Feltevések
Az előző posztban taglalt sajátos feltevéseket "helyre rakja" a Szűzanya kijelentése Erzsébet asszonynak, a Szeretetláng Lelkiség kiválasztottjának: „Halálod után mellettem lesz a helyed, és a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életed által Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe. Az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. Ők keresni fogják ennek okát és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és a megváltó munkában való részvételt folytatni fogod halálod után is." (III/227) Hozzá kell tenni, hogy Erzsébet asszony a négy elemijével, teológiai képzetlenségével, és olvasottsága hiányában, könnyen egynek értelmezhette a Mennyet és a Paradicsomot!
A fenti napló-üzenetben, már csak az gondolkoztathat el bennünket, hogy a mennyben nincs izgalom, nincs kudarc, nincs meg a sikertelenség lehetősége, stb. A fenti állítás azonban a "megváltó munkában" való aktivitást állítja, mely − emberileg elgondolva − (a mai lelkiállapotokból következtetve) nem kevés sikertelenséggel és aggodalommal jár!
Tekintve, hogy a teremtett ember egyedi sajátsága (nem csak a testies lélek), hanem a munkára való emberi készség is! Ebből fakad a kérdés, hogy a mennyországban létezik-e munka vagy valamilyen tevékenység?
Nos, Isten a természetfölötti rendben, a teremtett okok öntevékenységét nem szünteti meg, hanem fölfokozza. Tekintve, hogy az ember teremtett sajátsága az állandó tevékenykedés, az alkotó munka – itt elsősorban az "alkotáson" van a hangsúly, mivel a "munka" kifejezés már bizonyos értelemben magán hordozza a bűnbeesés földi átkát is, a "maga verejtékével" (vö Ter 3,17-19). És amint magunkon hordtuk a földi ember képét, úgy magunkon fogjuk hordani a mennyeinek a képét is. (1Kor 15,49) Mindazáltal, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mennyországban nincs fáradság, nincs selejt, nincs kudarc, sem követelés, kizárólag csak az alkotás öröme van meg, melyet persze a földi életben – végtelenszer haloványabban –, de megtapasztalhatunk!
A mennyország örök boldogságában élő ember tehát, nem unatkozik, mivel számára nem csak az "idő" végtelen, hanem a tér és a lehetőségek is!