„Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség”
Írta: Fülep Dániel (Megjelent a Tengernek Csillaga 2009. szeptemberi számában)
A szentáldozás földi életünk legnagyobb ajándéka
Az Oltáriszentség magunkhoz vétele földi életünk legszentebb pillanata. Katolikus hitünk Szent Titka Krisztus valóságos jelenléte a Legméltóságosabb Oltáriszentségben, akit úgy veszünk magunkhoz, mint az élet kenyerét (vö. Jn 6,48). A Tridenti Zsinat az Úr teljes szentségi jelenlétét hirdeti: „A legméltóságosabb Oltáriszentségben a kenyér és bor konszekrációja után ugyanezen érzékelhető anyagok színe alatt igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus, az igaz Isten és igaz ember.”
Az Úr Krisztus tényleges, valóságos és lényegi jelenléte az Oltáriszent-ségben a szent színek feloszlásáig tart, és a még érzékelhető legkisebb részecskékre is egyaránt kiterjed. Ebből követke-zik, hogy a szentáldozás a legkomolyabb testi és lel-ki előkészületet, a Szent-ség kezelése és magunk-hoz vétele pedig a legtel-jesebb hódolatot kívánja meg tőlünk. Az Oltári-szentséget a hívő csak súlyos bűntől mentes, felkészült lélekkel enged-heti a szívébe, mindig ügyelve arra, hogy az Úr Szent Teste az Eucharisz-tiában a legnagyobb védelmet kapja meg. Ennek a magas követel-ménynek tökéletesen megfelel a katolikus Egyház tradíciójában örökölt áldozási forma, mely szerint a Legméltóságosabb Oltáriszentséget térdelve és nyelvünkre fogadjuk, miközben áldoztatótálca és áldoztatókendő segíti a pap minden mozdulata közben a Szentség védelmét.
Az utóbbi évtizedekben a szentáldozási fegyelem radikális megváltozásának vagyunk tanúi. Számos országban visszaélésként elterjedt, majd széles körben később engedélyt is kapott a kézbe-áldoztatás, mint engedmény – sajnos Magyarországon is, melynek modern gyakorlata azonban a Szentség méltó vételét és oltalmát illető szempontoknak a legkevésbé sem felel meg. A szentáldozás helyes és kívánatos módja ugyanakkor továbbra is a térdelve, nyelvre való áldozás, melyet Szentatyánk példája nyomán nekünk is gyakorolnunk és tanítanunk kell, engesztelő szívvel könyörögve az Úrhoz a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel való méltatlan bánásmód és vétel által a Vele szemben elkövetett bűnökért. 