5. A Szent Apostolok és az első keresztények kezdetektől óriási örömmel fogadták az isteni irgalom gondoskodását, melyet Krisztus utolsó szavai megerősítettek. Az egyházatyák szintén megértették és tanították, még azon esetben is, ha minden írás eltűnt volna, mert a keresztény nép emlékezete tisztán őrizte, mely erőteljesen ráirányította figyelmüket és szeretetüket az Istenanyára.
Semmi sem természetesebb és kívánatosabb, mint menedéket és közbenjárást keresni olyannál, akinél megvallhatjuk terveinket, tetteinket, bűnbánatunkat, szenvedéseinket, örömeinket, imáinkat és vágyainkat. És ezt Krisztus Anyjában találhatjuk meg, akibe bátran vethetjük reményünket abban, hogy az általa kiesdett kegyelmek teljesítése révén kedvezőbbé válik mindaz, ami Istennek kevésbé tetszhet bennünk. Mert az, amit Legszentebb Anyja mutat be Istennek, azt különös irgalommal fogadja.
Ezen gondolatok igazsága és édessége kimondhatatlan vigaszt adhat a léleknek, ám egyben együttérzést is kelt azok iránt, akik anyátlanok lettek, mert hitükben nem tisztelik Máriát. És ez fájdalmunk egyik oka, mivel sokak, keresztény hitük ellenére sem tisztelik Üdvözítőnk Anyját, és túlzással vádolják mindazokat, akik Mária iránt gyermeki odaadással viseltetnek, súlyosan sértve ezzel az Anyát és a gyermeki érzületet.
(folyt.)
