Nem a Szentírás a hit egyetlen alapja! A protestáns egyházak egyik alapelve az az állítás, hogy egyedül a hit által igazulunk meg (sola fide), a hit tekintetében pedig az egyetlen tekintély és forrás csak a Szentírás (sola Scrip-tura) ‒ a hagyomány nélkül. Ez volt a katoliku-sok és a protestánsok közti szakadás fő doktri-nális oka.
Scott Hahn professzor az előadásain a Szent-írás alapján kétségbe vonta a sola fide (csak a hit számít) elvét mint olyas valamit, ami egyál-talán nem biblikus, de továbbra is azt tanította, hogy a Szentírás a hit egyetlen alapja (sola Scriptura).
Az egyik diák megkérdezte tőle, hogy a Szentírás mely része írja azt, hogy a Biblia az egyetlen tekintély. A feldühödött professzor azt felelte, hogy ez egy ostoba kérdés. Ekkor a diák, egyenesen a szemébe nézve mondta, hogy akkor egy ostoba választ kért. A sarokba szorított profesz-szor ekkor a Szent Máté evangéliuma 5,17-et és a Timóteusnak írt máso-dik levél 3,16-17-et idézte. Ezek azonban nem voltak meggyőző érvek. A diák megkérte őt, hogy magyarázza meg ezt a részt: „Legyetek hát állha-tatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok” (2Tesz 2,15). Hahn nem akart válaszolni és a vitát elhalasztotta. Ám a diák kérdése olyannyira nyugta-lanította, hogy imában feltette a kérdést, vajon vannak-e a Szentírásban olyan részletek, melyek alátámasztanák a protestáns sola Scriptura elvet. Egész héten át hiába kereste a választ a Bibliában. Scott segítséget kért a legismertebb amerikai teológusoktól is. De ez is eredménytelen volt ‒ banális vagy kitérő válaszokat kapott: „Miért teszel fel egyáltalán ilyen ostoba kérdéseket?” Hahnt azonban ez nem tántorította vissza, és ő is egy „ostoba” választ kért.
Mindannyian elismerték, hogy a sola Scriptura elvét nem lehet alátá-masztani a Bibliával, hogy ez csak egy teológiai elv. Nem létezik olyan bibliai szöveg, amely kimondaná, hogy a Szentírás az egyedüli tekintély. A Biblia inkább arra buzdít, hogy a szóban mondott és írott hagyományok-hoz is ragaszkodjunk (vö. 2Tessz 2,15). Kimondja, hogy az Egyház az igazság oszlopa (vö. 1Tim 3,15). Itt azonban felmerült benne a kérdés, hogy melyik egyház?
Scott Hahn egyre nyugtalanabbá és rémültebbé vált, hiszen először a protestantizmus egyik tartóoszlopa dőlt össze (sola fide), most pedig a szeme előtt omlik össze a másik (sola Scriptura) is. Ugyanebben az idő-ben a szeminárium rektora dékáni pozíciót kínált fel Scottnak, mert a diákok rajongtak az előadásaiért.
Ezt a nagyszerű ajánlatot nem fogadta el, sőt, lelkipásztori funkciójáról is lemondott, mivel a lelkiismerete nem engedte, hogy olyan tanítást hirdes-sen, amelyről maga sem volt meggyőződve!
Scott az igazság keresésénél nem ismert megalkuvást, határtalanul bí-zott Istenben, és meg akart ismerni s szeretni mindent, amit a Teremtő a Szentírás szövegeiben kinyilatkoztatott. (folyt. köv.)
06.
május
MINDEN ÉRV RÓMÁBA VEZET (60. rész) Egy protestáns teológus házaspár katolizálása 9
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.