NYOLCADIK FEJEZET
És Jézust, a te méhednek áldott gyümülcsét nekünk ez élet után mutasd meg
1.1 §. Mária megóvja tisztelőit a kárhozattól
Lehetetlen, hogy Mária tisztelője ‒ aki őt hűen szolgálja és magát állan-dóan kegyeibe ajánlja ‒ elvesszen. Némelyek előtt talán túl erősnek tűnik ez az állítás, de kérem, hogy addig ne alkossanak véleményt, amíg el nem olvastak mindent, amit bizo-nyítására fel akarok hozni.
Amikor azt mondom, hogy Isten Anyjának tisztelője nem veszhet el örökre, nem azokat a Mária-tisztelő-ket értem alatta, akik "máriás" áhíta-tukat csak arra használják, hogy nyugodtabban vétkezhessenek. Azok ugyanis, akik visszaélnek az Istena-nya szeretetével, elvetemedett bizal-mukért nem irgalmasságot, de méltó büntetést érdemelnek.
Érveléseimben tehát csak azon aláza-tos Mária-tisztelőket értem, akik őszinte szándéktól vezérelve állandóan Isten Anyjának kegyeibe ajánlják magukat és hűek maradnak a neki szentelt áhítatgyakorlatokban (rózsafüzérezésben) és ezek esetében állítom, hogy úgyszólván kizárt, hogy elkárhozzanak!
Márpedig, határozottan ezt állította P. Crasset is a Mária-áhítatról írt művében (T. I. qu. 7.), sőt megelőzően P. Vega is a Mária-teológiájában, miként Mendoza (Virid. 1. I. probl. 9.) és több hittudós.
De meggyőződhessünk arról is, hogy ezek nem ok nélkül kockáztattak ilyen komoly állítást, ha látjuk, hogy miként vélekedtek e tárgyat illetően a szentek és hittudósok. Mellesleg megjegyzem, hogy ne csodálkozzunk, ha esetleg több egyenlő hangzású kijelentésre akadunk, én ugyanis mindent fel akartam hozni annak bizonyítására, hogy mennyire megegyeznek az írók e tárgyban. (130. oldal)
