HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

viewer_16k_535.jpg412. De még előtte álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, nagy jeleket s csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet még a választottakat is. Ha azt mondják nektek, hogy kinn van Krisztus a pusztában, ne menjetek ki, hogy a házban van, ne higgyétek el! Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, úgy fog eljönni az Emberfia is. A föld minden népe, az ég felhőin látja majd az Emberfiát nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig. (vö. Mt 24,24-31)

                        Bocsáss meg Urunk mindenért!

FŐBB FORRÁSOK

Katolikus Szentírás, Szent Jeromos Bibliatársulat

Katolikus dogmatika, Dr. Előd István

Szent István Társulat 1979

Levél a Kereszt Barátainak

Montforti Grignon Szent Lajos, (kézirat)

Gondolatkincsek

Válogatás Liguori Szent Alfonz műveiből

Szalézi Művek, 1945

Imádság, elmélkedés

Alkantarai Szent Péter, Szalézi Művek 1936

Római Kompendium, Libreria Editrice Vaticana, 2005

– Antalóczi L., Jelenések, üzenetek és a jövő,  Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000

GS, DS, EM – Szentszéki dokumentumok

HK – Herder Katekizmus - Herder kiadó Róma-Freiburg-Bécs 1958

LCS – II. János Pál pápa: Levél a családokhoz

N – Fausztina Kowalska: Napló - Kisboldogasszony Plébánia Eger 1999

ÚK – Új katekizmus, Szent István Társulat

ÜF – Bernhard Häring, Jézus Szíve, az üdvösség forrása, „Agape” 1998

GPO – Dr Gloria Polo Ortiz, Akit villámcsapás ért, (Bogota, Kolumbia) Bp, Marana Tha 2000

VIGYÁZZATOK TEHÁT ÉS SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK!

hqdefault001_535.jpg

Szólj hozzá!

szeplars1005232964.jpg     Rendkívülinek tekinthető, hogy az Ars-i plébános már a dogma-kihirdetés előtt (1854) bensőségesen tisztelte Mária Szeplőtelen Szívét és felajánlotta híveit – olyannyira ‒, hogy templomának Mária-szobrára készíttetett egy nagy nyitható szívet, melybe elhelyezte híveinek a nevét! (Ld. a képen!)
szeplvianney_szt_janos_maria_szobranak_szive.jpg     De hamarosan jelentkezett a sátáni válasz is! Az ürügyet egy leány bukása szolgáltatta, aki gyermeket szült. A plébá-nia falát telemázolták gyalázó megjegyzésekkel, és a környékbeli városkák kávéházaiban mindenütt az arsi pap ,,esetét'' tárgyalták. Szentünk már várta püspökét, hogy az egy furkósbottal kiverje a faluból. De messze nem így történt!
     Minden károgás ellenére a püspöke tiszteletbeli kanonokká nevezte ki, a kormányzattól pedig 1855-ben megkapta a Becsületrendet. Ez azonban a Vianney Szent János szerénységét nem befolyásolta.
     Mindenét szétosztotta a szegények között, s amije volt, azt az ő javukra eladta. A bűnös emberek úgy sereglettek köréje, hogy már-már ezt mondta: ,,A bűnösök a végén meg fogják ölni a szegény bűnöst.''
     De ekkor a faluban már mindenki keresztény életet élt és csak a fizikai ereje fogyott el, de a szeretete és türelme nem! És bár sokan voltak lacure_dars_320.jpgkörülötte, a 19. század egyik legnagyobb szentje oly magányosan halt meg a kimerültségtől, amilyen magányosan élt. Akik látták a holttestét, egyhangúlag tanúsították, hogy az erőnek utolsó cseppje is eltávozott belőle. (A képen szentünk holtteste, eredeti fotón)
     X. Szent Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius pápa 1925. május 31-én szentté avatta. (A képen X. Piusz íróasztalán a Szent Ars-i Plébános szobra!)sao_pio_x_na_biblioteca_privada_530.jpg
     1929-ben a plébánosok patrónusává nyilvánította az Egyház, ezzel mintegy emlékeztetve minden idők papjait, hogy Isten ereje a gyengékben válik tökéletessé.
     Ünnepét több módosítás után 1969-ben a halála napjára, augusztus 4-re tették.
     Vianney Szent János a szerény arsi plébános, a fáradatlan "lelki forradalmával" és eredményes evangelizációjával, példájára minden papnak, dicső nyomot hagyott a világban.
     Robespierre és társainak neve, szégyen és átokként maradt fenn a világban. Ők akik forradalmi vérfürdőikben mintegy 2 millió embert öltek meg, köztük egyháziak ezreit, eredményesen szórták szét a liberalizmus és a "nagyüzemi emberírtás" technikáit a világban.
     Íme két írányvonal, két ember vezetésével. A francia népnek, nem 1789. július 14-ét ‒ a forradalom kitörését ‒, hanem 1859. augusztus 4-ét, az Arsi Plébános halálának napját kellene ünnepelniük!

(Előző rész:  http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/06/vianney_szent_janos_emleknapja_iii_resz

liberte_egalite_fraternite_7.jpg

Szólj hozzá!

409civilizacionk_530_1.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg405. „A mi földünk, amely minden tavasszal újra zsendül, egy napon a dicsőségnek és fénynek új világában újjá sarjad. Az lesz az örök tavasz. Megjön, bármennyire késsék is!” (Newman bíboros)

406. A földi élet az örökkévalóság előszobája az érdemszerzés egyetlen, időben behatárolt lehetősége arra, hogy szabad akarattal döntsünk örök sorsunkat illetően, Isten mellett vagy ellene! Halálunk óráján aratjuk le mindazt, amit egész életünkben vetettünk!

407. Halálra születtünk, s az életre halunk meg!

408. Az istentelen és hiszékeny ember, az Antikrisztus természetes szövetségese!

409. „Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok! Mindenekelőtt szeressétek egymást hűségesen, mert a szeretet leplet borít a rengeteg bűnre” (1Pét 4,7-8).

410. „Isten meghatározott egy napot, amelyen igazságban ítélkezni fog a világon.” (ApCsel 17,31) Akkor már vége lesz annak az időnek, amelyben Isten béketűrőn elviselte a bűnösöket. A gonoszoknak megmutatja egész haragját, a jóknak egész szeretetét. Ezt az ítéletet Utolsó Ítéletnek nevezzük. Isten „Jézus Krisztus által fog ítélkezni” a világ fölött. (Róm 2,16) „Az Atya az ítéletet egészen a Fiúra bízta.” (Jn 5,22) Krisztus váltotta meg a világot, neki kell megítélnie is. A megdicsőült Úr színe előtt minden kiderül, amit tettünk. „Megvilágítja a sötétség titkait és nyilvánosságra hozza a szívek szándékait.” (1Kor 4,5) Krisztus azután kimondja az ítéletet. Aki Istent szerette és szolgálta, azt Krisztus testestől-lelkestől magához hívja és neki adja az örök életet a Mennyben, aki elhagyta Istent és mindvégig nem tért vissza hozzá, azt eltaszítja magától és örök halálra kárhoztatja a Pokolba. A test azért vesz részt a jutalomban és a büntetésben, mert a földön is részt vett a jó vagy rossz cselekedetekben. Krisztus az Utolsó Ítéleten kimondja végítéletét a Sátán fölött is. Elveszi minden hatalmát és mindörökre a pokolra száműzi őt, csatlósaival együtt. (vö. HK)

411. Midőn Isten az Utolsó Ítéleten megmutatja minden hatalmát, akkor az egész látható világ újjá fog alakulni. (ld: Mt 19,28) Nem semmisül meg, mert Isten nem semmisíti meg azt, amit teremtett. „Elmúlik ennek a világnak az alakja”. (1Kor 7,31) Isten szentségének és szeretetének tűzében átváltozik és tökéletessé válik. „Mi az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben az igazság lakik.” (2Pét 3,13) Krisztus a látható világot megszabadítja minden rossztól és rendetlenségtől, mely a bűn miatt érte és betölti örök dicsőséggel. A maga módján a teremtésnek is részt kell vennie Krisztus testének dicsőségében. Midőn a látható világ újjáalakult, akkor azzá válik, amivé Isten már kezdettől fogva rendelte: Isten ragyogó lakásává az emberek között. Ezzel teljesedik be a megváltás műve. (ld: 1Kor 15,24)

blessed_hope_p_535.jpg

Szólj hozzá!

2-6_530.jpg     Az egyszerű és "tanulatlan" Ars-i plébános olyan híres és keresett gyóntató és tanácsadó lett, hogy a szomszédos városokból, külön kocsijáratot rendszeresítettek Arsba! A környék papságának jelentős része, persze nem nézte jó szemmel a "kolléga" sikereit. Annál is inkább féltékenyek voltak, mert a forradalom utáni konszolidációval, állami vezetők is és királyi tisztségviselők is jöttek hozzá tanácsot kérni!
     Ha netán az egyházközségében akadt egyetlen valaki, aki nem járt misére, akkor a szent plébános imádkozott és böjtölt azért a lélekért, és nem hiába! És egyre több rendkívüli csoda fűződött Vianney János atya nevéhez, annak ellenére, hogy ő azokat a rendkívüliségeket mind Szent Filoména számlájára íratta!
1-5.jpg,,A kegyelem olyan erővel hatott környezetére ‒ vallotta az egyik tanú ‒, hogy senki nem tudott neki ellenállni.'' De persze a bírálatok is fokozódtak ellene, amelyek mindenfelől érték és nagyon meggyötörték a pásztort. A szentmise és a szentségkiszolgáltatás volt az egyetlen forrás, ahol felüdülést talált.
konyha_cuisine-du-cure_530.jpg     Alig evett valamit. Kis kondérjában előre lefőzött krumpliját napokig ette, már romlottan is. Ez kikészítette a gyomrát! Nem véletlenül csúfolták ellenfelei "krumplievőnek"! Ráadásul alig aludt, és a gyóntatások után éjszakánként még átment lámpásával a templomba ecson_jpg_220.jpgvirrasztani a Tabernákulum előtt.
Nagy tervekbe fogott és megépíttette a Gondviselésről elnevezett arsi iskolát, melyet később átalakított a szegény és kitett leányok otthonává. Olyan szegénység és elhagyatottság volt helyenként, hogy olykor teljesen mezítelen csontsovány kislányok jelentkeztek menedékért. Mindannyiukat ruházni és etetni is kellett, de a gyermekek nagy vigaszára voltak szentünknek, akiket megmentett a testi lelki leépüléstől, és minden délután hittanórát tarthatott nekik. Köztük művelte az első csodát is, amikor lisztet szaporított, ugyanis már csak egy szakajtónyi volt száz gyermek részére! Rosszakarói hívatták is a püspököt, hogy nézné meg a gyermekek ellátását. Ő azonban amikor kinyitotta a kamra ajtaját, majd elsodorta a kiömlő liszt! De ha lehet így kifejezni, lehetetlenebb gondja is támadt szentünknek!
     A nagyarányú építkezések kifizetésének határideje letelt és délutánra 300 aranyat kellett kifizetnie. Neki persze nem volt egy fillérje sem! Most aztán mélységes könyörgő imában kezdett tárgyalásba a tabernákulumban lévő Mindenható Istennel, megígérve, hogy soha többet nem építkezik, csak ezt az egyet segítse neki kifizetni! Amint kilépett a Gondviselés árvaház kápolnájából, jött egy gazdag hölgy örvendezve, hogy "Drága atyám, az örökségemből hoztam önnek 150 aranyat, ugye elfogadja tőlem?"
Nem! ‒ volt szentünk válasza.
De miért nem? ‒ kérdezte az asszony kétségek közt.
Azért, mert nekem 150 nem kell, mert 300 aranyra van szükségem, se több, se kevesebb!
Az úri hölgy belesápadt és azt hebegte: "Atyám! Várjon, azonnal hozom!" – És hozta!
     Az Ars-i Plébános szavai szerint, ő maga olyan volt a környék papjai közt, mint a falu bolondja, jóllehet ‒ és ezt már nem állította magáról ‒, akik mégis rábízták magukat, azokat a tökéletesség útjára vezette. Ekkor vált Ars zarándokhellyé!

(Folytatás holnap!)

(Alul a Gondviselés Háza gyermekotthon)gondviseles_haza_arsban_530.jpg                                                                                                    Előző rész:  http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/05/vianney_szent_janos_emleknapja_ii_resz

Szólj hozzá!

219nem_isten_vet_530.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg398. Akkor majd a hitből látás lesz, a reményből birtoklás. Nem lesz többé kísértés, küzdelem, éhség, szomjúság, szenvedés, széthúzás, szakadás és halál, mert egy lesz az ég és a föld és az angyalok seregei Isten gyermekeivel egyesülnek Istenben. Akkor nem lesznek már templomok, mert maga a megváltott teremtés lesz az Isten ragyogó Háza. Nem lesznek évek és napok, mert mindenki Isten örökkévalóságában él és üli azt az Ünnepet, melyet az Atya a világ kezdetétől készített. (HK nyomán)

399. A Szentírás a titokzatos megújulást, mely átalakítja az emberiséget és a világot, nevezi „új égnek és új földnek” (2Pét 3,13). Ez lesz Isten tervének végső megvalósulása: „összefoglalni mindent Krisztusban, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,10). (ÚK 1043)

400. Az új mindenségben, a Mennyei Jeruzsálemben Istennek lakása lesz az emberek között. „És letöröl a szemükről minden könnyet és nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom nem lesz többé, mert a korábbiak elmúltak” (Jel 21,4). (ÚK 1044)

401. A kinyilatkoztatás, mély közösséget állít az anyagvilág és az ember rendeltetése között: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását /.../ abban a reményben, hogy a mulandóság szolgai állapotából fölszabaduljon. (vö. ÚK 1046)

402. Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség átalakulásának módját nem ismerjük. Elmúlik ugyanis a világ bűntől eltorzult alakja, de Isten új lakóhelyet és új földet készít, melyben igazságosság lakik majd, s melynek boldogsága betölti, sőt felülmúlja mindazt a békevágyat, mely valaha feltört az emberi szívekből (GS 39). (ÚK 1048)

403. Figyelmetekbe ajánlom az Evangéliumot, amelyet hirdettem nektek – írja Szent Pál. Megtartva, általa nyeritek el az üdvösséget. Azt hagyom rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, eltemették s harmadnap feltámadt az Írások szerint. Ha nincs feltámadás akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme se a tanításunknak se a hiteteknek. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül! Mivel egy ember idézte elő a halált, egy ember révén támadnak is fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel, amikor sorra kerül: először Krisztus támadt föl, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. Azután következik a vég, amikor is (a Fiú) átadja Atyjának az uralmat, miután minden más hatalmat és erőt megsemmisít, és ellenségeit mind a lába alá nem veti. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek! Némelyek ugyanis nem ismerik az Istent. Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat! (vö. 1Kor 15,1-34)

404. Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet Isten háza népén. De, mi lesz majd a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Evangéliumban?! (vö. 1Pét 4,17)0lastjud_535.jpg

Szólj hozzá!

pauline-jaricot_220_1.jpg

     Első gyónói közt volt egy hölgy Pauline Jaricot – aki elindította a világban az Élő Rózsafüzér Mozgalmat – erős indíttatást érzett, hogy Vianney atyának adjon egy Csodatévő Szent Filoména szobrocskát ereklyével. Ez nagy hatással volt a magányos és vagyontalan kispapra, akit végül a püspöke egy jelentéktelen faluba Ars-ba helyezett el. Szentünk azt se tudta hol van, így aztán elsőre meg se találta. És egy kis pásztort volt kénytelen megkérdezni Ars holléte felől! A legényke megmutatta az irányt, miresao_joao_maria_vianney_250.jpgVianney Szent János így köszönte meg: "Fiacskám, te megmutattad az irányt Ars-ba, én meg meg fogom neked mutatni az utat a mennyországba"! Azon a helyen azóta is van egy szobor, mely őrzi ennek emlékét! (ld. a képen!)
     Ez a település, mint a többi, oly mérték-ben volt elkereszténytelenedve a "dicső" Francia Forradalom eredményeként, hogy ez mélyen elkeserítette szentünket. Úgy érezte, hogy az általa hirdetett Isten Igéje, teljesen hatástalan az emberekre, már akik hajlandóak voltak átlépni a templom küszöbét!
incontro2.jpg     Az új plébános pedig szívfájdalommal imádkozta a rózsafüzért és éjszakákon át térdelt az Oltáriszentség előtt, minden látható hatás nélkül!
És ekkor János, Szent Filoménát kérte meg, hogy járjon közbe az Úrnál, hogy kérése meghallgatást találjon! Egyszerre csak azt vette észre, hogy a környék lelki helyzete elkezdett javulni. Egyre többen jártak a szentmisékre, és plébánosuk lánglelkű, szívhez szóló beszédei lassan felmelengették az Isten iránt kihűlt, fagyos szíveket. Mindezt olyan hatékonyan tette, hogy egyre többen álltak sorba a gyóntatószéke előtt!
saint_john_vianney_saint_philomena.pngAz Ars-i plébános és Szent Filoména közt mély és bensőséges "barátság" alakult ki, és elnevezte a kis szentet "Ügyvivőjének"!
     Szinte éjjel-nappal gyóntatott. Ismerte az emberi szíveket, és különös kegyelmi ajándékként olvasott bennük, anélkül, hogy az emberek megszólaltak volna.
Egy férfi azzal kezdte a gyónását, hogy utoljára harminc éve gyónt. János kiigazította: ,,nem harminc, hanem harminchárom éve''. Amikor az ember utánaszámolt, elismerte! Egy asszony elmondta, hogy János abbé – ahogy nevezték – olyan pontosan ismerte az ő családi viszonyait, az eseményeket és a neveket, hogy a megdöbbenéstől alig tudott megszólalni. Arra a kérdésére, hogy honnan tudja mindezt, azt válaszolta: ,,Az ön őrangyala mondta nekem!''
Olykor gyóntatás közben könnyekre fakadt. Aztán mikor valaki rákérdezett csodálkozásában, ezt mondta neki: ,,Barátom, én azért sírok, mert ön nem siratja a bűneit.''
     A lélekmentés sikerének persze "meg volt az ára". Éjjelente hatalmas – sokszor fizikai küzdelmet – kellett vívnia az ördöggel! Nem csak hogy bántalmazták, de még az ágyát is rágyújtották A "harcok" iszonyatos hangjai kihallatszottak a paplakból, úgyhogy két hencegő módos fiatalember felajánlotta az atyának, hogy majd ők puskával megvédik éjszakánként!
     A legények meg is jelentek, ám az első percek után kiszaladtak még a faluból is (szó szerint!), maguk után hagyva a "dióverőket", amelyek szintén láthatóak az Ars-i Plébános házában!

(Folytatása holnap!)

Előző rész:  http://szeretetlang.blog.hu/2016/08/04/vianney_szent_janos_emleknapja_augusztusmaison-de-j-b-vianney-2.jpg

Szólj hozzá!

Augusztus 5-e Havas Boldogasszony avagy Szűz Mária római főtemplomának felszentelése

     Eredetileg a Szent Szűz római főtemplomának, a négy patriarchalis bazilika egyikének – Beata Maria Virgo ad Nives, ismertebb olasz nevén Santa Maria Maggiore – fölszentelési évfordulója (440-ben szentelték fel). Az ünnep idővel az egyházban is egyetemessé vált. A Batthyány-kódex naptára pedig Havi Boldog Asszony néven emlegeti.

     A 4. században pestis dúlt Rómában. Liberius pápának (352–366) volt egy álma, miszerint ha templomot épít egy dombra, a pestis el fog múlni. A helyet úgy jelezte az Úr, hogy 432 augusztus 5-én hó esett oda. Ezzel egy időben egy János nevű gazdag, gyermektelen patrícius is álmot látott a feleségével, melyben a Szent Szűz azt kérte, hogy a helyen melyet másnap hó borít, emeljenek templomot a tiszteletére. A házaspár, értesülve a jelzett helyről – mely a tulajdonukat képezte –, azt nyomban felajánlották Isten Anyjának. A pestis azonnal elmúlt az Örök Városban!

     Augusztus 5-e reggelére hullott havazás helyén, fel is épült a Szűzanya szentélye az Esquilinus dombra, melyet Havas Boldogasszony bazilikának is nevezik. A felépített bazilikát Szent III. Szixtusz pápa (432–440) díszíttette remek mozaik képekkel annak emlékére, hogy az Efezusi Zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyai méltóságát. A Szűzanya oldalkápolnájában mai is látható a kép, melyen Liberius pápa az alapkövet ássa a hóban.basilica-santa-maria-maggiore.jpg
     A Bazilika kegyképét (ld. alább!) az ősi római hagyomány szerint Szent Lukács evangelista festette. Nagy Szent Gergely pápa (590-604) egy pestisjárvány idején elrendelte, hogy a képet körmenetben hordozzák körül a városban. Ő maga is részt vett a könyörgő processzióban. A legenda szerint amikor a körmenet Hadrián hatalmas síremlékéhez ért, angyali hangokat hallottak: Mennyek királyné asszonya, örülj szép Szűz halleluja (innen indul a húsvéti antifóna eredete). Angyalt is láttak, amint pallosát hüvelyébe tette. Ennek a jelenésnek emlékezetét őrzi az Angyalvár névre változtatott mauzóleum.

     A kegykép római tisztelete az Efezusi Zsinat után bontakozott ki, amely főleg Máriának istenanyai méltóságát, továbbá Nyugatnak és Keletnek a Mária tiszteletben való egységét hangsúlyozta. A kegyképről való másolat készítését különleges pápai tilalmak akadályozták. Egyébként, a Santa Maria Maggiore bazilikában őrzik a Betlehem-i Jászol darabjait is (ld. legalul!)

rome_881.jpgSalusPopuliromanicrowned.jpg32317504.jpg

Szólj hozzá!

218a_halal_nem_valtoztat_530.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg389. A föltámadás megelőzi az utolsó ítéletet, amikor a sírokban mind meghallják Isten Fiának szavát. Összegyűjtik elébe a nemzeteket; és elkülöníti őket egymástól, miként a pásztor a juhokat a kecskéktől.” (vö. Mt 25,31)

390. A halottak feltámadását az ítélet követi. Isten egy napon igazságban ítélkezni fog a világon (ApCsel 17,31). Akkor már vége lesz annak az időnek, amelyben béketűrőn elviselte a bűnösöket. A gonoszoknak megmutatja egész haragját, a jóknak egész szeretetét. Ezt az ítéletet Utolsó Ítéletnek nevezzük. Isten „Jézus Krisztus által fog ítélkezni” a világ fölött (Róm 2,16). „Az Atya az ítéletet egészen a Fiúra bízta” (Jn 5,22). Krisztus váltotta ugyanis meg a világot, neki kell megítélnie is.

391. Akkor majd megvilágosodik számunkra Isten üdvösségre segítő Irgalmas Szeretete, melyet életünk során, gyakran oly értetlenül fogadtunk. (HK)

392. Az Úr eljövetelekor úgy lesz, amint Noé idejében a vízözön előtt. Ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, míg el nem sodorta mindnyájukat az ár. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok! (Mt 24,36-44)

393. A megdicsőült Úr színe előtt minden tett kiderül. Megvilágítja a sötétség titkait és nyilvánosságra hozza a szívek szándékait (1Kor 4,5). A jók a gonoszoktól elválnak és Krisztus kimondja az ítéletet: aki Istent szerette és szolgálta, azt magához hívja és neki adja az örök életet. Aki elhagyta Istent és mindvégig nem tért vissza Hozzá, azt Krisztus eltaszítja magától és örök halálra kárhoztatja. (HK nyomán)

394. A szent római Egyház erősen hiszi és szilárdan állítja, hogy /.../ az ítélet napján minden ember testével együtt meg fog jelenni Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számot adjon cselekedeteiről. (DS 859) (ÚK 1059)

395. Az Ítélet után a jók testestül-lelkestül bemennek az örök életbe, a gonoszok pedig testestül és lelkestül a pokolba taszíttatnak. A test azért részese a jutalomnak vagy büntetésnek, mert a földön is részt vett a jó vagy rossz cselekedetekben. Krisztus az Utolsó Ítéleten kimondja végítéletét a Sátán fölött is. Elveszi a hatalmát és mindörökre a pokolra száműzi őt. (vö.. HK) És „akkor az istentelenek lelkük kínjában felnyögnek”.(Bölcs 5,35)

396. Utolsó ítélet azért lesz, hogy Isten szentsége, igazságossága és bölcsessége az egész világ előtt megdicsőüljön. Akkor az Úr megmutatja minden hatalmát és az egész látható világ újjá fog alakulni (vö. Mt 19,28). Nem semmisül meg, mert Isten nem semmisíti meg azt, amit teremtett. De elmúlik ennek a világnak az alakja (1Kor 7,31). Isten szentségének és szeretetének tűzében átváltozik és tökéletessé válik. (uo)

397. Az idők végén fogja elérni Isten Országa a maga teljességét. Az egyetemes ítélet után a testben és lélekben megdicsőült igazak örökké uralkodni fognak Krisztussal. Az Egyház az emberi nemmel együtt a mennyei dicsőségben kiteljesedik, miként az egész világmindenség is megújul. Mindaz, amely bensőségesen kapcsolódik az emberhez, tökéletesen helyreáll Krisztusban. (vö. ÚK 1048) Akkor Isten lesz „minden mindenben” (1Kor 15, 28). Az új föld várása azonban nem csökkentheti a jelen világ iránt való felelősségünket! (EM 39) (vö. ÚK 1060)

10774-last-judgement-giotto-di-bondone_535.jpg

Szólj hozzá!

     Vianney Szent János 1786. május 8-án a Felvilágosodás korának legnagyobb sötétségében született, a Lyon melletti Dardilly-ben. A dolgos, hívő földműves szülei a Jean-Baptist Marie névre keresztelték. Édesanyja bensőséges hitben nevelte. (Képen a szülőháza) dardilly_002.jpg                                                       A francia forradalom kitörésével iszonyatos vallásellenes diktatúra vette kezdetét, amellyel kezdetét vette Franciaország elkereszténytelenítése. Föloszlatták a szerzetesrendet, elkobozták házaikat. A papság számára kötelezővé tették az ateista deklarációra való eskütételt és akik ezt megtagadták, 24 órán belül kivégezték.
     Jean-Baptist is éjnek idején titokban járt hittanórákra, ahol a kolostorukból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentgyónását otthon, a szobájukban végezhette el egy papnál, aki megtagadta az alkotmányra teendő esküt. Első szentáldozásához egy homályos pajtában járult, amely elé, hogy eltereljék a hatóságok figyelmét, egy nagy szénásszekeret húztak. Hitoktatók és a papság, de még maguk a Szentségben részesülők is az azonnali kivégzéssel játszottak! Nos, ez volt a "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség"!
veni_creator.png     Az elemi iskolát megszakításokkal végezte el, mivel szükség volt munkaerejére a földeken.
     A szülők papi pályára szánták, melyben egy ismerős idős atya is támogatta és titokban fel is készítette a papszentelésre.
Ez azonban több akadályba ütközött. Egyfelől behívták katonának, ahonnan megszökött. Másodsorban az ateista diktatúra, amely eskütételhez kötötte a papi tevékenységet (és be is tartatták az istentelen direktívákat)! Harmadsorban, Jean-Baptist nagyon nehezen tudott vizsgázni, mert a tananyag latinul volt – amiként az oktatás is – és ő képtelen volt rendesen visszaadni tudását latin nyelven.. Emiatt máig az a tévhit Vianney Szent Jánosról, hogy nem csak egyszerű ember volt, de buta is, persze átsiklanak afelett, hogy mint Ars-i plébános rendkívüli hatású beszédeket mondott, és a konszolidáció után, tanácsért fordultak hozzá még az állami tisztségviselők is!
fv3_fiatalon.jpg     A latinos hiányosságai ellenére, egyházi felettesei azzal az indoklással bocsátották szentelésre, hogy: ,,Jámbor lélek, ismeri a rózsafüzért, és tiszteli a Szűzanyát. A többit a kegyelem és a szíve majd elvégzi!'' (Példaadó hozzáállás lehetne ez máig is!)
     Végül Grenoble-ban szentelték pappá, olyan körülmények között, ahol a kispap távozása csak a konventi megbízottak aláíróasztala előtt volt lehetséges. És ott dőlt el, hogy még aznap kivégzik, vagy útjára mehet Júdás-tudattal!
     Szentünk azonban egy óvatlan pillanatban átugrott a kerítésen és elmenekült. Szülőfalujában bújtatta a nép és "civil" ruhában volt kénytelen járni, amit ő nagyon szégyellt. Első szentmiséjét végül 1815. augusztus 14-én mutatta be.

(Folytatás holnap!)

Szólj hozzá!

402tanui_vagyunk_530_1.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg382. A végső időkről Szent Fausztinának: „Nem büntetni akarom az emberiséget, hanem irgalmas Szívemre szorítani /.../ a büntetést csak akkor alkalmazom, ha maguk kényszerítenek erre. Nem szívesen nyúlok az igazságszolgáltatás kardjához. Az igazság napja előtt az irgalmasság napját küldöm (1588). Az irgalmasság üzenete utolsó esély! (687). Ne féljen a gyenge, a bűnös lélek közeledni Hozzám, még ha több vétke is lenne, mint amennyi homok van a földön, minden elmerül irgalmam mélységében (1059). Mielőtt eljövök, mint igazságos bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját.” (1146)

383. Sokan azért kárhoztak el mert nem imádkoztak; ha imádkoztak volna, nem vesztek volna el! (Liguori Szent Alfonz)

384. Miért halogatunk s nem készülünk az ítélet napjára, mert akkor már senki sem segíthet rajtunk! Most azonban még hasznos lehet a fáradságunk, és érdemszerző a fohászkodásunk, elégtételre és bűnbánatra sokat érő a kesergésünk! (vö. Kempis I.24,3-4)

385. Az utolsó időkben egyesek elszakadnak a hittől, a megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására hallgatnak, azokra, akik képmutatóskodva, lelkiismeretükben megbélyegezve hazugságokat hirdetnek. (1Tim 4,1-2) A vallást üldözni fogják és a papokat le fogják mészárolni. A Szentatya kénytelen lesz távozni Rómából. (Boldog Taigi Anna Mária)

386. Az Apostolok is megkérdezték az Urat, hogy mikor fog mindez bekövetkezni és mik lesznek a jelek eljövetele és a világ vége előtt. Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. Sokan jönnek majd az én nevemben /.../, hogy sokakat megtévesszenek. Háborúkról fogtok majd hallani, s háborús hírek fognak keringeni. Vigyázzatok, ne kerítsen hatalmába benneteket a félelem, ezeknek be kell következniük, de ez még nem a vég! Nemzet nemzet ellen s ország ország ellen fog támadni. Éhínség, ragály üti fel fejét és a föld megrendül itt is, ott is. /.../ Szorongattatásban lesz részetek. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják s gyűlölik egymást. Számos hamis próféta lép föl, és sokakat tévedésbe ejtenek. A gonoszság növekedtével sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. Az Evangéliumot mindenütt hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek. Csak akkor jön el a vég!” (vö. Mt 24,3-14)

387. Az utolsó napokban nehéz idők következnek: Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezeteket keresik, mint az Istent. (2Tim 3,1-3)

388. Az utolsó ítélet hirdetése megtérésre hív mindaddig, amíg Isten az embereknek adja „az alkalmas időt” és „az üdvösség napját” (2Kor 6,2) szent istenfélelemre és az igazság keresésére késztet. (vö. ÚK 1041)

ant666_2_535.jpg

Szólj hozzá!

326kennedy_530.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg372. Az a „mód, ahogy a föltámadás majd megtörténik”, fölülmúl minden képzeletet, értelmet, és csak a hitben közelíthető meg. De az Eucharisztiában való részesedésünk már előízét nyújtja testünk Krisztus által történő színeváltozásának. (vö. ÚK 1000)

373. Ha igaz, hogy Krisztus „az utolsó napon” föl fog minket támasztani, az is igaz, hogy Krisztussal együtt bizonyos értelemben már föltámadtunk. A keresztény élet a Szentlélek révén, már a földön részesedés Krisztus halálában és föltámadásában. Ám a Krisztussal való feltámadásunkhoz, előbb meg kell halni Vele! (vö. ÚK 1002-1005)

374. A földi haláltól ne félj, mert eddig még mindenki túlélte! De rettegj a második haláltól, mely az örök élet elvesztése!

375. A Biblia testünk feltámadását említi és a 'test' szón 'igaz önmagunkat' érti, mely valamiképpen hordozza történetiségünket, tehát az emberekhez, az időhöz és a térhez való kapcsolatunkat is. (vö. Előd: Kat. Dogm, 687)

376. A kétkedők mondhatják; „szerte poraikból hogyan állnak össze a népek?” De feledik, hogy Istennek, aki személyesen képes egyidejűleg jelen lenni milliónyi oltáron a kenyér és bor színében, ez sem lehetetlen!

377. Akik halhatatlanok akarnak lenni, azoknak jámboran és igazul kell élniük! (Arisztotelész)

378. Az Utolsó ítélet Krisztus dicsőséges visszatértekor fog történni. Egyedül az Atya ismeri a napot és az órát. Akkor fogja kimondani Fia, Jézus Krisztus által végső szavát az egész történelemről. Meg fogjuk ismerni a teremtés teljes művének, valamint az üdvösség egész rendjének végső értelmét, megértjük a csodálatos utakat, amelyek által az isteni Gondviselés, elvezetett minden dolgot végső céljához. Az utolsó ítélet meg fogja mutatni, hogy Isten igazságossága győz minden igazságtalanság fölött, amit teremtményei elkövettek és hogy az Ő szeretete erősebb, mint a halál. (ÚK 1024)

379. Hisszük, hogy Jézus Krisztus az Atya jobbján ül, eljön ítélni eleveneket és holtakat, s nem azért jött a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön Általa a világ (Jn 3,17). Tulajdon tettei alapján mérettetnek meg az apák, az anyák, a fiúk és leányok. De mindenki főleg a szeretet cselekedetei alapján ítéltetik meg ami a parancsolatok értelme és összefoglalása.

380. Az élet Isten nélkül, előre megkezdett kárhozat!

381. Egy halálból visszatért vallomása: Amikor a pokol szájánál álltam és meghallottam az Úr hangját, minden démon elmenekült, csak egy maradt ott. Ez szörnyű hangon üvöltötte: „Ő az enyém! Örökre az enyém!” Ez a démon annak a hordának volt a vezére, akik befészkelték magukat lelkembe és a bűnre manipulálták életem. Ravaszul kihasználták a gyengéimet, eltávolítva a szentgyónástól. Azért maradhatott, mert halálos bűnnel haltam meg, mivel 13 éves korom óta nem végeztem szentgyónást. Tehát ezé a démoné voltam, aki bűneimet sorra mutatta kárörvendőn. Ahányszor vétkeztem életemben, mindannyiszor adósa lettem. A bűn a tulajdona, melyeket az ördög mind beleégetett a lelkembe. Fizetnünk kell értük! Az eredetileg csodálatosan fénylő lelkem, mint amilyennek megfoganásomkor láttam, egyre fénytelenebb és merő sötétség lett.(GPO)

souls-in-hell-s_535.jpg

Szólj hozzá!

379mutasd_1.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg363. Míg a földi életben rettegnek a haláltól, a pokolban sóvárognak utána, – mindhiába!

364. Az Egyház Krisztus példájának követésére figyelmezteti a hívőket, rámutatva az örök halál valóságára, amit „pokolnak” is nevezünk. (vö. ÚK 1056) (vö. Mt 5,30)

365. Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4), „nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson” (2Pét 3,9). Tehát Isten minden embert szeret és nem létezik olyan ember, aki eleve kárhozatra lenne ítélve! Nem szabad azonban elfeledni, hogy az embernek, szabad akarata kapcsán lehetősége van Isten mellett vagy ellene dönteni!

366. Ne ámítsátok magatokat! Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, nem örökli Isten Országát.

367. A földi próbaidő a halállal végződik, melynek pillanatában a lélek elválik a testtől. A test visszakerül a földbe és elenyészik. A lélek azonban mivel szellem, nem az enyészeté. A halál után a lélek Isten ítélőszéke elé kerül, ahol számot kell adnia minden gondolatáról, szaváról, cselekedetéről és mulasztásáról. Ez a külön ítélet. „El van határozva, hogy az ember egyszer meghaljon, utána következik az ítélet.” (Zsid 9,27) A külön ítélet után a lélek vagy a mennyországba vagy a tisztítótűzbe vagy a pokolba kerül.

368. Aki Isten kegyelmében hal meg (tehát élt a Bűnbánat Szentségével), de földi bűneit még nem törlesztette le (nem tette jóvá szenvedéssel), nem juthat azonnal a mennybe, meg kell tisztulnia. Szent János írja a Mennyről: „Nem lép be oda semmi tisztátalan.” (Jel 21, 27) A tisztulás helyét tisztítótűznek, purgatóriumnak nevezzünk, ahol a szenvedő lelkek keservesen bánják bűneiket és égnek a vágytól Isten után. Tisztulásuk rendkívül súlyos szenvedéssel jár. Legnagyobb szenvedésük az, hogy Istent nem láthatják, egyetlen vigaszuk pedig a remény. A tisztítótűzben szenvedő lelkek önmaguk semmit sem tehetnek szenvedésük enyhítéséért, tartózkodásuk megrövidítéséért. De Krisztus, a Szűzanya, a szentek és az értük imádkozó, szentmisét felajánló földi Egyház tagjai enyhíthetnek szenvedéseiken, sőt jelentősen megrövidíthetik a tisztítótűzben maradásuk idejét! A tisztítótűz az Utolsó Ítéletig tart. Az Utolsó Ítélet után csak mennyország és pokol lesz.

369. Isten senkit nem rendel eleve arra, hogy a pokolba jusson; ehhez az ember részéről az Istentől való szándékos elfordulás (halálos bűn) és a mindvégig való megátalkodottság kell! (vö. ÚK 1037)

370. Véletlenségből nem lehet sem üdvözülni, sem elkárhozni! Az embernek tudatosan kell munkálkodnia örök sorsát illetően, bízva Isten irgalmasságában!

371. A halottak föltámadása a keresztény hitnek kezdeteitől fogva lényeges eleme: „Ha nincs föltámadás, akkor Krisztus sem támadt föl. Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek /.../. Ám Krisztus föltámadt a halálból, mint a holtak zsengéje” (1Kor 15,12-15,20). (vö. ÚK 991)

ascensione-1801-benjamin-west-_535.jpg

Szólj hozzá!

173akik_hiven_imadkozzak_535.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg359. Fatimában a Szűzanya megmutatta a poklot a 3 kis pásztorgyermeknek. Lúcia így ír: „Egy lángtenger tárult a szemünk elé. Láttuk a tűzbe merült, áttetszően parázsló fekete vagy barna színű ördögöket és az emberi lényekhez hasonló elkárhozott lelkeket. Súlytalanul ide-oda hánykolódtak a belőlük előtörő lángnyelveken és füstfelhőben. Kiáltoztak és sóhajtoztak a fájdalomtól és a reményvesztettségtől. Az ördögöknek iszonyatos alakjuk volt, mintha félelmetes, ismeretlen állatok lettek volna, melyek átlátszóan izzottak, mint a fekete szén. Mi reszketve és segélykérően emeltük tekintetünket a Szűzanya felé, aki jóságosan és szomorúan mondta: 'A poklot láttátok, ahová a szegény bűnösök lelkei jutnak. Az ő megmentésükre akarja Isten megalapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét'...”

360. „Tágas a kapu és széles az út, mely a kárhozatba visz és sokan mennek be rajta. De szűk a kapu s keskeny az út, mely az életre visz és biz' kevesen találják meg azt” (Mt 7,13-14): „Mivel pedig nem tudjuk sem a napot sem az órát, az Úr intelme szerint állandóan virrasztanunk kell, hogy amikor befejezzük földi éltünk egyetlen futamát, beléphessünk Vele az áldottak közé s ne kelljen az örök tűzre, a külső sötétségre távozni, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz!” (LG 48) (vö. ÚK 1036)

361. Az előzőhöz hasonlót Dante ír az 'Isteni Színjátékban', ahol a pokol kapujára ez van írva: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” (III. ének)

362. Szent Fausztina naplójából: „ma egy angyal levitt a pokol mélyére, mely hatalmas térség, a kínok helye. A szenvedések fajtái, melyeket láttam, a következők: az első kín, mely a poklot alkotja – Isten elvesztése. A 2. a szüntelen lelkiismeret furdalás. A 3. az, hogy a lelkek sorsa itt már sohasem változik meg. A 4. kín a tűz, mely átjárja a lelket anélkül, hogy elpusztítaná. Az 5. az állandó sötétség és az iszonyú, fullasztó szag. Bár sötét van, az ördögök és az elkárhozottak kölcsönösen látják egymást, látják mások és a maguk gonoszságát. A 6. fajta szenvedés – a sátán szüntelen társasága. A 7. a szörnyű kétségbeesés, a gyűlölet Isten ellen, istenkáromlások, átkok, gyalázkodások. Ezek azok a fájdalmak, melyeket az összes kárhozott lélek közösen szenved. De ezzel nincs vége! Különleges lelki fájdalmak is léteznek, nevezetesen az érzékek kínjai. Amivel az egyes lelkek vétkeztek, az által szenvednek leírhatatlan irtózatos módon. Rettenetes barlangjai és mélységei vannak a gyötrelemnek, ahol az egyik fájdalom különbözik a másiktól. Látva ezen szörnyű gyötrelmeket, meghaltam volna, ha Isten mindenhatósága nem tart fenn. A bűnösöknek tudniok kell, hogy az örökkévalóságon át az általi érzékük által fognak gyötrődni, amellyel vétkeztek! Isten parancsára írok ezekről a dolgokról, hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, nem volt ott senki, nem lehet tudni, mi van ott. Én Fausztina nővér, Isten parancsára jártam a pokol szakadékaiban, hogy hirdessem és tanúsítsam a lelkeknek, létezik a pokol. Amit leírtam az csak halvány árnyéka a valóságnak amit láttam. Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el a pokol létezését!” (N. 741)

frangelico_fausztina_535.jpg

Szólj hozzá!

176keves_nemzetnek_530.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg350. Az Egyház a lelkek végső tisztulási helyét – mely különbözik a kárhozatétól –, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevezi. Az erre vonatkozó tanítást főleg a Firenzei és Tridenti Zsinaton fogalmazták meg: Hinnünk kell, hogy bizonyos kisebb bűnök számára az ítélet előtt van egy tisztító tűz, mert az örök Igazság mondja, hogy ha valaki a Szentlélek ellen káromkodik, az „sem ebben, sem az eljövendő világban” (Mt 12,31) nem nyer bocsánatot. Ebből következik, hogy egyes bűnök ebben a világban, mások az eljövendőben bocsáttatnak meg. (Nagy Szent Gergely) (vö. ÚK 1031)

351. Az öngyilkosoknak külön helyük van a tisztítótűzben. Szörnyű kínlódás és gyötrődés a részük, miközben félelmetes démonok kínozzák őket. E tortúrában mégis az a legrosszabb, hogy távol érzik magukat Istentől és látniuk kell földi hozzátartozóik lelkiismereti gyötrődését is. Az öngyilkosoknak addig kell ott maradniuk ameddig éltek volna a földön. Tettükkel kiestek Isten rendjéből, ezért mehetnek hozzájuk a démonok, melytől más "szegény lélek" mentes marad. (GPO)

352. A POKOL azoknak örök kárhozata, akik szabad döntésük által halálos bűnben halnak meg. A pokol fő büntetése az örök elszakítottság Istentől, akiben pedig egyedül talál az ember életet és boldogságot, melyre teremtetett és amire vágyakozik. (vö. Róm. Kompend. 212)

353. Hogyan egyeztethető össze a pokol léte Isten végtelen jóságával? – Isten az embert szabadnak és felelősnek teremtette, tiszteletben tartva döntéseit, jóllehet azt akarja, hogy „mindenki bűnbánatot tartson” (2Pét 3,9) Tehát maga az ember az, aki önhatalmúlag, szándékosan zárja ki magát az Istennel való közösségből, ha halálának pillanatáig megátalkodva, halálos bűnben utasítja el Isten irgalmas szeretetét. (vö.. uo 213)

354. A purgatóriumban szenvedő lelkek szabadulása tekintetében a búcsúk felbecsülhetetlen értékűek.

355. Jézus „olthatatlan tüzű” „gehennáról” beszél (Mt 5, 22.29; 13,42.50; Mk 9,43-48), mely azoknak van fönntartva, akik életük végéig visszautasítják a hitet és a megtérést, ahol a test és lélek együtt veszhet el. (Mt 10,28)

356. Nem a vétkes cselekedet időtartama az, ami az örök büntetést kiérdemli, hanem az eltorzult szabad akarat, mely bűnre vezette az embert, és amely megtérés nélkül örökre rögzült a halál pillanatában. (Aranyszájú Szent János)

357. „Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől.” (2Tessz 1,7-9)

358. Ó, Jézusom bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra!

gondolkozz_amig_nem_keso_535.JPG

Szólj hozzá!

174isten_arra_adja_530.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg341. Gondoltunk-e már arra testvéreim, hogy amikor egy kis szenvedés ér bennünket, mily boldogok is lehetünk? Hisz' az örök büntetés (iszonytató) lehetőségét, ideig tartóvá (mi több!) érdemszerzővé tehetjük, ha keresztünket (felajánlva) türelemmel hordozzuk? Ó, végül is mennyi adósságot meg se fizettünk még! Mennyi vétket követtünk el a (Szeretet Istene ellen), melyekért még a töredelmes bánat és őszinte gyónás után is, akár évszázadokat kellene bűnhődnünk a Tisztítótűzben. Mindezt azért, mert a bűnt követően beértük néhány kényelmes vezeklési gyakorlattal. Nos, inkább fizessünk meg értük lelki békével még e világon, szívesen hordozva megérdemelt keresztünket, semhogy a túlvilágon kelljen szigorúan vezekelnünk, akár egyetlen fölösleges szóért is! (Montforti Grignon Szent Lajos)

342. A tisztítótűz a szeretetben való megérést szolgálja, melyet a szenvedés jellemez, de vigasztaló, hogy vele jár a bűnök terhétől való teljes megszabadulás és az üdvözülés biztos tudata.

343. Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek. (ÚK 1030)

344. Tévedésben él az, aki úgy véli, hogy valamiféle „jótét” semmittevésben 'kivárhatja az üdvösséget'. Írva van ugyanis: „Áldozat nélkül nincs üdvösség!”

345. Nem a bűnök sokasága dönti kárhozatba a lelket, hanem a konok akarat!

346. Az általános istentelenség hozza a világra a csapásokat és Isten büntetését! (Don Bosco)

347. Kinek az élet csak „könnyed játék”, annak a halál „nehéz küzdelem” leend!

348. Az 'emberiség' fogalma alatt nem csupán a ma élőket kell értenünk, hanem Egyházunk hármas létszintjét. A Küzdő- (a ma élők „zarándok egyháza”), a Szenvedő- (a tisztítóhelyen átmenetileg szenvedők) és a Megdicsőült egyház (az üdvözültek serege). A megdicsőültek adhatnak és közbenjárhatnak. A tisztítótűzben lévők nem tehetnek magukért semmit és rajtunk sem segíthetnek mindaddig, míg üdvösségre nem jutnak, ekkor azonban nem szűnnek meg közbenjárni azokért, akik segítették őket. A küzdő egyház adhat is (keresztényi kötelességünk) és kaphat is (nélkülözhetetlen szükségünk). A katekizmus így fogalmazza meg e kölcsönösséget: „A megholtakért végzett imádságunk nemcsak őket segítheti, hanem értünk végzett közbenjárásukat is hatékonnyá teheti” (KK 958).

349. Fausztina: »Őrangyalom utasított, hogy kövessem. Hirtelen ködös, tűzzel teli helyiségben találtam magam, melyben sok szenvedő lélek volt. Ezek bár szívből imádkoztak, de ez nem segített nekik, csak mi tudunk rajtuk segíteni! A kérdésre, hogy mi az, ami a legnagyobb szenvedést okozza nekik, egyöntetűen válaszolták, hogy az Isten utáni vágyódásuk az! Láttam a Szűzanyát, amint meglátogatta ezeket a lelkeket a tisztítótűzben. Ők a Tenger Csillagának nevezik Máriát. Enyhülést visz nekik. Mikor kiléptünk ebből a szenvedésekkel teli börtönből, egy benső hangot hallottam: „Irgalmam nem akarja ezt, de az igazság megköveteli.” Ettől az időtől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültem a szenvedő lelkekkel, hogy segítsek rajtuk.« (N 20)

faustina_purgatory_535.jpg

Szólj hozzá!

es_te_9_535_1.jpg

Szólj hozzá!

175nem_az_ur_keze.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg329. A mennyországba csak a tiszták, ill. megtisztultak juthatnak.

330. Ha a mennyországba akarunk jutni, akkor az arra vezető úton kell haladni! (Liguori Szent Alfonz)

331. „A mennyek országának szépségét emberi nyelv tolmácsolni képtelen. Ha Isten, már a számkivetés e siralomvölgyében is oly bámulatos szépségeket halmozott fel, micsoda fénnyel és szépséggel népesítette be azt a helyet, ahová dicsőségének királyi székét helyezte./.../ A megdicsőült testek 4 tulajdonsággal bírnak: a finomság, gyorsaság, szenvedés-képtelenség és fényesség./.../ Egyéb javak, a betegségmentes élet, szépség csúfság nélkül, bőség ínség nélkül, biztonság és nyugalom zavar nélkül, öröm üröm nélkül és tisztesség ellentmondások nélkül.” (Alkantarai Szent Péter)

332. Az élet, dátumok sora, – egyikhez se fűződjék szégyen.

333. Mind a hét szentség az élőkért van. Holtaknak már nem szolgáltathatók ki!

334. Testi gyógyulást a sátán is produkálhat annak érdekében, hogy jobban megkötözze a lelket.

335. Egyetlen gondunk az legyen, hogy egyetlen életünkben egyetlen lelkünk üdvösségéért fáradozzunk!

336. Az Üdvözítő, halálával és föltámadásával „megnyitotta” nekünk a mennyországot. Az üdvözültek élete a Krisztus által megvalósított megváltás gyümölcseinek teljes birtoklása. Krisztus azokat, akik hittek benne és hűségesek maradtak akaratához, részesíti a maga mennyei dicsőségében. (vö. ÚK 1026)

337. A mennyországban élni; a testben és lélekben való emberségünk boldog kiteljesedése Krisztusban, megtartva pozitív személyiségünket, saját nevünket. „Az élet ugyanis annyit jelent, mint Krisztussal lenni; mert ahol Krisztus, ott van az Ország”. (Szent Ambrus)

338. Az Istennel élőkkel való boldog közösség misztériuma, túlhalad minden megértést és minden elképzelést. A Szentírás képekben beszél nekünk róla: élet, világosság, béke, menyegzői lakoma, az Ország bora, az Atya Háza, Mennyei Jeruzsálem, paradicsomkert: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által (1Kor 2,10). (ÚK 1027)

339. Valamennyi bűn az Isten- és emberszeretetet pusztítja bennünk. A tisztítótűz szenvedéseinek egyetlen oka a bűneink sokasága. A bűneink pusztítása miatt a környezetünk is szenved, „hiszen tagjai vagyunk egymásnak Krisztusban” (Ef 4,25). Ezért egyetlen ember bűne is árt az egész közösségnek! Az élők és holtak közti kötelék a halál után sem szakad meg.

340. Ha vakmerőn úgy hiszed, hogy „egy jó darabig még nem fogsz meghalni” – rosszul teszed – mert meglehet, úgy elmész, hogy észre sem veszed!3_535.jpg

Szólj hozzá!

es_te_5_535.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz. Mondj egy Üdvözlégyet, mert           lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!         Légy te az első!rosenbogen_bagatelle_1_530.jpg

Szólj hozzá!

408a_tortenelem_530_1.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg317. A halálban az marad meg számunkra, amit Istenért tettünk. (Liguori Szent Alfonz)

318. Ha végső romlásba döntjük lelkünket, semmi esélyünk, hogy visszaszerezzük a boldogságra! (uo)

319. Hiába nem figyelsz „dolgaidra”, akkor is valamennyiről számot kell majd adnod Isten előtt!

320. Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük! (A Szent Szűz fatimai felhívása 1917. aug. 19.)

321. Istent nem tetteink nagysága érdekli, hanem az a szeretet, mely tetteinket irányítja! (Avilai Szent Teréz)

322. Nem csak illő és üdvös, de kötelességünk imádkozni (és szentmisét mondatni) a halottakért, különösen Halottak Napján november 2-án! (Az elnyert búcsúkat értük felajánlva, üdvözülésük esetén számíthatunk a viszont segítségükre!).

323. Az elhunytak lelkei tisztán látják, hogy a temetésük napján valóban imádkozik-e értük valaki, vagy csak jelen vannak. A könnyek önmagukban semmit sem használnak!

324. Szentírási tanítás a halottakért való imádság gyakorlatára: „Azért mutattak be engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktől” (2Mak 12,46). Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház ajánlja a búcsúkat és a vezeklést is az elhunytakért. „Segítsük őket és emlékezzünk meg róluk. Ha ugyanis Jób fiai megtisztultak atyjuk áldozata által: miért kételkedel abban, hogy a mi áldozati adományaink ne nyújtanának vigasztalást az elhunytaknak?/.../ Ne késlekedjünk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és ajánljuk föl imádságainkat értük!” (vö. ÚK 1032)

325. „Íme, ilyen vagy és ilyennek kívántalak téged” – mutatja majd nekünk szomorúan az Isten. (R. Plus SJ)

326. A szeretet nagy erő a mennyben és a földön is, mivel Isten maga a Szeretet. Isten üdvözítő szándéka tiszta szeretetből fakad és csak az számít, hogy az ember szabadon válaszoljon rá. A szeretetet senkire sem lehet rákényszeríteni, sem kierőszakolni. Hogy megnyerje szeretetünket, Isten Igéje emberré lett s emberségében elment a legvégsőkig, utolsó leheletéig, egészen a kereszthalálig. (vö. ÜF 117)

327. Senkit sem láttam, aki halála óráján arra panaszkodott volna, hogy életében túl sok jót tett. (Don Bosco)

328. A mennyország – vagyis az üdvösség – az ember végső célja és legmélyebb vágyainak beteljesedése, a teljes boldogság állapota. Életközösség a Szentháromsággal, a Boldogságos Szűzzel, az angyalokkal és a szentekkel (üdvözültekkel). (vö. ÚK 1024)

b12_535.JPG

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Szólj hozzá!

171aki_abbahagyja_535.jpg

Szólj hozzá!

     Bejegyzéseim során számtalan részletet közöltem a Szeretetláng Naplóból, a Mozgalom nagyságrendjéről és e többletkegyelem üdvtörténeti jelentőségéről. Felmerül a kérdés, hogyha a Szeretetláng ilyen üdvtörténeti nagyságrendet sejtet, akkor mennyiben hasonlítható össze az Isteni Irgalmasság hasonló végcélú üzenetével? E kérdésre a választ Antalóczi Lajos prelátus, a magyarországi Irgalmasság és a Szeretetláng apostola, egy magánbeszélgetés során − halála előtt egy hónappal − így fogalmazta meg: A Szeretetláng éppen úgy, mint az Isteni Irgalmasság üzenete az elhatalmasodó bűnnel szemben a határtalan isteni szeretetből fakadó és túláradó kegyelem jelei. Az irgalmasság, a szeretet legmagasabb fokú megnyilvánulása, mintegy ,,új fény lesz az Egyház számára'' (N 378). A szerveződő és elhatalmasodó bűnnel szemben az Isteni Irgalmasság üzenete új fényként tűnik fel az Egyház egén, mely ha kiárad a világra, ez fogja megvalósítani az Istenanya azon vágyát, hogy minden ember szívében fellángoljon az Isten- és emberszeretet Tüze. Sőt! Titokzatos módon egyike, vagy másika teheti alkalmassá a bűntől fagyos lelkeket, egyik vagy másik kegyelem befogadására! A két üzenet tehát annyiban különbözik és annyiban egy, amennyiben a Két Szentséges Szív egy! − De lássuk a két forrásanyagot!

    A Szeretetláng Lelki Naplóból az Úr szavai Erzsébet asszonyhoz: Leánykám, téged választalak ki, hogy isteni Irgalmasságomnak közvetítője légy. Te magad is töltekezz isteni Irgalmam bőségével, és ha ajkadat szóra nyitod, hirdesd Szívem Irgalmát, mely majd elég a bűnösök utáni vágyakozástól. A te egész életed is vágyakozás legyen, az áldozat, az imádság és megváltó munkámban való segíteni vágyás.(I/60)

    Szent Fausztina is hasonlókat írt Naplójában. Jézus: Égetnek az irgalom lángjai. Szeretném kiárasztani őket az emberekre (1074).

Fausztina: Örök szeretet, tiszta láng, égj szüntelenül szívemben és istenítsd meg egész lényemet örök tetszésed szerint, mely által életre és örök boldogságba hívtál...(1523). Urunknak kimondhatatlan irgalmassága, a könyörület és minden öröm forrása, (...) mert ő a végtelen Szeretet Élő Lángja. (1748) Átéltem Isten szeretetlángját, s megértettem, hogy Isten szava élő (1104). Teremtményi szeretetemnek tüze egyesült az Ő örök szeretetének izzásával. Ennek a kegyelemnek a nagysága felülmúl minden más kegyelmet! (1056)

Legédesebb Jézus! Gyújtsd lángra szeretetemet Irántad! Formálj magadhoz hasonlóvá, isteníts meg, hogy cselekedeteim kedvesek legyenek előtted!” (1289)!* (* Szent Fausztina Kowalska NAPLÓ, Kisboldogasszony Plébánia – Főegyházmegyei Könyvtár Eger, 2000) 

      A fentiek szellemében, elmondhatjuk tehát, hogy míg az Isteni Irgalmasság: a bűnös ember felé forduló Isten szerető szánalmának megnyilvánulása, addig a Szeretetláng: az Isten felé forduló ember benső késztetése! Ezt az Isten és emberszeretetre való 'benső késztetést', ígéri Isten Szentséges Anyja, ha együttműködünk édesanyai vágyával, az egész emberiség megmentésében!                

Nem maradt más, mint Égi Anyánk figyelmeztető szavaira hallgatni, követni Szent Fia tanítását; apostolkodnunk és Isten Irgalmasságában bízva engesztelnünk! Mindezt annak világos tudatában, hogy bőrünkön érezhető, hogy most már kozmikus harc folyik minden egyes lélekért! Erősen bizakodnunk kell tehát, hogy még időben megvalósul Égi Anyánk emberiségmentő vágya: Szeplőtelen Szívének nagy ígérete Szeretetlángjának kiáradása.  

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg304. Miben leszünk megítéltetve? Abban, hogy szabad akaratú döntéseinkkel, a szeretet gyakorlásával, milyen „gyümölcsöt teremtünk és hagytunk magunk után”. Vagyis, hogyan jeleskedtünk az érdemszerzésben, melynek egyedüli mérőfoka a szeretet! Áldozat nélkül nincs üdvösség, tehát 'véletlenül' nem lehet sem üdvözülni sem elkárhozni! Üdvösségünk egyedüli reménye és biztosítéka Jézus Krisztus megváltó áldozata, vagyis Isten Végtelen Irgalmassága!

305. Utolsó órádban egészen másképp ítéled meg az eltelt életed és nagyon bánod majd, hogy oly rest és tunya voltál. (Kempis I.23,21)

306. Hegyek elmúlnak, folyók kiszáradnak, de még a legkisebb tetteink súlya, értéke is örökre megmarad!

307. A halál keresztény szemléletét nagyon szépen fejezi ki az Egyház liturgiája: „Mert híveid élete megváltozik Urunk – de meg nem szűnik – és amikor halandó testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök otthon várja.” (ÚK 1012)

308. A halhatatlan lelkű ember halála pillanatában – a külön ítéletben –, megkapja örök fizetségét Krisztustól, aki élőknek és holtaknak Bírája. (vö. ÚK 1051)

309. Ha belenéznénk a Halál Könyvébe, melybe az ördög följegyezte összes bűneinket – az érte járó büntetésekkel együtt –, ó mennyire kapva kapnánk, hogy inkább itt a földön akár éveket is szenvedjünk, mint a másvilágon egyetlen napig is! (M. Grignon Szent Lajos)

310. Mindnyájan akik szemérmetlenek vagytok, javuljatok meg míg éltek, mert én hirdethetem ugyan Isten igéjét, de megrögzöttségtekben lsten ítéletétől meg nem menthetIek titeket! (Szent Ágoston)

311. Ó, nyomorult bűnös! Mit felelsz majd Istennek, aki minden bűnödet ismeri – épp te –, aki még a haragvó tekintetű emberektől is rettegsz? (Kempis)

312. A halál órája az igazság ideje: akkor belátjuk, hogy minden földi dolog csak hiúság, füst és hamu volt!

313. Mekkora helyet biztosítunk életünkben a „semmi” gondolatának! A nap 1440 percében talán olykor, gondolhatnánk a „mindenre” is. (Raoul Plus SJ)

314. Isten örök tervei szerint, mindannyian az üdvösségre születtünk, ám szabad akaratunkkal úgy kell élnünk, hogy ezt el is érhessük Krisztus a mi Urunk által!

315. Krisztus színe előtt, aki az Igazság, véglegesen nyilván valóvá válik majd minden egyes ember igazi kapcsolata Istennel. Az utolsó ítélet föl fogja tárni végső következményéig mindazt a jót, amit bárki tett vagy elmulasztott földi életében: „Ezután odafordul a bal felől lévőkhöz: Elhelyeztem kicsinyke szegényeimet számotokra a földön, 'hordáraitokká' tettem őket, kik irgalmas cselekedeteiteket a kincstáramba hozták volna. De ti semmit nem adtatok a kezeikbe, ezért nem találtok nálam semmit” (Szent Ágoston). (vö. ÚK 1039)

316. Nem meghalok, hanem az életbe lépek. (Kis Szent Teréz)

kt_halott_535.jpg

Szólj hozzá!

170akkor_kersz_535.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg293. Milyen helyesen ítéli meg a dolgokat az, aki életét már a halál szemszögéből irányítja. (Liguori Szent Alfonz)

294. Bárcsak többet gondolnának az emberek a halált követő ítéletre, ahol mindenről számot kell adniuk. (uo)

295. Vétkeid ésszerű magyarázatával az égben felsülsz!

296. A keresztény, aki halálát Jézuséval egyesíti, úgy nézi a halált, mint a Hozzá érkezést, és belépést az örök életbe. Amikor az Egyház a haldokló keresztény fölött utoljára elmondja Krisztus feloldozásának bűnbocsátó szavait, megjelöli utoljára a szent kenettel, megerősíti és megadja neki az útravalót, Krisztust, mint táplálékot a nagy útra, tbk. e szavakkal: „...Amikor ebből az életből kilépsz, örvendezve siessen eléd Nagyasszonyunk a Boldogságos Szűz Mária, az angyalok serege és Isten minden szentje. /.../ Lásd meg szemtől-szembe Megváltódat és tegyen boldoggá Isten látása örökkön örökké. Amen.” (ÚK 1020)

297. A halál véget vet az ember életének, mint olyan időnek, amely lehetőséget adott a Krisztusban megnyilvánult isteni kegyelem elfogadására, vagy elutasítására (2Tim 1,9-10). Az Újszövetség többször állítja, hogy minden egyes ember a halála után közvetlenül megkapja cselekedeteinek és hitének jutalmát. A szegény Lázár példabeszéde (Lk 16,22), Krisztus szava a kereszten a jobb latorhoz, valamint az Újszövetség más szövegei beszélnek a lélek végső (esetenként különböző!) sorsáról. (vö. ÚK 1021)

298. Azt tapasztalod bár, hogy mindenki előtted hal meg, ám ne feledd, hogy te is valaki előtt vagy!

299. Mennyire készek vagyunk az ítélkezésre és mennyire kevéssé készek a megítéltetésre.

300. Az Ítélettel mindenki azt kapja, amire vágyik, s nem másra, mint amihez életükben vágyként kötődtek.

301. Miért nem fog mindenki üdvözülni? Azért mert nem mindenki akarja! Az ingyen kegyelem csak azokat üdvözíti, akik üdvözülni akarnak; azokat akik nem akarnak, nem fogja üdvözíteni! (Aranyszájú Szent János)

302. Míg élsz a földön, akarj hinni, mert ha meghaltál, már késő lesz! Ott már TUDNI fogsz, de talán elveszettként! Haláloddal az akarati döntés, az érdemszerzés lehetősége, a „megtérés ideje” lejár! Kérd tehát a Hit kegyelmét Istentől!

303. Az ember akkor válik istentelenné, ha elméletileg és gyakorlatilag is elszakad a szeretet Istenétől. Egy szeretet és könyörület nélküli társadalom viszont, már a gyakorlatban elszakad a szeretet Istenétől, még annak előtte, hogy elméletben is megtagadná létezését. (vö ÜF 137)

bolsevizmus2_535.jpg

 

Szólj hozzá!

A Humanae vitae miatt az egész világ szembefordult VI. Pállal, ugyanakkor kivívta többek közt Szent Pio atya és az életvédő mozgalmak elismerését. Steve Mosher nemzetközileg elismert életvédőnek, a Population Research Institute elnökének gondolatait ismertetjük.

VI. Pal papa 8.jpg

     Nem sokan emlegették, hogy tegnap július 25-én volt a Humanae vitae enciklika megjelenésének 44. évfordulója. Ugyan ki emlegette volna? A világi média bizonyosan nem; hiszen még a gondolatot is nevetségesnek tartja, hogy az ember önfegyelmet gyakorolhat a szexualitás terén. Szót nem ejtenének VI. Pál bátor kiállásáról, amellyel elutasította a sterilizációt és a fogamzásgátlást, mint amelyek ellentétesek a természeti törvénnyel és Istennek a házasságra vonatkozó, szerető elgondolásával. De még a katolikusok között is sok a bizonytalanság afelől, hogy miért is tiltja az Egyház a fogamzásgátlást. 

     Pedig VI. Pál gyönyörű, prófétikus és a világ kultúrájával olyannyira ellentétes enciklikája nem hagy kétséget afelől, hogy a mesterséges fogamzásgátlás és az ennek következményeként kirobbantott szexuális forradalom szét fogja választani a házastársakat, mert meggyengíti a házasság egyesítő hatását és termékenységét. A Humanae vitae miatt az egész világ – és sajnos sok katolikus is – szembefordult VI. Pállal, aki ugyanakkor kivívta a szentek és a szentéletű hívők elismerését. Szent Pio atya utolsó levelét, amelyet röviddel halála előtt írt VI. Pálnak címezve:

padre_pio_21_2.jpg1968. szeptember 12.

   ...Tudom, hogy szíve sokat szenved ezekben a napokban … amiért sokan, még a katolikusok közül is, nem engedelmeskednek a magasztos tanításnak, amelyet Ön a Szentlélektől ihletve, Isten nevében ad számunkra. Imáimat és mindennapi szenvedéseimet ajánlom fel Önnek mint legkisebb fia apró, de szívből jövő hozzájárulását, hogy Isten vigasztaló kegyelme segítségével folytassa az egyenes, ugyanakkor fájdalmas utat az örök igazság védelmében, amely nem változik az évek múlásával. Lelki gyermekeim és az imacsoportok nevében köszönöm Önnek egyértelmű, határozott szavait, amelyeket különösen legutóbbi enciklikájában, a Humanae vitaeben fogalmazott meg; és újra megerősítem hitemet és feltétlen engedelmességemet az Ön világos iránymutatása iránt. Isten adjon az igazságnak győzelmet, Egyházának békét, a világnak nyugalmat, Szentségednek pedig egészséget és jólétet, hogy miután ezek az átmeneti kétségek eloszlanak, Isten Országa győzedelmeskedjék minden szívben, Önnek mint az egész kereszténység legfőbb Pásztorának vezetésével.

Alázatos tisztelettel, Padre Pio kapucinus, San Giovanni Rotondo

Paul Marx 2.jpg      Paul Marx OSB a Population Research Institute alapítója ugyancsak röviddel halála előtt írt levelében szintén e nagy és sokak által félreértett tanítással foglalkozik.

1968. július 25-én VI. Pál pápa Humanae vitae enciklikája megerősítette a katolikus tanítást az életről, a szerelemről és a szexualitásról. E dokumentumban a pápa felsorolta, milyen következményekkel fog járni a katolikus tanítás elhagyása. Előre megmondta a következőket:

1. A fogamzásgátlás miatt több lesz a házasságtörés.
2. A fogamzásgátlás gyakorlata az „erkölcsiség általános romlásához” fog vezetni.
3. A fogamzásgátlás hatására a férfiak nem fogják többé tisztelni a nők egész lényét, hanem „önző élvezetük puszta eszközeinek” tekintik majd őket, nem pedig szeretett társuknak.
4. Végül pedig, ha a házaspárok által széles körben elfogadottá válik a fogamzásgátlás, gátlástalan kormányok nyomásgyakorlással fogják ráerőltetni az emberekre.

     Vagyis VI. Pál megjövendölte, hogy a fogamzásgátlás „választott életformából” tömegpusztító fegyverré fogja kinőni magát. Milyen hátborzongatóan igazolják e próféciát a népességszabályozó és kötelező sterilizációs programok, a termékenységkorlátozó kvóták és az abortusz terjesztése gyakorlatilag a világ minden táján!
A fogamzásgátlás társadalmilag és lelkileg egyaránt tragikus következményekkel jár. Más szóval a fogamzásgátlás Isten valóságképének elutasítása. Ék, a legmeghittebb szeretetközösség szférájában, amit ember – az Eucharisztia szentségén kívül – egyáltalán ismer. Lealacsonyító méreg, mely elsorvasztja az életet és a szeretetet a házasságban és a társadalomban.
A pápa látta, hogy a szexualitás és a szaporodás közti természetes, Isten által rendelt kapcsolat elszakításával a nők és a férfiak – de főleg a férfiak – számára a szexualitás kínálta élvezet lehetősége kerül a középpontba, és az emberek nem úgy tekintenek majd a szexualitásra, mint az új élettől és a házasság szentségétől elválaszthatatlan valóságra.

Kétségbe vonja-e bárki, hogy ma itt tartunk?

Üdvözlettel, Krisztusban, Paul Marx OSB Szent János Apátság

(Magyar Kurír nyomán)

Szólj hozzá!

productimages_535.jpgproductspic_220.jpg     Szándékosan akarják bevinni a köztudatba – mi több az elfogadó tudatalattiba – a sátáni jelképeket! De a Szeretetláng Napló is figyelmeztet, hogy „a sátán olyan harcot indít az emberek felé, amilyen még nem volt soha.” Az ezt megelőző mondatokban ez áll: „Bízzál! Az Isten ügyét nem tudja semmi keresztülhúzni! Az igaz, hogy megváltó munkámhoz szükségem van a ti erőtökre is, hisz értetek kell megtennem. Egyet sem akarok elveszíteni közületek.” (I/95)

product_260.jpg 

 

 

 

 

 

 

Bibliai időket élünk, mely lehet hogy nehéz és veszélyes, de nagyon érdemszerző! Olyan nagyságrendű hitellenes propagandával bombázzák a világot, hogy valóban felmerül a kérdés: „amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”  És itt is fontosak az előző mondatok: „Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik.”  (Lk 18,7-8) productimages_260.jpg       

Mit tehetünk?

Kapaszkodnunk kell azokba a kegyelmi segítségekbe, melyeket Isten bocsátott rendelkezésünkre! Természetesen ez a szentségi élet, a bensőséges Mária-tisztelet, Jézus Szentséges Szívének tisztelete, az Isteni Irgalmasság kiesdése, és egyáltalán a normális keresztényi élet!

seven_sacraments_humanity_-healing_535.jpg

Szólj hozzá!

415beszelve_tanulsz_535_1.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg283. Az élet nem más, mint az érdemszerzés és a felkészülés behatárolt ideje. (Tragikus, ha ezen ismerettel csupán halálunk után szembesülünk!)

284. A halál a bűn következménye. Az Egyház Tanítóhivatala mint a Szentírás és a Szenthagyomány állításainak hiteles magyarázója tanítja, hogy a halál az ember bűne miatt lépett a világba. Jóllehet az embernek halandó természete van, a Teremtő nem halálra szánta. Így a halál ellentmond Isten, a Teremtő tervének. Úgy vonult be a világba, mint a bűn következménye. „A testi halált az ember nem ismerte volna meg, ha nem vétkezik”, így tehát a halál az ember „utolsó ellensége” (1Kor 15,26), akit le kell győzni. (ÚK 1008)

285. A halál sietve jő, igyekezzünk mi is, hogy készen legyünk a számadással. (Liguori Szent Alfonz)

286. Az Egyház buzdít, hogy készüljünk föl halálunk órájára „a hirtelen és készületlen haláltól ments meg Uram minket” – imádkozzuk a Mindenszentek litániájában, kérjük Isten Anyját, hogy imádkozzon értünk halálunk óráján (Üdvözlégy); bízzuk rá magunkat Szent Józsefre, a jó halál védőszentjére. „Minden cselekedetedben és gondolatodban úgy kéne viselkedned, mintha azonnal meghalnál. Ha jó volna a lelkiismereted, nem félnél a haláltól. (...) Ha ma nem vagy készen, hogyan leszel készen holnap?” (Kempis) (ÚK 1014)

287. Rosszul gondolkoznak azok, akikben nincs meg az istenhit, mert az élet csodájából, a lét teljességéből nem ismernek meg semmit! A földi élet – az érdemszerzés helye – az egyetlen alkalom mindenkinek, hogy munkálkodjon saját üdvösségén és Megváltó Krisztusunk által elnyerhesse az örök életet!

288. A halál félelmes annak, aki nem ismeri az életet.

289. A halál csak azokat ijeszti meg, akik életükben nem gondoltak a halálra. (Liguori Szent Alfonz)

290. Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! (Bölcs 1,12)

291. „Az emberi lét a halál színe előtt válik a legnagyobb talánnyá”. A testi halál bizonyos értelemben természetes, ám a hit szemében a „bűn zsoldja” (Róm 6,23). Azok számára viszont, akik Krisztus kegyelmében halnak meg, a halál részesedés az Úr halálában, hogy föltámadásában is részesülhessenek. (ÚK 1006)

292. A Betegek Szentsége, vagy régies nevén „Utolsó Kenet”, nem feltétlen az utolsó segítség a korban-, egészségben rászorulónak. „E szentség a Szentlélek ajándéka, a megerősítés kegyelme és a lélek békéje, ereje azon nehézségek legyőzésére, melyek a súlyos betegséggel vagy az öregséggel járnak együtt. Megújítja az Istenbe vetett hitet, bizalmat és erőt ad a Gonosz kísértéseivel, nevezetesen a kétségbeesés és a halálfélelem kísértésével szemben.” (vö. ÚK 1520) Vannak akik évente felveszik, vannak akik meggyógyulnak tőle és vannak akiknek már valóban útravaló!

71241790589_535.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpg     Zebedeus fiaként, vagy idősebb Jakabként beszél róla az Evangélium. Bátyja volt Jánosnak a "szeretett tanítványnak". Őket kettejüket nevezte Jézus a "mennydörgés fiainak", Boanergesznek (Mk 3,17)!

Jakabot, Szent Pál – Péter és János mellett – az egyház oszlopának nevezi (Gal 2,9).

És valóban kiváltságos volt az Úr előtt, hiszen egyike a háromnak akiknek megmutatta isteni dicsőségét a Tábor hegyen!

Ő volt Jeruzsálem első püspöke, és neki volt az első Mária-jelenésben része 40-ben – ráadásul – a Szűzanya még a földön élt!

A világ legnagyobb zarándokhelye Santiago de Compostela is a személyéhez fűződik, amiként az "El Camino" zarándoklatok is!

Spanyolország és minden spanyol nyelvű ország védőszentje, ezen kívül a zarándokoknak, kereskedőknek, gyógyszerészeknek és a muszlimok elleni küzdelemnek is!

Heródes Agrippa fejeztette le (ApCsel 12,1-2) Kr.u. 42. március 25-én. De a Római Katolikus Egyház az ünnepét július 25-re tette!

Szent Jakab apostol!

Segítsd népünket a krisztusi hit megtartásában és a muszlim migráció elleni eredményes küzdelemben! Amen.

5978b36001f59_image_530.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpg     Idősebb Szent Jakab a védőszentje Spanyolországnak, a zarándokoknak, kereskedőknek, gyógyszerészeknek és a szatócsoknak is. Őt magát is kezében vándorbottal, vállán tarisznyával, kalapján a kagylódísszel (pecten jacobaeus) ábrázolják. A kagyló a compostelai búcsújárás igazoló jelvénye lett. 

A Compostela-ban található szent ereklyék valódiságát XIII. Leó pápa az 1884. november 1-jén kelt „Omnipotens Deus” kezdetű bullájával erősítette meg.frances_530.jpg

st-james-stone-statue-_260.jpgSzent Jakabról nevezték el azt az utat (spanyolul Camino de Santiago azaz El Camino), mely Spanyolország Navarra, La Rioja, Kasztília és Galícia tartományain halad át, és amelynek célpontja Szent Jakab sírja.

Hazánkban is több egykori és ma is meglévő település viseli nevét: pl. Zselicszentjakab, Tornaszentjakab. Neki van szentelve a soproni Szent Jakab Kápolna a Szent Mihály mellett, a lébényi vagy a lengyeltóti Szent Jakab templom, miként az erdélyi Jakabfalva-i is. Szent Jakab ünnepe Magyarországon már Szent László rendelkezései között kötelező ünnepként szerepel.

Emléknapja a katolikus és camino2_260.jpgevangélikus egyházban július 25., az ortodox közösségekben április 30. A kopt egyház április 12-én, az etiópok pedig december 28-án ünneplik.

(Források az első részben!) (Vége!)

Szent Jakab Apostol! Könyörögj az Úrnál és Édesanyjánál az „Oszlopos Szűz Máriánál” Egyházunkért, Európáért és Édes Magyar Hazánkért, hogy híven megőrizzük Krisztus tanítását! Amen.30558210_530.jpg

Szólj hozzá!

167a_kereszteny_hit_535.jpg

Szólj hozzá!

viewer_16k_535.jpg269. Csak egyszer halhatunk meg, ha ezt elhibázzuk, örökre elhibáztuk! (Liguori Szent Alfonz)

270. Aki hisz a reinkarnációban, az vallási kérdésekben tájékozatlan, butaságában elárulja és elutasítja Krisztus tanítását: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson!” (Kol 2,8)

271. A halál az élet beteljesedése, a teljes emberré válás pillanata, az örök születésnap. Igazán érdemes rá készülni!

272. Az ifjúság elmúlik; az álmok elenyésznek, a vonzalmak lecsillapodnak vagy elfajulnak. A jövőben egy van ami biztos: a halál, mely elkerülhetetlen!

273. Amint egykor az anyakönyvbe bevezették nevedet, akként lesz bevezetve majdan az elhunytak anyakönyvébe is. (Liguori Szent Alfonz nyom.)

274. A Szentírásból tudjuk, hogy a halál a bűn következménye (Róm 5,12). Amit az ember nem ismert volna meg, ha nem vétkezik! „Mert a halált nem Isten alkotta, Ő nem leli örömét az élők pusztulásában” (Bölcs 1,13); „a sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok meg is tapasztalják”. (Bölcs 2,24) Krisztus azonban, halálával számunkra is legyőzte a halált! (vö. GS 18)

275. A világ szemében a „valakik” épp úgy meghalnak, mint a „senkik”. Valójában az számít, hogy Isten előtt kik!

276. Akik az Úrban halnak meg (Jel 14,13), azokon „nem vesz erőt a második halál” (Jel 2,11). Mert nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az Ő halálára keresztelkedtünk meg, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halálból, éppúgy mi is új életet éljünk. (Róm 6,3)

277. Azokat, akik az Úrban halnak meg, a Jelenések könyve boldogoknak nevezi, 'mert tetteik elkísérik őket'. (Jel 14,13)

278. Életed bűnbánó átértékelésre vár, hisz' arcod bőre alatt már tapinthatóan vigyorog a halál!

279. Ó esztelen, miért ígérgetsz magadnak hosszú életet, mikor egyetlen napod se biztos! (Kempis I.23,37)

280. Krisztus miatt a keresztény halálnak pozitív értelme van. „Az életem Krisztus, a halál nekem nyereség” (Fil 1,21). „Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, élni is fogunk vele együtt” (2Tim 2,11). A keresztségben már az örök élet várományosaivá váltunk, tehát már szentségileg „meghaltunk Krisztussal”. E tényt csak befejezi testi halálunk és véglegessé válik beiktatásunk Krisztusba, az Ő megváltása által. (vö. ÚK 1010)

281. A halotti gyertya világánál árnyékba borul a világ minden nagysága. (Liguori Szent Alfonz)

282. Nincs biztosabb a halálnál, de bizonytalanabb sincs a halál órájánál! (uo)

akar_hiszel_akar_nem_az_idod_letelik_535.jpg

Szólj hozzá!

 br_4dea17438f2.jpg     Svéd Szent Brigitta (1302/3-1373) ‒ észak misztikusa ‒ szorosan hozzátartozik a svéd történelemhez. Elragadó alakja, akit Bridgetként is ismernek, gyakran együtt említenek a nála fiatalabb Sziénai Szent Katalinnal (1347-1380), mert „nő létükre” mindketten eredményesen segédkeztek az államközi és egyházpolitikai kérdésekben.
Szent Brigitta özvegy, földi tevékenységében elismerésre méltó egy új női szerzetesrend létrehozása, a pápa avignoni tartózkodásának megszüntetésére, az egyház megreformálására irányuló erőfeszítései. A 14. század egyik legmegnyerőbb egyénisége, aki éleslátásával és lelki inspirációival felismerte a bűnt a politikai és gazdasági életben. De nemcsak felismerte, nemcsak bátran ostorozta, de tett is ellene!
     Eziránt a karizmatikus látnok iránti érdeklődés a feminizmus, a történelem, a teológia és a vallásosság iránti érdeklődés is egyben. Vannak, akik a filozófusnőt látják benne, aki nagymértékben befolyásolta korának világszemléletét és megváltoztatta a középkor női gondolkodását, sokan azonban a keresztény egységért folytatott erőfeszítések inspirálóját látják benne.
     A tudományos és a közfigyelem valószínűleg tovább fog növekedni azáltal, hogy II. János Pál pápa 1999-ben Szent Cirillel és Metóddal, Nursiai Szent Benedekkel, Sziénai Katalinnal és Edith Steinnel (keresztről nev. Szent Benedicta †1942), együtt Európa társvédőszentjévé nyilvánította.
     Svéd Szent Brigitta a 14. század egyik legmegnyerőbb, ugyanakkor egyik legbátrabb, igencsak szókimondó asszonya volt, akit a pápa éppen azért választott ki Európa társvédőszentjévé, mert mély istenkapcsolata, jellemessége és alázata példa lehet számunkra. Számtalan kórház, otthon és menhely viseli nevét, mégis általános ismertsége a 365 napon át mondandó „Szent Brigitta 15 imájának” köszönhető!
     A középkori magyar imádságkódexekben csaknem kivétel nélkül mindenütt szerepel Szent Brigitta tizenöt imája. Később, tekintve, hogy Szent Brigitta rendje Magyarországon nem telepedett meg, ismertsége és nevezetes imája is feledésbe merült.
     A „Brigitta imát” 365 napon keresztül kell végezni és az Úr rendkívüli kegyelmeket ígér azoknak, akik elvégzik. A II. világháború előtt a rendi kiadók kiadásai már alig voltak fellelhetők! E blog szerkesztője több ezer példányban kinyomatta „szamizdatként” 1985-ben „A boldogság titka” címmel.
     A nevezett ima 1990 után legálisan is megjelenhetett, és igen jelentős népszerűségre tett szert. Az előírás szerint az imákat naponta el kell imádkozni. Amennyiben komoly ok(ok) miatt mulasztás történik, másnap két alkalommal kell elmondani, mert a privilégiumok akkor nyerhetők el, a lélek épülését és az ígéretek beteljesülését fokozza a meditatív imamondás.

(A 15 imát, lásd a holnaptól kezdődő sorozat befejező, XVIII. részében!)

st-bridget.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpg     1075-1128 között épült az a katedrális, mely lényegében ma is ott áll. Latin kereszt alakú, 6 hajóval és 25 kápolnával, két 67 méter magas kupolás toronnyal rendelkezik. A felszentelésre 1211. április 21-én került sor. 

Az ezt követő nemzeti ünnepeken nemcsak a király, a püspökök és a főúri személyiségek vettek részt, hanem az egész nép is. A szertartás nagysága évszázadokra kihatott az európai zarándoklatokra.

cathedral-air_530.jpgA két ünnepen kívül később hozzáadták a „Jakab csodái”-nak nevezett ünnepet is (október 3.), amit később áttettek október 5-re.

Jakab apostol sírja Szent Bonaventura szerint a legdicsőségesebb minden nemzet szentjeinek sírja között. Dante azt írja: csak az az igazi zarándok, aki már megjárta Compostelát.

Különféle nevekkel illetik és dicsőítik, mint: „Nagyobb”, „Idősebb”, „Iacobus Maior”, „Iacobus Magnus”, „Iacobus Zebedai”, „Santiago Matamoros”.

Szent Jakabot, különösen a spanyolok a Matamoros, azaz Mór-ölő jelzővel is illetik. Ennek eredete a 844. május 23-án a mórok ellen Clavijo (La Rioja) mellett, Ramiro király vezetésével vívott győzelmes csatából ered, melyben a sereg szeme láttára megjelent Szent Jakab fehér lovon, és győzelemre vezette a keresztény seregeket. Ezért ábrázolják Jakabot gyakran a csata közben páncélban, lovon ülve, karddal kezében és ettől kezdve a Reconquista – Spanyolország területének visszafoglalása az araboktól, mely 700 esztendeig tartott – védőszentje lett az apostol.

(Források az első részben!) (folyt.)

st_james_530.jpg

Szólj hozzá!

164fatima_4_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!ahajnalszepsugara_77_1.jpg

Szólj hozzá!

     saint-james-the-gospel3_260.jpgTény, hogy miután Szent Jakab apostol évekig hirdette az igét a mai Spanyolország tengerparti részén, nem véletlen, hogy tanítványai itt temették el. 

Hispánia abban az időben folytonos háborúságok színhelye volt és nem csoda, ha minden a földdel vált egyenlővé! Így, Szent Jakab sírjának nyoma sem maradt.

A 9. század elején egy Pelagius nevű remete lelt rá ismét, aki egy mező adott pontján, csodálatos inventio-copia_260.jpgfényjelenséget, csillag-esőt látott, és furcsa hangokat hallott egy fa irányából. Erről beszámolt Teodomiro, a galíciai Iria Flavia városának püspökének, aki ásatást kezdett a jelölt helyen. Épületromokat talált és három csontvázat, mely megfelelt egy korábbi leírásnak, miszerint a két tanítványt, Atanasiust és Theodoret, Szent Jakab két oldala felől temették el.

A pöspök Iria Flaviában, 3 napos böjtöt rendelt el, és senkit sem engedett a lelőhely közelébe.

II. Alfonz (759-842), Asztúria királya meglátogatta a sírt és bencés szerzeteseket rendelt az őrzésére. 834-ben kibocsátott oklevelében Szent Jakabot királysága védőszentjévé tette, sírja felett pedig tiszteletére egy templomot építtetett, melyet a bencések gondjaira bízott. Ezt 899-ben III. Alfonz kibővítette, ám cordobai kalifa Al-Mansur Ibn Abi Aamir 997-ben lerombolta, de magát a sírt, isteni csoda folytán megkímélték. Az ereklyék megtalálásáról szóló történet az antealtaresi monostor 1077-ben kelt alapító okleveléből ismerhető meg.

Miután pedig Szent Jakabot ó-spanyol nyelven Sant Iago-nak hívják, ez a város nevének eredetére is választ ad. "Campus stellae" latin jelentése a "Csillag mezeje". Együtt pedig Santiago de Compostela, ahol a Bazilika főoltára alatt Szent Jakab ereklyéi, ezüstkoporsóban nyugszanak.

A középkortól Compostela a leghíresebb zarándokhely Szentföld és Róma után. 

(Források az első részben!) (folyt.)

a8ca11d1386902b71653e262e42b5392_530.jpgcatedral-de-santiago-santiago-de-compostela-galicia-_530.jpg

Szólj hozzá!

162aki_nem_imadkozik_530_1.jpg

Szólj hozzá!

janos_hunyadi_in_the_battle_280.jpgMAGYAR IDŐK 2018. JÚLIUS 21-i számából, szerkesztett változat!

Az ókori latinok szerint a törté-nelem az élet tanítómestere, de egy tény: nem tanulni a múlt történéseiből, egyszerűen ostobaság. Hogy a történelem melyik eseménye, korszaka, napja marad fenn örökké vagy melyiket feledi el az utókor, minden bizonnyal függ az esemény hiteles továbbadásától és az inkább hálátlan, mint hálás utókor megítélésétől.
Nekünk, magyaroknak azonban van egy olyan történelmi eseményünk, amelyre nem lehet nem emlékezni, hiszen több száz éve egész Európában emlékeztet rá minden áldott nap, minden délben egy gyönyörű égi hang. III. Callixtus pápa, aki rövid egyházvezetői létét teljesen a török elleni harcnak szentelte, az üzenetét egyedül meghalló magyarok megsegítésére rendelte el a harangszót: „Jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak.”
1456. július 22-én Hunyadi János hadvezér, Szilágyi Mihály várkapitány és Kapisztrán János ferences szerzetes – a harangszón kívül – nem is kapott máshonnan segítséget, pedig 1455 júniusában a győri országgyűlésen igencsak fogadkoztak V. László követei és Brankovics György szerb fejedelem a török elleni összefogásra. Az oszmán elleni küzdelemben segítséget ajánlottak az európai fejedelmek és maga a pápa is. Hunyadi, Kapisztrán és Szilágyi mégis saját erőből hajtotta végre a fényes csodát Nándorfehérvárnál: 1521-ig megállította az oszmán támadásokat, megvédte az iszlám hódítástól a Magyar Királyságot és Európát.
     1500 augusztusában VI. Sándor pápa úgy rendelkezett, hogy a harangszó az egész keresztény világban minden délben megszólaljon, mintegy naponta hirdetve, hogy az összefogás a kereszténység megvédése érdekében minden időben és helyen minden keresztény feladata. Egy egész kontinens, egy világvallás, egy értékrend, egy kultúra megvédése érdekében olyan fényes győzelmet tán egyetlen nemzet képviselői sem arattak, mint akkor a magyarok Hunyadi, Kapisztrán és hős vitézeik jóvoltából, mégis 555 évet kellett várni Magyarországon is, mire a világraszóló győzelem napja törvényben rögzített tiszteletté vált.
     2001-ben július 22-e a nándorfehérvári diadal emléknapja lett, bár a szocialisták tartózkodtak a szavazásnál. El tudom képzelni, mennyi fejtörést okozhatott az akkori ellenzéknek, hogy elsősorban a magyar hősiesség vagy a keresztény összefogás miatt tagadják-e meg a szavazást!
A törvény indokolása szerint ugyanis: „Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozás-nak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe.” Megismétlem: a történelem, bár mindenkinek mást és mást jelenthet, de nem tanulni belőle egyszerűen ostobaság. Főként olyankor, amikor a történelmi háttér mintha párhuzamos idősíkon futna. A fényes diadalt és a nándorfehérvári hősök gyors, pestisjárványtól történő halálát követő 65 év múltán az Oszmán Birodalom – látva a kialakuló európai, XVI. századbeli nagyhatalmi játszmákat – ismét a Magyar Királyság ellen fordult, és 1521 augusztusában, vélhetően árulás segítségével bevette Nándorfehérvárt. Megnyílt az útja a királyság belseje felé.
     A Fugger család időközben a német császár, a pápa és számos más fejedelem hitelezője lett, így a meghitelezettek függő viszonya nem volt kérdés. A franciák az Oszmán Birodalommal kötöttek Habsburg-ellenes szövetséget, nálunk pedig belső viszályok dúltak a hatalomért. Állandó oszmán fenyegetettség alá kerültünk, és bár jelentős külső ígéreteket kaptunk a veszély elhárítására, soha nem történt semmi. Nekem ismerős a képlet, csak XXI. századi módon.
     Ma Rothschild-, Rockefeller-, Soros-féle gazdasági erőről és hitelekről beszélünk, az oszmán helyett az iszlám jelzőt használjuk, a janicsárok ma bevándorlók képében tűnnek fel, a mindent feldúló zsoldosokat pedig NGO-nak hívjuk, de a többi nagyjából stimmel. Legfeljebb még az ENSZ és az Európai Unió Soros-„hitelezettjeinek” hálózata rontja tovább a helyzetet. Mi, magyarok tudjuk, mi származott akkor a hasonló történelmi szituációból: Mohács, „nemzeti nagylétünk temetője”.
     A következő 150 évben Magyarország megrendült. Három részre szakadt, elszegényedett, területe pedig az oszmán és a Habsburg Birodalom állandó csataterévé vált. Nagyhatalmak terepasztala lettünk. II. Szulejmán szultán, a „törvényhozó” már 1541-ben, Buda elfoglalásakor megfogalmazta győzelmi levelében: „A harangok hangjához szokott vidékeken ezentúl a müezzin éneke és a katonai zenekar játéka lesz hallható.”
Igaz, nem történt erőszakos iszlamizáció, de az ország pusztulása mégis a török hódoltság korára esik. Nehéz felfogni, hogy bár gazdaságilag kihasználták, de nem is annyira a törökök pusztították az országot, mint inkább a német zsoldosok, akik sáskaként tettek tönkre maguk körül mindent.
     Illés Endrétől 1928-ban olvashatjuk a levéltári kutatásokból származó megállapításokat: „A mohácsi csata után hajókkal vitték Bécsbe a királyi palota kincseit. I. Ferdinánd ezeket a remekebbnél remekebb ötvösmunkákat beolvasztotta, és az így nyert pénzzel fizette Magyarországot dúló hadait. I. Lipót a törökök kiűzése után leromboltatta a magyarországi templomokat és várakat, hogy a betelepülő idegeneknek legyen mivel építkezniük. Így pusztultak sorra építészeti emlékeink, köztük a budai Mária Magdolna-templom is. III. Károly megbízott emberei még nagyjaink koporsóit is megcsonkították.”
     Igen, a történelem az élet tanítómestere, ha van, aki tanuljon belőle. 1456. július 22-én őseink remekül vizsgáztak bátorságból, összefogásból, hősiességből, hazaszeretetből, kereszténységből. Most, 562 évvel később nem jogunk, hanem kötelességünk követni a példájukat.
Megtanulhattuk 1456 hőseitől: a haza megvédhető, csak szándék, hitelesség, bátorság, fegyelem és feltétlen hazaszeretet kell hozzá. Bármennyien is tartózkodnak a magyar nemzetre való szavazásnál, Hunyadiakat, Kapisztránokat, Szilágyikat, hős, névtelen vitézeket kell találnunk ebben az országban. De a legegyszerűbb, ha mi magunk válunk olyanokká, mint ők voltak. Ne feledjük Márai Sándor szavait: „A haza te magad vagy!”

     Ne legyen több mohácsi vész, és hadd zúgjon a harang még időtlen időkig Európában!

nandorfehervercim_535.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

ahajnalszepsugara_2_1.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpg     Szent Jakabot március 25-én fejezték le, a későbbi Szeplőtelen Fogantatás ünnepén. Az Egyház azonban úgy határozott, hogy ünnepét egyetemlegesen július 25-én kell megülni, mert ez a legalkalmasabb időpont. 

Jakab kivégzése után Herodes megtiltotta, hogy a testét eltemessék, a tanítványai Atanasius és Theodore azonban éjjel ellopták mesterük testét, és hajóra tették. Amint elszabadultak a kikötőből, a hajót az isteni gondviselésre bízták anélkül, hogy kormányozták volna. Az Úr traslado1_260.jpgangyalának vezérletével a hispániai Galíciában, az akkori Iria Flaviában, a mai Padrón-ban ért partot, ahol a helyi uralkodónőtől kértek segítséget. Bár Szent Jakab már életében járt ott, de ellenségeskedésre talált.

Jakab apostol testét egy hatalmas kőre helyezték, mely lassanként, mint a viasz, befogadta a testet és csodálatos módon szarkofággá változott. A tanítványok kérték az uralkodónőt: „Az Úr Jézus Krisztus küldi tanítványa tetemét hozzád, hogy akit nem akartál életében befogadni, fogadd be holtában.”

Elmesélték neki a csodát, hogy miként értek oda minden kormányzás nélkül, és illő helyet kértek sírjának. Miután az uralkodónő végighallgatta őket, csalárd módon így válaszolt: „Keressétek meg az ökreimet ezen és ezen a hegyen, és fogjátok kocsiba őket, s azzal traslado2_260.jpgszállítsátok el uratok testét, aztán olyan sírhelyet készíthettek neki, amilyet akartok.”

Ezt azonban fondorlatból mondta az uralkodónő, mert ugyanis a nevezett ökrök, fékezhetetlen vad bikák voltak és ha még sikerülne is igát rakni rájuk, megbokrosodnának, összetörnék a kocsit, a tetemet ledobnák és a tanítványokat is megölnék.

De mit sem ér az ármánykodás az Úr ellen! Azok ugyanis nem is gondolván semmi rosszra, felhágtak a hegyre, és a bikákhoz érve, keresztet vetettek rájuk, s azok rögtön jámbor ökrökké szelídültek. Befogva őket, az ökrök kormányzás nélkül, a palotába vitték őket. Az uralkodónő ennek láttára elámult, hitt, keresztény lett és bűnbánóként halt meg. Mindent amit kértek tőle, megadott. Szent Jakab tiszteletére egy kápolnát építtetett, melyet a két tanítvány gondjaira bízott.

(Források az első részben!) (folyt.)20140910_173443_530.jpg

Szólj hozzá!

165gyermekeim_530.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!ahajnalszepsugara_200_1.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpg     A sikertelenség és a honvágy késztette az Apostolt, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, ahol aztán nyiltan prédikált, és az Írással igazolta a messiás Krisztus eljövetelét és szenvedését, sokakat hitre ébresztve. Szent Pál is tanúskodik arról, hogy megtérése után tizennégy évvel úgy ismerte meg az idősebb Jakabot, mint Péter és János mellett az Egyház ,,oszlopát” (Vö. Gal 2,9).

Abban az évben egy Abiathar nevű főpapnak elege lett a Krisztus-hit terjedéséből és lázadást szított a nép között. Elfogatta Jakabot és st-james-brought-to-martyrdom-_260.jpgnyakába kötelet köttetve Herodes Agrippához vezettette, aki egyébként is 42-44-ben az egyházra támadt és kegyetlenkedni kezdett Jézus követőivel. Elsőként Jakabot ölette meg karddal. (ApCsel 12,1-2)

Az Újszövetség nem részletezi Jakab halálát, de a régi keresztény hagyomány szerint amikor Herodes parancsára Jakabot elvezették lefejezni, egy béna, aki az út szélén feküdt, feléje kiáltott, hogy gyógyítsa meg. Jakab erre így szólt hozzá: ,,Jézus Krisztus nevében, akinek hitéért éppen lefejezni visznek, kelj fel egészségben és áldd a te Teremtődet!” És a béna tüstént gyógyultan kelt fel, és áldotta az Urat.

Egy Josiás nevű írástudó aki kísérte a menetet, ezt látván, Jakab elé borult és bocsánatáért esedezett, kérve, hogy keresztény lehessen. Jakab erre így felelt: „Béke legyen veled”, és megcsókolta. Ezt látva Abiathar főpap, lefogatta az írástudót és azt parancsolta neki, hogy mondjon átkot Krisztusra, különben Jakabbal együtt lefejezteti!

Erre Josias így felelt: „Légy átkozott te magad és átkozott minden napod, mert Jézus Krisztus a messiás, kinek neve legyen áldott mindörökké!”

Abiathar parancsára, ököllel beverték a száját. Mikor végül mindkettejüket a kivégzésre vitték, Jakab a hóhértól kért egy korsó vizet, és ott helyben megkeresztelte Josiast, majd mindketten Isten irgalmába ajánlva magukat, vértanúhalált haltak. Ám ekkor az őket kísérő katona is kereszténynek vallotta magát – ezért, mint lázadót őt is kivégezték.

(Források az első részben!) (folyt.)

martiriodesantiago_530.jpg

Szólj hozzá!

418a_migransvalsag_535.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!ahajnalszepsugara_02_1.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpgSzent Jakab az első Mária-jelenés kiváltságoltja

Szent Jakab az oszlop állításának helyén egy kis kápolnát épített fel, melyet Santa Capillanak nevezett el. (Jelenleg a hatalmas katedrális közepén helyezkedik el.)

 

A hagyomány szerint angyalok által hozott 177 cm magas és 24 cm átmérőjű oszlop jáspisból van, és minden díszítést nélkülöz, csupán egy lvp_virgen-del-pilar-2_260.jpgvirgen_del_pilar_goya_260.jpgezüst lemezzelvan bevonva. Ezen áll egy XVI. századból származó, fekete fából faragott 38 cm magas szobor, amely a Szűzanyát ábrázolja Gyermekével. Az oszlop a hit állandóságát szimbolizálja, és a kegyhelyet az Isteni Irgalmasság helyszíneként jelöli.

A zaragozai Szűz Mária-székesegyház kétségkívül az egyik legértékesebb és leghíresebb Mária kegyhelyek egyike. Hatalmas épület Spanyolország 4 legmagasabb tornyával, egy központi kupolával, és tíz kisebbel körbevéve. Egyet közülük Francisco de Goya alkotásai szépítenek.

A Santa Maria del Pilar („Oszlopos Szűz”) Spanyolország és minden spanyol nyelvű és kultúrájú ország védőszentje.

Mellesleg Szent Jakab, Spanyolhonban való apostolkodásának hagyománya a breviáriumba is belekerült: ,,Jézus Krisztus mennybemenetele után Jakab Júdeában és Szamariában hirdette Jézus istenségét és sokakat elvezetett a keresztény hitre. Ezután Hispániába ment, ahol néhány embert Krisztushoz térített, akik közül később hetet Péter apostol püspökké szentelt és Hispániába rendelt.”

(Források az első részben!) (folyt.)

basilica_of_our_lady_of_the_pillar_and_the_ebro_river_zaragoza_530.jpgbasilica_pilar_zaragoza_t5000655_jpg_1306973099_530.jpg

Szólj hozzá!

159szent_bernat_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!530szeretetlangblogtanya_0.jpg

Szólj hozzá!

jadwiga_by_bacciarelli_260.jpg     Szent Hedvig királynőről elmondható, hogy egész életével éltette és máig élteti Lengyelországot.
Nem véletlen, hogy életcélját jelképező szimbólumként a két egymásbafonódó MM betű lett, az evangéliumi Mária és Márta betűi. Mária, mint az imádság, és Márta, mint a tettek jelképe.
     Hasonlóan Árpád-házi Szent Erzsébethez, ő is a szegények, a betegek, az árvák és az özvegyek istápolója lett. Vagyonát, örökségét a szegények között osztotta szét és alapítványt hozott létre a krakkói egyetem részére. Ékszereit is felajánlotta e célra.
     Európa minden országában nagyrabecsülés és tisztelet övezte és közismert volt uralkodónői bája és szépsége.portret_krlowej_jadwigi_530.jpg

     Már életében szentként tisztelték Hedviget, gyűrűjét az érseknek adta, mint ereklyét.
     Huszonöt évesen egy koraszülött kislánynak adott életet, aki háromhetesen a Mennybe ment, ám néhány nap múlva az édesanya is követte.
A szomorú hírre félreverték az ország minden harangját. Ravatala előtt egy hónapig, emberek sokasága fejezte ki mély ragaszkodását.
Temetése augusztus 15-én, Szűz Mária mennybemenetelének ünnepén történt.
Virághegyek borították a helyszínt, és sírjánál hosszú évekig döbbenetes csodák sorozata történt.
Boldoggáavatásán az a Karol Wojtila bíboros munkálkodott, aki II. János Pál pápaként szentté is avatta 1997-ben.
     Magyar nemzetünk számára is örök példa Szent Hedvig, nemcsak mert ereiben Árpád-vér is folyt, hanem azért, mert küldetése, életszentsége, keresztény hite, erkölcsi tartása és szeretete máig követendő népeinknek. Szent Hedvig királynő saját vallomása szerint sok álmatlan éjszakát töltött a waweli fekete feszület előtt, hogy "mindent alaposan átgondoljon" és világosságot merítsen döntéseihez. "Fac quod vides" hallotta Megfeszített Mesterétől "Tedd, amit látsz! Szemléld az én megfeszített Szeretetemet és tudni fogod, mit tégy!"
     Az ezredéves magyar-lengyel kötődés jeleként 1998. február 24-én Franciszek Macharski krakkói bíboros-érsek személyesen hozta el Szent Hedvig gyűrűsujj-ereklyéjét, amelyet az egri Minorita templomban őriznek.
Szent Hedvig 2006 óta a Dunakanyar védőszentje. Ünnepe: július 18.

Kérjük Árpád-házi Szent Hedviget – mint az államfők védőszentjét ‒, hogy segítse meg hazánk és Európa vezetőit a krisztushit és a béke megőrzésében! Szent Hedvig, könyörögj értünk! Amen.hedvig_002.jpghedvig001.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpgSzent Jakab az első Mária-jelenés kiváltságoltja

Jakab evangelizációs missziója az Ibériai-félszigeten határozott elutasításra talált a helyi lakosság körében, elkeseredettségében Szent Jakab úgy tervezte, hogy azonnal visszatér Palesztinába, de előtte megbeszélést tart annak a 8 tanítványának, akiket sikerült megnyernie.

Kr.u. 40. január 2-án éjjel Szent Jakab el is ment, az akkor római fennhatóság alá tartozó zaragozai jakab_920_260.jpgvárosfalon kívülre, az Ebro folyó jobb partjához, ahová a szalmát és a szemetet dobták ki, és ott várakozott.

Ekkor a fagyos, januári éjszakában rendkívüli fény mutatkozott az égen, és angyalok jelentek meg, akik egy jáspis oszlopot (pilar) hoztak magukkal, melyen az Istenanya állt. Az angyalok leállították az oszlopot a földre, és Mária így szólt Jakabhoz: „Fiam, ne aggódj szívedben, mert a hispánok meg fognak térni! Ezért szolgáljon ez a hely arra, hogy az emberek kifejezhessék tiszteletüket irántam. A te segítségeddel épüljön templom ezen a helyen az én emlékezetemre. Vigyázz az oszlopra, amelyen én vagyok, mert ezt a Szent Fiam, a Te Mestered angyalokkal hozatta le az égből. Emellett az oszlop mellett oltárt állíttass, ahol imáimnak és közbenjárásomnak köszönhetően, rendkívüli jeleket és csodákat fog véghezvinni a Legfenségesebb ereje, különösen azok életében, akik segítségül hívnak engem szükségükben. Amiként látsz engem az oszlopon, ez legyen később a templom titulusa is: Santa Maria del Pilar („Oszlopos Szűz”). Ez az oszlop egészen a világ végezetéig itt fog állni.”

A jelenés külön érdekessége, hogy Jézus Anyja még a földön élt Jakab öccsének, Jánosnak a felügyelete alatt Jeruzsálemben. Az efezusi házba csak 42-ben, Heródes fokozódó egyházüldözése elől költöztek!

(Források az első részben!) (folyt.)

our-lady-of-the-pillar_530.jpg

Szólj hozzá!

158irigylem_a_magyarokat_530.jpg

Szólj hozzá!

hedvig3.jpg     Nagy Lajos királyunknak két szép leánya volt, Mária és Hedvig. A király halála után a magyar trónt Mária örökölte. A kassai privilégiumnak megfelelően a lengyel trón is Máriára szállt volna, ám a lengyelek ragaszkodtak a királynő Krakkóban való tartózkodásához, amit magyar királynőként nem tudott biztosítani, így végül Hedvig (1374–99) örökölte a lengyel trónt.
     Hedviget ‒ aki később az uralkodók védőszentje lett – 1384-ben úgy kenték fel, mint az uralkodókat. Királyként említik az oklevelek is, mivel a kor hivatalos nyelve a latin, nem tett különbséget királynő és királyné közt.
     A 174–180 cm magas, vékony, magyar – lengyel–anjou származású gyönyörű szépségű hölgy csodás lelki életet élt, ám már négyéves korától el volt jegyezve az ausztriai II. Lipót fiával, Vilmos herceggel. Tekintve, hogy Lengyelországot állandóan veszélyeztették a pogány litvánok seregei, kapóra jött, amikor fejedelmük, Jagelló 1385-ben házasságkötési ajánlattal jelentkezett Hedvig udvarában.
     A királynő két feltételhez kötötte válaszát, az egyik a litván nép kereszténységre való áttérése, a másik, hogy IX. Bonifác pápa felbontsa a Vilmossal meglévő jegyességét!
Hedvig égi jelként fogadta, hogy mindkettő megvalósult, olyannyira, hogy Jagelló keresztapja maga a pápa lett, akitől az Ulászló nevet kapta!
     Ezzel az 1386-ban megkötött friggyel, Lengyelországban két király uralkodott Hedvig és Ulászló. Annak ellenére, hogy külön irodáik és külön pecsétjeik voltak, az állami dolgokról közös okmány készült.
Hedvig lett a litvánok keresztény hitre térítésének igazi pártfogója, aki az üdvöt és a kegyelmet hangsúlyozta férje meglehetősen világias, erőszakos módszereivel szemben. Egyben az ő személyével kezdődött Lengyelország legragyogóbb korszaka.
     Hedvig 1397-ben a krakkói egyetemen teológiai fakultást állíttat fel, melyhez híres professzorokat hívatott, miáltal Krakkó európai hírű lett. A tudósok munkáját sokra becsülte, támogatta és védelmezte. Lengyelre fordította a Szentírást és néhány szent életét.
     Hedvig érdeme, hogy Szűz Mária nevét elültette népe szívében, és hogy az Istenanyát Lengyelország Királynőjének kérte fel, miáltal népét megerősítette bensőséges hitében.

(folytatása következik!)hedvig_jagello_530.jpg

Szólj hozzá!

Szent Elek élete 2

alessio2_1.jpg     Egy vasárnap, mise után a templomban szózat hallatszott az égből, mondván: „Keressétek meg az Isten emberét, hogy imádkozzon Rómáért!” Keresték, ám nem találták sehol, ekkor újra felhangzott: „Euphemianus házában keressétek!” Megkérdezték Euphemianust, ő azonban semmiről nem tudott. Ekkor Hononus császár Ince pápával együtt a nevezett férfiú házához sietett. Az egyik szolga odalépett urához, mondván: „Nem a mi zarándokunk-e az, aki a lépcső alatt lakik?” Odafutott hozzá Euphemianus, és holtan találta. Orcája úgy ragyogott, mint egy angyalé. El akarta venni tőle a papiruszt, amit a kezében tartott, de nem tudta kivenni belőle.
img-14-small_300.jpgSzólt tehát a császárnak és a          pápának. Azok beléptek hozzá, mondván: „Bár bűnösök vagyunk, de a birodalom kormányzásának terhét viseljük, add hát ide nekünk a papiruszt, hadd tudjuk meg, mi van ráírva.” A pápa odalépve kivette kezéből az írást. A pápa felolvastatta a néptömeg és az apa színe előtt.
     Szent Elek szülei ekkor hallván, hogy nem ismerték fel saját fiukat, megszaggatták ruháikat és így jajongtak: "Jaj nekünk, miféle vigaszt talál-hatnánk ezután? Te láttál minket szerencsétleneket, könnyeket ontani és nem fedted föl kilétedet; a szolgáid csúfot űztek belőled, becsméreltek és ütlegeltek, s te tűrted. Sírjatok velünk mindnyájan, akik itt vagytok, mert tizenhét évig a házunkban volt, mégsem ismertük föl!”
     Ekkor a város közepére vitték Isten emberét, akit az egész város keresett. Mindenki a szenthez sietett. Ha egy beteg megérintette, az rögtön meggyógyult: a vakok visszakapták látásukat, a nyavalyatörősök megszabadultak, s minden beteg meggyógyult, amint a testhez ért. A császár pedig, látván ezt a csodát, a pápával együtt, maguk vették vállukra a koporsót, hogy a szent test őket is megszentelje. Ekkor a tömeg miatt csak nagy keservesen tudták elvinni Szent Elek testét a Szent Bonifác vértanú templomhoz, ahol hét napon át, dicsőítették Istent. Arannyal, img-4-small480.jpggyöngyökkel, drágakövekkel ékes sírhelyet készítettek, melyben nagy
tisztességgel helyezték el. A sírboltból pedig oly édes illat áradt, hogy mindenki azt hihette, drága fűszerekkel van telve. Elek július 17-én hunyt el, az Úr 398. esztendeje táján.

     A Szent Bonifác Bazilika egyik oltára mögötti falmélyedésben őrzik a lépcsőt,     amely alatt Szent Elek 17 éven át élt, valamint a szülői ház nyolcszögletű kútját. (lásd lent!) A Bazilikában található még Szent Elek csodálatos Mária ikonja, melyet Edessából
bogomater_edesskaya_gretciya_bazilika_sv_bonifatci_i_sv_aleksiya_1.jpghozhatott magával. Az érdekesség az, hogy ez a kép, vagy másolata a barokk korban   ismeretlen körülmények között, Nagyszombat városába is eljutott, ahol a hagyomány szerint 1708-ban könnyezni kezdett. 
     Magyarországra Szent Adalbert hozta el Szent Elek tiszteletét. A szent példája hatással volt Szent Imrére és fogadalomtételére is.
Attribútuma: zarándokbot. - A rézművesek és az utasok védőszentje. Ünnepe a Keleti egyházban február 11. és március 17. (temetésének napja), Nyugaton február 17. és július 17.

Forrás felhasználásával!

basilica_di_santi_bonifacio_e_alessio_-_pozzo.jpgaventino_giardino_santalessio_3.jpg

Szólj hozzá!

zoerard_benedikt.jpg     A 11. századi két lengyel származású felvidéki remetét – mestert és tanítványát – Magyarország első szentjeiként tiszteli a hagyomány. Először a Szent István alapította Zobor-hegyi bencés apátság tagjai lettek, Nyitra vára közelében. Ott adta Zoerardusnak az András nevet Fülöp apát, akinek engedélyével a Nyitra völgyében magasodó Zobor-hegy barlangjába vonult, ahol később társául szegődött Benedek.
     E két szentéletű remetéről szól az első magyar írásmű Szent Mór, pécsi püspök tollából 1070 körül. (Az eredeti szöveg nincs meg, másolatai Münchenben és Párizsban találhatók.) Mór püspök oly különös tiszteletben részesítette e két vezeklő szentet, hogy történetüket a pécsi székesegyház egyik oszlopfőjén ki is faragtatta.
     Elvonultságuk célja a világ bűneiért való vezeklés, böjttel, lemondással és rendkívüli önsanyargatással, melyre félelmetesen szigorú praktikákat épített ki magának (lásd alsó kép)! A magyar föld első ‒ írásban is jegyzett ‒ engesztelői voltak. (A képen a Szkalkai monosotor, melynek körzetében van a remetebarlang)szkalkai_monsotor_530.jpg
     András halála után testén megtalálták vasból készült ciliciumát (kínzó-övét), melyet soha nem vett le magáról, melyet benőtt a hús.
     Ennek az övnek a fele Mór püspökhöz került, aki ereklyeként őrizte.
     1064 húsvétján Pécs nevezetes eseménye volt Salamon király koroná-zása, akinek Mór püspök odaajándékozta András remete ciliciumának egy darabját.
     A két Zobor-hegyi remete, szoborként magasodik a Magyar Engesztelés példájaként!
     Szent László királyunk idején, 1083. július 17-én avatták őket szentté, István királlyal, Szent Imre herceggel és Szent Gellért püspökkel együtt. Ünnepnapjuk július 17. (Az alábbi források felhasználásával:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/zoborhegyi-szent-zoerard-andras-es-benedek
http://www.katolikus.hu/szentek/0717.html )

st_zoerard-andras_530.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpgAz Evangéliumból ismeretes az is, hogy Jakab milyen határozottan várta Isten országát. Anyjuk, Szalome asszony a fiaival együtt odament Jézushoz és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz?

– Intézd úgy, hogy két fiam közül az egyik jobbodon, a másik balodon üljön országodban.

Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. salome_dipinto_260.jpgKi tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom? – Ki tudjuk! – felelték.

Erre Jézus így folytatta: A kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, ezt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.

A többi tíz apostol ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. Jézus azonban odahívta őket magához és így szólt hozzájuk: ,,Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Hanem aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni, legyen a rabszolgátok. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő saintjames_260.jpgszolgáljon és odaadja életét váltságul sokakért.”

Jakab megszívlelte az Úr e szavait. Mestere halála után ő lett a jeruzsálemi egyház feje, de nyugtalan természete tovább hajtotta, és Krisztus feltámadása után 3 évvel, missziós utakra vállalkozott (ld: Apcsel 12,17). Így jutott el a spanyolországi Galíciába.

(Források az első részben!) (folyt.)

Szólj hozzá!

Szent Elek élete 1

0717a.jpg     Elek (Alexius) Euphemianusnak, egy igen előkelő római férfiúnak, a császári udvar első emberének fia volt, aki mint prefektus istenfélő és könyörületes ember volt, aki nap, mint nap három asztalt teríttetett a szegényeknek, árváknak, özvegyeknek és zarándokoknak.
     Felesége, Aglaes hasonlóan istenfélő és jámbor asszony volt. Gyermektelenek voltak, de az Úr, könyörgésükre egy fiúgyermekkel áldotta meg őket; ekkor fogadalmat tettek, hogy önmegtartóztatásban élnek. A fiúcskát a szabad tudományokban nevelték. Miután serdülőkorba jutott, a császári házból választottak egy leányt számára, akivel össze is házasodott, ám a nászéjszakán szent Elek istenfélelemre kezdte oktatni jegyesét, és a szűzi tisztaság megtartására biztatta, majd aranygyűrűjét és övének csatját őrizetére bízva: „Vedd és őrizd meg, amíg Isten jónak látja. Az Úr legyen miközöttünk!” Ezt követően némi pénzt magához véve a tengerhez sietett és hajóra szállt.
 717alexis9.jpg    Edessa városába utazott, ahol a mi Urunk Jézus Krisztusnak egy olyan képe van, melyet nem emberi kéz festett a gyolcsra (Manopellói Kendő - ld. lentebb!) Itt, mindenét szét-osztotta a szegények között, Isten szeretetéért koldus lett, Isten Anyja Mária templom előcsarnokában.
     Szülei bánkódtak fiuk eltűnésén, és a világ minden tája felé immagine_2.jpgszétküldték szolgáikat, hogy kutassák fel. Néhányan közülük Edessa városába érkeztek. Elek megismerte őket, azok viszont nem ismerték fel, s a többi koldussal együtt neki is adtak alamizsnát. Ő elfogadta, s Istennek hálát adva így szólt: „Hálát adok néked, Uram, hogy alamizsnát fogadtattál el saját szolgáimtól.”
     Visszatérve a szolgák jelentették, hogy sehol sem találják. Anyja az eltűnésének napjától fogva a szobája padozatára leterített zsákon virrasztott, és panaszosan fogadkozott: „Itt gyászolok mindaddig, míg vissza nem kapom fiamat.” Elek mátkája pedig azt mondta anyósának; „Amíg nem hallok legdrágább jegyesemről, mint az árva gerlice, veled maradok.”
 edesskaya_aleksiya_1_.jpg    Elek tizenhét évig élt az említett előcsarnokban, imádságban. Ekkor a Boldogságos Szűz képe így szólt a templom őréhez: „Vezesd be Isten emberét, mert méltó a mennyek országára, s az Úr Lelke van rajta. Az ő imádsága, mint a tömjén, száll fel az Úr színe elé.” Az őr nem tudta, hogy kiről van szó. Ekkor ismét megszólalt: „Az, aki kint ül az előcsarnokban.” Erre az bevezette Eleket a templomba. Ezt hamarosan mindenki megtudta és tisztelni kezdték, ő azonban a dicsőség elől menekülve visszatért a szülői házba.
Atyját kérte, hogy fogadja be szegényei közé, ő azonban mivel nem ismerte fel, a lépcsőfeljárat alatt adott neki menedéket. Ő pedig az imádságnak szentelte magát, testét böjttel és virrasztással sanyargatta. A ház szolgái gyakran kicsúfolták, sokszor a fejére öntötték a mosogatóvizet, sokat sértegették, de ő mindvégig nagyon béketűrő volt. Végülis 17 éven át élt atyja házában így, ismeretlenül. Érezvén halálának közeledtét, papírt és tintát kért, s életét írásba foglalta.

(folytatás holnap!) Forrás felhasználásával!

258931_167952112_big.jpgchurch_of_saint_alexius_of_rome_.jpg

Szólj hozzá!

saint-james-the-gospel3_260.jpgA két testvér, Jakab és János tették fel a legtöbb kérdést az Úrnak az Ítélet napjáról és más eljövendő eseményekről.

Apjuk mesterségét örökölve halászok voltak. A 28. év tavaszán vagy nyarán, amikor Jézus a Genezáreti tó partján sétálva kezdte meghívni az apostolait, és miután meghívta Pétert és Andrást, ,,folytatva útját megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost. Éppen hálójukat javították a bárkában apjukkal. Hívta tehát őket, és ők rögtön boanerges_260.jpgotthagyták a bárkát apjukkal együtt és nyomába szegődtek” (Mt 4,21-22). A két testvér Keresztelő Szent János tanítványa volt, őáltala ismerték már Jézust (Jn 1,29–39).

Péter és János mellett Jakab a harmadik, akinek az Úr különleges feladatot szánt. Simon Péter a szikla, János a szeretett tanítvány, és Jakab pedig az első vértanú az apostolok közül. Ezért kiváltságos helyzetekben – a Színeváltozáskor (ld lent!), Jairus leányának feltámasztásakor és a Getszemáni kertben – csak hármukat vette maga mellé Jézus.

Jakab és János egyébként robbanékony természetű volt. Szent Lukácstól tudjuk, hogy amikor úton Jeruzsálem felé a szamariaiak nem voltak hajlandók szállást adni Jézusnak, Jakab az öccsével együtt felháborodva mondta: ,,Uram, ha akarod, lehívjuk az égből az Isten nyilát, hadd pusztítsa el őket!” Ezért nevezte el Jézus e két tanítványát Boanergesz-nek, ami annyit jelent: a mennydörgés fiai.

(Források az első részben!) (folyt.)

tabor_530.jpg

Szólj hozzá!

416edes_istenem_535.jpg

Szólj hozzá!

karmelhegyi_boldogasszony_530.jpg"Bevittelek benneteket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek" (Jer 2,7).elijah_300.jpg

     A Kármelita Rend, bizonyos értelemben, a legősibb szerzetesi közösség, hiszen eredetüket az ószövetségi Szent Illés prófétára vezetik vissza, aki Krisztus előtt a 9. században élt. Abban a korban, Isten büntetéseként hosszú szárazság pusztított és a próféta imádkozott Isten könyörületéért. Amikor Illés a társával Elizeussal a Kármel hegyéről reménykedőn tekintettek az égre, a tenger felett egy "lábnyomnyi" kis felhőt láttak, amely végül elhozta a megmentő esőt. A kicsiny felhőben a Szűzanya előképét látták (amiként Ő az emberiség mostani reménye is).
     Illés próféta a Kármel hegyén mutatta be égőáldozatát, hogy a pogány papoknak bebizonyítsa, az Úr az Egyetlen és Igaz Isten (1Kir 18,44).
elijah-and-prophets-of-baal_530.jpg     A hagyomány szerint Illés óta éltek itt remeték, tanulmányozva az Írásokat, aszkézisben és imában szolgálták Istent, és imáikban a leendő Messiás Édesanyját, a boldog Asszonyt tisztelték! Illés prófétát szellemi atyjukként tisztelték és tulajdonképpen ők voltak az első Mária-tisztelők.
     A szétszórtan élő remetéket, Berthold (+1195) keresztes vitéz gyűjtötte először össze és számukra szabályt (Regula Primitiva) a jeruzsálemi pátriárka Szent Albert adott 1208-ban, "Mária testvéreinek rendjeként" említtetve a közösséget.
     A 13-14. században a szaracénok elől menekülni kényszerültek, így kerültek Európába, ahol azonban a szétszórtságukban szűnni látszott a közösségük.
stock_szent_simon_280.jpgAngliában Stock Szent Simon (egy faodúban élő remete) a Kármelhegyi Szent Szűzhöz, a Boldogasszonyhoz fordult, hogy a Kármelita Rendet ne hagyja elveszni, és védelmének adja valamilyen különleges jelét. Erre az imára jelent meg neki 1251. július 16-án (vasárnap) az Istenanya, és átnyújtotta neki a vállruháját (skapuláréját) ezekkel a szavakkal:

„Fiam, fogadd rended e skapuláréját jeléül azoknak a különleges kiváltságoknak,
melyeket én neked és a Kármel gyermekeinek megszereztem.
Aki ebben a kegyelmi ruhában hal meg, az megmenekül az örök tűztől.
Ez az üdvnek jele, védőruha a veszedelmekben, különleges béke és különleges védelem biztosítéka. Ígéretem kiterjed a tisztítótűzben szenvedőkre is! Aki vállruhámat állandóan viselte életében, ahhoz a halálát követő szombati napon angyalaimmal leszállok a tisztítótűzbe, hogy kiszabadítsam onnan őket!”
(Jóváhagyások: XXII János pápa 1322. márc. 3. és V. Pál pápa 1613. febr. 15.)

     Szent Simon örömmel vette át a skapulárét és azonnal gondoskodott elterjedéséről. A pápa ennek hatására újfent megerősítette a rendet. Ezután a Kármelita Rend gyorsan virágzásnak indult Európában. Mikor Stock Szent Simon 1265-ben meghalt, a fiatal szerzetes közösség már 40 kolostort és remeteséget számlált.
A kármeliták a július 16-át 1377-től ünneplik, melyre pápai jóváhagyást V. Sixtustól kaptak 1587-ben, majd az emléknapot (ünnepet) XIII. Benedek 1726-ban kiterjesztette az egész egyházra. (folyt.)

                                            Kármelhegyi Boldogasszony, könyörögj értettünk!

karemelhegyi_boldogasszony_001.jpg

 

Szólj hozzá!

050meg_mire_vartok_kerdi_a_remenyseg_anyja_530.jpg

Szólj hozzá!

Sorozatunk tárgyát teszi szemléletessé az alábbi írás, mely egy bogotai orvosnő halál utáni élményeiből idéz, könyvének 62-64. oldaláról. (Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért, Marana Tha 2011) A leírtakat csupán a gondolatébresztés szintjén kell értelmeznünk!

A halál órája - az utolsó óránk

     ...Azért utál az ördög minket, katolikusokat olyan nagyon, mert van Oltáriszentségünk, mely nyitott kapu az ég felé, s ez az egyetlen kapu. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete lesz!” – mondta Jézus. Az Oltáriszentség nélkül, azaz az Úr szent Testének és drága Vérének vétele nélkül, senki nem juthat be a Mennyországba.
     Az Úr odamegy minden haldoklóhoz, mindegy, milyen hitű vagy hitetlen. Minden emberhez odamegy az Úr az utolsó órában, felfedi magát, és szeretettel és irgalommal azt mondja: „ÉN vagyok A TE URAD!”
Ha az ember elfogadja az Urat, és bűnei megbocsátását kéri, példátlan dolog történik: az Úr a lelket elviszi egy helyre, ahol Szentmise folyik, és ez az ember ott fogadja az Oltáriszentséget, az Útravalót.
Ez egy misztikus szentáldozás! Csak az, aki magához vette az Úr Testét és Vérét, juthat a mennybe. Ez a titkos nagy kegyelem, amit Isten az egyházunknak adott, ennek ellenére olyan sok ember van, aki csak szidja az Egyházat, holott csak a Katolikus Egyház által üdvözülhet bárki is!
      A haldokló, aki elfogadta az Urat, elnyerheti az üdvösséget és egy időre a tisztítótűzbe kerül, viszont, megmenekült a kárhozattól. A tisztítótűzbe is az Eucharisztia kegyelméből juthatunk és onnan is e Kegyelem hozhat ki. Ezért gyűlöli úgy a papokat az ördög. Amíg vannak papok, lesz, aki a kenyeret és a bort átváltoztatja Jézus testévé és vérévé, és kiszolgáltathatják a Bűnbánat Szentségét, addig meg van az üdvösség reménye!
Ezért kötelességünk, hogy imádkozzunk a papokért, mert a démon szakadatlanul küzd ellenük. S az Úr mindezt megmutatta nekem.
      Tudják, mi a gyóntatószék? Ez egy tisztító medence, a lélek fürdője. Nem vízzel és szappannal, hanem Krisztus vérével való megtisztulás.
Ha az ember lelke a bűnöktől piszkossá és feketévé válik, a szentgyónásban Krisztus vére tisztára mossa. Ezzel elszakadnak azok a láncok, amelyekkel a lélek a Sátánhoz kötötte magát.
Ezért logikus, hogy a Sátán a papokat gyűlöli, és őket kísérti a legjobban. De tudatosítsák magukban, hogy még az a pap is, aki maga is bűnös, az is épp úgy jogosult feloldozni és a szentségeket kiszolgáltatni, vagyis az általa kiszolgáltatott szentségek függetlenek az azt kiszolgáltató pap lelki- és erkölcsi állapotától! . Az Úr megmutatta nekem, hogyan történik ez.
      Ez az Ő szívének sebében történik. Vannak olyan dolgok, amelyek meghaladják az emberi értelmet, mert szellemi valóságok. Az Úr sebein keresztül a lélek isteni dimenziókba emelkedik. Felemelkedik az isteni irgalmassághoz, az isteni irgalmasság kapujába. Felemelkedik, és az örök főpásztor szívében, ahol a vérző kereszt áll, a kereszt szent vére tisztára mossa.
Láttam, amint a bűnbánattal megtisztult a lelkem. Minden bűntől, amit őszintén bevallottam és megbántam, feloldozta az Úr a köteléket, ami a Sátánhoz kötött.
     Ó, milyen kár, hogy a bűnbánat szentségétől annyiszor távol maradtam...

Gloria Polo Ortiz lelki vezetőjének címe és telefonszáma:
Wilson Alexander Mora G., (katolikus pap), plébános
/Calle 143, Nr. 65-57, Casa Blanca Norte, Telefon: 682 53 68 Bogotá D.C./

communion.jpg

Szólj hozzá!

082amire_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Engesztelés és bűnbánat

a_szuzanya_szomorusaga_1.jpg      Elengedhetetlenül fontos feladat az engesztelés, amelyben részt kell vennie az Egyház minden, a probléma komolyságának tudatában lévő tagjának. Különösen fontos az ima, valamint az egyházmegyékben, a plébániákon és a családokban végzett vezeklés. Több mint egymilliárd olyan ember van a világon, akit érint a terhességmegszakítás bűne, és nincs tudatában a bűnbánat és megtérés szükségének, holott ezért a pokol büntetése fenyegeti. Talán országos engesztelő központokat kellene létrehozni – templomokat –, amelyekben állandó imával, a Bűnbocsánat Szentségével, az Oltáriszentséggel, lelkivezetéssel és a szentolvasó imádkozásával engesztelnének az életellenes bűnökért. Egyénileg és szervezetten könyörögnének a szentek, és különösen az anyjuk méhében megölt gyermekek közbenjárásáért, valamint a terhességmegszakítás bűnébe esett emberek megtéréséért. Ezek az engesztelő bázisok, olyan helyek lennének, melyek összekötik a mennyet a földdel, s ahol bőségesen áradna a megtisztulás kegyelme az egész nép számára. Talán nincs elég okunk arra, hogy komolyabban elgondolkodjunk ennek szükségességéről?

      Még mindig aktuális II János Pál pápa felhívása: "Sürgetően szükségünk van az életért szóló nagy imádságra szerte az egész világon. Minden keresztény közösségből, csoportból vagy társulásból, minden családból, s minden egyes hívő szívéből – a megszokott és külön ezért mondott imádságokban – szálljon föl Istenhez, az élet Teremtőjéhez és szerelmeséhez a buzgó kérés. Maga Jézus mutatta meg, hogy az imádság és a böjt a fő és leghatásosabb fegyver a gonosz erői ellen (vö. Mt 4,1-11), és mondta tanítványainak, hogy egyes ördögök másként nem űzhetők ki (vö. Mk 9,29).
mm2.jpg      Alázattal és bátran kezdjünk újra imádkozni és böjtölni, hogy a Magasságból jövő erő lerontsa a hazugság falait, melyek eltakarják az életellenes magatartások és törvények romlott természetét, és nyissa meg a szíveket a szeretet és az élet civilizációját szolgáló vágyakra és elhatározásokra." (vö Evangelium vitae, 100) Halálunk után az ítélőszék előtt mindannyiunknak fel lesz téve a kérdés: "Mit tettél a legkisebbekért?" Az Úr rendkívüli módon megáld mindenkit, aki az ő nevében oltalmazza a meg nem születettek életét, ezért már most el kell mondanunk Jézusnak: "Uram, a rendelkezésedre állok. Használj, és tégy velem belátásod szerint. Kérlek, mutasd meg, mit tegyek a meg nem születettek védelmében, és miként segítsem hozzá azokat, akiket a terhességmegszakítás bűne terhel, hogy kiengesztelődjenek Veled."

Miként biztosítható a gyógyulás az abortusz bűne után

oracion.jpg      Mindenkinek, aki abortuszt végeztetett, vagy hozzájárult, testi-lelki-szellemi gyógyulásra van szüksége. Ez csakis úgy lehetséges, ha teljesen átadja magát Krisztusnak és bizalommal merül el az ő végtelen irgalmában. A kiengesztelődés szentségében őszinte bűnbánattal és a megjavulás elhatározásával vallja meg Jézusnak minden bűnét, és amikor az Oltáriszentségben magához veszi őt, könyörögjön, hogy kiengesztelődjön megölt gyermekével, hogy lélekben mintegy átölelhesse. Kérje Jézust, hogy árulja el a gyermek nemét! Azután adjon neki nevet, kérve őt, hogy bocsásson meg az abortuszért!
Fogadja el Jézus megbocsátását és a gyermek megbocsátását is! Ha gyermeke és lsten is megbocsát, akkor önmagának is meg kell bocsátania! Mondja el a gyermekének, hogy szereti őt, és igyekezni fog mindennap imádkozni, a szentségekhez járulni, és az evangélium szerint élni. Tudatosan felkészüljön halála pillanatára, az Istennel való találkozásra, hogy utána együtt örülhessenek a mennyei életnek.
Ha a bűnbánó mindezeket a gyógyuláshoz vezető lépéseket összeköti a kiengesztelődés szentségével, valamint a hasonló szülők és a gyermekekért bemutatott engesztelő szentmisével, akkor Krisztus biztosan meg fog gyógyítani mindenkit, aki a posztabortusz-szindrómában szenvednek.

A SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 6. száma, Leszek Dokowicz cikke nyomán.

Szólj hozzá!

orszagos_talalkozo_535.jpg

 Időpont:

2018. július 14.; szombat, 9-17 óráig

  

Helyszín:

Kispesti Jézus Szíve-templom

(Budapest, XIX. Áchim András utca 78.)

Megközelíthető:

a 3-as Metróval a Határ útig, onnan 42-es villamossal 5 megálló.

A megállótól (menetirány szerint) jobbra a második sarok.

 

PROGRAM

 9.00: Hívek köszöntése

9.10: Szentségkitétel

9.15: Engesztelő imaóra

10.00: Kindelmann Győző buzdítása,

 

 majd az új egyházmegyei koordinátorok kinevezése

a személyes tanúságtételükkel egybekötve.

Szemánné Balla Mariann és Szemán Zoltán házastársak

– Egri Főegyházmegye,

  

Sibak Anikó – Váci Egyházmegye;

ezen kívül a Veszprémi Egyházmegyében éppen 5 éve jóváhagyott

Szeretetetláng Mozgalom egyházmegyei koordinátora,

  

Nyőgér Dezsőné Anna tesz tanúságot

a Szeretetláng terjedéséről.

 

12.00: Szentmise – főcelebráns: Kürtösi Krisztián atya

 

13.15 Ebédszünet

 

14.15:Tolvaj Endréné Irén, országos koordinátor ismertetője

az elmúlt év eredményeiről, valamint az lőttünk álló tervekről

 

14.45: Mészáros Domonkos atya előadása

 

15.20: Irgalmasság rózsafüzére, családok szeretetláng rózsafüzére

15.45: A dicsőséges rózsafüzér elimádkozása

16.30 Szentségimádás majd szentségi áldás

 

Mindenkit szeretettel várunk!kispest-jezus-szive-_535.jpg

Szólj hozzá!

411a_kegyelmek_bosege_530.jpg

Szólj hozzá!

A kísértő végcélja a kárhozat!

      A WHO adatai szerint az utóbbi harminc évben a világon körülbelül egymilliárd terhességmegszakítást hajtottak végre. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik embert már az édesanyja méhében megöltek.

elaborto.jpg      Sajnos, ezek a gyermekek nem tudták kamatoztatni az Istentől kapott adottságaikat, s ezzel az egész emberiséget érte veszteség. De ha az élet legnagyobb céljáról beszélünk – az örök életről –, azt Isten végtelen Irgalmassága folytán, a meggyilkolt magzatok biztosan elérték. Nem feltétlen áll ez azokra, akik az emberiség történetében elkövetett legnagyobb bűnnek részesei, a szülők és a végrehajtók esetére. A pokolbéli hatalmak meg akarják fosztani az örök élet lehetőségétől mindazokat, akik részt vettek a terhességmegszakítás szörnyűséges bűnében.
      Szent II. János Pál pápa kihangsúlyozza, hogy "a művi abortusz, bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti időben. (...) Akit megölnek, olyan ember, aki jelentkezik az életre, azaz olyan ártatlan, hogy ennél ártatlanabbat el sem lehet képzelni: soha nem tekinthető támadónak, még kevésbé jog nélküli alanynak! A magzat, annyira tehetetlen, hogy még újszülötti sírásának és nyöszörgésének védekező jeleitől is meg van fosztva.
Teljesen rá van hagyva annak oltalmára, aki méhében hordozza. S mégis, olykor éppen ő, az anya dönti el és kéri a meggyilkolását, vagy ő maga hajtja végre." (Evangelium vitae, 58)

marchforlife.jpg      E szörnyű tett elkövetésében – ahogyan azt Szent II. János Pál írja – felelősség terheli a gyermek apját is, a család körülményeit és mindenkit, aki az anyát "közvetlenül vagy közvetve rákényszeríti az abortuszra. Felelősek lehetnek az orvosok és az ápoló személyzet is, akik a halál szolgálatába állítják az élet szolgálatára kapott tudásukat. De felelősség terheli a törvényhozókat is, akik indítványozzák vagy megszavazzák az abortuszt engedélyező törvényeket; továbbá az abortuszt végrehajtó egészségügyi intézmények vezetőit, abban a mértékben, amennyiben a dolog tőlük függ. Nem kisebb, általános felelősség terheli azokat, akik a nemi szabadosságot és az anyaságot lekicsinylő szellemiséget terjesztik, s azokat, akiknek gondoskodnia kellett volna – és nem tették meg – a sokgyermekes és anyagi nehézségekkel küszködő családokat megfelelően támogató család- és szociális politikáról. Végezetül nem hagyható figyelmen kívül a bűnrészességnek az a hálója, mely az abortuszt szerte a földön rendszeresen támogató és terjesztő nemzetközi intézményekre, alapítványokra és társaságokra is kiterjed. Ezáltal az abortusz túllépi az egyes ember felelősségét és az okozott kár társadalmi jelleget ölt. Ezért írtam a Családoknak szóló levélben: »Az életet hatalmas veszedelem fenyegeti nemcsak az egyes emberek, hanem az egész civilizáció részéről.« Olyan ténnyel állunk szemben, amit a még meg nem született élet elleni »bűn intézménye«-ként határozhatunk meg." (Evangelium vitae, 59)
Összességében tehát a megszületésre váró gyermekek megölésének borzasztó bűne több százmillió ma élő ember lelkiismeretét terheli, akik bűnük szellemi és erkölcsi súlya miatt hazugságban élnek. Az ördög, a körmönfont pusztító, kihasználja a bűnüket, hogy a szégyen és seb okozta fájdalmat, dacot, az Isten és az Egyház ellen fordítsa.
jesusunborn.jpgJézus mindannyiunkért áldozta fel magát.
Halálával és feltámadá-sával megbocsátotta minden bűnünket. Kivétel nélkül minden bűnöst magához hív – azokat is, akik a terhes-ségmegszakítás bűnébe estek –, ugyanis min-denkit meg akar szaba-dítani a bűn rabságából. Hogy az ember megta-pasztalhassa Isten irgalmát, bizalommal kell fordulnia Jézushoz, meg kell bánnia és gyónnia a bűneit, és könyörögnie kell megbocsátásért. Az Egyház sürgős teendője az, hogy felhívja az emberek figyelmét Isten irgalmára. Biztos nem véletlen, hogy épp a mai korban hirdette a világnak Szent II János Pál pápa Fausztina nővér üzenetét. Kinek szól az isteni irgalmasság üzenete, ha nem azoknak, akik lelkiismeretét a terhességmegszakítás bűne terheli?

(A SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 6. száma, Leszek Dokowicz cikke nyomán.) 

Szólj hozzá!

julius_13_530_1_1.jpg

Szólj hozzá!

orszagos_talalkozo_535.jpg

 Időpont:

2018. július 14. szombat, 9-17 óráig

  

Helyszín:

Kispesti Jézus Szíve-templom

(Budapest, XIX. Áchim András utca 78.)

Megközelíthető:

a 3-as Metróval a Határ útig, onnan 42-es villamossal 5 megálló.

A megállótól (menetirány szerint) jobbra a második sarok.

 

PROGRAM

 9.00: Hívek köszöntése

9.10: Szentségkitétel

9.15: Engesztelő imaóra

10.00: Kindelmann Győző buzdítása,

 

 majd az új egyházmegyei koordinátorok kinevezése

a személyes tanúságtételükkel egybekötve.

Szemánné Balla Mariann és Szemán Zoltán házastársak

– Egri Főegyházmegye,

  

Sibak Anikó – Váci Egyházmegye;

ezen kívül a Veszprémi Egyházmegyében éppen 5 éve jóváhagyott

Szeretetetláng Mozgalom egyházmegyei koordinátora,

  

Nyőgér Dezsőné Anna tesz tanúságot

a Szeretetláng terjedéséről.

 

12.00: Szentmise – főcelebráns: Kürtösi Krisztián atya

 

13.15 Ebédszünet

 

14.15:Tolvaj Endréné Irén, országos koordinátor ismertetője

az elmúlt év eredményeiről, valamint az lőttünk álló tervekről

 

14.45: Mészáros Domonkos atya előadása

 

15.20: Irgalmasság rózsafüzére, családok szeretetláng rózsafüzére

15.45: A dicsőséges rózsafüzér elimádkozása

16.30 Szentségimádás majd szentségi áldás

 

Mindenkit szeretettel várunk!kispest-jezus-szive-_535.jpg

Szólj hozzá!

146fatimai_uzenet_530_1.jpg

Szólj hozzá!

Áldozat, imádság, ez a ti eszközötök!

Msgr Philip Reilly.jpg      A New York-i Msgr Philip J. Reilly atya, a Helpers of God's Precious Infants (Isten Drága Kisdedeinek Oltalmazói) nevű szervezet alapítója, több mint harminc évig különféleképp harcolt a gyilkosságok megállításáért. Elbarikádozták az abortuszközpontok bejáratát, konferenciákat, utcai demonstrációkat szerveztek, tiltakozásul nem fizettek adót.

      A rengeteg erőfeszítés ellenére úgy tűnt, hogy mindez egyáltalán nem érintette meg az emberek lelkiismeretét. Évről évre egyre több abortuszt végeztek.

      Húsz év elteltévei a megtört Reilly atya leült a Legszentebb Szentség elé, és azt mondta az Úrnak: "Feladom, már nem tudom tovább csinálni, hiszen már mindent megpróbáltam." És akkor jól hallható hangot hallott: "Miért nem próbálsz meg imádkozni?" Ezek a szavak nagyon megrendítették. Reilly atya mindent átgondolva elhatározta, hogy megváltoztatja a tevékenységét: az első az ima, a böjt és a szenvedések felajánlása lesz. áldozat, imádság.jpgAz abortuszközpontok közelében helyiségeket bérelt és bennük kápolnákat rendezett be. Ezekben a kápolnákban állandóan folyik a szentségimádás; óránként, kettesével váltják egymást az emberek. Tehát egy nap alatt negyvennyolc ember imádkozik. Nem messze, az abortuszközpontok bejáratánál a rendelési idő alatt szintén ketten várják az odaérkező nőket. Az egyik imádkozza a rózsafüzért és könyörög a szívek megváltozásáért, a másik pedig beszédbe elegyedik az odaérkezőkkel.
      Amikor ez az életért folytatott imaharc megkezdődött, hatalmas örömet jelentett egyetlen baba megmentése is. Mostanra csak New Yorkban évente 5000 nő dönt (mégis) az élet mellett. A harc ilyen formája azt eredményezte, hogy néhány év leforgása alatt az USA területén tízesével zártak be az abortuszközpontok. Reilly atya azt mondja, hogy az USA-beli számadatokat már nem is látja át. Európában is akadtak emberek, akik a harcnak ezt a formáját választották. Bécsben például évente körülbelül 4500 csecsemőt mentenek meg így.
      Mit mond nekünk ez a történet? Annak tudatában, hogy nincs nagyobb bűn a földön, mint a terhességmegszakítás (és ezt egyértelműen kinyilvánították II. János Pál pápa és Kalkuttai Teréz anya is), láthatóan nem egyszerű emberi harcról van szó, hanem egy szellemi harcról, melyben mindkét oldalról olyan hatalmak vesznek részt, amelyek magasan túlszárnyalják az emberi lehetőségeket. Csak ha egyre több emberben tudatosul az áldozat-imádság szükségessége, csakis akkor lesz képes Isten mindenható szeretete megváltoztatni az emberiséget, győzedelmeskedni a gonosz fölött és átalakítani a világot, amelyben élünk. Ez a fajzat ugyanis nem fékezhető meg másként, csak imádsággal és böjttel! (vö Mk 9,29)


silentmoment.jpg

A SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 6. száma, Leszek Dokowicz cikke nyomán. Email:  

Szólj hozzá!

411a_kegyelmek_bosege_530_2.jpg

Szólj hozzá!

349a_halal_orajaban_530.jpg

Szólj hozzá!

151eletunk_folyama_530.jpg

Szólj hozzá!

orszagos_talalkozo_535.jpg

 Időpont:

2018. július 14.  szombat, 9-17 óráig

  

Helyszín:

Kispesti Jézus Szíve-templom

(Budapest, XIX. Áchim András utca 78.)

Megközelíthető:

a 3-as Metróval a Határ útig, onnan 42-es villamossal 5 megálló.

A megállótól (menetirány szerint) jobbra a második sarok.

 

PROGRAM

 9.00: Hívek köszöntése

9.10: Szentségkitétel

9.15: Engesztelő imaóra

10.00: Kindelmann Győző buzdítása,

 

 majd az új egyházmegyei koordinátorok kinevezése

a személyes tanúságtételükkel egybekötve.

Szemánné Balla Mariann és Szemán Zoltán házastársak

– Egri Főegyházmegye,

  

Sibak Anikó – Váci Egyházmegye;

ezen kívül a Veszprémi Egyházmegyében éppen 5 éve jóváhagyott

Szeretetetláng Mozgalom egyházmegyei koordinátora,

  

Nyőgér Dezsőné Anna tesz tanúságot

a Szeretetláng terjedéséről.

 

12.00: Szentmise – főcelebráns: Kürtösi Krisztián atya

 

13.15 Ebédszünet

 

14.15:Tolvaj Endréné Irén, országos koordinátor ismertetője

az elmúlt év eredményeiről, valamint az lőttünk álló tervekről

 

14.45: Mészáros Domonkos atya előadása

 

15.20: Irgalmasság rózsafüzére, családok szeretetláng rózsafüzére

15.45: A dicsőséges rózsafüzér elimádkozása

16.30 Szentségimádás majd szentségi áldás

 

Mindenkit szeretettel várunk!kispest-jezus-szive-_535.jpg

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!t-tropics_tropusok_535.jpg

Szólj hozzá!

150ti_kevesek_530.jpg

Szólj hozzá!

420a_kis_segito_535.JPG

Szólj hozzá!

fountain_of_love_535.JPGJordániai keresztények énekelnek a Közel-Kelet békéjéért

     Ismét magyarországi koncertkörútra érkezik Jordániából a "Fountain of Love", vagyis a "Szeretet kútja" nevű kórus. Szegeden, az alsóvárosi ferences templomban július 9-én lépnek fel 19 órakor, Budapesten, a Szent István-bazilikában 11-én 19.30-kor, a balatonfőkajári református templomban pedig 14-én 16 órakor adnak koncertet.
A nyolcvantagú Fountain of Love együttest 2002 karácsonyán alapították, tagjai keresztények. Céljuk Krisztus dicsőítése és Szűz Mária méltatása énekükkel. Repertoárjukban nyugati és keleti stílusú zeneművek egyaránt megtalálhatók. Gyakran lépnek fel templomokban és hangversenytermekben. Jordánián kívül szerepeltek már Szíriában, Líbiában, Palesztinában, Franciaországban, Németországban és Belgiumban. XVI. Benedek és Ferenc pápa szentföldi látogatásai alkalmából is szerephez jutottak az ünnepi események során. Két éve már jártak hazánkban, akkor a Mátyás-templomban és Tihanyban adtak koncertet.
A "Magyarország a dicsőség földje" című magyar nyelven előadott dalukat sokan ismerhetik hazánkban (ld ITT).
A dalt az az együtt érző szeretet és hála ihlette, amiért a magyarok kiálltak az üldözött, szenvedő keresztények mellett.
Az idei magyarországi hangversenyeken klasszikus és modern nyugati, illetve bizánci műveket adnak elő.
A koncertek ingyenesek.
https://www.youtube.com/watch?v=uTrCQW96Cjg

Források: https://www.magyarkurir.hu/hirek/magyarorszagon-turnezik-juliusban-jordaniai-fountain-of-love-korus
http://www.szon.hu/ujra-magyarorszagon-koncertezik-a-jordaniai-fountain-of-love-korus/3915234
https://orientalista.hu/blog-post/magyarorszagon-lep-fel-a-fountain-of-love-video/

KÜLDJÉTEK TOVÁBB!

Szeretettel!

Szólj hozzá!

413fiatal_teologus_535.jpg

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!m-12_535.JPG

Szólj hozzá!

148nem_elhetsz_turelem_535.jpg

Szólj hozzá!

Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!m-9_897_535.jpg

Szólj hozzá!

147az_osszefogo_530_1.jpg

Szólj hozzá!

orszagos_talalkozo_535.jpg

 Időpont:

2018. július 14.  szombat, 9-17 óráig

  

Helyszín:

Kispesti Jézus Szíve-templom

(Budapest, XIX. Áchim András utca 78.)

Megközelíthető:

a 3-as Metróval a Határ útig, onnan 42-es villamossal 5 megálló.

A megállótól (menetirány szerint) jobbra a második sarok.

 

PROGRAM

 9.00: Hívek köszöntése

9.10: Szentségkitétel

9.15: Engesztelő imaóra

10.00: Kindelmann Győző buzdítása,

 

 majd az új egyházmegyei koordinátorok kinevezése

a személyes tanúságtételükkel egybekötve.

Szemánné Balla Mariann és Szemán Zoltán házastársak

– Egri Főegyházmegye,

  

Sibak Anikó – Váci Egyházmegye;

ezen kívül a Veszprémi Egyházmegyében éppen 5 éve jóváhagyott

Szeretetetláng Mozgalom egyházmegyei koordinátora,

  

Nyőgér Dezsőné Anna tesz tanúságot

a Szeretetláng terjedéséről.

 

12.00: Szentmise – főcelebráns: Kürtösi Krisztián atya

 

13.15 Ebédszünet

 

14.15:Tolvaj Endréné Irén, országos koordinátor ismertetője

az elmúlt év eredményeiről, valamint az előttünk álló tervekről

 

14.45: Mészáros Domonkos atya előadása

 

15.20: Irgalmasság rózsafüzére, családok szeretetláng rózsafüzére

15.45: A dicsőséges rózsafüzér elimádkozása

16.30 Szentségimádás majd szentségi áldás

 

Mindenkit szeretettel várunk!kispest-jezus-szive-_535.jpg

Szólj hozzá!

146kierkegaard_530.jpg

Szólj hozzá!

– A menekülteket kiknek kéne befogadnia?
A menekültek országát kiknek kéne támogatnia?
– A válasz abban áll, hogy a mai menekültek országát kik zsákmányoltak ki (népüket irgalmatlanul irtva) sok száz éven keresztül? Magyarország soha nem gyarmatosított, sőt amikor tehette, támogatta (és támogatja) a krízisbe került országokat!africa1914.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil