5. Jézus Krisztus felhívása
Ne feledjétek el drága testvéreim, hogy a mi jó Jézusunk rátok tekintve mindnyájatoknak mondja: „Nézd, hogyan hagy el engem szinte az egész világ, a Kereszt Királyi Útján. A vak bálványimádók gúnyolódnak keresztemen, mintha balgaság lenne. A konok zsidók bosszankodnak rajta, mint a botrány jelén. Az eretnekek összetörik, szétverik, mintha a megvetés tárgya lenne! Amit azonban csak könnyes szemmel és fájdalommal telt szívvel tudok elmondani az az, hogy még gyermekeim, az Én saját tagjaim is, akiket Lelkemmel keltettem életre... akiket Szívemen neveltem, iskolámban oktattam... oly messze távolodnak Tőlem... úgy megvetnek, hogy keresztem ellenségeivé válnak...! Ó, ti el akartok menni s elhagyni Engem – menekülve keresztemtől –, úgy mint a világ fiai, akik e vonatkozásban valóságos antikrisztusok? Ti is hasonlóvá akartok válni a mostani világhoz, megvetve keresztem szegénységét, futva a gazdagság után? Ti is kerülni akarjátok keresztem szenvedéseit, hogy élvezeteket keressetek? Ó, pedig látszatra sok barátom van, akik ugyan hangosan bizonygatják, hogy szeretnek Engem, valójában azonban gyűlölnek, hiszen keresztemet megvetik. Sok olyan barátom van, akik asztalomnál akarnak ülni, de kevés az olyan, aki keresztemben is osztozni kívánna!”
6. Jézus tanítványainak négy ismertetőjele
Buzduljunk fel Jézus Krisztus e keserves és szeretetre szomjazó felhívásán! Ne engedjük, hogy az érzéki hívság minket is elcsábítson, mint egykor Évát! Tekintsünk fel hitünk szerzőjére és beteljesítőjére, a Megfeszítettre! Meneküljünk el e romlott világ gonosz kívánságaitól, szeressük Jézust őszintén és hűségesen, mindenfajta szenvedés közepette is! Fontoljuk meg szeretetreméltó Mesterünk csodálatos szavait, melyek magukban foglalják a keresztény élet egész tökéletességét: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen Engem!” (Mt.16,24)
A keresztény tökéletesség mikéntjére Jézus adja meg a választ: Miként lehet az ember szent? – „Ha valaki követni akar Engem!”
Mit tehet az ember vágyaival? – „Tagadja meg magát!”
Mit tegyen az ember a szenvedéssel? – „Vegye fel a keresztjét!”
Miként cselekedjen az ember? – „Kövessen Engem!”
Ha valaki akar, azaz akinek akarata igaz, őszinte és nem hagyja, hogy a természete, a szokások, az önszeretet, vagy más emberi szempont befolyásolja, hanem egyedül csak a Szentlélek hathatós kegyelme, azoknak hősiesnek, elszántnak, Istenért lelkesülő embereknek kell lenniük. Olyanoknak, akik testükkel és akaratukkal, szembeszállnak a világgal, a pokollal, akik készek mindent elhagyni, mindent megtenni és mindent elszenvedni Jézus Krisztusért.
.jpg)
A kereszt drága barátai, meg kell mondanom nektek, hogy akiben közületek nincs meg ez az elszántság, az csak egy lábbal jár és egy szárnnyal repül, s nem méltó arra, hogy a kereszt barátjának nevezzék! Mert aki csupán fél akarattal törekszik az olyan, mint a rühes juh, mely az egész nyájat tönkreteheti. Ha lenne ilyen köztetek, azt a Megfeszített nevében úgy űzzétek ki mint a farkast, aki a nyáj közé férkőzött! (Ó ti mind, hallgassátok Jézus sóhaját!)
Ha valaki utánam akar jönni – utánam –, aki úgy megaláztam magam értetek, hogy inkább féregre hasonlítottam már, semmint emberre! Meg kell értenetek, hogy csak azért jöttem a világba, hogy átöleljem Keresztemet, s hogy „Szívem közepébe” ültessem azt számotokra! Egész életem folyamán utána vágyakoztam, hogy örömmel hordozzam és többre becsüljem az ég és föld minden öröménél, s nem voltam elégedett, míg ölelésében meg nem haltam üdvösségtekért.
Ha tehát valaki engem, a Megfeszítettet akar követni, az Hozzám hasonlóan csak szegénységével, keresztjének megaláztatásaival, szenvedéseivel dicsekedjék és tagadja meg magát!
Megismétlem tehát, hogy még a kereszt igaz barátainak társasága közelében se legyenek gőgős kereszthordozók, a világnak valamiféle bölcsei – a „zsenik” és „tehetséges egyéniségek” –, akik önfejűek és felfuvalkodottak, tudásuk és talentumaik miatt. Távol legyenek azok a fecsegők is, akik nagy lármát csapnak, de más gyümölcsöt nem hoznak, mint az önteltség gyümölcseit. Távol legyenek azok a kevély „ájtatosak” , akiknek ajkáról mindenütt a gőgös luciferi „ami engem illet...” hangzik, miközben ezzel a gondolattal maguknak hízelegnek: „Én nem olyan vagyok, mint a többiek, akik nem tudnak szenvedni. Ha Engem megfeddnek én nem mentegetőzöm, ha megaláznak, én nem lázadok fel, ha rám támadnak, nem is védekezem…” Ó jaj! Óvakodjatok társaságotokba felvenni azokat az ál-érzékeny lelkeket, akik minden tűszúrástól félnek, felkiáltanának a legkisebb fájdalomra is, akik sohasem próbáltak vezekelni, (és fogalmuk sincs az engesztelés lényegéről). Érzékenységük inkább a divat iránt van meg, melyet finomkodással vegyítenek. .
