Előzmény: Egy hitetlen ifjú hadnagy fogadásból gyónást próbált imitálni, de a pap ezt észrevéve, sima társalgásra irányította a beszélgetésüket. Feltette a kérdést: „Mondja, mi a tiszti rangja?”
A tiszt észrevette, hogy kínos helyzetbe került és örült, hogy így kimászhat a csávából, ezért elég udvariasan válaszolt. „Alhadnagy vagyok, és éppen most fejeztem be a tiszti-iskolát.”
– Alhadnagy? És sokáig az marad?
– Ezt nem lehet tudni, talán 2-3, esetleg négy évig!
– És utána? – kérdezte tovább a pap.
– Utánaaa? Utána hadnagy leszek.
– És az után?
– Utána százados!
– És hány évesen lehet valaki százados?
– Hát nézze, ha szerencsém van, akkor 28-29 évesen – válaszolta a tiszt nevetve.
Az atya, azonban tovább kérezte: „És utána?”
– Oh, százados sokáig marad az ember. De ha mégis emelkedek a ranglétrán, akkor lehetek zászlóaljparancsnok, aztán a főhadnagy és végül az ezredes.
– Ejha! – mondta a pap –, így tehát 41-42 évesen ezredes is lehet!? De utána mi lesz?
– Utánaaa?? Arra már nem is vágyom, de lehet valaki dandártábornok, hadosztályparancsnok, és a végén már csak a marsallbot van hátra!
– Ez igazán szép! – bólintott elismerően az atya, majd tovább kérdezett. – És ha már hadosztályparancsnok, és talán Franciaország marsallja is lesz, mi következik azután?
– Aztááán?? – ismételte a fiatal tiszt értetlenkedve. – őszintén szólva, fogalmam sincs!
– Na látja, milyen furcsa? – mondta mind komorabbá váló hangon a pap. – Maga mindent tud, ami addig a pillanatig lehetséges, de hogy azután mi történik, azt nem tudja! De én igen, és meg is mondom önnek. Utána kedves uram, meg fog halni, a halála után pedig meg fog jelenni Isten előtt, ahol ítélet hangzik el maga felett. És bizony, ha így halad tovább ahogy eddig, akkor az örök kárhozatra esélyes és a pokolra fog jutni. Ez az, ami ezután történni fog magával!
És ekkor a magabiztos és szemtelen fiatalember megszégyenülve el akart sompolyogni, de a pap utána szólt:
– Egy pillanatra uram, lenne még egy-két szavam! Ön katonatiszt és van önérzete, nem igaz? Nos nekem is van, és maga súlyosan megsértett, amiért elégtétellel tartozik! Egyébként nagyon egyszerűvel: Szavát adja nekem, hogy becsülettel nyolc napon keresztül elalvás előtt mindennap letérdel és a következő szavakat ismétli el hangosan: ‘Egy napon meg fogok halni, de fütyülök rá; halálom után ítélkezni fognak felettem, de fütyülök rá; ha kárhozatra ítéltetem, én fütyülök rá; a pokolban örök szenvedés vár rám, de én fütyülök rá!’ Ez minden! Most azonban a tiszti becsület szavát adja nekem, hogy teljesíteni fogja!
Az alhadnagy igen kínosnak érezte a helyzetet, és már maga mögött akarta tudni az egész ballépését, ezért mindent megígért. A pap végre el is bocsátotta, ám közben jóságosan hozzáfűzte: „Fölösleges mondanom, hogy teljes szívemből megbocsátok magának. És ha egyszer el akar jönni hozzám, a helyemen talál. Csak az adott szavát el ne feledje!” Ezután a fiatal tisztek elváltak egymástól, mint fentebb már említettem.
A fiatalember igen bosszús és szomorú volt. Este, lefekvés előtt tétovázott egy kicsit, de mégiscsak beleharapott a savanyú citromba: „Meg fogok halni; el fognak ítélni; talán a pokolba kerülök...”, de ahhoz már nem volt mersze, hogy hozzátegye, „és én fütyülök rá”.
Így telt el néhány nap. Vezeklése megszakítás nélkül foglalkoztatta, állandóan a fülében csengtek a szavai. Alapjában, mint a fiatalok 99 százaléka, ő is inkább csak meggondolatlan volt, mint rossz. Még a nyolc nap sem telt le, amikor visszatért a templomba, és életgyónást végzett könnyekkel a szemében, de szívében nagy örömmel lépett ki a gyóntatószékből. Azt követően megmaradt jó és buzgó kereszténynek.
A pokol megrázó gondolata és Isten kegyelme hajtotta végre a fiatal tisztben a változást. E történet minket is mélyebb belegondolásra kell késztessen, hiszen az esetleges konok tévedésünk végzetes lehet! (forrás az első részben!)
