A vasárnapi szentmisékre a gyerekek anyjukkal mentek 
Máriaremetére, vagy a Kertvárosi Szent Lélek plébániára, melynek építésére a család, jelentős összeget adományozott. Az akkori plébános fel is kínált nekik egy családi sírhelyet, Károly bácsi azonban elhárította a gesztust mondván, hogy nem akarja tudni, hol lesz a sírja.
Közbevetőleg megjegyzem: Az, hogy a Kindelmann házaspárnak mégis márványtáblás sírhelye van az altemplomban, azt Károly bácsi egykori barátjának, Tamás József − volt kalocsai líceumigazgatónak − köszönhető, aki nyugdíjasként Ady-ligeten lakott. 1959-60 körül, a misézésen kívül besegített a remetei Szentlélek templom könyvelésébe is, és egy alkalommal feltűnt neki, hogy néhai barátja amellett, hogy hatalmas összeggel támogatta a templom építését, még sincs sírhelye.
Felhívta erre Kenéz Rudolf esperes-plébános figyelmét, aki maradéktalanul intézkedett. Tekintve, hogy ismerte és tisztelte Erzsébet asszonyt, aki éveken át a bal oldali első sor első helyén tartotta csendes szentségimádását, így a dupla-koporsós sírhelyet aszerint jelölte ki, hogy az közvetlenül a padozat alatti részre essen. El is készíttette a márványtáblát a Kindelmann házaspár nevére, (tehát Erzsébet nevére is!). Károly bácsi újratemetésére azonban még várni kellett, mert a Kádár-kormány akkori rendeletei szerint, még nehezen engedélyezték a templomi temetkezéseket! – eddig a megjegyzésem.
A Kindelmann család igen szentes életet élt. Károly bácsi például minden nap elmondta a rózsafüzért – németül – lehetőleg a hidegkúti kis templomban, ahová még télen is elsétált, hogy nagykabátban beüljön az Úr elé. Akkoriban, a helyi sváb lakosság miatt német nyelven is volt szentmise, így vasárnaponként oda járt.
(folyt.)
(Kép: A pesthidegkúti kis templom, ahová Károly bácsi járt.)
