Te kit választottál? „Kit választottál védőszentednek?” ‒ kérdeztem Kimberlytől egészen véletlenül a nagyhét közepén.
„Miről beszélsz?” ‒ nézett rám értetlenül.
Így hát elmagyaráztam.
„Amikor megbérmálnak, bérmanevet vá-laszthatsz, mely általában annak a védő-szentnek a neve, akit közel érzel magad-hoz. Amikor én katolizáltam, én Szalézi Szent Ferencet választottam!”
Kimberly mintha még most sem kapcsolt volna.
„Miért őt?” ‒ kérdezte. „Azért, mert Szalézi Szent Ferenc épp akkor volt Genf püspöke Svájcban ‒ magya-ráztam ‒, amikor Kálvin letérítette az embereket a katolikus hitről. Ahogy Sza-lézi Ferencről olvastam fel-fedeztem, hogy olyan haté-kony szónok és hitvédő volt, hogy szentbeszédeivel és röpirataival, több mint negyvenezer kálvinistát vitt vissza az Egyházba. Ebből arra következtettem, hogyha akkor ennyit volt képes visszavezetni az Egyházba, akkor most egyet még visszavezethet!
Azon kívül Szalézi Szent Ferencet a katolikus sajtó védőszentjének is nyilvánították, és mivel kereken tizenötezer könyvem van, természetesnek tűnt, hogy őt válasszam.
„Azt hiszem, ezt át kell imádkoznom! ‒ fordult el Kimberly vágyakozó, de kissé bizonytalan tekintettel ‒ aztán meglátom, hogy eszembe juttat-e valakit az Úr!”
A feleségemen látszódott, hogy bár elindult az „úton”, olykor mégis elege volt az egészből! (folyt. köv.) (Scott Hahn könyvei)
26.
május
MINDEN ÉRV RÓMÁBA VEZET (80. rész) Egy protestáns teológus házaspár katolizálása 29
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.