Titkári emlékezés
Autóval mentem az adott címre, hogy találkozzam Erzsébet asszonnyal. Amint megtaláltam a hatalmas épületsoron belül a házszámot, felmentem az első emeletre. A cím szerinti ajtón ez állt: Kindelmann József.
Becsengettem. Belülről gyermekek tevékeny zaja hallatszott. Már-már azt hittem, hogy a csengetésem nem hallatszott, amikor kinyílt az ajtó. Egy kötényes néni nézett rám kérdőn: "Mit óhajt" – szólt – számonkérő tekintettel. Ez meglepett s hirtelen arra gondoltam, hogy talán rossz helyre csöngettem vagy pedig nem az nyitott ajtót, aki hivatott! Csak annyi jött ki a számon értetlenkedve, hogy "Én vagyok Tibor!".
Ekkor azonban még inkább kínosan éreztem magam, hiszen a néni egy halk sóhajt hallatott: "Szűzanyám! – hát maga az? Fáradjon beljebb"! Láthatóan ő is zavarban volt, bár ennek ellentmondott, hogy igen határozott udvariassággal invitált a konyhába. Az előszobából több helységben látható volt, hogy teregetett ruhák száradtak mindenütt. A nagyszoba ajtaja mögül fiús hangokat hallottam, az egyik lurkó kikukucskált. A konyhában Erzsébet néni sebtében letörölt egy széket és hellyel kínált. Közben a tűzhely felé kapkodott, mert valami sült a sütőben. Pogácsa volt. Én kényelmetlenül éreztem magam, egyre inkább olyan érzésem volt, hogy "valamibe belekeveredtem"! Erzsébet asszony, végre megszólalt érdemben:
– Ne haragudj Fiam..., nézd el zavaromat, mert ilyen még soha nem történt velem! A Péter bizonyára mondott rólam valamit. Ugye tegezhetlek? A fiam lehetnél és így ismeretlenül is büszke lennék rád, mert nagy kegyelmet kínált fel neked a Szűzanya! – mondta a néni kissé zavart mosollyal.
Én ekkor határozottan éreztem, hogy "meneküljek amíg nem késő"! Lehet, hogy a rosszabbik énem sugallta vagy tán egyenesen a kísértő! Az tény, hogy valóban kényelmetlenül éreztem magam, mert a látogatásomat még mindig nem tudtam hova tenni! Ifjabb koromban úgy tartottam, hogy egyes nénik képesek vallási túlzásokba esni és ennek a gyanúja megint elkapott. De végül is vártam türelmesen.
– Én valójában nem itt lakom. Hat gyermeket neveltem fel Hidegkúton – magyarázkodott Erzsébet asszony –, ez a Józsi fiam lakása a három unokával, akik árvaságra jutottak. A fiam szegény igen beteg, így én látom el őt is és nevelem a kicsiket nagyanyai jogon. Jaj, elkalandoztam! Nyilván nem ezért kértem a látogatásod, hanem egy meghívást kell átadnom! Nézd! Minden alkalmatlanságom ellenére az Úr Jézus és a Szűzanya hatalmas keresztként, egy világraszólóan nagy lélekmentő ügyet bíztak rám, a Szűzanya Szíve Szeretetlángját! Az égiek ígérete szerint ennek a Szűzanyától jövő lángnak szívről-szívre kell terjednie az egész világon (III/140), mert ez lesz az a tűz, mely felperzseli a bűnt és megvakítja a sátánt (I/39; III/203)! Tudod Fiam, ezt kevesen értik és nekem is végül egy teológiai professzoratya magyarázta el. A mai emberiség a sátán gerjesztette bűn világában szinte teljesen elvakult, elvesztették a bűnre való érzéküket! Ezért nem látják az igazságot és a gonosz aknamunkáját életükben, így aztán egyre többen veszítik el a hitüket. A Szűzanya Szeplőtelen Szívének Szeretetlángjától azonban megvakul a sátán, vagyis tehetetlen lesz. Ez hozhatja el az emberiség nagy békekorszakát és megváltozik a föld színe (II/93). Mindenki jobban fogja látni élete valódi célját s a szívekben győzedelmeskedik a szeretet! Ez egy eszköz (I/37) a 
kezünkben fiacskám! Egy olyan hatékony "fegyver", amilyen még nem volt soha, mióta az Ige testté lett! (vö I/84; I/109) Égi Édesanyánk ezt a kegyelmi fegyvert országára a Regnum Mariánumra bízta és ez nagy felelősség nekünk magyaroknak.
kezünkben fiacskám! Egy olyan hatékony "fegyver", amilyen még nem volt soha, mióta az Ige testté lett! (vö I/84; I/109) Égi Édesanyánk ezt a kegyelmi fegyvert országára a Regnum Mariánumra bízta és ez nagy felelősség nekünk magyaroknak.Őszintén mondom, hogy a kételyek kínját szenvedem eddig is, ha az ügyet ismertetnem kell a papok felé, mert nem akarok sem megtévedt, sem másokat megtévesztő lenni (III/190)! Túl nagy felelősség ez nekem, tanulatlan asszonynak! A Szűzanya ügyében mindig adódtak segítőim, de arra még nem volt példa, ami tegnap az éjszakai virrasztásom alatt történt velem!
(folyt.)
