2. Mindazáltal nem szabad elrejtenünk mélységes szomorúságunkat amiatt, hogy az álcázott és nyílt üldöztetések az igazakat sújtják. Az állandó háborúság sokakat elriaszt és tévedésbe, közömbösségbe ejt Isten iránt, sőt a vallás minden formája iránt. Végül sokak, névleges katolikusokként, szentségi élet nélkül sodródnak a szakadék felé.
Még inkább aggodalommal tölti el a lelkünket annak ténye, hogy az egyes államok az intézményeikben kevéssé, vagy egyáltalán nem adnak helyet az egyháznak, nem adva lehetőséget a keresztényi erényesség tanúságtételére. Ebben a helyzetben fel kell ismernünk Isten nagy és igazságos büntetésének lehetőségét, mely felrázhatja az Őt elhagyó nemzeteket, hogy elhagyják égbekiáltó bűneiket, és ne éljenek nyomorult mentális vakságban.
Feltétlen szükséges tehát, hogy a katolikusok napról-napra nagyobb buzgósággal imádkozzák a rózsafüzért és "szünet nélküli" (1Tessz 5,17) könyörgéssel forduljanak Istenhez. Ne csak magánájtatosságként tegyék ezt saját otthonukban, hanem közösségekben imádkozzanak, mindenekelőtt szent helyeken! Minden erejükkel kérjék, hogy az irgalmas Isten megszabadítsa az Egyházat "az alkalmatlanoktól és a gonoszoktól" (2Tessz 3,2), és Krisztus világossága és szerető kegyelmeinek segítségével megtérjenek a tévelygő nemzetek.
(folyt.)
