ORSZÁGOM NEM PUSZTUL, HANEM TISZTUL!

Tudatában vagyunk-e, hogy Isten Szentséges Anyja, a szentistváni Magyarország örökös Királynője?

     Az emberek alig hallanak valamit Fatimáról, az "újabb jelenések" és a Medjugorje-jelenség teljesen háttérbe szorította az ott történteket, pedig a Szűzanya fatimai kérései, máig sem teljesültek, holott megszabhatják a világ sorsát! De sokunk feledni látszik őseink példás Mária-tiszteletét is, mely nemcsak valamiféle szép ájtatosság, hanem számunkra az egyedüli nemzetmegtartó erő és nemzettudat! Sajnos hasonlóképp kikerült a magyarság napi szóhasználatából a "Regnum Mariánum" fogalma, mely korántsem csak "latin elnevezésű ifjúsági mozgalom", hanem írd és mond Mára Országának "polgári" öntudata! 
     Amiként a Szent Szűz Fatimában világosan kinyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet, úgy népünk bukása és felemelkedése is mindenkor a máriás nemzettudaton múlik. 
Szűz Mária ugyanis egyedül nekünk, magyaroknak a királynője. Nem csupán "patrónája", pártfogója országunknak, hanem a Királynője, vagyis a birtokosa is! Ez annak a állami szintű felajánlásnak köszönhető, melyben Szent István királyunk 1038-ban az ország nagyjaival Szűz Máriának ajánlotta a Szent Koronát, országával, földjeivel és népeivel (és ehhez a Trianonban elszakított országrészek és népei is bele tartoznak)! Mert a trianoni diktátum ezt a Királynői Birtokot rajzolta át földi asztalon – jóllehet –, ez semmit sem változtatott az Égi Atlaszon!
     Jellemző, hogy az 1945-ös kommunista hatalomátvételt követően (ördögi terveik ellenére) nem sok templomot romboltak le, de a budapesti Regnum Mariánum templomot, mindenekelőtt! (Képen a felrobbantott 'Regnum' 1951 szeptemberében) Az ezt követő időkben még említeni sem lehetett Máriát, Magyarország Királynőjeként, ehelyett a Patrona Hunagariae nevet adtak minden szentkoronás Szűzanya szobornak, ábrázolásnak!
     Illő és üdvös tehát újra tudatosítani magunkban, hogy a Mennynek Királyné Asszonya, a Világ Győzelmes Királynője bizony, egyedülálló módon, a Szent Korona Kárpát-medencei Országának nagyhatalmú Királynője és ennek jogi letéteményese a Magyar Szentkorona!

Örökös Királynőnk, nemzetünk reménye!
Szent Fiadat kérve könyörögj érettünk,
veszni indult István öröksége,
Nagyasszonyunk, mentsd meg nemzetünk!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya,
mint anyánkat!
Ne hagyd elveszni meggyötört hazánkat.
Fordítsd felénk könnyes tekinteted,
mutasd meg számunkra Szeplőtelen Szíved!
Hevítse át szívünket Szeretetlángod,
hogy megtérjen nemzeted, kövessen Országod! Ámen.

Renée Lin, egykori protestáns vall megtéréséről 1

     Metodista vallásban nevelkedtem, később pünkösdi, szabadkeresztény, evangélikus, presbiteriánus és baptista gyülekezetekbe jártam. Úgy gondoltam, a kereszténység drágakő, és a protestáns egyházak e drágakő csiszolt oldalai.
     Az 1990-es években egy vasárnap baptista lelkészünk kijelentette: mi, mindent közvetlenül az Írás alapján hiszünk és teszünk. Elgondolkoztam, mert eszembe jutott néhány kivétel. Például az apostolok senkinek sem mondták, hogy fogadja szívébe Jézust mint személyes Urát és Megváltóját, hanem azt, hogy tartson bűnbánatot és keresztelkedjen meg. Persze ezt a mai kor megváltozott körülményei indokolhatják. Ám eszembe jutott egy általánosan elfogadott hitbeli meggyőződés, amit nem tudtam igével alátámasztani: az, hogy ha egy kisgyermek meghal, a mennyországba kerül. Akárhogyan kerestem, ennek nem találtam a bibliai alapját. Eltöprengtem... itt a gyülekezetben biztosak vagyunk benne, hogy mindent közvetlenül az Írás alapján hiszünk és teszünk – miközben nincs rá bizonyíték.
     Lelki Richter-skálámon ez csak kisebb, 1,8-as rengést jelentett. Voltak azonban erősebbek már korábban is. Az 1980-as években Tajvanon angolt tanítottam egy keresztény iskolában. Bibliakört is tartottam a diákoknak. A szenvedésről beszélgetve a kolosszei levél 1,24-hez értünk: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” Megrökönyödve hallgattam el, mert ez a mondat ellentétben áll a protestáns teológiával. Egy protestáns egyszerűen nem mondhatja, hogy amikor szenved, kiegészíti, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből. Pedig a Bibliában egyértelműen ez áll. Haladékot kértem a diákoktól, hogy utánanézhessek. Hosszasan kutattam a könyvtárban, mérvadó protestáns teológusok írásaiban, hogyan kell értelmezni ezt a mondatot, de nem kaptam választ. Be kellett ismernem a diákoknak, hogy nem tudom, mit jelent ez a mondat. Újabb teológiai földmozgás, ezúttal 4,3-as.
     Később Amerikában találkoztam Jehova tanúival. Elhatároztam, hogy elbeszélgetek velük. Tudtam, hogy tagadják Krisztus istenségét, ezért úgy gondoltam, ha bizonyítani tudom nekik az Írásból a Szentháromság tanát, kénytelenek lesznek elfogadni a keresztény hitrendszert. Sorolni kezdtem azokat a szentírási helyeket, amelyek arról szólnak, hogy Isten Atya, Fiú és Szentlélek. A két hölgy türelmesen várt, majd ők is idézni kezdték a Szentírást: „Jézust az Atya küldte” (Jn 17,3; Jn 8,17). Elmagyarázták, hogy ha Isten küldte Jézust, akkor Jézus nem lehet Isten, hiszen csak egy Isten van, itt pedig két különböző lényről van szó. Hiába mondtam, hogy két külön Személy, de egyetlen Istenség... már idézték is 1Tim 1,17-et: „a halhatatlan és láthatatlan, egyedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké” – ami szerintük cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy Jézus nem lehet Isten, hiszen nem halhatatlan és nem láthatatlan. Erre kétségbeesetten csak annyit mondtam: 1Jn 5,7! – Mire ők: Márk 10,18! – Én: Tit 2,13! – Ők: Jn 14,28! – Én: Jn 10,30! – Ők: 1Kor 8,6! – Én: Mt 28,19!! – Ők: 1Kor 11,3!! – Én: Jn 5,18!!! – Ők, kórusban: Fil 2,5–11!!!
     Ekkor – szerencsére – lejárt az idő, menniük kellett. A beszélgetés legfőbb tanulsága számomra az volt, hogy a Szentháromság tana az Írásból alátámasztható, ám az Írásból nem bizonyítható. A Jehova tanúi által idézett mondatok ésszerűnek tűnő alternatívát kínáltak. Megdöbbentem. A keresztény hitnek sarkalatos tétele a Szentháromság tana – hogyan lehetséges, hogy egymagában az Írás alapján nem bizonyítható? Ez már 7,9-es rengés volt a teológiai Richter-skálámon. (Forrás: whyiamcatholic.com) Folyt. köv.!
Forrás:  Magyar Kurír 

2.3 §. Mária megsegíti tisztelőit a tisztítóhelyen
     A Szent Szűz azonban nemcsak vigasztalja tisztelőit a tisztítóhelyen, nemcsak enyhíti szenvedéseiket, hanem ki is szabadítja őket közbenjárása által fogságukból. Gerson azt állította, hogy ama napon, amikor Mária felvétetett az égbe, kiüríttetett a tisztítóhely.
     P. Novarin pedig ezt megerősítve még hozzáfűzi, hogy tekintélyes írók tanítása szerint Mária mennybemenetelekor azt a kegyelmet kérte isteni Fiától, hogy a tisztítóhelyen épp akkor tartózkodó valamennyi lelket magával vihesse. (Ibid.)
Ez időtől fogva szerezte meg magának Gerson véleménye szerint a Boldogságos Szűz azt az előjogot, hogy hűséges szolgáit a purgatórium szenvedéseitől megszabadíthassa. Szienai Szent Bernát ugyanezt állítja és azt tanítja, hogy a Boldogságos Szűz elnyerte a hatalmat, hogy imádsága és érdemeinek közlése által kiszabadíthassa a szenvedő lelkeket a tisztítóhelyről, s főként azokat, akik őt leginkább tisztelték. (Serm. 3. de Nom. Mar. a. 2. c. 3.) P. Novarin ugyancsak azt mondja, hogy Mária érdemei révén nemcsak enyhíttetnek a szegény megholtak szenvedései, hanem meg is rövidíttetnek, mivel közbenjárása folytán tisztulásuk idejéből egy rész elengedtetik. (Loc cit. ex. 86.) S elegendő, hogy Mária ezt kérje.
     Damjáni Szent Pétertől tudjuk (Lib. 3. ep. 10. et in ord. 50.), hogy egy bizonyos Marozia nevű nő halála után megjelent barátnőjének és elmondta, hogy Mária mennybemenetele ünnepén a Szent Szűz segítségével szabadult ki a tisztítóhelyről, s vele együtt oly sok lélek, hogy számuk felülmúlná Róma népességét. Karthauzi Dénes azt véli, hogy ez Jézus Krisztus születése és feltámadása ünnepén történik. Akkor ugyanis Mária számos angyal kíséretében leszáll a purgatóriumba és nagyszámú lelket szabadít ki onnan. (Serm. 2. de Ass.)
P. Novarin még tovább megy és azt mondja, hogy ez Máriának minden nagyobb ünnepén megtörténik (Loc. Cit.). (138. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Mindenki a teljes címlistáján terjessze ennek az új riportfilmnek

a vetítési időpontját, hogy a lehető legtöbben lássák az igazságot!

Elképesztő fejezetet talált  az újságíró Tvrtko a Trianoni Békeszerződés egyetlen eredeti példányában!
„Rengeteg munka után, egy francia kisvárosban, egy páncélajtó mögött megtaláltam a szörnyű Trianoni Békeszerződés egyetlen eredeti példányát, s benne az elképesztő fejezetet. Döbbenetes lesz, engem rázott a hideg. A film június 4-én  látható, a szombatot követő hétfőn pedig hivatalosan is a Magyar Parlamenthez fordulok beadványommal" - írja felfedezéséről Vujity Tvrtko Facebook-oldalán. 

A KÖNYV TITKA

Ez a címe műsornak, a Duna TV-n 2016. június 4-én, 19 óra 30-kor.

Ezért a verséért 1920-ban Kárpáti Piroska tanítónőt a románok felakasztották.

Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?

Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?
Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,

Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!

Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!

Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!

Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!

Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!

És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!
Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,

Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!

Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!

Az új megtérőkre leselkedő öt legfőbb veszély

     Öt éve, amikor megkeresztelkedtem, bölcs katolikusok figyelmeztettek, hogy rögös út áll előttem; hogy húsvét éjszaka a megtérésemnek nem végpontja, hanem a kezdete – írja a népszerű blogszerző, Jennifer Fulwiler.
     Boldog voltam, hogy az egyház tagja leszek, hogy végre megtaláltam az igazságot és minden öröm forrását. El sem tudtam képzelni, hogy valaha alábbhagyhat a hit iránti lelkesedésem – folytatja az ötgyermekes konvertita. – Aztán kiderült, hogy igazuk van. Voltak helyzetek, amik elvették a kedvemet a hit dolgaitól, sőt egyes pillanatokban annyira el voltam keseredve, hogy mélyen meg tudtam érteni azokat, akik elfordulnak az egyháztól.
Jennifer Fulwiler részben lelkipásztorokkal folytatott beszélgetések, részben saját tapasztalatai alapján öt dolgot nevez meg, melyekkel kapcsolatban érdemes résen lenniük az egyház új (és kevésbé új?) tagjainak. Veszélyes lehet…

1. Ha nem veszik komolyan a szellemi harcot
A szellemi harc valóság, amit alábecsülni veszélyes. A sátán létezik, nem akarja, hogy erősödjön a Krisztussal való kapcsolatunk, ezért fáradhatatlanul igyekszik elfordítani a hittől. Az egyik legfontosabb dolog, amit a mindennapi keresztény életről megtanultam, éppen a szellemi harc felismerése. Anélkül, hogy túl sokat foglalkoznánk a gonosszal, hitünket erősítheti, ha tájékozódunk a témáról egy jó lelkivezető vagy hiteles katolikus internetes források segítségével.
2. Ha azt hiszik, hogy a katolikusok tökéletesek
Természetes, hogy első lelkesedésében a megtérő csak a jót látja az egyházban. Hiába próbálja a világ egyfolytában lejáratni a katolikus vezetőket, sok konvertita él abban az illúzióban, hogy helyi plébániai közösségében minden tökéletes. Persze jó, ha meglátjuk egymásban a jót – de ne feledjük, hogy az egyház nem szentek szállodája, hanem bűnösök kórháza. El fog jönni a pillanat, amikor sérelmet szenvedünk egy katolikus hívő társunktól, s ez természetes. Ettől nem lesz kevésbé igaz a hit, ez csupán a bukott világban való élet velejárója.
3. Ha nem építik a kapcsolatot Krisztussal
Megtérésem legizgalmasabb időszaka volt, amikor felfedeztem az egyház felmérhetetlen bölcsességének tárházát. Csak úgy faltam nagy katolikus gondolkodók évszázadokon át alkotott, lenyűgöző műveit. A gond az volt, amikor az olvasási projekt lépett az élő Istennel való személyes kapcsolat helyébe. Elvben tudtam, hogy a Jézussal való személyes kapcsolatra kell törekednem, de mivel ez nem ment magától, lelki életem inkább az elemző gondolkodás, mintsem Jézus Krisztus személyes megismerése felé irányult. A csapda nyilvánvaló, a magamfajta könyvmolyok mégis meglepően könnyen belesétálnak.
4. Ha nem keresik a választ a nehéz kérdésekre
Egyes megtérők könnyen rátalálnak a Jézussal való örömteli kapcsolatra; sokukat az Eucharisztia utáni vágyakozás hozza az egyházba. Első, hatalmas lelkesedésükben nem foglalkoznak a hittani kérdésekkel, remélve, hogy idővel maguktól tisztázódnak. Néhány év múlva azonban, amikor lelki életükben szárazságot, örömtelenséget tapasztalnak, ráadásul a barátok, a családtagok elkezdik mondogatni, hogy egyes katolikus hittételek ésszerűtlenek vagy igazságtalanok, nem tudnak mit válaszolni. Egy lelki-érzelmi hullámvölgy amúgy sem a legmegfelelőbb pillanat a kétségek tisztázására; mindez együtt pedig könnyen oda vezet, hogy az illető elbizonytalanodik hitében és újra eltávolodik az egyháztól.
5. Ha nem csatlakoznak egy katolikus közösséghez
Sokszor nem könnyű, de nagyon fontos, hogy az újonnan megtért katolikus – akinek barátai, családtagjai nem hívők – keressen egy katolikus közösséget. A Facebook nem elég! Sok megtértről, aki később mégis elhagyta az egyházat, utóbb kiderül, hogy nem kapcsolódott helyi közösséghez. A lelki életben való megmaradáshoz alapvető, hogy őszintén beszélgessünk az életünkről olyanokkal, akik szintén hitben élnek. A legkézenfekvőbb, ha aktívan bekapcsolódunk a plébánia életébe, de más hívő közösséget, katolikus rendezvényeket is érdemes felkeresni – az introvertáltaknak is!

     Az újonnan megtérteknek, akik húsvét vigíliáján fognak keresztelkedni vagy nemrég csatlakoztak az egyházhoz, azt tanácsolom tehát: ügyeljenek ezekre a csapdákra, minden körülmények közt tartsanak ki az imádságban, és Isten hozta őket itthon! (Eredeti forrás: ncregister.com)
Forrás: Magyar Kurír

2.2 §. Mária megsegíti tisztelőit a tisztítóhelyen
     Egy napon így szólt az Istenanya Szent Brigittához (Revel. lib. 4. c. 132.): »Anyja vagyok a tisztítóhelyen levő valamennyi léleknek, mert imádságom által folyton enyhülnek szenvedéseik, melyekre bűneik révén rászolgáltak«. Igen, e szerető anya nem restell időről-időre ezekbe a szent börtönökbe menni, hogy szenvedő gyermekeit felkeresse és megvigasztalja. Máriáról mondja a Szentírás: »behatoltam az örvény mélységébe« (Sír 24,8), »azaz ‒ mint Szent Bonaventura megjegyzi ‒ a purgatórium mélységeit, hogy az ott szenvedő szent lelkek gyötrelmein könnyítsek«. Ferreri Szent Vince mondá: »Ó mily szeretetet és jóakaratot tanúsít Mária azok iránt, akiknek a tisztítóhelyen kell szenvedniök, mert Mária által folyton enyhülést és erősítést nyernek!« (Serm. 2. de Nat.)
Vajon a szegény lelkek találhatnának-e kínjaikban más vigasztalót, más segítőt, mint Máriát, az irgalmasság ezen Anyját? Szent Brigitta egy napon elragadtatásában hallotta, amint Jézus a következő szavakat intézte Anyjához: »Te anyám vagy, így te anyja vagy az Irgalmasságnak és vigasztalója vagy azoknak, akik a tisztítóhelyen szenvednek«. (Revel. lib. I. c. 16.) Igen, a Boldogságos Szűz maga mondta e szentnek: »Miként a szegény beteg, ki elhagyatva és szomorúan fekszik ágyában, megkönnyebbülést érez, ha néhány vigasztaló szót intéznek hozzá; úgy ama lelkek is tüstént megvigasztalódnak, hacsak nevemet hallják«. (Ap. Dion. Carth. lib. 3. de laud. Virg.)
     Mária neve, mely az üdvösségnek és reménységnek a neve, sokszoros vigasztalására szolgál szeretett gyermekeinek, amiért is gyakran hívják e nevet segítségül. P. Novarin megjegyzése szerint e szeretetteljes anya tüstént Istenhez fordul könyörgésével, mihelyt hallja, hogy segítségét kérik; s ilyenkor a szegény lelkek nemsokára érzik, mint enyhülnek égő kínjaik, mintha csak szelíd harmat hullott volna rájuk. (Virg, umbr. c. 15 exe. 86.) (137. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Jennifer Fulwiler, az egykori ateista így vall megtéréséről 3

     Két héttel később mélyvénás trombózist kaptam. Hosszú időre kórházba kerültem. Az orvos azt mondta, a hajlam örökletes és életveszélyessé teszi az esetleges további terhességeket. Amikor felvetettem az Egyház által elfogadott természetes családtervezést, csak nevetett. Magának fogamzásgátlásra van szüksége – mondta.
Elbizonytalanodtam. Itt már nem arról volt szó, hogy nem beszélek csúnyán, hanem arról, hogy az életemet kockáztatom, ha ragaszkodom az Egyház tanításához. Tanácstalanságomban az apámtól tanult alapelvhez nyúltam vissza. „Sose higgy el valamit azért, mert az neked kellemes – mondogatta –; mindig azt kérdezd, igaz-e!”
     Ennek fényében azonban a kérdés nem volt kérdés, hiszen akkor már tudtam, hogy amit az Egyház tanít, igaz, csak nem akartam ekkora áldozatot hozni. Végül, bár tudtam, hogy anyagilag is, egészségileg is hatalmas kockázattal jár, úgy döntöttem, hogy ezúttal az igazat választom a kellemessel szemben. Férjemmel elhatároztuk, hogy elkezdjük a katekumenátust a helyi plébánián. Az orvosnak pedig – életem első hitvallásaként – megmondtam, hogy nem kérek fogamzásgátlást, mert katolikus vagyok.
     Következő tavasszal, mielőtt befogadott volna az Egyház, életemben először gyóntam. Tudtam, hogy az elkövetett rosszat meg kell bánni, de magamban, Jézusnak ezt már megtettem, ezért úgy véltem, fölösleges a pap előtt elismételnem. Amikor azonban meghallottam a saját hangomat, amint kimondtam mindent egy másik ember előtt, annak olyan ereje volt, ami minden elképzelésemet felülmúlta. Zokogva soroltam a bűneimet. S amikor a pap Isten nevében kimondta, hogy a bűneim meg vannak bocsátva – nos, el nem tudtam volna képzelni, hogy ez ennyire megrendítő hatással lesz rám. Kábultan jöttem ki a gyóntatószékből, és beültem egy padba az üres templomban. Tudtam, hogy az életem immár örökre megváltozott.
     Aznap éjféltájban kiléptem a verandára. A sötétség mintha lelkem sötétjét tükrözte volna – de ekkor visszagondoltam az első gyónásomra és rájöttem, hogy mindentől megszabadultam. A belső sötétség nem volt többé. Helyette békesség és a szeretet félreismerhetetlen érzése töltött el. Életemben először megéreztem Isten jelenlétét.  (Forrás: whyiamcatholic.com)

Forrás Magyar Kurír,  Képek az internetről! 

2.1 §. Mária megsegíti tisztelőit a tisztítóhelyen
     A bensőséges Mária-tisztelők boldognak nevezhetők, mert a Szent Szűz nemcsak itt e földön, hanem a tisztítóhelyen is vigasztalójuk és segítségük lesz. Az Irgalmasság Anyjának azért van oly nagy gondja a purgatóriumi lelkek megsegítésére, mert ezek mindenkinél jobban rászorulnak pártfogásra, mivel a leghevesebb fájdalmakat kell elszenvedniük és a legcsekélyebb enyhületet sem képesek maguknak szerezni.
     Szienai Szent Bernát azt tanítja, hogy az Istenanya Jézus Krisztus barátainak eme vezeklő-börtönében, szinte korlátlan hatalmat gyakorol, éspedig mind szenvedéseik enyhítésére, mind pedig kiszabadításukra nézve. (Serm. 3. de Nom. Mar. a. 2. c. 3.) Az enyhületet illetően, melyet Mária a szegény lelkeknek szerez, Szent Bernát a Szentírás eme szavait idézi: »A tenger habjain jártam« (Sír 24,8) Máriára vonatkoztatja és hozzáteszi: »Tisztelőimet, akik már Isten gyermekeivé lettek, szükségükben és szenvedéseikben felkerestem és megsegítettem«. (Ibid.) »A tisztítóhely szenvedéseit haboknak nevezik ‒ jegyzé meg ugyane szent ‒ mert ideiglenes, mulandó szenvedések, szemben a pokol gyötrelmeivel, melyek örökké tartanak. A pokol keserű gyötrelmeit a tenger hullámainak is hívják, mert szüntelenek. Ha Mária tisztelői e kínoktól gyötörtetnek, sokszor felkeresi őket, hogy állapotukon enyhítsen«.
     Ebből láthatjuk ‒ jegyzi meg Novaria ‒, mily fontos reánk nézve, hogy e jó királynő szolgái közé tartozzunk; mert nem »hagyja ő el szolgáit, ha a tisztítótűz lángjaiban szenvednek is. Bár Mária a purgatóriumban levő összes lelkek kínjain enyhít, még is nagyobb megkönnyebbülést szerez azoknak, kik Őt életükben különös módon tisztelték«. (Virg. umb. c. 15. exc, 86.) (136-137. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Jennifer Fulwiler, az egykori ateista így vall megtéréséről 2

     Később C.S. Lewis kereszténységről szóló nagyszerű könyvét (Mere Christianity; Keresztény vagyok) kezdtem olvasni. A természeti törvény gondolata fogott meg legjobban, amit úgy fogalmazott meg, hogy minden jónak Isten a forrása és ezért van az, hogy az emberek mindig, mindenütt hasonlóan gondolkodtak arról, mi a jó és mi a rossz. Az interneten utánaolvasva – Szent Ágostonnál, Aquinói Szent Tamásnál – úgy találtam, nem is annyira ésszerűtlen ez a vallás; sőt a történelem legnagyobb elméi közül többen keresztények voltak.
     Végül beadtam a derekam és beszereztem életem első Bibliáját. Az első száz oldalt döbbenten olvastam. Az sem segített, amikor áttértem az Újszövetségre. A legtöbb szakaszt nem értettem. Nem találtam világos iránymutatást, sőt úgy tűnt, mások sem: amikor rákerestem a neten, hogy mit tanít a Biblia az abortuszról, az eutanáziáról, a klónozásról, számtalan különféle véleményt találtam és mind a Bibliára hivatkozott. Minden keresztény felekezet egészen mást tanított a bűnről. Ez bizony gond, hiszen ha Isten a jó, akkor a rossz – vagyis a bűn – magának Istennek a határait jelöli ki. Lehetetlen, hogy az ő vallása éppen ebben ne adna világos iránymutatást. Megtaláltam hát, amit kerestem: a hibát, ami bizonyítja, hogy a kereszténység ésszerűtlen.
Nem sokkal ezután valaki, akivel online vettem fel a kapcsolatot, felvetette, hogy nagyon mai módon közelítek a kereszténységhez. Gondoljak arra – javasolta –, hogy Jézus egyetlen Egyházat alapított, amelynek természetfeletti erőt adott, hogy minden történelmi korban pontosan tudja kifejteni az igazságot arról, mi a jó. Ez pedig… nos, ez a Katolikus Egyház – amelyről férjemmel együtt jól tudtuk, hogy archaikus, diktatórikus, nőellenes intézmény. A természetfeletti erő különösen ostobán hangzott.
     Egy dolog azonban feltűnt: akik a leglogikusabban érveltek a hitük mellett az interneten, valamennyien katolikusok voltak. Ezért egyre többet olvastam katolikus szerzőktől és el kellett ismernem, hogy olyan átfogó szemléletük van a világról és az emberről, amilyennel addig nem találkoztam. Még mindig hevesen tiltakoztam az Egyház egyes őrültségei ellen, például hogy miért ellenzi az abortuszt és a fogamzásgátlást, de be kellett ismernem, hogy minél többet olvasok a katolikus teológiáról, annál normálisabbnak tűnik.
     Odáig jutottam, hogy minden valószínűség szerint van Isten és a kereszténység közel járhat hozzá. De akkor vajon miért nem érzem a jelenlétét? Ha nem hinnék, akkor is ugyanilyen magányosnak érezném magam a világban; minek törjem magam a vallással, ha nem jobb tőle a helyzet? A mélyponton C.S. Lewis gondolata segített: Isten egyeseknek jobban megmutatja magát, mint másoknak – nem mintha egyeseket jobban szeretne, hanem mert akinek a lelke nincs a megfelelő állapotban, annak nem tud megmutatkozni. A Nap is egyformán süt mindenkire, mégsem ugyanolyan ragyogással verődik vissza egy poros tükörről, mint egy tisztáról.
Hát persze! Napjaimat önzés, ostoba fecsegés, ócska tévéműsorok töltötték ki. Rájöttem, hogy ha tényleg rá akarok jönni, van-e Isten, akkor meg kell változnom.
     Elhatároztam, hogy kipróbálom. Egy hónapig a katolikus erkölcs szerint fogok élni. Megvettem és elolvastam a Katekizmust és mindenben hozzá igazodtam, abban is, amiben nem voltam biztos, hogy az Egyháznak igaza van. Mindezzel Istent kerestem, s helyette saját magamat találtam meg. Rájöttem, hogy ítélkezésem, ingerlékenységem, bűneim rétege alatt létezik egy tisztább, jobb önmagam, akit addig nem ismertem. Megértettem, hogy az Egyház parancsai, amelyeket addig korlátozásnak véltem, valójában a szeretet parancsai; meghatározzák, mi szeretet és mi nem az. Isten jelenlétét nem tapasztaltam meg, de attól, hogy megtartottam az állítólag általa alapított Egyház parancsait, megtapasztaltam, mit jelent igazán szeretni.
     A fogamzásgátlás kérdése nem volt időszerű, mert éppen a második gyermekünket vártam, de a kísérleti hónap során sokat olvastam az Egyház tanításáról e kérdésben is. Meglepetésemre nemcsak én találtam úgy, hogy az Egyház hihetetlenül ésszerű érvekkel támasztja alá álláspontját, hanem Joe is. Ekkor tettük fel először a kérdést: akkor hát katolikusok leszünk?  (Forrás: whyiamcatholic.com) Folytatása köv.!

Magyar Kurír Forrás 

1.9 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól
      Ugyanezt remélem én is ‒ mondja Szent Alfonz ‒ ezért, gyakran óhajtom ismételni Szent Bonaventura szavait: »Benned bízom és remélek ó Boldog-ságos Szűzanyám, hogy nem fogok örökre megszégyenülni és elveszni, hanem az üdvözültekkel együtt az egekben is mindörökké szeretni, dicsérni és magasztalni foglak Téged, édes jó Anyám!«

Imdádság
     Szeretett anyám Mária, bizonnyal már elmerültem volna a nyomorúság örvényében, ha szeretetteljes kezed oly sokszor meg nem mentett volna! Ó, mily régen égnék már a pokolban, ha hatalmas szószólásod meg nem oltalmazott volna! A sok vétkem súlya alatt az isteni igazságosság kimondhatta volna felettem az ítéletet, a gonoszok pedig már készek arra, hogy a kimondott ítéletet végrehajtsák! Ekkor siettél te ó Anyám, a segítségemre ‒ anélkül ‒, hogy kértelek volna, anélkül, hogy segítségedért folyamodtam volna és megmentettél engem.
     Ó szeretett oltalmazóm, miképp háláljam meg e nagy kegyelmet, ezt a forró szeretetet? Te legyőzted szívem keménységét: szeretetet, bizalmat öntöttél a lelkembe.
     Ó Mária, mily mélységes nyomorúságba döntöttem volna már magam, ha szelíd kezed oly sokszor ki nem ragadott volna a veszedelemből! Ó reménységem, oltalmazz továbbra is a kárhozattól, segítve, hogy vissza ne essek a bűnbe! Íme szeretett Királynőm én szeretlek téged és bizony lehetséges volna-e, hogy kárhozatra jusson egy is a Téged szeretők közül?
     Eszközöld ki tehát számomra a kegyelmet, hogy többé ne bizonyuljak hálátlannak Isten iránt és Teirántad, hisz' tudom, hogy elveszhetnék, ha elhagynálak! De vajon lehetnék-e ennyire vakmerő? Isten után Te vagy szeretetem egyedüli tárgya és mindig szeretni akarlak, miként a földön, úgy a mennyben is. Szeretve követem és hirdetem tiszteletedet ó Mária, aki a legszentebb, a legjóságosabb és a legszeretetre-méltóbb vagy az összes teremtmények közt! (135-136. oldal)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Jennifer Fulwiler, az egykori ateista így vall megtéréséről 1

     A népszerű blogszerző, ötgyermekes családanya, így meséli megtérésnek történetét:  Az élet értelmének kérdésében sohasem tudtam közös nevezőre jutni ateista ismerőseimmel, akik úgy vélték, az életben rengeteg értelmes cél van annak ellenére, hogy az ember nem több, mint kémiai folyamatok összessége. Ezt a gondolatmenetet sohasem tudtam megérteni, sőt intellektuálisan hazugnak tartottam.
     Fiatalként hazugnak éreztem hát az életemet, mert tudtam, hogy az életnek nincs értelme, mégis úgy éltem, mintha az enyémnek lenne, mintha a remény, a szeretet, az öröm nem csupán agyi kémiai folyamatok okozta káprázat, hanem valóság lenne. Munkába, rohanásba, ivásba, társaságba menekültem. Öngyilkosságra is gondoltam, mondván, így hamarabb túlesnék azon, ami úgyis elkerülhetetlen. Mindegy, mikor szorozzuk be nullával az életet, az eredmény ugyanannyi.
     Egy évvel az egyetem elvégzése után megismerkedtem Joe-val. Járni kezdtünk, csodálatos kapcsolat bontakozott ki köztünk. Egyetlen dolog nem stimmelt: Joe istenhívő volt, ráadásul keresztény. Nem fért a fejembe, hogyan hihet ennyire intelligens ember azokban a mesékben. Ám mivel erkölcsi felfogásunk egyezett, Joe bizarr világnézete nem okozott problémát. 2003-ban megesküdtünk a házasságkötőben. Azt hittük, közös életünk gondtalanul folytatódik tovább. Ám hamarosan megtudtam, hogy várandós vagyok, s ezzel minden megváltozott.
     Az anyaság teljesen felkészületlenül ért. Egykeként nőttem fel, a környezetemben nem születtek gyerekek, magam sem akartam gyermeket. Fiunk születése testileg, szellemileg, érzelmileg súlyosan megrendített. Előjöttek rég eltemetett gondolataim az élet értelmetlenségéről, s ezúttal nem tudtam eltemetni őket. Úgy éreztem, az életemnek most még több értelme van, mint valaha. A baba mellett boldogság és remény töltött el. Ám mivel most nem volt mivel elterelni a figyelmemet, rám meredt a tény: sem a fiam életének, sem az enyémnek, sem az iránta érzett szeretetemnek nincs természetfeletti dimenziója. Rá is ugyanaz a sors vár, mint mindannyiunkra: meg fog halni, léte mindenestől elenyészik.
     Hetekig alig tudtam felkelni. Az álmatlanság és a depresszió mozdulatlanságba dermesztett. Egy hajnalban aztán valami szokatlant éreztem. Elfogott a kétely. Kételkedni kezdtem materialista világnézetemben, abban, hogy az emberi életnek nincs természetfeletti dimenziója.
     Néhány hónappal később egy könyvesboltban kezembe került egy keresztény könyv. A szerző azt írta, korábban ateista volt; érdekelt, hogy mekkorát hazudik. Megvettem, mert imponált logikus okfejtése (ha téves végkövetkeztetésre jutott is). Elgondolkodtatott, amikor azt olvastam, hogy a Názáreti Jézus halála után sok ezer zsidó elhagyta ősi vallását, és szinte valamennyi követője inkább meghalt, semhogy visszavonja állítását, hogy látta őt a halálból feltámadva. A kereszténység pedig futótűzként terjedt, noha híveire üldözés, nemegyszer halál várt. Megérintett a történelmi valóság, hogy az első században Palesztinában történt valami Jézus Krisztus körül, ami máig érezteti hatását. S egy nap váratlanul felvetődött bennem a kérdés: mi van, ha mindez igaz? Mi van, ha van Isten? Ha emberként tényleg belépett a történelembe? Ez volt életem legmegdöbbentőbb gondolata. Soha, még gyerekkoromban sem vetődött fel bennem, hogy létezhet egy személyes Isten, vagy egy szikrányi igazság is lehet a kereszténység tanaiban. Most viszont hiába próbáltam szabadulni a gondolattól. (Forrás, vö.: whyiamcatholic.com) Folytatása köv.!

Magyar Kurír Forrás 

1.8 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól

     Még nagyobb oktalanság lenne tehát, ha valaki odáig vetemedne, hogy halálos bűnben maradjon, annak hamis reményében, hogy ‒ Mária segítségével ‒ vétkei dacára, elkerüli az örök büntetést. A példák viszont mégis arra szolgálnak, hogy a őszinte Mária-tisztelet gyakorlata, erősítse bizalmunkat.
Fohászkodjunk hát Szent Germánnal a Boldogságos Szűzhöz: »Ó szeretett anyánk, mi lenne velünk szegény bűnösökkel nélküled, aki a kereszté-nyek segítsége vagy? Lásd Anyánk, meg akarunk javulni és Hozzád menekülünk!« (De zona Virg.)
     Szent Anzelm is biztosít bennün-ket arról, hogy biztosan elkerüli az örök kárhozatot az, akiért az Isten-anya könyörög, mégha csak egyszer tenné is ezt! »Foganatosítsd tehát érdekünkben szószólásodat ‒ ó sze-retett Anyánk ‒, és akkor biztosan nem fogunk elveszni!« »Ki merészelné azt állítani ‒ kiált fel Szent Viktorról nevezett Richárd ‒, hogy Isten ne lenne irgalmas irántam az utolsó ítéleten, ha te ‒ ó Irgalmasság Anyja ‒, akkor a védelmedbe veszel engem!« (In Cant. c. 15.)

     Boldog Szuzó Henrik bizonygatja, hogy ő aki lelkét Mária kezeibe helyezte, és az isteni Bíró mégis elkárhoztatná őt, az ítéletnek akkor is Mária kezén kell keresztülmennie: »ennek folytán teljes bizalommal remélem, hogyha a sújtó ítélet, ily jóságos és szelíd kezekbe jut, akkor annak végrehajtása bizonnyal elmarad«. (Hor. Sap. 1. I. c. 16.) (134-135. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Befejezés 3
     Az Egyház, Krisztus titokzatos Teste! Példáink a szentek akik a Szentlélek életét sugározzák ki Krisztus Testébe. A Szentlélek pedig azt akarja, hogy Krisztus látható Teste eleven maradjon az igazságban és szentségben. Ezt teszi Ő kétezer éve; ezt hívják Katolikus Egyháznak. Az, hogy ezek az elemek annyira szoros kapcsolatban vannak az apostoli hitvallással ‒ „hiszek a Szentlélekben, hiszem a szent, katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét” ‒, nem véletlen.
     E katolikus látomás szívében a Szentháromság áll. Isten három Isteni Személy ‒ az Atya, a Fiú és a Szentlélek ‒ örök Családja. A szövetség által válunk képessé arra, hogy részesedjünk az Ő isteni életéből. Számunkra ez az élet nem kevesebbet jelent, mint hogy családunk tagjai ‒ Isten gyermekeiként ‒ részesülnek a Szentháromság személyei közötti kommúnióból. Ezt értik a katolikusok kegyelmen, megszentelő kegyelmen.
A kegyelemnek ez a magasztos értelmezése az alapja a katolikus hit minden megkülönböztető jegyének. Legyen szó Máriáról, a pápáról, a püspökökről, a szentekről vagy a szentségekről ‒ Isten eleven és tevékeny kegyelme által valamennyi lehetséges. Az isteni kegyelem abban nyilvánul meg, hogy Isten segítségével messze felülmúlhatjuk gyarló természetünket.
     Katolikus Egyházat „Isten családjának” hívjuk. Valóban, ez hitünk misztériuma. Való igaz, hogy Jézus Krisztus személyes kapcsolatban akar lenni mindannyiunkkal, mint Megváltónk és Urunk. De Jézus ennél jóval többet akar; azt akarja, hogy szövetségben legyünk vele. Jézus Krisztus minket akar az Új Szövetségben, amelyet az Ő testével és vérével alapított, s ugyanezt a szövetséget újítja meg az Oltáriszentség által. Amikor értünk való áldozata megújul az oltáron, összegyűlünk a családi asztalnál a szent lakomára, amely egyesít bennünket.
Jézus azt akarja, hogy ne csak az Atyát és a Szentlelket, hanem az Ő Boldogságos Anyját és minden szent fivérét és nővérét is ismerjük. Azt is akarja, hogy olyan szerkezetű családban éljünk, amilyet Ő alapított földi Egyháza számára: a pápával és a vele közösségben lévő valamennyi püspökkel és pappal együtt.
Megtérésem beteljesedésének folyama, olyan természetfeletti élményeket tárt fel előttem, melyeknél küszködnöm kellett a könnyeimmel, ám azok a pillanatok, amikor a feleségemmel együtt kezdtük imádkozni a rózsafüzért, ki is hozták...
     2013. szeptember 9-én Őboldogsága Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka minkettejüket felvette a Szent Sír Lovagrendbe.
     Kedves Testvérem! Térj haza a Krisztus által alapított Egyházba, ahol a helyed mindig szabadon volt hagyva az Asztalnál! Vár a Vacsora, a Megváltó hív: „Az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem, ő meg velem” (Jel 3,20).     
    Megtérésünket megírtuk egy könyv-ben, mely Mária Országában is kapha-tó, MINDEN ÉRV RÓMÁBA VEZET címmel, a Szent István Társulat adta ki! Az alábbi képen Kimberly dedikálja angol nyelvű könyvünket.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

1.7 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól
     Dávid kérte Istent, hogy szabadítsa meg őt az örök kárhozattól éspedig ama szeretetéért, mellyel háza ékessége iránt viseltetik: »Uram, szeretem házad ékességét (...) ne veszejtsd el az istentelenekkel együtt a lelkemet«. (Zsolt 26,8-9.) Dávid azt mondja: a te házad ékességét. Mária volt ugyanis ama ház, melyet Isten maga választott ki lakásul itt a földön, hogy abban, miként a példabeszédek könyvében olvassuk, nyugvóhelyre találjon, ha majd emberré lesz: »A bölcsesség házat épített magának«.
     »Nem ‒ mondja Szent Ignác vértanú ‒, biztosan nem vész el az, aki állandóan azon fáradozik, hogy a Szűzanyának tisztelője legyen«. Ugyanezt megerősíti Szent Bonaventura: »Ó Királynőm, tisztelőid már itt e földön is nagy békét élveznek és az örökkévalóságban, nem fogják a halált szemlélni«. (In Ps. 118.) »Még soha nem történt meg, s nem is fog megesni ‒ biztosít bennünket Blosius ‒, hogy örökre elvesszen Mária alázatos tisztelője, ki gondosan arra törekszik, hogy neki szolgáljon«. (In Can. Vit. spir. c. 18.)
     »Hányan, de hányan kárhoztak volna el örökre ‒ sóhajtott jámbor Kempis Tamás ‒, hányan maradtak volna meg nyakas bűneikben életük végéig, ha közbe nem járt volna érdekükben Mária isteni Fiánál, ha rá nem bírta volna Őt arra, hogy irgalmasságot gyakoroljon irányukban!« (Ap.Pep. lect. t. 7.) Sok hittudós és maga Szent Tamás is azon a véleményen van, hogy az Isten Anyja sokaknál, akik már meghaltak volna a halálos bűnben, kieszközölte a sújtó bírói ítélet elhalasztását és odahatott Fiánál, hogy azok bűnbánat tartása végett újból visszatérhessenek az életre. Többek között a kilencedik században élt Floduardus (Ap. Crass. t. I. qu. 12.), azt beszéli Krónikájában, hogy egy bizonyos Adelmann nevű diakónus, akit halottnak véltek és már el akartak temetni ismét feléledt és elmondta, hogy már látta is a pokolban neki szánt helyet, Isten azonban a Boldogságos Szűz könyörgésére úgy határozott, hogy bűnbánat tartása végett ismét visszatérhessen a földre.
     Nehogy azonban ez és hasonló példák bármely elbizakodott bűnöst is arra vezessenek, hogy bűneiben abban a reményben éljen tovább, hogy Mária úgyis megszabadítja őt a pokoltól, mégha halálos bűn állapotában halna is meg! Miként az is balgaság lenne, ha valaki kútba vetné magát abban a biztos reményben, hogy Mária majd kimenti onnan ‒ csupán azért ‒, mert néhány esetben ez megtörtént! (133-134. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Az Úr Testének és Vérének ünnepe

     "Az Úr napja, a föltá-madás napja, a kereszté-nyek napja, a mi napunk. Az Úr napjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világos-sága, ma kelt föl az Igaz-ságosság Napja, melynek sugarai az üdvösséget hozzák." [Szent Jeromos: In die Dominica Paschae homilia: CCL 78, 550]

KATEKIZMUS: 1167 Az Úr napja kiemelkedően a liturgikus összejöve-tel napja, melyen a hívők összegyűlnek,hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában, megemlékezzenek az Úr Jézus szenve-déséről, föltámadásáról és dicsőségéről, és hálát adjanak Istennek, aki őket élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálból való föltáma-dása által. [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 106.]

1193 A vasárnap, az "Úr napja" elsődlegesen az a nap, melyen az Eucha-risztiát ünnepeljük, mert a föltámadás napja. Kie-melkedően a liturgikus összejövetel, a keresztény család, az öröm és a mun-kaszünet napja. "Az egész liturgikus esztendő alapja és magva." [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 106.]

"Áldott az úr napja, mert ekkor kezdődött a teremtés, (...) a világ üdvös-sége, (...) az emberi nem megújítása (...). E napon ragyog az ég és a föld, és fénnyel telik meg az egész világ. Áldott az úr napja, mert ekkor nyíl-tak meg a Paradicsom kapui, hogy Ádám és az összes onnan kizárt féle-lem nélkül oda beléphessen." [Fanqîth: Breviarium iuxta ritum Ecclesiae Antiochenae Syrorum, 6. köt.]

A kép forrása: http://lh6.ggpht.com/-Zq1wwS98NxA/T9HGNXnHflI/AAAAAAAAEdE/PDWyjNBCUtw/0046%252520DSC03797.JPG?imgmax=800

Befejezés 2
     Magunktól semmit sem tehetünk. Krisztus tudta ezt; ezért alapította a Szentsége-ket, hogy részesüljünk isteni életéből és erejéből. Vigyáznunk kell, hogy nem-törődöm módon ne járul-junk a Szentségekhez. Ezek nem mágikus vagy mechani-kus eszközök, melyek révén személyes hit és erőfeszítés nélkül megszentelődhetnénk. Egy katolikus ember nem csinálhatja végig úgy az eucharisztikus liturgiát, mint ahogy egy autó beáll az autómosóba. Ez így nem működik! A kegyelem nem hatékony, ha nem működünk együtt vele; a kegyelem a Szentháromság mélyen a lelkünkbe ágyazott természetfölötti élete, hogy Isten lakást vehessen bennünk. Ez az a szövetség, melyre mint fivérek és nővérek hivatottak vagyunk Isten katolikus családjában.
     Krisztus a tápláléka lel-künknek. Ne koplaljunk! A katolikus élet alapjai a Szentségek, főként az Oltá-riszentség, de az Eucharisz-tia vétele feltételezi a többi Szentséggel való életviszo-nyunkat!
     Azoknak a katolikusok-nak, akik gyakorolják az imádságot, tanulnak és szentségi életet élnek, aktí-
van kell apostolkodniuk is, bármilyen élethelyzetben is vannak: otthon, a munkahelyen, a piacon, de főképp a családban és a barátok közt. Felelős-séggel tartozunk egymásért, felebarátaink lelki üdvéért!

     Hogy milyen eredményes az a tanúságtevő élet – amely mindannyiunk kötelessége –, megemlítem egy hajdani osztálytársam esetét, aki 1987-ben hallva, hogy a közeli plébánián tartok előadást, felkeresett. Nagy öröm volt a találkozás egy régi baráttal, aki akkor lépte át egy katolikus templom küszöbét először! Egy hangszalagomat és egy Karl Keating könyvet ajánlottam neki. Hamarosan katolizált! (Az ő történetét lásd e sorozat 106-108. részében!)

     Az utóbbi években a szó szoros értelmében milliók hagyták el a Katoli-kus Egyházat, és ez rajtunk is múlott!
Túlzás az Úrtól, ha azt kéri a katolikusoktól, hogy tegyenek többet ‒ sok-kal többet ‒, hogy elszakadt testvéreink felismerhessék szeretett Urukat az Oltáriszentségben? Ha mi nem tesszük meg ezt, ki fogja megtenni? ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel”! (2Tim 4,2)
Tehát szeretettel és odafigye-léssel tanúskodunk a mi Iste-nünk szövetségi hűségéről, aki minden koron át Atyaként gondoskodott az Egy, Szent, Katolikus és Apostoli Anya-szentegyházának családjáról. Szent Pál „Isten házanépé-nek” mondja az Egyházat, mely „az igazság oszlopa és biztos alapja” (1Tim 3,15-16). (folyt. köv.) Kép: A Vatikán-ban

1.6 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól
     Adj hálát Istennek, hogy az Ég Királynéja iránt szeretetet és bizalmat öntött beléd, mert Damaszkuszi Szent János szerint az Úr csak azoknak juttatja e kegyelmet, akiket üdvözíteni akar. E szent a következő szép szavakkal igyekezett újból feléleszteni önmagában a Mária iránti bizalmat s egyben bennünk is: »Ó Istenem Anyja, ha beléd helyezem bizalmamat, biztosan üdvözülök. Ha a Te oltalmad alatt állok, nincs mitől tartanom, mert az Irántad való áhítat az üdvösség biztos fegyvere, melyben Isten csak azokat részesíti, akiket üdvözíteni akar«. (Serm. de N. B. V.)
     Rotterdami Erazmus is a következő szavakkal üdvözölte Máriát: »Üdvözlégy keresztények reménysége, pokolnak réme! Az irántad való bizalom biztosít bennünket üdvösségünk felől«. (Orat. ad Virg.)
Mennyire nincs tetszésére a sátánnak, ha látja, hogy egy lélek állhatatosan kitart az Istenanya iránti ájtatosságában!
     P. Alvarez Alfonz élettörténetében olvassuk, aki Máriának nagy tisztelője volt. Amikor imádsága közben tisztátalan gondolatok zaklatták ‒ melyekkel persze a sátán kínozta ‒ így szólt hozzá a gonosz ellenség: »Mondj le Mária iránti áhítatodról és többé nem kísértelek meg!«
     Blozius (In Min. spir) elbeszélése szerint, Isten egykor kijelentette Szienai Szent Katalinnak, hogy tisztán jóságából és egyszülött Fiára való tekintettel ékesítette fel a Boldogságos Szüzet ama kiváltsággal, hogy senki ‒ még ha bűnös lenne is ‒, nem fog a pokolba jutni, ha ájtatosan Mária kegyébe ajánlja magát. (133. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Befejezés 1
     A Szentségek felvétele után, Kimberly ‒ az én fele-ségem ‒ olyan lett, mint aki súlyos láncoktól szabadult! Könnyed volt és mosolygós, szívesen fogta a kezem és tele volt tettrekészséggel. Újra együtt voltunk!
Amikor evangéliumi protes-tánsok térnek meg a Katoli-kus Egyházba, gyakran egyfajta „egyházi kultúrsokk” állapotába kerülnek. Kilépnek a sodró gyülekezeti énekek, a gyakorlatias biblikus prédikációk, a szószék konzervatív hangnemű életközpontúsága s az élénk közösségtu-dat légköréből, s felhagynak a különböző imaalkalmakkal, testvéri együtt-létekkel és bibliaórákkal, amelyekből választani lehetett minden héten. Egy átlagos katolikus plébánia általában nem nyújt ilyen lehetőségeket. Az ilyen konvertiták, miközben általában úgy érzik, azzal, hogy katolikus-sá lettek, „hazatértek”, mégsem érzik mindig „otthon” magukat új plébá-niai közösségükben. Kimberlyvel mi is megtapasztaltuk ezt. Persze ez nem törvényszerű, nagyon fontos az egyházközség baráti hozzáállása.
     Tapasztalatilag azt tudom tanácsolni, hogy legyen minden katolikus bibliai keresztény ‒ és viszont ‒, a bibliai keresztyének katolikussá!
     Ezzel történetünk végére értünk. Befejezésül szeretnénk hálát adni, hogy Isten kegyelmes és irgalmas volt hozzánk és 1979 óta hat gyermekkel áldott meg bennünket: Michael, Gabriel, Hannah, Jeremiás, József, Dávid.
Szeretnénk röviden szólni arról a megszólításról is, melyet Istentől az Ő Igéjében kaptunk.
     Katolikus testvéreink! Szeretnénk bátorítani benneteket, hogy mélységeiben ismerjétek meg katolikus hiteteket, mely szent örökségként lett rátok bízva. A magatok és mások érdekében foglalkozzatok vele, hogy tudjátok, mit hisztek és miért hiszitek.
Vegyétek kézbe naponta a Szentírást és olvassátok! Ez, Isten sugalmazott és tévedhetetlen Igéje, mely számotokra íratott, miként a Katolikus Egy-ház állhatatosan tanította végig a huszadik század folyamán, de különösen a II. Vatikáni Zsinaton. Higgyétek amit olvastok! Mondjátok el másoknak!  Sajátítsátok jól el, hogy teljesebben élhessétek, biztonsággal és örömmel beszélhessetek róla! Apostolkodjatok!
A Biblia mellett vegyétek kézbe a Katolikus Egyház Katekizmusát is, és legalább egyszer olvassátok végig, elejétől a végéig. De nem csupán hitis-mereteket kell bővíteni, hanem életté kell váltani, készítsetek magatoknak „élettervet”, s abban kapjon helyet az imádság is. Olykor persze igen nehéz megvalósítani ‒ bár közel sem annyira ‒, mint imádság nélkül élni. Imádkozzátok el naponta a rózsafüzért! (folyt. köv.) A család

1.4 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól
     Joggal mondja Szent Efrém, hogy nem lehet kétség tárgya amit Szent Bernát kifejezetten állít, hogy ti. a Boldogságos Szűz Máriánál az üdvösségünk kieszközléséhez, se hatalomban, sem akaratban nincs hiány. (Serm. de Ass.) Hatalma van hozzá Firenzei Szent Antonin szerint is, mivel teljesen kizárt dolog, hogy imádsága meghallgatás nélkül maradjon. (P. 4. tit. 15. cap. 17. § 4.)
     Szent Bernát szerint Mária szószólása soha nem maradhat eredmény nélkül, hanem mindig elnyeri azt, amit kíván. (Serm. de aquaed.) Megmentésünk óhaja nem hiányozhat Isten Anyjánál, mert Ő olyan anya, aki forróbban kívánja üdvösségünket, mint azt mi magunk.
     Ha azonban így áll a dolog, akkor miképp lenne lehetséges, hogy tisztelője örökre elvesszen? Mert mégha egy lélek a halálos bűn állapotában lenne is, de meg van benne a javulásra való erős akarat, és magát e jó Anya kegyeibe ajánlja, ez esetben Mária feltétlenül gondoskodni fog róla. Közbenjárására Isten, őt szomorú állapotának felismerésére és a bűnei feletti igaz bánathoz szükséges kegyelemben részesíti, megadja a jóban való állhatatosságot és a boldog halál kegyelmét. Nos lehetséges lenne, hogy ne akarná megtenni e jóságos anya, és gyermekét szószólásával meg ne mentse? Megengedhetjük-e magunknak azt a gondolatot, hogy Mária ‒ akinél szeretőbb anyát ‒ nem találhatunk, elmulasztaná bármely gyermekét megmenteni az örök haláltól? (132-133. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

A védőszent
     Nem mondtam meg neki, de én már tudtam, ki számára a favoritom. Két évvel korábban, nemsokkal azután, hogy katolikus lettem, részt vettem a Katolikus Tudósok Egyesületének egyik konferenciáján, ott ismerkedtem meg Germain Grisezzel, az ismert teológussal. A szombat esti díszvacsorán mellette és a felesége, Jeanette mellett ültem. Elmeséltem nekik a megtérésem összes izgalmát s azt is, mennyire fáj a szívem, hogy Kimberly ellenáll.
Mielőtt elváltunk, mindketten egymásra, majd rám néztek.
„Mi éppenséggel tudjuk, mi a teendő!” ‒ szólalt meg Germain.
     Nem egészen értettem, mi húzódik e mögött a meglehetősen rejtélyes megjegyzés mögött és kérdőn néztem rájuk.
Ők mesélni kezdtek Seton Szent Erzsébet Annáról: háziasszony volt, öt gyermek anyja, protestáns konvertitaként a Szent József Szeretetéről nevezett Nővérek rendjének alapítónője. Nemrég kanoni-zálták, elsőként a bennszülött amerikai szentek közül*.
     Azt is említették, hogy a sírja tőlük nem messze, a Maryland állambeli Emmitsburgban van.
Érdekes volt, amit Seton Szent Erzsébet Annáról beszéltek, de annyira nem ütött szíven, hogy a konferencia legfontosabb eseményének tartottam volna ‒ egy darabig.
     Egy héttel később csomagot hozott a posta. Látván, hogy „Germain és Jeannette Grisez” a feladó, gondoltam, valami katolikus kegytárgy lesz benne, ezért amikor tanulni mentem, fölvittem magammal és távol Kimberly gondterhelt tekintetétől nyitottam ki. Joseph Dirvin: Seton Szent Erzsébet Annáról írt életrajza volt.
Odaadtam a feleségemnek, és őt teljesen magával ragadta Seton Szent Erzsébet Anna személyisége. Őt választotta. (folyt. köv.)
....................................
*Elizabeth Ann Bayley Seton 1774 New York, †1821. Nevéhez fűződik a szegények és szinesbőrűek számára nyitott katolikus iskolák intézménye. 1963. március 17-én boldoggá, 1975. szeptember 14-én szentté avatták.

1.3 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól
     A fentebb elhangzottakkal szem-ben Mária így szól valamennyiünk-höz: »Aki engem hallgat, nem szé-gyenül meg«. (Sír 2,30) Vagyis aki Hozzá menekül, aki szavait figyelem-mel hallgatja, nem vész az el, miért is Szent Bonaventura így kiálthatott hozzá: »Ó Királynőm, messze áll az elsüllyedéstől az, aki szorgosan azon fáradozik, hogy neked szolgáljon« (In Psal. 118.) »Igen ‒ jegyzi meg Szent Hilárius ‒, ha az ilyen annak előtte súlyosan bántotta is meg Istent, mégis erősen remélheti, hogy üdvözül«. (Caen. 12. in Matth.)
Innen van az, hogy a sátán oly nagy fáradsággal igyekszik odahatni, hogy az Isten kegyelmétől megrabolt lélek Mária iránti áhítatát is elveszítse.
     Midőn Sára észrevette, hogy Izsák, Izmaellel játszván, lassanként elsa-játítja annak gonosz szokásait, kérte Ábrahámot, küldje el a háztól a fiút anyjával együtt: »Dobd ki e szolgálót és fiát!« (Ter 21,10) Nem elégedett meg azzal, hogy csak a fiú hagyja el a házat, de azt akarta, hogy Ábrahám annak anyját is űzze el, mert félt, hogy a gyermek később az anyját látogatva, mégis csak megfordul a házban. Épp így cselekszik az ördög is: nem elégszik meg azzal, ha egy lélek egyedül Jézus Krisztust taszítja ki szívé-ből, hanem azt akarja, hogy annak anyját is kiűzze belőle: »Űzd el a szolgálót és fiát!« Attól fél ugyanis a sátán, hogy az anya imádságával újból visszahozza a Fiút a vétkesnek szívébe.
     És tényleg! Teljes joggal tarthat ettől a gonosz, mert a tudós Pacciu-chelli állítása szerint, ha valaki nem hagy fel a Mária iránt való ájtatos-ságával, úgy szerető közbenjárására csakhamar ismét Fiának birtokába jut. (In Salv. Reg. Exc. 5.) Szent Efrém tehát igen helyesen nevezte Mária iránti áhítatunkat útlevélnek, melynek segítségével elkerüljük a poklot. (Or. d. laud. Virg.)
     Ugyane szent a Istenanyát azok oltalmának hívta, akik már a végső romlás állapotában élnek. (Patrocintrix damnatorum. Ibid.) (132. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Te kit választottál?
„Kit választottál védőszentednek?” ‒ kérdeztem Kimberlytől egészen véletlenül a nagyhét közepén.
„Miről beszélsz?” ‒ nézett rám értetlenül.
     Így hát elmagyaráztam.
„Amikor megbérmálnak, bérmanevet vá-laszthatsz, mely általában annak a védő-szentnek a neve, akit közel érzel magad-hoz. Amikor én katolizáltam, én Szalézi Szent Ferencet választottam!”
Kimberly mintha még most sem kapcsolt volna.
„Miért őt?” ‒ kérdezte.
„Azért, mert Szalézi Szent Ferenc épp akkor volt Genf püspöke Svájcban ‒ magya-ráztam ‒, amikor Kálvin letérítette az embereket a katolikus hitről. Ahogy Sza-lézi Ferencről olvastam fel-fedeztem, hogy olyan haté-kony szónok és hitvédő volt, hogy szentbeszédeivel és röpirataival, több mint negyvenezer kálvinistát vitt vissza az Egyházba. Ebből arra következtettem, hogyha akkor ennyit volt képes visszavezetni az Egyházba, akkor most egyet még visszavezethet!
Azon kívül Szalézi Szent Ferencet a katolikus sajtó védőszentjének is nyilvánították, és mivel kereken tizenötezer könyvem van, természetesnek tűnt, hogy őt válasszam.
„Azt hiszem, ezt át kell imádkoznom! ‒ fordult el Kimberly vágyakozó, de kissé bizonytalan tekintettel ‒ aztán meglátom, hogy eszembe juttat-e valakit az Úr!”
     A feleségemen látszódott, hogy bár elindult az „úton”, olykor mégis elege volt az egészből! (folyt. köv.) (Scott Hahn könyvei)

1.2 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól
     Szent Anzelm azt tanítja, hogy lehetetlen az olyannak üdvözülnie, aki nem viseltetik nagy áhítattal Mária iránt és akit e Szent Szűz nem vesz oltalmába. Ezzel ellentétben kizárt dolog, hogy örökre elvesszen az, aki a Boldogságos Szűznek aján-lotta magát és akire Mária is szere-tettel pillant. (De exc. Virg. c. II.) Ezt megerősíti Firenzei Szent Antonin, aki úgyszólván az előbbinek szavaival él. »Lehetetlen, hogy üdvözüljenek azok, akikről Mária irgalmas szemeit elfordítja, miként szükségképp megmenekülnek és felmagasztaltatnak azok, akikre kegyesen tekint és akikért könyörög«. (Part. 4. tit. 50.) Ez utóbbi szent tehát csak azt fűzi hozzá Szent Anzelm szavaihoz, hogy Mária tisztelői szükségképpen üdvözülnek.
     Bár jól megjegyezné magának mindenki, amit e két szent a felemlített helyek első részében mond, és megrendülnének mindazok, akik kevés súlyt helyeznek a Mária iránti áhítatra, illetőleg azt hanyagságból elmulasztják! Azt mondják ugyanis e szentek, hogy lehetetlen üdvözülnie annak, akit Mária nem pártfogol. Ugyanezt azonban még sok más szent is állítja!
     Nagy Szent Albert így szól: »Mindenki elvész, aki nem a tiéd«. (Bibl. Mar. in c. 6o.) Szent Bonaventura zsoltármagyarázatában ezt írja: »Aki elhanyagolja Mária szolgálatát, meghal bűneiben, aki nem menekül hozzád ó Úrnőm, biztosan nem jön az égbe«. (In Psal. 117.) A 100. zsoltár magyarázatánál már annyira megy állításában, hogy nemcsak nem üdvözülhet az, akiről Mária tekintetét elfordítja, hanem, hogy az ilyen számára semmi remény nem marad az üdvösségre.
     Ugyanezt már rég azelőtt Szent Ignác vértanú is állította, hogy ti. a bűnösök egyedül Mária közbenjárása által menekülhetnek meg, s Mária szeretetteljes közvetítésével még igen sok olyat ment meg, akiknek az isteni igazságosság ítélete szerint el kellett volna kárhozniok. (Ap. Celada in Jud. Fig. § 10.) Némelyek úgy vélekednek, hogy e szavak nem Szent Ignác vértanútól származnak; annyi azonban P. Crasset szerint bizonyos, hogy Szent Chrysostomus (In deprec. ad Virg.) hasonlóképp idézi, miként Celles apátnál (In compl.Virg. c. 5.) ismételten feltaláljuk. Hasonló értelemben vonatkoztatja az Anyaszentegyház is Máriára a Szentírás eme szavait: »Aki azonban ellenem vét, a saját lelkének árt, mindenki, aki gyűlöl engem, a halált kedveli!«. (Péld 8,36) Szent Lőrincről nevezett Richárd e mondathoz: »olyan, mint a kereskedő messzejáró hajója« (vö. Péld 31,14) és hozzáfűzi, hogy »mindazok, kik nincsenek benn e hajóban, el fognak merülni a világ-tengerben«. (De laud. Virgo lib. II.) Még maga az eretnek Ökolampadius is a Mária iránt való fogyatékos és kevés áhítatot, az Isten részéről való elvettetés biztos jelének tartotta. (Ap. P. Pep. t. 7.) (131. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Könnyezni kezdett a máriapócsi szentkép kárpátaljai másolata

     A kárpátaljai Szerednyén a hívek, egy hete vették észre a furcsa foltot templomuk Mária-képén.
     Az Ungvár szomszédságában fekvő település görögkatolikusai kezdet-ben beázásra gyanakodtak, ám a nedvesség a száraz idő beálltával sem múlt el a Szűzanya szeme alól – írja az UA-Reporter.
     „Azóta hívek százai látogatják a templomot Szűz Mária áldását kérve s könyörögve, hogy szabadítsa meg őket mindennapi gondjaiktól” – mond-ja Emerih Krickij, Szerednye polgármestere.
   Bacskai József ungvári magyar főkonzul adományozta a máriapócsi kegyképhez érintett Szűz Mária képet Dobó István szülőfaluja templomának, a híres egri várkapitánynak szentelt dombormű 2013. évi felavatása alkalmából.
     Palkó István írása nyomán: http://www.szon.hu/csoda-tortent-konnyezni-kezdett-a-mariapocsi-szentkep-karpataljai-masolata/3072069

Mondd meg nekik!
     Elrepültem Kaliforniába, ahol a Catholic Answers által szervezett országos hitvédelmi konferencián tartottam előadást. Az ott lévők közül sokan hallották a szalagot, és mind Kimberlyről érdeklődtek. Az előadásom befejeztével föltett első kérdés valahogy így hangzott:
„Scott, mindnyájan hallottuk a néhány hónapja önnel készült szalagot! Mondja el, hol tart a felesége a katolizálásban?”
Kínos volt, mert meg kellett mondanom, hogy nem tudom.
     Aznap este még fölhívtam Kimberlyt. Elmeséltem neki, hogy a konferencia résztvevői mind hallották a szalagot, és mennyire kíváncsiak, hogyan gondolkodik most. Megkérdeztem, van-e valami amit el akar mondani? ‒ Arra azonban amit válaszolt, aligha számítottam.
„Mondd meg nekik” ‒ válaszolta némi szünet után ‒, hogy amikor tegnap, hamvazószerdán átjöttem Steubenville-be, a kocsiban sokat töprengtem és imádkoztam és világossá vált, hogy Isten most húsvétkor hazavár. ‒ Egy hosszú percen át egyikünk sem bírt megszólalni. Aztán folyni kezdtek a könnyeink, hálát adtunk és örültünk.
Hamarosan mindenki tudta a konferencián.
     Megbeszéltük, hogy Kimberlyt a jolieti Szent Patrik templomban 1990 húsvét vigíliáján fogadja vissza az Egyház. (Az időzítés enyhén szólva ironikusnak tűnt; öt évvel azelőtt katolizálásom legkorábbi időpontjául 1990-et jelöltük ki. A nekem szánt időpontot íme a feleségemé lett.)
Időnként elemi erővel tört ránk az öröm, hogy Kimberly visszafogadása máris megtörténik; mindketten különös módon átéreztük a nagyböjt bűnbánati lelkületét. Így még sose ünnepeltük a Nagyhetet. újra boldogok voltunk!(folyt. köv.)

NYOLCADIK FEJEZET

És Jézust, a te méhednek áldott gyümülcsét nekünk ez élet után mutasd meg

1.1 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól
     Lehetetlen, hogy Mária tisztelője ‒ aki őt hűen szolgálja és magát állan-dóan kegyeibe ajánlja ‒ elvesszen. Némelyek előtt talán túl erősnek tűnik ez az állítás, de kérem, hogy addig ne alkossanak véleményt, amíg el nem olvastak mindent, amit bizo-nyítására fel akarok hozni.
     Amikor azt mondom, hogy Isten Anyjának tisztelője nem veszhet el örökre, nem azokat a Mária-tisztelő-ket értem alatta, akik "máriás" áhíta-tukat csak arra használják, hogy nyugodtabban vétkezhessenek. Azok ugyanis, akik visszaélnek az Istena-nya szeretetével, elvetemedett bizal-mukért nem irgalmasságot, de méltó büntetést érdemelnek.
Érveléseimben tehát csak azon aláza-tos Mária-tisztelőket értem, akik őszinte szándéktól vezérelve állandóan Isten Anyjának kegyeibe ajánlják magukat és hűek maradnak a neki szentelt áhítatgyakorlatokban (rózsafüzérezésben) és ezek esetében állítom, hogy úgyszólván kizárt, hogy elkárhozzanak!
Márpedig, határozottan ezt állította P. Crasset is a Mária-áhítatról írt művében (T. I. qu. 7.), sőt megelőzően P. Vega is a Mária-teológiájában, miként Mendoza (Virid. 1. I. probl. 9.) és több hittudós.
     De meggyőződhessünk arról is, hogy ezek nem ok nélkül kockáztattak ilyen komoly állítást, ha látjuk, hogy miként vélekedtek e tárgyat illetően a szentek és hittudósok. Mellesleg megjegyzem, hogy ne csodálkozzunk, ha esetleg több egyenlő hangzású kijelentésre akadunk, én ugyanis mindent fel akartam hozni annak bizonyítására, hogy mennyire megegyeznek az írók e tárgyban. (130. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 6
A kegyelem átható melegében
     1987. augusztus 7 -én megszületett 3. gyer-mekünk, egy gyönyörű kislány. Ez a baba élő jelképe volt az imádság erejének, és tanúskodott a nagy fájdalmak és küzdelmek közepette is megingathatatlan szeretetünkről.
Hannah keresztelőjére úgy mentem el, hogy még azt sem tudtam, nem szólít-e föl a pap: „Legyen szíves üljön oda, Mrs. Hahn, míg én itt megkeresztelem a gyermekét.” De nem így tör-tént. Amikor bementünk, Monsignor Bruske-witz üdvözölt és kedvesen megkért, hogy csinál-jak és mondjak mindent, amit jó lelkiismerettel tudok. Bár a Mindenszentek litániája alatt csöndben maradtam, és legbe-lül azzal sem értettem egyet, amit a keresztségről mondott, azonban a liturgia szépsége teljesen ámulatba ejtett. Őszinte buzgalommal kapcso-lódtam bele. Váratlanul ért a keresztségi liturgia szépsége. Csupa olyasmi volt benne, amit én is imádkoztam volna a kislányomért! Egyszer csak, alighogy a pap befejezett egy hihetetlenül szép könyörgést a gyermekünk-ért, a pillanat igaz örömének hatása alatt megszorítottam Scott kezét, ő pedig vissza szorított. (Később kiderült, mert attól félt, azért kapaszko-dom, nehogy kirohanjak.)
     Végül a Monsignor egy „Amen”-nel fejezte be a könyörgést, és belő-lem is kitört az amen! Egyszerűen nem tudtam magamban tartani. (A presbiteriánusoknál nem szokás!)
A Monsignorral együtt mindjányan nevettünk! Rég nem érzett boldog melegség töltött el.
     A Szent Bernát templomból távozóban Isten fontos dolgokat művelt bennem, és így szóltam Scotthoz: „Tudom, hogy ez a mai nap fordulópont számomra!” Valójában, nem az egyetlen, de fontos fordulópont volt.
Kimberly négy évvel később követte férjét! Az igazság fájdalmas, de kitartó keresése után, mindketten a Katolikus Egyház közösségében találták meg a legnagyobb kincset, a feltámadt Krisztust, aki tanít, megbocsát minden bűnt, meggyó-gyítja a szív minden sebét, felemel a legnagyobb bukásokból, és az öröm teljességére vezet a mennyországban. (folyt. köv.)

1.7 Mária folytonosan reánk tekint, hogy részvéttel legyen irántunk és nyomorúságunkból kisegítsen

     Ha bűneink bizalmatlansággal töltenének tán el, boldog Párizsi Vilmos szavaival kell a Boldogságos Szűzhöz fordulnunk:                     »Ó Úrnőm, ne vesd szememre vétkeimet, mert akkor én is előhozom irgalmasságodat, mely emezeket messze fölülmúlja és sokkal hatalmasabb arra, hogy számomra bocsá-natot eszközöljön ki, mintsem a vétkeim arra, hogy örök romlásba sodorjanak«. (De Reth. div. c. 18.)

Imádság
     Ó Boldogságos Szűz, aki a legna-gyobb és legmagasztosabb vagy vala-mennyi teremtmény közt! Üdvözöllek téged én szerencsétlen, aki fellázad-tam Isten ellen és büntetésre, nem pe-dig kegyelemre tettem magam érde-messé, és Istennek nem Irgalmassága, hanem Igazságossága szerint kellett volna eljárnia velem szemben. Így be-szélek ó Úrnőm, de nem azért, mintha bizalmatlansággal viseltetnék irgal-mad iránt, hanem azért, mert tudom, hogy te annál könyörü-letesebb vagy, minél magasabb polcra emelt téged Isten. Csu-pán azért örülsz gazdagságodnak, hogy a nyomorultaknak juttass abból részt, és minél szegényebbek azok, akik hozzád menekülnek, annál szorgosabban igyekszel őket gyámolítani és megmenteni.
     Ó Anyám, te sírtál egykor Fiad felett, ki értem meghalt a kereszten, ajánld fel most e könnyeidet Istennek és eszközölj ki számomra őszinte bánatot bűneim felett! A bűnösök csak szenvedést és bánatot okoztak neked, és magam is megszo-morítottalak. Ó Boldogságos Szűz Mária, esdd ki számomra azt a kegyelmet, hogy legalább mától fogva ne bántsalak meg Téged és szeretett Fiadat hálátlanságommal! Mit használná-nak könnyeid, ha ismét hálátlan lennék? Mit használna ne-kem irgalmasságod, ha újból hűtlen lennék Irántad és örökre elvesznék?
     Isten Szentséges Anyja! Ami nekem hiányzik, azt te képes vagy pótolni, mert te mindent megnyerhetsz Szent Fiadtól, amit csak kérsz, ennélfogva tehát én is kérem közbenjáráso-dat, melyet bizalommal remélek! Tedd meg, hogy Istenhez hű maradjak és soha többé meg ne bántsam Őt, tedd meg, hogy életém hátralevő ideje alatt hűen teljesítsem a Szent Kereszt-ségben tett fogadalmamat! (129. oldal)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 4
A protestantizmus megkötözöttségében
     Már-már arra gondoltam, hogy elválunk, de féltem Isten megsérteni és attól, hogy emiatt a pokolra kerüljek. Éreztem, hogy valamiképp van remény ‒ nem Scott miatt vagy miattam, hanem azért, mert Isten hűséges. Az Úr vala-hogy majd csak irgalmas lesz hozzám ‒ és Scotthoz is ‒ nap nap után, hogy megkapjuk a szükséges kegyelmet ebben a nehéz, ínséges időben.
     Scott nagy élvezettel élte katolikus életét (bár nem kérkedett vele). Ha imádkozott, keresztet vetett. Volt egy feszület az irodájában. Egyszer véletlenül hallottam, amikor az Üdvözlégyet mondta egy barátjával.
     Nagyon mélyen érintett, hogy nem tudok örülni megváltottsá-gomnak. Imanaplómban újra és újra föltettem a kérdést az Úrnak: „Miért nem tudok örülni megvál-tottságomnak? Tudom, hogy meg vagyok váltva. Ugyanakkor Scott föl se teszi ezt a kérdést, és ő miért tud örülni annyi-ra? Igen, neki ott volt az Oltáriszentség!” Nagyon makacs voltam ‒ ez a legmegfelelőbb szó.
     Egyszer az egyik katolikus barátnőm értem könyörögvén, megemlítette, hogy az Úr azt mondta neki: számunkra „Krisztus megtöretett Testének apostolsága” adatik. Nem értettem, de a magányosságunk gyötrelmei emlékeztettek a reformáció okozta szakadások szomorúságára és fájdalmaira. És ez elgondolkodta-tott, hiszen nap nap után határozottan éreztük, micsoda dúltság jellemzi a családokat a reformáció óta. És magunk is megéltük, mennyire fájdalmas az egység hiánya.
     Férjemmel ketten aktivisták lettünk, s ez a kötelék nagyban segítette, hogy együtt tudjunk működni. Az abortusz és a pornográfia elleni közös küzdelemben együtt éltünk meg a sikereket, és házasságunk erősödött a közös szolgálattól is, meg attól is, hogy közös barátokat szereztünk.
Segített abban is, hogy kívülről tudjuk szemlélni magunkat. (folyt. köv.)

     A Szentháromság ünnepe (Fes-tum ss. Trinitatis), a Katolikus Egy-házban a Háromszemélyü Egy Isten tiszteletére rendelt külön ünnep, mely a pünkösd után való első vasár-napon tartatik meg. Főleg székelyföl-dön "kicsipünkösd" néven is ismert. Lüttichben kezdték először ünnepelni a X. sz. elején. Hazánkban már Könyves Kálmán király elrendelte épp a mai időpontban a Szentháromság ünnepének megülését. XXII. János pá-pa (+1334) az egész nyugati egy-házban kötelezően elrendelte. Népszerűségének köszönhetően több pro-testáns egyház is átvette. A keleti egyház ez ünnepet külön nem ismeri, pünkösdkor tartja meg.  Szentháromságos Egy Isten, ragyogtasd be életutunk, hogy mindig szilárdan kitartsunk a hitben és a szeretetben, mások tanúságára is!

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 5
Apám sugalmazott jótanácsa
     1986 karácsonyán tudtuk meg, hogy újabb gyermekünk fog születni. Az Úr sugallatára a „kiengesztelődés gyermekének” neveztem el.
„Ó, Istenem” ‒ mondogattam ‒, „azt jelenti ez, hogy katolikus lesz és nekem is katolikussá kell lennem?” ‒ S rögtön imádkozni kezdtem.
     Utána azon gondolkodtam el, milyen módon lesz ez a gyermek megkeresztelve. Kritikus hely-zet volt ‒ magam hittem a gyermekkeresztség-ben, de egy olyan, felekezethez nem tartozó gyülekezetbe jártam, mely nem hitt benne. Mindig arról álmodtam, hogy apám kereszteli meg a gyermekeinket, de nem tudtam elképzelni, hogyan válhat ez valóra. Isten volt hozzám oly kegyes, hogy ezúttal megóvott a Scottal való viták-tól. Beláttam, hogy Scott a család lelki irányítója, és jobbnak láttam, ha beletörődök, hogy a gyermek katolikus keresztségben részesül; ami végül igaz békével ajándékozott meg azzal a hatalmas meglepetéssel együtt, amelyet Scottnak okoztam, amikor csöndben megkértem, hogy a gyermek megszületésekor tegye meg az előkészületeket Monsignor Bruskewitz-cal a keresztelőre.
     Közvetlenül a kislányunk megszületése előtt volt egy fontos beszélgetésem apám-mal. Nála mélyebben hívő embert keveset ismerek. Tényleg ilyen apára volt szükségem, hogy elvezessen mennyei Atyámhoz. Apa megérezte a szomorúságot a hangomban.
„Kimberly ‒ kérdezte ‒, szoktad-e mondani azt az imádságot, amit én nap mint nap elmondok: Uram! Megyek ahova akarod, hogy menjek; teszem, amit akarod, hogy tegyek; mondom, amit akarod, hogy mond-jak, és lemondok, amiről akarod, hogy lemondjak”?
„Nem, apa, mostanában nem szoktam mondani!” (Nem is sejtette, hogy még mindig micsoda fájdalommal tölt el, hogy Scott katolizált.)
„Nem?!” ‒ mondta őszinte megdöbbenéssel.
„Apa, én attól félek, hogyha imádkoznám, az egyet jelentene a katolizálással. Én pedig nem leszek római katolikus!”
„Kimberly nem hiszem, hogy azt jelentené, hogy római katolikus leszel, hanem azt jelenti: vagy Jézus Krisztus az ura életednek, vagy nem Ő az ura! Ne akard megmondani Istennek, hová vagy hajlandó elmenni vele, és hová nem. Azt mondd el neki, hogy hallgatsz rá. Ez sokkal fontosabb, minthogy római katolikus leszel-e, vagy sem.
Máskülönben megkeményíted a szíved az Úrral szemben. Amíg nem tudod elmondani ezt az imát, imádkozz a kegyelemért, hogy sikerüljön elmondanod. Szívedből hódolj meg előtte ‒ bízhatsz benne!”
     Apám szavai nagy hatással voltak rám! Olyan érzésem volt, mint amikor gyermekko-romban megfogta a kezemet.
„Istenem, add meg a kegyel-met, hogy el tudjam mondani azt az imádságot” ‒ imádkoz-tam naponta, 40 napon át. Közben féltem, hogyha elmon-dom azt az imádságot, megpe-csételődik a sorsom, kidobha-tom az agyam, és mint egy idióta követhetem Scottot a Katolikus Egyházba.
     Végül eljutottam odáig, hogy elmondjam ezt az imád-ságot, Istenre bízva a követ-kezményeket. És érdekesmód rájöttem, hogy én készítettem magamnak a kalitkát, az Úr pedig nem bezárta, hanem kinyitotta az ajtaját, hogy szabaddá tegyen. Megdobbant a szívem. Most már újra szabadon hoz-záfoghattam tanulni és próbálkozni, némi örömmel kutatni kezdhettem dolgokat. Most már mondhattam: Igen Istenem, nem így terveztem el az életemet, de jó lesz, amit te álmodsz meg számomra. Mi a szándékod a szívemmel, a házasságommal, a családunkkal? Tudni akartam. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

 Titkári emlékezés

      Beszélgetéseink során, valahogy felmerült köztünk a "kíváncsiság vétkének" témaköre (merthogy Erzsébet asszony így vagy úgy, de mindig oktatott engem valamiképp). Egy esetet mesélt el melyben egy ember, állandóan kukucskált a szomszédja portáját elválasztó palánkon. Ezt a szomszéd megelégelte, s egy tükröt helyezett a lyukra, fényével a kíváncsiskodó felé. Nos, amikor a kíváncsiskodó szomszéd megint a lyukba benézett igen elcsodálkozott, hogy valaki visszanéz. Na erre belőlem kitört a nevetés, de annyira, hogy alig bírtam magammal. Erzsébet néni néhány pillanatig csak döbbenten nézett, bizonyára azt hihette, hogy megzavarodtam. Ennek ellenére rá is átragadt a nevetés és már meg se tudta kérdezni, hogy min is nevetünk. Nagy nehezen eldadogtam, hogy egy vicc jutott az eszembe, de nem mondhatom el! De mondjam csak el! – mondta ő még mindig kacagva! De nem, de igen, de nem! És így ment ez egy darabig, mígnem kötélnek álltam és röviden elmondtam az egyébként hülye vicc lényegét! Eszerint egy pasas véletlenül lenyelt egy üvegszemet és hamarosan egyre komolyabb problémái adódtak, úgyhogy kórházi konzíliumot tartottak fölötte. Az egyik orvos amikor tüzetes vizsgálatnak vetette alá, egyszer csak összecsapta kezét és így kiáltott: "megáll az orvostudomány, megáll az ész, nem lehet benézni, mert valaki kinéz!" 

Na, Erzsébet nénit majdnem fel kellett locsolni! Ám, mint aki hirtelen észbe kapott, egyik pillanatról a másikra lehiggadt és csak ennyit mondott: – „Fiacskám! Akkor most mondjunk el egy Miatyánkot, meg egy Üdvözlégyet!” 

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 3
A protestantizmus megkötözöttségében
    Én mást gyászoltam, mint Scott. Azon keseregtem, hogy soha többé nem lehetek lelkipásztor-feleség, amiről egész életemben álmodtam. Nem láttam, milyen szerepem lehetne Scott hivatásában, újabban azt mondta, kispapokat szeretne oktatni; korábban terveztük, hogy majd tanácsadást tartunk fiatal jegyespároknak, de ilyesmi a katolikus szemináriumban nem létezik.
És talán apróságnak tűnik, de irtóztam a gondolatától is, hogy az otthonunkban esetleg mindenféle kegytárgyak álljanak halomban. Amikor az egyik barátunktól többek jelenlétében kaptunk egy keresztet, megszólalni se bírtam.
Szerencsére Scott elvette tőle: „Tudom is, hol lesz a helye ‒ mondta ‒ ahol olvasni szoktam.”
Kedves barátainknak fogalmuk sem volt róla, micsoda fájdalmat okoznak nekem ezzel. És még csak azzal sem enyhíthettem rajta, hogy elmondjam valakinek.
     Nem tudtunk többé mélyebben elbeszélgetni teológiai kérdésekről úgy, hogy kölcsönös gyomorgörcsöt ne okoztunk volna egymásnak. Azelőtt Scott volt a legjobb barátom, akivel megoszthattam, ha bántott valami. De most hogyan fordulhattam volna hozzá, amikor legtöbbször éppen ő okozta nekem
akaratlanul is a fájdalmat?
     És Scott sem lett volna annyira magányos, ha mellette vagyok, de nem tudtam és nem is akartam könnyíteni rajta, elvégre ő döntött így, és nyögte a következményeit.
Lényeg, hogy a férjem rettenetesen magára maradt. Hozzám hasonló okok miatt sok protestáns barátja szóba sem akart állni vele, nem értették meg őt és szakítottak vele.
     Gyötrelmes volt a külön-külön magányunk. Azelőtt együtt tanultunk, együtt küszködtünk különböző szövegekkel, s közben tanultam tőle, mert igen jó megközelítései voltak. Most pedig nem voltam hajlandó meghallgatni a felfedezéseit, és nem tudtam vele örülni, hanem mindig rettegtem, hogy belemegy a részletekbe és én hallani sem bírom. Scott azt állította, hogy ő a Biblia révén jutott el a katolikus hitre. De az én hitemnek is a Biblia volt az alapja!
”Mi az igazság oszlopa és alapja?” ‒ vetette oda egyszer.
”Isten Igéje!” ‒ válaszoltam gyorsan.
”Akkor miért mondja Szent Pál a 1Tim 3,15-ben, hogy az Egyház? Mondd, miért nem ér el ez a kijelentés protestánsok lelkéig?”
”Ez csak a te katolikus Bib-liádban van így, Scott!” ‒ állítottam. Erre ő kinyitotta az én Bibliámat, és valóban benne volt, melyet emlékeim szerint addig sose olvastam. (folyt. köv.)

A házibuli
     A végzős diákok meghívtak néhány elsőéves lányt egyikük családi villá-jába, bulizni.
A vendégek sorra érkeztek és fogyott a "welcome drink", csak egy fiú Lé-nárd nem akart inni semmit, pedig mindenki azt várta, hogyha becsics-csent, még jobb hangulatot teremt maga körül.
Valamennyien ötöd éve ismerték Lénárdot és alig akadt aki ne kedvelte volna. Vidámnak látszó fiú volt, a társaságok tréfamestere – de csak lát-szatra –, mert bensőleg összeszedett és komoly volt. Mindenki tudta róla, hogy nincsenek szülei. Zárkózottságára jellemző volt, hogy nehezen is-merkedett a lányokkal, melyet maga azzal magyarázott, hogy úgyse talál "magának valót" (ami alatt bensőségesen hívő katolikus leányzót értett).
     Nyári kánikula volt és a hűsítő italok bizonyultak a legnépszerűbbnek. Lénit is megkínálták egy jegessel, ám ő nem tudta, hogy dupla szeszt raktak bele. Rettenetesen a fejébe szállt! Nos eddig mindenki gurult a poénjaitól, ám ezúttal megbizonyosodhat-tak, hogy ez az ember "fordítva van beköt-ve", mivel látványosan elcsendesedett, leült a sarokba, "derengeni" a félhomályban.
A lakás légkondija épp rossz volt, így mindenki nekivetkőzött a tisztesség határa-in belül. És ekkor kezdődött el a baj!
     Lénárd szeme megakadt az egyik csinos szőke lányon, akit már tavaly az első látásra vonzónak talált, de soha nem volt mersze közeledni hozzá. A lány – Ilcsi – szerényen ült, s a nyakában egy Csodásérem ragyo-gott. A fiú valójában nem is a lányt, hanem az érmecskét nézte, szinte megigézve.
A többiek is észrevették, a szinte mozdulat-lan hódolatot és heccelni kezdték, "nicsak, tetszik neki a csaj, csak egy kicsit merev"! Erre kitört a röhögés. Csak egy valaki vette észre, hogy valami gond van a fiúval – a csodásérmes lány –, mert Léni szemében egyre csak gyűltek a könnyek.
     A lány, mivel maga is kóstolgatta az ita-lokat, nem kevéssé spiccesen, egyszeriben – mint aki segíteni is akar, meg magával sem bír –, se szó, se beszéd, odament és beleült a nekikeseredett fiú ölébe, magához szorít-va borzas fejét! Más fiatalember meglepett és boldog lett volna érezni egy ilyen szép lány illatát és szívdobogását, ám Léni nemhogy boldog, de kifejezetten szomorú volt, melyet a benne dol-gozó ital sem csillapított. Többször elsuttogta fájdalmasan: "elhagytam őt, szégyelltem őt és megtagadtam őt"!
A lány csak keveset értett a szavakból, de azt tudta, hogy nem neki szól. Azt azonban meg kellett állapítania, hogy kiváltságolt partnere minden romantika ellenére, igen kényelmetlen helyzetben van. A fiúnak ugyanis folytak a könnyei.
     Illő nem illő, most jókor jött ez az ölelés a félhomályban, mert ha a töb-biek így látták volna a máskor vidám fickót, nyomban buta heccelődés áldozatává teszik.
     A zene döngött, néhányan táncoltak, egy pohár kiömlött, ám ami ez-után történt, váratlan volt mindenki számára. A férfitársak által bátorta-lannak tartott Léni elemelte a fejét a lánytól és forrón megcsókolta a melle fölötti érmet. A többiek csak azt látták, amit láttak és tapsvihar tört ki, gratulálva Léninek, hogy most végre, leküzdötte komplexusait!
     Ilcsi oldotta meg a helyzetet és gyorsan szellőzés ürügyén kiosontak a kertbe, de leginkább azért, hogy a kiragadja Lénit az értetlen társaságból.
     A félénk fiatalember, maga sem tudta honnan vette a bátorságot, de habozás nélkül megvallotta Ilcsinek, hogy már egy éve vágyva tekint rá, de nem merte megszólítani sem. Egyben azonban elnézést is kért, hogy álmai nőjének szoros ölelésében mégsem iránta érzett fájó szeretetet, hanem a Szűzanya iránt, akinek az érméjét szándékosan otthon hagyta, hogy ne lássák a többiek! "Pedig, mindent Neki köszönhetek!" – mondta és mély lélegzetet vett, nehogy megint elsírja magát! Ahogy ott álltak egymással szemben, olyanok voltak, mint Ádám és Éva a Paradicsomkertben.
A lány anyásan megsimogatta Léni fejét és így vigasztalta: "Ne haragudj, hogy ilyen brutálisan ismerkedtem, ez épp oly idegen tőlem, mint az ivás! Nemhogy nem így szoktam, de eddig még sehogysem! Tavaly, hogy először láttalak, azóta te voltál az elérhetetlen ideálom, és ma reggel a Csodásérmű Szent Szűzhöz fohászkodtam, hogy hozzon össze bennünket! Bocsánatot kell kérnem a Szűzanyától, mert Ő aligha így szerette volna, bizonyára megbántottam Őt is a viselkedésemmel – suttogta –, felemelve ajkához az érmet és megcsókolta – majd folytat-ta: Biztos, hogy nem a Szeplőtelen Anyácska késztetett illetlenségre, hanem az alkohol bódító szelleme. Még soha nem ittam és bizonyára azért szállt a fejembe ennyire. Édesanyám mindig óvott a szesztől és így figyelmeztetett: "Ne igyál, mert elveszted az eszedet!" És valóban elvesztettem az eszemet, de nem a szívemet! Bizony, három dolog is közrejátszott: az ital, az hogy segíteni akartam rajtad és az, hogy... éés az, hogy szeretlek! De ezt a szót már a sírás for-mázgatta szép ajkán, miközben könnyek gördültek végig bájos arcocská-ján ezt gügyögve, csücsörítve: "nem éreztem féltékenységet amiért az a bocsánatkérő puszi nem nekem szólt! Deee most én adok neked egyet, a bocsánatodat kérve a viselkedésemért..." Ebben a pillanatban egy alma leesett a fáról. (A szerk. írása)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 2
A protestantizmus megkötözöttségében
     Egy nap, amikor Scott épp indulóban volt egy tanúságtételére, kifakadtam:
”Nem tudom megérteni, mi a célja Istennek azzal, hogy egy jól képzett fiatal házaspárnak, akik előtt közös életcél, hogy együtt szolgáljanak, teljesen megváltoztatja az életét, olyannyira, hogy mostanra teljesen más irányba tartanak. Miért csinálja ezt?”
Scott válasza váratlanul ért.
”Lehet, hogy ennyire szeret minket?” ‒ mondta. ‒ Mivel magadtól sose érdeklődtél volna a katolikus hit iránt, talán engem térített meg először, hogy rajtam keresztül fokozatosan megmutathassa neked a Katolikus Egyház szépségét? Hogy megérleljen? Hogy megáldhasson a szentségekkel? Hogy megadhassa a már birtokodban lévő hit teljességét. Hogy egységben legyünk!
”Rettenetesen nehéz meglátni ebben az isteni szeretetet, de el tudom képzelni, hogy így van ‒ mondtam. Be kellett vallanom, hogy magamtól tényleg rá se néztem volna a Katolikus Egyházra. Csak ne várd tőlem, hogy rohanjak tanúságot tenni, ha katolizálnék” ‒ tettem hozzá.
”Nem szeretném” ‒ vágta rá Scott ‒, ha úgy térnél meg, hogy nem várnád meg, amíg tanúságot tudsz tenni.”
Azzal kilépett az ajtón, én pedig megint magamra maradtam a gondolataimmal.
     Hol egyikünket, hol másikunkat borította el a gyász egy-egy hulláma, ahogy láttuk, mint halnak el sorjában az álmaink. Tudom, a gyász talán túl erős kifejezés a lelki szomorúságomra, de tényleg nem találok rá jobb szót. Mindketten lassan haldokoltunk, és egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy lesz-e még egyáltalán valamiféle föltámadás. Scottnak legalább az a vigasza megvolt, hogy ő Isten akaratát követte. Én még ebben sem lehettem biztos. (folyt. köv.)

Kimberly, a feleség lelki feljegyzéseiből 1
Lelki vívódások
     Megpróbáltam alkalmazkodni Scott katolikus életviteléhez. A húsvét utáni héten nálunk tartott bibliaórát, s beültem hozzájuk. Az elején megkérték az egyik fiatalembert, hogy vezesse a bevezető imát, Ő pedig rögtön elkezdte az Üdvözlégyet. Megsebzett lélekkel vonultam ki a szobából, térdre hulltam a hálószobámban és keservesen sírtam ‒ hogy merészeli kimondani e szavakat az én otthonomban, sót dörzsölvén vele sebeimbe, melyeket Scott áttérése nyitott!
     Scott hamarosan más helyet keresett a bibliaóráknak, amiért igen hálás voltam. Szerencsére Scott sohasem csinált „engedelmességi kérdést” a katolikus hitből, nem igyekezett lelki irányítása alá vonni, amikor a szívem meg sem hódolhatott az előtt, amit a lelkem még nem fogott föl. Bár egész lényéből áradt, mennyire áhítja, hogy ott legyek mellette a misén, amikor próbált rábeszélni, hogy osszam meg vele az Egyházban megtapasztalt örömét és segítsek neki az egyházi szolgálatban, nem élt vissza családunk lelki irányítására szóló hivatásával, és nem kért, hogy olyasmibe menjek bele, ami ellenkezik a lelkiismeretemmel.
     Tulajdonképpen becsült, hogy kitartok a meggyőződé-sem mellett, bár azt kifogásol-ta, hogy továbbra sem vagyok hajlandó foglalkozni a lelki megosztottságunkkal járó kér-désekkel.
Érdekes, hogy azt természe-tesnek vettem, hogy a gyerme-keink elsősorban Scott lelki irányítása alatt az Úré. Ez azt jelentette, hogy végsősoron csak katolikus nevelést fognak kapni függetlenül attól, hogy én protestáns vagyok-e, vagy sem.
Ez rendkívül fájdalmas felismerés volt, különösen, hogyha én leszek az egyetlen protestáns a családban. Alig tudtam elviselni a gondolatot, mennyire elszigeteltnek érezhetem majd magam ebben a helyzetben. Olyan dac gyűlt bennem, hogy megmondtam Scottnak, hogy nem vagyok hajlandó újabb gyermekeket szülni a pápának! Szerencsére az Úr alig néhány héten belül valamiképp megnyitotta a szívemet s rábírt, hogy meghajoljak akarata előtt.
     Scott általában a fiókjába tette a kegytárgyait, például a rózsafüzérét, a skapuláréját és a szentképeit, de előfordult, hogy az öltözőasztalon találtam rájuk.
Észrevettem, hogy bizonyos féltékenység kezdett kialakulni bennem Máriával szemben. Tagadhatatlanul hátrányos helyzetben voltam, mert ő állí-tólag tiszta, kedves, együttérző, csodálatos vele együtt lenni; ezzel szemben én nem voltam ilyen szeretően kedves Scott iránt. Ha elment sétálni, tud-tam, azért megy, hogy elimád-kozza Máriával a rózsafüzért. Örültem, hogy nem a szemem előtt csinálja, de féltékennyé tett, hogy arra van ideje, hogy elmenjen és kedvesen elbeszélgessen vele, miközben számomra ‒ úgy tűnt ‒ nincs ideje ugyanerre. (folyt. köv.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Scott Hahn férji vívódásai
     Mindig szerettem a feleségemet, de most, hogy Krisztus szeretetével tekinthettem rá, összeszorult a szívem, amiért nem vagyunk lelki egységben.
     Annak a taktikámnak, hogy Kimberlyt szem-besíteni próbáltam a tényekkel, eddig nem sok használható eredménye volt. Sikertelenül próbáltam vitára késztetni. Bármilyen könyvet ajánlottam neki, biztos lehettem, hogy ezek után kezébe se veszi. Isten vezetett rá, hogy vonuljak vissza, és hagyjak több teret a Szent-lélek működésének.
Apologetikus érvek felsorakoztatása helyett újra a magam érzéseiről beszéltem neki gyengédséggel, de nem azért, hogy ezzel az újabb stratégiával hatékonyabban irányíthassam és manipulál-hassam. Egyszerűen egyedül így tudtuk tisztességesen és szeretetteljes módon kezelni a köztünk lévő különbségeket. Lassanként elfogadtam, hogy Kimberly esetleg nem lesz katolikus, egy életen át pedig nem akar-tam erőltetni a megtérését.
     Miután új lakhelyünkre beköltöz-tünk és szereztünk néhány új barátot a környéken, Kimberlyvel kezdtük szembetalálni magunkat egy merev katolikus-ellenes fajtával, a katoliku-sokból lett fundamentalistákkal. Ilyenekkel korábban egyikünknek sem volt dolga. A katolikus-ellenes protestánsoktól eltérően, akik csu-pán azt élvezik, ha éles biblikus vitát folytathatnak olyan katolikus kérdé-sekről, mint például Mária vagy a pápa, a volt katolikus fundamenta-listák e kérdésekben olyan haragot és sértődöttséget tapasztaltunk az Egyház iránt, hogy képtelenség volt velük értelmesen társalogni.
     Az ő nézetük szerint engem az ördög kerített hatalmába, ezért arra biztatták Kimberlyt, hogy ne is figyeljen rám, hiszen a sátán arra használ, hogy a hazugságaival csábítsa őt. Még szerencse, hogy egy olyan független és intelligens nővel szemben, mint a feleségem, az ilyen tanács elkerülhe-tetlenül visszafelé sült el. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Üldözni fognak a nevemért
     Érdekes, hogy még a lanyha hitű protestáns testvérek is, amint valami „pápista” tanúsággal szembesülnek, mindjárt harcosan kiállnak nya-kas hitelveik mellett. Így történt ez Scott Hahn megtérését követően is! Kiváncsi barátok kezd-ték hívogatni, de a legtöbb beszélgetés így hang-zott:
„Scott, épp most hallottam a rémhírt. Igaz, hogy katolizáltál?”
„Hát képzeld igaz! – válaszolta Scott – Isten kegyelméből katolikus lehettem, és nem tudok Neki eléggé hálás lenni!”
„Ó értem. Hát akkor Scott, feltétlen add át üdvözletemet és imámat Kimberlynek!”
Gyanítom, hogy ezalatt valójában részvétüket nyilvánították feleségem felé. Gyakorlatilag, mintha meghaltam volna.   Addigi helyemet egy pápista szélhámos vette át és a legtöbben lekezeltek.
Közeli barátok húzódtak el tőlem és hidegültek el. De valójában megértet-tem őket, mert nem is olyan régen, én még sokkal élesebben nyilatkoztam a katolikusok ellen, mint bármelyikük!
     Beszélgetni nem akartak velem, vitatkozni meg még kevésbé. Az, hogy milyen okok vezettek ide, nem érdekelt senkit. Szinte az volt az érzésem, hogy féltek megtudni!
De minden fájdalmam és lelki bánatom nem mér-hető ahhoz az örömhöz és megtapasztalt erőhöz, amely abból származott, hogy tudva tudtam, Isten akarata szerint cseleked-tem, és az Ő Igéjének en-gedelmeskedtem.
     A napi Szentmise és Szentáldozás kiváltsá-gához képest, csekély-ségnek tűnt bármi áldo-zat. Azt is megtapasztal-tam, hogy az ilyen szen-vedés hatékonyan és na-gyon vigasztaló módon egyesíthető Krisztus eucharisztikus áldoza-tával. Mindezek révén bensőségesebb viszonyba kerültem Urunkkal és Miasszonyunkkal. A fájdalom csak valóságosabbá tette a dolog romantikáját. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

 Nem parancsolt ünnep. Protestáns kezdeményezésre a Karácsony és a Húsvét másnapjának mintájára megült, 1997-től munkaszüneti nap Magyarországon.

Szent füst!
     Másnap és a következő napon is visszatértem a misére. Minden újabb alkalommal egyre több jelenet játszódott le előttem a Szentírásból. De semelyik másik könyvet sem láttam a sötét kápolnában olyan fényesen, mint a Jelenések könyvét, az Apokalipszist, mely az angyalok és a szentek ünnepét írja le mennyben. Ahogy a Jelenésekben, úgy a kápolnában is láttam a felöltözött papot, az oltárt, a gyülekezetet, mely kiáltja: „Szent, szent, szent...”
     Láttam a tömjén füstöt; hallottam az angyalok és szentek szólítását; én magam is énekeltem az alleluját, mert ez az ünnepség egyre jobban vonzott.
Továbbra is a hátsó padban ültem a Bibliámmal és gyakran nem tudtam, hirtelenjében merre forduljak ahhoz, ami az Apokalipszisben játszódik le, vagy ahhoz, ami az oltáron történik. Egyre inkább úgy tűnt nekem, hogy a kettő ugyanaz.
     Új lendülettel vetettem bele magam az ókori kereszténység tanulmányozásába és megállapítottam, hogy az első püspökök, az egyházatyák, ugyanazt fedezték fel, amit én is átéltem minden reggel. A Jelenések könyvét a liturgia kulcsának tartották, a liturgiát pedig a Jelenések könyve kulcsának.
Valami erőteljes játszódott le bennem mint tudósban és hívőben. A Jelenések, a Biblia számomra legbonyolultabbnak tűnő könyve, most megvilágította hitem alapkövét: a szövet-séget mint Isten családjának szent kötelékét.
     Eközben a mise, amit azelőtt a legnagyobb káromlásnak tartottam, olyan eseménnyé vált előttem, mely megpecsételte Isten szövetségét. „Ez az én vérem kelyhe. Az új és örök szövet-ségé”.
     Mindez új volt nekem, egész beleszédültem. Éveken át úgy próbáltam értelmezni a Jelené-sek könyvét, mint valamiféle kódolt üzenetet a világ végéről, az ünneplésről a távoli mennyor-szágban; olyasvalamiről, amit a keresztények többsége nem élhet át, amíg a földön van. Most, miután már két hete mindennap eljárok a szentmisére, egyszerre csak vágyat éreztem arra, hogy a liturgia közben felálljak, és ezt mondjam: „Figyeljetek ide mindnyájan! Megmutatom nektek az Apokalipszisben, hol vagytok éppen! Nyissátok ki a negyedik fejezetet a nyolcadik versnél. Most épp a mennyországban vagytok.” (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való részlet. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

Pünkösd vasárnap
     Ha valaki az Istennel való kapcsolatot keresi, sehol másutt nem találja meg, csak az Egyházban. Csak itt nyerhet bocsánatot bűneire, itt testesülhet bele Krisztusba, részesülhet az ő isteni életéből.
     A Szentlélek éppen azzal dicsőítette meg Jézust, hogy megadta neki, hogy istenfiúi halállal haljon meg, amely önátadás. Vagyis merjen az Atyába belehalni, illetve beleszületni, hiszen ő az Élet, amely elnyeli a halált. Aki Istenbe veti bele magát, bármibe is kerül, az Életet választja.
És félelmetes, hogy Jézus nem szereti jobban az Atyát, mint minket, mert ugyanazzal a szeretettel szereti őt, mint bennünket: a Szentlélekkel. A szeretet nem érzelem és ragaszkodás, hanem a harmadik isteni személy kiárasztása. A Szentlélekkel magába testesít minket, ha akarjuk. Előre megvan a helyünk, hiszen azért ment előre, hogy helyet készítsen nekünk. Akkor foglaljuk el azt a helyet az ő dicsőségében, amikor elfogadjuk az istenfiúság Lelkét, a Krisztust feltámasztó Lelket, a Titokzatos Testet alakító Lelket. A Szentlélek teremtő Lélek: ugyanazt műveli bennünk, amikor hitet támaszt Krisztusban, mint amikor őt feltámasztotta a halálból. Amikor megkaptuk a Szentlelket, új teremtménnyé lettünk, az isteni természet részeseivé. Az Atya a Fiúban szeret minket, kiárasztva ránk a Szentlelket, mi pedig szintén a Fiúban szeretjük viszont őt, miközben mi is árasztjuk 
feléje a Szentlelket. Olyan mélységben vagyunk egyek, hogy egyetlen isteni élet van bennünk: Isten szeretete. Isten belső életét kell egymással is élnünk. Ez nem elérhetetlen eszmény csupán, erre képességet is kaptunk.
     Pünkösd az, amikor az Isten élete működni kezd bennünk. 

Scott nagy napja
     Mindennap részt véve a szentmisén Scott tudatosította, hogy így a szövetséget újítja meg s érezte, hogy Krisztus akarja, miszerint ne csak lelkileg vegye őt magához, hanem fizikailag is, az Eucharisztiában, mert ebben nyilvánul meg az evangélium teljessége. A szentmise után mindennap letérdelt az Oltáriszentség elé, és elimádkozta a rózsafüzért. Buzgón fohászko-dott, hogy felismerje Isten akaratát, és képes legyen teljesíteni azt. Az imádság alatt kézzel-foghatóan érezte, hogy Jézus segít neki Szűz Márián keresztül.
     Két héttel 1986 húsvétja előtt Gerry Matatics felhívta Scottot és elmondta neki, hogy a húsvéti vigílián őt és feleségét befogadják a Katolikus Egyházba. Scottot sokkolta ez a hír. Így kérlelte imájában Istent: „Uram, mit akarsz tőlem?” ‒ Legnagyobb megdöbbené-sére meghallotta a választ:
„És te fiam, mit akarsz?” ‒ Erre ő így felelt:
„Haza akarok térni Jézusom és magamhoz akarlak venni téged az Eucharisztiában.”
Ekkor meghallotta az Úr nyugodt válaszát:
„Én nem tartalak vissza!”
Scott megértette, hogy engedetlenség lenne a Katolikus Egyház közössé-gébe való belépését tovább halogatnia.
Ezt elmondta a feleségének Kimberlynek és kérte, hogy imádkozzon érte. Kimberlynek ez nagyon nehéz volt. Gyakorló presbiteriánusként úgy érezte, hogy a férje elárulja és elhagyja őt. Scott számára is fájdalmas volt a felesége elutasítása. Szívében imádkozva ezt Istennek adta át. Ezt a választ kapta:
„Scott, szükséged van a kegye-lem teljességére az Euchariszti-ában, hogy általad tudjam sze-retni őket”. – Hahn elmondta a döntését Bruskiewitz atyának a plébánosnak, aki 1986 húsvét-jának vigiliájára tűzte ki a Kato-likus Egyházba való befogadá-sának dátumát. Scottot akkor megkeresztelték, s a bérmálko-zás és az Eucharisztia szentsé-géhez járult.
     Az első szentáldozás után megölelte a feleségét. Érezte, hogy maga Krisztus az, aki a szentáldozás után jelen van benne, átöleli őt és Kimberlyt. Jézus ezt mondta Scott szívének csöndjében:
„Scott, ez nem függ az érzéseidtől. Önmagamat adtam neked a Szentostyában, ezért most jobban bízhatsz bennem, mint bármikor azelőtt. Benned vagyok, a lelkedben és a testedben, úgy ahogy még soha azelőtt nem voltam.” (Kép: Scottnak megnyílt az ég, de felesége homályban maradt.) (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Családba vágyva ‒ Isten családjába
     Ezután a vita után Scott már nem kételkedett abban, hogy Isten a Katolikus Egyház közösségébe hívja őt. Már csak egy probléma volt ‒ mikor lép be. A felesége Kimberly beleegyezett, hogy Milwaukee-ba költözzenek, hogy Scott jelentkezhessen az ottani katolikus egyetem teológia és Szentírás szakának doktorátusára.
     Tanulmányai alatt Scott felfedezte a katolikus dogmák mély igazságát és szépségét. Katolikus diákokkal ismerkedett meg, akik örömmel élték meg és védelmezték a hitüket. Egyikük, John Grabowski, bevezette Scottot a Szentmise liturgiájába a plébániatemplomukban. Egy másik diák, Monica Migliorino pedig beszervezte Scottot és a feleségét egy életvédő mozgalomba, mely eltökélten harcolt az abortusz és a porno-gráfia ellen.
     Abban az időben Scott közeli kapcsolatba került az Opus Dei buzgó katolikusaival, s megtanulta tőlük a szolid katolikus életmódot, gyakorlati útmutatást kapva a mindennapi ima, munka és apostolkodás terén.
Lelki átalakulása során Scott ‒ ahogy maga mondja ‒ eljutott a szerelem stádiumáig. A Katolikus Egyházzal szemben táplált előítéletei összeom-lottak, és úgy kezdett el rá tekinteni, mint a családjára és az otthonára.
     Az, hogy szentmisére járt – mégha csak „nézőként” is –, hatalmas tett volt Scott részéről, mert a Szentmisét a presbiteriánus egyház kálvinista hagyománya a legnagyobb istenkáromlásnak tart*.
     A liturgia elbűvölte őt, és meggyőződött arról, hogy mélyen a Szentí-rásban gyökerezik.
Az átváltoztatás közben, amikor a pap felemelte a Szentostyát, Scott egész szívéből ezt mondta: „Uram és Istenem! Valóban te vagy az, Uram! Teljesen egyesülni akarok veled.”
„Nem tudom, hogyan fejezzem ki, de őrülten beleszerettem az Eucharisz-tiában jelen lévő Urunkba! Jelenlétét a legszentebb Szentségben erősnek és személyesnek éreztem. Ahogy ott hátul ültem, letérdeltem, és imád-kozni kezdtem a többiekkel, akik a testvéreimmé lettek. Már nem voltam árva! Családra leltem ‒ s ez Isten családja volt.” (folyt. köv.)
........................................
*A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklus 10. ülésszaka, 2012. május 24-én tárgyalta a Heidelbergi Káté (a Magyarországi Református Egyház hitvallási irata) új magyar fordítását. A református zsinat végül 57:17 arányban úgy döntött, hogy ma is szó szerint vallja a 450 éves tanítást, amely 80. kérdésében kimondja, hogy a katolikus szentmisét „kárhozatos bálványimádás”-nak kell tekinteni! („...a mise lényegében nem más, mint Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének tagadása és átkozott bálványimádás.” ld. http://www.reformatus.net/heidelbergi-kate)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Az első Szentmisém
     Ott álltam inkognitóban ‒ egy protestáns lelki pásztor civilben ‒, majd feltűnés nélkül lehuppantam a katolikus kápolna hátsó padjába Milwaukee-ban, és életemben először váltam egy mise szemtanújává. A kíváncsiság vitt oda, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy ez egészséges kíváncsiság-e.
     Az első keresztények írásainak vizsgálatánál számtalanszor bukkantam olyan kifejezésekre, mint „liturgia”, „Eucharisztia”, „áldozat”. Azoknak az első keresztényeknek a Biblia ‒ s ezt a könyvet mindenekfelett szerettem ‒ érthetetlen volt anélkül az esemény nélkül, melyet a mai katolikusok „misének” neveznek.
Meg akartam érteni a korai keresztényeket, de nem voltak tapasztalataim a liturgiával kapcsolatban.
Így hát meggyőztem magam és „felfedező útra” indultam, közben meg egyfolytában fogadkoztam, hogy nem fogok letérdelni, és nem veszek részt ebben a bálványimádásban.
     Beültem a padba egy sötét sarokban, a kápolna legvégében. Előttem elég sok különböző korú hívő volt, férfiak és nők. Nagyon megragadott, ahogy térdet hajtottak és szemmel láthatóan összpontosítottak az imára. Aztán megszólalt a csengő, mindenki felállt, s az oltárnál lévő ajtón át bejött a pap. Bizonytalanul ülve maradtam. Kálvinista lévén hosszú éveken át arra tanítottak, hogy a mise a legnagyobb istenkáromlás, amit csak ember elkövethet.
     A szentmise szertartásában állítólag „Jézus Krisztus áldozata ismétlődik meg”. Így hát úgy döntöttem, megfigyelő maradok, és ülök a nyitott Biblia mellett.
Megragadott a Szentírás, ahogy a mise folytatódott hirtelen tudatosult bennem, hogy nem csak mellettem van a Bibliám, hanem ott volt előttem is ‒ a mise szavaiban!
Az egyik részlet Izajástól volt, a másik a zsoltárokból, a következő Páltól. Egészen le voltam nyűgözve. Legszívesebben megállítottam volna az egészet és felkiáltottam volna: „Hé, megmagyarázhatom, mi történik épp a Szentírásból? Ez csodálatos!”
De kitartottam a figyelőállásban. A háttérben maradtam, mígnem meghallottam, hogy a pap az átváltoztatás szavait mondja: „Ez az én testem ... Ez az én vérem.” Éreztem, hogyan foszlik szét bennem minden kétely. Amikor láttam, hogy a pap felemeli a fehér Szentostyát, éreztem, hogy a szívemből előtör az ima: „Uram és Istenem! Valóban te vagy az!”
     El sem tudtam képzelni nagyobb megindultságot, mint amit ezek a szavak okoztak bennem. Mindez még intenzívebbé vált, amikor a gyülekezet elkezdte énekelni: „Isten Báránya ... Isten Báránya ... Isten Báránya...”, a pap pedig ehhez kapcsolódva: „Íme, az Isten Báránya...” ‒ és felemelte a Szentostyát.
Kevesebb mint egy perc alatt az „Isten Báránya” szavak négyszer hangzottak el. Hosszú évek biblia tanulmányozása után azonnal tudtam, hogy hol vagyok. A Jelenések könyvében voltam, ahol Jézust a huszonkét fejezetben legalább huszonnyolcszor nevezik Báránynak. A menyegzői lakomán voltam, melyet János a Biblia utolsó könyvének végén ír le.
     A mennyei trónus előtt voltam, ahol Jézus mint Bárány mindörökre megdicsőül. Erre nem voltam felkészülve, pedig ‒ ott voltam a misén! (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

A pápa tévedhetetlensége
     Gerstner minden szentírási érv ellenére el-lenkezett és megkérdezte, mi alapján állítják a katolikusok azt, hogy Krisztus tévedhetetlensé-get adott Péternek a tanításban. Scott ekkor rá-mutatott arra, hogy mind a katolikusok, mind a protestánsok meg vannak győződve arról, hogy Krisztus tévedhetetlenséget adott Péternek ‒ hiszen erről tanúskodik Péter két levele, mely az újszövetségi kánon része. Ezért indokolatlan kétségbe vonni Péternek és az utódainak a tévedhetetlenségét, amikor Krisztus nevében a hit és az erkölcs dolgaiban tanítanak.
Ha hisszük, hogy az Újszövetség könyvei Isten tévedhetetlen igéje, akkor abszurd dolog azt állítani, hogy olyan pápák és zsinatok állították össze, amelyeknek Isten nem adta meg a tévedhetetlen-ség ajándékát az ilyen kérdésekben.
     A felsorolt érvek ellenére Dr. Gerstner továbbra is azt állította, hogy a protestánsok számára a Szentíráson kívül nem létezik más tévedhetetlen tekintély. Az Újszövetség könyveinek kánonjáról azt mondta, hogy „tévedhetetlen dokumentumok tévedhető gyűjteményével van dolgunk”  – na ez aztán érvelés volt!
     Scottnak és Gerrynek csalódást okozott a vita folyama és csodálkoztak, hogy milyen szegényes és összefüggéstelen a protestáns keresztény hagyomány, mely lényegileg a katolikus hitelvek makacs cáfolatán alapszik. Hiszen értelemszerűen minden keresztény számára a Bibliának és az Egyháznak kellene lennie az abszolút tekintélynek ‒ vagy mindkettőnek, vagy egyiknek sem! – Aki azonban nem akar hinni, az nem is fog!
     A Biblia ezt mondja: „Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenn-tartsátok a Lélek egységét” (Ef 4,3); „Testvérek! Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban” (1Kor 1,10). ‒ Hogy lehet, hogy a „Biblián alapuló” egyházak figyelmen kívül hagyják ezt az egyszerű parancsot, és egyre csak növelik a szakadást? (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Az Isten Szava
     Amiként egy államnak van vezetője és kormánya, a kormányhivatalok feladata pedig magyarázni az alkotmányt és annak előírásait megvalósítani az életben. Ha ez szükséges egy állam igazgatásában, mennyivel inkább szükségesek intézményileg az Egyház közösségének vezetésében, mely az egész világot magába foglalja. Jézus ezt mondta Péternek: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18).
     Jézus a Szentíráson és a Lelkén kívül nekünk adta az Egyházat is, benne a Tanítóhivatalt a pápával, püspökökkel és zsinatokkal, melyek feladata helyesen magyarázni a kereszténység családjának „alkotmányát” a Szentírás szövegeit és megvalósítani azokat az életben.
Scott elmagyarázta Gerstnernek, hogy a Biblia sehol sem állítja azt, hogy Isten szava csak a Szentírásban van meg. Ellenben egyértelműen állítja, hogy Isten szava jelen van az egyház hagyományában is (2Tesz 2,15; 3,6), ugyanúgy a tanításában és igehirdetésében (1Pt 1,25; 2Pt 1,20-21; Mt 18,17). A Szentírás alátámasztja a sola verbum Dei ‒ „csak Isten igéje” katolikus elvet.
Nem támasztja azonban alá a protestáns sola Scriptura ‒ „csak a Szentírás” elvet. Dr. Gerstner makacsul azt állította, hogy a pápák és a zsinatok tanítása ellen-tétben áll a Szentírással, ugyanakkor egyetlen érdemleges érvet sem hozott fel téziseinek alátámasztására.
Scott arra kérte őt, hogy pontosítsa, kinek a bib-liaértelmezésére gondol?
     Tudjuk, hogy az Újszövetség kánonja 393-ban, a hippói zsinaton lett véglegesítve, s ezt négy évvel később a karthágói zsinaton erősítették meg. Ennek a két zsinatnak a döntéseit a pápa elé terjesztették, s az jóváhagyta őket. Tehát létezik az Egyház tévedhetetlen tekintélye, mely végleges döntést hoz arról, hogy mely írások kanonikusak és melyek nem, és helyesen magyarázza őket. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

A pápa és az Egyház Tanítóhivatala
     Scott és Gerry meg akartak győződni arról, hogy a helyes úton járnak, ezért találkozót beszéltek meg az egyik legjelentősebb kálvinista teológussal Dr. John Gerstnerrel, aki a Katolikus Egyházat csak a „sátán zsinagógájának” hívta.
     A vita folyamán Dr. Gerstner a pápaság intézményének biblikus megindoklására kérte őket.
Scott idézte a Mt 16,17-19 szövegét, ahol Jézus új nevet ad Simonnak a Péter (Szikla) nevet, s azt mondja, hogy őrá építi egyházát, és hogy Péternek adja a mennyek országának kulcsait. Amikor Jézus a „országának kulcsairól” beszél, az Iz 22,20-22-re utal, ahol azt olvashatjuk, hogy Ezekiás király kinevezte Eljákimot palotája új intézőjévé és neki adta az „ország kulcsait”. Amikor Jézus Péternek adta az „kulcsokat”, meghatározta Péter primátusát, hogy a nevében vezesse az egyházat, amely Krisztus országa a földön. Péter primátusának hivatala továbbadódik az utódainak.
     Scott elmagyarázta, hogy a Szentírás középpontja a szövetség, amely egy szent családi kötelék Isten és az emberek között, s ezért Isten családjának szövetségként értelmezett bibliai koncepciója értelmet ad a Katolikus Egyház egész tanításának. Ebben szó van Szűz Máriáról mint minden hívő anyjáról, a pápáról mint atyáról, arról, hogy a szentek a testvéreink, és hogy a liturgikus ünnepek családi ünnepségek.
     A Dr. John Gerstnerrel folytatott többórás vita során Scott és Gerry nem kaptak kielégitő választ, s ez még inkább megszilárdította meggyőződésü-ket a katolikus doktrína igaz voltáról. Úgy érez-ték, hogy Luther és Kálvin tanítása megcsalta őket.
Elmagyarázták Gerstnernek, hogy amióta Luther elszakította a köteléket a Katolikus Egyházzal,   25 000 különféle protestáns felekezet keletkezett, s a szakértők véleménye szerint minden héten újabb öt jön létre!
Az összes ilyen felekezet azt állítja, hogy egyetlen tekintélyük a Biblia, s hogy a Szentlélek vezeti őket. Scott az Egyesült Államok megalakulását hozta fel hasonlatként. Az Államok megalapítói nem szorítkoztak csak arra, hogy megírják az alkotmányt, de kormányt is alakítottak, mely az elnökből, a szenátusból, a kongresszusból és a legfelsőbb bíróságból áll. (folyt. köv.)

A szkeptikus legény és a Három Kívánság Fája

     Volt egyszer egy legény, aki semmihez nem értett és semmilyen foglalkozása nem volt, ráadásul égen s földön egyáltalán nem hitt semmiben. Járta a vidéket és az egyszerű emberek tájékozatlanságából élősködött. Ha valaki megkérdezte tőle, hogy mi a foglalkozása, ő csak annyit mondott, hogy szkeptikus! Az egyszerű emberek ennek hallatán azt hitték, hogy bizonyára nagy tudás birtokában lévő patikus.

     Szerencsétlenségére egy késődélután olyan háznál próbált szállást kérni, ahol művelt és mélyen vallásos volt a családfő. Az érdeklődésére kapott válaszra, ő már a küszöbről elzavarta a léhűtő, mindenben kétkedő legényt.

Most, hogy pórul járt a cinikus válaszával, csalódottságában és a kutyáktól való félelmében az erdő felé vette az útját. Már jócskán rásötétedett, amikor nagy nekikeseredve leheveredett egy odvas, öreg fa tövébe. Ez a fa azonban nem akármilyen fa volt, hanem a Három Kívánság Fája.

     Fészkelődött a legény, mert sehogy nem találta a helyét, úgyhogy felsóhajtott: "de jó is lenne ágyban párnák közt pihenni". Ám, ahogy kimondta, máris egy szép paplanos ágyban találta magát.

Igen-igen elcsodálkozott és arra gondolt, hogy mégse való a szabad ég alatt vetett ágyban aludni, hát megest csak sóhajtott ábrándozva, de jó is lenne, ha mindez egy gyönyörű házban lenne oldalán egy takaros feleséggel.

Na bizony alighogy kimondta, máris egy pompás ház szobájában találta magát ágyastól, és mellette egy takaros feleség mosolygott!

Erre aztán örömében, nagyot kurjantott a szkeptikus legény, "Hinnye anyám! Hát ez már nem lehet igaz!" Na úgy is lett! Megest ott találta magát az odvas fa tövében vacogva.

     Tanulság: Velünk is megtörtént olykor és még meg is történhet hogy nem várt jó ér bennünket. Mi azonban el ne felejtsünk így fohászkodni: Áldott legyen az Isten érte!

Az alábbi történetet egy nő osztotta meg a neten, és mára milliókat gondolkodtatott el.

Viselkedj szeretettel, mert nem tudhatod...
     Azon a nyáron nagyon magam alatt voltam. Kiköltöztem a tengerpart-ra, és megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Sok volt a gondom, dep-ressziós voltam, anyám haldoklott. Szóval semmi másra nem vágytam, mint magányra.
     Egy nap lesétáltam a tengerpartra. Egy kislány ült a homokban. „Mit építesz?” - kérdeztem. – Ó, nem is tudom, csak olyan jól esik a homok érintése – válaszolta.       Ez jól hangzott, úgyhogy leültem mellé. Aztán megláttunk elszállni egy madarat a fejünk fölött. „Ez gyönyörű” – mondtam én, ő pedig hozzátette: – Anyukám szerint a madarak hozzák a boldogságot.
     „Hogy hívnak?” – kérdeztem én.
    – Wendynek. Hat éves vagyok. És te? – kérdezett vissza.
     „Ruth vagyok. Ruth Petersen.” – válaszoltam én.
     Együtt üldögéltünk egész délután, aztán amikor elváltunk, Wendy megjegyezte: – Ez egy boldog nap volt. Gyere el máskor is!                    Nekem nem igazán volt hozzá kedvem, de bólintottam.
     Eltelt néhány hét, rengeteget dolgoztam, anyám is egyre rosszabbul volt. Egyre depressziósabb lettem. Végül kirohantam a partra. – Szia, Mrs. P! – köszönt rám Wendy.                                                                           Egyáltalán nem örültem neki, mert egyedül akartam lenni. De nem adta fel, jött mögöttem és csacsogott. Kérdeztem tőle, miért nincs soha isko-lában. Azt válaszolta: – Nekem nem kell iskolába járnom, anyukámmal most nyaralunk.                                                                              Megmelegedett tőle a szívem, olyan kedves volt. Végül együtt sétálgattunk a parton, néztük a madarakat. Boldog nap volt, elfelejtkeztem a bajaimról.
     Néhány nappal később viszont minden szörnyen rosszra fordult. Zokogva rohantam ki a partra. Wendy persze ott volt. És egyből kérdezett: – Mi a baj?                                                                                                         „Hagyj most békén, nem akarok veled beszélni” – vágtam rá én. – Akkor ez ma nem egy boldog nap? – kérdezte Wendy. „Nem!” – üvöltöttem rá én. „Ma meghalt az anyám! – És szomorú vagy? – kérdezte ő.                     „Hát persze, hogy az vagyok” – kiabáltam. Elfordultam és faképnél hagy-tam.
     Egy hónappal később, amikor jobban lettem, elszégyelltem magam. Hogy beszélhettem így egy hat éves kislánnyal? Elhatároztam, hogy kien-gesztelem. Rohantam a partra, de nem volt ott. Tudtam merre lakik, mert megmutatta korábban a házat. Erőt gyűjtöttem és bekopogtam. Egy nő nyitott ajtót. Mondtam neki, hogy Wendyhez jöttem látogatóba. „Jöjjön be” – mondta és becsukta mögöttem az ajtót.
     „Wendy egy héttel ezelőtt meghalt” – mondta. Sokkot kaptam, szóhoz se jutottam. „Leukémiás volt, azért jöttünk ide, hogy az utolsó napjai bol-dogok legyenek. Sokat mesélt magáról is. Hogy boldog napokat töltöttek együtt. Írt önnek egy levelet is, várjon, megkeresem” – mondta.                 Én pedig csak álltam és szégyenemben nyeltem a könnyeimet. Bántott, hogy utoljára haraggal váltam el tőle, pedig mindig kedves és barátságos volt velem, sosem panaszkodott, mindig vidám volt, amikor pedig haldoklott, akkor is. Beszélhettem volna neki Isten országáról, a hitről, az őrangya-lainkról... Én meg, végül el sem tudtam köszönni tőle. Amikor visszatért az anya, kezében egy boríték volt, rajta: „Mrs. P-nek”. Kibontottam, és a girbegurba gyerekrajzot találtam benne, a mi tenger-partunkat ábrázolta: a sárga homokot, a kék hegyet és egy madarat, ami a felhők felé tör.
    – Hogy legyenek boldog napjaid! – írta nekem Wendy.
     A kép azóta is kint van a falamon és állandóan arra emlékeztet, hogy embertársainkkal mindig viselkedjünk szeretettel és tanúságtevőn, mert soha sem tudhatjuk mikor veszítünk el valakit, akinek jelenthettek volna valamit a mi szavaink.

Anya nélkül élni?
     Annak híre, hogy Scott közeledik a Katolikus Egyházhoz, hogy a „babiloni szajhával” flörtöl, gyorsan elterjedt a barátai és az ismerősei kö-zött. Az egyikük Chris, felhívta Scottot és ironi-kusan megkérdezte tőle, hogy már imádja-e Szűz Máriát? Scott helyre tette a dolgokat és elmondta, hogy a katolikusok nem imádják Szűz Máriát, hanem tisztelik. Chris kijelentette, hogy szerinte nincs különbség a kettő között, mivel a katolikus Mária-tiszteletnek nincs semmilyen biblikus alapja. Scott válasza határozott volt. Először elmagyarázta a barátjának, hogy Jézus betartotta Isten tízparancsolatát, ezért azt a pa-rancsot is betartotta, hogy „tiszteld apádat és anyádat”. A héber „tisztelni” szó egészen pontosan azt jelenti: „dicsérni”. Jézus Krisztus tisztelte mennyei Atyját és földi anyját, Szűz Máriát is. Természetes, hogy minda-zoknak, akik hisznek benne, ugyanezt kell tenniük ‒ tisztelni Szűz Máriát, ahogy azt Krisztus teszi. Ez a Katolikus Egyház Mária-tiszteletének fő oka.
Az ellenzők azok, akik félnek, hogy megsértik a Fiút, ha az Anyát tisztelik, vagy lealacsonyítják Jézust, ha Édesanyját felmagasztalják...*
     A Bibliában ezt olvassuk: „Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48). A ró-zsafüzér csak az evangélium e sza-vainak beteljesítése.
Scott meggyőződött arról, hogy a rózsafüzér mindennapi imádkozása segített neki egyre jobban megérteni a bibliai szövegek teológiai értelmét. Ez az ima a „szeretet logikájára” ta-nította, kibontakoztatta benne a hit-érzéket, a teológiai intuíciót, növelte intellektuális képességeit és valami egységérzetet adott a világ imádko-zóival.
     Scott a Legszentebb Háromság belső életében felfedezte az egyetlen, örök, szent Család ‒ az Atya, a Fiú és a Szentlélek életét. Arra a meggyőző-désre jutott, hogy Isten családjának földi képmása a Katolikus Egyház-ban található. (folyt. köv.)
................................
*A Montforti Grignon Szent Lajos tanítása szerint ez a merev álláspont azért nagyon veszedelmes, mert ,,a gonosznak a nagyobb jó ürügye alatt finoman szőtt hálója ez” (Tökéletes Mária-tisztelet, 92-94)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Ó Mária el ne hagyj, mert elveszünk! 

     A 2016. április 16-i 7,8-es erősségű földrengés rázta meg Ecuador ten-gerparti vidékeit. A hat leginkább érintett tartományban rendkívüli álla-potot hirdetettek ki. Az egyik összedőlt kápolnában, egyedül a Szűzanya szobra maradt a helyén épségben!

     2016. febr. 22-én a braziliai Dracenában,  egy teljesen kiégett faházban a tűzoltók elképedve látták, hogy az „Aparenciai Szűz” porcelán szobrocs-kája teljesen épen maradt. A kis kegytárgy nemhogy el sem színeződött, de le sem esett, holott alatta is elszenesedett a fa! A szobor mellesleg a Brazilia védőszentjeként tisztelt „Aparenciai Szűz” másolata. Az eredetit még X. Pius pápa koronázta meg, „Brazilia Királynője” titulussal. 

     Ugyanezen a napon - tehát február 22-én Assisiben - egy kis kápolna teteje beszakadt, de Szűz Mária szobra épségben maradt!

     Mint emlékezetes, 2012-ben a Sandy hurrikán az Egyesült Államokban pusztított és ott is a "Kegyelmek Anyja" Mária szobor stabilan állt, holott körülötte kő-kövön nem maradt!

Bármerre jársz, bárhol is sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

Az utolsó akadály ‒ a Mária-tisztelet
     Abban az időben valaki egy rózsafüzért küldött Scottnak postán. Ahogy Scott a szentolvasót meglátta, tudatosította, hogy valójában már csak egyetlen akadálya maradt annak, hogy átlépjen a Katolikus Egyházba, és ez a Mária-tisztelet.
     A dolgozószobája csöndjében Scott buzgón imádkozott azért, hogy képes legyen megérteni azt, amit a Katolikus Egyház Szűz Máriáról, Krisztus anyjáról tanít, s aztán egy bizonyos, emberileg reménytelen szándékra életében először elimádkozta a rózsafüzért.
     Három hónappal később Scott megállapította, hogy az imája meghallgatásra talált. Megköszönte Isten irgalmasságát, és bocsánatot kért a vakságáért és hálátlanságáért.
Attól a naptól kezdve, mindennap imádkozta a rózsafüzért. Tudatosította, hogy a rózsafüzér imája a megtestesülés titkából meríti erejét, s hogy rendkívül hatékony fegyver a gonosz ellen. Isten kiválasztotta Szűz Máriát, hogy méhében a Legszentebb Háromság második személye valóságos emberré váljon, és elvégezze üdvösségünk művét.
     Tagadhatatlan tény, hogy a keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttipor-ja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. Minden keresztény számára világos kéne, hogy legyen: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg az emberi történe-lemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
     Az üdvtörténet két legfonto-sabb szerepét játszó asszonya között a párhuzam szembeötlő (Szent Iréneusz). Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak,
Mária társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik. (folyt. köv.)

Az Isten áldjon meg Benneteket, ha békés jövőt akartok, akkor imádkozzatok!

"De miért kéne Máriához fordulnunk se-gítségért?" – kérdezheti a csüggeteg ember. Nos, fatimai Jácinta kórházba menetele előtt így szólt Lúciához: Ha eljön az idő, mond meg mindenkinek, hogy Isten a ke-gyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az emberek-nek általa kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten rá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek át-adhatnám azt a lángot, amely a szí-vemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem! ( FATIMÁRÓL BESZÉL LÚCIA NŐVÉR, IV. kiadás 2006 . 127-128.)

     És valóban, most az utolsó időkben az Is-tenanya személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi − az Ő Né-pe −, feledkeznénk meg istenanyai és király-női hatalmáról és nem kérnék szüntelenül az oltalmát a világra, az Egyházra és édes Magyar Hazánkra! 

  Sajnos lehet, hogy nem annyira fiktív az a párbeszéd, ami egy nagymama és unokája
közt hangzik el majdan: – "Igaz nagymama, hogy a te idődben mindenki szabadon jár-hatott Szentmisére, ahányszor csak akart?   – Halkabban kicsim, halkabban! Igen igaz! – És akkor ti mindennap jártatok tem-plomba? – Nem kisunokám, sajnos nem jártunk! – Neeem? És miért nem? – Mert nem volt időnk! – És most van? – Sajnos most sincsen, de ha lehetne, szüntelenül járnánk töltekezni az Úr kegyelmeivel, melynél nincs fontosabb! Most szenvedjük e mulasztásunk következményeit! – Nagymama, mondd meg nekem hal-kan. Én valóban meg vagyok keresztelve? – Igen, így van! Szegény apád két hónap alatt talált egy atyát, aki hajlandó volt élete kockáztatása árán eljönni, hogy a garázsunkban megkereszteljen téged, de ezt el ne mond senkinek!"

Kedves Olvasóim! Ezt az időt várjátok? Mert ha be is következne megrövi-díthető, ha Máriával Jézus Anyjával, egy szívvel-lélekkel engesztelünk és imádkozunk a világ békéjéért!
     Illő és üdvös lenne a Magyar Egyház részéről, ha 2017-ben a Fatimai események centenáriumán, a Magyar Püspöki Kar ünnepélyes keretek közt felajánlaná hazánkat Mária Szeplőtelen Szíve oltalmába! Az állam részéről pedig szép gesztus lenne, ha legalább az egyik Mária-ünnepet augusztus 15-ét vagy október 8-át munkaszüneti nappá nyilvánítaná! A fentiekre és erre a szándékra is, és egyáltalán Édes Magyar Hazánk lelki és gazdasági fellendüléséért mondjuk a Rózsafüzért és az alábbi fohászt:
Magyarország Királynője, könyörögj érettünk és áraszd Sze-retetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

     Született: 980 körül +Passau, 1059.
     Gizella, Magyarország megkoronázott uralkodónője, bajor hercegnőként Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai herceg-nő leánya volt. Eredetileg kolostorba akart lépni: szemlélődő hajlamú, vallásos lélek volt. Szent Wolfgang bencés szerzetes gondos nevelésében részesült.
     996-ban eskették össze Istvánnal Scheyernben (Bajorország).
     Az Istvánnal tervezett házasságot leghatározottabban nagynénje, Gerberga apácafőnöknő ellenezte. Helytelenítette ugyanis, hogy törékeny unokahúgát poli-tikai okok miatt egy ,,barbár herceghez'' adják. Hiába utaltak arra, hogy István jó keresztény, erről csak az első bajorországi látogatásakor győzte meg kritikusait előkelő, udvarias és őszinte viselkedésével.
     Új hazájában Gizella királynői városa, Veszprém volt. A veszprémi püspök ezzel, a mindenkori magyar királyné gyóntatója és a koronázás alkalmával koronázó főpapi tisztséget nyert.
     Gizella szépen varrt, hímzett, és neki kellett udvarhölgyeivel az ország templomait egyházi felszerelésekkel ellátnia. A magyar királynéknak, annak bizonyságául, hogy háziasszonyi erények-kel rendelkeznek, a koronázási szertartás alatt néhány varró és hímző öltést kellett a koronázó paláston végezniök. Ez okozta azt a tévedést, miszerint a Koronázási Palástot Gizella királyné varrta, vagy egy miseruhából alakította volna át. A valóság az, hogy a Koronázási Palást ténylege-sen papi miseruha, melyet a Római Pápa rendkívüli kiváltságaként Szent István liturgikus események alkalmával magára öltött, István ugyanis diakonussá volt felszentelve – sőt egyedülálló módon az Egyházban –, püspök-kinevezési joga volt! (!)
     Gizellát házastársként a gyengéd megértés és az imádságos szentségi élet jellemezte. A króni-kások kiemelik vallásosságát, szelídségét, bőkezű-ségét, jótékonyságát és vendégszeretetét. Fiának, Imrének halála után mindinkább visszavonult, István halála után pedig már csakis Istennek élt. Anyai és hitvestársi fájdalmát hősiesen viselte.
     Nemzetünk sorsát és hírnevét, már akkor is külső és belső ellenségek próbálták tönkre tenni, egyfelől a nyugat fejedelemségek és a Német-Római császárság acsarkodtak a Magyar Királyságra, másfelől a magyar-ság vezető rétegébe beépült idegenszívű főurak próbálták letéríteni népünket a nyugat egyházvezetőknek nem alávetett – kizárólag a pápának elkötelezett –, következetes keresztény útról.
     Egyes krónikások és néhány újabb magyar történész Gizella szemére vetik, hogy fia halála után részt vett a trón körüli cselszövésekben, sőt Vazul megvakíttatásában is. Ez a vád azonban tévedésen alapszik. Amit ebből az időből név említése nélkül ,,a királynőről'' állítanak, nem Bajor Gizellára vonatkozik. István udvarában tartózkodott ugyanis a későbbi király, Orseolo Péter anyja is, aki mindent megmozgatott, hogy fia király legyen, s akit még István életében "királynénak" neveztek hívei.
     István halála után, Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt méltatlanul bántak Gizella királynővel. Fogságba vetették és mint később Erzsébettől, tőle is beszámíthatatlanság ürügyével vették el javait. Özvegysége alatt ugyanis még bőkezűbben gyakorolta a jótékonyságot.
     Végül 48 év múltán visszatért hazájába a bajor lovagokkal. Itt megvalósította fiatalkori tervét: Passauban belépett a bencés nővérek kolostorába, és két év múlva apátnő lett. Szerzetesnői életéről alig maradt följegyzés. De még a gyér források is kiemelik, milyen részvéttel volt mindenki iránt, aki bajba jutott. A zárda vezetésében szerény volt,  nővértársait minden fennhéjázás nélkül, szeretettel kormányozta. Nehézséget, szomorúságot türelemmel viselt, s idős kora ellenére komoly önmegtartóztatásban és böjtölésben élt.
     A passaui kolostorban élt és ott is halt meg. Sírfelirata ugyan 1095-öt jelöli meg halála éveként, ám a kőlapot csak néhány évszázaddal később tehették sírjára, és a kőfaragó nyilván összecserélte a két utolsó számot. Annál is inkább, mert 1083-ban avat-ták szentté férjét és fiát. Ha akkor még élt, elképzelhetet-len, hogy ne vett volna részt ezen, ha másképpen nem, képviselő által. Napjainkban egy müncheni egyetemi tanár anatómiailag megvizsgálta földi maradványait és megál-lapította, hogy a csontváz 75 év körüli magas termetű nőé lehetett.
     A Passau-i niedernburgi templomban helyezték örök nyugalomra, mely ma is zarándokhely. Sajnos a Gizella életét bemutató helyi kiállítás nyilvánvaló csúsztatásokat állít, miszerint férje halála után nemcsak megfosztották javadalmaitól, de meg is kínozták! Ámde, nem a "hálátlan és primitív" magyarok bántalmazták szeretett királynőjüket, hanem épp a hűbéressé lett Orseolo Péter uralkodása alatti Német-Római császár "tanácsadói", mégpedig azért, mert Boldog Gizella, Szent István örökhagyását szerette volna folytattatni! És lám, Péter fogságából azok a magyar rendek szabadították ki, akik Pétert elűzték. Boldog Gizella negyvenkét éven át élt közöttünk, s a magyar történelemnek egyetlen nőalakja sem tett annyit népünkért, mint ő.
     Lázas betegségekben, bőrbetegségekben szokták segítségét kérni.

Istenünk, ki királynőnkül adtad Boldog Gizellát, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy népünk, mint egykor, az igaz hitben eggyé váljon!

A Katolikus Egyházba vezető úton
     Egy szerencsés véletlen folytán Scott egy ér-tékes könyvgyűjteményhez jutott, mely azelőtt ‒ ahogy azt később megtudta ‒ egy ismert katoli-kus bibliatudós papé volt. Esténként órákon át olvasta a katolikus könyveket, és lenyűgözte őt azok mélysége.
     Néhány hét után erős meggyőződés ébredt benne, hogy Krisztus a Katolikus Egyházba hívja őt. Ez a gondolat megrémítette, mert egé-szen addig azt gondolta, hogy egy igaz keresz-tény az nem lehet katolikus. Elkezdett világos-ságért könyörögni Istenhez azért, hogy megis-merje, valóban a Katolikus Egyház rendelkezik-e a kinyilatkoztatott igazság teljességével.
     Ebben az időben hosszú teológiai vitá-kat folytatott Gerry Matatics barátjával, aki szerette a Bibliát és gyűlölte a Katoli-kus Egyházat. Scott bevallotta neki, hogy nagy mennyiségű katolikus könyvet bir-tokol, s hogy az olvasásukkor felfedezte a világ legnagyobb teológusait: Joseph Rat-zingert, Jean Danielou-t, Hans Urs von Balthasart, Henri de Lubacot és R. Garri-gou-Lagrange-ot.
Gerry saját maga akart erről meggyőződni és megkapva, egy hónap alatt kiolvasta az összes könyvet.
     Miután elolvasta elismerte, hogy a Ka-tolikus Egyház egész tanítása a Biblián alapszik, és a katolikus hit felbecsülhetetlen kincs minden ember számá-ra. Ezt követően Gerry és Scott együtt próbáltak meg téves pontokat találni a katolikus doktrínában, de mindig olyan válaszokra bukkantak, amelyek megcáfolhatatlanok voltak.
Mindketten felismerték, hogy mivel Jézus az egyetlen „közvetítő Isten és ember között” (1Tim 2,5), Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), Ő ma-gyarázza nekünk az Istent, Ő az, aki tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). „A hit szent örökségét, a hitletéteményt (depositum fidei)”, az apostolok az Egyház egészére bízták. Az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birto-kosa, megbízott továbbadója és értelmezője, tehát a Krisztus által alapí-tott Egyház!
     Sajnos, sokan megfeledkeznek ezen igazságokról, s gyarapszik azok száma, akik önjelölt tanítókra, ember alapította vallások hirdetőire rajongva hallgatnak, mások pedig mágikus, ezoterikus, démonikus esz-közöket használnak boldogulásukhoz. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Az Isten áldjon meg Benneteket, ha békés jövőt akartok, akkor imádkozzatok!
     Manapság az emberek alig hallanak vala-mit a magyarok Mária-tiszteletéről, Szűz Mária örökös Királynőségéről, vagy a Szent Szűz Fatimai kéréseiről, ígéreteiről. Sajnos a Medjugorje-jelenség teljesen háttérbe szorít-ja az egyházilag elismert Mária-jelenések kéréseit, melyek máig sem lettek mara-déktalanul megvalósítva (pl. a fatimai Első-szombatok)! De van egy másik súlyos mu-lasztás is, hazánk ugyanis Isten Anyjának van felajánlva a Szent Koronával, földjével és népeivel! Ám erről, mintha megfeledkeznénk (egyénileg és nemzetileg is)! 
     Ezúttal arra szólítok fel mindenkit, hogy aki tiszteli Istennek Szent Anyját, a Boldogasszonyt, Magyarok Nagyasszonyát és Őt Magyarország Királynőjének tartja, az adja is ennek tanújelét. Kérje napi rózsafüzérjé-ben Mária Szíve segítségét, úgy is mint a magyarok jog szerinti Király-nőjének oltalmát! Szűz Mária ugyanis egyedül nekünk, magyaroknak királynőnk államjogilag is itt a földön. Tehát, nem csak patrónánk vagy pártfogónk mint más a népeknek, hanem KIRÁLYNŐNK, vagyis országunk birtokosa is. Tehát a Szűzanya jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte és kérelmeinkkel Hozzá forduljunk!

     Fatimában az Úr és Szent Anyja világo-san kinyilvánította, hogy csak Szűz Mária Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen, csak az ő Szívének való felajánlás és a Szí-vén át felajánlott engesztelés és rózsafüzér menthet meg bennünket. Nekünk magya-roknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a világért való Engesztelést és a Szeretetláng túláradó kegyelmét ránk bízta! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Natália nővér feljegyzése) »Én jóságos, megértő Édesanyátok va-gyok és veletek összefogva megmen-telek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy  szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37) 
     Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmasság-gal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a Katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erő-vel és hatalommal lép fel Isten ellenségei – a megátalkodott bálványimádókkal, a szakadárokkal, a mohamedánokkal, a zsidókkal és az istentelenekkel szemben, akik félelmetes mó-don látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenünk van-nak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és el-buktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzde-nek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f) Folyt. holnap!

Nem a Szentírás a hit egyetlen alapja!
     A protestáns egyházak egyik alapelve az az állítás, hogy egyedül a hit által igazulunk meg (sola fide), a hit tekintetében pedig az egyetlen tekintély és forrás csak a Szentírás (sola Scrip-tura) ‒ a hagyomány nélkül. Ez volt a katoliku-sok és a protestánsok közti szakadás fő doktri-nális oka.
     Scott Hahn professzor az előadásain a Szent-írás alapján kétségbe vonta a sola fide (csak a hit számít) elvét mint olyas valamit, ami egyál-talán nem biblikus, de továbbra is azt tanította, hogy a Szentírás a hit egyetlen alapja (sola Scriptura).
     Az egyik diák megkérdezte tőle, hogy a Szentírás mely része írja azt, hogy a Biblia az egyetlen tekintély. A feldühödött professzor azt felelte, hogy ez egy ostoba kérdés. Ekkor a diák, egyenesen a szemébe nézve mondta, hogy akkor egy ostoba választ kért. A sarokba szorított profesz-szor ekkor a Szent Máté evangéliuma 5,17-et és a Timóteusnak írt máso-dik levél 3,16-17-et idézte. Ezek azonban nem voltak meggyőző érvek. A diák megkérte őt, hogy magyarázza meg ezt a részt: „Legyetek hát állha-tatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok” (2Tesz 2,15). Hahn nem akart válaszolni és a vitát elhalasztotta. Ám a diák kérdése olyannyira nyugta-lanította, hogy imában feltette a kérdést, vajon vannak-e a Szentírásban olyan részletek, melyek alátámasztanák a protestáns sola Scriptura elvet.
     Egész héten át hiába kereste a választ a Bibliában. Scott segítséget kért a legismertebb amerikai teológusoktól is. De ez is eredménytelen volt ‒ banális vagy kitérő válaszokat kapott: „Miért teszel fel egyáltalán ilyen ostoba kérdéseket?” Hahnt azonban ez nem tántorította vissza, és ő is egy „ostoba” választ kért.
     Mindannyian elismerték, hogy a sola Scriptura elvét nem lehet alátá-masztani a Bibliával, hogy ez csak egy teológiai elv. Nem létezik olyan bibliai szöveg, amely kimondaná, hogy a Szentírás az egyedüli tekintély. A Biblia inkább arra buzdít, hogy a szóban mondott és írott hagyományok-hoz is ragaszkodjunk (vö. 2Tessz 2,15). Kimondja, hogy az Egyház az igazság oszlopa (vö. 1Tim 3,15). Itt azonban felmerült benne a kérdés, hogy melyik egyház?
     Scott Hahn egyre nyugtalanabbá és rémültebbé vált, hiszen először a protestantizmus egyik tartóoszlopa dőlt össze (sola fide), most pedig a szeme előtt omlik össze a másik (sola Scriptura) is. Ugyanebben az idő-ben a szeminárium rektora dékáni pozíciót kínált fel Scottnak, mert a diákok rajongtak az előadásaiért.
Ezt a nagyszerű ajánlatot nem fogadta el, sőt, lelkipásztori funkciójáról is lemondott, mivel a lelkiismerete nem engedte, hogy olyan tanítást hirdes-sen, amelyről maga sem volt meggyőződve!
     Scott az igazság keresésénél nem ismert megalkuvást, határtalanul bí-zott Istenben, és meg akart ismerni s szeretni mindent, amit a Teremtő a Szentírás szövegeiben kinyilatkoztatott. (folyt. köv.)

Bármerre jársz. bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Áldozócsütörtök, Urunk mennybemenetelének ünnepe
     A magyar nyelvben: Áldozócsütörtök, áldozónap (latinul Ascensio Domini, 'Urunk mennybemenetele'), mely húsvét után a 40. nap. Az ős-egyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt pünkösdkor ünne-pelte. Az V. század óta, Urunk mennybemenetelének napját csütörtökön ünnepelték. 1918-ig a húsvéti szentáldozás utolsó napja volt; ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök. Áldozócsütörtök liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is a következő vasárna-pon tartják.
     Az apostolok és az Újszövetség tanúsága szerint a mennybemenetellel a feltámadt Jézus evilági megjelenései megszűntek, és mintegy utolsó talál-kozásként elbúcsúzott tőlük, küldetést bízott rájuk, megígérve, hogy elkül-di a Szentlelket. Bár látható jelenlétét megvonta övéitől, de Szentlelkével jelen van a hívők közösségében az Egyházban, mely az ő Titokzatos Teste. A világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén.
     A mennybemenetelt a Lukács evangélium a végén röviden (24,50-53), az Apostolok Cselekedetei részletesen (1,4-11), Márk egy mondattal (16,19) mondja el.
     Krisztus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy "innen oda ment", ha-nem annak a kifejeződése, hogy megértetése a tanítványokkal, ettől kezd-ve máshogy van jelen a tanítványok életében, máshogy lesz együtt Egyhá-zával: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20).
Van megváltástani jelentése is, hiszen Jézus csak a mennyből áraszthatta ki a Szentlelket, s az Egyház csak így indulhatott el történelmi útjára. Iga-zolta előttünk is, hogy a földi élet a mennyei dicsőségbe vezet. A menny-bemenetel tehát a Szentlélek elküldésének és Jézus második eljövetelének alapja.
Miközben merően nézték, amint az égbe száll, egyszerre csak két fehér-ruhás férfi termett mellettük: „Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek fölment a meny-be, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybe szállt.”
     A mi Urunk Jézus nem úgy emelkedett az égbe, mint ahogyan egy űr-jármű felszáll, hiszen Isten nem ott fenn „lakik”, a felhők feletti „égben”. Emiatt is hamis a Gagarinnak tulajdonított ateista mondás: „Nincs Isten, az űrben nem találkoztam vele.” Az "ég" vagyis Isten Országa nem fenn van, hanem ott, ahol Isten jelen van láthatatlanul, de érzékelhetően a szeretetben. Közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior inti-mo meo”, ahogy Szent Ágoston mondja).
     Az apostolok azzal váltak igazán a föltámadás tanúivá, hogy a mennybemenetelnek is tanúi voltak. Amint a kereszthalálban csak néhány kö-vetője, a megjelenésekben csak a kiválasztott tanúk látták meg Krisztust (ApCsel 10,41), második eljövetelekor azonban mindenki meggyőződik róla.
A következő 10 nap a Jézus által megígért Szentlélek várása, Aki a bennünk lévő holt tudást, hitet elevenné és éltetővé teszi. Jézus mennybe-menetele megerősíti az ember reményét, hogy testi létezésünk nem vész el, hanem "megüdvözülünk", hiszen Jézus testestül-lelkestül megy föl a mennybe, teste fölvétetik a Szentháromság boldogító közösségébe, ami a mi reményünk és célunk is.
És ne feledjük, Jézus úgy jön el ismét, ahogyan a mennybe szállt! (Vö. Lk 24,46-53)

Felhasznált irodalom: Forrás 1; Forrás 2; Forrás 3

Igazság az Eucharisztiáról 2
     Aki az Evangéliumot meg akarja érteni, an-nak egyetlen percig sem szabad felednie Jézus szavát: „Ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27). Aki ezt szem előtt tartja, az semmi „hihetetlent” nem fog találni a valóságos Jelenlét tanában!
Vigyáznunk kell azonban, mert a lejtőn nincs megállás! Aki azért nem hiszi az Oltáriszentsé-get, mert az érthetetlen természetfeletti dolog, az sajnos az emberi észt teszi Isten szavainak bírájául, és következetesen el fog jutni a racio-nalizmusig, a teljes hitetlenségig! Az újkori protestantizmus története, sajnos ezt a folya-matot igazolja: akik ugyanis az Eucharisztiát ezen az alapon elvetették, később nagy mértékben elfordultak a kereszténység többi természetfeletti tanításától is. Ez az irányzat végül már nem fogadja el sem a csodákat, sem az evangéliumok isteni sugalmazottságát, sem a Szentháromságot, sem Jézus istenségét, sem az Apostoli Egyházat, sem az örök életet, de még a teremtést sem!
     Márpedig, alig van a ke-resztény kinyilatkoztatásnak még egy pontja, amelyre oly egyértelmű világosságot de-rítene Jézus szava, mint az Oltáriszentség tanára. Az Üdvözítő olyan határozott egyértelműséggel, oly kétsé-get nem tűrő nyomatékkal hangoztatja az Oltáriszent-ség tanát: a saját valóságos jelenlétét a kenyér és bor színe alatt, hogy éppen emi-att másfél ezer éven keresz-tül alig akadt eretnekség, amely ezen a hitigazságon kételkedni merészelt volna.
Scottot megdöbbentette ez a felfedezés, hiszen ezeket a tanokat a Katolikus Egyház következetesen hirdeti. Felismeréséről nem beszélt, de lelkében és elméjében tovább munkálkodott a titokzatos Valóság! Ennél fogva Scott Hahn az előadásain csak felszínesen foglalkozott Szent János evangéliumának hatodik fejezetével (Jn 6,26-71) ‒ nehogy valaki rákérdezzen ‒, azt a kérdést pedig, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Eucharisztiában, nyilvánvalóan messze elkerülte. Azért tett így mert félt, hogy elveszíti a munkáját.
     Scott a Szentírás tanulmányozása által megértette, hogy a liturgiának és a szentségeknek elsődleges szerepet kell betölteniük az egyházban, és ez a presbiteriánus egyházban azonban nem így volt. Scott ezért fontolóra vette, hogy átlép az episzkopális egyházba*.
Amikor ezt megmondta a feleségének, az sírva fakadt és azt mondta, hogy soha nem szűnik meg presbiteriánus lenni! (folyt. köv.)
...................................
*Az episzkopális egyház anglikán eredetű protestáns gyülekezet, melyben a római katolikusokhoz hasonló püspöki hierarchia van, ellentétben a demokratikus szervezetű presbiteriánus egyházzal. Az „episzkopál” jelentése „püspöki”.
4-5 féle tagegyházuk van (így az Amerikai Episzkopális Egyház is), önálló dogmatikai és liturgikus gyakorlattal él ‒ többnyire az anglikán egyház hagyományaira támaszkodva. Követői egy része pápa nélküli katolicizmusként tekint rá, mások számára egyfajta protestantizmus, domináns alapító (Luther, Knox, Kálvin, Zwingli, Wesley) nélkül. Minden episzkopális gyülekezetnek, saját döntéshozó folyamatai és püspöki hierarchiája van, saját főpapjuk vezetése alatt. Teológiájuk és liturgikus gyakorlataik a protestantizmusból és a liberális katolicizmusból tevődik össze. Ebből következően igen bizonytalan a szentségi átlényegülés megvalósulása. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a papszentelések sorában nem szakadt-e meg a krisztusi „áthagyo-mányozódás” folyamatossága!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, ott mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Igazság az Eucharisztiáról 1
     Az előadásokra való felkészülés során Scott néhány hetet azzal töltött, hogy elmélkedett Szent János evangéliumának hatodik fejeze-téről, melyben Jézus ismert eucharisztikus beszéde található (vö. Jn 6,26-71).
Scott mindig meg volt győződve arról, hogy az Eucharisztia csak jelkép. Amikor azonban rész-letesen elemezte Jézus eucharisztikus beszédét megértette, hogy Jézus nem hasonlatot hasz-nált. Erről tanúskodnak Jézus szavai, valamint a hallgatóságának megbotránkozása és ellenke-zése, amikor ezt mondták: „Hogyan adhatja ez a testét eledelül?” (52); „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” (60)
     Jézus szavai egyértelműek: „A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (55-56).
Miért is kellene az utolsó vacsora igéit merőben jelképesen, szimboliku-san értelmezni? Mi erre a kényszerítő ok? Az egyetlen ok, amelyet felhozni lehet, s amit a tagadók fel is hoznak: hogy mégiscsak „szokatlan és hihetetlen”, hogy Jézus a saját testét és vérét adja nekünk eledelül! Hihetetlen és a fizika rendje szerint elgondolhatatlan!
Ez olyan csoda volna, amelyet ‒ így mondják ‒ nem hihetünk el! Bizony, akik így okoskodnak ‒ maguk sem veszik észre ‒, hogy ezzel az okosko-dással végleg elhagyják az evangélium talaját. Mert vajon Jézus születése, élete, feltámadása, maga az evangélium és az egész megváltási történet nem csupa csodából, csupa emberileg teljesen érthetetlen, megfoghatat-lan, isteni jelenségből szövődik?
     Ha Jézusnak az ő testére és vérére vonatkozó kijelentéseit azon a címen nem fogadjuk el, mert hogy ez „csoda”: akkor hogyan fogadhatjuk el a többi csodáját? Az ő istenségét? Az ő csodála-tos, szűztől való születését? Az ő halott-támasztásait, feltámadását és menny-bemenetelét? A kegyelem, a megváltás, az üdvösség csodáit? Vajon ezek nem a fizika rendje szerint érthetetlen és lehe-tetlen dolgok? Hol itt a következetes-ség?
Ott van pl. a Szentháromság titka. Tel-jességgel emberfeletti, fizikailag érthe-tetlen, felfoghatatlan hittitok. Miért hiszik ezt a protestánsok is? Nyilván azért, mert Jézus mondta!
     Tehát, vagy egyenlő hitet gyakorolnunk Jézus minden szava iránt, vagy sem! Éppúgy, mint amikor azt mondja: „Menjetek ... kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében.” (folyt.köv.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott! Légy te az első!

Vágy az egy akol után
     Ugyanabban az időben Scott Hahn egy kö-zépiskolában is előadásokat tartott a Szentírás-ról. A diákok visszafojtott lélegzettel hallgatták ahogy az Isten és az emberek közti szövetséget magyarázta. Beszélt a szövetségről, amelyet Is-ten Ádámmal, Noéval, Ábrahámmal, Mózessel, Dáviddal kötött, és az Újszövetségről, melyet Krisztus kötött meg azáltal, hogy a világ minden nemzetét egyesítette Isten családjába ‒ az egye-temes, vagyis katolikus (gör. katholikosz) család-ba, amely az egész világot magába foglalja.
     Azt természetesen tagadta, hogy Isten csa-ládja a Katolikus Egyház volna. Az egyik előadás után egy diáklány odament Scotthoz és elmondta neki, hogy a diákok sza-vazást tartottak maguk között és arra jutottak, hogy Scott egyszer katoli-kus lesz.
     Ráadásul ugyanazon a napon a felesége nem kevesebbel vádolta, minthogy nem tartja elkép-zelhetetlennek, hogy Scott a nézeteivel egyszer majd szembe fog kerülni Lutherrel. A bosszan-kodó Scott ezt abszurdnak tartotta, hiszen Isten igéjének rabszolgájaként nem kerülhet ellentét-be Lutherrel.
     Amikor Scott Hahn, a Presbiteriánus Egyház pásztora, karjaiban tartotta elsőszülött fiát, azon gondolkozott, hogy melyik egyházba fog tartozni a gyermeke. Az abszurditás, hogy szá-mára az Üdvözítő Jézus EGYháza „TÖBB-ház”, felrázta az ifjú apát és szí-vébe nyilallt annak tudata, hogy az Egyház darabokra szakadása semmi-képp sem Isten akarata szerint való. Az Úr szándéka ugyanis az egy akol és egy pásztor.
     Scott szüntelenül imádkozott azért, hogy hűséges legyen Isten Szavá-hoz, s hogy mindennap és minden körülmények között bátran hirdethesse azt. Szélesre akarta tárni szívét és elméjét, a Szentírásban hozzánk szóló Szentlélek előtt. (folyt.köv.)

Bármerre jársz, bármerre sétálsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

 1.6 Mária folytonosan reánk tekint, hogy részvéttel legyen irántunk és nyomorúságunkból kisegítsen

     Szent Bonaventura azt tanítja, hogy Mária az a trón, amelyről az Isteni Irgalmasság az igazaknak és a bűnösöknek a vigaszt nyújtja, mert miként Isten irgalommal teljes, úgy Mária is könyörületes mindenki iránt. Mert miként a Fiú, úgy az Anya sem képes megtagadni bárkitől is irgalmasságát, ki ezért hozzá fordul. (Spec. c. 8.)
     Guerricus apát a következő szavakat intézteti Üdvözítőnk által Anyjához: »Ó Anyám, benned akarom megalapítani uralmam székhelyét, mert általad kívánom kiosztani azokat a kegyelmeket, amelyeket kérni fognak tőlem. Te nekem emberi létemet adtad, én ennek viszonzásául részesíteni kívánlak isteni tulajdonságomban, hogy mindenkit üdvösségre segíthess«.(Serm. 2. de Bss.)
     Szent Gertrud (Revel. lib. 4. c. 53.) egyszer így fohászkodott: »Fordítsd ránk irgalmas szemeidet!« Ekkor megpillantotta a Boldogságos Szüzet, aki rámutatva a karján lévő Kisded Jézus szemeire, így szólt: »Ezek az Irgalmas Szemek, melyeket afelé fordíthatok, amerre nekem tetszik, hogy megmentsem azokat, akik hozzám fordulnak«.
     Egy bűnös ember egyszer Mária képe előtt arra kérte sírva a Boldogságos Szüzet, hogy eszközöljön ki számára bocsánatot. Ekkor hallotta, amint a karján ülő Kisded Jézushoz fordulva így szólt: »Ó Fiam, veszendőbe menjenek e könnyek?« Ebből megértette a bűnös, hogy Jézus valóban megbocsátotta vétkeit.
Hogyan is volna lehetséges az, hogy elvesszen aki e jó anya kegyeibe ajánlja magát? Hiszen isteni Fia iránta való szeretetből megígérte neki ‒ miként Szent Brigittának nyomán tudjuk (Revel. lib. 5. c. 53.) ‒, hogy tetszése szerint bármikor irgalmasságot gyakorolhat azok iránt, akik magukat neki ajánlják.
     Midőn Adam apát (Ap. P. Pepe.) egyszer elmélkedése tárgyává tette Mária Istennél való nagy hatalmát és irántunk való határtalan szeretetét, bizalommal eltelve így kiáltott fel: »Ó Irgalmasság Anyja! A te részvétteljes irgalmad oly nagy mint a hatalmad, amellyel számunkra Istennél kegyelmeket eszközölhetsz ki, hogy nekünk megbocsásson. Nem képtelenség-e, hogy egy nyomorulttól megvond irgalmasságodat? Az Irgalmasság Anyjaként, ne lennél képes rajta segíteni? Hiszen egyúttal a hatalom anyja is vagy! Amilyen könnyen felismered nyomorúságunkat, épp oly könnyen meg is nyerhetsz számunkra mindent, amit csak kívánsz« (128. oldal)

Az Istennel kötött szövetség
     Nem sokkal az egyetemi tanulmányainak a befejezése előtt Scottot kinevezték egy virginiai presbiteriánus parókia tanítójának és lelkipász-torának. Az ő dolga volt vasárnap prédikációt mondani, és heti két alkalommal a bibliai össze-jövetelt vezetni.
   A hallgatókat fellelkesítette az a tanítása, hogy az Isten és az emberek közti szövetség Isten családjává teszi a híveket. Ezt Scott a Zsidóknak írt levél és egyéb újszövetségi levelek alapján hirdette. Szent János evangéliumának és a Zsidóknak írt levélnek a tanulmányozása azonban felfedte előtte, hogy a szentségek és a liturgia a keresztény közösség életének alapvető részei. Scott megértette, hogy az Isten és az emberek közti szövetség megerősítésében nagyon fontos szerepe van a liturgiának, s a prédikációi legfőbb céljául azt kell kitűznie, hogy az embereket felkészítse az Úrvacsora vételére.
     Jézus Krisztus csak egyszer használta a „szövetség” szót, az Eucharisztia megalapí-tásakor. A presbiteriá-nusok csak évente négy-szer vették magukhoz az Úrvacsorát. Scott úgy döntött, hogy ezt meg-változtatja, és azt a javaslatot tette a közös-ségének, hogy minden vasárnap vegyék ma-gukhoz az Úrvacsorát. Egyesek azonban attól tartottak, hogy az Úrva-csora vétele puszta szo-kássá válhat, de a felve-tésekre Scott azt felel-te, hogy ez az ünneplés az Istennel kötött szövetség megújítása, azt pedig nem kell korlátozni. Az ilyen aggály épp úgy abszurd, mintha a házassági szövetségnek a házasélet általi megújítását, csak évi néhány alkalomra korlátoznánk.
     Az Úrvacsora hetenkénti vételének javaslatát egyöntetűen elfogadták, s ez lett az ünneplés középpontja. Scott ezt eucharisztiának kezdte el nevez-ni, ahogy azt az ősegyházban tették. Egyszer csak meglepetéssel ébredt rá, hogy egyedül (az általa olyannyira ellenzett) Katolikus Egyház tanításában és gyakorlatában találhat megfelelő válaszokat számos kérdésére. (folyt.köv.)

Bármerre jársz, bármerre utazol, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!