Örök nyugalom, vagy állandó aktivitás?
A mennyország az üdvtörténet kiteljesedése, az emberi történelem során egyre intenzívebb fokozatokban végbemenő üdvözítés betetőzője, amikor Krisztus életének és művének teljessége (Kol 1,19-20; 2,9-10; vö. Jn 1,16) minden vonatkozásban érvényesül.
Amikor örök "nyugalomról" beszélünk (Zsid 4,1-5), nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ez nem tétlenséget vagy passzivitást, hanem célhoz jutást, befejezettséget, ugyanakkor örök megújulást jelent. Azt jelenti, hogy új, elérhetetlen célok nem lesznek előttünk és nem lesz hiányérzetünk sem.
A végtelen Isten birtoklása azonban nem zárja ki a végtelen intenzitású és határtalan változatokban történő aktivitást, amelynek elképzelésénél ajánlatos a szeretetben egymásra talált lelkek állapotából kiindulni. Akik szeretik egymást, iparkodnak szeretetüket a legváltozatosabb formákban kimutatni.
"Hűséges az Isten és ígéreteit megtartja, többet ad a Mennyben, mint amennyit az ember földi életében csak gondolni is merne." (IK 480).JPG)
Isten, a végtelen szeretet, soha véget nem érő és elképzelhetetlenül változatos ,,meglepetésekben'', ajándékokban tudja részesíteni azokat, akiket – képességükhöz és érdemeikhez mérten – belekapcsol az ő szeretetáramába. Az emberek egymás iránt való szeretete is belekapcsolódik ebbe.
Szent Pál a szeretetről azt írja, hogy nem szűnik meg sohasem (1Kor 13,8). Az élet a túlvilágon nem egyszerűsödik le, nem lesz szegényebb, nem lesz kevésbé lüktető, nem lesz unalmas és főleg nem lesz merev.
