HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

     Szűz Mária először a szívében fogant, ahol Üdvözítő Istenünk örök szállást nyert, ebből következően állíthatjuk Grignon Szent Lajossal, hogy Jézus "ott, mint legfölségesebb trónusán pihen". (TMT 199) Hittel állíthatjuk tehát, hogy Mária Szíve Szeretetének Lángja maga Jézus Krisztus! Montforti…

Szólj hozzá!

A III. Fatimai Titok      »A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk…

Szólj hozzá!

     1938-ban az említett Pál atya, beszervezte a családot a „Jézus Szíve Családfelajánlásba”. Ennek kötelmeként, minden pénteken a piros mécsesű Jézus Szíve kép előtt, közösen megújították felajánlásukat, elvégezve a Litániát is. A 40-es évektől kezdődően az édesapa egyre többet betegeskedett,…

Szólj hozzá!

Jótanács Anyja – Könyörögj érettünk!(Litánia itt!)  Elmélkedés: – Krisztus tudtunkra adja az Atya akaratát, Mária pedig tanácsolja és biztat: Tegyétek, amit mond!  – Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä…

Szólj hozzá!

16-án vasárnap hajnali 0 óra 15 perckor és este 23 óra 25 perckor látható egy-egy videóm!      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a…

Szólj hozzá!

     Szűz Mária az Egyház közösségének a tagja, bár hozzánk hasonlóan ő is mindent az Isten irgalmának köszönhet! Ámde a Szent Szűz a Misztikus Test tagjaként, egészen kivételes tag, hiszen Isten Anyjaként, bizonyos értelemben teljesen különálló. Amiként a zsinati konstitúció kifejti: "Az…

Szólj hozzá!

A II. Fatimai Titok      „Az általános pusztulás megakadályozására újra jövök és kérem, ajánlják föl Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és béke lesz; ha nem, tévedéseit a világra…

Szólj hozzá!

     Egy ilyen várakozással teli, a karitász vásárra készülős estén, az édesapa nem volt otthon, s az ablakuk alatt kívülről motoszkálás hallatszott. Erzsébetet félelem fogta el. Györgyikével ketten kiléptek az ajtón megnézni a zaj okát. Az esti szürkületben kékesen ragyogó puha szűz havon hatalmas…

Szólj hozzá!

Csodálatos Anya – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: – A bensőséges hitre való buzgó törekvés lelki csoda, s e csoda kieszközlésében  a Szűzanya a leghathatósabb közbenjárónk. Az Ő hivatása, hogy minket életünk buktatói közt, csodálatos módon Jézushoz vezessen, hogy Őáltala…

Szólj hozzá!

15-én szombaton hajnali 02 óra 20 perckor és délelőtt 10 óra 25 perckor látható egy-egy videóm!       Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a…

Szólj hozzá!

Az I. Fatimai Titok      »A Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, melyről úgy tűnt, a föld alatt van. A tűzben elmerült ördögöket és lelkeket úgy láttuk, mintha átlátszó fekete vagy barna izzó szénparázs lettek volna emberi alakban, s hányódtak a lángok között. Magukból az ördögökből és…

Szólj hozzá!

     A püspök megkeresztelte Valeriánuszt és az boldogan tért haza hitveséhez, könnyekkel küszködve vallotta meg hitét, mely teljesen átformálta az életét.      A szobájukat ekkor nagy fényesség telítette be és megjelent Cecília őrangyala, aki kissé meghajolva köszöntötte őket. Mindkettejüknek…

Szólj hozzá!

     Este elmaradhatatlanul együtt imádkozott az egész család, a szokott karosszékében ülő édesapával! Az imát, lelkiismeret vizsgálattal kezdték, bocsánatot kérve mindenkitől. A kezdéskor, mindig a másodszülött fiú gyújtotta meg a családi oltár gyertyáit, melyen a lányok gondozták a virágokat. Az…

Szólj hozzá!

Szeretetre méltó Anya – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: – Mária, aki világra szülte az isteni Szeretetet (1Jn 4,8), róla mondja Sirák könyve: "Anyja vagyok én a szép-szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek". (Sir 24,24) ‒ Imádkozzunk el minden nap…

Szólj hozzá!

14-én  pénteken délelőtt 10.20-kor egy videóm látható!       Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is…

Szólj hozzá!

     Fontos, hogy ne aprózzuk el magunkat mindenféle újabb üzenet mellett, mert a hozzáállásunktól lelkek örök sorsa függhet! Ennél pedig nincs és nem is lehet fontosabb „üzenet” a számunkra! Ezek után, mi mást ajánlhatok keresztségemből fakadóan? 1) „Őrizzük meg a ránk bízott kincset, kerüljük a…

Szólj hozzá!

(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)      Szent Tibor (Tiburtius) vértanú élete, elválaszthatatlan sógornője, Szent Cecília történetétől. Ezért először Cecíliáról emlékezem meg, mivel általa tért meg a Jézusért vértanúságot is vállaló…

Szólj hozzá!

     A vasárnapi szentmisékre a gyerekek anyjukkal mentek Máriaremetére, vagy a Kertvárosi Szent Lélek plébániára, melynek építésére a család, jelentős összeget adományozott. Az akkori plébános fel is kínált nekik egy családi sírhelyet, Károly bácsi azonban elhárította a gesztust mondván, hogy nem…

Szólj hozzá!

Szűz-virág Szent Anya – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – Mária állandósult szüzességében a terméketlenség ősi félelme, csodálatos megváltást és kivirágzó méltóságot nyert. –  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every…

Szólj hozzá!

Forrás: Kovács Gábor atya (https://hagiosz.hu/?q=kisfigyelmeztetes)      Nem folytatom az állítólagos üzenetek elemzését. Tele vannak hisztériakeltéssel. Csak idézem Székely János püspök atyát: »Minden olyan magán-kinyilatkoztatás, amelyik időpontokat jósol meg, és végső események konkrét idejét…

Szólj hozzá!

Most akkor higgyünk a Szűzanya üzeneteinek, vagy sem? ‒ Egy ilyen kérdésfeltevés igen sarkos! Én laikusként azt válaszolom, hogy először is teljesítsük az Evangélium hozzánk szóló üzenetét: „tartsatok bűnbánatot, higgyetek az Evangéliumban!” (Mk 1,15) Másodszor: A magán-kinyilatkoztatások közül…

Szólj hozzá!

     1938-ban a családfő, a Hármashatárhegy alatti parcellázásból – az akkori Haraszt utcában –, vett egy 1000 négyszögöles gyümölcsöst, melyre 1939-ben felépült az ötszobás ház. (Figyelemre méltó, hogy az utca nevét 1961-ben – amikor Erzsébet asszony az égi megbízatást kapta –, Harmatcsepp utcára…

Szólj hozzá!

Sérelem nélkül való Anya – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: ‒ Minden nő lehet szűz vagy anya, de szűz-anya csak egy volt az asszonyok között a Názáreti Szűz Mária, akit sem a foganása, sem szülése okán nem ért sérelem. ‒ Kérjük közbenjárását az ifjúságért! –  Imádkozzunk el minden…

Szólj hozzá!

Forrás: Kovács Gábor atya (https://hagiosz.hu/?q=kisfigyelmeztetes)      Jellemző mostanában  A Nagy Figyelmeztetés címen terjesztett irat. Aki ért a lelkek megkülönböztetéséhez, rövid betekintéssel megállapíthatja, hogy ez nem lehet Isten üzenete. Jézus így beszél benne: „Kérlek benneteket,…

Szólj hozzá!

     A Magyar Egyház és a Magyar Katolikus Királyság egyházépítő missziója nem maradt nyom nélkül a lelkekben, és mindennapossá vált annak tudata, hogy a Szűzanya oltalma nélkül nincs áldás semmin, sem az állami-, sem a magánéletben. Ezt igazolja a mezőgazdasági munkákra utaló két elnevezés is, a…

Szólj hozzá!

     Hiszékeny az a lélek, aki megtéveszthető! Az ilyenek nem csak saját hóhéraikat képesek maguk fölé megválasztani, de majdan az Antikrisztus egyházellenes 'észérveit' is óhatatlanul követendőnek találják majd (Jel 13,3-4)! Sajnos okkal aggódik az evangélista: „amikor eljön az Emberfia, vajon…

Szólj hozzá!

     Erzsébetből „úriaszony” lett, nem volt többé anyagi gondja, fenntartott padjuk volt a templomban, szerette is a jóságos férjét, de a házasság mégis kemény szerzetnek bizonyult számára! Most, hogy már bármilyen magas tandíjat ki tudott volna fizetni, mégsem tanulhatott, mert sorra jöttek a…

Szólj hozzá!

Szeplőtelen Szűzanya – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: ‒ Aki fogantatásának első pillanatától, a Mindenható Isten egyedülálló kegyelméből, az Üdvözítő Krisztus érdemeiért, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve mentes volt! Így lett Ő az új Éva, akinek Isten ugyanazt a bűn…

Szólj hozzá!

Forrás: Kovács Gábor atya (https://hagiosz.hu/?q=kisfigyelmeztetes)      Ismeretes Urunk figyelmeztetése az idők végéről: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld…

Szólj hozzá!

     A másik, sajátosan magyar táptalajból sarjadó Mária-ünnep az Esztergomi Boldog Özséb által a 13. században alapított Pálos Rendhez kötődik. A remetékből szerveződő monasztikus szerzetescsalád a későbbiekben is megőrizte bensőséges Mária-tiszteletét, akit mint a Remeték Királynőjeként…

Szólj hozzá!

     Az első ezredforduló közeledtével a „jelek” megint tökéletesen igazolták a „végidőket”. Aztán véget ért az a középkor, melyet a „felvilágosodás” kora már következetesen sötétnek nevezett, holott soha nem köszöntött az emberiségre akkora sötétség, mint épp a felvilágosodás által, amely az Istent…

Szólj hozzá!

     A férj, Kindelmann Károly 1878-ban született Szentgyörgyön (Pozsony megyében). Hét (!) nyelven beszélő módos özvegy, kéményseprő és kályhás mester volt. Erzsébet idejében, mint nagyvállalkozóhoz tartozott az egész nyolcadik kerület összes kazánjának és kéményének a felügyelete! Irodát tartott…

Szólj hozzá!

Tisztaságos Anya – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ Mária, aki a bűntelenség, a hibátlanság, a tökéletes lelki tisztaság, mentes volt minden rosszra való hajlamtól és még a kísértés sem férkőzhetett Hozzá. ‒ Buzgón kérjük Tisztaságos Anyánk segítségét a világ erkölcsi…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása