Erzsébet asszony így folytatta életének 1929-ben történt eseményeinek elbeszélését:
„Ősszel (1929), meglátogattam a Vincés nővérek iskoláját és elmondtam, hogy tanulni szeretnék. Nagyon kedvesek voltak. Ingyen kaptam tőlük használt tankönyveket, melyeket szó szerint megtanultam ugyan, de levizsgázni nem tudtam, mert 48 pengőbe került volna. Mind a „négy polgári” anyagát alaposan átvettem. Nehézséget egyedül a mértani szerkesztés – a geometria – okozott, erre azonban találtam valakit, aki segített. Na ez a szerkesztési ismeret jött később igen jól, amikor már asszonyként kellett dolgoznom egy gyárban!”
Amikor Erzsébet asszony élete mesélésénél itt tartott, feltettem neki egy kérdést: „Fiatalabb korában is tetszett hallani az Úr hangját?” Erre ő egészen felélénkült és nagy kézmozdulatokkal folytatta az élettörténetét: Jaj, Titkár testvér! Attól tartok, hogy sokszor meg kellett volna hallanom, de nagyon „zajos” és nehéz éveket éltem meg. De elárulom neked, hogyha szólt volna is az Úr, biztosan erős kétségekkel fogadtam volna, mert gyermekkoromban annyi rémisztő történetet hallottam olyanokról, akikhez szellemi lények szóltak, meg az elhunyt lelkek üzentek, hogy én rettegtem bármiféle hallomástól! Egy pap a szentbeszédben épp arról beszélt egyszer, hogy képes az ördög – így mondta – a világosság angyalaként is megszólítani az embert! Csak ennyire emlékszem, mert az agyam mindjárt leblokkolt erre! De mesélek neked egy esetet, amit soha nem felejtek el és te is láthatod ebből azt a rossz tulajdonságomat, hogy először mindent megpróbálok természetes okokkal magyarázni! Sajnos, az efféle „kételyek kínja” mindmáig képes gyötörni, és talán az Isten hathatós kegyelme teszi, hogyha később mégis hitelesedik valami bennem, vagy úgyis mondhatnám, hogy az Úr hitelesíti bennem!”
(folyt.)
(Kép: Erzsébet asszony mesélés közben.)
