HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

     Az őrangyalok léte nem hittétel, de létezésük biztos, hiszen az isteni szeretet, a Gondviselés megnyilvánulása. Végtére is a Paradicsom óta kísérik az emberek életét. Létezésük bepillantást enged számunkra a Mindenható „titkaiba”, hogy mi módon kormányozza a világot, amikor minden egyes…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Amikor a megismerésnek eljött az ideje      Az első lépést a mai szentélyhez Julien Gouyet (†1899) francia pap tette meg azzal, hogy nem csupán legyintett egyet egy stigmatizált nővér írására, hanem utána is nézett! Francia fordításban olvasta Emmerich Katalin „Szűz Mária élete'' c. könyvét. Az…

Szólj hozzá!

Felhasznált források nyomán: Forrás 2   Forrás 3                                          Történelmi előzmények 1                                                                                   Magyarországon a török kiűzését követően helyre kellett állítani az egyházi életet, melyben nagy…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Még világosabban ír az angyalok erejéről Szent János a Jelenések könyvében. Tehát számos példa igazolja, hogy az angyalok valóban segítenek az embereknek, de ennek egyik feltétele, hogy az emberek kérjék őket! Eloszlatva egyes hamis elképzeléseket, tudnunk kell, hogy az angyalok nem megdicsőült…

Szólj hozzá!

     Szent Balázs III-IV. századi örmény orvos, vértanú püspök. Orvosként a testi bajok gyógyítása mellett nagy gondot fordított a lelki sebek kezelésére is. Keresztény testvérei a püspökválasztás alkalmával ezért egy szívvel lelkük pásztorává választották. Így lett a kis-ázsiai Szebaszté püspöke,…

Szólj hozzá!

Boldog Emmerich Katalin látomásai     Katalin egyéb más látomásai során is döbbenetesen pontos helyszínleírásokat adott, melyek nyomán a kutatóknak több elfelejtett bibliai helyet sikerült beazonosítani. A régészet különösen sokat merített tőle, mintegy igazolva Katalin látomásainak valódiságát!   …

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

   A Szentírás angyal-jelenéseiben, minden esetben fehér ruhás férfiként mutatkoznak. (1Móz 19,10-12; Jel 7,2; 8,3; 10,7), kivéve Zakariás könyve 5,9-et, mely egy látomást ír le: „amint fölemeltem a tekintetem, látomást láttam:Két asszony jött elő. Szárnyukat szél lengette: olyan szárnyuk volt, mint…

Szólj hozzá!

  Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, tartalma szerint hétszeres ünnep 1) Az ünnepnek Gyertyaszentelő Boldogasszony a neve azért, mert ezen a napon gyertyát szentelnek és gyertyás körmenetet tartanak, melyen a hívek a szentmisén szentelt, égő gyertyákkal vesznek részt. 2) Mária megtisztulása a…

Szólj hozzá!

Nincs olyan titok, ami így vagy úgy, ki ne tudódna! (lásd Lk 12,2)     Isten kegyelme több misztikussal sok kedves dolgot közölt a Szent Szűz életének ebből az időszakából is. E magánkinyilatkoztatások között, az aprólékos dolgokra is kiterjedő gazdagságukkal, előkelő helyet foglalnak el B. Emmerich…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

   A Szentírás számos példája szemlélteti, hogy mire képesek az angyalok. Egyetlen egy angyal elég volt ahhoz, hogy megsemmisítsen egy teljes hadsereget. A királyok második könyvében ez áll: „Azon az éjszakán történt, hogy az Úr angyala kivonult, és az asszírok táborában lesújtott száznyolcvanötezer…

Szólj hozzá!

  Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel, és készítsétek elő a lelkeket a szent Láng befogadására. (Szeretetláng Lelki Napló I/58) 

Szólj hozzá!

Hol volt Mária Háza és hol volt elszenderülésének helye?     Tours-i Szent Gergely   (538-594) műveiben, sorra keveredik a történelem és a legenda! Ő viszont nem kevesebbet írt, minthogy az „Efezus közelében lévő hegycsúcson megmaradt négy, tető nélküli fal. János lakott e falak közt”. (Liber…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szeretetláng átadás országszerte A Szeretetláng átadás az elköteleződés jele, hogy az Eucharisztia, a bűnbánat, az ima és az áldozatvállalás által életünket Jézusba helyezzük, aki maga az Élő Szeretetláng.  Február 2-án az alábbi helyeken lesz ünnepélyes Szeretetláng átadás:       Budapesti…

Szólj hozzá!

     A „Szövetség Angyalának” számos segítségét olvashatjuk a Szentírásban! A Makkabeusokról azt olvassuk, hogy egyszer „sírás és jajgatás közepette az Úrhoz folyamodtak egységben az egész néppel, hogy megmentésükre küldje el angyalát” (2Mak 11,6). És az egységesen imádkozó nép nem csalódott. Mert…

Szólj hozzá!

Az észt és a megérző képességet Istentől kaptuk, vegyük komolyan!      Sajnos a legyőzöttnek hitt vírusok mutálódnak, és egyre veszélyesebb formákat öltve támadják az emberiséget. Most épp a koronavírus aktuális, de nincs ez másképp a politikai izmusok világában sem. Fel kell készülnünk a…

Szólj hozzá!

Dr. Barsi Balázs OFM elmélkedése nyomán (részlet). (A teljes szöveg, megjelent: Tengernek Csillaga, 1998/4. számában . Lásd: http://www.tengernekcsillaga.hu/!dokumentumok/TengernekCsillaga/TCs03-4.pdf ) Názáret csendje     Jézus, fellépésekor mintegy harmincéves volt (Lk 3,23). Harminc évet élt…

Szólj hozzá!

C. H. Spurgeon gyermekkori visszaemlékezése      Amit a nagyanyám a Bibliából nekünk elmondott, azt előttünk élte is minden nap. Csendes, derűs, mindig barátságos volt és hűséges imádkozó. Egész élete csupa szeretet és kimondhatatlan nyomorúságok elhordozása volt. Olyan ember oldalán élt, aki ennek…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

   A sátán már tudja, mit jelent a kárhozat, tudja, hogy állapotán nem képes változtatni és kevélységében „bizonyítani” akarja a teremtés kudarcát! Az azonban látványos tény, hogy a gonosz lelkek jelenléte és működése a világban sokkal nagyobb valószínűséggel megtapasztalható, mint a jó angyaloké.…

Szólj hozzá!

A Szentszék teljes búcsút engedélyezett Assisi Szent Ferenc „grecciói karácsonyának” nyolcszázadik évfordulója alkalmából      A Ferences Család elöljáróinak kérésére a Szentszék teljes búcsú elnyerésének lehetőségét engedélyezte Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepétől, 2023. december 8-tól…

Szólj hozzá!

Homályos utalások és valóságos tények     De bármennyire is hallgattak a nagy egyházi szerzők, valamiképp mégis adtak közvetett bizonyságot a Szent Szűz hollétéről! Példaként hozható fel Szent Jeromos (347-419) a legnagyobb történelem tudós, aki Jeruzsálemben élt, helyzetleírásaiban nem említette…

Szólj hozzá!

     A templomot azóta a „Fényességes Szent Szűz” nemzeti szentélyének nevezik. A csodálatos gyógyulások és megtérések a jelenések befejeződése után is folytatódtak. (Lásd a templombelsőt és a kupolát!) A jelenések évfordulóján VI. Pál pápa hivatalossá tette, hogy a kairói Zeitunban Szűz Mária…

Szólj hozzá!

A RÓZSAFÜZÉR HATÉKONY FEGYVER https://youtu.be/bxIakvE8DHc

Szólj hozzá!

    A kísértés mibenlétét ismerjük, és tudjuk: állandó kísérője az emberi életnek. Az ördögi zaklatás is gyakori. Ennek sajátos formája a békétlenség keltése. A sátán az egység megbontásával kezdi munkáját.Először a szívben, majd a családban vagy más közösségben igyekszik békétlenséget kelteni.…

Szólj hozzá!

A halvány utalások is források?  Szent Pál valószínűleg Péter, Jakab és János apostoloktól (Gal 1,18; Gal 2,9) hallott Máriáról, és minden valószínűség szerint meg is látogatta Isten Anyját, amikor Efezusban terjesztette Isten Igéjét. Személyesen Máriától kaphatta meg Jézus gyermekkorára vonatkozó…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Sok kérdés felmerülhet bennünk és ezek egyike, hogy miért pont az egyiptomi Zeitunban történt mindez? Ráadásul miért a hatvanas években? Nos, a 60-as évek végén a Közel-Keleten levegőben lógott a háború, egy alapos keresztényellenes mészárlás előszelével. A keresztények házait…

Szólj hozzá!

Az áldozatos szeretet        Egy kocsmai társaságban igen emelkedett volt a hangulat. Beszédtémájuk az asszonyokra terelődött, melyben egyik a másikat akarta felülmúlni a viccelődő gúnyoroskodásban. Csak egyetlen férfitársuk hallgatott, mely persze nyomban feltűnt a többieknek. − És te? −…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása