HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

Szeretetláng átadás országszerte A Szeretetláng átadás az elköteleződés jele, hogy az Eucharisztia, a bűnbánat, az ima és az áldozatvállalás által életünket Jézusba helyezzük, aki maga az Élő Szeretetláng.  Február 2-án az alábbi helyeken lesz ünnepélyes Szeretetláng átadás:       Budapesti…

Szólj hozzá!

  A bukott angyalok vezére a sátán, a Nagy Kísértő, gőgösségében szüntelenül munkálkodik Isten és a teremtés ellen. Az a célja, hogy az embert elállatiasítsa, akár nemi identitásának megzavarásával is! Időnként szinte emberfölötti gonoszság tombolásának lehetünk tanúi az egyének, népek és az egész…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Hogyan került Jézus Szentséges Anyja Efezusba?     Minderről a Szentírás nem sokat mond el, de egyes korakeresztény írók és 5 apokrif írás említi szűkszavúan, hogy Szent Jánossal volt, ám arról végképp egyik sem mond biztosat, hogy az Istenanya hol szenderült el, és hol van a "sírja"! Valami rejtély…

Szólj hozzá!

     A zarándokok száma a jelenések kezdete után egy hónappal már annyira megnövekedett, hogy a hatóság több épületet lebontatott a templom körül. A riporterek sok embernek tették fel a kérdést: Kinek tartja ön a jelenésben látott személyt?  Mindenki azt állította, hogy a látott személy a…

Szólj hozzá!

Elfújta a szél      Tavasszal, a városi parkban kinyílt néhány pitypang. Amint a melengető napsugárban felnövekedtek, kibontották lámpáshoz hasonló könnyű, hófehér pomponjaikat. A magocskák, melyek mind saját ejtőernyőt kaptak ajándékba, izgalommal találgatták, hogy hol tudnak majd gyökeret verni,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

MINDANNYIAN MEGHÍVOTTAK VAGYUNK AZ IMÁRA https://youtu.be/O9Ge4zhpibI

Szólj hozzá!

         Látványos tény, hogy a gonosz lelkek jelenléte és működése a világban sokkal nagyobb valószínűséggel megtapasztalható, mint a jó angyaloké. És épp ez hívja fel a figyelmünket, hogy a természetfeletti ártó erőkkel szemben, csak természetfeletti segítséggel – a jó angyalokkal és a napi…

Szólj hozzá!

Efezus hírneve     A fentiekben felvázolt, történelmi és kereskedelmi jelentőségén túl Efezusban volt az ókor egyik csodája, az Artemisz Templom, mely Artemisznek, a termékenység istennőjének állított emléket.     A keresztény Efezus más okok miatt vált híressé. Az Apostolok cselekedete szerint egy…

Szólj hozzá!

     Így nyerte vissza látását és hallását a húsz éves Madiha Mohamed Sahid, akit két mohamedán bátyja vitt a templom elé 1968. június 4-én, miután több specialista visszautasította a kezelését, mert reménytelen esetnek tartották. Mindhárman megkérték a kopt papot is, hogy könyörögjön velük együtt a…

Szólj hozzá!

Mire való a csönd?      A magányosan élő erdei szerzetes-remetéhez egyszer emberek jöttek, hogy megkérdezzék tőle, hogy mire való az, hogy élete nagy részét csöndben és magányban tölti?     A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy mély kútból. Nem mutatott meglepetést a provokatív…

Szólj hozzá!

BÍZZÁL A RÓZSAFÜZÉR EREJÉBEN https://youtu.be/UG1uYRU1JQE

Szólj hozzá!

       Az Isten ellen lázadó szellemeket még mindig angyaloknak nevezzük, mert nem lettek sem állatok, sem embererek, hanem maradtak angyalnak – bukott angyalnak –, ám továbbra is hatalmas szellemek, megtévesztő szellemek, rendkívüli értelemmel és akarattal. Elveszítették azonban azt, ami eddig a…

Szólj hozzá!

A kereszténység előtt és után     Kr.e. 334-ben Nagy Sándor legyőzte a perzsákat és így egész Kisázsia az uralma alá került. Epheszoszban is felszabadítóként üdvözölték. Az uralkodó felajánlotta, hogy kifizeti a még csak félig újjáépített Artemisz templom befejezéséhez szükséges összeget, ha nevét…

Szólj hozzá!

     A Kairóban megjelenő kopt-keresztény hetilap a „Watani”, két oldalon adott helyszíni tudósítást az eseményekről a jelenések időszakában. A tudósításokból kiragadok néhány megfogalmazást: A tömeg olykor több százezerre duzzadt. Sokan látták, amint Szűz Mária letérdel a kereszt elé, olajfaággal…

Szólj hozzá!

Jó szokás az imádság!     Élt egyszer egy vízimolnár, aki a harangszóra már kisgyermekkorától kezdve mindig elmondta az Úrangyalát. Annak idején sok társa is követte ebben, de amint elkövetkezett a kamaszkor, sajnos sorra elhagyogatták ezen üdvös szokásukat. Ez a molnár azonban hűen kitartott a…

Szólj hozzá!

MI VÉGETT ÉLÜNK?     https://youtu.be/oajiZPZlo6o

Szólj hozzá!

         Az összes angyalok teremtésük pillanatában megfelelő segítő kegyelmet kaptak, mellyel közreműködve mindnyájan fölkészültek a megszentelő kegyelemre, amit azonos időpontban meg is kaptak valamennyien. Csak ezután következett a próba és a végleges döntés. Az angyaloknak is a szabad akaratuk…

Szólj hozzá!

Efezus, az ókori város vázlatos története     Az Anatóliában elterülő Epheszosz városa (latinul: Ephesus, hettita nyelven Apa-šaš, görögösen Apasza), régi magyar neve: Efezus vagy Efézsa), Törökországban helyezkedik el, régi török neve Küçük Menderes volt. Ma Efes néven, a Selçuk közigazgatási…

Szólj hozzá!

     Számtalan film- és fényképfelvétel készült a jelenésekről, ami nagy kegyelem és rendkívüli bizonyíték. Doktor Samy Antoun, a kairói mezőgazdasági iskola tanára következőképpen nyilatkozott a jelenésekről: „Én és családom 1968. április 27-én, több ezer zarándokkal együtt tanúi voltunk a…

Szólj hozzá!

A "pálfordulás"       Szent Pál életéről kevés információnk van. Egyetlen dátumot sem lehet pontosan meghatározni, legfeljebb halálának dátumát (†67). Pál a világ felé nyitott diaszpóra-zsidóságból származott. A kilikiai Tarzuszban született, gyaníthatóan a középső társadalmi szinthez tartozott.…

Szólj hozzá!

         »Krisztus az angyalok világának középpontja. Övéi, mert általa és érte teremtettek: „Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön; a láthatókat és a láthatatlanokat: a trónusokat, az uralmakat, a fejedelemségeket és a hatalmasságokat; minden általa és érte teremtetett” (Kol 1,16).…

Szólj hozzá!

A Szentszék teljes búcsút engedélyezett Assisi Szent Ferenc „grecciói karácsonyának” nyolcszázadik évfordulója alkalmából      A Ferences Család elöljáróinak kérésére a Szentszék teljes búcsú elnyerésének lehetőségét engedélyezte Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepétől, 2023. december 8-tól…

Szólj hozzá!

Bevezetés     Kedves Olvasó! Ezen sorozatom felér egy drága utazással. Bátran elmondhatom, hogy ilyen átfogó feldolgozás, nemhogy magyarul, de még a világnyelveken sem olvasható a Szűzanya efezusi házának történetéről. Magam is tudatában vagyok, hogy Üdvözítőnk Anyjáról, Szent János evangelistáról,…

Szólj hozzá!

     A tényfeltáró leiratban azt is említették, hogy április 2-a óta addig 22 alkalommal történt jelenés és előfordult, hogy megelőzően, alatta vagy utána fehér galambok tűntek fel, és váltak láthatóvá. Csak megjegyzem, hogy a fényképek tanúsága szerint, nem feltétlen galambok voltak a jelenés…

Szólj hozzá!

Szent Pál hűséges kísérője volt. Az apostol szentelte őt Efezus püspökévé. Vértanúként halt meg az I. század vége felé.  (Szunyogh Xavér Misszáléból)

Szólj hozzá!

     Izaiás prófétának egyszer megadatott, hogy mélyen bepillanthasson az égbe. Élményéről ezt írja: „Láttam az Urat. Szeráfok lebegtek Előtte, mindegyiknek hat-hat szárnya volt, és ezt harsogták: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet” (Iz 6,1-3). E szentírási hellyel…

Szólj hozzá!

Világméretű lelki keresztes hadjárat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére ‒ Isten beavatkozásáért esedeze az Egyház válsága miatt      Fatimában a Szűzanya a rózsafüzér imádkozását és az öt elsőszombati ájtatosságot adta nekünk, mint hatékony lelki eszközt, amellyel különleges isteni…

Szólj hozzá!

          A Szent Szűz és Szent József eljegyzési Gyűrűjének az egyházi naptárreform előtt külön ünnepe volt, január 23-a Szent Gyűrű napja! Ma a Szűz Mária és Szent József eljegyzési gyűrűjét, mely egy mikrokristályos kalcedonból van, a Perugia-i San Lorenzo bazilikában őrzik, réz-ezüst…

Szólj hozzá!

Az egyházi naptárreform előtt, ezen a napon ünnepelte Isten Népe Mária és József házassága napját! Szűzanya és Szent József könyörögjetek a szent házasságokért!

Szólj hozzá!

Márpedig a Loretói Ház az a hely, ahol üdvösségünk kezdetét vette!      Kezdettől fogva a Casa Santa oltárának közepén tabernákulum állt, a Legméltóságosabb Oltáriszentséggel, a második Isteni Személlyel, aki magát a világ üdvösségéért feláldozta, és Akit az eucharisztikus Kenyér és Bor színe alatt…

Szólj hozzá!

     A Zeitun-i jelenésre először két túlórázó szerelő figyelt fel este fél kilenckor, akik a kopt templommal szemben lévő busz-garázsban dolgoztak. A magas kupolán egy fehér ruhába öltözött, apácához hasonló alakot láttak. Rémületükben, hogy leesik, az fordult meg a fejükben, hogy talán…

Szólj hozzá!

   A második triászt alkotják az Uralmak, Erősségek és Fejedelemségek, a harmadikat a Hatalmasságok, Arkangyalok és Angyalok. Ez utóbbi kör áll legközelebb az emberek világához. Fontos tényező, hogy a szellemi kozmosz második és harmadik gyűrűje csak az elsőnek a közvetítésével juthat hozzá az…

Szólj hozzá!

    A Szent Szűz és Szent József eljegyzési Gyűrűjének az egyházi naptárreform előtt külön ünnepe volt, január 23-a Szent Gyűrű napja! A hagyomány szerint Isten Anyja mielőtt elszenderült (mennybe vétetett) Efezusban, a gyűrűt átadta Szent János apostolnak. Ezt követően a Szent Gyűrű holléte…

Szólj hozzá!

     Csaknem 200 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.Gyönyörű költői mű e 64 sor. A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok…

Szólj hozzá!

„Jámbor legenda?”      Sajnos, az „angyali tranzitus” valósága sok egyházi tisztségviselőben is kétségeket ébresztett. De lehet, hogy csupán a protestánsok szkepticizmusának kívántak megfelelni az „ökumené” jegyében! A lényeg, hogy már a II. Vatikáni Zsinat előtt, 1961-ben megjelent egy dekrétum a…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Az egyiptomi Zeitun-ban történt néma Mária-jelenést szeretném bemutatni, ám előtte néhány mondatban bemutatom a helyszínt! Az alexandriai püspökséget Szent Márk evangélista alapította az első század negyvenes éveiben. Krisztus után 68-ban halt vértanú halált Egyiptomban.…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása