A tanulságok
»Mindabból, amit eddig a Katolikus Egyházról elmondtunk, vonjuk le a következtetést és a tanulságot.
Első, a mérhetetlen hála Isten iránt, akinek jóvoltából nekünk az a szerencse jutott, hogy katolikusok lehetünk. Csak ismerni kellene másvallású felebarátaink nagy árvaságát, bizonytalanságát s lelki vergődéseit, hogy igazában méltányolni tudjuk azt az ajándékot, melyet a Gondviselés nekünk szinte már a bölcsőnkbe ejtett: az igaz hitet. Azért íratta Stolz Albán, a kitűnő író a sírkövére: „Az a szerencsés ember, ki hívő katolikusnak mondhatja magát, imádkozza el ezért hálából a Miatyánkot s az Üdvözlégyet és gondoljon eközben az én szegény lelkemre is”.
Ebben bizakodott aggodalmai között még Nagy Szent Terézia is a halálos ágyán: „Hiszen én, mint a Katolikus Egyház gyermeke halok meg!”
Igen! Ez lesz egykor a mi legnagyobb vigaszunk is a halál óráján!
Amikor Melanchtonnak, Luther leghívebb tanítványának édesanyja, aki fiát a protestantizmusba követte, halálos ágyán feküdt, így szólott gyermekéhez: „Kérlek fiam, mondd meg nekem most őszintén, melyik vallás az igazi, a régi vagy az új? De esedezem, ne titkold el most, amikor Isten ítélőszéke elé kell lépnem”. Erre Melanchton egy ideig fejét lehajtva, hallgatásba merült, majd gyermeki szívvel leküzdve kevélységét, végre megszólalt: „Anyám, az új vallás könnyebb, de a régi biztosabb”!
Íme, mit ér nekünk az örökkévalóság küszöbén a teljes biztonság!
A második következtetés, abban az elhatározásban öltsön testet, hogy mi gyakorlati katolikusok akarunk lenni!
Enélkül az Egyházhoz való tartozásunk mitsem használ, sőt csak növeli felelősségünket.
Hiszen mi hisszük és tudjuk, hogy Egyházunk az üdvösség felé tévedés mentesen vezet; elénk szabott törvényei jók és üdvösek. Krisztustól való kegyelemeszközei pedig megkönnyítik a keresztény élettel járó nehézségeket.
Legyünk tehát következetesek és határozottak: vagyis, maradéktalanul tartsuk meg az egyház parancsait!« (ML) (Alsó kép, a protestantizmus kezdeti bölcsei, köztük Melanchtonnal, balra.)