j). Minden keresztet elfogadni. Határozzátok el magatokat – a kereszt drága barátai –, hogy mindenfajta keresztet válogatás nélkül hordoztok: minden szegénységet, igazságtalanságot, veszteséget, betegséget, megaláztatást, rágalmat, minden elhagyatottságot, minden belső és külső fájdalmat, miközben mindig arra gondoltok: „Kész az én szívem, Istenem kész az én szívem!”

  Készüljetek fel tehát arra, hogy elhagynak benneteket az emberek, az angyalok, sőt bizonyos tekintetben maga az Isten is! Ám, mindezen szenvedések közepette is legyetek szilárdan meggyőződve arról, hogy ez az Isten dicsőítés legmagasabb foka és a kereszt igaz barátjának legtisztább boldogsága!

  k). Mire kell tekintetünket folyton irányítani? Először: Figyeljétek Isten tekintetét! Úgy tekint le a mennyből a föld gyermekeire, mint egy hatalmas király, aki a csata forgatagában bátorítja és dicséri őket. Éles tekintete látvánlátja a nagy emberek tetteit, a gazdag fejedelmek kincseit, vagyis mindent, amit az emberek fontosnak és elérendőnek tartanak - jóllehet, mindez Isten szemében gyakran utálat tárgya.

   Akkor hát Isten kire tekint tetszéssel és örömmel? Miről számoltatja be az angyalokat s még az  ördögöket  is? Nos, annak az embernek a küzdelmeiről, aki Istenért harcol a pénz csábító hatalmával szemben, a világ- és a pokollal szemben, sőt még önmagával szemben is. Az olyan emberről, aki örömmel és szeretetből hordozza keresztjét. „Nem láttad-e a földön azt a nagy csodát, amit az egész mennyország álmélkodva szemlél?” – kérdezi az Úr a sátánt. „Nem láttad szolgámat Jóbot, aki értem szenved?”

   Másodszor: Figyeljétek a hatalmas Úr kezét! Ugyanaz a kéz, mely egy csatában képes százezrekre lesújtani, tudta nélkül egyetlen hajad szálát sem engedi kihullani. Az a kéz, mely Jóbot oly keményen sújtotta, benneteket gyengéden érint. Ugyanazzal a kézzel teremt nappalt és éjszakát, világosságot és sötétséget, kellemest és kellemetlent. Megengedi, hogy a szabadakarat bűnöket kövessen el, hogy benneteket mások sértsenek; mégha nem is akarta azok gonoszságát. Ha tehát valaki szidalmaz benneteket és mint Dávid királyt kövekkel dobál meg, akkor gondoljátok ezt magatokban:

„Ne álljunk bosszút, hagyjuk rá, mert az Úr engedte meg, hogy így cselekedjen hisz, minden szidalomra rászolgáltam és Isten joggal büntet. Ez az ember aki sértőn beszél vagy cselekszik velem, Isten küldötte, az ő irgalmassága nevében állt elő. Ne vessük meg tehát Isten irgalmasságát azáltal, hogy szeretetteljes csapásainak ellenszegülünk, mert különben még az örökkévalóságra halasztja igazságosságának szigorú feddését!”

   Nézzétek, miként tart fenn benneteket a mindenható és végtelenül bölcs Isten. Megaláz és fölemel, karjával gyöngéden és erősen elér életetek egyik végétől a másikig! Gyöngéden, mert nem engedi meg, hogy erőtökön felül kísértsenek és gyötörjenek benneteket. Erősen, mert hatalmas kegyelmével támogat titeket, mely kegyelem a kísértések erejének és időtartamának felel meg. Hatalmas karja – a Szentlélek szavai szerint – oltalmatok lesz, ha a szakadék szélén álltok, kísérőtök az úton, árnyék lesz a hőségben, védelem az esőben, ruha a hidegben, kocsi a fáradtság idején, segítségtek a kellemetlenségek közepette, amelyek mind-mind érhetnek benneteket. A Gondviselés lesz egyetlen kikötőtök a vihar idején, mely végső pusztulással fenyeget benneteket!

   Harmadszor: Szemléljétek Jézus Krisztusnak, a Megfeszítettnek sebeit és fájdalmait! Ő maga mondja nektek: „Ti mindnyájan, akik azon a keresztúton jártok, melyen Én haladtam, szemléljetek és nézzetek Engem. Szemléljetek testi szemetekkel, nézzetek lelki szemetekkel és gondoljátok át, hogy szegénységtek, mezítelenségtek, fájdalmatok és elhagyatottságtok hasonlít-e az enyémhez. Szemléljetek Engem, ki türelmes és ártatlan vagyok, ti pedig panaszkodtok, holott bűnösök vagytok?

B. Dombi Attila írása nyomán átszerkesztve

     Az Egyház elleni támadások manapság gyakoribbak mint valaha és a pápát is sokan sokféle indokkal támadják, bizonyos gesztusaiból azonban örvendetes üzenetek olvashatóak ki. 2009. márciusában a világ püspökeihez írt levelében XVI. Benedek pápa így fogalmazott: «E pillanatban történelmünk valódi problémája, hogy Isten eltűnőben van az emberiség látóhatáráról, és az Istentől fakadó fény halványulásával az emberiség irány vesztetté válik, aminek romboló hatása egyre nyilvánvalóbb.»”8 A jelek szerint (elsősorban az elszakított területek) magyarellenes egyházpolitikája akadályozza, mind a romlatlan testű hitvalló nagy előd, Mindszenty József és az erdélyi rokonlélek, Márton Áron boldoggá avatását. Hasonlóképp szenvedte el a meg nem értés évtizedeit a Natália nővér féle engesztelés, a Világ Győzelmes Királynője és az Erzsébet asszony által kapott Szeretetláng kegyelmi üzenete. „P. Zsoldos Imre SVD atya, aki a Szeretetláng Naplót kínaira fordította, így ír a XX. század két magyar látnokáról, Erzsébet asszonyról és Natália nővérről: «Különös és szomorú magyar jelenség, hogy mindkét misztikust közvetlen magyar világi és részben egyházi környezete feszítette keresztre.»”9 A Magyar Egyház táján mégis mintha az utóbbi évben jó irányba mozdulnának a dolgok. (...) A Szeplőtelen Szív Szeretetlángja nem csak a keresztény világ nagy részét, de a magyar főpásztort is meggyőzte. A Szeretetláng Mozgalom magyarországi elismerése több évtizedes méltatlan hazai mellőzés után, nemzetközi elterjedése, a kegyelmi gyümölcsök ténye és a számtalan külföldi püspöki elismerés nyomására történt meg. Így elmondható, hogy maga az elismerés is a Lelki Naplóba foglalt prófécia megvalósulása. Hasonló pozitív jelek mutatkoznak a Natália nővér-féle Engesztelő Kápolna megvalósítása ügyében is!

     Az Úr Jézus ezt egyedülálló módon jelenti be Mária Natália nővérnél: „1945. október elején Jézus látni engedte, mily nagy fokban hevíti az ő isteni szeretetének tüze Hercegprímás Urunk szívét, és mily rendkívüli erővel működik benne az Igazság Lelke. Láttam a Szentlélek erejét erősödni, fokozódni benne, egészen a haláláig. (…) Az újonnan kinevezett hercegprímástól 1945. november 16-án Dr. Tóth K. János külügyi szentszéki referens levélben kérte a Natália nővérnek adott magánkinyilatkoztatások ügyében lefolytatott eljárás felülvizsgálatát. (…) Mindszenty már a vizsgálat kezdetekor új terv elkészítését kérte a leírásnak megfelelően, amelyet Jézus adott a Világ Királynője Engesztelő Kápolnáról (…). 1946. január 25-én saját kezűleg írta Hermány Géza (…) tervrajza alá: «A Világ Királynője nagy engesztelő mozgalomra főpásztori áldásomat adom.» 1946. augusztus 26-án Székesfehérvárott a Szűzanyának mint a Világ Királynőjének ajánlotta fel Magyarországot. Engesztelésül hirdette meg a Boldogasszony Évét, ünnepélyesen nyitotta meg Esztergomban, 1947. augusztus 15-én, és ott elhangzott beszédében megígérte: «Október 8-át, Magyarok Nagyasszonyának ünnepét majd nyilvános ünneppé tesszük, vasárnapként, magunkra vállalt szentmisével és munkaszünettel üljük meg, ha a Nagyasszony ezer éven át mindenkor tapasztalt nagy hatalmával és édesanyai szeretetével átsegít minket a gyászba borult egek, háborgó tengerek viharán, vészin át.» PL 2930/1947. levéltári számú levelében írásban rögzítette: «Főpásztori óhajom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön. A magyar püspöki kar 1946. dec. 26-i körlevele szellemében akarom az engesztelésnek ezt a szentélyét, mint az engesztelés évének maradandó emlékét (…)».  Az engesztelő szentély alapkövét ő maga rakta le 1947. szeptember 25-én, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe után.”10

Teljes forrás 
Lábjegyzet:
8. Mitől fog működni az új evangelizáció? – Magyar Kurír, 2010. szept. 21.
9. Antalóczy Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő – Kisboldogasszony Plébánia Eger, 2000.
10. Natália nővér, I. – Szerk.: Fogas Anna, Szent József Kiadó Budapest, 1993.

vö. B. Dombi Attila: – rögtönzött „katekézis” az Istenszülő népéhez

     Isten tervében a jó keresztény szent keresztény; Isten szentsége az emberré lett Fiúisten által megszentelődésre szólítja az embert. Az elesett emberi természet azonban gyakran kétségbe vonja az életszentségre törekvő keresztények hitelességét. Ez így szinte rendjén is volna, hiszen maga Jézus is a názáretiek szemében csak egy ács volt. A mások által rajongott Mester az evangélium szerint „nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.”3  Krisztus Mesterként úgy adta át saját lét- és életmódját a hetvenkét tanítványnak, hogy azok a Szentlélek kiáradása után maguk is kész mesterekként vonták be az újonnan megtérteket Krisztus tanítványainak iskolájába. A katekézis biblikus-őskeresztény, illetve az Új Evangelizáció4 szerinti megújult értelmében az a keresztény nevelő szolgálat, amellyel a katekéta szóbeli tanítással és tanúságtevő életpéldával bevezeti a katekument5 Krisztus szeretetközösségének életébe. A szeretetközösségi alapvonás elhanyagolása okozta végső soron az 1054-es kelet-nyugati nagy egyházszakadást és reformációt egyaránt, amelyek semmit sem oldottak meg, csak növelték Isten akarata és az Egyház látható arca között tátongó távolságot.
     A Krisztushoz emelkedetten élő keresztény számára az erkölcs és az érte kiálló bátorság, gyümölcs. Az, aki az élő hitet nélkülözi, (...) s az Egyháznak csak emberi valóját, csak „lábait” – a hit- és erkölcstant – látja, az aligha szembesül az Úrral, az Igazsággal. A Fő és Szentlélek nélkül sínylődő tömeg kiüresedett „erkölcs” kötelékében relativizálva mindent magához igazít, mígnem a vallás, erkölcs és ember egyaránt alulmúlhatatlan mélységbe süllyed. Az életszentség a bennünk szunnyadó Isten-gyermekségnek halovány lenyomata, amelyet az Örök Atya teremtő mosolyával minden emberlélekre ráragyog. Felélesztése a keresztség által, nevelgetése és megerősítése a közösségben, termőre fordítása a Szentlélek személyes befogadásával maga Jézus Krisztus személyes élete akar lenni a keresztény személyekben és közösségekben. Az elmúlt kétezer év az Úr ígéretét igazolta: annyira szereti Egyházát, hogyha akár a papok, püspökök és bíborosok – per absurdum – együttesen akarnák is, a pokol kapui akkor sem vehetnének erőt rajta. (Erről természetesen szó sincs, de reformista "ökumenikus" próbálkozások, folyamatosan történnek!). A bürokratikusan recsegő intézményi tehetetlenséget is megkerülő Szentlélek jelenléte nem tagadható. A II. Vatikáni Zsinat kikezdhetetlen érdeme, hogy az egyház szervezeti és spirituális válságát felismerte és felvállalta, azonban a Szentszék még sok híjával van ahhoz, hogy állítani lehessen: annak európai inkulturálásához6 eleget „gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.7”

Lábjegyzet:
3. Mk 6,5-6
4. „(…) sok régóta keresztény országban, s olykor még a fiatalabb egyházakban is létezik egy helyzet, amelyben a megkereszteltek egész csoportja elvesztette a hit eleven érzékét, vagy már nem is vallja magát az egyház tagjának, mert életükben eltávolodtak Krisztustól és az Evangéliumtól. Ez a helyzet új evangelizációt igényel.” (V.ö.: Redemptoris Missio, 33.)
5. ógörög katechumen = hitújonc
6. Magyar Katolikus Lexikon: inkulturáció – az Evangélium beépítése a népek kultúrájába. Az inkulturáció, főként a nem európai kultúrákban sajátos feladat. A missziós tevékenység alapkérdése, hogyan képes a magával hozott kultúra sajátosságait elfogadtatni az új környezetben, illetve mennyire kell a befogadó kultúra sajátosságait beépíteni evangelizációjába. Az igehirdetés folyamán az Egyház különböző kultúrákkal találkozik, s ezekbe be kell kapcsolódnia. E feladat az Egyházat egész történelme folyamán szorította, de a 20. században különösen fontos és sürgető lett. (…) – Semptey László
7. Lk 2,52 Forrás http://dominiummarianum.webs.com/keresztnymagyar.htm

     Született: 980 körül,   † Passau, 1059.
     Gizella Magyarország megkoronázott uralkodónője, bajor hercegnőként Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai herceg-nő leánya volt. Eredetileg kolostorba akart lépni: szemlélődő hajlamú, vallásos lélek volt. Szent Wolfgang bencés szerzetes gondos nevelésében részesült.
     996-ban eskették össze Istvánnal Scheyernben (Bajorország).
     Az Istvánnal tervezett házasságot leghatározottabban nagynénje, Gerberga apácafőnöknő ellenezte. Helytelenítette ugyanis, hogy törékeny unokahúgát poli-tikai okok miatt egy ,,barbár herceghez'' adják. Hiába utaltak arra, hogy István jó keresztény, erről csak az első bajorországi látogatásakor győzte meg kritikusait előkelő, udvarias és őszinte viselkedésével.
     Új hazájában Gizella királynői városa, Veszprém volt. A veszprémi püspök ezzel, a mindenkori magyar királyné gyóntatója és a koronázás alkalmával koronázó főpapi tisztséget nyert.
     Gizella szépen varrt, hímzett, és neki kellett udvarhölgyeivel az ország templomait egyházi felszerelésekkel ellátnia. A magyar királynéknak, annak bizonyságául, hogy háziasszonyi erények-kel rendelkeznek, a koronázási szertartás alatt néhány varró és hímző öltést kellett a koronázó paláston végezniök. Ez okozta azt a tévedést, miszerint a Koronázási Palástot Gizella királyné varrta, vagy egy miseruhából alakította volna át. A valóság az, hogy a Koronázási Palást ténylege-sen papi miseruha, melyet a Római Pápa rendkívüli kiváltságaként Szent István liturgikus események alkalmával magára öltött, István ugyanis diákonussá volt felszentelve, sőt püspök-kinevezési joga volt!
     Gizellát házastársként a gyengéd megértés és az imádságos szentségi élet jellemezte. A króni-kások kiemelik vallásosságát, szelídségét, bőkezű-ségét, jótékonyságát és vendégszeretetét. Fiának, Imrének halála után mindinkább visszavonult, István halála után pedig már csakis Istennek élt. Anyai és hitvestársi fájdalmát hősiesen viselte.
     Nemzetünk sorsát és hírnevét, már akkor is külső és belső ellenségek próbálták tönkre tenni, egyfelől a nyugat fejedelemségek és a Német-Római császárság acsarkodtak a Magyar Királyságra, másfelől a magyar-ság vezető rétegébe beépült idegenszívű főurak próbálták letéríteni népünket a nyugat egyházvezetőknek nem alávetett – kizárólag a pápának elkötelezett –, következetes keresztény útról.
     Egyes krónikások és néhány újabb magyar történész Gizella szemére vetik, hogy fia halála után részt vett a trón körüli cselszövésekben, sőt Vazul megvakíttatásában is. Ez a vád azonban tévedésen alapszik. Amit ebből az időből név említése nélkül ,,a királynőről'' állítanak, nem Bajor Gizellára vonatkozik. István udvarában tartózkodott ugyanis a későbbi király, Orseolo Péter anyja is, aki mindent megmozgatott, hogy fia király legyen, s akit még István életében "királynénak" neveztek hívei.
     István halála után, Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt méltatlanul bántak Gizella királynővel. Fogságba vetették és mint később Erzsébettől, tőle is beszámíthatatlanság ürügyével vették el javait. Özvegysége alatt ugyanis még bőkezűbben gyakorolta a jótékonyságot.
     Végül 48 év múltán visszatért hazájába a bajor lovagokkal. Itt megvalósította fiatalkori tervét: Passauban belépett a bencés nővérek kolostorába, és két év múlva apátnő lett. Szerzetesnői életéről alig maradt följegyzés. De még a gyér források is kiemelik, milyen részvéttel volt mindenki iránt, aki bajba jutott. A zárda vezetésében
szerény volt, nővértársait minden fennhéjázás nélkül, szeretettel kormányozta. Nehézséget, szomorúságot türelemmel viselt, s idős kora ellenére komoly önmegtartóztatásban és böjtölésben élt.
     A passaui kolostorban élt és ott is halt meg. Sírfelirata ugyan 1095-öt jelöli meg halála éveként, ám a kőlapot csak néhány évszázaddal később tehették sírjára, és a kőfaragó nyilván összecserélte a két utolsó számot. Annál is inkább, mert 1083-ban avat-ták szentté férjét és fiát. Ha akkor még élt, elképzelhetet-len, hogy ne vett volna részt ezen, ha másképpen nem, képviselő által. Napjainkban egy müncheni egyetemi tanár anatómiailag megvizsgálta földi maradványait, és megál-lapította, hogy a csontváz 75 év körüli magas termetű nőé lehetett.
     A Passau-i niedernburgi templomban helyezték örök nyugalomra, mely ma is zarándokhely. Sajnos a Gizella életét bemutató helyi kiállítás nyilvánvaló csúsztatásokat állít, miszerint férje halála után nemcsak megfosztották javadalmaitól, de meg is kínozták! Ámde, nem a "hálátlan és primitív" magyarok bántalmazták szeretett királynőjüket, hanem épp a hűbéressé lett Orseolo Péter uralkodása alatti Német-Római császárság "tanácsadói", mégpedig azért, mert Boldog Gizella, Szent István örökhagyását szerette volna folytattatni! És lám, Péter fogságából azok a magyar rendek szabadították ki, akik Pétert elűzték. Boldog Gizella negyvenkét éven át élt közöttünk, s a magyar történelemnek egyetlen nőalakja sem tett annyit népünkért, mint ő.
     Lázas betegségekben, bőrbetegségekben szokták segítségét kérni.

Istenünk, ki királynőnkül adtad Boldog Gizellát, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy népünk, mint egykor, az igaz hitben eggyé váljon!

B. Dombi Attila: – rögtönzött „katekézis” az Istenszülő népéhez –

     A cím tehát egzisztenciális válságunk lényegét érinti, noha mint láttuk, annak elemei közötti viszony látszólag önellentmondás. Bár kérdőmondat, mégis lényegileg állít és csak járulékosan kérdez. Állítja, hogy a keresztény mivolt jó megítéléssel jár, és érdeklődve kérdez a keresztény jellemzőjére, jelen esetben nemzeti hovatartozására. (...) Az utóbbi évek tapasztalatai sajnálatosan azt is igazolják, hogy  gyakran épp a hiteles keresztény és magyar mivolt jár hátránnyal. (...) Míg az Ajtony és Csanád magyar vezérek területén fekvő, "románnak" elkönyvelt, a jelenlegi Románia területén székelő lugosi görög katolikus püspök magától értetődően adminisztrálja a Szerbia területén levő Márktelke (Marcovat/Markovac) és Versec (Virset/Vrasac) görög katolikus parókiáit, addig Erdély és Partium ősi magyar görög katolikus parókiáit a hajdúdorogi görög katolikus magyar püspök Trianon óta nem adminisztrálhatja. Mintha mindezeket is figyelembe véve írta volna Mindszenty bíboros már 1962-ben:

„Az Egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket! Túlságosan és sokáig ráhagyatkoztunk az ősi múltra épült, a családi és nemzeti folytonosságba beágyazott keresztény hitre. E beágyazottság azonban csak támasz lehetett, de nem volt sem maga a hit, sem annak záloga. Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra meg újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Nem szabad eleresztenie az alkalmat, a lehetőségeket még halálos fáradtság miatt se, mindaddig míg Isten meg nem áld bennünket. Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója is egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. Százados, tragikus és hősi küzdelmekben hazát vesztettünk: majdnem csak talpalatnyi földünk maradt. (…) Ebbe a minket perzselő tűzvészbe persze mi magunk is beledobtuk száraz és mindig újra meggyújtott gerendáinkat: hitetlenségünket és árulásainkat egymással szemben, káromkodásunkat, közéleti könnyelműségünket és legutóbb azt, hogy népünk kényelemszeretetből segédkezet nyújtott a magyarság termésének alattomos lekaszabolásához. (…) Mégis, mielőtt a szemeim megtörnének, nem ember, nem puszta érzelem, hanem Isten és őseink mondatják velem és ezt szeretném minden magyar párnája alá tenni, legyen bárhol széles e világon, hogy ne legyen nyugta az ösztökétől halála órájáig: A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát!”²

Lábjegyzet:

2. Közi Horváth József: Mindszenty bíboros. Anyagi és szellemi testamentuma – Mindszenty Emlékbizottság München, 1980. Forrás 

B. Dombi Attila: – rögtönzött „katekézis” az Istenszülő népéhez –

     „Milyen a jó keresztény, ha magyar” címmel viaskodtam eredetileg, alatta pedig a keresztény magyar valóság néhány időszerű szempontját szándékoztam bemutatni: Magyarország Szűz Mária országa, Nagyasszonyunké a Szent Korona, Mária népe a magyar, október pedig az Istenszülő Szűz Mária oltalma, Rózsafüzér Királynője és Magyarok Nagyasszonya ünnepeivel, akárcsak május, Szűz Mária hónapja. A jelenlegi címváltozat azonban visszatérően provokált, míg beláttam, hogy ez sokkal időszerűbben utal a Nemzet és Egyház problémájára. Minthogy mindkét területen vízválasztóhoz értünk – vajha nem vagyunk máris túl rajta –, vegyük számba a „gyökeres orvoslás” lehetőségét. Bár igyekszem lehetőleg minél inkább magyar szavakat használni, a „probléma” kifejezést szándékosan írtam. A probléma jelentése: 1) megoldásra váró elméleti vagy gyakorlati kérdés; tudományos kérdés, kutatási feladat; 2) rejtvény, talány, titok; 3) felvetett dolog vagy terv. Mintha éppen Nemzeti Egyházunk gondjaira modellezték volna a probléma jelentését. Mi tehát a „probléma” amiről szó van?

     Találó-e a cím egyáltalán. Mint kérdés sejteti, hogy nem mindenkinek jó a keresztény, ha magyar. Hogy kinek nem jó, sem a probléma azonosítását, sem megoldását nem segítené, bár nem seperhető szőnyeg alá, sőt igen fontos kérdés. A logikai csapdák, illetve az összeesküvés-elmélet vádjának elkerülése végett ezúttal elégedjünk meg az elsődleges szempontok számbavételével. Első látásra a cím tűnhet indokolatlannak is, ugyanis sem a vallásszabadság világszinten elfogadott elve, sem a keresztény meghívás egyetemessége nem mondhat ellent bármely nemzethez tartozásnak. Mégis a keresztény gyökerű Európában olyan állapot hatalmasodott el, ami az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsát (CCEE) a Keresztények Elleni Intolerancia és Diszkrimináció Európai Megfigyelő Központjának létrehozására késztette. Íme, a „demokratikus” európai keresztényüldözés régóta köztudott tényét a Vatikánnak alárendelt szervezet is hivatalosan elismeri. Nekünk – az európai kereszténység védőbástyája címet nemzettestünk áldozataival kiérdemlő magyar egyház tagjainak – nyilván a Vatikán és a szlovákiai, illetve a romániai püspöki konferenciák által a felvidéki és erdélyi katolikus magyarok ellen viselt hadjáratok okoznak közvetlen fájdalmat, de a tengerentúli magyar egyházközségek felszámolását célzó újabb támadások is lesújtóak. (folyt.) Forrás

(A szerk. megjegyzése: a nyolc részben közölt szöveganyag lábjegyzeteit, csak a legindokoltabbakra korlátoztam!)

     2018. május elsején, amikor a Fatimai Szűzanya meglátogatta a Magyar Parlamentben Szent Koronáját, innen az útja egyenesen Engesztelő Kápolnája színhelyére vezetett, a normafai Szent Anna rétre! Örökös Királynőnket hat pap és több neves személy kísérte, beleértve a Szűzanya Fülöp-szigeteki szolgálóit is! Jelentős tömeg várta és ünnepelte rózsafüzérezéssel, Szentmisével, körmenettel, huszárokkal, dallal és zenével.

A Szentmise végén mindenki kapott egy nagy szentképet a Két Szívről, és ünnepélyesen felvehették a textil Kármelita Skapulárét, ajándékba megkapva azt!

Örvendezett minden lélek, a magyar szívekből szállt az ének, s a budai hegyek visszhangozták:

Boldogasszony anyánk,
régi nagy Pátrónánk,
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról
ne felejtkezzél el
szegény magyarokról!

(A fotókat Varsányi Katalin és Szilvási Istvánné készítette!)

  h). A kis keresztek értéke. Tedd magadnak a kis kereszteket még hasznosabbakká, mint a nagyokat. Isten ugyanis nem annyira a szenvedések nagyságát nézi, mint ahogyan azt elfogadjuk szeretetből. Sokat szenvedni de rosszul - annyit jelent, mint kárhozottként szenvedni. Sokat és bátran szenvedni, de rossz ügyért annyi, mint a sátán mártírjaként szenvedni. Keveset vagy sokat, de Istenért szenvedni annyit tesz, mint szentként szenvedni!

Ha az ember megválaszthatja keresztjét, akkor inkább a kicsit, de rejtettet válassza, mint a nagyot és feltűnőt!  Aki persze természete szerint büszke, az a nagy és feltűnő keresztekre vágyna, sőt azt választaná! Viszont a kis- és rejtett kereszteket választani és azokat szeretetből hordozni, az csak a nagy kegyelem és az Isten iránti hűség hatása lehet.

   Használjatok fel mindent, s egy darabkát se veszítsetek el az igazi keresztből! Legyen az akár egy szúnyogcsípés is, vagy valami kellemetlen dolog a szomszéd részéről, egy kis kényelmetlenség, fájdalom, stb. Húzzatok hasznot mindenből, mint egy kereskedő, és hamarosan érdemekben gazdagok lesztek Isten előtt. A legkisebb benneteket ért kellemetlenség esetén is mondjátok: „Áldott legyen az Isten mindenért!” Azután rejtsétek keserűségtek érdemét Isten emlékezetébe, mint egy kincsesládába és ne gondoljatok rá többet, hacsak nem azért, hogy újra köszönetet mondjatok érte Istennek, irgalmába ajánlva magatokat!

  i). Milyen szeretettel kell szeretnünk a keresztet? Ha azt mondom nektek, hogy szeressétek a keresztet, akkor ezt természetesen nem fizikai értelemben mondom, amely persze természetellenes lenne.

A szeretetnek 3 fajtáját kell megkülönböztetnetek: az érzéki-, az érzelmi- és az eszményi szeretet. Másként mondva. Az emberi-, vagyis a testi szeretetet, az értelemből fakadó szeretetet és végül a benső lelkierőből indíttatott szeretetet. Valamennyit a kegyelem nemesíti és a természetfeletti hit világosítja meg. Isten nem azt kívánja tőletek, hogy a keresztet a test érzéseivel szeressétek, mert céljainak kárára lehetnek. Ezért amikor a Getszemáni kertben az Üdvözítőn is – szenvedése és halála előtt – ezek az érzések akartak érvényre jutni, így imádkozott: „Atyám, ne az én akaratom teljesedjék, hanem a Tiéd!” Nos, ha még Krisztusnál is – végtelen  szentsége ellenére –, ezek az érzések ellenszegültek a keresztnek, bizony mennyivel inkább visszautasítók ezek bennünk!

  Előfordulhat azonban – mint néhány szentnél –, hogy szenvedéseink közepette érezhető örömet tapasztalunk. Ez az öröm azonban nem testi eredetű, bár érzékeinkkel is érezhetjük azt. Ez az öröm valójában „azon lelki rezdülésekből indul ki, mely a Szentlélek hatására jön létre, bár testileg is érzékelhetjük. Az ilyen pillanatokban kiálthat fel a lélek Dáviddal: „testem és lelkem sóvárog az élő Isten után!” (Zsolt.84,3)

  Teljesen más az értelmünk által sugallt, kereszt iránti szeretet, mely egészen szellemi! A kegyelem által megtisztult értelem könnyen felismeri azt a nagy boldogságot, mely az Istenért viselt szenvedéssel jár. Ez ugyanis fölemeli és buzdítja a lelket, mely ezáltal benső örömöt, megerősítést és vigaszt érez. Bár az értelemnek ez a vonzalma a kereszt és a szenvedés iránt, magában véve jó – és Isten különös kegyelmének tulajdonítható – ám, semmi esetre sem szükségszerű ahhoz, hogy örömmel és Istennek tetszően szenvedjen az ember!

   Végül, van egy még magasabb rendű szeretet, úgyszólván a lélek csúcsán – ahogy a lelki élet tanítói mondják – vagy a szellemben –, ahogy a filozófusok fejezik ki magukat. Ezzel a lelkesedéssel öleli át az ember a keresztet érzékelhető öröm és értelmi tetszés nélkül, mégis telve szeretettel, készségesen vállára véve azt, s Istenre emelt tekintettel hordozva, sziklaszilárd hittől és rendíthetetlen bizalomtól támogatva. Fellázadhatunk bár nyíltan a szenvedések fájdalma ellen, a lélek mégis sóhajok és könnyek közepette az isteni Mester szavaiban keres vigaszt: „Atyám, ne az én akaratom teljesedjék, hanem a Tiéd”, vagy a Boldogságos Szent Szűz imájában: „Ime az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint!” (A folytatás, május 9-én!)

A hét ferences vértanút is ábrázolja az új Mátraverebély-Szentkúti mozaik

A Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely szabadtéri oltárát ékesítő mozaikkompozíciót az alkotóművész, Marko Ivan Rupnik irányításával 2014. május utolsó napjaiban állították fel, és azon év  június 7-én a 18 órakor kezdődő szentmise keretében áldották meg.

     A szentkúti kegyhely nagyszabású felújítási munkálatai során újjászülető szabadtéri miséző hely műalkotásainak tervezője Marko Ivan Rupnik szlovén jezsuita. Művei a világ jelentősebb zarándokhelyeit – Lourdes-ot, Fatimát és San Giovanni Rotondót – ékesítik, de a vatikáni apostoli palotában és több szentszéki kongregáció kápolnájában is láthatók munkái. Az oltár mögött lévő falon a Szűzanya életének eseményeit ábrázolja a műalkotás: az Angyali üdvözletet, Jézus születését, Mária halálát és mennybevitelét.

    Az oltártér fölé boruló barlang a művészeti újragondolás után egyfajta kupolává alakult át, hogy a templomépítészet hagyományainak megfelelően a Mennyei Jeruzsálemet, Isten országának képét tárja elénk. A szárnyasoltárszerűen kialakított képmező középpontjában a feltámadt Krisztus látható, aki megkoronázza anyját. Mária lábaitól egy forrás indul el, amely a kegyhely szent kútjának és a Szűzanya szentkúti megjelenésének szimbóluma. A főoltár-kompozíció részeként Szent István országfelajánlását, körülötte pedig a magyar kereszténység első nagy szentjeinek csoportját: Boldog Gizellát, Szent Imrét és Szent Lászlót. A központi jelenetet a szenteknek egy másik koszorúja is körbeveszi. Itt látható a kegyhelyet őrző ferences szerzetesek rendjének alapítója, Assisi Szent Ferenc, a kegyhelyet egykor fölkereső Boldog Meszlényi Zoltán és Boldog Salkaházi Sára.

     A kanonizált szentek mögött látjuk a boldoggá avatás előtt álló ferences vértanúkat. Ez az első megjelenítésük, ahol személyüket és életáldozatukat attribútumaik alapján lehet azonosítani. A hét személy ugyanis Krisztus szenvedésének egy-egy eszközét tartja kezében, amelyek egyben saját életáldozatukra is utalnak. Az első magyar szentek mögött P. Krizosztomot a koszorúval látjuk, mert többekkel „koszorúba kötve” verték agyon a partizánok. P. Kristóf feje fölött az ostor található, mert vasvesszővel sebezték halálra. Velük átellenben, Szent Ferenc mögött P. Rafael tűnik fel, aki mellett Krisztus köntöse kapott elhelyezést, mert a börtönőr azt kérdezte tőle, amikor ruhájától megfosztott rab volt: „Te, Pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet?” Mellette P. Pelbárt lábainál egy kakas található, ami arra utal, hogy a börtönben megmentette besúgójának az életét. P. Zénó feje fölött a szegeket és az ahhoz kapcsolódó pisztolyt, mint a kivégzés eszközeit látjuk, mivel a katonák – habitusa láttán – lőtték le. P. Bernát megadóan hunyja le szemét, mellette a börtön rácsos ablakát jeleníti meg a művész, ugyanis börtönben halt meg. P. Szaléz alakja pedig a létrán átvetett stólához kapcsolódik, hiszen ő a gyónási titok megőrzése miatt jutott a keresztre. A szenvedés eszközei azonban már arany-ezüst színekben tündökölnek, mert ezek az események a mennyei dicsőség alkotóelmeivé váltak. (vö. Magyar Kurír)

2018. május elsején délelőtt 9 órakor, a Fatimai Szűzanya szobra 30 perces látogatást tett a Szent Koronánál a Magyar Parlamentben!

A Szűzanya kíséretében volt tbk. két írországi pap, Wittner Mária, egy fülöpszigeti férfi és további két kísérő.

A szobrot a Szent Korona előtt egy asztalra helyezték, és a hat fő körbejárva imádkozott Magyarországért, Európáért és az egész világért!

Távozáskor, az előtérben várakozó látogatók letérdeltek és elénekeltek három máriás éneket, miközben szem nem maradt szárazon!

(folytatás)
     A XX. században a hívek a március hónapot szentelik Szent Józsefnek.
     1909-ben külön litániát, 1919-ben pedig mise prefációt kap.
     1955. május 1-én  XII. Piusz pápa  elrendelte  „Munkás Szent József” ünnepét.
     Szent XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinat során elrendelte: nevét foglalják bele az ősi római kánonba.
     XVI. Benedek pápa jóindulatúan összegyűjtötte és jóváhagyta a számos helyről érkező áhítatos írásbeli kérelmeket, amiket Ferenc pápa megerősített, úgy tekintve a szentek közösségének a teljességére, mint akik egykor velünk együtt zarándokok voltak a világban, most pedig Krisztushoz vezetnek bennünket és vele egyesítenek.
Ferenc pápa elrendelte, hogy Szent József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyesének a nevét mostantól fogva vegyék bele a római misekönyv – Missale Romanum –, harmadik kiadásának a II. III. és IV. eucharisztikus imádságába:
II. eucharisztikus imádságban: „…hogy Isten Anyjával, a Boldogságos Szűz Máriával, Szent Józseffel, az ő jegyesével, a szent apostolokkal…”;
III. eucharisztikus imádságban: „…elsősorban Isten Anyjával, a Boldogságos Szűz Máriával, Szent Józseffel, az ő jegyesével, szent apostolaiddal…”;
IV. eucharisztikus imádságban: „… hogy Isten Anyjával, a Boldogságos Szűz Máriával, Szent Józseffel, az ő jegyesével, apostolaiddal…”.
(http://www.esztergomi-ersekseg.hu/korlevelek/2013ebp12.pdf – nyomán)

XIII. Leó pápa imája Szent Józsefhez

Hozzád folyamodunk szorongattatásunkban Szent József, s miután jegyesednek, a Szent Szűznek oltalmáért könyörögtünk, pártfogásodat is bizalommal kérjük. Arra a szent szeretetre, mely téged a boldogságos Szűzanyához fűzött és az atyai gyengédségre, amellyel a gyermek Jézust szívedre ölelted, alázatosan kérünk: tekints kegyesen az örökségre, melyet Jézus Krisztus önvére árán szerzett, és imádságos pártfogásoddal légy segítségünkre szükségeinkben. Oltalmazd Jézus Krisztusnak választott népét te, a Szent Családnak leggondosabb őre. Távolítsd el tőlünk, kegyes atya, a tévelygésnek és romlottságnak minden nyavalyáját. Támogass bennünket a sötétség hatalmával való küzdelmünkben. S miként egykor a kisded Jézust a legnagyobb veszedelemből kiragadtad: úgy őrizd most Isten szentegyházát az ellenséges cselszövésektől és minden bajtól. Mindannyiunkat végy pártfogásodba, hogy példádat követve és segítségedre támaszkodva szentül éljünk, jámborul haljunk meg, és az örök boldogságot elnyerjük. Ámen.

XII. Piusz pápa imája

Ó, dicsőséges Szent József pátriárka, alázatos és igaz názáreti kézműves, légy mindennapi fáradozásainkban mellettünk, hogy mi, katolikus kézművesek is megtaláljuk munkálkodásunkban az Isten dicséretének alkalmas eszközét, hogy megszentelődjünk, és hasznossá váljunk a társadalom számára, amelyben élünk.
Hiszen minden cselekvésünknek ezek a legfőbb eszményeik. Könyörögd ki számunkra Istentől, ó legszentebb pártfogónk, a szív alázatát és egyszerűségét, azt, hogy örömet találjunk a munkában, és jóakarattal legyünk azok iránt, akik társaink benne. Add, hogy a munkát, amely elkerülhetetlen, ebben az életben, az isteni akaratnak megfelelően, vidáman végezzük, tudatában különleges szociális helyzetünknek és küldetésünknek, felelősségünknek. Add meg nekünk a fegyelem és imádság szellemét, a kedvességet és a tiszteletet a felettesek, a testvéri érzést a velünk egyenrangúak, az alázatot és türelmet az alattvalókkal szemben. Ámen.

15. Hogyan kell hordozni a keresztet?

   Nem elég ugyanis „csak” szenvedni: mert az ördögnek és a világnak is meg vannak a maga „mártírjai”. Úgy kell szenvednünk és keresztet hordoznunk, hogy Jézus Krisztus lábnyomait követjük; – „Kövess engem!” –, azaz úgy hordozzuk a keresztet, ahogyan Jézus hordozta. Nektek, a kereszt barátainak az alábbi szabályokra kell ügyelnetek:

  a). Nem szabad saját hibánkból szerezni magunknak keresztet. Ne szerezzetek magatoknak szándékosan keresztet és szenvedést, miként rosszat sem kell tennünk azért, hogy felindíthassuk a bűnbánatot. A munkáját sem kell rosszabbul végeznie valakinek csak azért, hogy így az emberek megvetését magára vonja. Sokkal inkább Jézus Krisztust kell követni, akiről tudjuk, hogy mindent jól csinált – nem önszeretetből vagy hiúságból –, hanem azért, hogy Atyjának tetsszen, és felebarátait megnyerje. Ha kötelességteket olyan jól végzitek, ahogy csak lehet, akkor sem fog hiányozni az ellentmondás, üldözés és megvetés, melyet az isteni Gondviselés akaratotok ellenére is, de érdemszerzésül megenged veletek szemben.

  b). A szeretetet mindig megőrizni. Ha felebarátotoknak valami szívességet akartok tenni, mely miatt ő bosszankodna, úgy tartózkodjatok ettől szeretetből, nehogy „megbotránkoztassátok a kicsinyeket”. A szeretetnek ez a hősies tette értékesebb, mint amit tettetek volna! 

Ha a segítség amit tennétek jó, s úgy tűnik, hogy felebarátotok számára igen előnyös lenne, de emiatt valamely rosszindulatú lélek mérgelődik, úgy kérjetek tanácsot egy bölcs lelkivezetőtől, hogy ez esetben is hasznos-e az, amit tenni szándékoztok. Ha helyeslő a válasz, akkor nyugodtan folytassátok, és hagyjátok hadd beszéljenek a többiek! Az ilyen esetekben mondjátok magatokban, amit az Úr válaszolt tanítványainak mikor azok jelezték, hogy a farizeusok megbotránkoznak szavain és cselekedetein: „Hagyjátok őket, hiszen vakok!”

  c). A szenteket meg kell csodálnunk, de nem mindig kell utánoznunk. Ha megismerünk olyan szenteket, vagy más kiemelkedő személyeket, akik a keresztért, megvetésért és megaláztatásért imádkoztak és keresve keresték azt, úgy a Szentlélek rendkívüli hatásának kell tulajdonítanunk e lelkekben. Csodálhatjuk is őket emiatt, ám példájukat utánozni, semmiképp sem vagyunk kötelezve, sőt feljogosítva sem! Mi ugyanis aligha tudunk oly magasan szárnyalni mint ők és e gyors sasokhoz és oroszlánokhoz képest mi csak gyáva verebek és sánta kutyák vagyunk.

  d). A kereszt bölcsességéért imádkozni. Szükséges és kell is a kereszt bölcsességét kérni, mert az igazságot a legédesebb tapasztalatok által megerősíti, s a hit fényében a legrejtettebb titkokat engedi meglátni. A keresztnek erre a titokzatos tudományára azonban csak fáradtságos munkával, nagy megaláztatások árán és buzgó imával tehet szert az ember.

Bizonyára igyekeztek, hogy a kereszteket bátran hordozzátok, és hogy az élet keserűségei édesebb ízt nyerjenek számotokra. Biztosan vágyódtok a kereszt tudománya által megerősített lelkület után, mely minden fájdalom és a legsúlyosabb megpróbáltatások közepette is, csak Istent keresi. Ha igazán el akarjátok nyerni e lelkületet, akkor kérjétek ezt állhatatosan és bizalommal! Bizonyára elnyeritek és már kevéske tapasztalat után is fel tudjátok fogni, hogy miként lehetséges: az ember vágyakozzék a kereszt után! 

Május a Szűzanya hónapja!

Dear friends, May is the month of Mary!

Querido amigos, Mayo es el mes de María!

Cari amici, Maggio è il mese di Maria!

Chers amis, Mai est le mois de Marie!

(Forrás nyomán: https://mail.google.com/mail/u/0/?tab=wm#inbox/1631a52dd6a9be31)

     Nézz a Csillagra* és hívd segítségül Máriát!

     „Ha a kísértések szele ér, ha a gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés vagy hiú vetélkedés hullámai között hánykolódsz, nézd a csillagot, hívd Máriát. Ha a harag, a kapzsiság vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, nézd Máriát. Ha a bűnök félelmetessége megzavar, ha a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha az ítélet borzalmassága megrémiszt, ha a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés örvénye elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára.

Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát. Ne távozzék ajkadról, ne távozzék szívedből, és hogy közbenjáró imáját elnyerhesd, ne szűnj meg példáját követni. Ha őt követed, nem fogsz eltévedni; ha őt kéred, nem fogsz kétségbeesni; ha rágondolsz, nem térsz rossz útra; ha ő fogja kezedet, nem fogsz elbukni; ha ő védelmez, nincs mitől félned; ha ő vezet, nem fogsz elfáradni; ha ő kegyes hozzád, célba érsz. Így önmagadban megtapasztalod, hogy mennyire joggal mondja a Szentírás: A szűz neve Mária.” (Clairvaux-i Szent Bernát beszédéből 2)

* Mária nevének egyik értelmezése: „Tenger Csillaga”.

     Mira a la estrella, llama a María

     Si se levantan los vientos de las tentaciones, si tropiezas con los escollos de la tentación, mira a la estrella, llama a María.

Si te agitan las olas de la soberbia, de la ambición o de la envidia, mira a la estrella, llama a María.

Si la ira, la avaricia o la impureza impelen violentamente la nave de tu alma, mira a María.

Si turbado con la memoria de tus pecados, confuso ante la fealdad de tu conciencia, temeroso ante la idea del juicio, comienzas a hundirte en la sima sin fondo de la tristeza o en el abismo de la desesperación, piensa en María.

En los peligros, en las angustias, en las dudas, piensa en María, invoca a María.

No se aparte María de tu boca, no se aparte de tu corazón; y para conseguir su ayuda intercesora no te apartes tú de los ejemplos de su virtud.

No te descaminarás si la sigues, no desesperarás si la ruegas, no te perderás si en ella piensas.

Si ella te tiene de su mano, no caerás; si te protege, nada tendrás que temer; no te fatigarás sí es tu guía; llegarás felizmente al puerto si Ella te ampara.

Asì tu mismo puede esperimentar que „El nombre de la Virgen es Maria” (San Bernardo Hom. Sobre la Virgen Madre, 2)

    Guarda la Stella, invoca Maria

     Chiunque tu sia, che nel flusso di questo tempo ti accorgi che, più che camminare sulla terra, stai come ondeggiando tra burrasche e tempeste, non distogliere gli occhi dallo splendore di questa stella, se non vuoi essere sopraffatto dalla burrasca!

Se sei sbattuto dalle onde della superbia, dell’ambizione, della calunnia, della gelosia, guarda la stella, invoca Maria.

Se l’ira o l’avarizia, o le lusinghe della carne hanno scosso la navicella del tuo animo, guarda Maria.

Se turbato dalla enormità dei peccati, se confuso per l’indegnità della coscienza, cominci ad essere inghiottito dal baratro della tristezza e dall’abisso della disperazione, pensa a Maria.

Non si allontani dalla tua bocca e dal tuo cuore, e per ottenere l’aiuto della sua preghiera, non dimenticare l’esempio della sua vita.

Seguendo lei non puoi smarrirti, pregando lei non puoi disperare.

Se lei ti sorregge non cadi, se lei ti protegge non cedi alla paura, se lei ti è propizia raggiungi la mèta.

Così potrai tu stesso sperimentare quanto giustamente è stato detto: „E il nome della Vergine era Maria”. (San Bernardo da Chiaravalle. Omelie sulla Vergine Maria. 2) 

    Look to the star, call upon Mary

     If squalls of temptations arise, or thou fall upon the rocks of tribulation, look to the star, call upon Mary.

If thou art tossed by the waves of pride or ambition, detraction or envy, look to the star, call upon Mary.

If anger or avarice or the desires of the flesh dash against the ship of thy soul, turn thine eyes towards Mary.

If, trouble by the enormity of thy crimes, ashamed of thy guilty conscience, terrified by dread of the judgment, thou beginnest to sink into the gulf of sadness or the abyss of despair, think of Mary.

In dangers, in anguish, in doubt, think of Mary, call upon Mary.

Let her be ever on thy lips, ever in thy heart; and the better to obtain the help of her prayers, imitate the example of her life.

Following her, thou strayest not;

invoking her, thou despairest not;

thinking of her, thou wanderest not;

upheld by her, thou fallest not;

shielded by her, thou fearest not;

guided by her, thou growest not weary;

favored by her, thou reachest the goal.

And thus dost thou experience in thyself how good is that saying: 'And the Virgin's name was Mary'. (St. Bernard, Hom. II on Virgin Mary)

    Regarde l'étoile, invoque Marie!

     Dans la tempête, regarde l'étoile, invoque Marie!

O toi, qui que tu sois, qui dans cette marée du monde, te sens emporté à la dérive parmi orages et

tempêtes, plutôt que sur la terre ferme, ne quitte pas les feux de cet astre, si tu ne veux pas sombrer dans la bourrasque.

Quand se déchaînent les rafales des tentations, quand tu vas droit sur les récifs de l'adversité,

regarde l'étoile, appelle Marie!

Si l'orgueil, l'ambition, la jalousie te roulent dans leurs vagues, regarde l'étoile, crie vers Marie!

Si la colère ou l'avarice, si les sortilèges de la chair secouent la barque de ton âme, regarde vers Marie!

Quand, tourmenté par l'énormité de tes fautes, honteux des souillures de ta conscience, terrorisé par la menace du jugement, tu te laisses happer par le gouffre de la tristesse, par l'abîme du désespoir, pense à Marie.

Dans les dangers, dans les angoisses, dans les situations critiques, pense à Marie, crie vers Marie!

Que son nom ne quitte pas tes lèvres, qu'il ne quitte pas ton cœur, et pour obtenir la faveur de ses prières, ne cesse d'imiter sa vie.

Fais ta propre expérience de Marie!

Si tu la suis, point ne t'égares.

Si tu la pries, point ne désespère.

Si tu la gardes en pensée, point de faux pas.

Qu'elle te tienne, plus de chute.

Qu'elle te protège, plus de crainte.

Sous sa conduite, plus de fatigue.

Grâce à sa faveur, tu touches au port.

Et voilà comment ta propre expérience te montre combien se justifie la parole : Le nom de la Vierge était Marie. (St.Bernard, Ecrits sur la Vierge Marie.2)

Szent József az Igaz Ember

     József életéről és haláláról nem sokat tudunk.
     Az egyházdoktor Avilai Szent Teréz, látomásban sokat tudott meg Szent Józsefről, például hogy gyermek korában, szüleitől kapott zsebpénzéből a szegényeket támogatta. Soha senkivel nem vitatkozott és éppen szerénységével, szelídségével győzte meg az embereket.
     Bár Dávid családjából származott, az elszegényedett betlehemi familiája ráeső örökségéről önként lemondott. Feltételezhetően az esszénusok közösségében tanult és épp Nagy Szent Teréz állítja róla, hogy fiatalon könyv nélkül tudta idézni a zsoltárokat és más ószövetségi könyveket. Mindezekkel együtt szerény, csöndes és tisztaéletű férfiként élt. Kétkezi ács-asztalos munkából tartotta fenn magát, akit már életében igyaz embernek tartottak.
     Néhány apokrif irat arról számol be, hogy a Nablusból származó Justinus vértanú még élő hagyományként említette, hogy József „kerekeket és igákat” készített – minden más dolog mellett, amit egy ácsnak kellett készítenie.
     Jeruzsálemi Szent Cirill azt állította, hogy ő még látott egy darab fát, amelyet a hagyomány szerint maga József és Jézus faragott ki egy adott célra.
     Tény, hogy a katolikus Egyházban a hívek szakadatlanul, mindig kimutatták a Szent József iránti tiszteletüket, ünnepélyesen és állandóan tisztelték őt Isten Anyja tisztaságos Jegyeseként Jézus Urunk nevelőatyjaként és az egész Egyház mennyei Patrónusaként.
     József tiszteletének elterjedésében a ferencesek működtek közre. IV. Sixtus pápa, aki a ferencesek rendjéből jutott a pápai székbe, ünneppé nyilvánította a Szent neve napját (1479).
     Buda (1686) felszabadulását az ő mennyei közbenjárásának tulajdonították. A végső ostromra induló katonákat a kapucinus Avianói Márk Szent József nevével lelkesítette, dárdáján Szent József nagy képét emelve a magasba.
     Védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok, a jegyesek, az ifjú házasok, a
családok, az árvák és a haldoklók. Segítségért folyamodnak hozzá a házépítéskor, kísértésben, hirtelen halál, reménytelen ügyek, szembetegségek idején. A XIX. századtól tartják Szent Józsefet a papnövendékek, a szerzetesek, de a munkások és iparosok védőszentjének. Jóllehet hivatalosan csak a huszadik
században lett a munkások patrónusa!
     Szent Józsefet legtöbbször úgy ábrázolják, hogy a kis Jézus a bal karján ül, jobb kezében pedig liliomot, vagy kivirágzott vesszőt tart, de ábrázolják vándorbottal, fűrésszel, fejszével és fúróval is. 1726-ban I. Lipót, majd III. Károly kérelmére bekerült a Mindenszentek litániájába.
     IX. Piusz az Egyház egyik legválságosabb időszakában az Egyház védőszentjévé nyilvánította.
     »XIII. Leó ezt a következőképpen fogalmazza meg: „Az ok, amiért nevezetesen Szent Józsefet tekintjük az egyház különleges védőszentjének és amiért az egyház a maga részéről nagyon sokat remélhet oltalmától és közbenjárásától, főként abból ered, hogy Mária hitvese és ahogy tartották: Jézus atyja… Ebből természetszerűen fakad, hogy az isteni családot – melynek ő a feje – őrizze, védje és gondozza… Következésképpen: méltó hozzá, hogy amint a názáreti családot minden tekintetben ellátta és óvta, ugyanúgy most Krisztus egyházát oltalmazza és védje égi közbenjárásával."
Ezt a pártfogást most kérni kell, erre az egyház mindig rászorul. Nemcsak azért, hogy kivédhesse a szüntelenül megújuló veszélyeket, hanem azért is, hogy támogassa az egyháznak a világ evangelizálására, illetve azoknak a népeknek és nemzeteknek az újraevangelizálására tett erőfeszítéseit – amint azt a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításomban megállapítottam –, „amelyekben korábban virágzott a vallásos keresztény élet…, de akiket most komoly nehézségek gyötörnek".
Elsősorban a „felülről jövő erő", a Szentlélek Úristen bőséges ajándékai kellenek ahhoz, hogy Krisztus örömhírét elvigyük azokra a helyekre, ahol még soha nem hirdették, vagy olyan vidékekre, ahol elhanyagolták, illetve feledni hagyták. E kegyelmek elnyeréséhez szinte nélkülözhetetlen a szentek közbenjárása és példájuk követése. Az egyház nemcsak Szent József hatékony oltalmába veti bizalmát, hanem túl ezen, bízik példájában is. József példája ugyanis nem szorítkozik az élet néhány konkrét helyzetére, hanem túllépve azokat, az egész keresztény közösség minden helyzetében és feladatában mindenkinek mintául szolgál.« (Részlet II. János Pál pápa: Redemptoris custos kezdetű apostoli buzdításából: 28-30.)

     Mint annyi katolikus keresztény értéket és ünnepet, Munkás Szent József ünnepét – május elsejét – is igyekezett megmásítani a materialista-kommunista ideológia. Az un. "munka ünnepe", a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, mely a nemzetközi munkásmozgalmak által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni, valódi eredetének megemlítése nélkül!
     Szent József - az Egyház, a munkások, a családok védőszentje és a férfi tisztaság példaképe - könyörögj érettünk!

     Az eredetileg a Fülöp-szigetekről induló zarándokszobor, bejárja az egész világot. A rendezők szándéka megegyezik a Szűzanya óhajával, hogy felrázza és imára késztesse gyermekeit az egész világon!

     A magyar Szeretetláng Lelki Napló idézete tökéletesen igazolja a fentieket: Úr Jézus: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27)

     A vándor Fatimai Szűzanya, 2018. április 26-án Bécsből érkezett a Kútvölgyi Kápolnába (mellékelt képünk), tbk. 28-án a Szent István Bazilikába látogatott és május 1-én a kora délelőtti órákban megy a Parlamentbe a Szent Koronájához, majd innen a normafai Szent Anna rétre, ahol 12 órától Szentmisével és imádságokkal búcsúztatja Országának hű népe!

JÁNOS ATYÁNK, TE AKI A VÉRTANÚSÁGIG HŰ MARADTÁL KRISZTUSHOZ, JÁRJ KÖZBE ÉRTÜNK, HOGY MI IS HŰEK MARADJUNK KATOLIKUS HITÜNKHÖZ, ÉS ÉDES MAGYAR HAZÁNKHOZ!

     Szienai Szent Katalinnak ebben az időben egyik unokabátyja, Della Fonte Tamás volt a gyóntatója, aki a házuknál nevelkedett mint árva gyermek, majd domonkos lett. Híre kelt, hogy Katalin rendkívül jó tanácsadó, Isten dolgairól sokkal többet tud, mint a tudósok, és csodatevő ereje van! Kezdték keresni az emberek, kialakult körülötte egy tanítványi kör, melynek tagjait ő maga a ,,családom'' névvel illette. Természetesen ellenségei is támadtak, ezért a domonkos rend 1374. évi általános káptalanja elé idézték Firenzébe, hogy kivizsgálják a tanítását és életét. A vizsgálat során kifogástalannak találták, engedélyezték további tevékenységét, s gyóntatónak és lelki vezetőnek Capuai Rajmundot rendelték mellé.
     Rajmund ettől kezdve, leszámítva Katalin életének utolsó öt hónapját, állandóan mellette volt. Amikor visszatértek Szienába, pestis tört ki a városban. Katalin életét is kockára téve felebarátait ápolta, bátorította, olykor csodával gyógyította a betegeket. S közben már levelezni kezdett a béke és a keresztes háború ügyében városokkal és egyes emberekkel, tanította a közelben és távolban lévő gyermekeit és tanítványait.
     1375-ben meghívták Pízába, ahol április 1-én a Szent Krisztina-templomban Krisztus megajándékozta stigmáival, melyek Katalin kérésére láthatatlanok maradtak. Benső csodának szemtanúi is voltak. Később Katalin maga mondta el, hogy a Megfeszített Krisztus sebeiből vérvörös fénysugarak indultak ki és tartottak keze, oldala és lába felé. Akkor ő – hogy a feltűnés kísértéseit elkerülhesse – azt kérte, hogy a sebeket kívülről ne lehessen látni. És az Úr meghallgatta, mert a vérvörös sugarak fehérré váltak, és úgy fúródtak a testébe. Attól kezdve a sebek gyötrelmét Katalin haláláig szenvedte.
     Júniusban tért haza Szienába, ahol megtérítette Niccolo Tuldót, akit kémként halálra ítéltek. Katalin szavai hatására az ifjú meggyónt, megáldozott és olyan békével fogadta a halált, mint egy szent. Csak annyit kért, hogy Katalin legyen mellette a vesztőhelyen. Ebben az évben írta első levelét a pápának, XI. Gergelynek.
     A következő években fölsorolhatatlan a csodálatos megtérések, kibékülések, gyógyulások száma, miközben Katalin fáradhatatlanul harcolt a pápa Rómába való visszatéréséért és a keresztes háború megszervezéséért. A helyzetet azonban nagyon súlyossá tette az észak-itáliai városok lázadása a pápai legátusok ellen. Firenze egy olyan város-szövetséget akart létrehozni, amely fegyverrel támadt volna a pápai államra. 1376-ban XI. Gergely interdiktum alá vetette Firenzét megátal-kodottsága miatt. A meg-riadt vezetőség akkor megkérte Katalint, men-jen el Avignonba és köz-vetítsen békét a pápa és a város között. Katalin tanítványai egy részével útra is kelt, s június 18. és szeptember 14. között három hónapot töltött Avignonban a pápával tárgyalva és levelezve. A firenzeiek küldöttsége azonban nem a megegye-zésük szerint kezdett tárgyalni a pápával, s a kibékülés ügye meghiúsult. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első! 

     Az eredetileg a Fülöp-szigetekről induló zarándokszobor, bejárja az egész világot. A rendezők szándéka megegyezik a Szűzanya óhajával, hogy felrázza és imára késztesse gyermekeit az egész világon!

     A magyar Szeretetláng Lelki Napló idézete tökéletesen igazolja a fentieket: Úr Jézus: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27)

     A vándor Fatimai Szűzanya, 2018. április 26-án Bécsből érkezett a Kútvölgyi Kápolnába (mellékelt képünk), tbk. 28-án a Szent István Bazilikába látogatott és május elsején a kora délelőtti órákban megy a Parlamentbe a Szent Koronájához, majd innen a normafai Szent Anna rétre, ahol Szentmisével és imádságokkal búcsúztatja Országának hű népe!

     (Szent Katalin élettörténetének folytatása.) Ettől a látomástól a kis Katalin megváltozott. Imádságos élete elmélyült, és minden emberi segítség nélkül, csak a Szentlélek irányításával kezdte gyakorolni a régi remeték vezeklését, böjtjét, imádságait. Lelke oly gyorsasággal érett, hogy hét éves korában kiválasztva egy rejtekhelyet, ahol senki sem zavarhatta és nem is hallhatta meg, hangosan kimondta fogadalmát. Térdre hullva, nagy áhítattal így imádkozott a Boldogságos Szűzhöz:

»Ó, Boldogságos és Szentséges Szűz, aki az összes asszonyok között elsőnek szentelted ma-gad Istennek azzal, hogy örök szüzességet fogadtál neki, és Ő annyira kedvelt téged, hogy Fiának Anyjává tett; határta-lan jóságodhoz folyamodom, és kérve kérlek, ne érdemeimet nézd, és ne gyöngeségemre tekints, hanem légy hozzám annyi kegyelemmel, hogy jegyesemül adod nekem Őt, kire szívem-lelkem minden erejével vágyakozom, a te szentséges Fiadat, a mi egyet-len Urunkat, Jézus Krisztust. És én megígérem Neki és Neked, hogy soha más jegyest nem engedek magam közelébe, hanem szüzességemet a magam gyöngeségében sértetlenül megőrzöm neki mindörökké!«

Az imádság, amelybe fogadalmát foglalta mutatja, hogy részéről ez nem meggondolatlan gyermekjáték volt, hanem a leendő szent komoly megnyilatkozása.
     A család mindezt – ha egyáltalán látott belőle valamit – nem vette komolyan, s amikor Katalin elérte a tizenkettedik évét, kezdték fölkészíteni a házasságra. Katalin tiltakozott, de nem lázadt föl, hanem Jegyeséhez menekült. A család – látván hajthatatlanságát – zaklatni kezdte, remélve, hogy kiverik fejéből jámbor ,,rögeszméit'': egész nap dolgoztatták, a legalantasabb szolgálatokat végeztették vele, s összeesküdtek, hogy sohasem hagyják, hogy egyedül legyen. Ő türelemmel viselt mindent tizenhat éves koráig. Ekkor közölte övéivel, ha kell, levágja saját orrát, ha kell inkább elmegy otthonról, de szándékát, fogadalmát nem másítja meg. Látva eltökéltségét, az édesapa hatására a család elfogadta szándékát.
     Katalin alázatból nem akart kolostorba lépni és nem is lett soha apáca. A Szienában élő domonkos harmadrendi nővérek (mantelláták) között akarta szolgálni Isten dicsőségét és felebarátai üdvösségét. A nővérek azonban elutasították a kérelmét azzal, hogy ők csak özvegyeket vesznek föl, a fiatal lányoktól félnek, mert botrányt hozhatnak rájuk. Katalin ennek ellenére – mivel egy látomásban Szent Domonkostól ígéretet kapott, hogy magára öltheti a Bűnbánó Nővérek ruháját – változatlanul kitartott kérése mellett, s végül a nővérek befogadták.
     Ez 1363-ban történt. Katalin ekkor visszavonult házuk egy pinceszerű zugába, amit a cellájának nevezett. Csak a templomba ment ki, a gyóntatóján kívül senkivel sem beszélt; egyébként a cellájában vezekelt, imádkozott, böjtölt és virrasztott. Ágya nem volt, a feje alatt egy kő volt a párna. Elhagyta a húst, aztán fokozatosan a többi eledeleket is, s csak kenyeret és zöldségféléket evett; élete végén pedig csak az Eucharisztiából élt, Őbelőle táplálkozott.
     Három éve tartott már ez a teljes magány, sok-sok imádsággal és az erényért vívott harccal, amikor Krisztus megjelent Katalinnak: gyűrűt húzott az ujjára (melyet kizárólag csak Katalin látott állandóan), és eljegyezte magával. E misztikus eljegyzést követően pedig az Úr kiszólította őt magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.)

9. Csak a kereszt által jutunk el a tökéletességre

   Végül a Szentlélek hamarosan tüzes kemencéhez fogja hasonlítani a keresztet, amilyenben a jó aranyat tisztítják meg a szennyeződésektől, s míg az arany kiállja a tűzpróbát, addig a hamis arany elhamvad. Hasonlóképp a bánat tüzes kemencéjében és a kísértésekben tisztulnak meg a kereszt igazi barátai türelmük által, míg ellenségeik zúgolódások közepette elégnek.

   Ha nem hordod keresztedet örömmel, mint Jézus Krisztus, vagy türelemmel, mint a Jobb Lator, akkor szenvedsz majd, mint a Rossz Lator! Akkor majd fenékig kell ürítened a legkeserűbb kelyhet anélkül, hogy a kegyelem bárminemű vigasztalásában részesülnél. A kereszt terhét anélkül kell elviselned, hogy számíthatnál Jézus hatalmas segítségével. Sőt, még azt a végzetes súlyt  is vonszolnod  kell, melyet az ördög akaszt keresztedre a sugallt türelmetlenség által, míg végül boldogtalanul – mint a Rossz Lator –, az örökkévalóságban is egyesülsz vele a pokol lángjai között! 

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

CHANEL SZENT PÉTER

Potičre, 1803. július 12. † Futuna (Óceánia), 1841. április 28.

   A francia forradalomban, amely 1789. július 14-én a Bastille ostromával kezdő-dött, s hamarosan az egész országra kiterjedt, nemcsak a királyi trón dőlt össze. A szabadság bódulatában az emberek minden köteléktől szabadulni akartak, és Istent is le akarták taszítani az oltárról. A forradalom végén a városokban és falvakban sok-sok üszkös rom, az emberi szívekben pedig hitetlenség maradt vissza. Nagyon sokan távolodtak el Istentől, Jézus Krisztustól és az Egyháztól. Az üdvössé-gükért való aggodalom né-hány életben maradt papot arra késztetett, hogy társakat gyűjtsenek maguk köré, és közösségben kezdjék az újratérítés fáradságos munkáját.

Ilyen pap volt Jean-Claude Colin, aki 1816-ban egy nővér-kongregációt hozott létre; 1824-ben pedig papokból alapított egy kongregációt, s mindkettőt Marista Kongregációnak nevezte el. Célja az volt, hogy Franciaország lelki nyomorúságán enyhítsenek.

A vallási megújulás időszakában a missziók iránti érdeklődés is megnőtt Franciaországban. Ugyanebben az időben XVI. Gergely pápa, aki bíborosként a Hitterjesztési Kongregáció vezetője volt, állandóan új misszionáriusokat keresett. Amikor Colin atya benyújtotta kérelmét, hogy a pápa hagyja jóvá az új papi kongregációt, a jóváhagyással együtt megbízást is adott nekik arra, hogy misszióba menjenek a föld egy olyan részére, ahol még soha nem jártak missziósok: a Csendes-Óceán szigetvilágába.
Az első marista missziósok között, akik Pompallier püspökkel 1836 karácsonyán indultak útnak, ott volt a harminchárom éves Chanel Péter is.

A missziós csoport Le Havre kikötőjéből indult, és Tahiti szigetén kötött ki. Itt azonban evangélikus igehirdetőket találtak, akik néhány évvel korábban érkeztek a szigetre, és elkergették a maristákat azzal, hogy keressenek maguknak más területet. Ugyanígy jártak Tonga szigetén is, míg végre Tahititől háromezer kilométernyire nyugatra a Wallis- és Futuna-szigeten megállapodhattak.

A szigetlakókkal való hosszas tárgyalás után a törzsfőnök, Niuliki úgy határozott, hogy Chanel Pétert és egy laikus testvérét befogadja Futuna szigetére. A többi missziós továbbhajózott a Wallis-szigetre, a püspök pedig továbbment Új-Zélandra.

Péter atya számára nagyon nehéz időszak következett. Nem ismerte a futunaiaknak sem nyelvét, sem szokásait. Minden segédeszköz nélkül, teljesen magára hagyatva kellett elkezdenie tanulni a nyelvet, hogy az evangéliumot hirdethesse. 1839-ben, másfél éves vesződség után így jelentette a helyzetét: ,,Húsz keresztelés négy felnőtt, a többi gyermek, és mindegyik közvetlen a halála előtt ez az egész aratás, amit tizennyolc hónap után felmutathatok.'' De nem esett kétségbe. Jámborsága, a betegek körüli fáradhatatlan szolgálata és jósága megnyerte a szigetlakók szívét. Úgy nevezték: ,,a jószívű ember'' és közeledtek hozzá.

Amilyen mértékben hatott a hit világosságával az emberekre, olyan mértékben támadtak körülötte ellenségek. A törzsfőnököt körülvevő vének tanácsa félteni kezdte tekintélyét, és a misszionáriust veszedelmesnek nyilvánította, mert elvonja az embereket az ősök hitétől és szokásaitól. Ezért azokat, akik Péter felé vonzódtak és őt követték, gúnyolták, bántalmazták és üldözni kezdték. Nem egynek felgyújtották a kunyhóját, Pétertől pedig megvonták a megélhetést. Maga Niuliki is egyre hűvösebb lett Péterrel, s amikor rájött, hogy egyik fiát is megtérítette, ellenségévé lett. Most már nemcsak gonosz tanácsadóira hallgatott, hanem benne is működni kezdett a bosszúálló harag.

Egy alkalommal ki is mond-ta, hogy a misszionáriust legszívesebben halottként látná. Ez a kívánság embe-reinek parancs volt, s mind-járt másnap, 1841. április 28-án reggel Niuliki ,,mi-nisztere'', Musumusu és két másik férfi Péter kunyhójá-hoz ment. Az egyik beteget színlelve gyógyszert kért, mikor azonban Péter leha-jolt, hogy megkeresse az orvosságot, lesújtottak rá. Ő pedig a legkisebb ellenállást sem fejtette ki, hanem csak azt sóhajtotta: ,,Ez nekem jó!''. Még élt, amikor osztoz-ni kezdett a két ember a kunyhóban talált holmin. Musumusu viszont dühében,  hogy nem tudták azonnal megölni a misszionáriust, megragadta Péter baltáját és széthasította a fejét.

Amikor a hír eljutott Tahitire, a francia tengerészeti támaszpont parancsnoka készülődni kezdett, hogy megtorolja a gyilkosságot. Pompallier püspök azonban tiltakozott ez ellen, s csak annyit kért, hogy adják ki Futunáról Péter holttestét és használati tárgyait.

Ez a nagylelkűség megtörte a szigetlakók ellenállását a hittel szemben. Papot kértek, aki ,,a szent vizet'' rájuk önti, azaz megkereszteli őket. Kívánságuk egy esztendő múlva teljesült. Maga a püspök vitt két marista atyát Futunára, s ez alkalommal hétszáztizennégyen keresztelkedtek meg. Néhány év múlva Futuna- és Wallis-sziget egész lakossága katolikus lett.

A két szigetről nevezték el a környékbeli szigeteket magába foglaló apostoli vikariátust 1935-ben. 1966-ban egyházmegyei rangra emelték, és ma Wallis és Futuna-i püspökségnek hívják. Niuliki utóda, a futunai király egész birodalmát Krisztus Királynak szentelte. Chanel Péter vértanúsága ilyen termést hozott.

Pétert 1889-ben boldoggá, 1954-ben szentté avatták, XII. Pius pápa a déltengeri szigetvilág patrónusává tette. 1969-ben mint missziós szentet az egyetemes naptárba is fölvették.
Istenünk, ki Chanel Szent Pétert, Óceánia apostolát vértanúsággal koronáztad, kérünk add, hogy e húsvéti szent időben úgy ünnepeljük az értünk meghalt és föltámadt Krisztust, hogy tanúi lehessünk az élet megújulásának!
Forrás: Dr. Diós István

Gyermekkora
     A 14. században az egyetemes Egyház két nagy bajtól szenvedett, melyek elcsúfították és meggátolták a Krisztus felé vezető úton. A római pápa hetven éven át a franciaországi Avignonban élt, s mivel egymás után hétszer francia pápát választottak, a pápaságot politikai érdekeknek szolgáltatták ki. A másik nagy baj az egyre fenyegetőbb török veszedelem volt, amely Palesztinában már a szent helyek pusztulásához vezetett, és világosan látszott, hogy a törökök terjeszkedésének csak fegyverrel lehet útját állni. Ezekhez társult még Itáliában a városállamok harca a pápai állam, a császár és egymás ellen.
     Ebben a zűrzavaros században született egy leány, aki férfiakat megszégyenítő elszántsággal és erővel imádkozott, vezekelt és harcolt Krisztus Menyasszonyáért (az Egyházért) és a 'földi Krisztusért', ahogy ő a Pápát nevezte.
     Szienai Szent Katalin életraj-zát egy olyan ember írta meg, aki legbensőbb titkait is ismerte: Capuai Boldog Rajmund domonkos szerzetes, később általános rendi magiszter. Hat éven át állt mellette mint gyón-tató és lelkivezető, mégpedig Katalin életének utolsó hat évében. Az életrajzot a szentté avatás érdekében, 1385-1395 között írta.
     A kritikus olvasóban fölme-rülhet a gondolat: vajon hite-lesnek tekinthető-e Rajmund tanúságtétele? Vajon nem egy elfogult, jámbor, öreg szerze-tesről van szó csupán, aki már a rend szempontjai miatt is min-dent elkövetett lelki gyermeke életszentségének bizonyítása érdekében? – Ha csak maga Rajmund tanúskodnék, talán jogos lehetne ez a föltételezés. Ő azonban fejezetről fejezetre – mert ismerte az embert – megnevezi azokat a tanúkat, akiktől a leírt anyagot hallotta, és gondosan megjelöli a tényeket, melyeket ő maga látott, elkülönítve azoktól, melyeket Katalin beszélt el neki vagy más szemtanúktól hallott. Ez utóbbiakat mindig név szerint említi, kezdve az édesanyján, Lapa asszonyon. Szienai Szent Katalin személye történelmi tény, rendkívüli (tanulás nélküli) tudásával és diplomáciai érzékével, nem véletlen, hogy az "egyházdoktori címre emeltetett"!
     Ettől a nagy körültekintéssel dolgozó ,,krónikástól'' tudjuk a következőket:
A szienai Benincasa Jakab kelmefestő mes-ter és felesége, Lapa asszony házassága rendkívül termékeny volt: huszonöt gyerme-kük született. Utolsó előtti gyermekeik ikrek voltak, két kislány. Egyikük, akit Giovan-nának kereszteltek, születése után hamaro-san meghalt. A másik kislány Katalin volt, akit Lapa asszony jobban szeretett a többieknél (talán mert a legkisebb gyermek lévén sokáig tudta szoptatni).
     Katalin egész kicsi korában a nagy család és a széles rokonság kedvence lett. Már három éves korában megmutatkozott, hogy Istennek különleges tervei vannak e gyermekkel, akin a jámborság szokatlan jelei látszottak. Szokása volt például, hogy a lépcsőt járva minden egyes lépcsőfok előtt elmondott egy Üdvözlégyet, sőt olykor levitálva haladt fel a lépcsőkön! Hat éves volt, amikor az első látomásban részesült: a domonkosok temploma felett -- ez a templom a házuk közelében állt, és Katalin nagyon szerette -- megjelent neki Krisztus főpapi ruhában. A kíséretében Katalin fölismerte Szent Pétert, Szent Pált és Szent János evangélistát. Az Úr Krisztus jóságosan rámosolygott, majd megáldotta. – /Forrás: Katolikus szentek története, Horváth Mária szerkesztésében/ (folyt.) 

   Teljes nevén Montforti Grignon Lajos Mária 1673. január 31-én született a bretagne-i Montfort-la-Cane-ban (ma: Montfort-sur-Meu). Apja kispénzű jegyző volt, akinek húsz évi házassága alatt 18 gyermeke született. Lajos a legidősebb volt az életben maradt testvérek közül.
      Apjától örökölte annak heves vérmérsékletét, ezért már egészen kis korától gyakorolta az önuralmat.
      Húszévesen, a középiskola befejezése után, kiváló ajánlásokkal elindult Párizsba, hogy teológiát tanuljon. Útközben egy koldusnak odaadta kabátját, egy másiknak a pénzét, egy harmadikkal pedig ruhát cserélt, majd térden állva megfogadta, hogy életében nem kíván birtokolni semmit és egészen a gondviselésre hagyatkozik.
A szakadt, istállószagú fiút ezek után nem fogadták be a Sorbonne-on, hanem egy kisebb papneveldébe irányították. Ez viszont szerencse volt, mert ez a közösség mentes volt a janzenizmus és a gallianizmus eretnekségeitől, ezért Lajos ezt a tiszta közeget isteni jutalomnak tekintette.
     Elöljáróinak engedélyével szeminarista társaiból elkezdte szervezni a „Jézus rabszolgái Máriában” társulatot. Kiváló beszédkészsége ellenére zárkózott és hallgatag volt, mivel a világi társaságban képtelen volt feltalálni magát.
     Rendkívül szigorú időbeosztással naponta négy órát imádkozott, kettőt olvasott, kettőt (!) aludt, a többit tanulással töltötte. Engedelmességét és önmegtagadó, áhítatos lelkületét rendszeresen félreértették, szavait félremagyarázták, ezért többször is megrótták nyilvánosan, ám a büntetéseket sértődés nélkül, „Áldott legyen az Isten!” felkiáltással fogadta.
     1700. június 5-én, 27 éves korában szentelték pappá. Mindenképpen „máriás pap” akart lenni, fő célja a papokból álló Mária Társasága missziós rend létrehozása volt. A domonkos harmadrend tagja lett; tanításainak középpontjába a keresztre feszített Jézus alakját és a rózsafüzért állította.
„A rózsafüzér a legbiztosabb és leghatékonyabb eszköz nagy kegyelmek elnyerésére. Semmiféle nagy dolgot sem valósíthat meg az ember, ha nincs mögötte támogató imaháttér!” ‒ vallotta, és betegek egy kis csoportját gyűjtötte maga köré, hogy imáikat és szenvedéseiket felajánlva esdekeljék ki Isten kegyelmeit a földre. Ők voltak a Bölcsesség Leányai, akik vezetője egy vak asszony lett. Az eladó-sorban levő lányoknak megalapította a Szüzek Társulatát, külön lelkigyakorlatokat tartott nekik.
     „Tökéletes Mária-tisztelet” című munkája híven tükrözi, hogy a reformáció terjedésének korában Mária palástja alá akarta összegyűjteni a hívő népeket, hogy megóvja őket a tévtanításoktól. Rendkívül sikeres hitszónok volt, akinek lelkigyakorlataira tömegek tódultak. Sikereivel sok ellenséget szerzett magának, az egyházban mind többen nézték féltékenyen népszerűségét: a janzenisták és a reformátusok egyaránt megpróbálták munkáját ellehetetleníteni, sőt több alkalommal próbálták meggyilkolni! Írásait, értekezéseit el kellett rejteni.
     Évekig egy kórház lelkipásztoraként dolgozott, de elbocsátották és évekig megalázó szegénységben nyomorgott egy fagyos, lépcső alatti odúban, ahol a bencés nővérek látták el élelemmel. Lelkigyakorlatait betiltották ‒ sőt, később már azt is, hogy misét celebrálhasson. Hatalmas lejárató rágalomkampányt indítottak ellene. Mindez nem keserítette el, sőt szíve telve volt örömmel, mert a máriás lélekkel felajánlott szenvedést mérhetetlen értéknek tartotta.
     Felkereste Avranches püspökét, hogy felajánlja neki szolgálatait, ám ő az egyházmegyéjében mindenféle papi tevékenységtől eltiltotta. Végül egy mérgezett leves okozta legyengülését, majd lassú halálát 1716. április 28-án, Saint-Laurent-sur-Sèvre-ben. Sírja is itt található.
     1888-ban avatták boldoggá, 1947-ben szentté (XII. Piusz pápa).
     Ünnepe április 28.

Forrás: A szerkesztő Szűz Mária Apostola c. könyve.

7. Csak kereszt által juthatunk Isten országába

   A kereszt barátai, egy keresztre feszített Isten tanítványai! A kereszt tanítása nagy titok, mely a pogányok elől rejtve van, a zsidók elvetik, az eretnekek és a rossz katolikusok lenézik, de mégis felette nagy titok, melyet az ember csak Jézus Krisztus iskolájában tanulhat meg! Ezt a tudományt hiába keresitek az ókori filozófusoknál, érzékeitekkel fel nem fedhetitek, s értelemmel sem vagytok képesek felfogni: egyedül Krisztus tudja ezt a titkot – diadalmas kegyelmével –, veletek megismertetni és édességét megéreztetni! Igyekezzetek ezért előrehaladni e magasztos  tudományban egy ily nagy Mester vezetésével. Ezáltal, minden más tudománynak is birtokába juthattok, mivel ez végső fokon magába foglalja az összes többit! Ez a természet és természetfölötti filozófiák gyümölcse, isteni titokkal teli teológiánk eredménye. Ez a „bölcsek köve”, mely türelmes kitartás esetén a legdurvább fémet arannyá, a legszörnyűbb fájdalmat örömmé, a szegénységet gazdagsággá, a legnagyobb megaláztatásokat dicsőséggé változtatja. Aki köztetek a legjobban tudja hordozni keresztjét, még ha írni nem is tudna, a legbölcsebb mindenki közül. Figyeljetek Szent Pálra, aki a harmadik égből visszatérve – ahol nagy titkokat szemlélt, melyek még az angyalok előtt is rejtve vannak –, elragadtatva kiáltott fel, hogy semmi másról nem akar már tudni, mint Jézus Krisztusról, a Megfeszítettről. Örülj te egyszerű, tanulatlan férfi és te szegény, tudatlan asszony! Ti valóban Krisztus Testének tagjai vagytok. Mily dicsőség! Mennyire szükséges azonban számotokra ebben a minőségben szenvedni. Ha a fej tövissel koronázott, vajon virágokkal díszítenék a tagokat? Nem, ez hallatlan ellentmondás volna!

    Ha az ég neked is – mint Szienai Szent Katalinnak –, egy  tövis- és egy rózsakoszorút  kínálna fel, akkor – miként ő –, válaszd a töviskoronát, hogy hasonlóvá válj Krisztushoz! 

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

 

 Vegye fel keresztjét! (– mondja az Úr.) Aki erős, a ritka ember értékesebb, mint a föld minden kincse, az vegye fel örömmel, ölelje át szeretettel s hordozza bátran! A saját keresztjét nem a másét; az ő keresztjét, melyet bölcsességem készített számára, szám, súly és mérték szerint! Vegye fel keresztjét, melyet Én hasítottam ki számára abból a keresztből, melyet iránta való végtelen szeretetből vittem a Golgota hegyére. Az ő keresztjét, mint legnagyobb ajándékot, melyet választottaimnak a földön adhatok. Vegye fel az ő keresztjét, melynek súlya a földi javak elvesztéséből, megaláztatásokból, megvetettségekből, fájdalmakból, betegségekből és lelki szenvedésekből tevődik össze, melyet gondviselésem mindennap juttat neki. Az ő keresztjét, melynek hosszát bizonyos számú hónap és nap teszi ki! Az ő keresztjét, melynek szélességét a legkeserűbb tapasztalatok adják, éppen barátai, beosztottai és rokonai részéről. És végül az ő keresztjét, melynek mélysége a legrejtettebb fájdalmakat zárja magába, amelyekkel én fogom megterhelni anélkül, hogy a teremtményeknél vigasztalást kapna!

   Gondoltunk-e erre – drága testvéreim –, mikor egy kis szenvedés ér bennünket? Mily boldogok is lehetünk, hogy az örök büntetés (iszonytató) lehetőségét, ideig tartóvá (mi több!) érdemszerzővé tehetjük, ha keresztünket (felajánlva) türelemmel hordozzuk! Ó, végülis mennyi adósságot meg se fizettünk még!

   Ha belenéznénk a Halál Könyvébe, melybe az ördög följegyezte összes bűneinket – az érte járó büntetésekkel együtt –, ó mennyire kapva kapnánk a lehetőségen, hogy inkább itt a földön akár éveket is szenvedjünk, mint a másvilágon egyetlen napig is! 

     Iskolás gyermekek táboroznak. A táborvezető, demokratikus nevelési programjának megfelelően úgy gondolta, hogy a fiatalok tanulják meg döntéseik felelősségét, ezért titkos szavazásra bocsátotta a másnapi ebéd mibenlétét! 

Feltette tehát a gyermekeknek a kérdést: ki mit enne holnap ebédre?

A szavazás rendben lezajlott, mindenki rendre bedobta a céduláját egy kalapba.

Az eredmény a következő lett: rántott hús negyven százalék, tojásos galuska húsz százalék, gulyásleves tizenhat, rakott krumpli tizenhárom, mákos tészta kilenc, és kelkáposzta főzelék két százalék. 

Rendben! – akkor rántott hús lesz a holnapi ebéd! – mondta a táborvezető.

Még mit nem! – tiltakoztak sokan – miért kéne mindenkinek rántott húst ennie, amikor az egyesített ellenszavazatok száma hatvan százalék?! A többség, nem rántott húst szeretne! – méltatlankodtak számosan.

Rendben van gyerekek, látom hogy a többség egészen egységben van! Akkor tehát a 60% akaratának megfelelően, egyesítsük az elvárásokat és öntsük össze a tojásos galuskát, gulyáslevest, rakott krumplit, mákos tésztát és kelkáposzta főzeléket. – mondta a táborvezető határozottan, és még hozzá fűzte:

Akkor még egyszer erősítsétek meg a szavazatotokat a holnapi ebédre vonatkozóan, mert ennyi félét időben el kell kezdeni, hogy holnapra összeálljon!

A táborozók csendben maradtak!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!

Légy te az első!

     XII. Piusz pápa, aki egész pápaságát a Jó tanács Anyja védelme alá helyezte, 1953. január 23-án egy imádságot írt a Jó tanács Anyja tiszteletére, mellyel nehéz döntések idején mi is kérhetjük közbenjárását.  

Így hangzik: 

Szűzanyánk, megindít minket a fájdalmas bizonytalanság, az igaz és a jó keresése és elsajátí-tása közben, ezért lábad elé borulunk, és a Jó tanács Anyja édes titulusával fordulunk Hozzád. Könyörögve kérünk, siess segítségünkre jelen időnk-ben, amikor a gonosz, kihasz-nálva az emberek megtéveszthe-tőségét, romlásunkra törekszik, sötét tévútra vezetve az elméket és a szíveket.

Ó Bölcsesség Széke és Tengernek Csillaga! Világosítsd meg a kételkedés és tévedés áldozatait, hogy ne térítse el őket a jónak álcázott gonosz. Erősítsd meg őket a szenvedélyek és a bűn, ellenséges és romlásra vivő erőivel szemben.

Jó tanács Anyja! Esdd ki legsürgetőbb kérésünk meghallgatását – ezt és ezt – , és kérd számunkra Isteni Fiadtól az erény szeretetét és az erőt, hogy a kétséges és nehéz helyzetekben az üdvösségünkhöz vezető utat tudjuk választani.

A Te kezed által támogatva, sértetlenül járhatunk az úton, melyet Jézus, a mi Megváltónk tanított igéjében és példájával, követve a te anyai Csillagod az élet csataterén keresztül, biztonságban, míg el nem érünk az üdvösség kikötőjébe, hogy az örökké tartó békét élvezhessük Veled. Ámen.

A Jó tanács Anyja-kegykép története is arról győz meg bennünket, hogy a keresztény ember nem csalatkozik, ha megpróbáltatásaiban a Boldogságos Szűz pártfogásába veti bizalmát. – Ünnepe holnap lesz, és a képre tekintve, feltétlen mondjuk el a fenti, vagy a "Most segíts meg Mária" imát!

  Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy ÜDVÖZLÉGYET, mert lehet, hogy azon a helyen talán még senki sem imádkozott. Légy te az első!

Hol, mikor? (A változtatás jogát a rendezők fenntartották és sajnálatosan, némi zavar miatt kénytelenek is voltak élni vele! Az alábbi program a biztos:)

2018. április 26. csütörtök 21 órakor, a Kútvölgyi Kápolnában (1125. Bp. Galgóczy ut 49 (a 128-as busz végállomásán) SZENTMISE, és a Szűzanya MEGKORONÁZÁSA. Teljes búcsú.

Április 28. szombat 10 órakor, BUDAPEST HATÁRAINAK KÖRÜL UTAZÁSA a Fatimai Szűzanyával.

Majd ezután a Bp-i Szent István Bazilikában 17 órai kezdettel ÁHITAT A SZENT JOBB ELŐTT, KORONÁZÁS és HARANGSZENTELÉS.

Május 1-én 9 órakor a Szent Korona meglátogatása az Országházban, 12-kor a Szent Anna réten IMÁDSÁG, majd kb. 13-kor SZENTMISE, KORONÁZÁS és LOVAS KÖRMENET

     A kép vizsgálata során megállapítást nyert, hogy nem vászonra, vagy fára van festve, hanem egy tojáshéj vékonyságú vakolatra, és nincs az a mesterember, aki a freskót ilyen vékonyságban le tudná választani a falról anélkül, hogy a kép súlyosan ne károsodna. (A képen Genazzano)

A hitelesítés után a templom építése tovább folytatódott, és három év múlva teljesen elkészült. A templomban található domborművek, festmények és feliratok, a kegykép csodás történetét mesélik el – mert a Szűzanya –, a kép előtt imádkozó építőket és művészeket, számtalan jó tanáccsal sugalmazta. A csodák nyomán el is nevezték Őt a "Jótanács Anyjának".

A nyomozás jegyzőkönyvei még mindig léteznek a Vatikán levéltárában.

A Madonna képe akkoriban és most is minden alátámasztás és kiegyensúlyozás nélkül van a helyi oltár felett. Az alsó részének csak egy kicsiny része érintkezik a kápolna falából kiálló párkánnyal. A bizottság tagjai ezt a jelenséget úgy ellenőrizték, hogy a kép tetejétől az aljáig egy vékony zsinórt húztak át a kép mögött és körül, megállapítva, hogy lényegében felfüggesztés nélkül lebeg!

Mindezek az eredmények meggyőzték a pápát, hogy a Szent Freskó gyakorlatilag a Loretói Házhoz hasonló átszállítás csodája.

Azóta híres búcsújáróhely lett Genazzano, és zarándokok ezrei keresik fel, köztük püspökök, bíborosok és pápák is. VIII. Orbán pápa – aki egyébként igen körültekintő volt a természetfeletti dolgok ügyében –, az 1630-as pestisjárvány idején, maga is elzarándokolt Genazzanóba, hogy kérje a Szűzanya hathatós segítségét. VI. Pius pápa 1789-ben az ünnepet áttette április 26-ra, hogy ne ütközzék Szent Márk napjával.

A II. világháború alatt a templom nagy része megsemmisült, de a Jótanács Anyja kegykép sértetlen maradt, és napjainkban is számos csoda fűződik hozzá világszerte. (folyt.)

Grignon Szent Lajos levelének bevezetője

   Bárcsak úgy tetszene Istennek, hogy e levelem megírására tollam tintája helyett, ereim vérére lenne szükség! Ám, ha így is volna, az én vérem mégiscsak túl bűnös ehhez. Ó, ha inkább az Élő Isten Lelke lenne az ereje és tartalma levelemnek, az ő Kenete a tinta, az Isteni Kereszt a tollam,és a ti szívetek volna az én papírom! 

   A kereszt barátja végül igaz Krisztus-hordozó, egy második Krisztus, úgyhogy valóban elmondhatja az apostollal: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem!” (Gal.2,20)

Hol, mikor? (A változtatás jogát a rendezők fenntartották és sajnálatosan, némi zavar miatt kénytelenek is voltak élni vele! Az alábbi program a biztos:)

2018. április 26. csütörtök 21 órakor, a Kútvölgyi Kápolnában (1125. Bp. Galgóczy ut 49 (a 128-as busz végállomásán) SZENTMISE, és a Szűzanya MEGKORONÁZÁSA. Teljes búcsú.

Április 28. szombat 10 órakor, BUDAPEST HATÁRAINAK KÖRÜL UTAZÁSA a Fatimai Szűzanyával.

Majd ezután a Bp-i Szent István Bazilikában 17 órai kezdettel ÁHITAT A SZENT JOBB ELŐTT, KORONÁZÁS és HARANGSZENTELÉS.

Május 1-én 9 órakor a Szent Korona meglátogatása az Országházban, 12-kor a Szent Anna réten IMÁDSÁG, majd kb. 13-kor SZENTMISE, KORONÁZÁS és LOVAS KÖRMENET

Prágai Szent Adalbert (956-997)               

A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha megjavul gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek. Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ban otthagyta a helyét, mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában s szívélyes kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó ellenpártjának bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek. Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték, majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban Prágában temették el. ( Forrás )

     Amikor a felhő szerteoszlott, az összesereglett néptömeg betódult a félig kész templomba, és ott egy Mária a kisded Jézussal festményt látott, amely azelőtt nem volt ott, ráadásul egyszeriben a város összes harangja önmagától megszólalt.  

A nép, amint ámulatából magához tért, rögtön elkezdte segítségül hívni a képen látható Szűz Máriát a Kisdeddel, mert meggyőződésük volt, hogy egyenesen a Mennyből szállt alá!

Isten Anyja nem maradt adósuk, és megjutalmazta a hódolatot azzal, hogy sok szegény betegnek visszaadta az egészségét. Az akkori feljegyzések szerint 110 nap alatt 171 hivatalosan megállapított csoda történt. A csodatevő képet el is nevezte a nép Mennybéli Boldogságos Szűznek.

Ezen titulussal egészen addig szólongatták az édes Szűzanyát, míg meg nem jelent két idegen, a horvát és albán származású nemesember, akik azt állították, hogy ők ismerik a kegyképet és a saját városukban volt az eredeti helye. Elmesélték, hogy a muszlimok sorra foglalják el városaikat és ha a keresztények élni akarnak, menekülniük kell! Az ő lakhelyük is hamarosan uralmuk alá kerül, ezért ők, hogy megelőzzék a kép elpusztítását, elhatározták, hogy valamiképp biztonságba helyezik a falfreskót. A kép azonban szemük láttára levált a falról és egyenesen ide szállt, és bár szem elől tévesztették, de amint hírét vették, hogy Genezzánóban feltűnt egy csodatevő kép, idejöttek és nagy örömmel ismerték fel a shkodrai Segítő Szűzanyát!

Eddig tartott a két vándor elbeszélése.

Az ügy nagy port vert fel és a Szentszék is értesült róla. II. Pál pápa az eseményeket szigorúan kivizsgáltatta, nehogy a hívek csalásnak essenek áldozatul. Püspöki bizottságot küldött Shkodrába, hogyha még áll a templom, állapítsák meg a történet hitelességét.

Azok mindent úgy találtak, ahogy a két nemesember elbeszélte, vagyis a régóta tisztelt freskó valóban eltűnt a shkodrai templomból, sőt a szentély falán pontosan hiányzik a helye. A kép rendkívüli törékenysége miatt, a titokzatos és csodálatos angyali átszállítás szintén egyértelműen és tagadhatatlan volt. (folyt.)

Hol, mikor? (A változtatás joga a rendezők részéről fenntartva!)

2018. április 26. csütörtök 21 órakor, a Kútvölgyi Kápolnában 1125,  Bp. Galgóczy út 49. (a 128-as busz végállomásán) SZENTMISE, és a Szűzanya MEGKORONÁZÁSA. Teljes búcsú.

Majd innen a Városligeti Regnum Mariánum Templom helyén 24 órakor, KÖZÖS IMÁDSÁG.

Április 27. péntek 15.30-kor a Márianosztrai Kegytemplomban SZENTMISE, KORONÁZÁS

Majd innen az Esztergomi Bazilikában 18.30-kor IMÁDSÁG MINDSZENTY BIBOROS SÍRJÁNÁL.

Április 28. szombat 10 órakor, BUDAPEST HATÁRAINAK KÖRÜL UTAZÁSA a Fatimai Szűzanyával.

Majd ezután a Bp-i Szent István Bazilikában 17 órai kezdettel ÁHÍTAT A SZENT JOBB ELŐTT, SZENTMISE, KORONÁZÁS és HARANGSZENTELÉS.

Április 29-én vasárnap 11 órakor a Belvárosi Szent Mihály Templomban (1056, Bp. Váci u. 47/b.) KÖRMENET, SZENTMISE Tridenti Rítus szerint, KORONÁZÁS. Majd még ezen a napon 18 órától ünnepélyes körmenet a Sziklatemplomhoz, ahol 20 órakor SZENTMISE, majd 22 órakor, a Gellérthegyi Citadellán GYERTYÁS KÖRMENET. 

Április 30-án hétfőn 12 órakor, az Orsz. Onkológiai Intézetben (1122, Bp. Ráth György u. 7-9.) SZENTMISE, BETEGLÁTOGATÁS, KORONÁZÁS

Ugyan e napon 19 órakor, a Margitszigeten, RÓZSAFÜZÉRES KÖRMENET Szent Margit kolostorának romjainál.

Május 1-én 9 órakor a Szent Korona meglátogatása az Országházban, 12 órakor a Szent Anna réten IMÁDSÁG, majd kb. 13 órakor SZENTMISE, KORONÁZÁS és LOVAS KÖRMENET

Hol, mikor?  (A változtatás joga, a rendezők részéről fenntartva!)

2018. április 26. csütörtök 21 órakor, a Kútvölgyi Kápolnában (1125. Bp. Galgóczy ut 49 (a 128-as busz végállomásán) SZENTMISE, és a Szűzanya MEGKORONÁZÁSA. Teljes búcsú.

Majd innen a Városligeti Regnum Mariánum Templom helyén 24 órakor, KÖZÖS IMÁDSÁG.

Április 27. péntek 15.30-kor a Márianosztrai Kegytemplomban SZENTMISE, KORONÁZÁS

Majd innen az Esztergomi Bazilikában 18.30-kor IMÁDSÁG MINDSZENTY BIBOROS SÍRJÁNÁL.

Április 28. szombat 10 órakor, BUDAPEST HATÁRAINAK KÖRÜL UTAZÁSA a Fatimai Szűzanyával.

Majd ezután a Bp-i Szent István Bazilikában 17 órai kezdettel ÁHITAT A SZENT JOBB ELŐTT, KORONÁZÁS és HARANGSZENTELÉS.

Április 29-én vasárnap 11 órakor a Belvárosi Szent Mihály Templomban (1056. Bp. Váci u. 47/b) KÖRMENET, SZENTMISE Tridenti Rítus szerint, KORONÁZÁS. Majd még ezen a napon 18 órától ünnepélyes körmenet a Sziklatemplomhoz, ahol 20 órakor SZENTMISE, majd 22 órakor, a Gellérthegyi Citadellán GYERTYÁS KÖRMENET. 

Április 30-án hétfőn 12 órakor, az Orsz. Onkológiai Intézetben (1122. Bp. Ráth György u. 7-9) SZENTMISE, BETEGLÁTOGATÁS, KORONÁZÁS

Ugyan e napon 19 órakor, a Margitszigeten, RÓZSAFÜZÉRES KÖRMENET Szent Margit kolostorának romjainál.

Május 1-én 9 órakor a Szent Korona meglátogatása az Országházban, 12-kor a Szent Anna réten IMÁDSÁG, majd kb. 13-kor SZENTMISE, KORONÁZÁS és LOVAS KÖRMENET

Egy négyéves gyermek halálközeli élménye 

     Ez az ünnep nem tartozik a főbb Mária-ünnepek közé. Eredetileg az ágostonos rend saját ünnepe volt és Itáliában terjedt el. Magyarországon a pozsony-virágvölgyi híres búcsújáró hely kegyképe iránti tisztelet nyomán vált ismertté.

A világegyház április 26-án ünnepli a Szent Szűznek azt az anyai készségét, hogy jó tanáccsal tudja segíteni gyermekeit. Nem véletlenül nevezi őt a Loretói Litánia a „bölcsesség székének”, sőt, XIII. Leó pápa kiegészítette a litániát „a Jótanács Anyja” titulussal, mégpedig a Róma közeli Genazzanóban történt csodás események hatására.                            Április 26-án ezt ünnepli az Egyház!

De mi is történt II. Pál pápasága idején, 1467-ben. A törökök Albániát ostromolták és veszélyben forgott Shkodra városkája is. A hódítók házakat és templomokat romboltak le, gyújtottak fel és a nem muzulmán hitűeket rabszolgasorba hajtották. Érthető, ha a keresztény lakosság tömegesen menekült a muszlim uralom elől.

Két bátor nemes férfiú, akik szintén hazájuk elhagyására készültek, fájdalmasan gondoltak templomuk Mária-freskójára, mely oly sokszor volt vigasztalásukra.

Könnyek közt kérték a Jó Tanács Anyját, mitévők legyenek, hogy megőrízhessék őt a mohamedánok dühétől.

Azon az éjszakán álmukban a Boldogasszony megmondta nekik, hogy készítsenek elő mindent országuk elhagyásához, de hozzátette, hogy ő maga is visszavonul Shkodrából, arra kérve őket, hogy kövessék a képet. A két barát bár kevéssé értette, hogy miként követhetnek egy freskót, de másnapra készen álltak és elmentek a szentélybe. Benső nagy bizalommal térdeltek le a Szűzanya lábaihoz, amikor a freskó elkezdett leválni a falról, és felhőbe burkolózva elhagyta a templomot. Látták, amint felemelkedett az égre, és ők bizony alig bírták követni. Annak ellenére, hogy éjjelente tűzoszlopként világított, Rómában egyszeriben mégis eltűnt a szemük elől. Sorra járták a nagy templomokat, keresve – de hiába.

1467. április 25-én azonban a Mária-freskó Szent Márk napján megállapodott a Rómától 25 mérföldre fekvő város Genazzanó, épülő ágostonos templomában.

Aznap éppen vásár volt a városkában, és a környékről összegyűlt sokaság templomi zászlókkal, ájtatosan énekelve ünnepelte Szent Márk napját. Amikor esteledni kezdett, a vásártéren egy égi tüneményre lettek figyelmesek. Könnyű felhő szállt le az égből, és rátelepedett az épülő templom egyik belső falára. (folyt.)

Egy megújult élet

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott. Légy te az első!

A Remény Csillaga

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.               Légy te az első!

Felismerés

Ízelítő a halálból

      Howard Storm professzor szemeit ólomsúlyként zárta le valami. A fájdalomtól összetörten egyszerre csak ijesztő sötétség vette körül és úgy érezte, hogy a nemlét szakadékába zuhant. Bár a földi érzékelés számára gyakorlatilag megszűnt, mégis tudatosult benne, hogy él, egészen kifinomult módon érzékelve önmagát és környezetét. Tudatában volt a kórházi helyzetének, de a fájdalmat már nem érezte. Csodálkozva tapasztalta, hogy az ágya mellett áll a kórteremben, és önmagát látja, amint mozdulatlanul fekszik az ágyon. Aggódó felesége épp beszélt hozzá, de a válaszát már nem hallja.

      A kórházi szoba vakítóan világosnak tűnt, minden részletet oly tisztán és élesen látott, mint azelőtt soha. Ezzel együtt, valami érthetetlen aggodalom és félelem kerítette hatalmába, mivel nem tudott kommunikálni. Egyre hangosabban hallott különös hangokat, melyek a nevén szólították: "Howard gyere velünk, már oly régóta várunk rád, mi megoldjuk a problémádat!" Mintha valami ismeretlen erő húzta volna kifelé a szobából, bár úgy érezte, hogyha elhagyja, már soha többé nem térhet oda vissza. A titokzatos hangok azonban sürgették: "Nem segíthetünk neked, ha nem jössz velünk."

     Tekintve, hogy nem volt semmi viszonyítási pontja, elhatározta, hogy hallgatni fog rájuk. Ettől kezdve úgy érezte, mintha egy hatalmas titokzatos és ködös folyosóra hasonlító valamiben lenne, ami igen félelmetes. A messzeségben ember formájú, homályos alakokat vélt látni, és közeledni akart feléjük, de nem tudott, mert ezek az emberek minduntalan távolodtak tőle. Kis idő múlva egyre csak sötétebb lett és vészjósló alakok kezdték körülvenni. Ezek jelenléte mind jobban rémisztette őt, mivel gyűlölet áradt belőlük. Storm hátranézett és az volt az érzése, mintha több mérföldnyi távolságba került volna a kórházban fekvő testétől és az ágya mellett ülő feleségétől. Az a furcsa érzés lett rajta úrrá, hogy az ő ideje lejárt és mindaz, amit épp tapasztal, az nem csak egy rossz álom, hanem a szörnyű valóság.

      Az őt körülvevő titokzatos alakok, akik egy ismeretlen cél felé vezették, egyre inkább átkozni és sértegetni kezdték. Gúnyos mosollyal állították, hogy nemsokára elérnek arra a bizonyos helyre ahová mindig is várták. Howardban tudatosult, hogy reménytelen helyzetbe került. Most kezdte csak tisztábban látni az alakok visszataszító külsejét. Egyre agresszívabbak lettek és káromkodás és átkok közepette különféle kínzásoknak vetették alá. Ezek a lények teljesen érzéketlenek voltak minden együttérzés iránt, teli gyűlölettel és féktelen kegyetlenséggel. Storm megértette, hogy ezek kárhozott lelkek, akik földi életük során elutasították és gyűlölték Istent. Hiába próbált védekezni ellenük, csak még agresszívabbak lettek, még jobban kinevették. Storm számára ez volt a legrémisztőbb és legkétségbeejtőbb helyzet, amit valaha átélt. Egyszer csak meghallott egy belülről jövő hangot, amely arra szólította fel, hogy imádkozzon, hogy valamiképp könyörögjön Isten segítségéért. Először, földi szokásához híven elutasította ezt a gondolatot, de a hang egyre jobban sürgette, jóllehet egyáltalában nem tudott imádkozni, mert felnőttként sohasem imádkozott. Kétségbeejtő helyzetbe került. Végül, eszébe jutottak a Miatyánk egyes részletei meg néhány egyszerű gyermekima, így azokat kezdte ismételgetni.  

     Megdöbbenve tapasztalta, hogy amikor ügyetlenül nekifogott a fohászkodásnak, a lények pánikszerűen menekülni kezdtek tőle. Dühöngve üvöltöztek, hogy hagyja abba, úgysem hallja őt senki, mert Isten nem létezik. Azzal ijesztgették, hogy méginkább leszámolnak vele, s eközben szörnyen káromolták Istent és a Szűzanyát. Storm megállás nélkül ismételgette az imarészeket és ez hatalmas erőt adott neki, hiszen látta, hogy mily dühösen és fejvesztve menekültek előle a gonosz szellemek.
      Megértette, hogy amint abbahagyja Jézus nevének ismételgetését, nyomban visszajönnek, és újra gyötörni kezdik, amelyet oly borzasztóan kínzó érzésként élt meg, hogy addigi testi szenvedései emellett semmiségnek tűntek.  (folyt.)   Forrás:  

A hitetlen ember épp úgy szenved, csak nincs semmi értelme

     Egy fiatalember nap mint nap, papírzacskóba csomagolt ebédjével úgy ment munkába, hogy délben mindig bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már rohant is tovább.

A plébánosnak ez feltűnt, és gyanakvón kérdezte a fiatalembert, hogy naponta miért nyitja meg a templomajtót, ha egyszer be se jön?

– Miért? Mert imádkozni jövök! – válaszolta a fiú.

– Imádkozni?? De, hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni? – kérdezte az atya.

– Hááát, mindennap benézek a templomba és annyit mondok: „Jézusom, Józsi vagyok”, aztán megyek az utamra. Imának rövid az igaz, de remélem, hogy az Úr meghallgat.

Néhány nap múlva a fiatalembert, egy súlyos munkahelyi baleset következtében medence-, comb- és lábszártörésekkel szállították kórházba. A lehetséges fájdalmai miatt, orvosai részvéttel tekintettek rá, ám ő nem kért fájdalomcsillapítókat.

Sőt, a kórházi személyzet és a betegek legnagyobb meglepetésére teljesen átalakította az osztályt. Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének találkozóhelye. Fiatalok és idősek ültek az ágya mellett és ő mindenkire rámosolygott, mindenkit biztatott és mindenkihez volt egy-egy kedves szava, és sokakat megtanított imádkozni!

A plébános is eljött meglátogatni, s egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához, majd így szólt:

– Azt mondták, hogy komoly töréseid és zúzódásaid vannak, mégis vigaszt nyújtasz a többi betegnek. Hogy vagy erre képes?

– Nos, annak az embernek köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám!

Az ápolónő félbeszakította: – De hisz délben nincs látogatás, és soha nem jön senki!

– Ó, dehogyisnem! A látogatóm mindennap eljön, benéz az ajtón és csak ennyit mond: – Józsi, Jézusod vagyok –, és elmegy. Ez pedig hihetetlen nagy erőt ad nekem. – És a fiatalember könnyeivel küszködött, majd mély álomba merült.

Utószó

     Mindenekelőtt megköszönöm Begyik Tibornak áldozatos apostoli munkáját, s hogy ezzel a történettel is gazdagítja számos értékes írását. Mert mindezeket a lelkek üdvösségéért és az Úr dicsőségéért fáradozva teszi közkinccsé. Segítségéért ezerszeresen is áldja meg az Isten!

    Amikor ennek a kicsi fiúnak páratlan történetét olvastam, átjárta szívemet az ő kicsinysége, alázatossága, bizalma, határtalan hite és Jézus szavai jutottak eszembe: „Ne küldjétek el a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyek országa...”

     A másik gondolatom az volt, vajon miért nem avatták még szentté ezt a tiszta lelkű csodálatos gyermeket? Hiszen ő volt a „Jel” XII. Piusz pápának, mielőtt kihirdette volna: A Boldogságos Szűz Mária mennybe fölvételének dogmáját! (1950. november 1-én)

     Most, hogy összeállítva, a blog szerkesztőjével közzé tettük ezt a megrendítő és megható történetet, elhatároztam, hogy kérdéseimmel Ferenc pápához fordulok és egyben megkérem, vizsgáltassa ki a kis Gilles Bouhours életét és avassa őt szentté. Nem azért, hogy formálisan eggyel több szent legyen, hanem hogy ő, egy ismert példakép lehessen!

Az Istenanya kis „diplomatája” a mai súlyos, válságokkal és háborúkkal tűzdelt korunkban példaképe, segítője és pártfogója lehet a gyermekeknek és az ifjaknak!

     Ezzel a szándékkal búcsúzom a kedves Olvasóktól, kérve Isten áldását mindnyájunkra.

                                                                                                         Horváth Mária 

     A Szűzanya gyakran jelent meg kis Gilles-nek, mint Szűz Mária, a kegyelem Anyja, vagy Szűz Mária, Isten Anyja, vagy 1954. augusztus 15-én váratlanul mint a Megváltó Királynője. Ez a kijelentés elsőre meglepőnek tűnik, de ennek a magyarázata a dicsőséges rózsafüzér utolsó titkában értelmezhető:  “Aki Téged Szent Szűz, a  mennyben megkoronázott.” Jézus, Aki Édesanyját felvitte az Égbe, odafent meg is koronázta. Ezért lett Ő Szent Fia által fölkent, megáldott Királynő. Hozzá kell tennünk: Jézus által történt mindez.

A kijelentést igazolja, hogy 1954. október 11-én XII. Piusz pápa Ad Coeli Regnum kezdetű enciklikájában kihirdette Szűz Mária egyetemes királyságát.

     Kis Gilles azt javasolta nekünk, hogy esténként kérjük Szűz Mária Szívét, legyen a menedékünk éjszakára.

     Egy osztálytársának tanúságtételéből idézünk:

“Gilles Bouhours-ral akkor ismerkedtem meg, amikor 9 éves volt. Először nagyon meglepett a termete, amely korához képest kicsi volt, nagyon finom arccal, amelyben volt valami természetfölötti. Valósággal sugárzott. Amikor beszélt, hangja kedves volt és nyugalmat árasztott. Korához képest sokmindent tudott. Távoli országokról beszélt és olyan dolgokról, amelyek manapság történnek, vagy megtörténtek, anélkül, hogy tanulmányozta volna őket, vagy valaha is hallott volna róluk valakitől...”

Ima

     Kis Gilles! Akit oly nagyon szeretett a Szűzanya,

     s aki annyira vágyódtál az Eucharisztia után,

     hogy életed leghőbb vágya volt a papság!

     Könyörögj a világért, a békéért, a bűnösök megtéréséért,

     Egyházunkért, pásztorainkért és mindnyájunkért,

     hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek ereje, világossága

     és kegyelme! Eszközöld ki a Mennyben égi Mamádnál

     számunkra az Ő védelmét, hogy mindig őszinte, kicsiny

     gyermekei lehessünk! Ámen.

     A püspök megkeresztelte Valerianust és az boldogan tért haza hitveséhez, könnyekkel küszködve vallotta meg hitét, mely teljesen átformálta az életét.
     A szobájukat ekkor nagy fényesség telítette be és megjelent Cecília őrangyala, aki kissé meghajolva köszöntötte őket. Mindkettejüknek egy-egy ragyogó koszorút helyezett a fejére, ám ekkor lépett be hozzájuk Tiburtius, Valerianus öccse, aki nem látott ugyan semmit, de szinte belebódult abba a pompás illatba, ami átjárta a szobát. Mindjárt meg is kérdezte, hogy "Mitől van ilyen csodás illat, és miért vagytok ti ennyire meghatottak?"
     A boldog ifjú pár elmondta Tiburtiusnak az illat és örömük okát, hogy itt járt náluk az Úr angyala.
     Mondanunk sem kell, hogy Cecília sógora – aki szintén katona volt – azt a kihívó kérdést tette fel, miszerint: "Szeretném én azt látni!" A válasz is ugyan az volt a sógornő és bátyja részéről, hogy "Megláthatod, ha megkeresztelkedsz!"
     A két testvér most együtt kereste fel a püs-pököt, aki hitoktatás után Tiburtiust megke-resztelte, akit a további-akban Tiborként emlí-tünk.
Híre terjedt, hogy a csá-szári hadtest két tisztje keresztény lett. A város-parancsnok Almakhius fülébe is eljutott a "szé-gyenletes" hír.   Elfogatásukra elküldte Maximus nevű főtiszt-jét. Valerianus és Tibor megnyerő emberséges példája azonban a főtisz-tet is megtérítette. A prefektus dühöngött és vérpadra küldte a két testvért és Maximust is családjával együtt. Cecília, saját vértanúsága előtt buzdította őket, hogy Krisztus várja őket, nem koszorúval, hanem a dicsőség koronájával.
     Tibornak kínzatásként parázson kellett járnia, de semmi sérülést nem szenvedett. Ezt követően lefejezték.
A Via Labicana országútja mellett lévő őskeresztény temetőben temet-ték el.
     Sírfeliratát, Szent Damáz pápa írta meg: "Abban az időben, midőn kard járta át a gyengéd Anyának szívét, e kiválasztott vértanú meg-vetve a világ fejedelmét, mennyei magasságok felé sietett, boldogan követte Krisztust! E helyen mindig szent tiszteletben és dicséretben részesülsz Isten kedveltje, dicső Tiburtius. Kérlek ne feledkezz meg Damázról sem!"
     Szent Tibor maradványait később a megépült Szent Cecília Bazilika altemplomába helyezték el, ahol ma is megtekinthető! Szent Tibor, könyörögj érettünk!

 (Képünkön Cecília Bazilika, középen Szent Tibor oltára.)

(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)

     Szent Tibor (Tiburtius) vértanú élete elválaszthatatlan sógornője, Szent Cecília történetétől. Ezért először Cecíliáról emlékezem meg, mivel általa tért meg a Jézusért vértanúságot is vállaló Tibor. 

     A III. század első felében történtek szerint, a kiemelkedő jómódban élő Cecília, szülei tudta nélkül keresztényként és Krisztus jegyeseként kívánta leélni életét. Ebbéli szándékában megerősítette a katakombák rejtekében a püspök is, feladva rá a szüzek fátylát.
     Amikor szülei úgy határoztak, hogy feleségül adják a rangban hozzáillő, Valerianus nevű pogány katonatiszthez, ő nem ellenkezhetett.
Abban a képtelenségben reménykedett, hogy vőlegénye tiszteletben fogja tartani titkos esküjét.
     A házasságkötés nagy dínom-dánommal meg is történt, ám amikor az ifjú pár elvonult, Cecília közölte nagy titkát férjével.
     Valerianus, hetykén számon is kérte menyasszonyától, hogy "Ugyan bizony ki akadályozhat meg engem abban, hogy asszonyommá tegyelek?"
     Cecília azonban határozott választ adott vőlegényének: "Az Isten által mellém rendelt őrangyalom!"
     Valerianus nyomban rá is kérdezett: "Miféle őrangyal? Szeretném én azt látni!"
     Cecília nem késlekedett a válasszal: "Megláthatod, de előbb meg kell keresztelkedned!"
     Az ifjú férjen olyan jószándékú kíváncsiság vett erőt, hogy nyomban a kereszténység mibenléte felől érdeklődött. A nászéjszaka, hitoktatással telt el Cecília részéről, majd elmondta férjének a titkos jelszót, amivel megtalálhatja a püspököt, akinél másnap jelentkezett is. (folyt.)

     A kis Gilles Bouhours 1951-1953 között a Montréjeau-i katolikus iskolába (kisszemináriumba) járt, ahol mindvégig egyszerűség, kedvesség, szelídség és vidámság jellemezte. Társai szerették nagylelkűsége, jószívűsége és mókássága miatt. Tanára, Busaté abbé így jellemezte: „Kicsiny, pislákoló láng volt. Égett és mindenkit megvilágított, aki a közelébe került. Nagy lelke volt. Mindenki ezt mondta róla. Derűs nyugalom áradt belőle. Harmóniát teremtett maga körül...” Ez a jellemzés megjelent a szeminárium lapjában.

     1958 augusztus 15-én jelent meg utoljára a Szűzanya  kis Küldöttének.

     Másfél évvel később Gilles 1960. február 14-én úgy érezte, nem kap levegőt. Orvost hívtak hozzá, de a gyógyszer csak átmeneti javulást okozott. Az orvos asztmára gyanakodott. Éjjel ismét rosszul lett, majdnem megfulladt, majd ezt mondta:

– Meg fogok halni, de ne sajnáljatok. Én jól vagyok, boldog vagyok. – Azután összekulcsolta a kezét, majd így szólt – Isten bocsánatát kérem minden bűnömért, minden bűnömért, minden bűnömért... – és elmondta a bűnbánati imát.

Megcsókolta, megölelte szüleit és Therése nővérét, majd elvesztette az eszméletét.

     Ezt követően több alkalommal lett még rosszul, görcsöket kapott, kórházba vitték, majd újra haza. Végül kómába esett és 1960. febr. 26-án péntek reggel 6 órakor csendesen elaludt. Olyan volt, mint egy angyal. Karórája ebben a percben megállt. Utána sok-sok madár szálldosott az ablaka előtt, boldogan csicseregtek, majd ahogyan feltűntek, úgy hirtelen el is tűntek. A kis Küldött Wanda nevű kutyája is meghalt gazdija után, a kápolna ajtaja előtt. Kedvenc gerléi elhunytak a kalitkában.

Seilhan-ban lévő sírjánál rengeteg imameghallgatás történt, a kis Gilles közbenjárására.

Az emberi élet méltósága

Újfent hangsúlyoznunk kell, hogy az utód iránti vágy önmagában véve helyes és jó. Ugyanakkor nem emelhető az emberi élet méltósága fölé. A gyermek utáni vágy nem igazolhatja a gyermekek "előállítását". Ugyanúgy, ha a megfogant gyermek nem kívánatos, az nem igazolja, ha az anya elhagyja vagy megöli őt (DP, 16). Az Egyház azt tanítja, hogy Isten szeretete nem tesz különbséget az éppen megfogant ember és a megszületett gyermek között, a fiatal és a felnőtt vagy öreg ember között, a beteg és az egészséges, a munkaképes és a fogyatékos ember között. Isten tökéletes világot teremtett, de mi bűneinkkel szüntelenül tönkretesszük ezt a harmóniát, és növeljük a káoszt meg a szenvedést. Isten az ő szeretetében nekünk adta Fiát, hogy meghaljon a mi bűneinkért, és megújítsa az ember méltóságát a bűn, a gyöngeség és a szenvedés ellenére. Talán jogunk van úgy bánni az emberekkel, akikért Isten Fia meghalt a kereszten, mintha tárgyak lennének?

Sajnos, megfeledkezünk arról, hogy kik vagyunk Isten előtt, aki életet és üdvösséget ajándékozott nekünk, és az önámítás ingatag talajára lépünk, mintha mi lennénk "az élet és a halál urai". A mesterséges megtermékenyítés módszereinek fejlődése több országban odáig jutott, hogy "embrióbankokat" alapítottak a felhasználatlan és pusztulásra ítélt magzatok számára. Némelyek azt javasolják, hogy használják fel őket kísérletezésekre, szervtenyésztésre és más szörnyű célokra. Isten szolgája, II. János Pál figyelmeztetett, hogy "nem létezik erkölcsileg megfelelő megoldás, mely emberi jövőt biztosítana a több ezer lefagyasztott embriónak". Ezért az orvosok lelkiismeretére apellált, hogy egyszerűen állítsák le a "gyártásukat". Mindig könnyebb nem létrehozni egy problémát, mint aztán ilyen óriási méretekben megoldani.

Térjünk most vissza elmélkedésünk kezdetére. Ha logikusan gondolkozunk, azt feltételezhetnénk, hogy azok az emberek és központok, melyek a mesterséges megtermékenyítés módszereit propagálják, harcolni fognak az abortusz, a fogamzásgátlás és az egész életellenes ideológia ellen. Csakhogy épp fordítva van. Az egészségesen gondolkozó ember a helyzetet látva könnyen megbizonyosodhat arról, hogy a mesterséges megtermékenyítés propagálása az életellenes kampány része, mely arra törekszik, hogy tönkretegye a családot, elválassza az utódnemzést a házastársi szeretettől, és végeredményben − megsemmisítse az emberiséget. Minden hívő előtt világos, hogy ez nem valamiféle összeesküvés, nem egy konkrét embercsoport tevékenységének eredménye, hanem a bűn, mint olyan eredménye, ami megvakít, megkötöz, és a szeretetet egoizmussá silányítja. Ezért imádkoznunk kell azokért, akik a bűn csapdájába kerültek, és határozottan szembe kell szállnunk azzal a rosszal, ami a mesterséges megtermékenyítés technológiájának része, s ami méltóságától fosztja meg az embert.

Miroslaw Rucki cikke, SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 7. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország) (vége)

Lenyűgöző képek a fogantatásról és a megtermékenyülésről: ITT (ismétlés a II. részből!)

     Mint említettük, mindig gyermekien és gyermeki szavakkal mondta a „szentbeszédeit", minden mesterkéltségtől mentesen!

     A betegségről így szólt: „Ha egy kicsit betegek vagyunk, és rosszul érezzük magunkat, bocsánatot kell kérnünk a jó Istentől, és fel kell ajánlanunk ezt a kis betegséget. Nem szabad úgy csinálni mint sokan, akik nem ajánlják föl, s csak úgy szenvednek.”

     Csodálni valóan fejezte ki, hogyan kell élnünk: „Kerülni a bűnt, hogy a kis Jézust szívünkbe fogadhassuk, szeretni a jó Istent és felebarátunkat, kerülni a poklot, és eljutni a mennybe!"

     Rendkívüli lemondásai már egészen kis korában is jellemezték. Lemondott az esti bonbonjáról, hogy áldozatot hozzon és odaajándékozza ezt a Szűzanyának, olyannyira, hogy amikor anyukája másnap oda akarta adni neki, ő kistestvérének ajándékozta. 

     Egyik nap eltolta magától a tányért, mert nem ízlett neki a leves. Édesapja rászólt, hogy egye meg, mire az 5 éves gyermek sírdogálni kezdett. Apja ekkor ezt mondta neki: „Ha nem eszed meg ezt a levest, a Szűzanya sírni fog.” Gilles azonnal megtörölte szemeit, majd megette a levest, sőt, ezután még kért belőle. Ne feledjük: egy 5-6 éves fiúcskáról van szó! És számos ilyen eset jellemezte őt.

     A nővére beszámolójából:

"Egyik este, amikor lefektettem, búcsúzásul ezt mondtam neki: 

– Kis Gilles-em, holnap áldozni megyek. Mit üzensz a kis Jézusnak? – Megcsókolt és nagyon alázatos hangon azt mondta:

– Mondd meg Neki, hogy tegyen engem jóvá és engedelmessé!”

     Végtelen tapintat jellemezte. Sosem ejtett szót mások előtt jelenéseiről, az iskolában hallgatott róla. Csodálatos kitartással imádkozott, összeszedett volt, egyszerű és feltűnés nélküli a magatartása. (Folyt.)

A "beültetett" és "kiiktatott" életek

Azoknak a házaspároknak, amelyek alávetik magukat a mesterséges in vitro megtermékenyítés "gyógymódjának", tudomásul kell venniük, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a gyakran több mint tíz évig tartó drága és megalázó beavatkozások a vágyott eredményhez vezetnek. A mesterséges megtermékenyítés mellett döntő nőknek csupán az egyharmada szül gyermeket (DP, 14). A maradék kétharmad még azzal sem vigasztalhatja magát, hogy amellett, hogy több tucat gyermeküket adták halálra, legalább egyet megszültek. Arról van itt szó, hogy a mesterséges in vitro megtermékenyítés törvényszerűen együtt jár az embriók egy részének szándékos megsemmisítésével. A múltban azt állították, hogy ez a módszer tökéletlenségének következménye, de az in vitro technológia sokéves fejlődése után már nyilvánvaló, hogy az ok valami másban rejlik. Ez a módszer az embert egyszerűen egy sejtcsomónak tartja, amit fel lehet használni, ki lehet válogatni, el lehet dobni és meg lehet semmisíteni. A mesterséges megtermékenyítés szakértői ebben semmi erkölcsi rosszat nem látnak. S az egész eljárásban az a legveszélyesebb, hogy a megfogant embert nem tartják embernek, függetlenül attól, hogy a beavatkozás sikerül-e vagy sem. Az orvos, akinek tisztelnie kellene az emberi életet és mindenáron harcolnia kellene érte, olyan lesz, mint egy fazekas, aki a félresikerült edényeket összetöri, a jól sikerülteket pedig eladja. Mindenesetre jelentős pénzeket vesz fel akkor is, ha nem "gyárt le" egyetlen minőségi darabot sem ...

Sajnos, az "orvosok" ilyen hozzáállása a szülőkben is azt váltja ki, hogy a haszonelvűség szempontja szerint állnak hozzá gyermekeik életéhez. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a nem terméketlen párok is élnek a mesterséges megtermékenyítés lehetőségévei, azzal a szándékkal, hogy mesterségesen választhassák ki, milyen nemű gyermekük legyen. Ne feledjük, hogy az ilyesfajta válogatás nem sokban különbözik attól a szelekciótói, amelyet a nácik a koncentrációs táborokban végeztek. Azokat a gyermekeket, amelyek nem tetszenek a szülőknek (pl. "nem megfelelő" a nemük), az orvosok egyszerűen megölik. Ezenkívül a mesterségesen megfogant gyermekeknek mintegy végig kell menniük a halál útján − az anya szervezetébe több embriót is beültetnek, de csak az egyiknek van joga az élethez. Abban az esetben, ha egyszerre több gyermek is fogan, az orvos "redukciót" alkalmaz − tehát csak egy gyermeket hagy meg, csak egynek engedi meg, hogy megszülessen (feltéve, hogy nem vetél el), a többit pedig megöli.

Figyelemre méltó az a tény, hogy az orvostudomány semmilyen más ágában senki sem értene egyet az ilyen magas halálozási arányt feltételező hozzáállással. A mesterséges megtermékenyítés esetében az ilyen eljárásra az az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy a megfogant embert nem tekintik személynek. A magzat inkább csak riválisa annak a vágynak, amit ki kell elégíteni (DP, 15).

(Miroslaw Rucki cikke, SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 7. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország)

(Domonkos László írása nyomán.)

Ragyog a nap Magyarország fölött.

     Az isteni irgalmasság vasárnapja van, amit Jézus Krisztusnak a legújabb korban alighanem legnagyobb földi helytartója, egy Karol Wojtyla nevű lengyel ember hirdetett meg, II. János Pál pápaként. A húsvét utáni első vasárnap ez. A feltámadás utáni első vasárnap. „Mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára.” (...)
Igen: valami ilyesmiről van szó, magyarok.
Ezen a vasárnapon nagyjából az történt, amit testvérnépünkből származó Szentatyánk meghirdetett: az irgalom teljes mértékben megnyílt a magyar lelkeknek.
     Megérdemeltük. (...) Te Deum laudamus. Téged, Isten, dicsérünk.
     Ragyog a nap Magyarország fölött.
Soli Deo gloria – egyedül Istené a dicsőség, mondotta a miniszterelnök, gyönyörűen rímelve Wojtyla vasárnapjára. Az isteni irgalmasság vasárnapjára. Erre a históriai vasárnapra, midőn az Úr irgalma megnyílt a magyarországi lelkek, a magyar élet, megnyílt szép Magyarország, a mi édes hazánk számára. Mi meg nézzük, csak nézzük, hogyan virrad a Kárpátok fölött, megsimogatjuk egymás arcát és állunk, állunk, talpig tavaszban.

     Küldetése megvalósítása után a gyermek ragyogott a boldogságtól. Beszélgetésük végén elénekelte a pápának a Parce Domine dalocskát, keresztbefont kézzel, ahogyan a Szent Szűz őt tanította.

     A kihallgatás után vissza kellett térniük Franciaországba, mert Gilles-nek kistestvérkéje született, akit kis bátyja Mihály névre akart megkereszteltetni. Hiszen Szent Mihály jó barátja volt, és többször megjelent neki. 

     A római eseményről több újságcikk is megjelent: a „Giornale d'Italia” c. lap 1950. jún. 10-i számában, miként 1960-ban a Nuovo Orizzonto havilapban a következő címmel: „Angyal a mennyből.” Nem csoda, hiszen a szőke fürtös, csodálatos kisfiúról sokaknak az a benyomása támadt, hogy angyal volt, mint egy „jelenés”.

     Fatimában három pásztorgyermeknek jelent meg a Szűzanya, akik közül a 7 éves Jácinta volt a legkisebb. Itt azonban egy egészen kicsi fiúnak, egy 2 éves 9 hónapos fiúcskának, mely egészen páratlan a Mária-jelenések történetében.

     A kicsi Gilles-t annyira áthatotta a természetfölötti kapcsolat, hogy papnak szeretett volna menni, és ez volt kis életének forró, és hatalmas vágya. Otthonában, magán-kápolnát épített az apja, ahol a gyermek „magán-miséket” tartott.

Mindene volt az Eucharisztia, a Szűzanya és a Kisjézus. Gyermeki módon, ún. „fehér miséket” mutatott be (természetesen az átváltoztatás valóságának kivételével). 

     A kis szívéből feltörő egyszerű szavakból álló beszédeket mondott, telve mélységgel és szeretettel Jézus iránt. Beszélt a szenvedéstörténetről, az áldozás hogyanjáról és a Kisjézusról. (Folyt.)

A szeretet alapfeltétele a másik ember javának keresése

Ha a szülők szeretetből vágynak az utódokra, akkor csakis annak az új embernek a javát akarják, akinek életet akarnak adni. De tegyük fel őszintén a kérdést: Vajon jó a mesterséges megtermékenyítés a létrehozott embernek?

Sajnos, nem tarthatunk jónak olyasvalamit, ami emberéleteket követel, és sérti az emberi személyek méltóságát (Dignitas Personae, 4). Az embert tisztelni kell, és fogantatása pillanatától kezdve személynek kell tekinteni. És minek tekinthetjük a kémcsőben megfogant személyeket? Megvonják tőlük azt a minden embert megillető alapvető jogot, melyet maga a Teremtő adott: hogy az egymást szerető házastársak szeretetben való egyesülése eredményeként foganjanak meg (DP, 12). Elfogadhatatlan minden olyan orvosi "segítség", mely úgy teszi lehetővé a fogamzást, hogy a természetes házastársi egyesülés aktusának lép helyébe.

Másrészt viszont megengedett a természetes termékenységet gátoló tényezők eltávolítására irányuló orvosi segítség. A hormonzavarok gyógyítása, az endometriózis műtéti kezelése, a petevezetékek átjárhatóvá tétele stb. mind a természetes termékenység megújításának hatékony módszere, és a terméketlenséget okozó problémák megoldására irányul. Ezeknek a módszereknek köszönhetően a házaspár természetes módon adhatja tovább az életet, és nem szükséges orvosilag közvetlenül beavatkozni a házastársi aktusba. Hiszen a Teremtő Isten szándéka szerint csak a házastársi szeretet aktusa méltó az élet továbbadásának felelősségteljes feladatára (DP, 13).

(Miroslaw Rucki cikke, SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 7. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország) (folyt. köv.)

(Bayer Zsolt írása nyomán)

     Illyés Gyula jár a fejemben, már a győzelem éjszakája óta. Előbb a Haza a magasban állt elém emlékezetem egyre mohosabb erdei ösvényén, hogy megkönnyezzem:
„[…] Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útjaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:
te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.”
     Hát, most összeálltak. Mert össze kellett állniuk. Most leszállt a földre az a haza a magasból, „A legszegényebb falvak a Fideszre szavaztak” – írja értetlenkedve és szörnyülködve az egyik liberális portál. És nem érti. Nem értik, mert nem érthetik. Nincsen képzetük erről a nemzetről, erről az országról, erről a hazáról, soha nem volt egy hazájuk sem odafönt, a magasban, nincsen sétájuk a Házsongárdi temetőben, soha sem fogják keresni Aletta van der Maet nevét sem tört kövön, sem porladó kereszten.
Hogyan is érthetnék meg tehát, hogy a legszegényebbek éppen ezért a hazáért szavaztak. (...) De nem fejezem be most ezt a mondatot sem.
     Ma nem róluk kell beszélni, talán soha nem kellene róluk beszélni.
Ma a hazáról kell beszélni, és egy csodálatos nemzetről. Egy csodálatos nemzetről, amelyik mindig tudta, sőt inkább ösztönösen érezte, mikor fenyegeti veszély a hazát, a valóságosat, s azt ott, a magasban, s olyankor mindig elment, és megtette, amit kell. (...) Aztán majd persze le kell megint ereszkedni a földre. S nem a szent humuszig, hanem sajnos lejjebb, a salakig. Már most látszik, hogy ezt a nyelvet nem beszélők, Házsongárdban sosem járók ott fogják folytatni, ahol abbahagyták. És azt is be kell látnunk, hogy az isteni gondviselés, a Jóisten csodálatos humora csodálatos előadást rendezett nekünk. Hiszen nem feledhetjük azt a pillanatot, amikor Karácsony Gergely kilépve a szavazóhelyiségből, egyszerűen megfenyegette Áder János köztársasági elnököt, miszerint ne merjen kormányalakítási megbízást adni Orbán Viktornak – értsd: Orbán megbukott, ők győznek.
Aztán lényegében ugyanezt elmondta Gyurcsány is. Aztán?
     Aztán eljött az este, és ezek kiálltak, hogy lefittyedő szájjal eltakarodjanak. Illetve a főbohóc még elmondott egy újabb ikonikus mondatot arról, hogy a „kígyók kígyóznak”.
Ennyi maradt. A többi: néma csend. És ezek délután még rendszert, kormányt váltottak, Orbánt buktattak és mindenkit börtönbe zártak.
Majd elkígyóztak. A kígyók. Az anyjuk keservébe.
De már holnap újra fogják kezdeni. És nekünk le kell hajolni a salakig. De ez a nap még legyen a miénk. Csak a miénk. Legyen ezé a csodálatos nemzeté.

HÁLÁT ADOK !

Hálát adok, hogy itt a reggel,

Hálát adok az új napon.

Hálát adok, hogy minden percem

néked adhatom.

Hálát nem csak a jó testvérért,

Hálát mindenkiért adok.

Hálát adok, hogy minden sértést

megbocsáthatok.

Hálát adok, hogy munkát küldesz,

Hálát adok, hogy fény ragyog.

Hálát adok, hogy lelkem fényes,

és boldog vagyok.

Hálát adok a vidám percért,

Hálát, ha szomorú leszek.

Hálát adok, hogy adsz elém célt

és kezed vezet.

Hálát adok, hogy hallom hangod,

Hálát adok a jó hírért.

Hálát adok, hogy Tested adtad

minden emberért.

Hálát adok az üdvösségért,

Hálát adok, hogy várni fogsz.

Hálát adok, hogy ma reggel még

hálát adhatok.

     A kicsi annyira felizgatta magát azon, hogy nem tudta teljesíteni küldetését a pápánál, hogy belebetegedett. Ragaszkodott ahhoz, hogy ismét elmenjenek Rómába. Kértek újabb lehetőséget, de a Vatikán ezt megtagadta. Gilles azonban állandó sürgetést kapott a Szűzanyától, hogy menjenek és mondja el titkát a Szentatyának, de csak az édesapja kíséretében. Hamarosan elhárultak az akadályok és ismét el tudtak utazni, méghozzá úgy, hogy titkos magánkihallgatást eszközöltek ki a gyermek számára. Ekkor már 15 hónapja őrizte titkát a kis Küldött.

     Végre elérkezett a nagy pillanat. 1950. május 1-én Gilles ott ült XII. Piusz pápával szemben egy kis hozzá méretezett karosszékben, és elmondott neki mindent.

Amikor a Szentatya belépett, a kicsi Gilles tapsolni kezdett és ezt kiabálta: „Éljen a pápa!”

     A titok pedig így hangzott: 

A SZENT SZŰZ NEM HALT MEG, HANEM TESTESTÜL-LELKESTÜL FÖLVÉTETETT A MENNYBE!

     A kis Küldött akkor még nem tudhatta, hogy ez volt az a megerősítés, amit a Szentatya imáiban oly buzgón kért a mennyország Királynőjétől, mielőtt 1950. november 1-én hivatalosan kihirdette volna Szűz Mária mennybe fölvételének dogmáját...

     XII. Piusz pápa mélyen megrendülhetett, az igazán rendkívüli módon kapott megerősítő üzenettől. Előzőleg ugyanis, hosszasan gondolkodott, kihirdethetné-e ezt a dogmát az 1950-es Szentév alkalmával? A Szentatya megerősítésként fogadta a kisfiútól hallott üzenetet és ennek tudható, hogy néhány hónappal később, 1950. Mindenszentek napján kihirdette Szűz Mária Mennybe Vételének dogmáját.

A kicsike és a Szentatya találkozása 10 percig tartott. Gilles végre mindent elmondhatott, de csak ez az egyetlen hír szivárgott ki kettőjük beszélgetéséből.

     Gilles, 1950. május 13-án bejelentette: „Június 13-án fehér albát kell viselnem mezítláb, mint a kis Jézus, a bűnösök megtérésére”. (Folyt.)

A mesterséges in vitro megtermékenyítés valódi arca

Vessünk egy pillantást a "harctérre", amelyen a meg nem született emberi lények ellen harcolnak. Idézzük fel, hogy az első világháború tízmillió áldozatot követelt. Sajnos, nem okultunk belőle s így a második világháború további 55 millió emberéletbe került. Azt várnánk, hogy egy ilyen dolog után észhez tér az emberiség, de ehelyett ma, a 21. században, az orvosok keze által az apák és az anyák önként ölik meg gyermekeiket, hatalmas számban: évente 50 milliót. Mintha évente egy egész Lengyelország és Fehéroroszország tűnne el a föld színéről. Az anyák méhében évente végbemegy a második világháború, melynek során szörnyű kínok között hal meg újabb 50 millió védtelen emberi lény, akiket elevenen darabokra tépnek, kémiai szerekkel elevenen szétmarnak, vagy más, embertelen módon ölnek meg. És lám, ebben a helyzetben emelik fel egyesek a szavukat, azt állítva, hogy "meddőségi járvány fenyeget", hogy a terméketlenség miatt kihal az emberiség és hogy az egyetlen kiút a mesterséges megtermékenyítés ...

A probléma ilyen megfogalmazása mögött kegyetlen cinizmus rejlik. Semmilyen értelmes magyarázat sincs arra, hogy több tízmillió meg nem született gyermeket öljünk meg csak azért, hogy aztán helyettük mesterségesen újakat gyártsunk. Egyetlen magyarázat az abortuszipar és a mesterséges megtermékenyítés iparának pénzéhsége, melyek nem átallnak ölni, hazudni és erőszakot alkalmazni, miközben a legtermészetesebb emberi vágyra hivatkoznak − az utód utáni vágyra.

Pedig az utód utáni vágy, mely a természetes emberi szeretetből fakad, és melyet Isten a teremtés pillanatában belehelyezett az emberi természetbe ("Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet!"), alapvetően ellenkezik a mesterséges megtermékenyítéssel. A szeretet alapfeltétele a másik ember javának keresése, nem a saját ambíciók és vágyak beteljesítése. (Miroslaw Rucki cikke, SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 7. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország) (folyt.köv.) 

Lenyűgöző képek a megtermékenyülésről és a magzati fejlődésről: ITT

Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozata a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről – 2018. március 29. csütörtök 15:50

Magyar Kurír: Az alábbiakban Beer Miklós váci megyéspüspök nyilatkozatát tesszük közzé a pásztói Mária-szobrok könnyezéséről.

2017. november 16-i határozatom alapján Zahar Béla kerületi esperes, pásztói plébános 120/2017. számú levelében jelentést küldött a pásztói Mária-szobrokat érintő jelenségekről. Állítása szerint a három szobor közül az egyiknél a könnyezés állandó jellegű.

A fentiek és egyéb, már korábban hozzám érkezett információk alapján 1722/2017. számú levelemben hivatalos vizsgálatot rendeltem el. A vizsgálóbizottság elnökévé dr. Varga Lajos váci segédpüspököt, általános helynököt, továbbá Molnár Zsolt irodaigazgatót, veresegyházi plébánost és dr. Turay Alfréd nyugalmazott teológiai tanárt jelöltem ki.

A vizsgálóbizottság tagjai közül ketten – dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök és Molnár Zsolt irodaigazgató, veresegyházi plébános – két alkalommal személyesen megtekintették a három Mária-szobrot. Az első látogatás 2018. január 4-én történt. Másodszor szakértőkkel keresték fel és tekintették meg a három szobrot. A vizsgálóbizottság két tagja egyik alkalommal sem tapasztalt könnyezést vagy arra utaló nyomokat. A szobrok vizsgálata tapintással is történt, de folyadék nem volt észlelhető. A vizsgálatra felkért szakértők laboratóriumban vizsgálták a szoborhoz érintett anyagot, melynek segítségével könnyekre utaló maradványokat nem lehetett kimutatni.

Ezek alapján a hivatalos vizsgálat eredményét az alábbiakban fogalmazom meg: a könnyezést illető természetfölötti jelenség nem állapítható meg.

                               Miklós püspök                                                                                                         Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/beer-miklos-vaci-megyespuspok-nyilatkozata-pasztoi-maria-szobrok-konnyezeserol 

Reflexió:  A Váci Egyházmegyéhez tartozó pásztói Szentlélek-kápolna Mária-szobrainak állítólagos könnyezése 2017. június 25-én kezdődött, melyet Zahar Béla esperes-plébános azonnal és ismételten jelzett az Egyházmegyei Hatóságnak! A minden vizsgálat nélkül fogalmazott püspöki válasz kifejezetten általánosító volt! A jelenség 2017. november 16-án még bizonyára tarthatott, ha a pásztói esperes-plébános 120/2017. számú levelében ismételten jelentést küldött Beer Miklós váci püspöknek, az egyik szobor könnyezésének állandó jellegéről (lásd a nyilatkozatot)!

A Főegyházmegyei Hatóság ezzel szemben, csak 2018. január 4-én vizsgálta meg először, majd még egy alkalommal az állítólagos jelenséget. Tehát a kezdethez képest, közel fél év múltán! Ennél fogva az is lehet, hogy közben "az ajtó bezárult" (vö. Mt 25,10).

Ha – mondjuk – 2017. novemberében még tapasztalható volt a könnyezés, de a hónap végével lezárult. Ennek okán a  2018. január 4-én (!) vizsgálódó egyházmegyei megbízottaknak, számításba kellett volna vennie azt, hogy időközben egész zarándoksereg törölgette a szobrok arcát, minek következtében nem csak a rászáradt könnyeket, de egy idő után, akár már a festéket sem lehetne kimutatni!

A főpapi állásfoglalás, természetesen követendő! Mindazáltal a kifejezetten kései vizsgálat megállapítását közlő nyilatkozat pontosabb lett volna, ha így fogalmaz: a könnyezést illető természetfölötti jelenség MÁR nem állapítható meg.

A Magyar Kurírban leközöltek nem szólnak arról, hogy a püspökség előzőleg felszólította a plébánost, hogy ne csináljon „kultuszhelyet” az állítólagos könnyezésből! Márpedig – HA VALÓS VOLT A SZŰZANYA KÖNNYEZÉSE, HA NEM –, a „jelenség” iránt való érdeklődés jelentősnek tekinthető, mely máig sem csengett le! Montforti Grignon Szent Lajos gondolatával élve: „Sohasem dicsérhetjük és tisztelhetjük Máriát anélkül, hogy Ő velünk együtt ne dicsérné és tisztelné Istent.” (Vö. TMT 225)

Üdvös lett volna tehát, ha az egyháziak a maguk műfaja szerint éltek volna a széleskörű evangelizálás adott lehetőségével. "A hit továbbadásában minden eszközt meg kell ragadni, és valamennyit a maga műfaja szerint kell használni."∗  Mert ha arra igaz, hogy ahol ketten-hárman összejönnek, köztük az Úr - akkor arra is érvényes, hogyha húszan-harmincan gyűlnek egybe...

∗ (Erdő Péter bíboros nyilatkozata az Új Ember hetilap 2012. 10. 28.)

     Az 1948-as év vége hozta el a kis Gilles igazi küldetését, miközben a Bouhours család is az égi megnyilvánulások ritmusában élt.

     A fiatal gyermek elméjében a Szűzanya megnyilatkozásai iránt a legkisebb kétkedés sem merült fel, és így érte őt az 1948. december 13-i üzenet, miszerint Rómába kell mennie, ahol a pápa a „Kisjézust helyettesíti a földön” .

Gilles legnagyobb és legfontosabb feladata lett, hogy egy komoly, lényegbevágó üzenetet továbbítson XII. Piuszhoz.

     A kicsi fiú rendszeresen járt Espis erdejébe, mert ott találkozott mindig égi Mamájával, minden hónap 13-án. 1948. december 13-án a forráshoz vezette őt a Szűzanya, hogy csak ketten legyenek jelen, és rábízta a küldetés  üzenetét.

A gyermek senkinek, még apjának sem akarta elmondani, mert – mint kifejezte magát –, ha elárulná: „két bűn lenne”. Ez azt jelenthette, hogy a Szűzanya 2 titkot bízott rá.

És a kis Küldött ezzel a titokkal akart elmenni a pápához. Azonban a szülőknek nem volt rá pénzük. Így várakozniuk kellett. A kisfiú a szomorúságtól legyengült és kedélytelenné vált. Imádkozott, hogy Jézus teremtse meg a pénzt számukra. Ez be is következett: egy jómódú hölgy finanszírozta az összeget úgy, hogy ha ő is velük utazhat Rómába. Ott különféle személyiségek gúnyos kérdéseket tettek fel neki, ami nagyon fájt a kisfiúnak, de megfelelt rá. Egy ilyen kérdés:

– A Szűzanyának van-e rúzs a száján?

– A Szűzanyának erre nincs szüksége, ő így is nagyon szép... Maguk gonoszok... Nagyon jól tudják, hogy a Szűzanya szép...

     A szentatya félhivatalos látogatáson 1949. december 10-én fogadta a kicsi Gilles-t, a kíséretével.

A kicsit azonban annyira megfélemlítette a tömeg, a sok ember, és hogy mindenki rá figyelt, hogy nem mondott végül semmit. (Folyt.)

A mesterséges in vitro megtermékenyítés valódi arca

Első pillantásra logikátlannak tűnik: ugyanazok a körök, melyek támogatják az abortuszt és harcolnak a megfogant gyermekek megölésének jogáért, most tömegméretű terméketlenségről és a mesterséges megtermékenyítés tömeges bevezetésének szükségességéről beszélnek. Valójában, az életellenes harc újabb − ördögien cinikus − fejezete ez, ezúttal a "terméketlenség gyógyítása" hamis címe alatt.

Közismert, hogy a mesterséges in vitro megtermékenyítés egyáltalán nem a terméketlenség gyógyítása. Egyre gyakrabban történik meg, hogy az orvosok ahelyett, hogy a terméketlenséget gyógyítanák, a mesterséges megtermékenyítést ajánlják a házaspároknak. Az emberek többsége nem is tudja, hogy a mesterséges in vitro megtermékenyítésnek létezik egy jó, erkölcsileg megengedhető alternatívája − az ún. naprotechnológia.

Ez az elnevezés az angol Natural Procreative Technology (természetes prokreatív technológia) kifejezésből származik, melyet Thomas Hilgers amerikai professzor alkotott meg. A módszer lényege a termékenység természetes ciklusa folyamán bekövetkező fiziológiai és biokémiai változások alapos vizsgálata, valamint a fogamzást akadályozó rendellenességek felismerése és kezelése.

Természetesen a naprotechnológia sem jelent százszázalékos biztosítékot arra, hogy a terméketlenség elleni harc sikeres lesz. Ám a mesterséges in vitro megtermékenyítéstől eltérően (mely nemcsak, hogy kevésbé sikeres, de egyáltalán nem gyógyítja a terméketlenséget) nem jelent veszélyt az emberi életre nézve. A mesterséges megtermékenyítés ezzel szemben szükségszerűen összefügg az emberi lények megölésével - a megfogant gyermekek tömeges meggyilkolásával.

(Miroslaw Rucki cikke, SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 7. szám. Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország) (folyt.köv.)