A Kilenced szándéka
A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve, Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!
NEGYEDIK NAP
Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatal-maddal, nyisd meg a népek veze-tőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget!
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!
Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzde-lemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körül járnak a világ-ban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen. (XIII. Leó pápa)
Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...
Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen.
.jpg)
.JPG)
Aki beiratkozott egy rózsafüzérrendbe, az részesedett a világ összes rendtagjának imájában. Az a "céhtag", aki szobájában egyedül imádkozta az Üdvözlégy Máriákat, ezt a közösségek összes többi társával és mindenkiért tette. Ez volt Alanus de Rupe természetfeletti zsenijének fő műve. Sőt, még azt is hozzáfűzte ehhez, hogy a rend minden tagja a többiek ájtatosságának minden művében és minden érdemében részesedik, méghozzá a vezeklő elégtétel szokása szerint. 
Az előzőkben említett Boldog Alanus de Rupe, a Lille-i konvent szerzetese feladatául tűzte ki, hogy prédikációiban megtanítsa, hogyan forduljanak az Istenanyához az Üdvözlégy Mária recitálása és a hit titkairól való elmélkedés által. És ez volt a rózsafüzér, melyet tízes csoportokba osztott és egy-egy Miatyánkkal egymástól elválasztott 150 Üdvözlégy Máriából állt. 
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a rózsafüzér prédikálása kijött a gyakorlatból. Végülis csak a 15. század utolsó negyedében − nem sokkal a protestantizmus vihara előtt − kezdte eredménnyel újraszervezni az egyéni és közösségi rózsafüzérezést a breton származású domonkos, 
Miért volt ez a prédikáló módszer alkalmas arra, hogy a katarok eretnekségét eltörölje? A katarok számára ugyanis az érzékelhető anyagi világ az ördög műve volt. Szerintük, Isten ezért nem vehetett föl emberi testet egy szűz méhéből, és nem is halhatott meg a kereszten a mi megmentésünkre. Ezzel az emberré válás és a megváltás titkait tagadták, a Boldogságos Szűz Máriát becsmérelték, és csak egyetlen imádságot, a Miatyánkot ismerték el, melyhez babonásan ragaszkodtak. 
Egy történelmi dokumentum az eretnekek elleni egyik híres csatában Szent Domonkost, rózsafüzért imádkozva mutatja. E csata 1213. szeptember 12-én a Toulouse közelében fekvő Muret-nál olyan győzelemmel járt, melyet Szent Domonkos a rózsafüzér segítségével aratott. 
Öt hónappal ezen esemény után egy dél-franciaországi jegyző ezt írta: „Domonkos rózsát víve [Miasszonyunknak], alázatosan jelenik meg. Ha imádkozni kezd; Domonkos csokrokat fon, [az imában] melyben jártasnak tűnik.”
A Boldogságos Szűz köszöntéseiben, bizonyos számú Ave Mária imádkozása Szent Domonkos idejében nem volt ismert, pláne nem elterjedt. Egyszóval, ez a szokás nem létezhetett akkor, mert erről egyetlen imakönyv, dokumentum vagy hagyomány sem tesz említést.
A pápák egész sora Szent Domonkost tartotta a rózsafüzér imaforma forrásának. Idézzük elsőnek 
A 13. és 14. század íróitól hiába várjuk, hogy megemlítsék azt a tényt, hogy a rózsafüzért Szent Domonkos vezette be. Az ilyesmi egyszerűen nem tartozott a kor irodalmi zsáneréhez. Ezek az írók fontosabbnak tartották az adatközlésnél, hogy olvasóik épülését előmozdítsák. A rózsafüzér eredetét ezért a kutatás számára homály fedi. Valószínűleg a Gondviselés így akarta – még akkor is –, ha ez a racionalistáknak nem tetszik. Ez a Szűzanya és szolgájának, Szent Domonkosnak a titka marad..jpg)
Ritkán fordul elő, hogy egy ájtatossági forma ilyen hirtelenséggel bukkan fel a történelemben és hatja át az egész Egyházat. Az isteni pedagógia gyakran évszázadokig készíti fel a lelkeket ilyesmire. Általánosságban kijelenthető, hogy a rózsafüzér a keresztények azon korai szokásából ered, miszerint az első hívek Szűz Máriának köszönetet mondtak mindazokért a kegyelmekért, melyeket Ő az egész emberiségnek hozott.
Egyesek arról is meg vannak győződve, hogy a Szent Szűznek minden általunk való egyes köszöntésével az angyal köszöntésekor érzett öröm új visszhangját érzi. Tehát azért ismételjük az angyal szavait, mert Mária Szívét meg akarjuk örvendeztetni. A Boldogságos Szűzhöz szóló köszöntések tehát spirituális rózsákként értendők, melyeket Máriának átnyújtunk, melyekből rózsakoronát fonunk. Ellenszolgáltatásként a Boldogságos Szűz rózsából font láthatatlan diadémot (lelki kegyelmeket) helyez gyermekeinek fejére.
A Boldogasszony-kultusz, népünk Szent István előtti hitvilágában gyökerezik. Az anya tisztelete, az Istenszülő szűz képzete már ott volt a magyarság egyisten őshitében. Népünk tehát nem a térítés során találkozott először Istenszülő anyával. 
Sajnos, korunk imádkozni hajlandó embere, ha tisztában is van hálaadó és kérő imájának Istennel való párbeszédi lényegével, azzal már kevésbé, hogy melyik szóbeli ima a leginkább tetsző és érdemszerzőbb Isten előtt.
Ezen felül 1000 évvel ezelőtt, Szent István királyunk, halála előtt – örököse nem lévén – az ország nagyjainak színe előtt, államjogilag, Isten Szentséges Anyjának ajánlotta fel a Szent Koronát az uralkodói jelvényekkel, az országot népeivel és földjével. Ezzel az országunk feletti teljes uralmat a Boldogasszony kezébe tette. Tehát nem csak felajánlotta az országot – amit ő utána 600 évvel a lengyelek is megtettek, majd ezt követően több nemzet is, – hanem átadta (!) a Magyarok Nagyasszonyának, aki ezzel Magyarország uralkodója, Örökös Királynője lett. Így lett a Szent Korona Országa, a (teljes) Kárpátmedence: MÁRIA ORSZÁGA.
1552. szeptember 9-én vette ostrom alá Ahmed budai pasa és Ali pasa egyesült serege Eger várát, melyet a Dobó István vezette maroknyi védősereg később sikeresen megvédett az oszmánoktól. Az egriek helytállása következtében I. Szulejmán (ur. 1520-1566) 1552. évi hadjárata kudarccal fejeződött be, egyúttal pedig a magyar győzelem reményt, önbizalmat és hősies példát adott a végeken harcoló vitézek számára.
Mária, öröktől fogva ki volt szemelve az Istenanyaságra (január 1 és február 2), ezért mentes volt minden bűntől, szeplőtelenül fogantatott (december 8) (Péld 8,22-31). 
Mária, Dávid nemzetségéhez tartozott, Joakimtól és Annától született szeptember 8-án. Születésének sem a helyét, sem az időpontját nem ismerjük, de régi hagyomány szerint Jézus születésekor még meg sem közelítette a 20. életévét. Későbbi hagyomány, hogy Keleten és nyugaton egyaránt már a VII. században megünnepelték szeptember 8-át az Egyházban. 
Az ortodox Egyházban mindmáig nagy ünnepélyességgel ülik meg Mária születését. A középkorban e jeles napnak nálunk, római katolikusoknál vigíliája és nyolcada is volt, azaz megkülönböztetett jelentőségű szertartásokkal és imádsággal ünnepelték Jézus édesanyjának születését. „Minden nemzet ünnepelje ezt a napot, minden fajta, minden nyelv, minden életkor, minden méltóság; örvendezéssel üljük meg a világ örömének születése napját" – mondja egy ősi Himnusz. 
Szeptember 7.
Az alábbi válaszos-imát, tiszteletreméltó kármelita Marton Boldizsár 
A „feltámadt idő” olyan földi élményhez hasonlítható, amilyet néha egy extatikus, békés csodálkozás pillanataiban élünk át, ahol valamilyen „érték” jelenik meg eddig ismeretlen ragyogásban. Ilyenkor azt mondjuk: 'ezért a pillanatért érdemes volt élni'. Olyan értékekről beszélek, melyekre – analóg formában – már földi életünk során is rácsodálkozhattunk, de a Mennyországban Isten akarata szerint már „véglegesen” élhetünk meg, egyre gazdagodva, egyre intenzívebb módon. Ezek az élmények nem ismernek végpontot, megállást, hanyatlást, elmúlást. Ezért e sejtéshez egy másik, még lényegesebb (és ellentmondással terhes) elképzelés is társul: az örök jelenhez „az örök változás” képzete, amit azonban nem szabad jelen életünk időfolyamatával párhuzamba állítani. Sok teológus (és laikus) szerint ugyanis az örök élet jellegzetességei közé inkább a változatlanság (mozdulatlanság) illik, hiszen ez Isten lényegéhez hozzátartozik.
Az örök élet létformája lényegileg közösségi és közösségalkotó. Az üdvözült a kölcsönös önátadás állapotában találkozik az összes többi üdvözülttel. Az „örök élet” kifejezésnek több olyan szinonimáját ismerjük, melyek az üdvösség kizárólagos „többletét” jelzik: Isten színelátása; örök boldogság; részesedés Isten örökkévalóságában és dicsőségében; teljes közösség Istennel, Jézussal; beteljesedés Isten kegyelmében, Isten megismerésében és szeretetében; részvétel a Szentháromság egységében stb. Vagyis mindaz, „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt” (1Kor 2,9). (...) 
kiadvány nyomán,a blog szerkesztője állította össze némi stilizálással.
Szent János evangélistának egy jelenésben megmutatta ezt is az Úr. Szent János ezt így írja le: »És lélekben engem egy nagy és magas hegyre vitt és megmutatá nekem a szent várost Jeruzsálemet, mely a mennyből szállott alá a földre. Az Isten fényessége volt abban és világossága hasonlított a drágakőhöz, a jáspiskőhöz, a kristályhoz. És nagy és magas kerítése vala… és a kerítés jáspiskőből vala rakva, a város pedig tiszta arany, hasonló az üveghez. És a város kerítésének alapkövei mindenféle drágakövekkel valának fölékesítve. Az első alapkő vala jáspis, a második zafir, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik szárdis, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizoprász, a tizenegyedik hiacint, a tizenkettedik ametiszt. És a tizenkét kapu tizenkét gyöngy vala, mindegyik kapu egy-egy gyöngyből és a város utcája tiszta arany, mint az átlátszó üveg. És templomot nem láttam abban, mert, annak temploma a mindenható Úristen és a Bárány. És a városnak nincs szüksége napra, sem holdra, hogy abban világítsanak, mert az Isten fényessége világítja azt és annak szövétneke a Bárány… És annak kapui nem tétetnek be nappal, mert nem leszen ott éjszaka… Nem megyen abba semmi fertőztetett vagy utálatosságot cselekvő és hazug, hanem csak akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe… Isten és a Bárány királyi székei lesznek abban és az ő szolgái szolgálnak neki. És látni fogják az ő országát és az ő neve lesz az ő homlokaikon. És éjszaka többé nem leszen és nem szorulnak szövétnekvilágra, sem napvilágra, mert az Úristen világosítja meg őket és országlani fognak örökkön örökké». (Jel 21,10; 22,5) Szent János eme leírásához nem adhatok semmit, de ez is csak azt mutatja, amit szent Pál mondott, hogy emberi szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív nem képes fölfogni, amit Isten készített az őt szeretők számára. (1Kor 2,9)
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 45-47. oldal. (Részletek), 1996. szeptember 2.
"Arról némi sejtelmünk lesz, ha az Evangélium ez irányú kifejezéseit elemezzük: Krisztusba öltözünk (Gal 6,27; Kol 3,10; Ef 4,23; Róm 13,14), Krisztus él bennünk, Krisztus élete lesz a mi életünk (2Kor 13,5; Gal 2,20; Fil 1,21; 2Tim 1,1). Szent Pál 164 alkalommal használ ilyen kitételeket, de maga Jézus is így gondolkodik, mint a szőlőtőről és szőlővesszőkről mondott szép hasonlata (Jn 15,1-11) mutatja (vö. Jn 17,20-23). Földi életünk állapotát, lelkünk közli velünk és tartja fönn bennünk, krisztusi életünket pedig Krisztus lelke, a Szentlélek. Ez a tény arra mutat, hogy az új élet nemcsak erkölcsi értelemben vett megújulás, hanem létfilozófiai (ontológiai) többlet, illetve éppen úgy elemi valóság, mint a földi életünk. Testi születésünk által testi emberré (1Kor 2,15; 15-44) váltunk, a lélekben való újjászületésünk által viszont testi életünkhöz hozzáadódott lelki emberségünk (1Kor 1,15; Gal 6,1). János első levélben azt olvassuk, hogy Isten gyermekeinek hívnak bennünket 'és azok is vagyunk' (3,1). A második Péter-levél pedig arról beszél, hogy részesei lehetünk az isteni természetnek (1,4)." (vö. Előd: 408. old.)
Sajátos, de úgy látszik, hogy amíg az Utolsó Ítélet le nem zárja a világ sorsát, addig a mennybe felhallatszik a földi jajszó, de az átható tiszta szeretet is! Vagyis a mennyország, nem totálisan elszeparált sem az alvilágtól, sem a földi élet "zajától". Néhány példa:
Erzsébet asszony Szeretetláng Lelki Naplójában, a rosszra hajló emberi értetlenségre mondja az Úr: "a Mennyország erőszakot szenved." (I/48) Gloria Polo, "Akit villámcsapás ért" c. könyvében írja, hogy minden abortusz esetén "megremegett és megborzongott az Úr, mikor ezt a lelket a kezéből kiszakították. Amikor egy ilyen babát megölnek, az olyan keservesen sír, hogy az egész menny megremeg". (80-81; 83. oldal) Fausztina nővér ugyanakkor a mennyig hatoló szeretet erejéről ír: A szeretet nem ismer félelmet. Áthatol az Isten trónja előtt őrködő angyali karokon. A szeretet semmitől sem fél. Eléri Istent, elmerül Benne, mint egyetlen Kincsében. A keruboknak, akik tüzes karddal őrzik a mennyországot, nincs felette semmilyen hatalmuk. (N. 781) (Itt is említés esett a kardról!)
.jpg)
Szent Fausztina: 
SZERETETLÁNG FESZTIVÁL
Ugyanezt hirdetik egyes példabeszédei (Lk 19,16-19; Mt 25,14-30). Szent Pál a nap, a hold és a különféle csillagok egymástól eltérő fényerejére hivatkozik (1Kor 15,41), és a túlvilági dicsőség egyenlőtlenségét az érdemek különbözőségének tulajdonítja (1Kor 3,8; 2Kor 9,6). A szenthagyomány és annak nyomán a hittudomány azt is kiemeli, hogy a különbözőség nem fog kiváltani sem irigységet, sem büszkélkedést, hiszen ez ellenkezne a mennyország lakóinak tökéletességével és maradéktalan boldogságával. Arra is gondolhatunk, hogy mivel mindenki egyéni kegyelmei és érdemei árán jutott oda, mindenki tud olyan valamit adni a közösségnek, ami csak az övé, a nagyobb dicsőséghez tehát az is hozzátartozik, hogy több szeretetet nyújthat az illető a többieknek.
.JPG)
„Tényleg van mennyország!” – egy négyéves gyermek halálközeli élménye. Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban két nővére. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nővérére és az unokanővérére gondol, de Colton így válaszolt: „Nem. Két nővérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem? Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sőt ők maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. „Olyan belső fájdalom volt ez, amiről még a barátainknak sem beszéltünk.
Amit Coltontól hallottunk, először nagyon mellbe vágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk – akiről nem is tudtuk, hogy lány – jól van. Colton elmondta milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni.” Colton elbeszélése szerint a mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek. (Magyar Kurír)
A mennyei világosság az érdem jutalma; ám mivel az érdem már nem nő; tehát nem növekedhet a jutalom sem. Így tehát az Isten látása kiemeli a lelket a tűnő lét nyughatatlan hullámveréséből, kimenti a percről-percre változó gondolatok és hangulatok hullámzásából, a kapkodásából és beemeli az örök élet stabil tengerébe. Az idő gyermeke az örökkévalóság tanúja lesz és az idők forrásánál oltja majd életszomját. 
Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)
évszázadokig törvénynap volt, majd az államalapítás ünnepe.
Szent István személyéhez szorosan kötődik a Magyar Szentkorona eszmeisége, melyet a szent-istváni Ország és Koronafelajánlás által államjo-gilag érvénybe lépett a Szentkoronának, Nép- és Országbirtoklási kiváltsága is magasztosít!
Érdekesség (és nagy titok), hogy
XII. Benedek pápa ünnepélyesen tanítja: az üdvözült lelkek «látják az isteni valóságot szemtől-szemben való intuitív látással, úgy hogy semmiféle teremtmény nem lép közbe mint a látás tárgya, hanem az isteni valóság közvetlenül föltárja magát az üdvözült lelkek előtt, leplezetlenül, tisztán és nyilván». 
A mennyei dicsőség világossága tehát nem más, mint magának az Istennek az ő szentháromságos mivoltában gyökerező szellemi láthatósága, világossága, mellyel Ő közli önmagát a teremtett értelemmel, átragyogja és átjárja a lelket. 
Az események további kifejtését lásd: 
A boldogító istenlátás elsődleges tárgya Isten a maga teljes mivoltában, de mégsem lehet azt mondani, hogy Isten egészen adja magát; az üdvözültek az egész Istent látják, de nem végtelenségében. Isten nem tárgy, amit meglátunk és nem igazság, amit belátunk, hanem személy, akinek ismerete a személyes kitárulás kölcsönösségében áll. 
Az örök élet alapvető „modellje” az Istentől kapott és megtisztított szeretet sodrásában növekvő élet. A kezdeményező és a mérték: Isten. („Ő előbb szeretett bennünket” (1Jn 4,19). Az örök élet nem a célja, hanem – elsősorban – értelme és kiteljesedése a földi életnek. Az Új teremtmény (Isten különös teremtő tevékenysége folytán) örökli a földi identitását, identitás - tudatát, és „karakterének” kiteljesített formáját.
Ebben a közösségében az embernek mint társas lénynek nemesebb igényei teljes kielégülést nyernek. Tehát megismerik társaikat az örök üdvösségben, a küzdő és szenvedő Egyháznak velük szemben tanúsított és kifejezett tiszteletét, de még a földön maradt közelállók lelki ügyeit is, akiken (a földről hozott érdemeik arányában) segíthetnek is.
Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 96-97. oldal. (Részletek), 1997. augusztus 15.
Az Oltáriszentség nélkül, azaz az Úr szent Testének és drága Vérének vétele nélkül, senki nem juthat be a Mennyországba. Az Úr odamegy minden haldoklóhoz, mindegy, milyen hitű vagy hitetlen. Minden emberhez odamegy az Úr az utolsó órában, felfedi magát, és szeretettel és irgalommal azt mondja: „ÉN vagyok A TE URAD!” (Tehát nem a halál után! Szerk.)
Sziénai Szent Katalin egyházdoktor [1347-1380] a Dialógusában, leírja a poklot a Mindenható szavaival. 
