A Szentírás a pokol létezéséről 4
Az Egyház Tanítóhivatala világosan megerősítette és hitigazságnak nyilvánította a Szentírás egyértelmű tanítását a kárhozat örök büntetésének létezéséről.
Az Egyház Tanítóhivatala az örök kárhozat állapotának létezéséről tanít, mely azoknak lesz osztályrésze, akik az Istennel való ellenséges kapcsolat állapotában halnak meg. Ez az igazság benne volt a Quicumque-hitvallásban.
A konstantinápolyi zsinaton, 543-ban, elismerték a pokol örökkévalóságát, és elítélték az apokatasztaszisz gondolatát. "Ha valaki azt mondja vagy gondolja, hogy időleges a démonok és a gonosz emberek vezeklése, és annak valamikor a jövőben vége lesz, vagy helyreállítása és megújítása lesz a démonoknak és a gonosz embereknek, legyen kiközösítve." (DH 411) Ennek a zsinatnak a kánonjait Vigilius pápa és a keleti egyház valamennyi püspöke elfogadta. A legfontosabb definíciót a pokol örökkévalóságáról a negyedik lateráni zsinaton fogalmazták meg, 1215-ben. A zsinat ezt mondja ki a halottak feltámadásáról szóló tanításban: "Mindannyian föl fognak támadni a saját testükkel, amelyet most viselnek, hogy megkapják cselekedeteik szerint akár jók voltak ezek, akár rosszak - az utóbbiak az ördöggel együtt az örök büntetést, amazok pedig Krisztussal együtt az örök dicsőséget." (DH 80 1) XII. Benedek pápa a Benedictus Deus kezdetű konstitúcióban megállapítja, hogy "azoknak a lelke akik tényleges halálos bűnben halnak meg, közvetlenül haláluk után a kárhozatba kerülnek, ahol a pokol büntetésében gyötrődnek" (DH 1002). A II. Vatikáni Zsinat pedig a szüntelen éberségre buzdít: "Mivel pedig nem tudjuk sem a napot, sem az órát, az Úr intelme szerint állandóan virrasztanunk kell, hogy amikor befejezzük földi életünk egyetlen futamát (vö. Zsid 9,27), beléphessünk vele a menyegzőre, az áldottak közé számláltassunk (vö. Mt 25,31-46), s ne kelljen mint haszontalan és lusta szolgáknak (vö. Mt 25,26) az örök tűzre távoznunk (vö. Mt 25,41), a külső sötétségre, ahol »sírás és fogcsikorgatás lesz« (Mt 22,13; 25,30). Mielőtt ugyanis uralkodni kezdenénk a megdicsőült Krisztussal, valamennyiünknek meg kell majd jelennie »Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett« (2Kor 5,10), és a világ végén »előjönnek, akik jót tettek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet föltámadására« (Jn 5,29; vö. Mt 25,46)." (Lumen Gentium kezdetű dogmatikus konstitúció az Egyházról, 48)
E szöveg kidolgozásával a fő szándék az örök pokol létezésének világos megerősítése volt. Éppúgy, mint a Dogmatikus konstitúció az Egyházról, VI. Pál pápa Hitvallása is egyértelműen megerősíti a pokol örök büntetésének létezését. (SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 6. számából) (folyt!)