HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A mennyország az Éden égi mása?          A bibliai teremtéstörténetben a Paradicsom szó nem csak a hajdani Édenkertet, mint földrajzi helyet jelenti, hanem átvitt értelemben az Istennel való bensőséges életet is (amiként az az Ős-szülők számára lett volna)! Az Újszövetség szóhasználata a mennyet,…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés       Erzsébet asszony elmesélte, hogy miként kérte fel a Szűzanya a velem való kapcsolatfelvételre! Egészen elképedtem, bár őszintén szólva nem tudtam a dolgot hová tenni! Nem hittem száz százalékosan a néninek, mert az, hogy nagyon meggyőzően adta elő, az kevés! Igaznak is…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szent Szűz szavai: „Ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek, mint ahogy Szívem Szeretetlángját küldöm hozzátok. Ilyen még nem…

Szólj hozzá!

     Az oroszországi Don menti Rosztov, Gailovskala nevű kis utcácskájában található a Szent Seraphim-templom. Röviddel a II. Világháború kitörése előtt, a "szovjet embertípus" kinevelése érdekében, a templomot mozivá alakították. Az egykori szentély jobb oldalán volt egy, a Szent Szüzet ábrázoló…

Szólj hozzá!

Megnevezések és azonosságok      A mennyország (más szentírási és liturgikus elnevezéssel: örök élet, örök békesség, örök világosság, Isten országa, Mennyei Jeruzsálem) az az állapot és hely, ahol a megigazultak − akiket semmiféle bűn- és büntetéstartozás nem terhel −, örökre részesei a…

Szólj hozzá!

    Szent Imre herceg, Szent István királyunk fiaként, a magyar trón várományosa volt. Ifjú korában tisztasági fogadalmat tett és életét felajánlotta a Boldogságos Szent Szűznek. Vadászbalesetnek álcázott galád merénylet áldozata lett, ám férfiúi erényeinek példája a világ egyik legnépszerűbb…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés        Autóval mentem az adott címre, hogy találkozzam Erzsébet asszonnyal. Amint megtaláltam a hatalmas épületsoron belül a házszámot, felmentem az első emeletre. A cím szerinti ajtón ez állt: Kindelmann József.  Becsengettem. Belülről gyermekek tevékeny zaja hallatszott.…

Szólj hozzá!

Jöjjön el a Te országod      A keresztények az Apostoli Hitvallással kezdettől fogva vallják: „Hiszem az örök életet”. A mennyország létezését a kereszténységen belül sohasem tagadták ‒ sőt mint említettük ‒, a pogányok is a maguk módján vallják. A menny örökkévalóságának tanát mindössze a…

Szólj hozzá!

     Borromei Szent Károly a milánói hercegség egyik leggazdagabb családjának gyermekeként született 1538. október 2-án Aronában. Édesanyja Medici Margit volt, akinek egyik bátyja, Gian Angelo bíboros, aki 1559-ben IV. Pius néven pápa lett. Egész kicsi korában elvesztette édesanyját. Mostohaanyja…

Szólj hozzá!

1956. november 4., a velejéig aljas árulás napja!      Vasárnapi napra esett. Budapest lakossága november első napjaiban gyászolt, de egyben mindenfelé megindult a romok eltakarítása, rendrakás az utcákon. A munkások készültek a hétfői munkakezdésre. A villamosok újra jártak, az élet beindult.…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés     (Egy történet, melyet először én mesélek el, azután Erzsébet asszony is.) 1976 júniusában költöztünk új társasházi lakásunkba. Nagy szó volt ez akkor és ennek öröme késztetett hálára Isten iránt. Rendeztem a rendezni valóimat az Úrral és egyszerre úgy éreztem, hogy nem tudok…

Szólj hozzá!

Más vallások tanításai      A „Paradicsom” név a latin paradisus (édenkert, mennyország) jelentéssel bír, ami lehet a görög paradeiszosz átvétele is. Ugyanakkor – a nyelvek közt egyedülállóként – a magyar nyelvben azonos a Paradicsom bibliai elnevezése a paradicsommal, mint növénnyel. Ez persze…

Szólj hozzá!

Titkári emlékezés       Erzsébet asszony életéből valami vidámabb epizódot szeretnék feleleveníteni kedves Olvasóim számára.  Az évek során számos atya kérdezte tőlem, hogy „ugyan kedves titkár úr, meséljen valamit arról, hogy a szürke hétköznapokban milyen volt ez az Erzsébet asszony”? Erre…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó...  [Péld 31,30] […] hamarább megfeledkeznek rólad az emberek, mint hinnéd.[Krisztus követése, I. 23.]       Itt igen hamar véged lesz; lásd azért, miképp végzed dolgaidat. Ma él az ember, holnap elenyészik. Mikor pedig szem elől eltűnik, hamar feledésbe megy.…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Van 'másvilág'!      Hitünk tanítja, hogy földi életünk legfőbb és végső célja, Isten tanításának megismerése, szeretettel való szolgálata és követése, örök üdvösségünk elnyeréséért, Krisztus a mi Urunk által. A természetfeletti ismeretek kérdéseiben való világosabb látásra mindenesetre kevéssé az…

Szólj hozzá!

     Az egyház november 2-át az elhunyt, az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő híveknek szenteli. Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként. Később a 14. század elejétől a Katolikus Egyház egészen átvette.      Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik Halottak…

Szólj hozzá!

     Sajnos sokan, egyenesen égi kinyilatkoztatásnak fogadnak minden szép és istenes gondolatot, amely megfogalmazódik bennük! »Akit az ilyen dolgok kapcsán nem gyötörnek természetes kételyek, az hamiskodik, az az önhittség vagy a megtévesztettség állapotában van és az üdvösségével…

Szólj hozzá!

     Egy alkalommal Szent Charbel Makhlouf atya rengetegszer vetett keresztet magára. Az egyik testvér megkérdezte tőle: „Mesterem Charbel atya! Szokásával ellentétben miért sokszorozza meg ma ennyire a keresztvetést? Talán valami nagy haszna van, ha ezt csinálja?” Charbel atya örömteli arccal…

Szólj hozzá!

Bevezető    Ha a kedves Olvasó figyelemmel kíséri éves poszt-sorozataimat, feltűnhet, hogy meg-megismétlődően foglalkozom a tisztítótűz, a pokol és a mennyország kérdésével. Az ismétlések célja egyfelől a „tudás anyja” pedagógiája, másfelől az újabb forrásokból merített ismeretek révén, egyre csak…

Szólj hozzá!

   Mindenszentek Napja – a Diadalmas Egyház ünnepe – azoknak a szenteknek (tehát az üdvözülteknek) az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. Nem tévesztendő össze a Halottak Napjával (nov. 2.), vagyis a Szenvedő Egyház ünnepével!      Mindazonáltal Mindenszentek Napja estéjét a…

Szólj hozzá!

A III. fatimai titokról készült kép, melyet – Kondor atya elbeszélése szerint –, bemutattak Lucia nővérnek és ő elismerően nyilatkozott róla. A látványrajz olyan részletet is megjelenít, mely a titok leírásában nem-, vagy nem kellően kibontva olvasható. Lúcia nővér azonban megerősítette, hogy a kép…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása