Szent Balázs III-IV. századi örmény orvos, vértanú püspök. Orvosként a testi bajok gyógyítása mellett nagy gondot fordított a lelki sebek kezelésére is. Keresztény testvérei a püspökválasztás alkalmával ezért egy szívvel lelkük pásztorává választották. Így lett a kis-ázsiai Szebaszté püspöke, aki a keresztényüldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. Imádságos, csendes életet élt, tanította és gyógyította a hozzá érkezőket. Egy napon rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából.
A Nagy Konstantin féle keresztények iránti türelmi rendelet keleten még nem érvényesült és Konstantin császár társuralkodója, Licinius önkényesen túltette magát ezen és folytatta az üldözést. Még az elvonultságban élő Szent Balázs püspököt sem hagyta békén, akit az oroszlánokból, medvékből, farkasokból álló "testőrsége" sem menthette meg, mivel ő nem engedte harcolni őket. Börtönbe vetették, rabságát csodás gyógyulásokról szóló legendák övezik. Miután a súlyos kínzások hatására sem tagadta meg hitét, 316-ban lefejezték.
A hozzá kötődő gyógyulásokról szóló történetek és legendák miatt lett Szent Balázs az orvosoknak, a kikiáltók, énekesek és a fúvós muzsikusoknak (blasen = fújni) a védőszentje. A 14 segítő szent közé tartozik: Ákos, Balázs, Borbála, Cirjék, Dénes, Egyed, Erazmus, Eustachius, György, Katalin, Margit, Kristóf, Pantaleon, Vitus.
A nép már a VI. századtól különösen a torokbajok ellen védő szentként tiszteli, akkoriban a gyermekhalandóság okai közt élenjáró volt torokgyík (diftéria) és így az anyák Szent Balázshoz fordultak. Emlékére alakult ki a balázsolás szokása. Később ezt a szokást az egyház szertartásként gyakorolta, nálunk balázsolás vagy Balázs-áldás néven. Erre a napra az alma megáldása is szokásban volt. A néphit mind a Balázs-áldást, mind a szentelt almát a torokfájás elleni védekezésként tartotta számon. Azok, akik a templomban Balázs-áldásban részesültek, az otthon maradottak torkát is megsimogatták, hogy őket is kerülje el a torokfájás. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a Balázs-áldás szavait mondta. Ez volt a balázsolás, melyet az ünnepén és az azt követő vasárnap ad az Egyház, az előző nap, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt kétágú gyertyát tartva, e a szavakkal:
Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására mentsen és őrizzen meg téged az Úr a torokbajtól és minden bajtól. Az Atya, a Fiú + és a Szentlélek nevében. – Amen
A Balázs-áldás egy szentelmény, melyet áldás formájában kaphatunk. Ennek során a Mindenható Isten oltalmát, segítségét kérjük, Szentjének közbenjárására. Az áldást végezheti püspök vagy pap.
Könyörgés Szent Balázs püspök közbenjárásáért:
Istenünk, aki Szent Balázs püspököt oltalmazó segítségül adtad népednek, kérünk, közbenjárására engedd, hogy földi életünkhöz egészséget és békét, örök életünkhöz pedig irgalmat nyerjünk Tőled!
Krisztus Urunk különféle adományokkal segíti Egyházát, hogy a természetfölötti hit megnövekedjék bennünk. Ajándékai áradását kérjük közös imával:
1. Adj Urunk új szenteket korunknak, akik közvetítik hozzánk irgalmas jóságodat.
2. Add meg Urunk a gyógyulás ajándékát a testi betegségben sínylődőknek.
3. Add, hogy a lélek egészségét is károsodás és törés nélkül őrizzük.
4. Add meg a hősiesség ajándékát, hogy a szent vértanúk nyomát követhessük.
5. Add Urunk, hogy a szentek és vértanúk között kapjunk helyet az ítélet napján.
Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy a Benned hívőket jelek és csodák kísérik. Kérünk, Szent Balázs közbenjárására engedd megéreznünk ajándékozó jóságodat, és erősítsd testi-lelki egészségünket. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.
Felhasznált források:
https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-514.html
http://szentlaszlo.dnyem.hu/?q=node/410
http://www.domsopron.hu/cikkek/szent-balazs-puspok-unnepe
http://www.katolikus.hu/szentek/szent23.html
http://www.hittansuli.hu/dokumentumok/tanuloknak/szent-balazs-puspok-es-vertanu