Szent Elek élete 1
Elek (Alexius) Euphemianusnak, egy igen előkelő római férfiúnak, a császári udvar első emberének fia volt, aki mint prefektus istenfélő és könyörületes ember volt, aki nap, mint nap három asztalt teríttetett a szegényeknek, árváknak, özvegyeknek és zarándokoknak.
Felesége, Aglaes hasonlóan istenfélő és jámbor asszony volt. Gyermektelenek voltak, de az Úr, könyörgésükre egy fiúgyermekkel áldotta meg őket; ekkor fogadalmat tettek, hogy önmegtartóztatásban élnek. A fiúcskát a szabad tudományokban nevelték. Miután serdülőkorba jutott, a császári házból választottak egy leányt számára, akivel össze is házasodott, ám a nászéjszakán szent Elek istenfélelemre kezdte oktatni jegyesét, és a szűzi tisztaság megtartására biztatta, majd aranygyűrűjét és övének csatját őrizetére bízva: „Vedd és őrizd meg, amíg Isten jónak látja. Az Úr legyen miközöttünk!” Ezt követően némi pénzt magához véve a tengerhez sietett és hajóra szállt.
Edessa városába utazott, ahol a mi Urunk Jézus Krisztusnak egy olyan képe van, melyet nem emberi kéz festett a gyolcsra (Manopellói Kendő - ld. lentebb!) Itt, mindenét szét-osztotta a szegények között, Isten szeretetéért koldus lett, Isten Anyja, Mária templom előcsarnokában.
Szülei bánkódtak fiuk eltűnésén, és a világ minden tája felé 
szétküldték szolgáikat, hogy kutassák fel. Néhányan közülük Edessa városába érkeztek. Elek megismerte őket, azok viszont nem ismerték fel, s a többi koldussal együtt neki is adtak alamizsnát. Ő elfogadta, s Istennek hálát adva így szólt: „Hálát adok néked, Uram, hogy alamizsnát fogadtattál el saját szolgáimtól.”
Visszatérve a szolgák jelentették, hogy sehol sem találják. Anyja az eltűnésének napjától fogva a szobája padozatára leterített zsákon virrasztott, és panaszosan fogadkozott: „Itt gyászolok mindaddig, míg vissza nem kapom fiamat.” Elek mátkája pedig azt mondta anyósának; „Amíg nem hallok legdrágább jegyesemről, mint az árva gerlice, veled maradok.”
Elek tizenhét évig élt az említett előcsarnokban, imádságban. Ekkor a Boldogságos Szűz képe így szólt a templom őréhez: „Vezesd be Isten emberét, mert méltó a mennyek országára, s az Úr Lelke van rajta. Az ő imádsága, mint a tömjén, száll fel az Úr színe elé.” Az őr nem tudta, hogy kiről van szó. Ekkor ismét megszólalt: „Az, aki kint ül az előcsarnokban.” Erre az bevezette Eleket a templomba. Ezt hamarosan mindenki megtudta és tisztelni kezdték, ő azonban a dicsőség elől menekülve visszatért a szülői házba.
Atyját kérte, hogy fogadja be szegényei közé, ő azonban mivel nem ismerte fel, a lépcsőfeljárat alatt adott neki menedéket. Ő pedig az imádságnak szentelte magát, testét böjttel és virrasztással sanyargatta. A ház szolgái gyakran kicsúfolták, sokszor a fejére öntötték a mosogatóvizet, sokat sértegették, de ő mindvégig nagyon béketűrő volt. Végülis 17 éven át élt atyja házában így, ismeretlenül. Érezvén halálának közeledtét, papírt és tintát kért, s életét írásba foglalta. (folytatás holnap!) Forrás felhasználásával!
