet, kiszáradunk! (...)
     A Jóisten, a szentséges Szűz Mária és a szentek körülvesznek bennünket, velünk vannak és figyelnek bennünket. Egy jó keresztény számára a másvilágba vezető út olyan, mint amely egy rózsaágyáson vezet át. A tövisek balzsamot szívnak magukba, ahogy a kereszt is édességet bocsát ki magából. (...)
     Az ellentmondások a kereszt lábához vezetnek, a kereszt pedig a mennyország kapujába. Ahhoz, hogy odaérkezzünk, kicsinyekké kell váljunk; lebecsültnek, megvetettnek, eltaposottnak kell lennünk. Csak azok lehetnek boldogok ezen a földön, akik a gondok között a szív nyugalmát bírják, ők ízlelik meg Isten gyermekeinek az örömét. Minden szenvedés édes, ha Jézussal egyesülve szenvedhetünk el. (Forrás) kereszt elott leborulva.jpg

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA jelenések, üzenetek befolyása a hívő ember jövőszemléletére

      Hova is jutott a keresztény Európa? Valamikor a reneszánsz idején elindult egy merész, gondolkodásra késztető folyamat, amely sajnos olyan szellemek révén realizálódott, mint Erasmus, Luther, Zwingli, Kálvin, majd beletorkolt abba XVIII. századba, mely a legistentelenebb, legvéresebb forradalmat szülte meg, ennek ellenére “Nagynak” nevezik. Teljesen abszurd, hogy ezt a kort a felvilágosodás korának kell neveznünk, holott soha nem köszöntött akkora sötétség a világra, mint épp a „felvilágosodás” által! Józan ész ide, ráció oda, a szavakat és fogalmakat meghamisították, és mindent másképp kellett értelmezni, azzal, hogy nincs se tabu, sem dogma a vizsgálódó értelem számára.

Az viszont érdekes, hogy hamarosan törés állt be a „szólásszabadságba” és a hajdaniaknál jóval több tabut támasztottak, melyek kimondásáért, vagy kétségbevonásáért akár börtön is járhat! Mi több, észre sem szabad venni a nyilvánvaló valótlanságokat, mert aki észreveszi, gyanússá és szélsőségessé válik. A szabadosságban tobzódó új világrend fiait egyetlen iránymutató szándék vezérli, hogy gyengítsék (lerombolják) a Katolikus Egyházat! (És ezen igyekezetüket sem illik észrevenni, pláne szóvá tenni!)

Korunkban, amikor a tömegtájékoztatási eszközöknek (az internetnek) köszönhetően minden ismeret és titok gyorsan fényre kerül, az ezt rejteni kívánók részéről két új taktika került bevezetésre. Egyfelől az igazság vélelmét „összeesküvés elméletnek” minősítik, másfelől teljesen hamis összeesküvés elméleteket dobnak a köztudatba, hogy mintegy (devalválják), nevetségessé tegyék a rejtett ismereteket! Ilyenek a katolikus Egyház egységét bomlasztani szándékozó manipulált hírek, a rágalmak, a kiszivárogtatott, késleltetett vagy felnagyított információk, a hamis „magánkinyilatkoztatások” és az áltudományos hírek terjesztése is! (Pl. a nagyfigyelmeztetes.hu; a XVI. Benedek pápa elleni esedékes per; Jézus vérének vizsgálata /Ron Wyatt/ stb.) Források a II. részben! (folyt.) Előző rész

Szólj hozzá!

505szoljak_bar_545.jpg

Szólj hozzá!

Amit a Nagyböjtről tudni kell

A negyvennapos böjt

st_jerome_by_rubens_dsc01653.jpg     A Nagyböjt szokását – Szent Jeromos és Szent Leó alapján –, apostoli eredetűnek tartják. Nincs azonban adat arra, hogy az első századokban létezett volna ilyen hosszú böjti idő. Valójában egyetlen hétig tarthatott a böjt, melyet hétfőn kezdtek, ami a farizeusok (Jézus elleni) összeesküvésének időpontja is volt. A szent negyven nap intézménye abból az igyekezetből fakadt, hogy előkészüljenek a Húsvétra. Nyugaton először Szent Ambrus (+397) ír a negyvennapos böjtről. Korabeli dokumentumok bizonyítják, hogy az Egyház ezzel az intézménnyel a hittanulókat (katekumeneket) akarta a keresztségre felkészíteni.
     A negyven nappal utánozni igyekeztek az előképe Mózes 40 napját a Sínai hegyen, Illés 40 napját a Hóreben, és természetesen az Úr pusztában töltött szent negyven napját.
A katekumenekkel és a bűnbánókkal együtt az egész Egyház készült a nagy napokra (a feloldozásra és a keresztségre), és szinte minden nap összejöttek a liturgiára, mégpedig naponta a városnak másik kijelölt ("stációs") templomában.
     A IV. században kialakult a nyilvános bűnbánattartás intézménye. Ez is megjelölte a Nagyböjtöt, pl. a hamvazás szertartásaival, bizonyos olvasmányok kiválasztásával, a könyörgések általános jellegével, mely nagy szerepet ad az engesztelés gondolatának, és a szív töredelmét fejezi ki.
     Minden ókeresztény tanú szerint a nagyböjt legigazibb célja előkészíteni a lelket Krisztus halála és feltámadása titkainak megünneplésére. A Húsvét felülmúl minden más ünnepet, és nagyon szigorú tisztasággal kell megünnepelni, mert nemcsak megváltásunk évi megünnepléséről van szó, hanem a misztériumban való részesedésről is.
     Krisztus lett a mi példaképünk és vezetőnk a Nagyböjt folyamán. Az Úr számára a negyvennapi pusztai visszavonulás valóban arra a műre való előkészület volt, amelyet a Kálvárián kellett befejeznie.
A Nagyböjt a lelki tisztulás és növekedés ideje. A rossz legyőzésének legjobb gyógyszere: a jó gyakorlása.

 merazhofen_pfarrkirche_decke_papst_leo_der_gro_e.jpg   Nagy Szent Leó negyvennapi hadgyakorlatnak nevezi ezt az időt. A liturgia figyelmünket Krisztusra összpontosítja és úgy mutatja be nekünk, mint egyetlen mesterünket: "Magister vester unus est Christus", a ti egyetlen mesteretek Krisztus.
     A keresztút elvégzése a Nagyböjt jeles népájtatossága – ez lehet a templomban vagy azon kívüli alkalmas helyen.
     Nagyböjt színe a viola, kivéve a IV. vasárnapot, ilyenkor rózsaszín. Nincs Gloria, a vasárnapi zsolozsmában nincs Te Deum. Minden napnak saját miséje van. Nem éneklünk Alleluját. Az orgona csak az ének kísérésére szorítkozik. Nincs virág az oltárokon. Nagyböjt V. vasárnapjától kezdve letakarják a kereszteket is.

Török-Barsi-Dobszay: Katolikus liturgika - nyomán. ( Forrás )269611526_0607627a65.jpg

Szólj hozzá!

Kétszeresen nevezetes ünnep
1) A farsang utolsó-, a húsvét-böjti időszakot megelőző nap. 
Neve szerint ezen a napon esznek utoljára húst a nagyböjt kezdete előtt, mely Jézus 40 napos sivatagi böjtjének emléke tanítói szolgálata előtt. Időpontja a húsvét napjától függ (a naptári napok számát tekintve a húsvétvasárnap előtti 47. nap). A húshagyó kedd a megelőző hétfővel és vasárnappal együtt a farsang farkát (háromnapok, farsangháromnapok) alkotják.
Erdélyben elterjedt neve még a farsangkedd, a csángóknál húshagyási kedd. Nagyváty baranyai faluban a madzaghagyókedd, mely arra utal, hogy ezután már semmilyen élelem nem lóg a madzagon. (Forrás)


2) A Szent Arc tiszteletének ünnepe.
Az Úr szavai Boldog Mária Pierina de Micheli nővérnek (1890-1945): "Szemléld Szent Arcomat, így behatolsz Szívem szenvedéseinek mélységeibe. Akik emberségem képmását tisztelik, lelkük mélyén Istenségem képmását nyerik el, és attól megvilágosítást kapnak. Szeretném, ha különösen keddi napon tisztelnék Szentséges Arcomat. Akarom, hogy a hamvazószerda előtti (húshagyó) keddet, Szentséges Arcom tiszteletének szenteljék."

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld 8

     Miről is van szó? Arról, hogy a szívet-lelket átjáró Szeretetláng, vagy ahogyan fatimai Lúcia fogalmazott, „Isteni Fény” nem csak átforrósít bennünket, hanem a legelfeledettebb bűneinket is megvilágítja! Ez a sátán és a Szent Szűz közti végső összecsapás lesz, és nagy megrázkódtatás lesz! És ez bizony, nem kis katarzissal fog járni a világban. Ezt a próféciát legjobban az egyházilag még jóváhagyatlan Garabandál-i üzenet írta le a leendő Nagy Figyelmeztetésben. Sajnos ezt plagizálja számtalan hamis, sőt kifejezetten ördögi indíttatású üzenet, melynek célja a lelkek figyelmének elterelése, az igazi üzenetekről, vagy magáról a Szent Evangéliumról!

Mit értsünk „elterelés” alatt? ‒ Azt, hogy mindig a „Szűzanya” legújabb (esetleg bizonytalan) kéréseit igyekszenek teljesíteni úgy, hogy a régit ‒ az egyházilag jóváhagyott biztosat ‒ áldásaival és búcsúival rendelkezőt NEM! ‒ Márpedig kedves Olvasó! A fatimai üzenetnél nagyobb horderejű, konkrét égi kérés, pontos ígéretekkel még nem hangzott el a magánkinyilatkoztatások történetében! És teljesítette a világ? Isten Anyja kérte a Felajánlást, kérte az Első-szombatokat, kérte a Rózsafüzért. Ehelyett a népek mindenféle ima-fogalmazványokat mondanak és a fatimai kérések és események feledésbe merülnek a legújabb "jelenések" árnyékában.

Gondolkozzunk el az előzőeken!

Az Úr így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! (Lk 17,1-3) Ne akarjatok sokan tanítók lenni, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet veszünk magunkra. (Jak 3,1) Mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket művelnek. (Jel 16,14) Az (antikrisztus) érkezését pedig – a sátán hatalmából – mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda kíséri és mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek. (2Tessz 2,9-10) Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek.” (Jak 4,7) 

(folyt.)

Előző rész

 

Szólj hozzá!

504az_imadsag_indittatasa85459.jpg

Szólj hozzá!

007_meszlenyi_zoltan_marc_4.JPG

Szólj hozzá!

Az Arsi Szent Plébános, Vianney Szent János (1786-1859) katekézise

vianney st janos.jpg2     Élt egyszer egy szerzetes, aki a szenvedést annyira szerette, hogy kútkötelet kötött a teste köré. Ez a kötél átvágta a bőrét és behatolt a húsába olyannyira, hogy férgek jöttek ki belőle. Szerzetestársai követelték, hogy távolítsák el őt a közösségből. Boldogan és örömmel ment el a szerzetes, hogy egy sziklabarlangban rejtőzzön el. De ugyanezen az éjszakán az elöljáró egy hangot hallott, amely azt mondta: „Elvesztetted a házad kincsét.” Ennek hallatára a barátok felkeresték a kedves szentet. Meg akarták nézni, honnan jöttek azok a férgek. Az elöljáró eltávolíttatta a kötelet és a szerzetes meggyógyult.
     Ó, milyen édeset ízlelnek a szenvedésben azok a lelkek, akik egészen Istenhez tartoznak! Olyan ez, mint az ecetes-víz, amelybe sok olajat öntenek. Az ecet mindig ecet marad, de az olaj enyhíti az erejét, szinte alig lehet érezni már.
     Nem messze innen, egy szomszédos plébánián élt egy kisfiú, aki teljesen ágyhoz volt kötve, annyira beteg és elesett volt. Azt kérdeztem tőle: „Kedves kicsikém, nagyon sokat szenvedsz?” Ezt válaszolta: „Nem, plébános úr, ma már semmit sem érzek a tegnapi szenvedéseimből, és holnap semmit sem fogok már érezni a mai fájdalmaimból.” „Ugye szeretnél egészséges lenni?” „Nem, mert, mielőtt beteg lettem, gonosz voltam, s újra az lehetnék. Ezért olyannak akarok maradni, amilyen most vagyok.”
Ennek a kisfiúnak a szenvedése biztosan ecet volt, de az olaj felemelte őt. Ezt mi nem tudjuk megérteni, mert túlságosan földhözragadtak vagyunk. Azok a gyerekek, akikben Isten szelleme lakozik, megszégyenítenek bennünket. Ha a Jóisten keresztet küld nekünk, engedetlenek leszünk, panaszkodunk és morgunk. Olyan érzékenyek vagyunk mindazzal szemben, ami éppen csak érint bennünket, hogy legszívesebben mindig vattába csomagolva szeretnénk élni.

     Csak a kereszten keresztül juthatunk a mennyországba. A betegségek, kísértések és szenvedések nem mások, mint az a sok-sok kereszt, amely az égbe vezet bennünket. Mindez azonban gyorsan elmúlik.  Figyeljétek a szenteket, akik már megérkeztek az égbe.

     A Jóisten nem kíván testi mártíromságot tőlünk, csak a szív és az akarat mártíromságát kívánja. Az Isteni Üdvözítő a példaképünk. Vegyük ezért magunkra keresztünket és kövessük Őt. Tegyük azt, amit Napóleon katonái tettek. Napóleonnak egyszer át kellett mennie egy hídon, amelyre ágyúkat irányítottak, s ezért senki sem mert átkelni. Ekkor Napóleon megragadta a zászlót és elsőként kelt át, mire ezt látván mindannyian követték őt. Csináljuk mi is így, kövessük az édes Üdvözítőt, aki előttünk járt. Egy katona mesélte egyszer nekem, hogy egy csata alatt egy fél órán át holttesteken ment keresztül. Alig tudott egy szabad lépést tenni, a föld mindenütt vértől piroslott. Így kell nekünk is az életutunkat keresztek és szenvedések között járni, hogy végre haza érkezhessünk.

(Forrás) A kis kereszt gyakran kevésnek bizonyul!

keresztenatcroce1.JPGCroceeburrone1.JPG

Szólj hozzá!

A magyarság hivatása és felelőssége

      Minden népnek és minden nemzetnek, nemzedéknek, meg van a maga „szerepe” az Isten Országáért való küzdelemben, annak építésében, amiként ez érvényes minden egyes emberi személyre is. A magyarság hivatása nem nemzeti dicsőség, hanem felelősség kérdése! Elhivatottságunk gondolata nem elszigetelt felismerés nagyjaink részéről, hiszen Erdey Ferenc atyától Natália nővéren át Mindszenty Józsefig sokan tettek tanúságot népünk engesztelő hivatásáról. marcell_atya_2.jpgMi mégsem az említett személyeket idézzük, hanem az Amerikai Követség háziőrizetében lévő hercegprímás gyóntatóját – a kármelita Marcell atyát (boldoggáavatása folyamatban!) (1-es kép) –, aki szintén az engesztelést tartotta népünk fő hivatásának, melynek – állítása szerint – meg is lesz az eredménye! Mindszenty 1956. nov. 3-i beszédéhez – (A történelem orgonáján Isten játszik!) – ezt fűzte hozzá: "Valóban, de mi magyarok ezen az orgonán nem a billentyűk, hanem a pedál vagyunk!" (Útmutató Csillag, kiadvány, Marcell a. megnyilatkozásai az év minden napjára: november 3)

     1957. január 24-én ezt mondja (Marcell atya): "Sok-sok áldozat kell, hogy innen indulhasson el a katolikus restauráció, a nagy megújhodás. Kérjük a Szentlelket, jöjjön el az egész világ szívébe és művelje csodáit. A Szeretet Lelke győzzön az egész világon!" 

     1958. június 22-én már kifejezetten prófétál: "A mi országunk fogja megváltoztatni a világot!" Más alkalommal így szólt: "Minden be fog teljesedni, amik nekem megígértettek!" Idézhetünk még az atyát utolsó évtizedében gondozó nővérnek és szellemi hagyatéka őrzőjének egy a Mayerlingi Kármelbe írt leveléből, melyben így idézi a kármelita atyát: »...már negyven évvel ezelőtt megmondta: ...hogy innen fog elindulni hazánkból a katolikus restauráció, az egész világ újjászületése... Lassan, de feltartóztathatatlanul jő az új világ, aztán majd végül – az egység. Kell jönnie erre a kis országra, de az egész világra is! Jön az igazi kereszténység, ennek "áldozatai" Önök ott mindnyájan.« -- írta Marcell atya egyik szerzetesnő lelkigyermekének. (Hódosy E. Cusztódia IML nővér magánlevele Sr. Spányi Barbara OCD-hez.)

     Felmerül a kérdés, hogy a Szeretetláng kiválasztottjának, Erzsébet asszonynak is voltak-e a hasonló kijelentései? Igen! A kevesek, akik közelébe kerülhettek és um. bensőségesen beszélgethettek vele, óhatatlanul megkérdezték, hogy mi lesz Magyarország vagy egyenesen világ sorsa!? Természetesen számtalan érdekes dolgot említett, bár emberileg némi ellentmondással. Egyfelől iszonyatos pusztulásról beszélt, másfelől Jézust idézte, hogy "Anyám mosolya fogja beragyogni a földet!" (Szeretetláng Napló szóbeli följegyzés 1971. VII. 26) 

     Nyilvánvaló, hogy egy nagy pusztuláson aligha mosolyogna égi Anyánk! A talány, egy a mindenki számára nyilvánvaló pusztulástól való megmenekülés tényében oldható fel (lásd alább)! A napló csak sejtetve ír ilyesfélékről, miként a "nagy megrázkódtatásról" is, melyet Erzsébet előérzetként maga is megélt, és ha a Szűzanya Szeretetlángja meg nem erősíti, belehalt volna!
b._taigi_annamaria_picture.jpgHasonlókról ír több (hiteles) misztikus is, köztük a XIX. szd-i Boldog Taigi Annamária (2-es kép) és Marie Julie Jahenny (3-as kép) kiknek próféciáit megerősíti Erzsébet asszony Lelki Naplójában: "Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által, a hitbe vetett bizalom gyökeret ver a lelkekben és újra megújul a föld színe! Mert ilyen még nem volt mióta az Ige testté lett! A szenvedésekkel elárasztott föld megújhodása a szent Szűzanya közben járó hatalmának ereje által történik. (II/93-94)marie_julie_jahenny_.jpg Leánykám, meg kell neked mondanom, hogy ily nagy tisztelete még nem volt Anyámnak, mióta az Ige testté lett, mint most, amit Szeretetlángjának kigyúlásával áraszt az emberi szívekbe-lelkekbe. Minden fohász és ima, melyet bárhol bárki intézett hozzá az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz és ad hálát az Ő határtalan anyai szeretetéért. Add át szavaimat az illetékeseknek, és kérd őket az Én nevemben, hogy cselekedjenek, és ne hátráltassák ezt a világraszóló kegyelmi kiáradást, melyet Anyám Szeretetlángja által akar a földre árasztani. (II/109) Most pedig tovább kell vinnetek ügyemet /nektek/, akiket kiválasztottam! Legyetek Hozzám teljes bizalommal. Én mint körültekintő édesanyátok vezetem minden lépésteket. Csak tegyétek alkalmassá lelketeket és nagy buzgósággal készüljetek az engesztelő munkára. Szomorúan látom, milyen riadalmat keltett szívetekben Szeretetlángom. Miért félemledtetek meg? Nem azért vagyok én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket! Fogjatok össze minden erőtökkel és készítsétek elő a lelkeket a Szent Láng befogadására! /.../ Én a Kegyelmek Anyja szüntelenül könyörgök Szent Fiamhoz, hogy még a legkisebb ragaszkodást is egyesítse az érdemeivel. Ne féljetek a Lángtól – mely mint szelíd Fény – észrevétlenül fog kigyúlni. Senki sem fog /majd/ gyanút e szívekben végbemenő csodára, melyet Gyertyaszentelő napomon körmenet formájában adjanak át az én kedves fiaim, hogy az Én Szeretetem Lángja élő tüzet fogjon a szívekben, lelkekben. Úgy készítsenek elő mindent, hogy mint futótűz terjedjen és azok a lelkek, akiket kiszemeltem, mindent tegyenek meg a nagy felkészülésre. (I/59) ...Rajtatok múlik, vissza ne utasítsátok, mert ez nagy pusztulást vonna maga után!" (I/84)

 – Nos, lehet-e kétségünk az engesztelés szükségességéről és nemzetünk felelősségéről? Ám ne feledje senki, hogy sok hamis üzenet van, mely csak azért kereng a világban, hogy elterelje a figyelmet az igazi engesztelésről!

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld 7

3) A fatimai üzenet, a Mária-korszak egyik legmeghatározóbb égi útmutatása, mely nem csak azért aktuális, mert 2017-ben volt 100 éve, hogy a Szűzanya kérései elhangzottak, ámde máig sem teljesítette a világ! Pedig az ígérete akkor is páratlanul nagy volt: a tévtanok (marxizmus-leninizmus-ateista liberalizmus) elterjedésének megakadályozása, a II. Világháború elkerülése stb.

És mit kért ezért az Istenanya? ‒ Hogy a szentatya ajánlja fel a világot Szeplőtelen Szívének a világ összes püspökével és Oroszország külön megemlítésével! Az egyéni és családi felajánlásokat. Az Öt Első-szombatok megtartását Szentmisével, Szentáldozással, és 15 percnyi időt Vele tölteni (a mise után), elmélkedve Szeplőtelen Szívéről, vagy a szentolvasó titkairól. Az engesztelés egyéni és közösségi megszervezését (szenvedéseink, megpróbáltatásaink napi felajánlásával). A rózsafüzér napi imádkozását. És mindezt, a bűnösök megtéréséért!

4) A Szeretetláng az „áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását...” Üdvözlégyekben az „...imádkozzál érettünk, bűnösökért” után való imádságával, már valóban a legszükségesebbet kéri, vagyis a sátán tehetetlenné tételét! „A sátán megvakítására törekedjetek, törekednetek kell, melyet az egész világ összefogó erejével fogunk megvalósítani. Ne hátráltassátok, mert egyszer felelni kell a reátok bízott munkáért, a tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. Mert a sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene.” (III/130)

Célja: a megváltás jézusi művének a Fatimai Szeplőtelen Szív szerint való segítése a lelki élet hagyományos eszközeivel; (áldozat, imádság, böjt, virrasztás, szentségimádás, szentmise, életfelajánlás, apostolkodás). Az áldozat egyik jellemző motivációja a tisztítótűzben szenvedő lelkekkel való együttműködés a lélekmentés, a családok és a papok megszentelődése érdekében!

Hangsúlyoznom kell, hogy az Üdvözlégyet a Szeretetláng bővítménnyel a templomban, csak a plébános engedélyével mondhatjuk, mert a Szentszék engedélye szükséges ahhoz, hogy az Üdvözlégyet – megváltoztassuk! ‒ Mit tehetünk? ‒ Azt, hogy rózsafüzér-tizedek végén egy „máriás fohász” mellé mondjuk, pl.: „Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!” Vagy „Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod...” stb.!

Erzsébet asszony így tolmácsolta nekem a Szűzanya szavait: „Ez az a fohász, amely megvakítja a sátánt!”

Egy nagy kegyelemi kiáradásról beszélek, amit a fohásszal kérünk, melyet ha sokan imádkoznánk, a végső kiáradás hamarabb megtörténne! ‒ Na ez az ‒, amit kevesen értenek, még kevesebben kérnek!

 (folyt.)

Előző részfatima-catholic_szoveges_540.jpg

Szólj hozzá!

Az Arsi Szent Plébános, Vianney Szent János (1786-1859) katekézise

vianney st janos.jpg1     Akár akarja valaki, akár nem, szenvednie kell. Vannak emberek, akik úgy szenvednek, mint a jó lator és vannak, akik úgy, mint a rossz. Mindketten ugyanazt szenvedték el, de az egyik képes volt a szenvedését hasznossá tenni: szenvedését vezeklésként vette magára. És miközben a megfeszített Üdvözítő felé fordult, Annak szájából e vigasztaló szavakat kapta: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” A másik azonban panaszokat, átkokat és Istent gyalázó szitkokat kiabált és a legrettenetesebb kétségbeesésben halt meg.
     A szenvedésnek két fajtája van: szenvedés szeretettel és szenvedés szeretet nélkül. A szentek mivelhogy szerettek, teljes türelemmel, örömmel és állhatatosan szenvedtek. Mi ezzel szemben haraggal, kedvetlenséggel és undorral szenvedünk, mert nem szeretünk. Ha szeretnénk Istent, a keresztet is szeretnénk, vágynánk rá és örömünket találnánk benne. Örülnénk annak, hogy Aziránti szeretetből, aki érettünk oly sokat akart szenvedni, mi is szenvedhetünk. Miért is panaszkodunk? Ah, szegény pogányok, ők nem olyan szerencsések, hogy Istent és az Ő végtelen tökéletességét ismerjék, mégis ugyanazt a keresztet hordozzák, mint mi, holott nekik nincs meg ehhez a vigasztalásuk.
     Azt mondjátok, hogy szenvedni nehéz. Nem, nincs így! A szenvedés vigasztaló, kedves, a szenvedés szerencse. A szenvedésben azonban szeretni és a szeretetben szenvedni kell.
     A kereszt útján – lássátok gyermekeim –, csak az első lépés az ami nehéz. A legnehezebb keresztünk nem más, mint a félelmünk a kereszttől. Nincs meg a bátorságunk, hogy viseljük a keresztünket. Ez a bátortalanság azonban téves! Hiszen akárhogy is szeretnénk elfutni előle, keresztünk úgyis elér minket, nem menekülhetünk tőle. Mit veszthetünk tehát? Akkor inkább, miért nem szeretjük és miért nem használjuk vándorbotként keresztünket a mennyországba?
     A legtöbb ember sajnos hátat fordít a keresztnek, holott minél inkább futnak a kereszt elől, az annál jobban veri és szorongatja őket. A bölcsek inkább elébe mennek úgy, ahogyan Szent András tette. Mikor ő a keresztjét a levegőbe látta emelkedni, ezt kiáltotta: „Légy üdvözölve, ó te jó kereszt! Ó csodálatos kereszt, ó forrón óhajtott kereszt! Vegyél fel engem a karjaidba: vigyél el engem az emberek közül és adjál vissza az én Mesteremnek, aki engem rajtad megváltott.”
     Jegyezzétek meg jól gyermekeim, aki a keresztje elé megy, az megmenekül a keresztektől. Talán találkozik velük, de ez békében zajlik le, szereti és bátran viseli őket. A keresztek összekötik őt Jézussal, megtisztítják őt, kiragadják ebből a világból, eltávolítanak a szívéből minden akadályt, átsegítik őt ezen a világon, úgy ahogy egy híd a vízen átsegít. Nézzétek a szenteket. Ha nem üldözték őket, akkor saját magukat sanyargatták.
     Egy napon egy szerzetes azt panaszolta a mi Urunknak, hogy: „Mit tettem, hogy ennyire bántalmaznak engem?” Mire a mi Üdvözítőnk ezt válaszolta neki: „És én mit tettem én, hogy a kálvárián annyira bántalmazzanak?” Akkor megértette a szerzetes, sírt, bocsánatért könyörgött és soha többé nem merészelt panaszkodni.
     Az evilági embereket akkor vigasztalják, ha keresztet hordoznak, de a jó keresztényeket akkor, ha nincs keresztjük. A keresztény a kereszt kebelében él, mint hal a vízben. Gondoljatok Szent Katalinra, neki két koronája volt, egyik a tisztaságáé, a másik a mártíromságáé. Milyen boldog volt ez a kedves szent, hogy a szenvedést jobban szerette, mint a bűnt.

(Forrás) vegye fel a keresztjét mindenki12.jpg

 

Szólj hozzá!

Gondolatban legyen szemünk előtt a Magyar Szent Korona 

 

Keresztvetéssel kezdünk!

Szent István király felajánlása:
„Mennyek Királynője, nagy könyörgéssel a Te oltalmadba ajánlom a Szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az Országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút veszek, lelkemet a Te kezedre bízom.” Ámen. (1038. augusztus 14.)

Dicsőséges rózsafüzér:
A rózsafüzért keresztvetéssel kezdjük, majd elmondjuk az Apostoli hitvallást. Az első szemekre elmondjuk a bevezető imákat: Mi Atyánk…, három Üdvözlégy Mária a megfelelő titkokkal és a Szeretetláng betéttel és Dicsőség. Ezt követően kezdjük az első tizedet a Miatyánkkal és a tíz Üdvözléggyel és a Szeretetláng betéttel. A tizedek végén a Dicsőséget imádkozzuk és a Fatimai fohászt:
A bevezető három Üdvözlégy titkai:
1. aki gondolatainkat irányítsa,
2. aki szavainkat vezérelje,
3. aki cselekedeteinket kormányozza,
A tizedek Üdvözlégy titkai:
1. aki a halálból feltámadt,
2. aki a mennybe felment,
3. aki nekünk a Szentlelket elküldte,
4. aki téged, Szent Szűz, a mennybe fölvett,
5. aki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott,
Záró ima a rózsafüzér végén:
Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!
Könyörögjünk! Urunk, Istenünk, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával
megszerezte nekünk az örök élet jutalmát: add meg, kérünk, hogy e titkokról a Boldogságos
Szűz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve, higgyük, amit magukban
foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE

Bevezetés:
Miatyánk
Üdvözlégy
Hiszekegy

Tized ( 5-ször) Örök Atya…. Jézus fájdalmas ( 10-szer )……
Nagy szemre: Örökatya ! Felajánljuk Neked, szeretett Fiadnak a mi
Urunk, Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét,
engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.
Kis szemekre: Jézus fájdalmas szenvedéséért, irgalmazz nekünk és
az egész világnak !
Befejezés 3-szor: Szent Isten, Szent erős Isten, Szent halhatatlan
Isten irgalmazz nekünk és az egész világnak !

Szent Mihály ima

Szentháromság egy Isten, alázattal kérlek, hogy Szűz Mária, Szent Mihály
arkangyal, az összes angyalok és szentek közbenjárására add meg azt a nagy
kegyelmet, hogy a sötétség erőit legyőzhessük Magyarországon,
Lengyelországban, Európában és az egész világon, a mi Urunk, Jézus Krisztus
keresztútja érdemeiért, drága Szent Vérének kiontásáért érettünk, Szent
Sebeiért, a kereszten való szenvedéseiért és minden szenvedéséért, melyet
Passiója és egész földi élete folyamán a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.
Könyörgünk Urunk, Jézus Krisztus, küldd el szent angyalaidat, hogy a gonosz
erőit letaszítsák a pokolba, a kárhozatba, hogy Magyarországon,
Lengyelországban, Európában és az egész világon eljöhessen Isten uralma, és
Isten kegyelme áradjon minden szívbe; hogy ezáltal Magyarország,
Lengyelország, Európa és minden ország a te békéddel teljen el. Mi
Nagyasszonyunk és Királynőnk! Tiszta szívből könyörgünk Hozzád, küldd el
szent angyalaidat, hogy a pokolba taszítsanak minden gonosz szellemet. Szent Mihály arkangyal, a mennyei
seregek vezére, az Úr téged küldött e nagy mű megvalósítására, hogy az Úr
kegyelme örökösen velünk lehessen.
Vezesd mennyei seregedet, hogy a sötétség erői véglegesen a pokolba, a
kárhozat helyére kerüljenek. Egyesítsd mind erőidet, hogy legyőzd Lucifert és
bukott angyalait, kik Isten akarata ellen fellázadtak, és most a lelkek vesztére
törnek. Győzedelmeskedj, mert hatalmad van és tekintélyed, kérd Istentől
számunkra békéje és szeretete kegyelmét, hogy mindig követhessük a mi
Urunkat, Isten Országa felé. Ámen.

Jézus Krisztus, kérünk Téged, helyezd hazánkat a Te Szent Sebeidbe, hogy a Te
Szent Sebeidben nyerjen gyógyulást, a Te Szent Véred által tisztulást, és a Te
szerető Szent Szíved által békességet Isten dicsőségére és a mi lelkünk üdvére.
Ámen.

Magyar Szentjeink könyörögjetek érettünk!

Szólj hozzá!

Hogyan engeszteljünk?

     A kérdésre a fatimai gyermekek életáldozata a legszebb példa. Ha e szándék fel is merül a mai emberben, engesztelésének kifejezése és hatékonysága, önmagában már gyakran erőtlen marad, ha nem „Máriával egy szívvel-lélekkel”, a szentségi élet kegyelmeivel próbálja megvalósítani szándékát. Az Istenanya ígérete szerint, Szeplőtelen Szíve által a szívek áttüzesednek, erőt, sőt társakat kapnak az engeszteléshez. Erőt, amely átjárja a szívet és az akaratot, erőt mely megtanít újra szeretni, készségessé téve a szívet a Jézusért és a Jézussal való lélekmentő munkára.

     A Szeretetláng az a kegyelmi adomány, eszköz, amely nem csak Jézussal és Máriával hoz létre 'szívszeretet' egységet, de embertársainkkal is! Ez az egységteremtő erő, képes áthatni az egész társadalmat, végső soron a küzdő-, a szenvedő- és a megdicsőült Egyházat! Ennek kölcsönhatásával segít hozzá az „emberiség nagyságrendű” engesztelés megvalósításához! Célja: Jézus Szívének vigaszt-, Mária Szívének pedig azt az édesanyai örömöt nyújtani, hogy egyetlen gyermeke se kárhozik el. A Mária Szívéből sugárzó Szeretetláng tehát, a bennünk és általunk szabadon működő jézusi késztetés. Ebből következően, azok fognak tehát engesztelni, akikben megfogant ez a szívbeli indíttatás! Az Egyház tanítása és égiek pedagógiáját összefoglalva, a következőket mondhatjuk: a) Naponta imádkozzuk a rózsafüzért, a szeretetláng könyörgéssel. b) Cselekedeteinket és áldozatainkat hassa át Jézus megváltó munkájában való résztvállalás szándéka. c) A szeretet (irgalmasság) lelkületének állandó gyakorlása és az apostolkodás. d) Általánosságban, szemünk előtt tartani mindenben a Szent Szűz fatimai figyelmeztetését: „Gyakran, különösen, ha áldozatot hoztok, így imádkozzatok: 'Ó Jézusom! Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért, s a Szűzanya Szeplőtelen Szívén esett sérelmek jóvátételéért.” (uo 171)

fatimarolbeszellucianover2.jpg     Fatimával kapcsolatban nyilvánvalónak látszik, hogy a Szeretetláng üzenetének teljesítése, mintegy kibontakoztatni látszik Jézus azon szándékát, hogy a földön megvalósítsa Édesanyja Szeplőtelen Szívének tiszteletét. (vö uo. 118; 123; 127; 172; 188) Mint látható A Szent Szűzzel való együttműködés, a Fatimai üzenet központi célja! Erre vonatkoznak a Szent Szűznek, Szeplőtelen Szíve tiszteletével és az öt elsőszombat megtartásával kapcsolatos gyönyörű szavai és ígéretei: „Jézus meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem az üdvösséget.” Az öt elsőszombat megtartásával kapcsolatos ígéret így hangzik: ,,Hozd tudomásukra ígéreteimet, hogy a halál órájában mellettük állok az üdvösségre szükséges kegyelmekkel, akik öt hónapon keresztül minden elsőszombaton meggyónnak, megáldoznak, a rózsafüzért elimádkozzák és 15 percet (a rózsafüzér titkairól elmélkedve) Velem töltenek, hogy ezáltal engeszteljenek.” (1925. dec. 10., uo. 188; 204) A Szeretetláng lelkisége, erre ad gyermeki indíttatást! A Szeretetláng üzeneteiből: /Szűzanya:/ »Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel és készítsétek elő a lelkeket a Szent Láng befogadására! A kegyhelyeken a zarándoklelkek alkalmasak lesznek! Én a kegyelmek Anyja szüntelenül könyörgök Szent Fiamhoz, hogy még a legkisebb ragaszkodást is egyesítse az Ő érdemeivel. Ne féljetek a Lángtól mely észrevétlenül szelíden fog kigyúlni, mint szelíd fény! (I/58) Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek! A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik mint ti. Úgy fáj ez Nekem!« (I/72) /Jézus:/ „Ne a föld vonzzon magához benneteket múló kényelmével, hanem az Én országom eljövetele legyen földi éltetek célja! Bízzatok, kegyelmem veletek lesz! /.../ Ne legyetek kényelemszeretők és gyávák, és ne hitessétek el se magatokkal se másokkal, hogy kár minden lépésért, hogy nincs értelme semminek! Van! Csak könnyebb, kényelemben várni a vihar elültét, mint a viharban lelkeket menteni! Nem kell nektek semmiféle példázgatás, csak cselekedjetek már! Ez a tétlenség a sátán melegágya! Mivel rázzalak már fel benneteket? Vegyétek észre a körülöttetek öldöklő veszedelmet, mely a ti lelketeket is fenyegeti! /.../ Ki-ki magába szállva kezdjen új életet, melyhez Tőlem vegyenek erőt, tudom ez nektek nem új szó, hisz' magatok is eleget beszéltek róla, /mégsem/ igyekeztek kialakítani az Isten Országát! (...) Ne éljetek képmutató módon! A lelkek felé bemutatjátok a Szent Áldozatot, de számotokra ez csak külsőség marad! Sok van ilyen köztetek!” (I/93-94) „/Papjaim!/ A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, amelyre meghívtalak. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek. Mert most készül a nagy vihar, melynek sodra elviszi a tétlenségben elmerülő közömbösöket. Árral szemben csak az igazán elhivatott lelkek maradnak meg. A nagy veszély, melyet felétek indít a sátáni hatalom, az Én kezem felemelése által indul el. Adjátok tovább figyelmeztető szavaimat, jusson el minden papi lélekhez. Rázzon fel benneteket előre figyelmeztető szavam és szigorú kérésem.” (III/159-160)

     lelki_naplo_2.jpgEhhez az „ébresztéshez” és felkészüléshez kínál kegyelmi segítséget és benső indíttatást Égi Édesanyánk, akinek útmutatásairól szól Erzsébet asszony Lelki Naplója! Saját magunkért, családunkért, hazánkért és a lelkek milliárdjaiért! Nem ítélkezhetünk tehát értetlenkedőn legyintve, mint a bárkát építő Noé gúnyolódó környezete! Mert elhinni nekünk csak annyit jelent, hogy (minden látványosság nélkül) elindulunk a Szent Szűz által megjelölt úton és kifejezzük gyermeki készségünket a józan emberi ész, tiszta mértéke szerint! És ha végül valóban megtapasztaljuk az Általa ígért benső csodát, Szeplőtelen Szíve oltalmát és hitünk megújulását, már aligha kell keresgélnünk a gyermeki hálára való okot és módot! Mert az ígéret számunkra is figyelmeztető: „Szívem Szeretetlángja nektek az, mint Noénak a Bárka volt!” Tehát, ne a világ logikája vezéreljen bennünket! Hiszen hol marad ez a következetesség és ,,logika” a Mammon csillogó ígéreteinek elfogadásában? Hol marad a megfontoltság napi „emberáldozatunkban”, melyben könnyedén feláldozzuk emberi kapcsolatainkat? Hová szűkült bennünk a jóra való készség? Hová lett a lélekmentésre való evangéliumi indíttatás? Hol van az okosság, az igazságosság, a lelkierősség, az irgalmasság és a hazaszeretet bennünk akkor, amikor tartunk az emberi megszólástól, hívságokért, karrierért, kényelemért kockáztatjuk a magunk és mások lelki üdvösségét?

     Az Egyház küldetése, feladata és rendeltetése a világ végéig változatlan, a tennivaló azonban úgy néz ki - a bűn szerteágazó rafináltsága és a szeretetlenség féktelen térhódítása miatt - egyre nagyobb! A krisztusi küldetés hatékony teljesítéséhez az egyházi intézményrendszer és struktúra önmagában egyre kevesebbnek bizonyul. Így óhatatlanul szükségessé válik a világegyház tagjainak egyenkénti és egységes bevonása, evangelizációs felkészítése! Tehát a Magyar Egyház és a magyar nemzet jövője szempontjából is alapvetően fontos az egyénre bontott hivatás tudatosítása, a Boldogasszony üzeneteinek megszívlelése és az engesztelés megszervezése! A Szent Szűz bennünket is hív „egyenként és összesen”! Nagy jövő vár Anyám országára s általa az egész világ kegyelmet nyer! A végén Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni! És Anyám mosolya beragyogja a földet! (folyt.)

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Március másodika az Ima Nemzetközi Világnapja

Az ima vallási fogalom, legpontosabb meghatározása: az ember párbeszéde Istennel.

Tudományos kutatások bizonyítják az imádság jótékony hatását
Az ima gyógyító erejét az elmúlt évtizedekben több tudományos kutatás bizonyította. Kimutatták, hogy hamarabb és kevesebb szövődménnyel gyógyulnak azok a szívbetegek, akikért imádkoznak. Az Országos Kardiovaszkuláris Intézetben dolgozók ezt több alkalommal is tapasztalták, csodálatos gyógyulások történtek olyan szívbeteg gyermekek és felnőttek esetében, akikért imaláncot indítottak.

Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Szívünk imája mozgalmat indított 2021. március 2-án, az ima világnapján. A mozgalom fővédnöke Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita.

A Szívünk imája mozgalommal az intézet a közösségi média oldalán, lehetőséget kínál, hogy imalánc indulhasson azokért a betegért, akik ezt maguk, vagy hozzátartozóik kérik.

kereszteny_orvosok_535_2.jpg

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld 6

melanie_280.jpg     Kivonatosan idézek a Melanie Calvat által kapott La Salette-i üzenetből, melyet IX. Piusz és XIII. Leo pápa is jóváhagyott: „Sürgős felhívást intézek a Földhöz, felhívom az élő Isten igazi tanítványait..., az emberek egyetlen és igaz Megváltójának követőit..., gyermekeimet, ...követőimet, azokat, akik nekem adattak..., az utolsó idők apostolait... Itt az ideje, hogy előjöjjenek és megvilágítsák a földet... Harcoljatok világosság gyermekei, ti, kicsiny nyáj! (…) Azon a ponton áll az Isten, hogy ix_piusz_papa_280.jpghallatlan módon fenyítsen. Jaj a föld lakóinak, Isten ki fogja meríteni haragját... A társadalom a legborzasztóbb ostorcsapások és a legnagyobb események előestéjén áll... A pápa óvakodjon a csodatévőktől, mert oly mértékben és olyan erőszakossággal lépnek fel hamis látnokok a világban, hogy még az igazakat is megtévesztik! (…) Minthogy az Istenben való hit feledésbe megy, azért ki-ki önmagát fogja igazgatni és mások fölötti uralkodásra törekedni; a polgári és egyházi hatalom xiii_leo_2_280.jpgel lesz törölve; minden rendet és igazságot lábbal fognak tiporni; nem lesz egyéb látható, mint gyilkosság, gyűlölség, féltékenység, hazugság, egyenetlenség, a haza és a család szeretete nélkül... Európa országai háborúk színhelyei lesznek. (…) Az igazak szenvedni fognak nagyon, de imáik, bűnbánati cselekményeik és könnyeik fel fognak hatni az égbe, és az Isten egész népe bocsánatért és irgalomért fog esedezni. Akkor Krisztus igazságosságának és az igazak iránti nagy irgalmasságának egy ténye által, azonnal megsemmisülnek Jézus Krisztus ellenségei és minden (bűnbánat nélküli) bűnös ember és a föld pusztasággá válik a víz és a tűz megtisztítja a Földet és az emberi kevélység minden művét megsemmisíti. Isten gondoskodni fog szolgáiról és a jóakaratú emberekről, az Evangéliumot mindenütt hirdetni fogják, minden nép és nemzet eljut az igazság ismeretére. Megújul a Föld színe és az emberek Istennek szolgálnak s őt dicsőítik. Aztán béke áll be, és az emberek kiengesztelik az Istent, és mindenütt felvirágzik a szeretet...” 

(folyt.)

Előző részla_salette_1_540.jpg

Szólj hozzá!

      Az Istentől elfordult és végveszély felé sodródó korunkban már nem elég egyesek magánájtatossága „kevesekért”! A csillogó világ, információ-dömpingjétől eltompult lelkek egyetemes felrázásához ugyanis az istenszeretők égi segítséggel történő, tudatos összefogása kell, mégpedig „mindenkiért”! A végtelenül megbántott isteni Szeretet, okkal kívánja meg a szívből-lélekből indíttatott tudatos engesztelést! Ezt hirdette meg az Egyház Anyja 1917-ben Fatimában, ahol az Öt Elsőszombatban és a rózsafüzér napi imádkozásában jelölve meg az engesztelő eszközt. A Mária-jelenések közt az fatimai volt az, melyben elhangzott az "engesztelés" szó! Ennek a felhívásnak kellett volna az „Engesztelés Műveként” diadalra jutnia Erdey Ferenc atya (1895-1966) által hazánkban. És ennek szellemiségét szerette volna megvalósítani a 40-es elején a Világ Királynője, Natália (1901-1992) nővéren keresztül! Ennek az engesztelő lelkiségnek volt példája és rejtett apostola a 40-es 60-as években boldog reményű Marton Marcell kármelita atya (1887-1966).
      Az Istennel való megbékélés indíttatása, az engesztelés gondolata nem újkeletű! Már a zsoltáros is így int: „Ti, akik megfeledkeztek Istenről, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki megmenthet titeket” (Zsolt 49,22). Hasonló, korunk Mária-jelenéseinek üzenete is, melyekben mindig a bűnbánatról, a megtéréséről, a bűneikben megmaradók kárhozatának veszélyéről szól. Azokról, akik már Istenéi voltak, de elfordultak Tőle, akik a bűn szerzőjének csalárd hálójába esve távol maradnak Istentől, örök sorsukat téve kockára! Sajnos, korunkban már olyan mérvű az Istenről való „megfeledkezés”, hogy fennáll a tömeges elkárhozás veszélye! Különösen figyelemre méltók a Szent Szűz fatimai és a Szeretetláng üzenetében elhangzott szavai: „Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük!” (1917. augusztus 19) Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! (Szeretetláng I/87; I/103; III/144)
Kérdés: Az Istenanya lélekmentő stratégiájával, hogyan menthető meg a világ a pusztulástól?
      A Szűzanya Szíve Szeretetlángjával nem egy közösséget, nem csak Magyarország népét, de az egész emberiséget kívánja szívében megérinteni! Ez a “megérintettség”, nem csak “hitbeli” vonatkozású, hanem többletkegyelmet is kínál a fatimai engesztelés megvalósításához. A Szeretetláng üzenete fokozottan ösztönöz a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadítására. Ennek „stratégiai” célja azon kölcsönösségen alapul, miszerint a purgatóriumból szabadult lelkek visszasegítenek bennünket, és ez a természetfeletti segítség az, mely gátat szabhat a gonosz és csatlósai pusztító tevékenységének!
Nem kell felsőfokú hittudás annak felismeréséhez, hogy a Mennyei Atya, Fia Édesanyjának Szeplőtelen Szíve által akarja megmenteni a világot! (vö Fatimáról beszél Lúcia nővér 4. kiadás 2006. 118; 123; 127; 172; 188)
Miről van tehát szó?
     A világ békéjének megőrzésére és végveszélybe sodródó hazánk megmentésére, egyetemes nagyságrendű engesztelésre van szükség, mely a jézusi ajánlás gyakorlatával (lásd Mk 9,29), a szentségi élet személyenkénti megvalósításával és a Mária Szeplőtelen Szíve által kiesdett többletkegyelmek segítségével valósítható meg!
(folyt)
 

Szólj hozzá!

 

 Ó Mária, Istennek Szentséges Anyja, könyörögj érettünk és

áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld 5

     Kedves Olvasóm! Az egyetlen kiválasztotthoz kötődő, esetleg már elfogadott magánkinyilatkoztatások utólagos toldásai sajnos, hiteltelenítő vadhajtások! A szerencsétlen pót-üzenetközlők – akik ezáltal tettek hírnévre –, még ha jószándékkal cselekedtek is, a megtévesztő szellem áldozatai, megkötözötteivé váltak!

(Alul lásd a Magyarországon legtöbbet hamisított látnokot, Natália nővért és Erzsébet asszonyt!)

Ezeket el kellett mondanom, mert sajnos a hamisítók útmutatásai, brossurái gyorsan és hatékonyan terjednek, talán épp a megtévesztő szellem szándékából!

Fontos! Ha valóban figyelemmel kísérjük Égi Édesanyánk lélekmentő munkálkodását, ha valóban teljesíteni akarjuk kérését, akkor ezt először is az Egyház által már jóváhagyott üzenetei alapján tegyük. Mégpedig azt, amit Ő kért, és úgy tegyük, ahogyan Ő kérte!

1) Viseljük és terjesszük a Csodásérmet, naponta elmondva a fohászt (akár szeretteink, vagy mások helyett is!): „Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk”! ‒ Miért? ‒ Mert az érem a Szűzanyához tartozás jele, és ígérete szerint külön oltalmazza azokat, akik viselik, vagy akik helyett az elmondott fohásszal az oltalmát kérjük!

2) A La Salette-i Szent Szűz üzenetében világosan értésünkre adta, hogy a Mária-korszak vége felé az egyes ember választás elé lesz állítva. Választania kell a megtérés vagy a testi-lelki pusztulás között. A Szent Szűz célja, hogy minden ember megtérjen, s ily módon elkerülje az elhatalmasodó bűn végkifejletét, a testi-lelki pusztulást!

 (folyt.)

Előző résznatalia_es_erzsbet_540.jpg

Szólj hozzá!

"Amikor azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem..." (Róm 5,20b)
 
     A magánkinyilatkoztatások fontos eseményei az üdvösség történetének és részei az evangelizációnak. Az egyes üzenetek súlyos tartalma, a történeti távlatban is megvalósuló jövendölések egyre világosabbá teszik: a valódi magánkinyilatkoztatás Isten ajándéka, amely komoly lehetőség az Egyház evangelizációs munkájában, hiszen láthatóan nagy tömegeket képes megmozgatni! Évente több mint ötvenmillióan zarándokolnak el a világ kegyhelyeire.
    A magánkinyilatkoztatások epizódjai összefüggésbe hozhatók azzal a korral, amelyikben lejátszódik, vagy amelyikre utal. Egy-egy eseményt, az adott történelmi viszonyait segítenek teljesebben megérteni. Nemegyszer utólagosan látjuk be, hogy a magánkinyilatkoztatások történései nagyon is időszerűek, mert az adott kor aktuális problémáira, veszélyeire már előzetesen figyelmeztetnek, vagy a meglévő lelki bajokban kívánnak segítséget nyújtani.
    Fontos belátni: a magánkinyilatkoztatásban Jézus és Mária újra és újra a bűnbánatra szólít fel, a megtérésre biztat, a bűn elhatalmasodásának veszélyeire figyelmeztet, s ezzel Egyház evangelizációs munkáját kívánja hatékonyan támogatni. A különféle üzenetek, a csodák és beszámolók a kárhozat veszélyéről, határozottan sugallják: az emberiség üdvözítésének legsúlyosabb kérdéseiről van szó. Az igazi problémát a magánkinyilatkoztatás kérdésében, sajnos a dilettantizmus, a jó vagy rosszhiszemű csalás, a túlfűtött rajongás és a hamis irodalmak burjánzása képezi! A Szentírás is figyelmeztet: "a sátán is a világosság angyalának tetteti magát" (2Kor 11,14), tehát a jó mögé bújva is tud tevékenykedni, sőt ez a félrevezetési mód igen hatékony.  

    A magánkinyilatkoztatások elfogadásában tehát a legsúlyosabb nehézséget a hamis események jelentik. Ez is a megtévesztő szellem munkája. Marie Julie Jahenny, a 19. századi stigmatizált (egyházilag elismert) misztikus így figyelmeztet erre: "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által." Éppen ezért kell minden esetet vizsgálatnak alávetni, tanulmányozni és állást foglalni. Ha ezt nem tesszük, azért az üzenetek még a világban vannak, kifejtik hatásukat, és az érdeklődés is megmarad irántuk. Ezzel pedig számolnunk kell. A magánkinyilatkoztatás tisztaságára pedig azzal ügyelhetünk, ha a hiteles tájékoztatással kiszűrjük a hamis dolgokat. A végső álláspont kialakítása minden esetben az Egyház feladata, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell!!! 

(E jegyzet, Antalóczi Lajos, Jelenések, üzenetek és a jövő c. EGER 2000 munkája nyomán készült!)

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld 4

     »A szentek és a misztikusok leírták, hogy mi történik a lélekben, miután átment a hit éjszakáján, és teljesen átalakult Krisztusban. A lélek olyan lesz, mint egy szeretetláng. Az élete „egészen egy szent vágyakozássá válik” – Szent Ágoston szerint.« (Vö. Raniero Cantalamessa, Mária az Egyház tükre 242. oldal. Kiadta: Sarutlan Kármelita nővérek Pécs, 2002.)

Liguori Szent Alfonz így magasztalja a Szent Szüzet: „Gyakran szelídségével gyújtja lángra a bűnösök szívében az iránta való áhítatot, s bűneik halálos álmából olyanokat ébreszt fel, akik messzire távolodtak Istentől, mélyen merülve el kárhozatos kábultságban. Így készíti elő a bűnösök lelkeit az isteni kegyelem befogadására, s így lesznek ezek lassan az örök üdvösség részeseivé”. (Szűz Mária dicsősége, Kalocsa 1924. 66. o.)

A Szűzanya által kért imában − áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását, az egész emberiségre −, a fentebb alaposan körülírt lelki vágy, erő, készség és „áttüzesedés” kegyelemi beteljesülését kérjük!

Kérjük – mondom ‒, de nem kérjük általánosan! Hiszen a Szeretetláng fohászt gyakorta, még a Mária-tisztelők sem feltétlen mondják, és ez azért van, mert nem értik az Istenanya kérésének lényegét, és azért nem értik, mert az illetékesek nem szorgalmazzák a széleskörű felvilágosítást!

Erzsébet asszony elmondása szerint a Szűzanya kérése, hogy minden imához és fohászhoz fűzzük hozzá a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! És kedves Olvasóim, ezután nem kell mondani, hogy „most és halálunk óráján. Amen”! Ezt csak akkor mondjuk, ha az Üdvözlégybe fűztük bele a kiáradás kérését!

Meg kell ismételnem, hogy az egész emberiség alatt a Küzdő-, a Szenvedő- és a Megdicsőült Egyházat kell értenünk! Vagyis helytelen hozzáfűznünk, hogy „és a tisztítótűzben szenvedő lelkekre”, akiket persze ki akarunk szabadítani, hiszen a Szenvedő Egyház, vagyis az „egész emberiségbe” értendők!

Azt már mondanom sem kell, hogy az is helytelen, ha úgy mondjuk, hogy „ránk és az egész emberiségre”! Ejnye, hát mi nem vagyunk-e az emberiség része?

 (folyt.)

Előző részrf_utcan_terden1_540.jpg

Szólj hozzá!

Nekünk magyaroknak különlegesen kiemelt szerepünk van a magunk, és az emberiség sorsának alakításában. Natália nővér, a XX. század nagy magyar misztikusa látomása révén tudjuk, hogy a Szentháromság az emberiség sorsát, és külön hazánkat Szűz Mária kezébe helyezte. Miért lett ebben külön kiemelve Magyarország? Ennek oka, hogy népünk a "rejtett választott nép", melynek dicsősége csak az utolsó időkben fog kinyilvánulni! Mit jelent az, hogy "rejtett"? Azt a természeti és rendezőelvi egyensúlyt, melyet a világmindenség hordoz önmagán: A fény és az árnyék, a látható és a láthatatlan, a nyilvános és a rejtett.

    Ezen felül 1000 évvel ezelőtt, Szent István királyunk, halála előtt, - örököse nem lévén - az ország nagyjainak színe előtt, államjogilag, Isten Szentséges Anyjának ajánlotta fel, a Szent Koronát az uralkodói jelvényekkel, az országot népeivel és földjével. Ezzel az országunk feletti teljes uralmat a Boldogasszony kezébe tette. Tehát nem csak felajánlotta az országot - amit ő utána 600 évvel a lengyelek is megtettek, majd ezt követően több nemzet is, - hanem átadta (!) a Magyarok Nagyasszonyának, aki ezzel Magyarország az uralkodója, Örökös Királynője lett. Így lett a Szent Korona Országa, a (teljes) Kárpátmedence: MÁRIA ORSZÁGA.

    Ezért hallotta Natália nővér a Szent Szűztől a következőket: "Nagy a világ, sok az ország, de csak egy a tulajdonom belőlük: Magyarország. Az oltalmam alatt vagytok, másképpen kell gondoskodnom rólatok ... a világ végezetéig." Ez az oltalom azonban nem jelenti azt, hogy hűtlenségeink következményeiként nem érhetik csapások, megpróbáltatások az országot, népünket mint ahogy a történelmünk ezt bizonyította, és bizonyítja napjainkban is. Ne feledjük, az Isten nélküliségnek istentelenséget a hozadéka, az istentelenségnek pedig embertelenség a következménye! "Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!"

    Miután Magyarország Mária Országa, ezért irányul ellene különleges gyanakvás és gyűlölködés a sátáni erők és csatlósai részéről. A súlyos időkben Natália nővéren keresztül többször kaptunk biztatást és ígéretet az Égtől, hogy ne veszítsük el a reményt.

    Jézus: "Ennek ellenére a magyar nép Anyámba vetett bizalommal és szent büszkeséggel hangoztassa: Győzni fogunk, Magyarország és a Világ Királynője által!" A nővér azonban azt is megtudta látomásában, hogy ez abban a békében fog bekövetkezni, amit "a tisztulás után fog kapni és élvezni a világ".

    Jézus: "az én magyar népem egyszer megtisztulva, megszentelve fog szolgálni az Ég és a Föld színe előtt". És ehhez a nagy tisztuláshoz kaptuk Örökös Királynőnktől azt a rendkívüli kegyelmi eszközt, melyet ma Szeretetláng néven ismer és esdekel a világ. Szűzanya: »Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy  szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni (Szívem Szeretetlángját). Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra. (I/37) A Föld most (...) olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít (...) Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. (...) Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt, (…) (aki) még a választottak hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét (vö I/100), soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére. (I/58) Azt akarom, hogy ne csak nevemet ismerjék, hanem anyai Szívem Szeretetlángját /is/, mely értetek lángol, és ennek a lángoló szeretetnek elterjedését /rátok bíztam/. (I/116) Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a Szeretet Tüzével. Szeretetlángom el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogja elárasztani a földkerekséget.« (III/203)

    Úr Jézus: »Ez szinte olyan lesz mint az Első Pünkösd, mely a földet elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével. Ez lesz a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség! (II/93) Mindannyiótokat meghívtalak megváltó munkámhoz. Az apákat, anyákat művelteket és tudatlanokat, egészségeseket és betegeket! Értem mindenki dolgozhat a szabad ember és a rabságban sínylődő, mert a lélek készsége a fontos. (II/102) Azt amit tesztek, égjen mint az égő csipkebokor mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, melynek szeretettől égő tüze Hozzám ér!« (II/108-109) Minden Szűzanyához intézett imához, de különösen az Üdvözlégyekhez fűzzük hozzá az egyetemes könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Ennek a könyörgésnek a kimondásához van kötve az a többletkegyelem, melyről a Szeretetláng Lelki Naplóban Jézus is És Mária is egyöntetűen hangsúlyozzák: Ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett! (III/140)

Az Úr szavai szerint: „Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (II/93-94) Ez valóban egy „eddig nem látott” új békekorszakot jelenthet az emberiség történelmében! Jézus: „Megújul a föld színe és Anyám mosolya beragyogja a világot!” 

Rajtunk múlik! Imádkozzunk és engeszteljük a végtelenül megbántott Istent, hogy mihamarabb szétáradhasson a világon a Szűzanya mosolya!

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld 3

SZL: „Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével a Földet. Ez a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség, ez mind a Szent Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása.” (II/93)

KK: ,,A Szeretet Lelkének tüze hamarosan véghezviszi a nagy megtisztulás művét.” (1982. 5. 30.)

Ez pedig kedves Olvasóm, az elhatalmasodott bűn miatt aligha valósulhat meg, megrázkódtatás nélkül!

SZL: „Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (II/93-94)

Tehát, Isten mindent felülmúló szeretetének a kiáradása lesz a Földre. Olyan óriási esemény lesz, amilyen még nem volt az Ige megtestesülése óta az emberi történelemben. (...) Lezár a Földön egy történelmi korszakot, és elindít egy új és csodálatos korszakot, a Szent II. János Pál pápa által annyira óhajtott és megjövendölt szeretet civilizációjának korszakát. Tehát lelki esemény lesz, és a lelkek számára megrendítő erejű olyan esemény, amely az embereket válaszút és döntés elé fogja állítani. 

SZL: „Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele lesz, melyet sokan várnak, és a világosság fényessége át fogja hatni a földet. (III/224) És abban a pillanatban vakká lesz a sátán (a Szeretetláng kigyúlásakor), melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizalmatokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki fogja érezni, akihez csak eljut, mert nemcsak a Nekem ajánlott országban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni, és az egész világon el fog terjedni, még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is, mert a sátán előtt sincs megközelíthetetlenség. Merítsetek erőt és bizalmat. Én eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül, szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére.” (I/85) 

KK: „Ezek után meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy mi lesz a következménye a Szentlélek rendkívüli kiáradásának, a második Pünkösd eljövetelének?

1.) Megújul és megváltozik az emberek szíve-lelke, megszabadul a Gonoszság hatalmának nyomása és befolyása alól.

2.) Új korszak kezdődik a társadalom életében. A szereteten alapuló igazságos társadalom, a szeretet civilizációja fog felépülni.

3.) Megtisztul és megújul az Egyház. Jézus fényét fogja sugározni és elnyeri a teljes egységet.

4.) Megújul a Föld színe, a pusztító természeti csapások nyugvópontra jutnak. Az ember és a természet ismét harmóniába kerül egymással.” (1982. 05. 30.) 

(folyt.)

Előző részkiaradas_1_540.jpg

Szólj hozzá!

A Szeretetláng fogalma

    Maga a „Szeretetláng” fogalom nem szerepel ugyan a Szentírásban, de tartalma és mibenléte levezethető néhány szentírási szakaszból, melyek Isten jelenlétére, szeretetére, s a vele találkozó emberi szív „lángra gyúlására” utalnak. Néhány példa: Mózes az égő csipkebokor előtt (Kiv 3, 1-7); «Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon?» (Lk 12, 49); «Hát nem lángolt a szívünk?» (Lk 24,32), «Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni» (Jn 3,16; vö. Mt 3,11); «Legyetek tüzes lelkűek. Az Úrnak szolgáltok» (Róm 12,11); «Isten a szeretet» (1Jn 4,8), «Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten lelke lakik bennetek?» (1Kor 3,16); «A mi Istenünk emésztő tűz» (Zsid 12,29); «[Valaki, aki az Emberfiához hasonlított…] szeme, mint a lobogó tűz» (Jel 1,14; vö. 19,12).

    Az üzenetek feltételezik Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletét, mert a Szeretetláng Mária Szívéből fakad. A Szűzanya Szívének tisztelete az egyetemes Mária-kultusz elsődleges lelkiségi forrásai közé számít. Ez a fajta devotio (felajánlkozás)  Jézus Szívének tiszteletétől el nem választható, sőt a legújabb időkben különösen is sokat merít ez utóbbinak elemeiből.    Bizonyos jelenéseknek és üzeneteknek gyakran része egyfajta autodefinitio is (pl. a lourdes-i jelenésben Mária Szeplőtelen Fogantatásnak titulálja magát). A Lelki Napló csupán egy ilyen jellegű autodefinitio-t tartalmaz, amelyben Mária «a Hajnal Szép Sugarának» (II/100) nevezi magát. Más, kimondottan új definíció nem kerül elő a Naplóban, hiszen a Szeretetláng nem mint fogalom új, hanem mint terminus. Mária szavai szerint Szívének Szeretetlángja maga Jézus Krisztus. A Szeretetlángot Erzsébet asszony Isten kegyelmi adományaként mutatja be. Az ördög egyre ismétlődő támadásai a Szeretetláng kiárasztása során meghiúsulnak. A Szeretetláng tehát Isten egyik kegyelmi adománya, mely a gonosz lélek hatalmát megtöri, s így elősegíti a lélek növekedését és megerősíti az üdvösség felé vezető úton (különösen halála óráján), a halál után pedig megtisztulásának folyamatát gyorsítja.

    Az, hogy a Szűzanya Szívében a Szentlélek által az Isten- és emberszeretet tüze ég, mely felénk tör, nem új tanítás, s nem is a Lelki Naplóban jelenik meg először. Ami valóban új a Naplóban, az a szeretet-kiáradás módjának és intenzitásának leírása, valamint az ehhez fűződő kérő imádság (vö. IV/36).

    A Szeretetláng «kegyelmi hatása» az imavirrasztások közben a haldoklókra is kiárad, melynek mechanizmusa a következő: a haldoklókra kegyelem árad ki, a sátán „megvakul”, vagyis hatalmát veszti, így az Úr kegyelméből felindított bűnbánat által megmenti őket a kárhozattól (I/110). Szembetűnő, hogy a Szeretetláng kiáradása igen nagy segítséget nyújt a tisztuló Egyháznak (vö. I/34.115; II/15-16).

    A Naplóban másutt azt találjuk: Krisztus Szent Sebei által árad ki a Szeretetláng (vö. I/39), mely megvakítja az ördögöt, s ezáltal szabadul meg sok lélek a kárhozattól. Mária ebben a folyamatban a lelkekért küzd. A sátán megvakítása a lelkek felszabadulását is eredményezi. A Szeretetlángot jellemzi, hogy azt szívről-szívre át kell adni (vö. I/39; III/140), sőt még a tengerentúlra is el kell vinni (vö. I/104). A Szeretetláng továbbadása missziós feladat, mert valóságos részvétel az üdvösség művének kiterjesztésében (vö. I/63). Ehhez alázatra van szükség, mely nemegyszer a megaláztatás gyümölcse (vö. I/112). Terjesztését nem kell „nagydobra verni”: alázattal, csendben kell tenni (vö. I/116-II/1), s ezt bárki elvégezheti (vö. II/1).

    Erőteljes kifejezésnek hat az is, hogy «mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt Részemről, mely így tört volna felétek, mint ahogy Szívem Szeretetlángját küldöm hozzátok» (vö. I/84). Noha ezt nem bizonyítja közvetlenül semmivel, mégis hatalmas kegyelem-kiáradásra enged következtetni, mely leginkább gyümölcseiben lesz mérhető (a sátán hatalomvesztése, megtérések, a tisztítótűzben szenvedők szabadulása).     A Szeretetláng robbanásszerű kiáradása az egész földkerekségen egy másik üzenet szerint Mária «legnagyobb csodája» (II/18), mert ez fogja szétrobbantani a gyűlöletet, ez fog «tüzet tűzzel» oltani (III/203): a gyűlölet tüzét a szeretet Lángja semmisíti meg. 

    A Szeretetláng terjedése - a Napló szerint - Mária mélyebb tiszteletére fogja ösztönözni az embereket, ezért a Szűzanya maga kéri Erzsébet asszony által az illetékes egyházi vezetőket, hogy ne hátráltassák a Szeretetláng kiáradását (vö. II/109). A Szeretetláng nem ismer határokat: kiterjed minden népre és nemzetre, még a meg nem kereszteltekre is. Kegyelemforrás a tisztuló és a zarándok Egyház számára (vö. II/120).

    Erős, de egyértelmű az a kifejezés is, miszerint Mária már nem tudja Szívében tartani a Szeretetlángot, mert annyira szeretné már, hogy minél több emberre kiáradjon, akik azt befogadják és hirdetni tudják (vö. III/129). Áldozatos, imádságban virrasztó lelkek fogják a Szeretetlángot elterjeszteni a Földön (vö. III/204). Aki igazán hisz a Szeretetlángban, annak halála óráján a sátán megvakul, a haldokló lelke kegyelemmel telik el, s a Szeretetláng ragyogása bűnbánatra indítja, mely üdvösséget hoz számára (vö. III/216).

    A Lelki Napló üzeneteiben bemutatott Szeretetláng-fogalom megfelel a Mária Szívének tiszteletéből kiinduló lelkiség legfőbb ismérveinek: a Mária-tisztelet formálásának, spirituális tartalommal való megtöltésének eleget tesz, az ezzel kapcsolatba kerülő hívőtől lelki és morális életének rendezését és a máriás lelkület elsajátítását kéri, valamint a Mária-tiszteleten belül is fellelhető bizonyos katartikus funkciója. Ezért úgy ítélem meg, hogy a Szeretetlángot a Mária Szívét érintő lelkiség részének tekinthetjük. (Dr Kovács Zoltán, Teológiai Szakvélemény 6.2; Szeretetláng Lelki Napló)

A témával kapcsolatban lásd még a 2012. május 23-i, (a sorozat 7.) bejegyzését!

 

Szólj hozzá!

003szienai_szent_katalin_530_2.jpg

Szólj hozzá!

A kommunizmus kísértete bejárja a világot

xiengxich.jpg      Az amerikai urbanisztikai folyóirat, a City Journal 2010. szeptember 20-i száma cikket jelentetett meg "A kommunizmus Nürnbergje a Vörös Khmer bűnei címmel. Ebben felteszi a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy az egész világon ez az első per kommunista tömeggyilkosok ellen, holott Nürnbergben a nemzeti szocialistákat már 1945 vége felé törvényszék elé állították, a japán fasizmus prominens képviselőit pedig 1946-ban, tehát a háború befejezését követő évben, teszi fel a kérdést az írás.
      A cikk annak kapcsán jelent meg, hogy az emberiség egyik legkegyetlenebb népirtásának elkövetése miatt Kambodzsában az ENSZ támogatásával működő bíróság elé állították Kieu Samfan volt kambodzsai államfőt és bűntársait. „De mindeddig a kommunizmust nem állították törvényszék elé, holott a valódi kommunizmus megölt vagy tönkretett áldozatainak száma nagyobb, mint a nácizmus és az összes más népirtásé együttvéve”, szögezi le a City Journal.
      A cikk szerzője szerint a kommunizmust, pontosabban annak tömeggyilkosait eddig két okból nem állították bíróság elé. Először is a kommunizmus egyfajta ideológiai immunitást élvez, mert azt állítja, hogy a haladás oldalán áll. Másodszor pedig a kommunisták hatalmon vannak Pekingben, Phenjanban, Hanoiban és Havannában.
Ugyanakkor olyan területeken, ahol nem veszítették el a hatalmukat – mint a szovjet utódállamokban – a kommunisták saját immunitásukat úgy biztosították, hogy szociáldemokratákká, üzletemberekké és országos vezetőkké alakultak. Tény, hogy a volt keleti tömb egyetlen országában sem kapták meg a volt kommunisták azt, amit megérdemeltek volna, azaz sehol sem állítottak fel „nürnbergi” törvényszéket. (A forrás nyomán szerkesztett kivonat!)

0.jpg      A Kambodzsa marxista vörösei kötelezőnek tartották, hogy minden egyes foglyot elképesztő módszerekkel megkínozzanak, kicsikarva belőlük a legképtelenebb vallomásokat. Csak egyetlen példaként: a csecsemőket fához csapták (lásd a legalsó képet!), vagy feldobva a levegőbe célba lőttek rájuk!
Az egyik kambodzsai tömeggyilkos Kaing Guek Eav-ot („Duk”) 35 évre ítélték, amit a kambodzsaiak túl enyhe büntetésnek tartottak. Duk egyébként "csak" 12 273 ártatlan polgár kivégzéséért volt felelős a két és félmillióból. A foglyokat egyébként tbk. arra is kényszerítette, hogy saját székletüket egyék vagy egyenesen belefojtották egy ürülékkel teli hordóba. Liberális francia ügyvédje a per során tipikusan úgy állította be az akkor 68 éves helyzetét, mint aki maga is a rendszer áldozata. (Ugye ismerős?)

gyilkos fa 5117.jpg

 Imádkozzunk a kommunizmus vértanúiért, és azokért akik ma is ennek a gyilkos eszmének szenvedői!

 

Szólj hozzá!

Észnél kell lennünk!

apostasia_42_2.jpg          Bolond egy világban élünk és mi hajlandóak vagyunk részt venni a „bolondozásban”! Ennek folytán természetszerűleg, az életünket meghatározó végeredményeink is komolytalanok lehetnek!
„A boldogtalan, szerencsétlen házasságok rendszerint a természetfeletti szempontok figyelmen kívül hagyásában keresendők.” (Szent Colombere Kolos) (HHC 405)

Végkövetkeztetés: az „élettervünket” már jóval házasság előtt meg kellene határoznunk! Márpedig erre akkor lenne esélye bárkinek, ha már gyermekkorában a szülő, az iskola, a társadalmi közeg példával és elvárással járna elöl! – Hogy mivel? – A képességfejlesztéssel! Ez alatt természetesen elsősorban az emberismereti, "ráérző képességet" és "átimádkozó készségeket" értem! A világ a "tudatosságot" szajkózza, miközben kizárólag az ösztönösséggel manipulál, holott a harmadik ismeretszerzési séma fejlesztése lenne a helyes, a lélek megérző-készségéjé! Ezzel szemben, a családalapításra predesztináltakat olyan "média-nevelés" és "társadalmi példa" bombázza "veszi kezelésbe" kisdedsége óta, hogy csoda, ha még átmeneti "párkapcsolatra" is képesek egyáltalán! Ez a csalárd média, a hűséges házasságokat unalmasnak, míg a házasságtöréseket izgalmasnak mutatja be. (vö. HHC 301)
     A meghamisított ideálokkal és a lejáratott erkölcsi hitelvekkel felnövekvő generáció, nem csak a pillanatnyi élvetegségekben véli kibontakoztatni önmagát (ha éppen össze nem roppan), de észre sem veszi, hogy másokat sárba taszít, eltékozolva saját életét is!
szivárvány2.JPG     Alapvető szempont tehát, hogy az evangéliumi parancsok nyomán határozzuk meg elképzeléseinket, vágyainkat, életünket és párválasztási kritériumainkat! Ehhez pedig komolyan kell venni az Anyaszent-egyház tanítását, mely nem hogy kötöttséget jelentene, de szélesebb látókört ad a világ „műszabadságának” veszélyeire, arra, hogy mi és ki van a dolgok mögött! Annak nyilvánvalóságára is fény derülne, hogy az un. liberális szabadság-eszme, egyszerűen csak szabadosság, mely nincs tekintettel se Istenre, se emberre! Önnönmagára sem!
     A fentiekben említett lelki-érzelmi-értelmi nevelés, kifejleszthetné a fiatalokban a "dolgok mögé" látó emberismeretet, erősítené a lelkiismeretet, az ősi okítás óvatosságával: "nézd meg az anyját, vedd el a lányát"! És mindezt a felelősségteljes döntés és a tiszta szeretet függvényében! Mert: ahol az isteni szeretetet kizárják a mindennapi életből, ott eluralkodik a szeretetlenség! Márpedig szeretet nélkül sivár lesz a világ, amiként számtalan (felelőtlenül kötött) házasságban már kristály tisztán meg is mutatkozik!
     Mit lehet ehhez még hozzátenni?  „Akik nem képesek megtartóztatni önmagukat, lépjenek házasságra; mert jobb dolog megházasodni, mint égni (a pokolban)” (vö. 1Kor 7,9). De ne azért házasodjon bárki is, hogy "szabadon kiélhesse" szexuális vágyait, hiszen a szeretet elsorvad ott, ahol nincs önuralom, türelem és a másik iránti tapintat! Nos, szó ami szó, azt mondják, hogy a házasság a legszigorúbb szerzetesrend. Márpedig ha ez így van, akkor tudnunk kéne, hogy a szerzetesség célja és lényege az Istenre hagyatkozó – és onnan forrásozó – szeretet, az állapotbeli tisztaság, az engesztelés és az érdemszerzés! Ha a házastársak is így gondolkodnának az Istenhez és egymáshoz való viszonyukról, akkor a közös életük, ténylegesen érdemszerző és boldog lehetne! Zárszóként sem kísérelhetek meg nagyobb bölcsességet mondani, mint: ISTEN NÉLKÜL NEM MEGY!

01_1.jpg

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld 2

     Annyi csapás és világégés után a Két Szív azonban nem hagyott magunkra katasztrófális lelki helyzetünkben sem! Egyfelől, a Szentséges Szívtől segítségül kaptuk az Isteni Irgalmasság üzenetét, mint „utolsó mentőövet” (N.965), másfelől a Szűzanyától pedig Szíve Szeretetlángját, mely szintén egyedülálló üdvtörténetileg.

A Naplóból: „Én édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta országotokat, és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a magyar szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.” (I/37)!

Don Stefano Gobbi, a Papi Mozgalom kiváltságoltja Kék Könyvében, néhány tekintetben a Szeretetláng kiáradására vonatkoztatható sorokat olvashatunk: „Szenvedések várnak rátok, de Szeplőtelen Szívemben megízlelitek majd anyai szeretetem bensőséges örömét is. A sötétség sűrűsödik, de a Szívemből kiáradó fény sugara is erősödik majd, hogy jelezze számotokra az utat. (1979. 06. 14.) Ti vagytok a végső idők apostolai. Az én feladatom, hogy felkészítselek titeket a Szentlélek fogadására, aki eljön, hogy elhozza számotokra a második Pünkösd ajándékát… A Szentléleknek meg kell dicsőülnie. A Szentlélek megdicsőül akkor, amikor isteni tüzével megtisztít és átalakít benneteket.” (1995. 02. 2.) 

     Hogyan történhet meg a szíveknek és a lelkeknek ez az előkészítése? A Kék Könyv erről a következőket írja: „Új tűz fog lejönni az égből és meg fogja tisztítani a pogányságba visszatért emberiséget. Olyan lesz, mint egy ítélet kicsiben, mindenki látni fogja magát, magának az Isten igazságának a fényében… Így a bűnösök visszatérnek a Kegyelemhez és az életszentséghez, az elveszettek a jóság útjára, a távollévők az Atya házába, a betegek a teljes meggyógyuláshoz. Jöjj Szentlélek, jöjj a Te nagyon szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által.” (1994. 05. 22.)

(folyt.)

Előző részgobbi924_mv2_540.jpg

Szólj hozzá!

A 'kegyelmi hatás'
 
     A Szeretetláng kegyelmi adomány, és ígérete, az ördög tehetetlenné tétele is kegyelmi beavatkozás következménye. A Szeretetláng továbbadása is a kegyelem terjedését eredményezi de befogadása is feltételezi a kegyelmi állapotot és az imádságos légkört. Az üzenetekhez kapcsolódó gyakorlatok is mind a kegyelem forrásai, melyek között a legfontosabb a szentmise (vö. I/73; II/33). Ennek konkrét gyümölcseit Antalóczi atya fogalmazta meg a Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyvében. Eszerint: "A Szeretetláng kegyelmi adomány. Mégpedig erő, amely átjárja a szívet és az akaratot. Erő, amely helyreállítja bennünk az értékrendet; erő, amely átformál, szeretni tanít, készségessé tesz bennünket Jézussal együtt és Jézussal teljesen azonosulva hatékonyan és kitartóan részt vállalni a lélekmentő munkában. A szeretetláng segít megérteni a Szent Szűz szándékát. Segít tárgyilagosan felismerni valós helyzetünket. Másként fogalmazva: a Szeretetláng az a kegyelmi adomány, eszköz, amely hozzásegít bennünket a Boldogasszony tevékenységének értelmezéséhez, és erőt ad kérésének, az engesztelésnek következetes megvalósításához, és az apostolkodáshoz. Ennek pedig kizárólagos célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. A Szeretetláng a bennünk és általunk szabadon működő Jézus Krisztus"
    A «kegyelmi erő», «kegyelmi hatás» (I/84), illetve «[a Szűzanya] kegyelemmel teljes erejét lelkembe árasztotta […] szeretetlángom kegyelmi hatása» (III/240) megfogalmazások nem kegyelemről, hanem kegyelmi hatásról, erőről szólnak. Úgy látom - írja Kovács Zoltán Teológiai Szakvéleményében (miként fentebb is idéztem; 6.4.6) -, nem okoz komoly problémát a „kegyelmi hatás” kifejezés, mert egyértelmű analógiát mutat magával a kegyelemmel.
    Mint szerkesztő, hozzá kell tennem, hogy a "kegyelmi hatás" kifejezése, sok felsőfokú képzettségű embernek (papnak, pedagógusnak) okozott morfológia problémát. Ám, el kell mondanom, hogy az értelmezésén megakadók rövid időn belül, nagyonis találó kifejezésnek vélték! A "kegyelmi hatás" - Erzsébet asszony és a szerkesztő értelmezése szerint -, a kegyelemnek a szívre és a lélekre gyakorolt intenzív és rendkívüli hatását jelöli. Intenzív abban, hogy az egész embert áthatni képes erő, és rendkívüli abban az értelemben, ahogy a Lelki napló írja: "Ilyen még nem volt" (I/84; II/18.93; III/129.140). Ez utóbbi vonatkozás, természetesen a Szeretetláng végső kiáradására vonatkozik, mely nagy megrázkódtatással fog járni (II/93) és a Szent Szűz által kiesdett kegyelem hatása (végeredménye) is rendkívüli lesz! Most azonban a szívről-szívre való terjedés időszakában - kisebb mérvű ugyan -, de még így is átható lelki gyümölcsöket eredményez, mely elsősorban az életminőség átformálásában, az istenkapcsolatban és az engesztelésre való készségben mutatkozik meg. (A kérdéssel foglalkozik még a május 24-i  8. bejegyzésem is!)

Szólj hozzá!

Február 25. - A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

"Tanulmányaim és megfigyeléseim alapján tudtam, hogy a marxizmus olyan világnézeti, ideológiai irányzat, mely eszmeileg céltudatosan is ateista, gyakorlati módszereiben vallás- és egyházromboló, uralmának a világra való kiterjesztését könyörtelenséggel hajtja végre s a szelíd képmutatástól kezdve a leggonoszabb terroreszközöket is hajlandó igénybe venni. Évtizedekkel ezelőtt írtam „Az édesanya” című könyvemben a bolsevizmusról az alábbi sorokat:
»Lenin írja Gorkijhoz: Minden isteneszme kimondhatatlan aljasság, és tulajdonképpen legundorítóbb leköpése önmagunknak. – Lenin nyíltan bevallotta, hogy programjuk szükségszerűen magában foglalja az istentelenség terjesztését. Ahogy az egyén, a magántulajdon fogalmát kiirtották, átgyúrják a családot és a házasságot is… Oroszországban kiirtották az ellenzéket, de a kulákokat (földmíveseket) is; behozták a rabszolgaságot. Emberi vágóhidak, tömegmészárlások fölött, vér- és könnyfolyamok, rémület és átokóceán hömpölygő hullámain uralkodik egy fej: a diktátoré. Remeg ő, remegnek tőle és ő állandósítja a vérfolyamot a bűn és bűnhődés földjén. Egy nép hangtalan átka övezi…«
Történelmi tanulmányaim alapján láttam, hogy a megalkuvók mindenkor csak olajat öntöttek a kereszténység ellenségeitől gyújtott tüzekre. Én mindig azokat értékeltem, akik tudták, hogy «új egyházfalók hengerelnek le régi egyházüldözőket, hogy megkezdjék diadalittasan tiszavirág életüket. És az Egyház túléli őket és térképeiket. Nem a várak és fegyverek, hanem az idő emészti meg ellenségeit. Ám az Egyháznak sohasem alkonyodik. A várfalakat a barbárok elpusztítják, az Egyházat még az időnkint felburjánzó belső emberi hibák, sőt maguk az ördögök sem tudják elpusztítani. Nincs a földön az Egyházhoz fogható. A tények szólnak itt… Üldöztetése növekedését, virulását, szilárdságát jelenti; a gyűlölet izzása és feneketlensége csak ereje félelmetességét méri és szemlélteti. Megtámadva győz, tőrvetéseken felülkerekedik, gyalázatokkal tetézve még tündöklőbb lesz… és az ő igazi húsvétja odaát következik el.»
(Sokakat megté-vesztettek a propagandá-jukkal!) Tanulmányaim, tapasztalataim, elmélkedéseim mélyéről szakadtak fel lelkemben ezek a gondolatok és csalódottan kel-lett elbocsáta-nom volt püspökömet, atyai barátomat. A pót-fegyház-ban találkoztam vele utoljára; két hét múlva halott volt. Halálát feltehetően hamis reményéből való felocsúdása okozta. Amikor a falut, melyben élt, elérte a szovjet katonaság, házában és kertjében sikoltozó asszonyokra és leányokra lett figyelmes. Sietett le segítségükre az emeletről, de mikor meglátja a berúgott, emberségéből kivetkőzött hordát, szívéhez kap s a lépcső alján holtan összeesik. Háza népe felravatalozza az ebédlőben. Éjszaka a „felszabadítók” odaparancsolják a ravatal köré a falu leányait; felhordatják velük a halott miseborát a pincéből. Esznek, isznak, táncolnak és a halottas házban meggyalázzák a leányokat.
Ugyanilyen szomorú hírt kaptunk a győri püspök haláláról. Ő nagypénteken lett az orosz katonák áldozata a női tisztaság védelmében. Golyószóróval ölték meg, mikor elzárta a garázdálkodó szovjet katonák elől az utat, akik a pincéjéből az ott rejtőzködő nőket akarták elhurcolni. A jó pásztor életét adta a juhaiért."
Forrás: Mindszenty József: Emlékirataim (A cikket átvettem innen)

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgA hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld 1

     A balliberális világ, mely az Egyház igazságaival szembeni harcát ma vörös helyett szivárványszín alatt fokozza, és mint mindig ma is egyre ördögibb tévtanokhoz vezet.

Érdekes látni, hogy az újkor legalapvetőbb történései három évszámmal jellemezhetők. Ezek az 1517-es (protestantizmus), az 1717-es (szabadkőművesség) és az 1917-es év (kommunizmus). Ebben a három dátumban Európában és az egész világon az Isten igazságától való elszakadás szisztematikusan egymásra épülő előrehaladása fejeződik ki.

Az Üdvözítő így szólt az apostolokhoz: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” (Jn 20,21) Ebben a szóban, három szint egyesül. Az Atya, a Krisztus és az Apostolok (azaz az Egyház). Az Atya Krisztust küldi. Krisztus az apostolokat. Krisztus ezt mondta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.” (Lk 10,16) És ugyanezt más szavakkal még számtalan más helyen elismételte. Azonban az igazságtól való világi elszakadás pontosan ebben a három lépésben zajlott le: elszakadás a katolikus Egyháztól (1517), elszakadás Krisztustól (1717) és végül elszakadás Istentől (1917). Ez logikus és elkerülhetetlen folyamat az általános bűnök miatt. Aki Krisztus küldötteit, az apostolok utódait (vagyis az Egyházat) elutasítja, az konzekvensen Krisztust utasítja el, s aki Krisztust elutasítja, az az Atyaistent is elutasítja. Az elmúlt fél évezred történetének tévtanai tehát ‒ látványos módon ‒ nem maradtak csupán elvi síkon, hanem az ember és a társadalmak életét minden aspektusában megváltoztatta. Ennek a pusztításnak a hatásait csak az egységben védhetnénk ki, ám a hamis üzenetközlők ebben az egységteremtésben is akadályozó tényezők!

 (folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

502jezus_a_rozsafuzerrel_545.jpg

Szólj hozzá!

Szent Péter és a libero-politikus

 cristomenny_1.jpg    A ballibes politikus meghalt és még tartott az állami költségen való dísztemetése, amikor már megjelent Szent Péter előtt. A mennyország kapujában, köszöntötte Pétert, aki csodálkozva nézte végig:
− Bizony ritkán látok errefelé balos politikust! − mondta és kissé tanácstalanul folytatta: – A félreértések elkerülése végett jó lenne, ha tisztáznánk, valóban ide akarsz-e jönni fiam? Azt ajánlom tehát, hogy tölts el egy órát a pokolban, aztán egy órányit a mennyországban is, és aztán majd eldöntöd te magad, hogy jó helyen jársz-e!
     Politikusunk, mindig a "demokrácia" híve volt (legalább is saját szempontjából), így aztán elégedett volt a szabad választás lehetőségével és beleegyezett.
     Rögvest a pokolban találta magát! Ám ott egészen meglepődött, mert a klerikális propaganda borzalmas szenvedések helyének írta le – amit persze nem hitt el – és most a saját szemével láthatta a valóságot! 
     Pentagrammás vörös zászlókkal fellobogózott, tágas szép sugárutak tárultak a szeme elé, mindenütt mosolygós emberek kártyázgatva üldögéltek a sörözőkben. Lengén öltözött nyuszifüles lányok szolgálták fel az italt, amiért fizetni sem kellett. A bankok tele voltak pénzzel és mindenkinek annyit utaltak ki belőle, amennyit csak akart. Nők és férfiak gyönyörűen csempézett medencékben fürödtek, hancúrozva. A levegőben terjengett ugyan némi kénes szag, de ezt a termálvíznek tulajdonította. Úgyhogy a politikus teljesen elalélt a csodálkozástól, hogy itt végre megvalósult az a kommunizmus, ami a földön csak neki volt elérhető, jóllehet untalan ezt ígérte a népnek is. Úgy látta, hogy egy-két jó ismerősét és kiváló pártideológusát is felismerte a lézengők közt. Ám, épp megakart szólítani egyet, amikor letelt az egy óra és hirtelen a mennyországban találta magát.
      Ez még ezerszerte gyönyörűbb volt, mert itt tágas, virágos rétek voltak, kéklő hegyekkel, tiszta patakokkal, melyekben az Élet Vize csörgedezett. A lanyha szellő, csodálatos illatot hordozott, mely leginkább a szagosbükkönyéhez hasonlított, de nagyon enyhén és finoman. Ilyen boldogító gyönyörérzetet még soha nem tapasztalt, pedig mindennel próbálkozott a földi életében! Valami soha nem hallott gyönyörű muzsika vonzotta egy fényes felhő felé, melyhez közeledve egyre inkább feszélyezve érezte magát. Ekkor két ragyogó angyal lépett melléje mosolyogva, hogy segítségére legyenek a mennyei szokásokban. A politikus – akinek volt fellépése – mindjárt megkérdezte égi kísérőit az "alkotmányos házirend felől", hogy mit és mikor kell imádkozni, merthogy ő egyetlen imát sem ismer! Az angyalok, kissé meglepődve elmagyarázták neki, hogy ez itt nem kérdés, mert nem kell kifejezetten akarva ájtatoskodni, hiszen minden lélegzetvétel egy-egy imádság úgy, amiként a földön sem kérdeznek senkit, hogy akar-e levegőt venni!
Politikusunk erre, mindjárt a jógalégzést akarta próbálgatni – mert azt persze ismerte –, amikor egyszeriben Szent Péter szólította:
− Na fiam, hogy döntesz? Maradsz itt vagy mész a pokolba?
Emberünk nem sokat hezitált és udvarias modorban elnézést kérve így szólt:
− Nagyon szép a mennyország, bár én itt egy kissé feszélyezem magam. Azt hiszem helyesebb, ha a pokol mellett döntök, ott ugyanis magamfajta társaság van, és én már azt a létmódot alaposan megszoktam a földön!
− Rendben van, legyen neked a te akaratod szerint! − mondta Péter, és a politikus azon nyomban a pokolban termett.
     Legnagyobb rémületére egyáltalán nem azt találta, amit két órája látott, hanem valami horrorisztikus iszonyatot! Sötétség, bűz és szörnyű jajveszékelés. Ott termett mellette két sátánfajzat tüzes vasvillákkal, hogy betaszítsa őt is a pokol feneketlen medencéjébe, melynek oldalán nem díszes csempe volt, hanem csúszó-mászó undorító férgek.
Politikusunk azonban mindjárt az emberi jogaira hivatkozott, miszerint hazug megtévesztés áldozata lett, mert két órával ezelőtt itt még pompás kilátásoknak nézhetett elébe, most meg...? A két démoni alak haragvó tekintettel meredt rá, és ezt vicsorogta:                                                              − Ó, te emberállat! Két órával ezelőtt még kampányidőszak volt! Pont te lepődsz meg, hiszen te is ugyanezt csináltad: hamiskodtál, folyvást hazudtál és ígérgettél – hörögték fogvicsorgatva! Itt nincs idő te szerencsétlen! Épp az előbb, egy demokratikus, szabad választáson ránk voksoltál! Hagytad magad beetetni, épp te aki politikus voltál magad is? Méghogy tiltakozol? Ugyan bizony te a földön mit tettél a tiltakozókkal és békés ünneplőkkel? Gumibot, gumilövedék és börtön! Törődj bele, hiszen a "nagy szabad akaratoddal" ezt szántad emberek milliárdjainak! A későbánatnak helye nincs nálunk, mert itt nincsen se későn, se korán, csak a megérdemelt örökkévaló következmény az istentelen és szeretetlen életed miatt! Mivel mindig a mi sugallatunk szerint cselekedtél, ezzel elnyerted méltó jutalmadat, hogy közénk tartozol, végleg és mindörökké...!

pokol 01_1.jpg

Szólj hozzá!

Nem utolsó sorban!

antipatica 2.jpg     A végére tartogattam két lényeges szempontot, a külsőséges viselkedést és a benső személyiség elhangolódását!

1.) Az egyik baj gyakran abból adódik, hogy a „művilág, műzajában”,   nem halljuk meg az esetleges isteni hívást, sőt még lelkiismere-tünk szavát sem!
Miért? Mert az érzelmek, divat-ideálok és szexuális vágyak, vagy a hiúság szempontjai szerint döntünk és keveredünk bele egy-egy kapcsolatba, amely így vagy úgy, de hátrányunkra lehet ‒ ha most nem, akkor később, és nem csak a kegyelmi élet terén, de egész életutunk alakulásában is! „Szenvedélyből megházasodni annyi, mint ittas és féleszű kormányossal hajóra szállni, viharos tengeren.” (Szent Colombiere Kolos) (HHC 288)
A külsőségességhez tartozik még, hogy sokféle módon megtéveszthetjük a másik felet: pl. a mű illatokkal, a divatos (felvett) viselkedési sémákkal, a szép autóval és a pózolt igényekkel!
A mesterséges jó illatok elnyomják azokat a szimpatikus-unszimpatikus „fermentumokat”, amelyek a vonzó-taszító „társválasztó” meghatározói lennének (itt most nem az ápolatlanságról beszélek, hanem a feleslegesen túl intenzív „illatozásról”).
Ami pedig a „műzajt”, mármint a zajos élet következményeit illeti: nos, megházasodnak azok is, akiknek pedig nem lett volna szabad, mert szerzetesnőnek, szerzetesnek vagy papnak kellett volna menniük, esetleg komoly élethivatásra kellett volna életüket feltenni! Ennek persze létezhet az ellentéte is, miszerint nem házasodnak meg olyanok, akik pedig a családi életben bontakoztathatták volna ki igazán az életüket!

2) A személyiség elhangolódása alatt azt értem, hogy a világ, olyan „ál-jogokat” és hamis „önképet” sugall, amely képes a tömegek megtévesztésére, minek következtében műsémák, műjogok és „műideálok” szerint viselkednek az emberek.
Ilyen pl. az emancipáció a „személyiségi jogok” propagálása, mely persze igen féloldalas, hiszen „a valódi egyenjogúság elsősorban nem a jogokban, hanem az egyenlő esélyekben nyilvánulna meg”! (HHC 171) Erről persze nem beszélnek!
feminizmus (11).jpgEfféle pusztítás a feminizmus ideológiája is, mely a nők „felszabadítása” jelszavával, már a serdülőket igyekszik a szabadosság tévútjára terelni, nem beszélve családbomlasztó hatásairól! „Az asszony megrontása a társadalom halála! Mert asszony szüli az újabb anyát, a papot és a családapát!” (HHC 61) A fentiek következményeként tudható be, hogy egyes asszonyok abban látják női identitásuk építését, ha férjükben minden igyekezetükkel próbálják leépíteni a férfit. A házasélet romlásai ugyanis, gyakran a 'követelt' jogokból sarjadnak. „A 'férj joga', a 'nő joga' és az 'egyenjogúság' vélelmében sikkad el leginkább az élethez való jog!” (HHC 418)
Ennek pedig kiszámíthatatlan következményei adódhatnak, melynek felsorolása messze túlmutatna egy alapvetően „Mária-tisztelő blog” témakörén!
Lényeg a lényeg: Az asszony veresége, ha legyőzi a férjét. (Útravaló húzó 712) (Persze-persze, "férje válogatja" – jó, de ki ment hozzá, ki döntött kellő körültekintés nélkül? – És lám, kezdhetem az egész sorozatot elölről!)

Szólj hozzá!

5_jelenes_540_1.jpgAz Isteni Szeretet Tüze 3

     Keresztes Szent János kármelita – akiről a Tanítóhivatal állítja, hogy az Isten Lelkétől vezettetve, mennyei bölcsességtől eltelve írt –, az Élő Szeretetláng c. könyvében csodálatos képekben érzékelteti az Isteni Szeretet Szikráját, mely a lélekben fokról-fokra lobogó Szeretetlánggá teljesedik ki, sőt egy elmélkedésében nem kevesebbet állít, mint „Az Élő Szeretetláng, maga a Szentlélek!” Vagyis a tökéletesek lelkében az isteni ébredés már itt e földön olyan szeretetlángot gyújt, amely részesedés a Szentlélek égő szeretetlángjában. „Ez már nemcsak lassan emésztő tűz módjára alakítja át a lelket édes szeretetté, hanem lobog és lángokat vet benne… Így működik a Szentlélek abban a lélekben, mely már csupa szeretetté vált. Lelki tevékenységei a ki-kicsapó lángnyelvek… Így azután ezek mérhetetlen értékűek s egy ilyennel több érdemet szerez, mint azelőtt egész élete folyamán… Ebben az állapotban a lélek nem magától cselekszik, hanem a Szentlélek indítja őt, munkálkodik benne… Valahányszor fellobog benne e láng, mindannyiszor úgy érzi, mintha az örök boldogságban részesülne. Az élő Istent élvezi, a Zsoltáros (83,3) szava szerint: Szívem és lelkem ujjongott élő Istenemben.” (Keresztes Szent János, Élő Szeretetláng I.1.)

Montforti Grignon Szent Lajos próféciája az apostoli lelkekről: „Akiket a Szentlélek képez ki hűséges Jegyese által, előkészítik és felállítják majd a Szentlélek uralmát szeretetben és igazságban. Aki tiszta szeretetének lángjával megsemmisíti majd a szakadásokat és a bálványimádást!” (Mária által Jézushoz 33-34.o.) Ugyancsak Grignontól olvashatjuk a 'Tökéletes Mária-tiszteletben': „Az Úr papjai lesznek, akik mint valami láng, mindenütt felgyújtják az isteni szeretet Tüzét!” (56) Majd uo. a 144-ben ezt írja e lelkekről, hogy Mária: „Elmeríti kegyelmeinek tengerébe, felékesíti érdemeivel, támogatja hatalmával, felvilágosítja az igazságra, lángra gyújtja szívét szeretetével, s közli vele erényeit: alázatosságát, hitét, tisztaságát. Ő lesz kezese Jézusnál”.

 (folyt.)

Előző rész

Szólj hozzá!

503angela_merkel_545.jpg

Szólj hozzá!

A sötét korong
 
    (Erzsébet asszony álma.) "Egy  nagy, fekete  korongot  láttam. A korong a felhők közepe táján volt, körülötte szürkésen  gomolygó  felhőkkel. A korong  bal oldalán különös kinézésű férfiakat láttam, egészen soványakat, majdnem test nélkülieket. Szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Ezekről hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a fő gonoszok. Mikor a korongra pillantottam, épp akkor lettek kész. Valami vas-szerű lemezzel takarták el az imént még kristálytisztán látható korongot. Amikor a vaslemezzel elfedték, jól megvizsgálták, hogy jó munkát végeztek-e. És nagy vigyorgó önteltséggel megállapították, hogy jó munkát végeztek, munkájuk eredményével meg vannak elégedve. A jobb oldalon fehér felhőkben éreztem, hogy valaki nézi őket. Nem tudom, hogy ki volt az, csak éreztem, hogy nem rosszindulattal van. Lábainál három személyt /férfit/ láttam. Nem tudom, kik voltak, de úgy éreztem, a gonoszok ellenfelei lehettek, mert ahogy nézték a fekete korongot, azon tanakodtak, hogy miképpen lehetne eltávolítani. Közben a baloldali személyek közül, aki a legközelebb állt a jobb oldali személyekhez, közel hajolt és így szólt, szörnyű kárörvendően, mint aki egész biztos a dolgában: „Ezt aztán vizsgálgathatjátok, ezt jól megcsináltuk.” S még azt is mondta, hogy sok bajuk lesz vele. Álmomban én is jól szemügyre vettem a fekete korongot, és nem tudom, hogy a jobboldali személyek is észrevették-e, de ahogy én elgondolkozva nézegettem, hogy miként lehetne a sötétségtől a korongot  megszabadítani, észrevettem, hogy  a  szélénél kis hajszálnyi átlátszó rés van. Miután ezt észrevettem, nagy megkönnyebbülés vett erőt rajtam. Elhatároztam, hogy szólok a többinek, nincs minden veszve, csak fogjunk hozzá a fekete lap eltávolításához, mert én úgy érzem, sikerülni fog. Felébredtem. Utána élénken átgondoltam az álmomban látottakat. Nem tudom, mit jelent, csak az a tudat maradt meg bennem, hogy bármilyen nehéz is, sikerült a lehetőséget megtalálni és a sötét korongot ismét átlátszóvá tenni. (I/67-68) 
   Ma reggel (az Úr) még sok mindent mondott és kérdezett. Én rácsodálkoztam, mert előző napi álmommal kapcsolatban is kérdezett és mondott több mindent: „Tudod-e, hogy mi az a fekete korong? Ez a Magyarok Nagyasszonya országa. A fehér felhőben az Én Édesanyám volt és az Őhozzá közel eső lélek az Én kármelita fiam, kinek szíve Hozzám van nőve, megtesz Értem mindent.” Hogy ki az, azt nem mondta és én is elfelejtettem megkérdezni. És közben az Úr Jézus átadta a szót a Szent Szűznek. Ezt oly nagy tisztelettel és áhítattal tette, hogy szívem (erősen) dobogni kezdett hallatára. Most a Szűzanya ismételte el az Úr előbb mondott szavait az Ő kedves kármelita fiáról. Utána ismét az Úr Jézus szólt: „Tudod-e, mit jelent a korongon a sűrű feketeség? Az a hét főbűn. Ez a korong hét lemezből van összerakva, és úgy van elfedve egyenként, de mégis úgy néz ki, mintha eggyé lenne olvasztva. A legfelső a bujaság, ez egy nagyon vékony és erős, de hajlítható lemez, melyet el kell onnan hajlítani. Ezt sok áldozatos imádság teszi hajlíthatóvá. Utána következik a másik, ez a jóra való restség, ezt nem lehet elhajlítani. Ez egy olyan fekete fémből van, mely törik, és csak egész apró sziporkákra törve, rettentő nagy fáradsággal lehet egy-egy porszemnyit lekoptatni belőle. De félni nem kell, Én veletek leszek a nagy munkánál. De vigyázzatok, mert a gonosz sem marad tétlen, és csak a szünet nélküli törekvés az, mely lekoptatja a kemény korongot.” És újra a Szent Szűznek adta át a szót.
A Szent Szűz hangja határtalanul biztató és egyben könyörgő is volt:
Tekintsetek már Rám, és vegyétek igénybe közbenjárásomat, közbenjáró segítségemet! Én akarok  és tudok is segíteni, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek. A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik, mint ti. Úgy fáj ez Nekem!" (I/71-72)
    A szerkesztő magyarázata:
Mária Országa egy hatalmas optikai korong, mely az "isteni Nap sugarát" (II/9; II/23) – az Istenanya által kiesdett kegyelmeket – a világ felé fókuszálja. Ez Magyarország egyedülálló üdvtörténeti kiváltsága, melyet minduntalan igyekeznek a sötét erők megakadályozni, "fényáteresztőségünket" hamisságokkal, trükkökkel és mocsoksággal elfedni! A Regnum Marianum, csak akkor képes betölteni üdvtörténeit hivatását, ha polgárai felülkerekednek bűneiken: a bujaságon, a káromkodáson, a jóravaló restségen és a széthúzáson. Ezek azok a "sötétítő lemezek" melyek elfedik Istentől való "sugárzó" képességünket, melynek hiánya az egész világ elhomályosulását eredményezheti. A lemezek eltávolítását csak úgy érheti el a Kárpádmedence elhivatott népe, ha mélységes bünbánatban Isten felé fordul, törekszik az egységre, újra elismeri a Boldogasszonyt Királynőjének és a Szentkoronát országa főjének.

    Mária Szíve Szeretetlángja az, melyet Magyarországnak kell szétsugároznia az egész világra, hogy a kárhozat veszélyétől megmentse az emberiséget. Hogy a Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret verjen a lelkekben, miáltal megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik. (vö II/93-94) És akkor az Istenanya mosolya fogja beragyogni a világot!

Szólj hozzá!

Ha valóban belegondolunk!

– Az előzőek nyomán úgy tűnhet, hogy az a legjobb, ha meg se házasodik az ember! – vághatja rá valaki.
– Bizony-bizony, ez egy bölcs lehetőség! Az Evangélium tanítása szerint: nem a házasság kötelező, hanem tisztaságban élni! Vagyis, élhetünk házasság nélkül, ha az üdvösségünk szempontjából érdemszerző tiszta életet vagyunk képesek megvalósítani! Tisztán, áldozatosan, Krisztusért és a lelkekért! Mert ne feledjük – a semmit sem vállaló életmód, önmagában is bűn –, hiszen áldozatok nélkül senki sem üdvözülhet (Lk 16,16)!

áldozatos élet 48.jpg     Pontosan ilyen „áldozat” maga a házasság életformája is, még ha a közfelfogás „lutrinak” nevezi is! Szó, mi szó, a házasságba nem szabad könnyelműen belevágni, de ha már megköttetett, akkor végig kell küzdeni, akár felajánlott engesztelő áldozatként is!
 

  „Semmi sem kíván annyira komoly megfontolást, mint a házasság! Itt kell leginkább ügyelni arra, hogy – életre szóló – szándékunk, egyezik-e Isten akaratával. Ez a választott állapot ugyanis sokkal több veszedelemmel, szenvedéssel és kötelességgel jár, mint bármi más hivatás!” (Szent Colombiere Kolos) (HHC 208) „A rossz házasság, az át nem imádkozott és felületes ismeretséggel kezdődik!” (uo.) (uo. 213)

     Az ismerkedést el lehet kapkodni, de a megismerésre hosszú időt kell szánni, és elsősorban nem a test titkait kell kiismerni a másikban, hanem a lelkének rejtett reakcióit! – És? – Akár nemet is kell tudni mondani a házasság esélyére ‒ még akkor is ‒, ha olyan csinos a másik, akkor is ha ez egyféle kudarc mások előtt, vagy ha e döntésünk az életre szóló magány rémképét vetíti elénk! Mert jegyezzük meg, jobb akár magányosnak is lenni, mint megalázott, kisemmizett elhagyottként élni!
     Ne feledjük, szenvedés nélkül nincs élet, pláne nincs üdvösség, amiként türelem nélkül sincs összhang, egység! Vagy ezt, vagy azt az áldozatot kell felvállalnunk, de valamelyiket mindenképp el kell viselnünk! Ebben a virtuális párbeszédben, még azt is hallani vélem, hogy mindezek után, valaki azt mondja:
‒ Mi az, hogy Isten nélkül nem megy? Hiszen számos vallástalan házast ismerek, akik évtizedek óta jól kijönnek egymással, mondhatni példásan élnek! ‒ vágja rá egy virtuális kérdező.
‒ Nem kétséges, ez is igaz! Bizony-bizony, léteznek akik jól megvannak egymással! Nyilván, köztük is van valami hatékony összekötő kapocs, a vagyon, a szenvedély vagy a hasonszőrű önzés!

   De egyetlen vonatnál sem az a lényeg, hogy jól húz-e a mozdony, hanem az, hogy biztonságos pályán halad-e és hová!? A szentség nélküli „házasok” is felmutathatnak irigylésre méltó életpályát ‒ „amíg meg nem halnak” – (ahogy a mese mondja)! Merthogy az emberi élet végcélja – miként a házasságé is ‒, nem a múlandó szép pillanatok gyűjtése, hanem az örök boldogság elnyerésére való törekvés lenne – és ez persze –, nem bármi úton nyerhető el!

 Love_Train_by_JodiStitt.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil