A Hajnal Szép Sugara

Az első Szentmisém
     Ott álltam inkognitóban ‒ egy protestáns lelki pásztor civilben ‒, majd feltűnés nélkül lehuppantam a katolikus kápolna hátsó padjába Milwaukee-ban, és életemben először váltam egy mise szemtanújává. A kíváncsiság vitt oda, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy ez egészséges kíváncsiság-e.
     Az első keresztények írásainak vizsgálatánál számtalanszor bukkantam olyan kifejezésekre, mint „liturgia”, „Eucharisztia”, „áldozat”. Azoknak az első keresztényeknek a Biblia ‒ s ezt a könyvet mindenekfelett szerettem ‒ érthetetlen volt anélkül az esemény nélkül, melyet a mai katolikusok „misének” neveznek.
Meg akartam érteni a korai keresztényeket, de nem voltak tapasztalataim a liturgiával kapcsolatban.
Így hát meggyőztem magam és „felfedező útra” indultam, közben meg egyfolytában fogadkoztam, hogy nem fogok letérdelni, és nem veszek részt ebben a bálványimádásban.
     Beültem a padba egy sötét sarokban, a kápolna legvégében. Előttem elég sok különböző korú hívő volt, férfiak és nők. Nagyon megragadott, ahogy térdet hajtottak és szemmel láthatóan összpontosítottak az imára. Aztán megszólalt a csengő, mindenki felállt, s az oltárnál lévő ajtón át bejött a pap. Bizonytalanul ülve maradtam. Kálvinista lévén hosszú éveken át arra tanítottak, hogy a mise a legnagyobb istenkáromlás, amit csak ember elkövethet.
     A szentmise szertartásában állítólag „Jézus Krisztus áldozata ismétlődik meg”. Így hát úgy döntöttem, megfigyelő maradok, és ülök a nyitott Biblia mellett.
Megragadott a Szentírás, ahogy a mise folytatódott hirtelen tudatosult bennem, hogy nem csak mellettem van a Bibliám, hanem ott volt előttem is ‒ a mise szavaiban!
Az egyik részlet Izajástól volt, a másik a zsoltárokból, a következő Páltól. Egészen le voltam nyűgözve. Legszívesebben megállítottam volna az egészet és felkiáltottam volna: „Hé, megmagyarázhatom, mi történik épp a Szentírásból? Ez csodálatos!”
De kitartottam a figyelőállásban. A háttérben maradtam, mígnem meghallottam, hogy a pap az átváltoztatás szavait mondja: „Ez az én testem ... Ez az én vérem.” Éreztem, hogyan foszlik szét bennem minden kétely. Amikor láttam, hogy a pap felemeli a fehér Szentostyát, éreztem, hogy a szívemből előtör az ima: „Uram és Istenem! Valóban te vagy az!”
     El sem tudtam képzelni nagyobb megindultságot, mint amit ezek a szavak okoztak bennem. Mindez még intenzívebbé vált, amikor a gyülekezet elkezdte énekelni: „Isten Báránya ... Isten Báránya ... Isten Báránya...”, a pap pedig ehhez kapcsolódva: „Íme, az Isten Báránya...” ‒ és felemelte a Szentostyát.
Kevesebb mint egy perc alatt az „Isten Báránya” szavak négyszer hangzottak el. Hosszú évek biblia tanulmányozása után azonnal tudtam, hogy hol vagyok. A Jelenések könyvében voltam, ahol Jézust a huszonkét fejezetben legalább huszonnyolcszor nevezik Báránynak. A menyegzői lakomán voltam, melyet János a Biblia utolsó könyvének végén ír le.
     A mennyei trónus előtt voltam, ahol Jézus mint Bárány mindörökre megdicsőül. Erre nem voltam felkészülve, pedig ‒ ott voltam a misén! (folyt. köv.)