HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Az átváltoztatási hatalom és a mai papság

       Valaki mindezekre azt mondhatná: − Rendben van, nem kételkedem abban, hogy Jézus az utolsó vacsorán csakugyan a saját testét és vérét adta tanítványainak, a kenyér s bor színében. Azt is elfogadom, hogy Jézus halála s mennybemenetele után, az apostoloknak szintén volt hatalmuk a kenyér és bor átváltoztatására. Ám azt honnan tudom, hogy a mai papoknak is megadta-e Jézus ezt a hatalmat? −

       Nos, ezt nem nehéz bebizonyítani! Mindenekelőtt elképzelhetetlen, hogy Jézus ilyen nagy kegyet csak éppen a legelső keresztényeknek juttatott volna. Miért csak azoknak? Ha egyszer az ő testének és vérének vétele az ő akarata szerint arra szükséges, hogy ’élet’ legyen bennünk, csak nem tehető fel, hogy Jézus, aki az egész  emberiséget s minden jövendő nemzedéket megváltani jött, csak éppen az első évtizedek keresztényeire gondolt volna? De ki is zárja ezt a lehetetlen elgondolást Jézus határozott szava: Vegyétek és egyétek mindnyájan; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! ... Ha nem eszitek az Emberfia testét s nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek...Ezek a kijelentések mindenesetre azt a benyomást keltik, hogy Jézus itt általános, örök életre szóló üdvösség-eszközt rendelt a hívei számára. Valamennyi híve számáraHa tehát Anyaszentegyházának minden időkre, a „világ végezetéig” fenn kell maradnia, akkor minden időkre meg kell maradnia benne az üdvösség eme pótolhatatlan eszközének is, az ő Teste és Vére vételének. De akkor nyilván fenn kell maradnia a hatalomnak is, amely az Oltáriszentséget létesíti, amely a kenyeret és a bort Jézus testévé s vérévé változtatja. Azaz: az átváltoztató hatalomnak az apostolokról az ő utódaikra is át kell származnia!

corpuschristi2_1.jpg       Még világosabbá lesz ez a következtetés, ha Szent Pál említett levelét olvassuk (11,26): „Mert valahányszor ezt a kenyeret eszitek és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, míg el nem jő.” Tehát az Oltáriszentségnek mindaddig kell az Úr halálát hirdetnie, míg az Úr újból el nem jön, azaz a világ végezetéig. Tehát kell lenni papságnak is, amelynek hatalom adatott az Oltáriszentség csodájának megismétlésére a világ végezetéig. Akkor azonban ezek a szavak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” s ezzel együtt az a hatalom is, hogy hasonlóképp mondják ki a kenyér fölött Jézus nevében az átváltozás igéit, miáltal valóban Jézus testévé változtassák, nem szólhatott pusztán annak a tizenegy embernek, aki az utolsó vacsorán jelen volt, hanem az apostoli testületnek, az intézménynek, amelyet Jézus e pillanatban Anyaszentegyházában létesített, vagyis: az apostoli Egyház papjainak!

       Az Apostolok Cselekedeteiből és Szent Pál apostol leveleiből tudjuk, hogy az apostolok maguk is így értették Jézust, mert maguk is szenteltek fel papokat és püspököket. Így Pál felszentelte Tituszt és Timóteust. Az ősegyház tanúbizonyságából pedig tudjuk, hogy ezen püspökök és papok egyik legfőbb feladata épp az Eucharisztia bemutatása, azaz az utolsó vacsora szent cselekményének megismétlése volt. Az őskeresztények közül senki sem kételkedett abban, hogy a törvényesen felszentelt püspökök és papok szavára ugyanúgy megjelenik az oltáron az Úr teste és vére, mint Jézus szavára az első Úrvacsorán. Ezt a meggyőző tanúságot pedig, minthogy az apostolok korára megy vissza, nem lehet bizonyító erejétől megfosztani; hiszen kik érthették Jézus szándékát tökéletesebben, mint azok, akik állandóan vele voltak és akik, ha valamiben kétségük maradt, Jézust még személyesen is megkérdezhették? Avagy feltehető-e, hogy az apostolok mindebben csak a saját értelmezéseikre támaszkodtak volna és nem Krisztus parancsára és meghatalmazására? Ki képzelhet ekkora önkényeskedést és ilyen istenkáromló öntúlbecsülést az első keresztényeknél, sőt maguknál az apostoloknál?

Nyomatékozza mindezt az Úr határozott utasítása is az evangéliumban, melyet Szent Pál is idéz a jelzett helyen. Jézus ti. ezt mondja a tanítványoknak:„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Mit jelent ez a szó: ’ezt’? Nem jelenthet mást, mint hogy az apostolok is ugyanazt tegyék, amit Jézus tett: vegyék kezükbe a kenyeret és a kelyhet, Jézus nevében áldják meg és mondják ki róluk: „ez az én testem és ez az én vérem”! Ekkor ugyanaz a csoda történik meg, amely megtörtént, amikor az Üdvözítő maga mondta ki először e szavakat. Abban a pillanatban ugyanaz történik, mint mikor Jézus változtatta át a kenyeret és a bort, a saját testévé s vérévé: vagyis a kenyér s bor átváltozik Krisztus Testévé és Vérévé. Ha nem így volna, akkor az apostolok (és utódaik) legfeljebb üres szavakat mondanának, de nem cselekednék ’ezt’ − vagyis ugyanazt −, amit Jézus cselekedett. Hiányoznék cselekedetükből éppen lényeg, Jézus Testének és Vérének csodálatos megjelenése a kenyér és bor színe alatt a hívek lelkének táplálására! Ezekkel a szavakkal tehát: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, Jézus az Oltáriszentséget nem múló, egyszeri csodának, hanem állandó, intézményes ajándéknak szánta, melyben Egyházát részesíti! Ezért mondja Szent Pál is kifejezetten:„Valahányszor tehát eszitek ezt a kenyeret és isszátok ezt a kelyhet, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” Tehát az Oltáriszentségnek a világ végezetéig, az Úr második eljöveteléig fennálló intézménynek kell lennie.

      Senki sem tagadja egyébként, hogy ha Jézus csakugyan szó szerinti értelemben adta testét és vérét az utolsó vacsorán, akkor ezt nemcsak arra az egy alkalomra szánta, hanem mindenkorra, minthogy Egyházát is egész lényegével, szervezetével és alkotmányával, tehát szentségeivel is minden időkre rendelte, mondván: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig! Ahogy tehát az Egyház a világ végezetéig fennmarad, ugyanúgy fennmarad benne az Oltáriszentség is, és ezzel szükségképp az a papi intézmény, amely az apostolok hivatását folytatja s többi közt, az Oltáriszentség állandó megújításának hatalmával és kötelességével bír!

Jézus az ő szeretetének legdrágább kincsét legpazarabb megnyilatkozását nem akarta elrejteni, megvonni előlünk, késő korok keresztényeitől sem! Nemcsak azokat akarta boldogítani, akik látták őt és ezért hittek, hanem azokat is, akikről külön dicsérettel kiemeli, hogy „boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek”!

 Az egy szín alatti áldozás

      A katolikus tan szerint Jézus ugyan a szavak erejénél fogva a kenyér és bor színe alatt testével és vérével rejtőzik, mégis, mivel valóságban élő test és élő vér, tehát egymástól elválaszthatatlan, így a kenyér színe alatt is és a bor színe alatt is ott van Krisztus egészen, testével és vérével egyaránt. Azért az egy szín alatt való áldozásban is ugyanazt az egész Krisztust vesszük magunkhoz! Ezért, bár Jézus rendelése szerint a szentmisében mindkét szín alatt áldoznak, az Egyház mégis − őskeresztény mintára −, a latin szertartású híveket csak egy szín, mégpedig a kenyér színe alatt áldoztatja.

      A mondott dogmatikai okon kívül ennek magyarázata, hogy a bor színe alatt való áldozásnak a fejlettebb higiéniai igényű híveknél komoly gyakorlati akadályt jelentene. Nevezetesen, nagyon nehéz volna elkerülni a tiszteletlenséget, hiszen a Szent Vér lecsöpögne a földre, ruhára. A tömeges áldozásoknál ezenkívül, elkerülhetetlen lenne a fertőzés veszélye a közös kehely vagy kanál használatával, miáltal sokakban undort keltene, ami viszont az Oltáriszentség iránti köteles tiszteletet jelentősen zavarná.

     Ezek az okok kényszerítették a katolikus Egyházat, hogy a két szín alatt való áldozást általánosságban mellőzze, és a fent említett dogmatikai biztonság védelme érdekében nem tett engedményeket akkor sem, amikor pl. a husziták épp a kehely használatát követelve egyházzendülést szítottak! Ha Krisztus az Egyházat rendelte lelki dolgokban tanítóul és kormányzóul, ilyen esetekben is az Egyház döntése az irányadó; Jézus maga akarta, hogy vitás kérdésben az Egyházra hallgassunk (Mt 18,18).  (Folytatódik!) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretetlang.blog.hu/api/trackback/id/tr875404336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása