A Magyar Egyház és a Magyar Katolikus Királyság egyházépítő missziója nem maradt nyom nélkül a lelkekben, és mindennapossá vált annak tudata, hogy a Szűzanya oltalma nélkül nincs áldás semmin, sem az állami-, sem a magánéletben. Ezt igazolja a mezőgazdasági munkákra utaló két elnevezés is, a március 25-i Gyümölcsoltó- és a július 2-i Sarlós Boldogasszony ünnepe is! Sőt, a katolikus hívek az említett két dátumon túl, minden évben két teljes hónapot, májust és októbert a Szűzanyának szentelnek, a Lorettói Litánia és a rózsafüzér fokozott imádkozásával.
Egyedülálló, hogy amikor a Szent Szűz 1961-től Szíve Szeretetlángjának Istentől kiesdett kegyelmi hatását meghirdette, nem kért külön ünnepet, hanem amint mondta: "Kérem a Szentatyát, hogy Szívem Szeretetlángjának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án tartsátok." (I/85) ‒ idézet vége!
Az Istenanya Szívének Lángja, mely "maga Jézus Krisztus" (I/107), futótűzként járja be a világot, hogy rendkívüli kegyelmi hatásával felforrósítsa a fagyos lelkeket, mert ilyen még nem volt mióta az Ige Testté lett! Célja nem kevesebb, mint az egész emberiség megmentése a kárhozattól, és a szenvedésekkel elárasztott Föld megújítása az Ő közbenjáró hatalma által. (Vö. II/93-94) Ezért imádkozzuk a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Örökös Királynőnk, nemzetünk reménye! Szent Fiadat kérve könyörögj értünk, veszni indult István öröksége, Nagyasszonyunk, mentsd meg nemzetünk!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint anyánkat! Ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat.
Fordítsd felénk könnyes tekinteted, mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved!
Hevítse át szívünket Szeretetlángod, hogy megtérjen nemzeted, kövessen Országod! Amen.
(vége)