HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Az úm. jólértesültek, tán erről nem is tudnak?!      Kétezer év óta minden nemzedék a maga korára értelmezi a végidők bekövetkeztét, mert mindig voltak ,,biztos jelek”! Nincs ez másképp napjainkban sem, amikor nemcsak a szélsőséges jelek vélhetők ,,végsőknek”, de még az utolsó időket hirdető hamis…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A közszeretetnek és tiszteletnek örvendő özvegy kórustag, mindig jól öltözött, nyelveket beszélő úriember volt, akinek az arcvonásaiban volt valami elnéző, megértő kedves jóság. Szerették és egyben sajnálták is, mert elhunyt felesége – egy közeli cukrászdában volt kávéfőzőnő – hirtelen ment el,…

Szólj hozzá!

     „ A hét első napján, amikor a nap felkelt, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága kenetekkel elindultak a sírhoz, hogy megkenjék Jézus holttestét. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odaértek látták, hogy a kő el van…

Szólj hozzá!

Tormay Cécile: Feltámadás      A természet kínosan vajúdott a véres golgotai emlékek súlya alatt. Egyszer már megvirradt a földön azóta, hogy Elvégeztetett, de Jeruzsálemben csak felhők között látták a napot. Könnytől volt nehéz a lég, elfojtott bánat sóhajtott még a szélben is… A második gyászos…

Szólj hozzá!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

Szólj hozzá!

     Itt újra idézem Szent Fausztina Naplójából Jézus szavait: „Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani és irgalmas Szívemre szorítani. A büntetést csak akkor alkalmazom, ha ők maguk kényszerítenek erre. Nem szívesen nyúlok az igazságszolgáltatás kardjához. Az igazság…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! A hajléktalanként élő Erzsébetnek hatalmas lelki krízist okozott, hogy a szerzetesrendek lenézték és nem fogadták be még 48 órára sem, hogy megismernék! Egyedül a Vincés perjelnő kezelte őt emberien, és bár a Szentségi Jézus sugallatára ő sem fogadta be, de tolmácsolta az Úr…

Szólj hozzá!

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagykilencedet?Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.Családjaiknak megadom a békét.Minden bánatukban megvigasztalom őket.Életükben és…

Szólj hozzá!

     Csupán közvetve tartozik témánkhoz, de a nagy érdeklődés miatt megemlítem Boldog Taigi Anna Mária (†1837) (ld. lent) híres jövendölését a háromnapos sötétségről. A hiteles fordítás ezzel kapcsolatban a következő: „Mély sötétség fogja elborítani az egész földet három napon és három éjszakán…

Szólj hozzá!

Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja      Kaifástól tehát elvezették Jézust a római helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az…

Szólj hozzá!

14. ÁLLOMÁS: JÉZUST SÍRBA HELYEZIK  Imádunk Téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!  „Nagy követ hengerítettek a sír bejárata elé, és elmentek.” /Jn 20, 42/  Uram Jézus, Te megváltottál engem bűneimtől. Most Szent Sebeidbe helyezem magam, és a hozzám…

Szólj hozzá!

     Azt, hogy Erzsébet az Úr hangját hallotta, fel sem merte tételezni! A történet mesélését is így folytatta: „Még mindig nem mertem azt hinni, hogy az Úr Jézus hangja volt, de ennek gyanúja egyre csak erősbödött bennem, mert az életem, szinte egyik hétről a másikra jobbra fordult. Szinte…

Szólj hozzá!

Az árulás éjszakája          Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol a Getsemáne nevű kert volt. Ezt a helyet az őt eláruló Iskarióti Júdás is ismerte, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival.       Júdás a zsidó főtanácstól kapott egy csapat fegyveres…

Szólj hozzá!

15 PERC SZENTSÉGIMÁDÁS https://youtu.be/clm8Vvslgh8

Szólj hozzá!

     Értsük meg! A jövendő dolgok előre megmondásának mozzanata teljesen másodlagos, mert a lényeg az lenne, ha (az üzenet) az egyetlen Kinyilatkoztatásra hívná fel a figyelmet, (melyben persze a jövendő is benne van)! Aki különféle „tanokra” hivatkozik ahelyett, hogy az Evangéliumot, vagy az…

Szólj hozzá!

13. ÁLLOMÁS: JÉZUST LEVESZIK A KERESZTRŐL ÉS ÉDESANYJA ÖLÉBE HELYEZIK  Imádunk Téged…  „…Látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték el lábszárát, hanem a katonák közül az egyik lándzsával átszúrta oldalát, melyből azonnal vér és víz folyt ki.” / Jn 19, 33-34/  A Fájdalmak Anyja minden szenvedést…

Szólj hozzá!

     Erzsébet előzőleg arról mesélt, hogy soha nem volt hiszékeny, és ha mégis valami rendkívüliséget érzett a lelke mélyén, akkor is a „kételyek kínja” gyötörte! Az ifjúkori élettörténetét ekként folytatta: „Így volt ez azzal az esettel is, amit most elmesélek! 1930 őszén történhetett, hogy a…

Szólj hozzá!

A próféciák már megtörténtek vagy még várhatók?      Az utóbbi évtizedekben feltűnő mértékben megsokasodtak a „végidőkről”, az „idők végéről”, a „nagy figyelmeztetésről” sőt, a világvégéről való próféciák! Ezeknek a közeli időkben való megtörténtét nem zárhatjuk ki, hiszen akkor mi is hasonlatos…

Szólj hozzá!

12. ÁLLOMÁS: JÉZUS MEGHAL A KERESZTEN  Imádunk Téged...  „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!?” Jézus átélte a teljes elhagyatottságot. Az Atya jelenlétét sem érezte többé. „Szomjazom!” Nemcsak vízre szomjazott, hanem a szívek szeretetére. „Beteljesedett!” – És kilehelte lelkét az Ég és a…

Szólj hozzá!

     Erzsébet asszony így folytatta életének 1929-ben történt eseményeinek elbeszélését: „Ősszel (1929), meglátogattam a Vincés nővérek iskoláját és elmondtam, hogy tanulni szeretnék. Nagyon kedvesek voltak. Ingyen kaptam tőlük használt tankönyveket, melyeket szó szerint megtanultam ugyan, de…

Szólj hozzá!

     Akkor, ha valaki azt mondja nektek: 'Íme, itt a Krisztus, íme, amott', ne higgyétek. Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogyha lehet még a választottakat is tévedésbe ejtsék. Ti tehát vigyázzatok; íme, mindent előre megmondtam nektek.” (Vö. Mk…

Szólj hozzá!

11. ÁLLOMÁS: JÉZUST KERESZTRE FESZÍTIK  Imádunk Téged…  „Amikor megérkeztek a Golgota nevű helyre, mirhával kevert bort adtak Jézusnak inni, de Ő megízlelvén, nem akarta azt meginni. Azután keresztre feszítették Őt…” /Mk 16, 22/  „Gonosztevők közé számították.” – jövendölte Izaiás próféta. A…

Szólj hozzá!

     Folytatva Erzsébet asszony visszaemlékezését, amikor a Szent Lujza Intézetbe jelentkezett, ahol végre komolyan vették. A főnökasszony azonban átimádkozta Erzsébet kérését, melynek végeredménye, hogy az „Isten akarata más! Isten neked más és nagyobb hivatást szán!" A perjelnő, valamiképp mégis…

Szólj hozzá!

     Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani... (Mt 10,26-28) Keressétek…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

10. ÁLLOMÁS: JÉZUST MEGFOSZTJÁK RUHÁITÓL  Imádunk Téged…  „Elosztották maguk között ruháimat és köntösömre sorsot vetettek.” /Jn 19,24/  Ott állt Mária és látta, amint legdrágább, egyetlen Gyermekét levetkőztetik, s hogy Testéből mindenhonnan vér fakadt. Eszébe jutott, amikor Jézus kicsi volt és…

Szólj hozzá!

     Épp Sarlósboldogasszony ünnepe előtt, amint egy alkalommal az Örökimádás templom közelébe eső Bokréta utcában sétált, egy cipész kirakatában meglátta azt a szép „gojzervarrott” zöld cipőt, melyről biztosra vette, hogy a Zsuzsa nénié. Leleményességére jellemző, hogy megkérdezte a cipész bácsit,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Az viszont érdekes, hogy hamarosan törés állt be a „szólásszabadságba” és a hajdaniaknál jóval több tabut támasztottak, melyek kimondásáért, vagy kétségbevonásáért akár börtön is járhat! Mi több, észre sem szabad venni a nyilvánvaló valótlanságokat, mert aki észreveszi, gyanússá és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

9. ÁLLOMÁS: JÉZUS HARMADSZOR ESIK EL A KERESZT SÚLYA ALATT  Imádunk Téged…  „Erőm, mint a cserép kiszáradt, nyelvem ínyemhez tapadt, lesújtottál a halál porába.” /Zsolt 21/  Ha minden erőm elfogy, és nem bírok felkelni többé, csak Tebenned bízhatok Uram. Mert Te felemelsz engem és nem hagysz…

Szólj hozzá!

     Visszatérve a küzdelmes ifjúkorra, nem sok embertársától kapott részvétet, vagy gyakorlati segítséget, pedig Erzsébet tele volt tettrekészséggel! 1929. Egyre határozottabban jelentkezett szívében a vágy, hogy szerzetbe lépjen. Ez az Örökimádás templomban erősödött meg benne, ahol órákig csak…

Szólj hozzá!

AZ ELMÉLKEDÉS A NAGYHÉTEN SZÜNETEL! Folytatása április 10-én!  Kegyelemteljes Nagyhetet és örömteli Feltámadást kíván a szerkesztő!  (De a békéért imádkozzunk, szakadatlanul!) Isteni Kegyelem Anyja – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: ‒ Krisztus, aki minden kegyelem Forrása, a…

Szólj hozzá!

     Az Úr így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! (Lk 17,1-3) Ne akarjatok…

Szólj hozzá!

8. ÁLLOMÁS: JÉZUS TALÁLKOZIK A SÍRÓ ASSZONYOKKAL  Imádunk Téged…  „Jeruzsálem leányai, miattam ne sírjatok. De sírjatok magatok és fiaitok miatt!” /Lk 23,28/  Ezek az asszonyok sajnálkoztak, és siránkoztak, ahelyett, hogy maguk bűneit siratták volna. Uram, add, hogy felismerjem vétkeimet és…

Szólj hozzá!

     A kefekötő műhelyben tanultak jól jöttek Erzsébet asszonynak a háború utáni években. A lényeg, hogy a munkabéréből már némi megtakarítást is félretett, mely elég volt a későbbiekben, hogy szerény albérletet tudjon fizetni. Sőt, összespórolt pénzecskéjéből 1928 őszén még egy ápolónői…

Szólj hozzá!

Egyházunk Anyja – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – Krisztus Titokzatos Teste az Egyház, Mária pedig édesanyaként az oltalmazója. – (Ünnepe Pünkösd hétfőn!)   Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása