185. Minden kísértésbe esőt a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. A kívánság pedig, mihelyt megfogan bűnt szül, a bűn pedig ha elkövetik, halált okoz. (Jak 1,14-15)
186. Aki megtagadja Istentől a szeretetét, az a „világ bűnének” közös állapotába esik, megfeneklik a pusztulásban és a gyűlölet eszközévé válhat. Minden bűn sérti Isten szeretetét, gyengíti a szeretetre való készséget és bűnrészessé válik a szeretet nélküli világ „fagyhalálában”. Bűn nem csak elkövetőjére vet árnyékot, de megsebzi az egész világ szeretetburkát is!
187. A pénz és jólét nem lehet legfőbb gondunk. Óvakodnunk kell a mohóságtól, kapzsiságtól és zsugoriságtól. Jobb a földön szűkölködni és a mennybe jutni, mint földi javakra vadászni és örökre elveszni. Krisztus mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti és ahol tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincset a mennyben. Mert ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6,19-21)
188. Múlik a véges idő. Jézust követve nekünk is „Atyánk dolgaiban kell lennünk” (Lk 2,49). Legyen számunkra örömforrás, hogy Isten gyermekei lehetünk és Őáltala, Ővele és Őérte élhetünk. Ez a tudat, leegyszerűsíthet mindent, s a dolgok csendesebbé, békésebbé, átszellemültté, természetfölöttivé és istenivé válnak.
189. A bocsánatos bűn gyöngíti a szeretetet; /.../ akadályozza a lélek fejlődését az erények és a jócselekedetek gyakorlásában; ideigtartó büntetést érdemel. A szándékosan elkövetett és megbánás nélkül maradt bocsánatos bűn lassanként előkészíti a halálos bűn elkövetését. Mindazonáltal a bocsánatos bűn nem szakítja meg a szövetséget Istennel. Isten kegyelmével emberi módon helyrehozható... (vö. ÚK 1863)
190. „Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a Szentlélek elleni káromlás nem nyer bocsánatot soha, bűne örökre megmarad” (Mt 12,32). Isten irgalmasságának nincsenek határai, de aki /.../ visszautasítja bűnei bocsánatát és a Szentlélek által fölajánlott üdvösséget, ez elvezethet a végső bánattalansághoz és az örök kárhozathoz. (vö. ÚK 1864)
191. A bűn az embereket bűntársakká teszi, és uralomra segíti közöttük a bűnös vágyakat, az erőszakot és az igazságtalanságot. A bűnökből olyan társadalmi helyzetek és intézmények erednek, amelyek ellentétesek az isteni Jósággal. Analóg értelemben „társadalmi bűnt” hoznak létre. (ÚK 1869)
192. Az első emberpár bűnével született meg az „áteredő bűn”, a szégyenérzet és az ösztön.
193. Isten akarata, hogy földi életünk próbaidő legyen, mert a mennyei dicsőséget nemcsak ajándéknak szánja, hanem győzelmi díjnak is. Ezért megengedi, hogy megkísértessünk, vétkezzünk és így üdvösségünket veszélyeztessük. (HK)