„Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség”
Írta: Fülep Dániel (Megjelent a Tengernek Csillaga 2009. szeptemberi számában)
A szentáldozás földi életünk legnagyobb ajándéka
Az Oltáriszentség magunkhoz vétele földi életünk legszentebb pillanata. Katolikus hitünk Szent Titka Krisztus valóságos jelenléte a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, akit úgy veszünk magunkhoz, mint az élet kenyerét (vö. Jn 6,48). A Tridenti Zsinat az Úr teljes szentségi jelenlétét hirdeti: „A legméltóságosabb Oltáriszentségben a kenyér és bor konszekrációja után ugyanezen érzékelhető anyagok színe alatt igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus, az igaz Isten és igaz ember.”
Az Úr Krisztus tényleges, valóságos és lényegi jelenléte az Oltáriszent-ségben a szent színek feloszlásáig tart, és a még érzékelhető legkisebb részecskékre is egyaránt kiterjed. Ebből követke-zik, hogy a szentáldozás a legkomolyabb testi és lel-ki előkészületet, a Szent-ség kezelése és magunk-hoz vétele pedig a legtel-jesebb hódolatot kívánja meg tőlünk. Az Oltári-szentséget a hívő csak súlyos bűntől mentes, felkészült lélekkel enged-heti a szívébe, mindig ügyelve arra, hogy az Úr Szent Teste az Eucharisz-tiában a legnagyobb védelmet kapja meg. Ennek a magas követel-ménynek tökéletesen megfelel a katolikus Egyház tradíciójában örökölt áldozási forma, mely szerint a Legméltóságosabb Oltáriszentséget térdelve és nyelvünkre fogadjuk, miközben áldoztatótálca és áldoztatókendő segíti a pap minden mozdulata közben a Szentség védelmét. Az utóbbi évtizedekben a szentáldozási fegyelem radikális megváltozásának vagyunk tanúi. Számos országban visszaélésként elterjedt, majd széles körben később engedélyt is kapott a kézbe-áldoztatás, mint engedmény – sajnos Magyarországon is, melynek modern gyakorlata azonban a Szentség méltó vételét és oltalmát illető szempontoknak a legkevésbé sem felel meg. A szentáldozás helyes és kívánatos módja ugyanakkor továbbra is a térdelve, nyelvre való áldozás, melyet Szentatyánk példája nyomán nekünk is gyakorolnunk és tanítanunk kell, engesztelő szívvel könyörögve az Úrhoz a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel való méltatlan bánásmód és vétel által a Vele szemben elkövetett bűnökért. 
Csodálatos Anya – Könyörögj érettünk!
Szeretetre méltó Anya – Könyörögj érettünk!
Kerekes Károly O.Cist Zirc, 1995. április 16. Evangélium: Jn 20,1-9
Az ima és a kereszténység sem nem teória, sem nem ideológia. A teória és ideológia tárgya mindig megmagyarázható, objektív, sohasem misztérium. Ez több, mint elmélkedés. A szemlélődésben fedetlen arccal szemléljük Isten dicsőségét. Titok – ami meghaladja minden racionalitásunkat, logikánkat, pszichológiánkat és teológiánkat is. Messze több minden fogalmunknál, amit róla alkottunk, több minden tudásunknál, vágyunknál és érzésünknél – kimeríthetetlen misztérium. Egy élet kevés ahhoz, hogy befogadjuk teljesen Isten titkát, de csodálatos ajándékként az életünk az örök élettel folytatódik, és ott színrôl színre láthatjuk azt, akit most tükör 
Ebben a kapcsolatban semmit sem rejthetek el előle magamból. Isten jobban szeret engem, mint én magamat. Személyes érdekem, hogy kiszolgáltassam magamat neki, különösen azokon a területeken, amelyeket szégyellek, amelyeket titkolok, amelyek életem sötétségei, és én sem ismerem ki magamat bennük. Ebben a kapcsolatban semmi nem lehet magánügy, itt még a tudatalatti is ismertté lesz.
Szűz-virág Szent Anya – Könyörögj érettünk!
Más szentségek mint eszközök közvetítik Jézus Krisztus erejét és kegyelmét; az Oltáriszentség magát a kegyelmek szerzőjét és forrását tartalmazza, az Úr Krisztust. Ennek következtében az Eucharisztia a keresztény hittitkok pecsétje és az istenszeretés kompendiuma (Bonaventura). Az Isten közlődésének életárama, mely az Oltáriszentségben egybeköti a megtestesülés titkának érzékelhetőségét a Szentlélek küldésének láthatatlanságával, s így a legbensőbb Isten- és ember-közösségnek záloga és valósulása. Az a természetfölötti áramkör, mely a hitben kezdődik (a Keresztség Szentsége), a reményben földuzzad (a Bérmálás Szentsége), az Eucharisztiában, a szeretet szentségében célhoz jut. Az Oltáriszentségben az Üdvözítő folytatja áldott földi jelenlétét az idők végéig, egész közvetlenségével és melegségével.
Az Oltáriszentség ünneplése és vétele kezdettől fogva a keresztény élet középpontjában van. Ez nemcsak a szentmise bemutatásában jut kifejezésre, hanem abban a tényben is, hogy a megkereszteltek ennek a szentségnek vétele által jutottak a félelmes nagy titkok (tremenda mysteria) teljes birtokába. Nem csoda tehát, ha a hittudományi irodalom kezdettől fogva sűrűn foglalkozik vele, mégpedig a dolog természete szerint elsősorban gyakorlatilag: liturgiai vonatkozásban. Az atyák közül erőteljes eucharisztiás hitet lehelő kijelentéseivel és gondolataival Aranyszájú Szent János érdemelte ki a ,,doctor eucharistiae'' címét. Az Eucharisztiának középponti jelentőségét és a többi hittitokkal való összefüggését Alexandriai Szent Ciril ismerte föl elsőnek teljes jelentőségében.
Sérelem nélkül való Anya – Könyörögj érettünk!
Aranyszájú Szent János sem győzi hangsúlyozni a lelki előkészületek fontosságát: Senki se lépjen az Úr asztalához lelki éhség nélkül vagy hanyagul, hanem tüzes szívvel, vidám lélekkel és buzgósággal. Mikor a zsidók állva étkeztek a kivonulás előtt, saruban és bottal a kezükben, mennyivel inkább kell neked készenlétben lenned. Ők Palesztinába készültek kimenni, te pedig az égbe készülsz vándorolni. Ezért mindig készen kell állnunk. Kemény büntetés vár a méltatlanul áldozókra. Gondolj arra: mennyire botránkozol az árulón és ítéled el a keresztre feszítőket. Vigyázz, nehogy te is vádolója legyél Krisztus Testének és Vérének. Azok megölték a mindennél szentebb testet, te bűnös lélekkel fogadod magadba. Pedig mennyi jót kaptál Tőle. Nem elégedett meg azzal, hogy értünk emberré lett, vállalta a kínzást és halált, sőt még egyesül is velünk. Nemcsak hitben, de a valóságban is előkészíti testünket. Mennyivel tisztábbnak kellene lennünk, mikor ezt a Szent Áldozatot magunkhoz vesszük. Szent Pál apostol az áldozásnak, az egyesülésnek egyetlen megfelelő módját említi: a tiszta lelkiismeretet. Ha a testi lázban és belső bajban szenvedő nem ehet kedve szerint, nehogy rontson állapotán, mennyivel inkább óvakodnunk kell az Úr Testének vételétől, gonosz vágyakozások közben, hiszen ez a betegségnél is rosszabb. A kifejezés alatt a rendetlen vágyakra (pénzsóvárgás, harag, testiség stb.) gondolok. Ha áldozni jössz, mindezeket vesd le, és úgy vedd magadhoz a Szent Áldozatot. Ne elcsigázottan járulj az Úr asztalához, hanem segítséget kérőn a megtisztelő ünnep kedvéért. Ha vágyódik a lelked, ne legyen akadály a szürke hétköznap, mindig ünnepet ülhetsz, és mindig áldozhatsz. Mindazáltal, ha bármely ünnep okán is, de készületlenül, semmiképp ne közelítsetek az isteni Misztériumokhoz, hanem hogyha eldöntitek, hogy részt vesztek az Isteni Liturgián és áldoztok, már napokkal előtte tisztítsátok meg magatokat gyónással, imával, az irgalmasság gyakorlásával, ügyelve a lelki dolgokra…
Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből.
Én lettem föltámadásának első és hallgatag tanúja, (...) mert Jézus elsősorban Édesanyját akarta részesíteni a húsvéti örömben. 
Szeplőtelen Szűzanya – Könyörögj érettünk!
„ A hét első napján, amikor a nap felkelt, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme, drága kenetekkel elindultak a sírhoz, hogy megkenjék Jézus holttestét. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odaértek látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.” (vö. Mk 16,1-7)
A nagyszombati szertartás előtt a hívek a sötétbe borult templomban gyülekeznek. Gyertyát hoznak magukkal otthonról. A nagyszombati örömünnep este a tűzszenteléssel kezdődik, a fehér ruhát öltött pap megáldja a tüzet, meggyújtják Krisztus feltámadását jelképező húsvéti gyertyát. 
Szokás volt a húsvéti ételáldás is. Ilyenkor fehér kendőbe kötött tányéron vitték a templomba a sonkát, főtt tojást, kalácsot és tormát. A mise végeztével a pap megszentelte a csomagot, majd az asszonyok sietve, majdhogynem szaladva vitték azt haza, mert úgy tartották, hogy aki gyorsan ér vissza a házába, az a munkában is ügyes lesz. Az ünnepi asztalnál mindenki kapott egy kis szeletet a megszentelt ételből. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak.
Katolikus igazság szerint a szentmisében történt konszekrálás szavainak erejénél fogva a kenyér szubstanciája átváltozik Krisztus testévé, a bor szubstanciája Krisztus vérévé, úgy hogy a kenyér és bor megmaradt színei alatt valósággal, bár titokzatos (szentségi, misztikai, nem-természeti) módon jelen van Krisztus teste és vére; ezzel együtt a lelke, és emberségével együtt istensége. Az Eucharisztiára vonatkozó katolikus dogma tehát három mozzanatot ölel föl:
A 9. században támadt az első jelentős eucharisztiai mozgalom, mely egyelőre tisztán teológiai jellegű volt. 
Kálvin 
Rémülettel látom újból Jézus keresztre feszítésének és halálának egész kegyetlenségét, gonoszságát és embertelen vadságát.
Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rablógyilkos volt.
A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 
A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 
A Golgotán szögekkel verik át kezét és lábát. A kereszt felállítása kimondhatatlan fájdalmat okoz Jézusnak és friss vért fakaszt felszakadt sebeiből.
Minket is válasz elé állít az Oltár Titka. Tőlünk is azt kérdezi Jézus: Mit akartok: hinni vagy botránkozva távozni tőlem? Én, amikor szeretetem legértékesebb zálogát nyújtom nektek, ti is rövidlátó kételkedéssel igyekeztek lerázni a hit édes igáját? Vagy hisztek-e Bennem akkor is, mikor szeretetem találékonysága, a csodák útját járja? Nos, mi mást felelhetnénk, mint amit Péter válaszolt az Úr kérdésére: „Hová mennénk Uram, hiszen az örök élet igéi Nálad vannak!” 
(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)
Az Oltáriszentség emberileg is közel hozza hozzánk az Istent. Igaz, ő mindenütt jelen van, mindenütt megtaláljuk, de legközelebb mégis a megtestesült Istenember révén találjuk meg. Márpedig az Oltáriszentségben az Istenember rejtőzik! Néhány lépésnyire van tőlünk, sőt mikor a szentáldozásban magunkhoz vesszük, egyenesen lehajol hozzánk, átölel, belénk száll, összeforr velünk, átömleszti a vérét a mi vérünkbe. Mily édes istenközelség ez! Mily megrázóan szép és boldogító egyesülés a Legszentebbel! Mily irigyletes kiválasztottság ez, kitüntetés és felmagasztalás!
Jézus, kit takar most sokrétű lepel?
Jézus, örök bölcsesség Irgalmazz nekünk!
Mennyire szerettem volna Jézus mellett lenni, hogy megvigasztaljam belső gyötrődésének pillanataiban (...). 
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol a Getsemáne nevű kert volt. Ezt a helyet az őt eláruló Iskarióti Júdás is ismerte, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. 
Simon Péternél volt egy kard, kirántotta és a főpap egyik szolgájára sújtott, levágva a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” És meggyógyította a szolga fülét. Malkusz térdre esve csodálta Őt.
Még világosabbá lesz ez a következtetés, ha Szent Pál említett levelét olvassuk (11,26): „Mert valahányszor ezt a kenyeret eszitek és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, míg el nem jő.” Tehát az Oltáriszentségnek mindaddig kell az Úr halálát hirdetnie, míg az Úr újból el nem jön, azaz a világ végezetéig. Tehát kell lenni papságnak is, amelynek hatalom adatott az Oltáriszentség csodájának megismétlésére a világ végezetéig. Akkor azonban ezek a szavak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” s ezzel együtt az a hatalom is, hogy hasonlóképp mondják ki a kenyér fölött Jézus nevében az átváltozás igéit, miáltal valóban Jézus testévé változtassák, nem szólhatott pusztán annak a tizenegy embernek, aki az utolsó vacsorán jelen volt, hanem az apostoli testületnek, az intézménynek, amelyet Jézus e pillanatban Anyaszentegyházában létesített, vagyis: az apostoli Egyház papjainak!
Az egy szín alatti áldozás
A Megváltó szívét átszúrták 
Röviddel a halál beállta után a folyadékban szétváltak a vörösvérsejtek és a vérplazma. Amikor Jézus oldalát lándzsával átszúrták, a sebből először a vörösvérsejtek majd a vérplazma folyt ki: „vér és víz” – írta evangéliumában Szent János (19,34).
A következő századok nagy egyházatyáinak irataiból már egész köteteket lehetne összehordani annak bizonyítására, hogy ők is ’egy-emberként’ hitték rendületlenül a Jézus testének és vérének valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. 
A számos idevonatkozó nyilatkozat közül lássuk csak Szent Epifánius szavait:„A szent apostolok és a neves egyházatyák közül senki sem mondta, hogy a vérontás nélküli áldozat, melyet Krisztusnak, a mi Istenünknek és az Ő ajándékainak emlékezetére mutatunk be, az Ő testének csak a képe lenne. Nem azt mondta Jézus: Vegyétek és egyétek, ez az én testemnek a jelképe ...Sem az Úr, sem apostolai, sem az atyák nem nevezik a pap által bemutatott vérontás nélküli áldozatot sehol képmásnak, hanem az Ő saját testének és vérének ... A konszekráció befejezése előtt némelyik Szentatya jámborul ’előképnek’ nevezte; azonban a konszekráció után valósággal Krisztus testének s vérének mondatik, mert az is, és így hisszük!” (Hardouin VIlI. 370)
A kézfejet a csuklónál és nem a tenyérnél szögezték át, mert a tenyér nem bírta volna a kereszten lógó test súlyát. Ha az egész test súlya ránehezedne a tenyérre, az kiszakadna. A szögeket tehát az ún. Destot-nyíláson ütötték át. Ebben a pontban nem található komolyabb vérér, de ott van az ököl mozgatásáért felelős ideg. „Ez az ideg felelős az ököl mozgatásáért, de fájdalmat is érzékel – írta dr. P. Barbet – ez a fájdalom borzalmas, de nem kibírhatatlan. Ha az lenne, az ember elveszítené az eszméletét.”
Tudvalevőleg, a régi keresztény hitközségek többé-kevésbé önállóan fejlesztették szertartási rendjüket. A nevezetesebb szertartás-rendek vagy „liturgiák” máig fennmaradtak, részben a ma is használatos ősi rítusokban, részben pedig a feljegyzésekben. Ebből kitűnik, hogy a valóságos jelenlét hite az ősrégi keresztény liturgiák középpontjában állt, a szertartások legfőbb eleme a miseáldozat, melynek központi része az átváltoztatás! E szent cselekmény, mindig a legnagyobb megkülönböztetéssel, a lángoló hit és imádó áhítat legváltozatosabb kitöréseivel jut kifejezésre. Ez annyira vitán felül áll, hogy elég itt pusztán néhány példára utalnunk.
†Kerekes Károly O.Cist elmélkedése nyomán
Jézust kegyetlen módon megostorozták. Az egész testén láthatók a római flagrum ostor nyomai, még a combja felső részén is, ami arra bizonyíték, hogy ostorozásakor mezítelen volt. Ez egy nagyon kegyetlen büntetés volt és ezt a büntetést kevesen élték túl, vagy megzavarodtak!
Itt van mindjárt 
Virágvasárnapnak a húsvét előtti utolsó vasárnapot nevezzük, mely a nagyhetet vezeti be. Mozgó ünnep, március 15. és április 18. között bármelyik vasárnapra eshet. Jézus halálának és feltámadásának ünneplése előtt ezen a napon ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták, és az utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. Tehát Jézus halálának és feltámadásának ünneplése előtt ezen a napon Jeruzsálembe való bevonulására emlékezünk. Az evangéliumok tanúsága szerint a Jézust éljenző emberek gallyakat és pálmaágakat terítettek elé az útra.Magyarországon barkát, Olaszországban olajfa-, más országokban tiszafa- és fűzfagallyakat szentelnek a templomokban.A virágvasárnapi körmenet szokása is Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztet: eredetileg a templomon kívülről indult. Az ünnep elnevezése eltérő a különböző nyelvterületeken: latinul, németül és olaszul pálmavasárnapnak hívják, angol nyelvterületen tiszafavasárnapnak, magyarul és örményül pedig virágvasárnapnak. (Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd c. műve felhasználásával!)
A katonák töviskoszorút fontak, amit a fejére helyeztek (Jn 19,2). A kínzásnak ezt a módját kifejezetten Jézus számára találták ki, hiszen történelmi forrásokban nincs szó a keresztre feszítést megelőző ilyenfajta kínzásról. A lepel szövetén számos vérnyom található, mely vér a koponyán található sebekből folyt ki. Ezeket a sebeket a tövisek fejbeszúródása okozta. A töviskorona kalapszerűen borította be az egész fejet. A sebészek 13 töviskorona okozta sebet találtak a homlokon, 20-at pedig a fej hátsó részén, de feltételezéseik szerint ez a szám összesen akár 50 is lehetett. Mivel a fejbőr alatt rengeteg ideg és vérér fut, a fejbőr erős vérzése közepette a töviskorona borzalmas fájdalmakat okozott. 
Közömbös maradhat-e az ember Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának a különleges tanúja láttán? A lepel rámutat arra a hatalmas szenvedésre, amit értünk magára vállalt az Isten, aki emberré lett, hogy minket megváltson, és kiszabadítson a Sátán, a bűn és a halál rabságából.
Tisztaságos Anya – Könyörögj érettünk!
Hogy az őskeresztények már az apostolok korában hittek az Oltáriszentségben és a valóságos jelenlétben, kitetszik az újszövetség időbelileg valószínűleg egyik legrégibb iratából, Szent Pál korinthusiakhoz írt első leveléből. (Ld. 1Kor 11,23-32)
Ezt követően Szent Pál rámutat arra, hogyan is kell az Úr vacsoráját Jézus parancsa szerint felfogni és megülni −, mely bizony egészen más, mint a pusztán az Úr emlékére elköltött vacsorázgatás!
„Minthogy tehát ő maga (Krisztus) kijelentette és kimondta a kenyérről: ez az én testem, ugyan ki mer még kételkedni? És minthogy a borról maga állította: ez az én vérem: vajon ki kételkedhetnék benne valaha, azt mondván, hogy nem az ő vére? Valamikor Jézus a vizet − amely pedig hasonló a borhoz −, a galileai Kánában átváltoztatta, akkor mi ne higgyünk neki, amikor a bort a vérévé változtatja át?” 
Isteni Kegyelem Anyja – Könyörögj érettünk!
Egyházunk Anyja – Könyörögj érettünk!
Súlyos, világos és perdöntő szavak! Kemény határozottsággal, félre nem magyarázható és el nem homályosítható egyértelműséggel adják meg a választ: miként akar Jézus a világ éltető eledele, az élet kenyere lenni. Az Üdvözítő szavai a zsidók kételkedésére és minden idők kishitűségének örök cáfolatául, kategorikus nyíltsággal szögezik le a valóságos jelenlét tanát: az Oltáriszentség tételét. 
(Arra a kérdésre, hogy ezek az evangéliumi szövegek a modern szentírási szövegkritika szempontjából helytállóak-e, a leghatározottabb igennel kell válaszolnunk.
(Das diese Worte Christi: Das ist mein Leib etc. noch fest stehen wyder die Schwermgeister, Nürnberg 1527. „Dr. Karlstadt - irja Luther -, ezekből a legszentebb szavakból: „ez az én testem”, az „ez” szócskát forgatja el; Zwingli az „est" (van) szócskát töri kerékbe; Oekolampadius a „test” szót sanyargatja; mások az egész szövegen hóhérmunkát végeznek." Igaza van Luthernek: hóhérmunkát kell végeznie a Szentírás szaván, kerékbe kell törnie Jézus kijelentéseit, aki ki akar bújni a valóságos jelenlét tana alól! Kár, hogy ő maga később, engedékenységből vagy politikából, vagy pápaellenességből szintén a szentképtagadókhoz csatlakozott.) 
3. Súlyosbítja ezt a megfontolást az éppen említett körülmény: a búcsúzás pillanata. Ebben az ünnepélyes hangulatban, amikor Jézus búcsúzik az élettől és búcsúzik a tanítványaitól, a képletes, burkolt és érthetetlen beszéd igazán nem volna a helyén. Jézus most oly nyomatékkal és oly világosan szól, hogy tanítványai a vacsora folyamán maguk is megjegyzik: „Íme, most világosan beszélsz, s nem példabeszédet mondasz.”(Jn 16,29.) Feltehető-e, hogy éppen itt, az utolsó intelmek, utolsó vigasztalások és imák között Jézus olyasmit mondott volna, amit nem lehet világosan érteni? Amikor valaki végrendeletet tesz, és az utolsó óhaját közli azokkal akiket szeret, amikor parancsot adva elrendeli, hogy mit tegyenek az ő emlékezetére: akkor bizony nem használ képletes beszédet s főleg nem használ ennyire szokatlan-, homályos-, sőt érthetetlen képleteket! 
5. Az sem jelentőség nélküli, hogy ezeket a szavakat („Ez az én testem”... stb.) három evangélista és Szent Pál apostol is közli, és egyik sem tesz hozzá semmit, amiből a legkevésbé is arra lehetne következtetni, hogy a tanítványok ne szó szerint értették volna a szóban forgó kijelentéseket. Kevés esemény van Jézus életében, amit három evangélistán kívül még Szent Pál is szükségesnek látott teljes részletességgel elbeszélni. Mégpedig úgy ismétlődik ez a négyszeres elbeszélés az újszövetségi szövegben, hogy a kenyérről mondott kijelentést valamennyien betű szerint, azonos szavakkal közlik, a kehelyre vonatkozót pedig ketten-ketten csaknem azonos szövegezéssel, lényegében pedig teljesen azonos értelemben. Általánosságban megfigyelhető, hogy más eseményekkel kapcsolatban ahol ugyanazt a történetet több evangélista közli, rendesen egyik ezzel, másik azzal a szóval mondja el. Az egyik elhagy valami lényegtelent, a másik valami részletet vagy magyarázatot még hozzá fűz. Itt azonban − érdekesmód − semmiféle ilyen eltérésnek vagy magyarázatnak nyoma sincs.
Sajnos, kétkedés és tagadás is felemeli a fejét. Hogyan lehet az Oltáriszentséget hinni és imádni? Az utolsó vacsorán Jézus talán csak emlékjelül törte meg a kenyeret s nyújtotta a kelyhet. A kenyér és a bor az Úr áldozatának csupán jelképe, de semmiképp sem Krisztusnak valóságos teste és valóságos vére. Ezt már csak a túlzó népi áhítat fantáziája gondolta hozzá, és a római Egyház dogmatizáló, elmerevítő, a betűkön rágódó sablonossága foglalta hivatalos hitcikkelybe. A kenyér és a bor a Szent Vacsorán is megmarad kenyérnek és bornak; márpedig a kenyeret és bort imádni merő bálványozás − hangzik az ellenvetés.
Az Oltáriszentség lélektana hívő szempontból a legmagasztosabb, legcsodálatosabb, de egyben legésszerűbb is. Aki szeret valakit, az közel szeret lenni ahhoz, akit szeret; és jelet kíván adni neki, mely a szeretetére emlékezteti. Aki szeret valakit, az teljes szívével és akár öntestével is szeretné táplálni, óvni és erősíteni azt akit szeret, ég a vágytól, hogy újra és újra áldozatot hozzon érte! Aki végtelenül szeret valakit, az felajánlja, és ha kell, fel is áldozza magát azok biztonságáért (üdvéért), akik drágák neki. Van-e ebben valami lélektanilag különös, vagy értelmetlen? Márpedig aki ezt megérti, annak az Oltáriszentség titok marad ugyan, de magasabb szempontból mégis tökéletesen érthető, fenséges és magasztos értelmű tan. 
Az Üdvözítő olyan határozott egyértelműséggel, oly kétséget nem tűrő nyomatékkal hangoztatja az Oltáriszentség tanát: a saját valóságos jelenlétét a megszentelt kenyér és bor színe alatt, hogy éppen e miatt másfélezer éven keresztül alig akadt eretnekség, amely ezen a hitigazságon kételkedni merészelt volna. Csak az avaidusok, albiak, wiclefiták és husziták kezdték a valóságos jelenlétet tagadni, de ezzel a tagadással egyedül is maradtak a kereszténységben. Még az első hitújítók is vallották a valóságos jelenlétet az Oltáriszentségben (így nevezetesen Luther Márton), és csak Zwingli befolyása alatt inogtak meg ebben a hitükben! Zwingli volt az, aki az utolsó vacsorai igékben először vélt csak jelképi, szimbolikus jelenlétet felfedezni. Kálvin szerint Jézus a kenyér és bor színe alatt úgy hat, mintha jelen volna. (Luther Márton ezt írja a strassburgiaiknak: „Nem tagadhatom s nem is tagadom, hogy ha Karlstadt vagy bárki más öt évvel ezelőtt meg tudott volna győzni arról, hogy a szentségben nincs más mint kenyér és bor, nagy jótéteményt tett volna velem. Ugyanis nagy gondok közt forgattam magam is ezt a kérdést s minden erőmből megkíséreltem kibontakozni belőle s meg szabadulni tőle, mert jól tudtam, hogy ezen a ponton különösen nagy bajt okozhatnék a pápaságnak. Azonban fogva érzem magam; nincs menekvés, mert az evangélium szövege nagyon is világos és szembeszökő, úgyhogy nem lehet egykönnyen megdönteni”.) 
Istennek Szent Anyja – Könyörögj érettünk!
Az Oltáriszentség a katolikus Egyház legnagyobb kincse, legcsodálatosabb, leggyengédebb titka, de egyúttal legszebb ékessége, dicsősége, erejének és örömének legfőbb forrása. 
Ezért követel papjaitól tiszta életet, és alapít külön szerzeteket az Oltáriszentség örök imádására. Ebben, Aquinói Szent Tamás gondolata vezérli: „Quantum potes, tantum aude, Quia maior omni laude, Nec laudare sufficis.” − Áldd őt minden érzéseddel, mert felérned énekeddel s méltán zengened nincs erőd. („Lauda Sion”)
Szentséges Szűz Mária – Könyörögj érettünk!
Szentháromság Egyisten – Irgalmazz nekünk!
A kegyelem hatását és célját megvilágítja az az ima, amelyet Jézus íratott le Erzsébet asszonnyal: „A mi lábunk együtt járjon. 
Boldog Jácinta kórházba menetele előtt így búcsúzott Lúciától: „Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniük ezeket. 
Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk!
Nos, a Szeretetláng üzenete nem egy az újabb a Mária-ájtatosságok közt, még csak nem is pusztán egy újabb imára késztető felhívás, sőt, a Szeretetláng nem is pusztán egy ,,újabb kegyelem”, hanem lényege a KEGYELMI HATÁS! Ez a "kegyelmi hatás" a tulajdonképpeni ígérete, mely egyféle benső indíttatással és készséggel segíti a szíveket! A Szűzanya által kért fohászban,- 'áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre' – ezt a többlet-segítő hatást kérjük! A késztetést, hogy megtegyük azt, amire eddig kelletlenek vagy fáradtak voltunk! Példa erre az emmauszi tanítványok esete, akik keserűségükben hazafelé menet találkoztak a Feltámadottal, de nem ismerték fel. Amikor hazaértek, marasztalták a Vándort "Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap! Bement hát, hogy velük 
maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: – Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat? – Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. (Lk 24,29-33) Tehát útra keltek, holott fáradtak voltak és már jócskán beesteledett. Képesek voltak gyalogolni újra 14 kilométert, az egyébként elhagyatott, veszélyes úton! Nos, ez az a kegyelmi hatás, amely a "lángoló szívüket" késztette erre!
Megváltó Fiúisten – Irgalmazz nekünk!
A választ megadja az Evangélium: ,,Ne nyugtalankodjék szívetek, (Jn 14,1) térjetek meg az élő Istenhez!” (Apcsel 14,15) 
Mennyei Atyaisten – Irgalmazz nekünk!
Mivel azonban az Antikrisztus fő mentora a ,,hazugság atyja” (Jn 8,44) a sátán, nyilvánvalóan ő maga is hazudni fog, nagy csalódására a benne bízóknak!
Itt visszakanyarodtunk a Jelenések könyvéhez, amelyben a hamis próféta által bevezetésre kerülő gazdasági rendszerről olvashatunk, melyben a „fenevad bélyege” nélkül nem lehet majd sem venni sem eladni. 
Krisztus hallgass meg minket!
Kedves Olvasóim! Aki a sátán és a démonok világát tagadja, az még megközelítőleg sem lesz képes felismerni nemhogy az Antikrisztust, de még mai szálláscsinálóinak csalárdságait sem. Márpedig történelmi méretű küzdelem folyik külön-külön valamennyi lélekért, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Az ember rövid életének tétje kimondhatatlan: bizalommal megvívni a ,,jó harcot” (1Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát. 
Krisztus hallgass minket!
A lelkek millióit megnyomorító globális liberál-kapitalizmus szószólói, már most is arról akarnak minket meggyőzni, hogy a katolicizmustól való elszakadás felszabadulás a léleknek. 
Krisztus kegyelmezz!
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
Az Annuntiatio Beatae Mariae Virginis – Urunk születésének hírüladása - egyik legrégibb egyházi ünnepünk. Jézus születése előtt kilenc hónappal Gábor arkangyal a megtestesülés felkínált örömhírével látogatott Máriához. A Szent Szűz 'igen' válasza az isteni megszólításra, a megváltás művének kezdetévé tette e jeles napot. A keleti eredetű ünnep időpontját nyugaton a nagyböjt miatt több helyen áthelyezték, végül a VI. századtól március 25-ére került. 
Olyan erős és olyan nehezen kijátszható lesz az antikrisztusi felügyelet, hogy még maguk a leghűségesebbek is annak veszélyébe kerülnek, hogy végül engednek a szívó hatásának. „Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.” (Mt 24,22) – mondja az Úr!
Anyaszentegyházat mintegy fölöslegessé teszi. 
Uram irgalmazz!
Az ember teremtése óta léteznek olyan erők, melyek örök céljától – Istentől – el akarják téríteni, el akarják csábítani. Ádám és Éva ősbűne nem jött volna létre az ördög megtévesztése nélkül!
Az Antikrisztus álságos eredményei meghozzák a sikert számára, a népek sokasága behódol és ekkor kezdődik el majd az a ,,megálmodott szép új világ”! A vallások egyesítése egyetlen világvallássá, és a Katolikus Anyaszentegyház teljes felszámolásának kísérlete. 
Krisztus kegyelmezz!
A La Salette-i, melyben a Szűzanya kérte, hogy ne káromkodjanak az emberek, "mint a kocsisok"! És a Fatima-i üzenet! 
Uram irgalmazz!
Szent Pál így ír a második tesszaloniki levélben az Antikrisztusról: „Előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának! Ez önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül az Isten templomába és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.” (2Tessz 2,2-4) – idézet vége!
Ezt az iszonyatos istenkáromlást a Jelenések könyve megerősíti: „Nagy dolgokat és káromlást beszélő szájat adtak neki és hatalmat kapott a cselekvésre negyvenkét hónapig. Káromlásra nyitotta száját Isten ellen, hogy káromolja nevét és hajlékát és az ég lakóit.” (Jel 13,5-6) – idézet vége!